Bakker, ezekről még egy jó cím sem jut az eszembe
Eredeti szerző: jotunder
A pillanatnyi helyzet:
1. Valaki kitalálta, hogy Falus Ferenc legyen a főpolgármester-jelölt. Nem tudni, hogy kicsoda. Falus Ferencnek nem volt elég, hogy alkalmatlan volt a szerepre, alkalmatlannak is akart látszani. Sikerült.
2. Három baloldali párt van, ha az Együtt-PM-et egynek számítjuk. Az MSZP nevű párt elnöke a Rába Tímea férje, állítólag Tóbiás Józsefnek hívják. Az Együtt-PM az valójában nincs, mivel Bajnai Gordon rájött arra, hogy ő nem ilyen lovat akart. Konkrétan nem lovat akart, hanem zsiráfot, ezt hamarabb is elmondhatta volna. A Demokratikus Koalíció létezik, van neki elnöke, nem is csak állítólag, lovat akar nem zsiráfot, de Gyurcsány Ferencnek hívják.
3. Van persze LMP is. Van elnöke, aki egyenlő távolságot tart a lovaktól és a zsiráfoktól. Az ilyet általában okapinak hívják.
4. Nincs Liberálisok nevű párt, de azért van neki egy elnöke, és nem, nem akarok beszélni róla.
5. Van a MOMA. Én erősen szimpatizálok a MOMA-val, elképesztő a prekolumbiánus anyaga, és egészen közel hozzá van egy meglepően olcsó all-you-can-eat sushi hely.
6. Nincs másik MOMA, de van neki egy elnöke. Ő is valamilyen állat, talán zebu. Róla még lesz szó.
7. Két héttel a választás előtt Falus Ferenc visszalép. Az utolsó pillanatban még eggyel nagyobb hülyét csinál magából, mint ami az atomfizika mai állása szerint egyáltalán lehetséges, majd átadja a helyet a zebunak. Még egyszer: két héttel a választás előtt. Nem, nem rúgják ki páros lábbal azt, aki kitalálta Falus Ferencet. A libák már régen elfogytak, de amíg van okapi, zebu és gnú, addig écák is vannak.
8. Bokros-zebu színre lép. Ő lesz a baloldali pártok jelöltje. Mondjuk nem az összesnek, de néhánynak. Bokros jobboldalinak vallja magát. Amiben az a jó, hogy azok viszont, akik magukat jobboldalinak, őt általában baloldalinak tartják, de azért a baloldaliak elég jobboldalinak tartják. Ideális választásnak tűnik.
9. Bokros gondosan írásba adta azt, hogy tényleg máshogy gondolkozik a világról, mint harmincegy darab egykori kollégáján és az Élet és Irodalom mellékleteinek százkilenc buzgó olvasóján kívül bárki Magyarországon. Nincs semmi probléma azzal, amit gondol, de a politikusoknál általában előny, ha a nézeteiket többen osztják, mint ahányan elférnek a hetes buszon.
10. Vannak azért kisebb problémák Bokros nézeteivel. Ebbe most ne menjünk bele, nem mindegy, hogy vannak-e problémák a nézeteivel, most komolyan?
11. Bokros valószínűleg teljesen alkalmatlan a feladatra, de talán nem annyira, mint Falus. Ezt valamivel kompenzálnia kell. Egyenként szólítja meg baloldali választóit, és magyarázza el nekik, hogy tényleg mennyire, de mennyire nem érdekli őt a véleményük, majd még azt is elmagyarázza nekik, hogy ha főpolgármester lesz, akkor még fenéken is fogja őket rúgni.
12. A budapesti választást Tarlós István fogja megnyerni. Ő egy igazi tapló, de kétségkívül nem zebu. Ma ez bőven elég a választási győzelemhez.
13. Azért a baloldali politikusok sem teljesen hülyék. Jó, hát ez egy költői túlzás. Mondjuk úgy, nem annyira hülyék. Ez még mindig költői túlzás, de kiindulópontnak talán jó lesz. Pontosan tudják, hogy Bokrost nagyon el fogják verni. És azért talán nem ők lesznek a felelősek. Hanem valaki más. Aminek lehetnek előnyei. Mesterházy már vigyorog.
