A kormány szeret titeket, gyerekek
Eredeti szerző: babarczyeszter
Orbánnak lett B-terve.
Most, hogy elfogadtuk a költségvetést 2013-ra, tulajdonképpen eltörölheti a keretszámokat. Nem értették meg a nyavalyás hallgatók, hogy nekik már jó, örüljenek, hogy nem lesz konkurencia? A HÖOK megsüketült, hiába parancsolta lábhoz? A tanári szervezetek szo-li-dá-ri-sak? A középiskolások nem kushadnak?
Jó.
Akkor lép egyet hátra, és egymásra ereszti őket. Remek mulatság lesz. A NER-nép, ha megingott volna végtelen bizalmában, most meglátja, kik akarják sanyargatni a magyar ifjúságot. Kik akarják szívni az adófizető vérét, akiket a kormány éppen megvédett a bankoktól, az IMF-től, a mobilszolgáltatóktól, a kábeltévé-társaságoktól és a csipgyárosoktól. Kik követelőznek, miközben a szegény nyugdíjas egy utolsó kitartott levegővétellel várja, hogy végre csökkentsék a fűtésszámláját.
Az egyetemek. Mert az egyetemek majd pénzt akarnak azért, hogy oktassák a diákokat. Véres habot fújtak a Fidesz költségvetési-módosítás-benyújtói, úgy nekifeszültek, hogy kirántsák az országot a nemzetközi monetáris karvaly karmai közül, és akkor jönnek az egyetemek, hogy finanszírozás nélkül nem tudnak tanítani. Hogy ha nincs keretszám, akkor nincs fejkvóta, és ha nincs fejkvóta, akkor nincs finanszírozás. Hogy nekünk tízezer hallgatóra tetszett beméretezni a költségvetésünket, és utána még le tetszett belőle csípni néhány milliárdot.
Mindenki megelégszik azzal a kevéssel, ami ezekben a nehéz időkben jut neki — kinek Közgép, kinek Műcsarnok, kinek közmunka, mondja majd Orbán. De az egyetemek — azoknak nem elég semmi. Azok kinéznék a szorgalmas munkában megőszültek millióinak szájából az ingyenes békávézást. Azok demagóg módon szóvá teszik, hogy nincs ingyen a fűtés meg a szék meg a WC-papír.
A kormány szélesre tárta, szélesre tárja és szélesre fogja tárni. Lesznek kedvesek az egyetemek is jó nagyra nyitni és nyelni. Nem tetszett a HÖK-nek a tandíj? Akkor majd tanítsanak ingyen a hökösök, mert azemberektől nem veszünk pénzt el azért, hogy egy hökösnek még annál is jobb legyen, mint eddig volt. Azemberektől nem veszünk el pénzt azért, mert az egyetemi oktatók csak addig szolidárisak a diákokkal, míg meg nem emelik az óraszámukat. Azemberektől nem veszünk el pénzt azért, hogy a diákoknak azon túl, hogy ingyen járhatnak a felsőoktatásba, még könyvtár is jusson. Ésatöbbi.
Alig két hónappal a felsőoktatási jelentkezések előtt tehát lesz egy felsőoktatás, jól megkurtított büdzsével, amely átgondolhatja, hogy 1. tandíjat fog-e szedni, vagy 2. tandíjat fog-e szedni. Már ha megengedi neki a kormány.
Remélem, hogy ebben a helyzetben a felsőoktatás minden szereplője képes lesz leülni, és kialakítani egy közös álláspontot, egy több lépcsős átmenetet, amely számol bizonyos mértékű tandíjjal a szociálisan rá nem szorulók között, kivéve a legjobb 15%-ot, és viszonylag igazságosan kezeli azt a problémát, hogy az egyetemi képzések önköltsége drasztikusan eltérő (egy orvos kiképzési költsége több mint tízszerese egy bölcsészének).
És remélem, hogy a következő miniszterelnöki audiencián lesz olyan diák, aki finoman és udvariasan megkéri a miniszterelnököt, hogy ne kavarja a szart és ne hazudozzon.
