Bakker, ezekről még egy jó cím sem jut az eszembe
Eredeti szerző: jotunder
A pillanatnyi helyzet:
1. Valaki kitalálta, hogy Falus Ferenc legyen a főpolgármester-jelölt. Nem tudni, hogy kicsoda. Falus Ferencnek nem volt elég, hogy alkalmatlan volt a szerepre, alkalmatlannak is akart látszani. Sikerült.
2. Három baloldali párt van, ha az Együtt-PM-et egynek számítjuk. Az MSZP nevű párt elnöke a Rába Tímea férje, állítólag Tóbiás Józsefnek hívják. Az Együtt-PM az valójában nincs, mivel Bajnai Gordon rájött arra, hogy ő nem ilyen lovat akart. Konkrétan nem lovat akart, hanem zsiráfot, ezt hamarabb is elmondhatta volna. A Demokratikus Koalíció létezik, van neki elnöke, nem is csak állítólag, lovat akar nem zsiráfot, de Gyurcsány Ferencnek hívják.
3. Van persze LMP is. Van elnöke, aki egyenlő távolságot tart a lovaktól és a zsiráfoktól. Az ilyet általában okapinak hívják.
4. Nincs Liberálisok nevű párt, de azért van neki egy elnöke, és nem, nem akarok beszélni róla.
5. Van a MOMA. Én erősen szimpatizálok a MOMA-val, elképesztő a prekolumbiánus anyaga, és egészen közel hozzá van egy meglepően olcsó all-you-can-eat sushi hely.
6. Nincs másik MOMA, de van neki egy elnöke. Ő is valamilyen állat, talán zebu. Róla még lesz szó.
7. Két héttel a választás előtt Falus Ferenc visszalép. Az utolsó pillanatban még eggyel nagyobb hülyét csinál magából, mint ami az atomfizika mai állása szerint egyáltalán lehetséges, majd átadja a helyet a zebunak. Még egyszer: két héttel a választás előtt. Nem, nem rúgják ki páros lábbal azt, aki kitalálta Falus Ferencet. A libák már régen elfogytak, de amíg van okapi, zebu és gnú, addig écák is vannak.
8. Bokros-zebu színre lép. Ő lesz a baloldali pártok jelöltje. Mondjuk nem az összesnek, de néhánynak. Bokros jobboldalinak vallja magát. Amiben az a jó, hogy azok viszont, akik magukat jobboldalinak, őt általában baloldalinak tartják, de azért a baloldaliak elég jobboldalinak tartják. Ideális választásnak tűnik.
9. Bokros gondosan írásba adta azt, hogy tényleg máshogy gondolkozik a világról, mint harmincegy darab egykori kollégáján és az Élet és Irodalom mellékleteinek százkilenc buzgó olvasóján kívül bárki Magyarországon. Nincs semmi probléma azzal, amit gondol, de a politikusoknál általában előny, ha a nézeteiket többen osztják, mint ahányan elférnek a hetes buszon.
10. Vannak azért kisebb problémák Bokros nézeteivel. Ebbe most ne menjünk bele, nem mindegy, hogy vannak-e problémák a nézeteivel, most komolyan?
11. Bokros valószínűleg teljesen alkalmatlan a feladatra, de talán nem annyira, mint Falus. Ezt valamivel kompenzálnia kell. Egyenként szólítja meg baloldali választóit, és magyarázza el nekik, hogy tényleg mennyire, de mennyire nem érdekli őt a véleményük, majd még azt is elmagyarázza nekik, hogy ha főpolgármester lesz, akkor még fenéken is fogja őket rúgni.
12. A budapesti választást Tarlós István fogja megnyerni. Ő egy igazi tapló, de kétségkívül nem zebu. Ma ez bőven elég a választási győzelemhez.