14. Ha mondjuk egy párt, vagy több párt, zebuk, gnúk, kafferbivalyok eleve vesztésre állnak egy önkormányzati választáson, akkor ajánlott-e két héttel a választás előtt bizarr performanszba bonyolódni az ország fővárosában, hogy az inkompetenciájuk világossá váljon azok számára is, akik az elmúlt negyedszázadot az Antarktiszon töltötték? Szerintem ez egy izgalmas kérdés.
15. Itt kellene valamilyen ideológiai veresfarok, hogy én sohasem szavaznék a Bokrosra, mert így meg úgy. Nyilván rá szavaznék, ha otthon lennék a választás napján, és nem, egyáltalán nem csipesszel az orromon, gumikesztyűben. Én nem óhajtom a szavazatommal definiálni magam, nem akarok megmondós posztot írni, azt majd megírják mások. Ráadásul olyan nagy bajom nincs a zebukkal. Kifejezetten nagy hülyeségnek tartanám, ha rám bazírozná valaki a kampányát. Tessék a többiekre bazírozni. Ők ugyanis, már a nevükből is látszik, többen vannak, mint én. Nem, nem tudom, hogyan kell politikai mozgalmat építeni, ahogy vadászgépet sem tudok vezetni és hárfán sem tudok játszani. Nincsenek is ötleteim, tanácsaim, fontos gondolataim. És biztos csináltak már ekkora hülyeséget a világtörténelemben, csak valahogy én emlékszem rosszul.
Van egy Devecseri Szilárd nevű politikatudós, akinek volt egyszer egy érdekes elmélete arról, hogy hol van a holland kapu. Hát nem egészen ott volt, de azért majdnem. Ez a zebu is majdnem ott van.
<div class='sharedaddy sd-block sd-like jetpack-likes-widget-wrapper jetpack-likes-widget-unloaded' id='like-post-wrapper-192691293-16519340-6ab3d66955dd8' data-src='https://widgets.wp.com/likes/?ver=14.1#blog_id=192691293&post_id=16519340&origin=www.orulunkvincent.hu&obj_id=192691293-16519340-6ab3d66955dd8&n=1' data-name='like-post-frame-192691293-16519340-6ab3d66955dd8' data-title='Like or Reblog'><h3 class="sd-title">Like this:</h3><div class='likes-widget-placeholder post-likes-widget-placeholder' style='height: 55px;'><span class='button'><span>Like</span></span> <span class="loading">Loading...</span></div><span class='sd-text-color'></span><a class='sd-link-color'></a></div>

Lehet a végtelenségig ekézni a kapitális öngólparadé miatt az éppen súlyos identitásválságban lévő baloldalt, de akkor a veres farok gyanánt kérem mindig odabiggyeszteni azt is, hogy a jobboldal pártja és ökle alakította olyanná a választási rendszert (és leggusztustalanabbul éppen Budapesten), hogy össze kelljen fognia mindenkinek együttestűl, gyurcsányostúl, bokrosostúl, különben esély nincs.
A történet így kerek: van az aljas felbújtó meg az ennek következtében önmagát összepisáló szerencsétlen.
Megnéztem volna anno, mi lett volna a 98-as választások eredménye, ha Horn úgy alakítja át a választási rendszert (megtehette volna), hogy Viktornak már az 1. forduló előtt színt kellett volna vallania és Torgyánnal közösködnie.
@Fisk:
Miért, melyik az a választási rendszer amelyikben az ellenzéknek nem kellett volna egy, azaz egy partiképes főpolgármester-jelöltet kiállítani?
Szégyen és az alkotmányosságot végképp megrendítő állapot, hogy egy igen szűk, legfeljebb száz-kétszátz fős „pártelit” kifejezetten önző és a személyes fizetésről szóló székbekapaszkodása miatt nincs ebben az országban egy ilyen ártó és minőség alatti kormányzásnak érdemi ellenzéke.