<div class='sharedaddy sd-block sd-like jetpack-likes-widget-wrapper jetpack-likes-widget-unloaded' id='like-post-wrapper-192691293-16520463-6ae8b0ce0d87f' data-src='https://widgets.wp.com/likes/?ver=14.1#blog_id=192691293&post_id=16520463&origin=www.orulunkvincent.hu&obj_id=192691293-16520463-6ae8b0ce0d87f&n=1' data-name='like-post-frame-192691293-16520463-6ae8b0ce0d87f' data-title='Like or Reblog'><h3 class="sd-title">Like this:</h3><div class='likes-widget-placeholder post-likes-widget-placeholder' style='height: 55px;'><span class='button'><span>Like</span></span> <span class="loading">Loading...</span></div><span class='sd-text-color'></span><a class='sd-link-color'></a></div>
Délután még azt hittem, hogy Orbán hazavágta a 2013-as költségvetést. Még jó, hogy Eszter emlékezett Vincent második törvényére.
Hát persze, pofonegyszerű. Nem lesz tandíj, mindig mondták, hogy nem volt, nem van, nem lesz. Mindenki tanulhat, aki akar, ráadásul ingyen, és még a költségvetés sem borul fel. Zseniális ez az ember.
ettol nem fognak alabbhagyni a tuntetesek, a felsooktatas baszogatasa veszelyes Mo-n. kulonosen ha a hallgatokat is erinti
„A kormány szélesre tárta, szélesre tárja és szélesre fogja tárni.”
Helyesen: A kormány Szélesre tárta, Szélesre tárja és Szélesre fogja tárni.
Hogy mit is? Hát Dagobert bácsi kincseskamráját.
Nem akarnak a felsőoktatók egy picit legalább demagógok lenni? Pl. nekimenni az értelmetlen prestige/foci/egyéb lopásoknak. Van itt pénz, csak a csúti elcsórja alapon.
Majd a történelem felvételi tele lesz kvantumfizikai számítási feladattal, aztán aki eléri a pontszámot, az tanulhat ingyen…
Az eltérő képzési költségekből eredő problémát egyféleképpen lehet igazságosan kezelni: ha tandíj van, az állami egyetemeken egységes tandíj, nem pedig költségtérítés. Pont ez a különbség a kettő között. Az, hogy mi vezessük be a tandíjat, esetleg állami engedéllyel, szóba se jön. Az ingatlanadóval még meg lehetett csinálni, hogy nagy garral meghirdetjük, hogy mi nem sarcoljuk a népet, mint a szocik, aztán meg bevezetik az önkormányzatok, a tandíjjal ez nem fog menni.
Nem tudom, az már volt, hogy Orbán a felsőoktatási intézményekre nyomja az egész hóbelevancot, és majd ők viszik el a balhét?
Meg nem tudom, volt-e az, hogy növekedni fog a szakokon a ponthatár?
És az volt, hogy maradnak ezek a számok, amit a kormány kitalált, mert ennyi pénzt ad a felsőoktatásnak, és slussz, a többit meg beszedi az egyetem, ha akarja – és ha tudja?
Na és az volt, hogy a vidéki, kis intézményeknek helló lesz, és eljő az intézménybezárások boldog kora?
És volt már Orbántakarodj?
-wilson
@foolproof: Biztos, hogy ez demagógia?
@agresszív kismalac: Ami a jövő évi költségvetésben stadionépítésre be van állítva, az majdnem annyi, mint amennyivel hároméves távon csökkentették a felsőoktatási költségvetést. Kb. 50 milliárd a stadion, 66-tal kisebb a 2013-as felsőoktatási költségvetés, mint a 2010-es. Nekem most éppen kommunikációs problémám van: hogyan lehet ezt úgy kimondani, hogy az ember ne csússzon le Giró-Szász színvonalára?