13. Azért a baloldali politikusok sem teljesen hülyék. Jó, hát ez egy költői túlzás. Mondjuk úgy, nem annyira hülyék. Ez még mindig költői túlzás, de kiindulópontnak talán jó lesz. Pontosan tudják, hogy Bokrost nagyon el fogják verni. És azért talán nem ők lesznek a felelősek. Hanem valaki más. Aminek lehetnek előnyei. Mesterházy már vigyorog.
14. Ha mondjuk egy párt, vagy több párt, zebuk, gnúk, kafferbivalyok eleve vesztésre állnak egy önkormányzati választáson, akkor ajánlott-e két héttel a választás előtt bizarr performanszba bonyolódni az ország fővárosában, hogy az inkompetenciájuk világossá váljon azok számára is, akik az elmúlt negyedszázadot az Antarktiszon töltötték? Szerintem ez egy izgalmas kérdés.
15. Itt kellene valamilyen ideológiai veresfarok, hogy én sohasem szavaznék a Bokrosra, mert így meg úgy. Nyilván rá szavaznék, ha otthon lennék a választás napján, és nem, egyáltalán nem csipesszel az orromon, gumikesztyűben. Én nem óhajtom a szavazatommal definiálni magam, nem akarok megmondós posztot írni, azt majd megírják mások. Ráadásul olyan nagy bajom nincs a zebukkal. Kifejezetten nagy hülyeségnek tartanám, ha rám bazírozná valaki a kampányát. Tessék a többiekre bazírozni. Ők ugyanis, már a nevükből is látszik, többen vannak, mint én. Nem, nem tudom, hogyan kell politikai mozgalmat építeni, ahogy vadászgépet sem tudok vezetni és hárfán sem tudok játszani. Nincsenek is ötleteim, tanácsaim, fontos gondolataim. És biztos csináltak már ekkora hülyeséget a világtörténelemben, csak valahogy én emlékszem rosszul.
Van egy Devecseri Szilárd nevű politikatudós, akinek volt egyszer egy érdekes elmélete arról, hogy hol van a holland kapu. Hát nem egészen ott volt, de azért majdnem. Ez a zebu is majdnem ott van.
<div class='sharedaddy sd-block sd-like jetpack-likes-widget-wrapper jetpack-likes-widget-unloaded' id='like-post-wrapper-192691293-16519340-6ab3cb7ba0934' data-src='https://widgets.wp.com/likes/?ver=14.1#blog_id=192691293&post_id=16519340&origin=www.orulunkvincent.hu&obj_id=192691293-16519340-6ab3cb7ba0934&n=1' data-name='like-post-frame-192691293-16519340-6ab3cb7ba0934' data-title='Like or Reblog'><h3 class="sd-title">Like this:</h3><div class='likes-widget-placeholder post-likes-widget-placeholder' style='height: 55px;'><span class='button'><span>Like</span></span> <span class="loading">Loading...</span></div><span class='sd-text-color'></span><a class='sd-link-color'></a></div>

@labrys: 137. Az új tudományos ismereteket nyújtó „érdeklődés” jellegű és a konkrét „feladat” vezérelt kutatás érdeke mind a gazdaság szereplőinek, mind pedig az egész társadalomnak. Az állam csak az eredmények által visszaigazolt, nemzetközileg elismert, magas színvonalú kutatási tevékenységet támogassa felelős részfinanszírozás formájában. Emellett elsődleges feladata a kutatást segítő jogi és igazgatási környezet kialakítása. A kutatási, fejlesztési és továbbképzési költségeket pályázati úton elnyerhető források fedezzék.
137. Az új tudományos ismereteket nyújtó „érdeklődés” jellegű és a konkrét „feladat” vezérelt kutatás érdeke mind a gazdaság szereplőinek, mind pedig az egész társadalomnak. Az állam csak az eredmények által visszaigazolt, nemzetközileg elismert, magas színvonalú kutatási tevékenységet támogassa felelős részfinanszírozás formájában. Emellett elsődleges feladata a kutatást segítő jogi és igazgatási környezet kialakítása. A kutatási, fejlesztési és továbbképzési költségeket pályázati úton elnyerhető források fedezzék.