Az okapi a zsiraftol eleg messze van. Inkabb a zebratol es a lotol van egyenlo tavol.
Ha nálunk is pénzbüntetéssel szankcionálnák azokat, akik nem vesznek részt a szavazáson, akkor október 12. után a befizetett pénzből ki lehetne fizetni az államadósságot.
Olybá tűnik, most először nem tudok szavazni: nincs kire.
@fortin2: Mondjuk nem csak ezért nincs, de a székbekapaszkodás tényleg feltűnő. Ha az MSZP-E14PM-DK-stb. csapat venné a kalapját és elmenne, nem lenne helyettük senki. Jó, nyilván Schmuck Andor meg a hasonló kalandorok megpróbálnák megragadni az alkalmat, de innen nézve az attól még semmi marad.
@poszt: a link persze megint nem jó. 🙂
Falust Bajnaiék húzták elő. Ez a három szép urbánus név, eh, a tarlós, a falus, meg a bokros. Közműves vagy legalább Kövesút nevű jelöltet nem találtak egész Pesten, ahol még egy hiszékenyt is ki tudtak állítani.
Perszehogy nem csak azért nincs, de az már nem stimmel, hogy ne lenne helyettük senki. Épeszű harmincas-megyvenes lányok-fiúk sorát látom, akik undorodnak a mszpdkstb. brancstól, ezért sincs hol levegőjük a rezsim minőségtelensége és arroganciája feletti felháborodásukat (vagy elkeseredettségüket) közösségi cselekvéssé formálni (nem, nem a millás stb. szubkultúrákra utalok.) Igen, küzdjék ki meg minden (mi is ezt csináltuk huszonöt éve), de ebben a hínárban úszni nem egy lendület, no.
Banánköztársaságban leginkább banánevőkből van az elit.Legelkeserítőbb az hogy a választók negyede sem szavazott azokra akik teljhatalmat kaptak a legalja választási csalássorozat ellenére.Ez a poszt is csak az illegitim banánevők szintje.
@pont7: en.wikipedia.org/wiki/Okapi
@ejropalepke: ez hülyeség. ott a bokros. a kiszel tündére is lehet szavazni, ne gyerekeskedjünk már. szavazni, azt speciál simán lehet a bokrosra.
Devecseri Szilárd elmélete a magyar kapu elhelyezkédéséről szólt, és nem a hollandéról.
A fenti urak alkalmatlanságának egyetlen kétségtelen bizonyítéka van: elvállalták a jelöltséget. Mint ahogy a legyőzhetetlen ellenfél alkalmasságának is csak egyetlen cáfolhatatlan bizonyítéka van: jelenleg övé a poszt. Maradjon is így, mindörökké, ámen.
@aronsatie: Nem értelek. Én úgy gondolom, hogy Bokros Lajosra pontosan ugyanúgy lehet szavazni, mint bárki másra. Semmilyen nehézséget nem okozna nekem Bokrosra szavazni. Falusra dittó. Amit műveltek és folyamatosan művelnek, a felkészületlenségnek, a fegyelmezetlenségnek és a felelőtlenségnek ez a különös elegye, figyelemreméltó.
@jotunder: Lehet rá, persze, de kb. annyi haszna lesz, hogy Tarlós nem nagyon sokkal, csak elég sokkal nyer. Az arca attól nem lesz kisebb, a város helyzete attól nem változik. A város helyzete akkor változna – gondolom -, ha valami csoda folytán nem a Tarlós nyerne. Csak épp nem pozitív irányban. Mily „szerencse”, hogy úgyis ő nyer.
Persze én is könnyen vagyok okos, 99%, hogy nem fogok tudni elmenni szavazni, pedig esküszöm, akartam, bár mint 4 éve, most is a kétfarkúakra szerettem volna – létező baloldal híján -, csak hát, mint tudjuk, történt, ami (nem) történt. És (ismétlem: létező baloldal híján) akkor sem lennék boldogabb, ha a kétfarkúakra x-elhetnék, mint ha Bokrosra. Ahogy eddig, úgy most is: ez nem egy választék, ezzel az x-szel nem csináltam semmit. Valamit pedig kellene.
