A menekültprobléma reménytelenségéről
Eredeti szerző: jotunder
1. Magyarország belső állapota gyakorlatilag lehetetlenné teszi azt, hogy bármilyen kérdésről, amelynek politikai vonzata van, értelmes vita alakuljon ki a társadalmon belül. Ennél a helyzet még rosszabb is talán, az értelmes vita klasszikus európai intézményei sem léteznek Magyarországon. A kormányzat a fasiszta gazembereken (nevezzük nevén Bayer Zsoltot, Fricz Tamást, Kocsis Mátét) , vagy a gátlástalan manipulátorokon (G.Fodor Gábor, Mráz Ágoston Sámuel, a Lánczi család és bunfordgerdái) keresztül kommunikál, az ellenzéki hangok akkor hallatszanak ha eléggé lámpavas-intezívek, és a gyermekélelmezésből is egyetlen lépésben jutnak el a Szabadság-téri emlékműhöz, amit e sorok írója sokkal nagyobb megértéssel kezel, mint a szarháziak tevékenységét, de attól még kénytelen észrevételezni. Ez a centrális-erőtér ideológiájának következménye és lesz még rosszabb.
2. Olvassák el Sir Paul Collier oxfordi professzornak, a multikulturalizmus és a migráció avatott szakértőjének, a Social Europe portálon megjelent írását. Egészen biztos, hogy Collier professzor ellenezné a magyar határkerítést? Nyilván meg kellene tőle kérdezni, de abból, amit leírt én azt gondolom, hogy nem ellenezné. Ez nem a Napi Gazdaság, és nem valamilyen névtelen rezsimbérgyilkos, aki harmincezer forintért a Gulagot is megvédené.
3. Nyugat-Európa nem lett „tele”, de a válság után jelentős adósságokat halmoztak fel kormányai, és nagyon nehezen tudják fenntartani generózus szociális rendszerüket. Nagy-Britannia egy többgyermekes migránscsaládnak, amelyik megkapja a menekült státuszt, elvileg akár egy magyar kormánytag évi fizetésének megfelelő összeget juttathat egy évben, ahogyan a túlnyomó részt született brit „underclass” családoknak is ekkora (vagy nagyobb) összeget juttat néha. Erősen a határán vannak a lehetőségeiknek Európa kormányai.
4. Szíriában borzalmas polgárháború tombol, milliók hagyták el az országot, az óriási többségük a térségben maradt, Irakban, Jordániában, Törökországban, Libanonban. Csak becslések vannak arra vonatkozóan, hogy hányan tartanak Európa felé. Néhány tízezer embert, talán évente ötvenezret, mondjuk három éven keresztül, be tudna fogadni Nyugat-Európa (a saját szegényeivel sem törődő, a nyugati per capita GDP töredékén vegetáló Magyarországot hagyjuk). Több százezret szinte bizonyosan nem.
5. A Helsinki-bizottság, az Amnesty International, a migránsokat támogató szervezetek, az emberjogi csoportok tevékenysége elismerésre méltó, de vegyük tudomásul, hogy nekik nem kell államháztartásokkal, szociális feszültségekkel, százezrek iskoláztatásával, normális életmódjának fenntartásával foglalkozniuk. Nem arról van szó, hogy valakinek igaza van, vagy nincs igaza. Itt sokféle méltányolható vélemény ütközik, és valljuk meg néhány kevésbé méltányolható is, de néha ezen kevésbé méltányolható véleményektől sem tekinthetünk el. A nyugati radikális jobboldali, xenofób, a polgárok helyenként jogos, helyenként kevésbé igazolható félelmére bazírozó pártok megerősödése hatással van a mainstream politikusok cselekvési lehetőségeire.
6. Teljesen értelmetlen dolog Budapesten a multikulturalizmusról vitákat folytatni, Magyarország társadalma a szó ma használt értelmében soha nem is volt multikulturális, a nyugati multikulturalizmus problémája meg nem Magyarország ügye. A harmincas évek kék szemű, szőke náci fiúk iránt szexuális vágyat mutató Bayer Zsolt nézetein még csámcsogni sem érdemes, az egy őrület. Nyugat-Európában komoly problémát jelentenek a nem-integrálódó bevándorlócsoportok, amelyek az összes bevándorlók kisebbségét alkotják. Erről lehet beszélni civilizált módon, beszélnek is róla civilizált módon, részben talán érinti is a problémát, részben talán nem.