…………………………………………………………………
http://www.atv.hu/belfold/20140930-kunhalmi-agnes-eb/hirkereso
@mavo: Egyetértünk.
@zsazsu4: így jár, aki hajat mos :)))
@sajtohuba: ez a nő valóban úgy viselkedik, mint egy politikus.
@sajtohuba:
most egy picit nem értem, MIBEN értesz velem egyet (bocs, melózok, nem tudom megnézni a videót). 🙂
@jotunder: Tényleg! Jó kis gyakorlat a „fordítsa le a fenti szöveget angolra” feladathoz. A helyes megoldás: The HAS should be closed.
@sajtohuba: ne gyerekeskedjünk. ez az intézeti rendszer felszámolását jelenti. és teljes tandíj is van feljebb, aminek a töredékéért támadták Orbánékat. naaa… Bokros teljesen testidegen Magyarországon, ami nem feltétlenül az ő személyes hibája, de tény.
@jotunder:
á, szóval az mta nem végez „nemzetközileg elismert, magas színvonalú kutatási tevékenységet”
jó tudni. de ha tényleg nem, akkor miért is fizetjük?
@jotunder: el is fogják hajtani a picsába.
nekem nagyon tetszik a poszt, egytetlen megjegyzésem van hozzá, hogy nem nagyon tudom elképzelni (már a mindennapi életemből kiindulva – munka, ügyintézés, tömegközlekedés, vásárlás, böngészés, ilyemi), hogy a nem-ner politikai formációk kialakulása, struktúrálódása másként zajlódjék. ’90-ben is volt egy nagyon hasonló, nem kevésbé bumfordi, sokszor abszurd hangkeresés (akkor az mszmp ellenében, amely akkor már lényegesen gyöngébb volt a jelenlegi állampártnál), azzal a vitathatatlan előnnyel, hogy az akkor casting szereplőivel sokkal-sokkal elnézőbb volt a társadalom.
@jotunder: „bármikor öt százalékkal csökkentem a költségvetés kiadási oldalát. már egy olyan országban, amelyiket többet nem kell közelről megnéznem”
ez szerintem igazságtalan, a bokros-kurzus durván 2000-ig lényegében változatlanul zajlott (járai legfeljebb a költségvetés elosztási oldalán babrált egy kicsit), és az egyetlen oylan periódusnak tekinthető az utóbbi negyed században, amikor nagyjából tudni lehetett, milyen fő irányban halad a nemzetgazdaság egésze. ezt döntötte be elsősorban a basi 2000-ben.
@zsazsu4: @jotunder: köszönöm, de mivel nagyon nem értek a tudományfinanszírozás szakmai részéhez, ebből nekem még nem tűnik egyértelműnek az MTA megszüntetésére irányuló szándék. …Hát nem jelenleg is pályázatok útján történik a finanszírozás? Nem az az Akadémia célja is, hogy „az eredmények által visszaigazolt, nemzetközileg elismert, magas színvonalú kutatási tevékenységet támogassa”? A „kutatást segítő jogi és igazgatási környezet” jelenleg optimális? Vagy nem optimális, de a 137. pontot úgy kellene érteni, h. annak optimalizálásra nem az MTA hivatott? Vagy mit nem látok? (Nem kekeckedek, komolyan nem értem.)
@mavo: most pontosan úgy viselkedsz, mint egy torkosmatild. bokros egy új finanszírozási rendszert vázolt fel. itt nincs intézeti rendszer, a kutatóknak pályázniuk kell. ezt nem most találta ki. 2005-ben kezdődött egy támadás az akadémia ellen, amit Kóka János és Magyar Bálint próbált lefolytatni. ez 2006-ban a Szabó Csaba afférral folytatódott. és igen, a bokrosi ideák szerint.
namost nem arról van szó, hogy általában nem működik az, amiről a Bokros beszél. arról van csak szó, hogy ez az MTA létező intézeti rendszerének felszámolását jelenti. pont. nincs mese, ez azt jelenti. ez egy régi történet, Bokros nem most kezdte. amúgy Bokros a Soros féle CEU endowmenttel a háta mögött adta a jó kis tippeket a magyar felsőoktatásnak, ami külön elég vicces.