@mandras: http://www.facebook.com/photo.php?fbid=509526529081967
@Emiksz: nincs már felvételi…
@foolproof: az egyetemek… azt remélik, majd a másik lesz az, aki kiesik a pikszisből… az övék majd megússza valahogy… majd a jogászok, vagy a bölcsészek, vagy mindegy ki, de nem mi… a rektor beszédet mond, hogy erősítjük az iparral a kapcsolatot, oszt majd onnan lesz zsé… (persze…) meg a (nemlétező) nagy kutatási projektekből (amiket valamiért rendszeresen nem nyernek el)… és tiltakozás helyett erről megy ki a rektori körlevél.
beszarás van felsőfokon, nem együttgondolkodás.
@mandras: Nehogymá’ az kérjen elnézést, aki ezt szóvá teszi!
Egyáltalán milyen alapon épít az állam létesítményeket magánkézben lévő egyesületek részére?
HÖOK: nem világos a tandíjmentesség feltétele
A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) szerint a kormányfő szombati bejelentése alapján nem világos, hogy a 240 pontos minimális ponthatárt elérő hallgatók milyen formában és milyen feltételekkel kerülhetnek majd be tandíjmentesen a felsőoktatásba.
belfold.ma.hu/tart/cikk/a/0/154191/1/belfold/HOOK_nem_vilagos_a_tandijmentesseg_feltetele?place=srss
@Dr. jenőke (jenőke):
félő, hogy a posztban felvetett „egymásnak eresztés” alapon. felvesznek mindenkit, de a költségvetés rublikája (felfelé) már nem változik.
@Kettes: nagy kedvencem:
http://www.vg.hu/kozelet/politika/4-milliardot-szan-orban-magyarorszag-amerikai-barataira-393277
a Friends of Hungary Alapítvány lemaradt.
@tyder: Meg még mennyi minden…
Az oktatási büdzsé lefaragása,logikus lépés.Nehogymá a külföldöt szponzoráljuk a haverok meg a foci helyett!Megvan az államcsíny,az EU meg bekaphatja…Ők így látják a világot,nekünk meg ideje elzavarni ezt a sok földszintes,hazug,országtolvajt!
@agresszív kismalac: Az állam én vagyok!
@poszt: erősen kétlem, hogy ekkora vágás után van lehetőség többéves átmenetre. Emellett ne feledjük Orbánék nem vonták vissza a gazdálkodási autonómi felszámolását sem, tehát az esetleges megállapodás alapján beszedett tandíjnak egyenes útja van a haverokhoz és az államkincstárba. Valamint erősen kétlem, hogy a következő 3 napban összegányolt felsőoktatási törvény lehetővé tenné, hogy az egyetemek egyáltalán tandíjat szedjenek a ma még ismeretlen feltételeknek megfelelő diákoktól. Szóval semmiféle lehetőséget nem látok a naív és akkor most mindannyian leülünk egymással és megállapodunk eljárásra. Nem, arra akkor kerülhet sor, ha Orbánnak vége. Itt most az egyetlen halvány esély egy egyetemi leállás, vagy már most, vagy szeptemberben, amikor már úgy se lesz pénz. Soha ne feledjük, hogy kevés hiteltelenebb szereplő van Magyarországon egy politikusnál, de a kormány és feje bizonyosan ezek között van, így nem reménytelen, hogy ez közérdeknek tűnjön.
most jöhetnek a molotov koktélok, meg az éles rohamok.
Orbán megbukott már, de új szint lenne az, ha nem az ő emberei erőszakosokodnának az utcán, asszem akkor a tek költségvetését tovább kéne emelni.
Azért az szép, hogy ennyi ember együtt is tud valamiért tüntetni.
Nem úgy mint a fölnőttek…
Orbán gonosz.
Kötelessége lett volna Orbánnak megmondani kivel, kikkel tárgyalt.
Felcsúti focicsapattal, vagy valamelyik gyermeke osztálytársaival?
Furcsa, hogy Orbán Viktort valamilyen úton módon elérték, na és fogadókész volt.
Nagyon tehetséges diákok lehetnek!
cinikus a politika, mindig az volt, de most már leplezetlenül.
@Prof. Dr. Lencsés István: az félelmetes szerintem. Félelmetes, hogy ma Magyarország miniszterelnöke gyáva szembenézni a politikája ellen tüntetők képviselőivel, félelmetes azért is, hogy ma Magyarország miniszterelnökének tanácsadói úgy gondolják, hogy ezt beszopja a magyar társadalom. Ennyire becsülnek basszus!