Nem akarom bántani Bokrost, de én nem emlékszem arra, hogy ő korábban olyan sokat foglalkozott volna a fővárossal. Nem erről ismert a neve. Nem lehetne esetleg egy emberkét felépíteni erre a pozícióra és nem 2 hónappal a választás előtt sör-virslin eldönteni, hogy ki legyen a szerencsétlen áldozat?
@fortin2: Nem; életképes pártok azért nincsenek, mert az életképes pártokat szóban igénylő emberek nem lépnek be a meglevőkbe, és nem teszik azokat életképessé. Ez az egyetlen ok, a többi az egyéni, személyes felelősség áthárítása.
@ejropalepke: Nekem szerencsém van, mert nálunk indul a Zuglóért egyesület, és megvan az a hatalmas előnye, hogy őket legalább nem ismerem. Főpolgárnak meg szavazok az ún. Liberálisok jelöltjére — ő az egyetlen az indulók közül, aki tényleg alkalmasnak tűnik.
@jotunder: Szerintem meg nem az. Falus lehet, hogy alapból is irtózatos balfasz, Bokrosról viszont ezt nem állítanám. Azt viszont állítom, hogy ha Boris Johnson itt próbált volna rózsaszín kalapban a pride-on felvonulni, hogy befogja az őt lehomofóbozók száját, még azok is hülyének nyilvánították volna, akik nem buzizzák le.
Falust részben az őt jelölők, részben a nemfideszes sajtó, legnagyobb részben pedig alighanem az ezeknek bármilyen jelentőséget vagy hitelt tulajdonító potenciális ellenzéki szavazók buktatták meg. Természetesen hozzájárult, hogy egyre amatőrebb módon és egyre zavartabban reagált. Ettől még nem alkalmatlanabb, mint a sült bunkó ellenfél, csak esendőbb.
Lehet, hogy most Bokros is elköveti azt a hibát, hogy próbálkozik.
Jónapot, a nevem Macskaköves Pista és vállalnám.
@Kettes: OFF Most a magyar pártra mutat a link, de a szövegkörnyezet alapján a Museum of Modern Art akart volna lenni.
Lehetne a cím mondjuk Fővárosi Állat- és Növénykert.
ahogy hallottam, a baloldali, jó képességű versenyzők között is sokan ugyanolyan értetlenkedéssel és megrökönyödéssel fogadták a fejlemények eme alakulását. voltak alkuk, megállapodások, amik egyszer csak le lettek tojva. szerencsére oda-vissza, ahogy kell.
az egyik visszalépteti az emberét, hogy a másik mehessen… csak épp a másik elfelejtett indulni. vagy épp meggondolta magát. vagy megígéri, hogy akkor nem megy, aztán mégis megy.
mindenki úgy járna legjobban, ha ezek egy jó darabig kölcsönösen megfigyelnék meg lehallgatnák egymás, hogy kigyomlálják a fidesz ügynökeit. mert ezt már ostobasággal sem lehet magyarázni.
ha meg úgy alakul, hogy mindenki egy helyről kapja a fizetését, csak egyik sem tudott róla, akkor meg bátran coming outolhatnak egymásnak, mindenki megkönnyebbülhet, és kézen fogva elsétálhatnak a kötcsei naplementébe.
mi meg leszavazunk a Munkáspártra spite-ból.
@TCmATIC: Ennél számtalan fontosabb dolgot tudtak találni a demokratikusellenzéki oldalon. Például nagyon sokáig fogjuk még hallgatni azt a vitát, hogy akkor most ki kivel van és mennyire ki ellen.
@Lasombra: Oszt’ kik gyomlálnák ki a Fidesz ügynökeit? A nem csak ügynöknek, de politikusnak is alkalmatlan kétbalkezesek avagy a KDNP-ügynökök?