@jotunder:
nézd, állítottál valami, és bizonyítékképpen kaptam egy idézetet, ami ha NAGYON akarom, az mta felszámolásáról is szólhat (bokros mta tag amúgy), aztán valami támadás izé is van már a tarsolyban, lám már magyar bálint is antiakadémista lett, wow. annyira nem vagyok elégedett.
no nem mintha az mta nevű gittegylet annyira szívemhez nőtt volna, hogy besírnék, ha valaki beszántaná és sóval behintené, de akkor is.
@labrys:
ugyanezek a problémáim nekem is.
@Kettes: ” Ez a három szép urbánus név, eh, a tarlós, a falus, meg a bokros.”
Itt tavasszal a két körzetben a Jobbik egy Tóthot meg egy Ráczot bírt előhúzni.
@labrys: kétféle finanszírozási rendszer van európában. a tipikus az, hogy a kutatás egyetemeken folyik és vannak központi grant pályázatok.
magyarországon és néhány másik országban van egy intézeti rendszer, ahol az emberek fizetést kapnak, és főállásban kutatnak. ezen kívül pályáznak még OTKA-ra vagy más grantokra. Bokros reformjavaslata az, hogy a tudományos kutatást egyedi módon finanszírozzák, úgy, mint a legtöbb nyugati államban. ahogy a felsőoktatás finanszírozását is az angol-szász modell szerint képzeli el (ami elég necces amúgy). ez azt jelenti, hogy az intézeti rendszer megszűnik, ez volt az SZDSZ projektje is. Bokros egyébként ennél lényegesen továbbment, megszüntette volna a közalkalmazotti rendszert is, és az egésze előmeneteli rendszert.
@mavo: mi az, hogy MTA tag?? miről beszélsz?? a köztestület tagja, mint mindenki, de tényleg mindenki. van egy kandidátusi fokozata, MTA doktori címe, és tudományos kutatói múltja nincs. világbanki szakértő volt.
@jotunder:
„Bokros reformjavaslata az, hogy a tudományos kutatást egyedi módon finanszírozzák”
ördögtől való eszme, nincs is kérdés. tuti bokros is faszista. hö, azt várnánk, hogy egy akadémia dolgozzon is, piha!
„megszüntette volna a közalkalmazotti rendszert is, és az egésze előmeneteli rendszert”
ha tényleg ezt akarta, akkor én sűrű headbangelés közepette szurkolok neki, hogy tegye meg. úgy egy rakás szar, ahogyan van.
baszki, most pont neked magyarázzam, miért eszement állatság, hogy valaki nulla (0) odatett teljesítmény mellett többet keressen csak azért, mert 3 évvel régebb óta a része ugyanannak a taposómalomnak?
@mavo: magyar bálint??? jézusmária, te tényleg semmiről sem tudsz??? ő találta ki személyesen a szabó csabát, akit megfuttattak pesten, mindenütt, aztán megbuktak vele. nem, nem állítom, hogy szabó csabának semmiben nem volt igaza, csak azt, hogy elég arrogáns volt. én ezt elég közelről láttam akkor.
@jotunder:
na várjál, most éppen azt állítod, hogy az mta mindenféle tudományos kutatói múlt nélkül osztogat doktori címeket? :DDDD
még több pénzt bele, hiszen megérdemli! 🙂
(ha félreértettelek, bocs)
@jotunder:
„2005-ben kezdődött egy támadás az akadémia ellen, amit Kóka János és MAGYAR BÁLINT próbált lefolytatni.”