@Prof. Dr. Lencsés István: Nem az a furcsa, hogy a gyerekek elérték Orbánt, hanem az, hogy Orbánnak sikerült ennyi idő alatt összeszedni ennyi olyan megbízható gyereket, amelyik nem csinál botrányt.
Gyermekeim én Orbán mondom néktek: nem az a fontos amit mondok néktek(kamerába) hanem amit teszek !!!! Majd meglátjátok :))) Isten irgalmazzon néktek !!!
@Prof. Dr. Lencsés István: A héten az ötvenes fiatal demokraták harmincon aluli fiatal demokrata támogatói elkezdtek szervezkedni annak ellenére, hogy a fiatal demokraták legfiatalabb demokratáinak szabálya ezt demokratikusan nem teszi lehetővé.
Palotaforradalmakat legalább látszatkooperációval meg kell előzni, amikor a nemzetközi helyzet napról napra fokozódik.
@kolbászoszsömle: „Orbánnak sikerült ennyi idő alatt összeszedni ennyi olyan megbízható gyereket, amelyik nem csinál botrányt. „
Nem gyereket, tanárt kellett összeszedni (rutinmunka Kubatovnak) – aztán csak megmutatni ezt a listát a gyerekeknek…
Békemenetet a nem-tandíj mellett!
NA már megint nem tudom követni az eseményeket…
(múltkor voltam igy, hogy az index cimoldalán a lap tetején még azt olvastam, hogy várhatóan csökkentik az áram meg a gáz árát 10%-al, a lap alkán az ‘inforadio.hu’-ba meg már az szerepelt, hogy az éjszaka 10%-kal csökkentették a gáz árát. Persze lehet volt közötte egy frissités de akkor is sokkolólag hatott rám)
jelen történések azt sugallják számomra, hogy a falusi paraszt jogásszal úgy kell tárgyalni, hogy odamész beb@szol neki párat aztán akkor lehet tárgyalni.
De még ebben sem hiszek igazán. Volt már ilyen a bankokkal. Leültek megállapodtak aztán a falusi jogász felrúgta a megállapodást. A MANYUPnál dettó. Ez is valami ilyesmi. Márciusig él a megállapodás amig le nem adják a jelentkezéseket (vagy nyár végéig amig el nem kezdődik a tanitás – addig nem kerül pénzbe) aztán kapnak egyet a szemük közé, hogy lóf@szt babám azt neked megállapodás.
A falusi paraszt jogászt nem pofozni kell hanem agyonütni. Aztán keresni helyette egy olyat aki először tárgyal aztán megegyezik aztán állja a szavát.
(Orbán a javadat akarja. És viszi is…)
Egyébként, akikkel Orbán tárgyalt, azok az egyetemi besúgói? Csak kérdezem, mert nem tudom, honnan termettek egy nap alatt, mint a gomba….
Csak zavarkeltés van megint! Oszd meg és uralkodj – ahogy eddig is.
@Prof. Dr. Lencsés István: „Felcsúti focicsapattal, vagy valamelyik gyermeke osztálytársaival?”
Inkább valamely volt osztáltársai gyermekeivel. Leinformált, Fidelitasos kádergyerekek, egyértelmű, bárki más esetleg fecsegett volna.
Ugye jól gondolom, ha egy demokráciában egy miniszterelnök egy kocsmában egymaga hoz döntéseket 20 perc alatt, akkor az nem demokrácia !!
@valaki senki: de rajta vannak a videofelvételen, nem? ha a 2010-es Vörösmarty téri 400-akat is be tudták azonosítani. akkor ezek a „diákok” is meglesznek.
@Ma Ő, holnap Te vagy Én ?: Jaja!
A demokráciához gőzfürdő kell!
@dr. mesterseges szinezek:
Legközelebb síró kisgyereket fog vigasztalni, meg leszedi a fa tetejéről a kismacskát.
azok a diákok, aki leültek ezzel a rohadékkal tárgyalni, menjenek a francba. Ők nem képviselnek senkit! csak magukat. fideszes patkányok
http://www.youtube.com/watch?v=CDkkvNXj2Ik
@Belpo: Leültek tárgyalni?