Másrészt a Munkáspárt nem hogy en bloc Fidesz-ügynök, de még MNA-s szárnya is van. Szóval már csak ezért sem javasolnám a rájuk történő szavazást senkinek se.
@Counter: bár a kormányban erősen dolgoznak rajta, hogy megváltozzon a véleményem, de nem hiszek az univerzális alkalmatlanságban. 🙂 egy biztos, amíg nem rendezik a soraikat, addig kár bármilyen megmérettetésen elindulni.
focis hasonlattal élve: ha a kapus meccs előtt tajtrészegre itta magát, ha a középhátvéd meccs helyett inkább horgászni megy, játékszervező csapatkapitányból viszont van három is a pályán, akik mind mást akarnak játszani, azt viszont egyik sem veszi észre (vagy nem érdekli), hogy az ékek a saját kapujukra támadnak, addig nem érdemes benevezni a bajnokságba.
Mondjuk Bokrosnak legalább úgynevezett „nézetek” vannak a fejében, nem csak a legolcsóbb populizmus, és vadul örvénylő őskáosz.
@pont7: Igazából az okapi a legközelebb pont a zsiráfhoz van. 🙂
@Lasombra:
Mégis beneveznek, és egész szépen keresnek. Most meg még kaptak egy rakás új stadiont is. Egyébként az még a jobbik eset, ha horgászni mennek, de sajnos a lottózóba. (Honnan ismered ilyen jól a magyarfocit? :D)
@Dr. Gy. Dr. Fűegér: a csajok miatt mindig nézem vasárnap a Harmadik félidő c. ifjúsági szórakoztató műsort. sajnos a felkonfok között vannak összefoglalók is.
Szerintem Falus egyáltalán nem balfasz, egy teljesen normális figurának tűnik. Viszont tökéletesen, minden porcikájában antipolitikus, alkalmatlan rá, hogy főpolgármester-jelölt legyen, és nem is segítettek neki, hogy alkalmassá váljon. Főpolgármesternek egyáltalán nem biztos, hogy rossz lenne, jelöltnek viszont borzasztó volt. A támogatói belökték az arénába vért és vívótudás nélkül, ezen kívül valamelyik különösen idióta közülük ellátta azzal a jótanáccsal, hogy vágja el a saját Achilles-inát, mert akkor a közönség értékeli majd, milyen bátor. Mit tesz isten, végül az összecsapásig sem jutott el, de meglepő, hűha.
Hogy Bokrosnak miért kell továbbra is olyan hangvételben nyilatkoznia, mintha még mindig komoly, ám szellemes közgazdász-expénzügyér-értelmisi lenne,aki laza interjúkat ad, nem pedig profi politikus, azt sem értem, de most már alighanem mindegy is.
Ha tényleg egy vas sincs már normális kampánytanácsadókra vagy beszédtrénerekre, akkor ennél még az is jobb lett volna, ha tényleg indítanak valami régi motoros ballib politikust, mittomén, Magyar Bálintot, az legalább látott már mikrofont és kamerát, meg tudja, hogy néz ki egy kampány, hogy az újságírók nem a barátai, akiknek lehet fagyizásról viccelődni stb. Szánalomhegy.
_Teljesen_ mindegy, hogy kicsoda a főváros főpolgármestere.
http://www.youtube.com/watch?v=IJigdHGrTS4#t=973
Javaslom 12-én osztogassanak gumikesztyűt, orrcsipeszt, unicumot a szavazóhelyiségek előtt, akkor talán kap pár voksot a mi „kedves jó Lajosunk”. (Copyright: Örkény)
Az utolsó kapcsolja le a villanyt, az mszp-t Fletó ráküldte a hosszúcicire.
azért az senkit ne zavarjon, hogy ha ez az ország a bokrosi utat járta volna, akkor zB rég euro tagok lennénk, nem ismernénk a devizahitelt mint olyat, hanem helyette 3%-os PIACI (=rohadtzsidóliberáliskapitalista) kamaton vett volna mindenki lakást aki akart volna, és nem ment volna el nemtudomhányszáz md állami kamattámogatásra. nem lenne bankellenes hangulat, annyi bedőlt hitel, stb.