én ebből azt tudtam leszűrni, hogy ez a magyar bálint antiakadémista. gond?
@mavo: most pont úgy viselkedsz, mint torkosmatild három feles után. ha van egy intézményrendszered, akkor óriási felelősség szerteszéjjel b.szni. Bokros mondta azt is, hogy „Burundiban nincs felsőoktatás” a valóság az, hogy a legjobb burundi közgazdász publikációs listája (ott végzett Bujumburában) kicsit fényesebb, mint Bokrosé :))))
irgalmatlan felelőtlenség lenne az MTA prompt szétk.rása. azonnali, hatalmas vesztességet szenvedne el az ország. én ezt külföldről írom. Lovásznak vannak bizonyos elképzelései, amelyeket ő nagyon komolyan végiggondolt, és az a felsőoktatás és az MTA együttműködésének erősödését jelentené. na azzal speciel maximálisan szimpatizálok. ugye világos, engem ez egzisztenciálisan már nem érint.
@mavo: arra gondoltam, hogy erről tudott az, aki akkor ebben az országban élt.
@jotunder:
hát, ha nem haragszol, amennyit én láttam eddig az mta-ból az alapján egy gittegylet. oké, szétverni én sem szeretném. valami reform azért nem ártana neki.
@mavo: mondattan…. Bokros egyetemi doktor lett 1980-ban, nem egészen világos, hogyan. (ez a panamai ügy). nyilván ezt minősítették át kandidátusivá, MTA doktori fokozata nincs, tudományos tevékenysége sem. az viszont igaz, hogy világbanki szakértő volt, az, hogy milyen, azt nem tudom.
@mavo: te konkrétan semmit sem láttál az MTA-ból. fogalmad nincs, hogy miről van szó. aki olyat képes leírni, hogy MTA-tag…. én tizenöt évig dolgoztam az MTA egyik intézetében, az egyik legjobb intézetében a végén már tudományos tanácsadóként. egy szóval, de tényleg egy szóval nem állítom, hogy a magyar akadémiai rendszer a legjobb ötlet a világon. csak azt, hogy az VAN, és a VAN, az sokkal de sokkal erősebb a NINCS-nél.
@mavo: nagyon komoly akadémiai reformok voltak. már voltak, érted??? azzal kezdődött az egész, hogy az ipari kutatóintézetek megszűntek. tudod, hogy az hány munkahelyet jelentett?? folyamatosan változott a finanszírozási rendszer. Pálinkás elindította a Lendület programot. milyen reformra gondolsz??
@mavo: Magyar Bálint
@jotunder: komolyan be akarja záratni az Akadémiát? Akkor gyorsan átjelentkezem Pestre és rászavazok.:)
Viccet félretéve, a kontraszelektált Akadémiánkra ráférne egy komoly átalakítás, dehát Pálinkás prof. lett a magyar K+F tótumfaktuma, szóval erre 0.00% esély van.
Végigolvastam a kommenteket és a Bokros-idézetet, ami (állítólag) az MTA megszüntetésére céloz, és csak a miheztartás végett megjegyzem, hogy akár Cséfalvay is mondhatta volna 2010-ben, mikor pozícióba került. Sőt, kísértetiesen ilyeneket mondott.
És Pálinkás prof-ról, a nagyon komoly reformok végrehajtójáról csak annyit, hogy Lendülethez hasonló programot csírájában 2009-ben már az akkori NKTH is el akart indítani, ami ellen ő akkoron foggal-körömmel harcolt (merthogy miért nem az OTKA-t nyomjuk…), aztán miután a Fidesz hathatós segítségével szétbaszták a K+F pályázati rendszert, konkrétan a KTIA kiszárításával és a felelősségi körök szerte-széjjel aprózásával, most képes lenyilatkozni, hogy kitalálta, hogy megint egy helyre kell vinni a K+F pályázatok kiírását, lebonyolítását és a stratégiaalkotást. Csak éppen azt felejti el hozzátenni, hogy az ő együttműködésével rombolta ezt le a fidesz az elmúlt 4 évben.