Jelen voltak a kinyilatkoztatáson…
lehet, hogy az Ötkert környékén sem voltak diákok. semmilyenek.
bement a csuti, evett egy rántottát, leöntötte egy rizlinggel, majd kijött, és a dolog el lett intézve.
a diákok meg nézegetnek mindenfelé (leginkább a hátuk mögé), hogy vajon ki a kollaboráns, kiben lehet bízni.
@Link Elek: Néhány száz diák kapálózik, tény, hogy lelkesen és időnként még mintha valami ötletesség is meg-megvillanna. Nem gondolod úgy, hogy ezt a vágyvezérelte gondolkodás nagyítja csak fel a szemedben „óriási ellenállássá”?
viszont ebből az a tanulság, hogy lehet eredményeket elérni, társadalmi szolidaritással
Nagyon igényes hely ez az Ötkert!
Hát igen a diákok ide hívták a szeretett vezetőt. Meghívták szegénykémet.
Itteni árlap szerint ez tényleg a diákság törzshelye: Fidesz
otkert.blogspot.hu/p/arlap.html
Az árak megfizethetőek a diákhitelből:
Red Bull koktélok
Red Bull Fruit Mojito 1,380 Ft
Razz Bull 1,280 Ft
Red Cranberry 1,280 Ft
Pit Bull 1,580 Ft
Jäger Bombs 1,480 Ft
Húzóra 1,480 Ft
Red Bull szárnyashajók
Finlandia 0.5 l + Red Bull 6 db 9,500 Ft
Smirnoff Red 1 l + Red Bull 6 db 21,000 Ft
Bacardi Superior 1 l + Red Bull 6 db 21,000 Ft
Grey Goose 0.7 l + Red Bull 6 db 27,000 Ft
Az egytál ételek már elérhetőek 1400-3890 Ft-os árakon
@kolbászoszsömle: ” Jelen voltak a kinyilatkoztatáson… „
Irigylem őket. Majd elmondhatják, hogy együtt voltak Vele és testőreivel az Ő börtönévei előtt nem sokkal.
>bizonyos mértékű tandíjjal a szociálisan rá nem szorulók között
Tehát, ha valaki közepesen okos, de szerencsétlen nem 13 négyzetméterből jön, hanem 55-ből, akkor fizessen, viszont ha valaki kőbuta, éppen eléldegél az egyetemen, valamilyen tárgyakból összeszedi a szükséges számú kreditet, de szegénynek mondott, akkor ingyen lebzselhet bent továbbra is? Érdekes gondolat.
Az is érdekes, hogy a jövendő munkanélküli, árufeltöltő, telefonos asszisztens is ingyen valósíthatná majd meg álmait valamelyik bölcsészkaron, ha bekerül a 15%-ba, vagy ha elég szegény, szerinted az viszont teljesen rendben van, hogy aki sokszázezres fizetésre számíthat az iskolái befejezése után, az is ingyen tanulhasson.
Sajnos a középisokások képtelenek és nem hajlandóak úgy gondolkodni, hogy az egyetem kiválasztásakor figyelembe vegyék a leendő állásokat. Ezért lenne jó egy általános tandíj, amit utólag kell megfizetni, vagy bérből, vagy állami alkalmazás esetén az állam által, mivel így a jól fizető hiányszakmák terén és az állam számára fontos, de egyébként betölthetetlen állásokar is lenne jelentkező. Ha a te általad tervezetten vezetnék be a tandíjat, az rögzítené a mai rossz képzési struktúrát, mivel továbbra is bárki azt tanulna, amit akar. Ennek viszont nem látom értelmét.
Úgy értem, vannak emberek, akik sok mindet szívesen csinálnának, sok mindenre alkalmasak lennének, de szándékosan a lehető leghaszontalanabbat választják. Nem is kevesen.
Szerintem van annyi esze a fiataloknak hogy nem dőlnek be ennek az igen gyenge PR trükknek. Mindent bele a holnapi tüntetésbe!!