általában egy jobban működő kapitalizmus lenne az országban.
ennek ellenére persze Bokros egy zebu, JT viszont egy zseni, aki sokkal többet tett le a matematika területén, mint Bokros a politika területén, úgyhogy zebuzhat bátran, vagy tévednék?
én azért elmegyek (ha már nincs bojkott, ami jobban tetszett volna), leszavazok a zebura VÁLASZTÓI BECSÜLETBŐL, mert ennyivel minimum tartozom annak az embernek, aki legalább megpróbál segítenni ennek a sz@rkupac népnek (ennyivel különb nálam, mert én viszont pont lexarom ezt a sz@rkupac népet). és nem szavazok kerületi polgira, meg helyi képviselőre se, mert előbbi, mint a szabadság védelmezője avval dicsexik, hogy telebszta térfigyelő meg sebességmérő kamerával az utcákat, hogy belelásson a seggembe is, utóbbi meg le se szrta az utcámat négy évig. na és ezt a narancsos pcsa is pont így csinálná, de legalább nem hazudja magáról, hogy ő demokrata.
@JT:
mellesleg megjegyzem, hogy az nem úgy volt, hogy volt a zseniális, szorgalmas, jóhiszemű, becsületes Magyar Nép, és aztán basszakuli beütöttek ezek a rohadék politikusok.
hanem az úgy volt, hogy mindig arra szavazott a mélyen T. Magyar Nép, aki éppen többet ígért, aztán mikor jól át lett bszva, akkor mélyen megsértődött, hogy hát milyen rohadékok már ezek a politikusok.
persze tudom, megverte a jóisten meg a trianon, meg az ág is húzza, ellentétben a lengyelekkel, szlovákokkal, csehekkel, szlovénekkel, horvátokkal, akik mind átkényelmeskedték a krva 20. századot, a lógós disznók. és bizony a cseh főügyész lecsukathat akár minisztert is, és a miniszter tábora nem mondja a főügyészre, hogy nemzetáruló ügynök. és a cseh nép kevesebb autót vásárol, pedig gazdagabb, és a lengyel nép megvédi a magánnyugdíját, és ha egy miniszter be akar záratni egy vasúti szárnyvonalat, akkor nem megy ki az utcára, hogy itten ölik a vidéket.
és nem csodálkoznék, ha vörös budapest ide meg oda, jól bebukna pár nyerőnek tartott szoci polgi csak úgy unexpected.
hvg.hu/velemeny/20141001_TGM_A_Bokrosugy_aldasai
Néha úgy érzem, TGM nemcsak előre, visszafele is fantáziál, s többször ugyancsak light kapcsolat sejthető egyértelműnek szánt összefüggései között.
@Tehéntőgy: az antipolitikus az alkalmatlan politikusnak. nem bonyolult.
@Késes Szent Alia: én kicseréltem. megnéztem. az volt. visszatettem.
@ingyenebed: bokros kamikaze-miniszter volt. ahhoz nem kell politikusnak lenni. egy év alatt én is meg tudnék bukni pénzügyminiszterként, bármikor öt százalékkal csökkentem a költségvetés kiadási oldalát. már egy olyan országban, amelyiket többet nem kell közelről megnéznem.
bokros írásba adta, hogy be akarja zárni a magyar tudományos akadémiát. (a mellékelt linken tessék megnézni) ha a tisztelt magyar liberális értelmiségi elitnek ez kell, az rendben van, de akkor mondja ki és ne sunnyogjon.
@aronsatie: mi az, hogy „balfasz”??? most komolyan. tönkre vágott egy kampányt (nem egyedül felelős érte, egyáltalán nem), két héttel a vége előtt kilép (láttál már olyat?). teljesen alkalmatlan. teljesen. ami nem baj, én is az lennék, teljesen, csak nem próbálkozom a politikával.
@jotunder: Akkor én néztem el valamit, bocs. Csak azt láttam, hogy változik, és nem úgy, ahogy kéne, de akkor mégis.