Ja, hogy most ő fog beülni januártól az NKFIH (vagy mi a tököm lesz a neve) elnöki székébe és ő dönthet minden itthon kutatói pályázatról? Így már tetszik neki a felállás.
Fejétől bűzlik (remélem Lovász érkezésével bűzLÖTT) az Akadémia.
@jotunder: Akkor felnőtteskedj, légyszi.
„Bokros egyébként ennél lényegesen továbbment, megszüntette volna a közalkalmazotti rendszert is, és az egésze előmeneteli rendszert.”
Ez hülyeség, vagy meg nem értés, vagy tudatos torzítás, vagy az adekvált információk hiánya.
Olvasd el a 88. pontot – meg az utána jövőket – a Verseny és szolidaritásból. Abban nem ez van, hanem az, hogy a szakmai bértáblázatok legyenek eltörölve és helyettük a tényleges teljesítmények szerinti javadalmazásra kéne áttérni.
A 140 pontban a közalkalmazottakról ennyi van:
98. pont „Megítélésem szerint az egészségügyben az alábbi, egymást erősítő lépések a kívánatosak: ….”a gyógyító személyzet közalkalmazotti jogállásának megszüntetése”, …”
@ingyenebed: 11:53:12
Végre egy tiszta szó! (Most nem hülyéskedek, de tényleg.) Gratula!
@Kettes: 07:26:19
E14?????
Most vettem egy E14 szabványú körtét. Azt hiszem, nem csavarom be a lámpámba, hanem megeszem. (Lehámozva nagyon jó a körte.)
Ennyit a tárgyról.
@jotunder:
Apropó Devecseri Szilárd.
Volt egykoron egy Gábor utónevű névrokona. Az is értett ennyit a focihoz, és az is volt ennyire politológus – bár ezt a szakmát akkor még nem jegyezték.
De legalább olvasni lehetett, amit írt.
@sajtohuba: a szakmai bertablazatot hivjak elomeneteli rendszernek. es igen, megszuntette volna az egeszsegugyben a kozalkalmazotti statuszokat. es egy csomo egyetemet bezaratott volna. ami onmagaban nem vetek, a 130 pontja eleg koherensen van megfogalmazva, de teljes mertekben ellentetes azoknak az elkepzeleseivel, akik most moge alldogalnak, (allni azert mondjuk nem nagyon). ezt nem gondoltak vegig.
amugy az is lehet, hogy oktober vegen mar nem bokros neve fog az embereknek eszebe jutni a csomagrol. de most meg csak oktober eleje van.
ha Bokros 35 szazalekot vagy tobbet szerez, akkor az nagy eredmeny lenne. ha 25 szazalek alatt lesz, az durva bukas. en az utobbitol tartok, es attol, hogy magaval rantja a keruleteket. mindazonaltal, mostmar el van dontve, most ezt kell vegigcsinalni, a leheto legjobban. (tartok tole nem fogjak)
@jotunder:
a zeburól a wiki:
„A zebut sokféleképpen fel lehet használni, illetve hasznosítani. Először is meg lehet fejni, szekérbe vagy eke elé befogni, húsát el lehet fogyasztani, bőrét felhasználni, és ürülékével megtrágyázni a földet.”
erre gondoltál?
@jotunder: Te elolvastad amit írtam feljebb a 8. pontra? Önállóan indul, saját programjával.
Az neked miért fáj, ha tényleges teljesítmények szerinti javadalmazás lenne a közszférában?
Dolgoztam én is kontraszelekciókkal dúsított áll.ig. intézményben, ott is gond volt (jó darabig), hogy csak azért mert xy idősebb, többet kellett kapnia, mint fiatalabb, ámde tehetségesebb, hatékonyabb és szorgalmasabb kollégája, akinek viszont nemigen lehetett felfelé eltéríteni a fizetését. Leépíteni viszont a gyengéket nem lehetett, vagy csak nagyon kivételes esetekben. Te ezt a rendszert véded???
