A kisfiú és az autók
Eredeti szerző: jotunder
Gyerekkoromban az autók bűvöletében éltem, ha nyugati kocsit láttam (akkor azért annyi még nem volt Pesten), mindig megnéztem a sebességmérőjét. Kétszáz. A kétszáz volt a csúcs. Ugyanekkor persze a kubai labdarúgó válogatott (az 1938-as !) összeállítását is tudtam, és érdeklődve olvasgattam nagymamámnál a Népszabadság almanachját, hogy mennyi jutát termelnek a különböző országokban. Nem tudtam mi az a juta, de nagyon jól hangzott. Gyermekpszichológus olvasóink most elégedetten bólogatnak.
Azért az autókat szerettem a legjobban, amelyekbe a „kétszáz volt beleírva”. Igen, volt autóskvartettem is, a mindent vivő Lolával.
Ma már tudom mi a juta, de egyáltalán nem érdekel, és egy kattintásra vagyok Alonsotól és Sosától (megnéztem őket a neten, tényleg léteznek, nyolcéves korom óta képtelen vagyok elfelejteni a nevüket, szemben azokéval akikkel tegnapelőtt találkoztam). Az autók sem villanyoznak fel igazán. Legalábbis a mai napig ezt hittem.
Ma elmentünk a genfi autószalonba. Troli, metró, vonat, az egész alig több mint egy óra. Az a szemüveges kisfiú az autóskvartettjével, mindenét odaadta volna ezért, a sok csillogó autóért, arról mit sem szólva, hogy van zsebtelefon és lehet vele fényképezni. Igen van zsebtelefon, és sok más is van, és sok más meg nincs, de ez az élet rendje, néha dolgozóba kell menni, mint akkor a papának. De ma éppen nem.
Ott álltam a Ferrarik és a Maseratik között és a „zsebtelefonommal” fényképeztem, és nem is néztem meg, hogy mennyi van „beleírva”. Biztos több mint kétszáz.
A szemüveges kisfiú sok mindent nem értett a világból. Például azt, hogy miért mondja a tanító néni, hogy a mi világunk jobb mint az a másik világ, amikor a másik világban gyártják a mindent vivő Lolát, a mi világunkban pedig a papa Zsiguliját, ami nem nagyon „visz” semmit. Hétéves sem volt, amikor a papa, meg a mama, elment a másik világba egy hónapra, de őt nem engedték ki. Az nagyon fájt, pedig Mátraszentimrén a nagyival sem volt rossz.
Ma meg itt volt ez a sok autó. És már nincs „egyik világ” és „másik világ”. Ma már mi is vihetnénk valamit, ha nem is mindent. Hinnünk kellene abban, hogy ez lehetséges. Lehetséges, hogy mi tudunk olyan kicsi izéket gyártani a karburátorokhoz, ami a legjobb kicsi izé ami karburátorba rakható. Ezért senki sem fog fáklyával felvonulni, gyújtó hangú beszédet mondani, vezércikket írni, odacsapni. Mit lehet odacsapni vagy nyilatkozni egy ilyen kicsi izén ? Az ilyesmiben mi nem tudunk hinni. Mi történelmi távlatokban akarunk mindent vinni, a Kárpát-medencében vinnénk mindent, népben és nemzetben, és soha nem olyan kicsi izékben. Pedig azok mögött a kicsi izék mögött, kiváló műszaki egyetemek vannak, kutatóintézetek, vállalatok, azokra a kicsi izékre valóban felrakta párezer ember az életét. Több kreativitás és tehetség van egy olyan kicsi izé mögött, mint az összes vezércikkben, békemenetben, országértékelésben együttvéve. Sokkal, sokkal több. Alaptörvényt minden hülye tud csinálni, kicsi izét csak kevesen. Az a szemüveges kisfiú ma talán éppen ezt nem értené. Ezért írtam neki ezt a posztot.