@Késes Szent Alia: nem, te jól láttad. de ez valamikor hét körül jól volt belinkelve, ez zicher. :))
@Lasombra: Én sem; ezért is vagyok biztos benne, hogy vannak ott még Fidesz- és KDNP-ügynökök is 😉
Másrészt nem gondolom, hogy csak a kormányon dolgoznak az alkalmatlanság bizonyításán.
A focihasonlatot folytatva: viszont van egy pár tucat fős kemény szurkolói mag, akik minden, a nevezés halasztására irányuló javaslatot, illetve játékost érő kritikát a gyűlölt rivális csapat aknamunkájának nyilvánítanak és annak megfelelően rá is uszulnak.
@jotunder: Szerinted teljesen alkalmatlan, mert tönkrevágta azt az izét, na, kampányt. Szerintem meg mindenki alkalmatlan, aki egyáltalán vállalja. Alkalmas ugyanis csak az lehet, aki azt mondaná, hogy nektek egy nagy szőrös lófaszt.
@aronsatie: Valószínűsítem: a kilépés rég tervezett volt, s nem egyénileg, hanem kollektív döntés. Ne firtassuk, hogy mennyire helyes stratégia ez itt s most.
@poszt:
1. Tudomásom szerint Szigetvári találta ki.
2. Kihagytad Thürmeréket és Schmuckékat a pálya széléről.
3. Az LMP távolságtartásáról, és főleg az egyenlőről külön poszt spamot lehetne indítani.
4. Ugyanez igaz az MLP esetében is, csak ők nem annyira nyíltan, de ügyesebben.
5. Ha belegondolsz, a Fidesznek még prekolumbiánusabb anyaga van, még ha a köpönyegforgatás meg is tévesztő.
7. Szerintem a veszteség minimalizálás és nem annak továbbnövelése volt a támogatók fejében.
8. Ez nem így van, viszont teljesen másképp. Bokros maradt a saját pártja, és csak annak jelöltje – tartalmilag is és jogilag is. A DK és az E14 elvesztette a jelöltjét, Magyar György visszalépett. Így mindhárman, mint jelölt nélküliek azt mondták híveiknek, hogy szavazzanak Bokrosra. És most jön újra a második mondat.
9. Te tudtad, hogy megalapulás után nem sokkal a Fidesznek és az SZDSZ-nek sem volt országos mennyiségű híve?
11. Mire gondolsz konkrétan?
12. Nem kizárt.
13.a. Ezt gondold át még egyszer, miután megvolt a 8. pont. Nagyon megverésről akkor tudunk beszélni, ha mondjuk Staudt, sőt Bodnár jobban szerepel, mint Bokros.
13.b. Hogy mekkora egymásra mutogatás lesz az MSZP-ben (i.e. kirúgják-e Tóbiást, és/vagy Kunhalmit), és az E14-nél (ie. kirúgják-e Szigetvárit), azt majd meglátjuk.
@pont7: Ülj le fiam, egyes. Az okapi az egy erdei zsiráf.
@jotunder: Itt az Orbánon és a Gyurcsányon kívül mindenki alkalmatlan politikusnak. Valóban nem bonyolult.
A Museum of Modern Arts-nak van prekolumbiánus anyaga?
Köztársak! Ha képtelenek vagyunk egy épkézláb embert kiállítani, nem sokkal jobb megoldás a bojkott? Hm?
@aronsatie: Engem kihagytál!
@Grrr: en.wikipedia.org/wiki/Louisiana_Museum_of_Modern_Art Ennek speciel van.
@Tehéntőgy:
kár, hogy magyar bálintot totál lejáratták, egy elképesztően értelmes csávó. még a rózsika ámokfutásának elején valami hülye felkérte egy beszélgetésre, csak lestem, hogy mennyi mindent TUD arról, amit valamikor régen ő vezetett.
@jotunder: izé, én megnéztem, de nem találtam ezt a megszüntetős részt. Segítenél?
@labrys:
ezt én sem találtam, sehogy. a megadott linken egy darab mta nem volt.