@jotunder:
„…Konkrétan nem lovat akart…”
Erről eszembe jutja: (copyright by Kardosgé)
Egy elegáns nő bemegy egy kalapszalonba.
– Mit parancsol, hölgyem?
– Kellene egy olyan szép kalap, nagy karimával, ami jól áll nekem…
– Konkrétan mire tetszik gondolni?
– Konkrétan a baszásra, de mutasson egy szép kalapot, nagy karimával…
@sajtohuba: Sokszor nagyon nehéz mérni a teljesítményt, és visszaélésekre ad lehetőséget (újabb eszköz szívatásra, ha valakinek nem tetszik a képe). Hazai viszonyok között van rá esély, hogy rosszabb lenne, mint a sima kor szerinti kasztrendszer.
Másképp fogalmazva: elméletben sokkal jobb lenne mint a mostani rendszer, de a helyes gyakorlati megvalósítása nehezebb, és olyan adat jóakaratot és tartást igényel emberektől, ami – valószínűleg – nincs meg.
(Nem tudom persze Jótündérnek mi a baja vele vagy egyáltalán van e baja vele. Nyilván ez az én véleményem.)
@Mackósajt: Nyilván én is látom, hogy a jelenlegi rugalmatlanságnak meg van az átka. A katasztrófavédelemhez kapcsolódó műszaki tevékenységet folytatóktól hallottam épp nemrég olyan panaszt pl. hogy óriási az emberek forgása. Évekig tart amíg az adott területen megfelelő mélységig kiképeznek egy embert, de hozzáértők többsége átlag 2 éven belül lelép, mihelyst kapnak egy jobban fizető ajánlatot a magánszektorból, és a parancsnokok tehetetlenek, mert az egyetlen dolgot, amivel ezt megakadályozhatnák – magasabb fizetés adását a legjobb embereiknek – nem tehetik meg.
Ugyanakkor azonban sajnos itt súg mögöttem a kiégett pesszimizmus, és azt mondja, ha lehetővé tennék a jól dolgozók kiemelését, akkor a szervezetet elárasztanák az extra fizetést kapó rokonok, barátok, és elvbarátok, akik valahogy mind nagyon jól dolgoznának, és szuper kiváló szakemberek lennének.
@sajtohuba: a felsooktatasrol beszelek. ott van elomeneteli rendszer.
Bokros se jó. Megérkeztünk.
@jotunder: „ha 25 szazalek alatt lesz, az durva bukas. en az utobbitol tartok, es attol, hogy magaval rantja a keruleteket”
Bukás, meg Bokros a kerületeket magával rántja?
A fidess meg ott sem volt, mi?
Hosszú évekig voltam kutató az MTA-nál. Azóta is van kapcsolatom, a feleségem ott dolgozik. Nos, az a nem kis intézet elég jól szemlélteti miért kell sóval is behinteni a helyét az egész cuccnak. Persze ezt így önmagában nem lehet megtenni, de Bokros pontjai legalább rendszert képeznek.
Liberálisnak gondolt magam számára elfogadható jelölt Bokros, sokkal inkább, mint one man show liberális jelölt.
Úgy mellesleg kb. lényegtelen az egész választási színjáték a mai Mo-n. Tök fölösleges azon rugózni ki a jó (jobb/kevésbé rossz) jelölt.
Ettől függetlenül, mint mindig, becsületből szavazni fogok.
@aronsatie: szerintem bokros mint politikus legalább akkorát nyújt mint gyf, ezzel a konzliber nézetrendszerrel, a gondosan hozzátapasztott és nagy apparátussal ápolt emberevő multiragadozó képpel a nyakában igen jól teljesít lényegében pénztelenül – voltaképp csodaszámba megy.
ez a mome gyakorlatilag (és méretarányosan az mdf dékája) ha jól értem. még iboly kezdett el „normális magyarország” fedőnéven egy européer (vő. idegenlelkű) konzervativizmus felé tapogatózni, ismert eredménnyel, rögtön lett drogos rokona, és meg kellett fékeznie az állami igazságszolgáltatásnak, hisz ez a félelmes vérengző bestia tán még azoknak a szegény pici udés verőembereknek is nekimegy, akik ma jobbára magas állami pozíciókban folytatják feddhetetlen és ártalmatlan játékaikat.
@incze: Messze nem elég populista, anélkül meg nem megy. Nem is ért el eddig semmilyen sikert politikusként.
@vakapad: Bokros Lajos András (ez a hivatalos neve), a MOMA nevű párt jelöltje. ez a párt NEM állított listát az országgyűlési választáson és nyilvántartásba vételét elutasították az EP választáson (ahol Bokros még Bokros Lajos és nem Bokros Lajos András néven indult)
Bokros egy rendkívül népszerűtlen politikus volt, magát jobboldalinak nevezi, és egy nulla támogatással induló párt logójával indul el a választáson baloldali támogatásra várva, miközben a baloldal legerősebb pártja max. fél szívvel támogatja, a PM meg fél szívvel sem.
igen, ezt én a „nem jó” kifejezéssel írnám körül.
@aronsatie: bokros nemhogy nem populista, de konkrétan szarik a választóira. és ezt képtelen titkolni. ez bizony probléma.
másfél hónap alatt fel lehetett volna építeni egy új bokrost, egy kicsit barátságosabb bokrost, aki mögé beáll mindenki a ballib oldalon, két hét alatt nem fog menni.
@jotunder: Csak a jóneveltségem, if any, fog vissza.
http://www.valasztas.hu/hu/onkval2014/883/883_0_index.html
Ha ezt megnézed, láthatod, hogy akinek két keresztneve van, az úgy szerepel, mivelhogy így szól a tv, hogy meg kell adni. Ezért van Bodnár Zoltán György és Falus László Ferenc is. Ebbe mit lehet belekötni?
Leírom harmadszor is, mert kétszeri leírás után sem érted:
Bokros maradt a saját pártja, és csak annak jelöltje – tartalmilag is és jogilag is. A DK és az E14 elvesztette a jelöltjét, Magyar György visszalépett. Így mindhárman, mint jelölt nélküliek azt mondták híveiknek, hogy szavazzanak Bokrosra. Hol van itt az általad konfabulált baloldalra várás?
A konkrétan szarikos gondolatod konkrétan hazugság. Ez bizony probléma.
„Nem lesznek sokan csalódottak amiatt, hogy nem lesz a szavazólapon baloldali jelölt október 12-én?
Bizonyára lesznek ilyenek, de ennek az összefogásnak a hozadéka lényegesen nagyobb lesz. A közvélemény egy jelentős része várta ezt a bölcs döntést. Én voltam az a jelölt, aki többet állt kint az utcán, mint a többi együttvéve. Két hét alatt több ezer emberrel beszéltem, akik közül sok baloldali azt mondta, hogy helyi szinten az MSZP–Együtt-PM–DK-szövetséget támogatja, de főpolgármesteri szinten nem. Ez volt a baloldali választók többségének akarata.”
http://www.origo.hu/itthon/20140930-bokros-lajos-ha-harc-akkor-legyen-harc.html
@jotunder:
oké, azt már tudjuk, hogy utálod bokrost. a panamai doktorátus ugyanis mezei kacsa. pont tőled eléggé nem várná az ember, hogy a nemzeti érzelmű média plusz a jesz nevű szargyűjtemény karaktergyilkolászásához asszisztálsz, de hát te tudod.
bokros nem akadémiai tag, valóban, de mintha kicsit túl sokat rugóznál ezen. gyorsan írtam valamit fél szemmel utánanézés után, tévedtem, így jó?