7. Magyarország átjáróházzá vált, és azért azt talán sokan elfogadják, hogy nem szabad, hogy egy ország átjáróházzá váljék. A magyar kormány, amelynek tevékenységéről az 1. pont miatt reménytelen vitát folytatni, kezelni próbálja a majdnem kezelhetetlent. A teljesen értelmetlen plakátkampány, a rezsimcsürhe működtetése szinte egyáltalán nem érinti a migránskrízist. A határőrizet megerősítése, a kerítés, az influx csökkentésének szándéka a lényeg. Az nem elfogadható, hogy éveken keresztül fennmaradjon a jelenlegi helyzet. Itt nem szavakról van szó, hogyan kell helyesen megnevezni ezeket az embereket, nem a szinte alkalmazhatatlan általános elvekről, hanem arról, hogy elképesztő mennyiségű ember lépi át illegálisan a magyar-szerb határt (nem, nem fogom nem illegálisnak nevezni azt, ami nyilvánvalóan illegális, maximum bizonyos értelemben megértem azt, ami illegális), itt az a kérdés, hogy a rendelkezésre álló forrásokat hogyan lehet optimálisan felhasználni a helyzet kezelésére. Senki sem könnyíti meg a magyar kormányzat helyzetét azzal, hogy akárcsak nagy vonalakban elmondaná, hogy mit vár el tőle. Ez azért van így, mert a nyugati kormányzatok morális kötelességei és fizikai lehetőségei jelentősen elváltak egymástól.
Nem lesz mindenki által elfogadható és tisztességesnek talált megoldás. A kérdés az, hogy olyan megoldást tudnak-e találni, amelyik legalább valamilyen értelemben vállalható. Nem az Örülünkvincent-blog és nem Jótündér fogja elmondani, mit kell tenni. Van dolog a világon, amelyhez nagyjából annyira kell értenem, mint Collier professzornak a saját területén, csak az igen távol van ettől a kérdéskörtől. Én még csak vitatkozni sem mernék a migránskrízisről. Kötelességemnek éreztem megírni ezt a posztot, van, amikor a saját tehetetlenségét kell megírnia az embernek.
<div class='sharedaddy sd-block sd-like jetpack-likes-widget-wrapper jetpack-likes-widget-unloaded' id='like-post-wrapper-192691293-16519071-6ae7db6b53000' data-src='https://widgets.wp.com/likes/?ver=14.1#blog_id=192691293&post_id=16519071&origin=www.orulunkvincent.hu&obj_id=192691293-16519071-6ae7db6b53000&n=1' data-name='like-post-frame-192691293-16519071-6ae7db6b53000' data-title='Like or Reblog'><h3 class="sd-title">Like this:</h3><div class='likes-widget-placeholder post-likes-widget-placeholder' style='height: 55px;'><span class='button'><span>Like</span></span> <span class="loading">Loading...</span></div><span class='sd-text-color'></span><a class='sd-link-color'></a></div>

@labrabbit: de:)))
@Brix: Európa (se) volt soha a nemzetállamok földje, volt ilyen politikai, katonai törekvés (és sajnos van most is), amit láttunk, keservesen megtapasztaltunk (egész európa), hogy hova vezetett a XX. században, az utcsó ilyen remek kaland itt volt mellettünk, Jugoszláviában, de szép, de jó is lett most ott nekik, azóta semmi gondjuk, hogy csupa „nemzetállam” lettek.
A nemzetállamok víziója sok sebből vérzik, de a legnagyobb baja, hogy sose lehet abbahagyni, mert mindig lesznek „idegen élősködők” a nemzet szent testén, sose lesz tökéletesen homogén.
Tehát egyfolytában valakiket ki kell zárni, mint idegeneket, nem tiszta „fajúakat” a nemzetből, így folyamatosan fogyatkozik a nemzet, tehát Trianonnak sose nincs vége.
Valójában az pusztítja a nemzetet, aki folyvást ráhivatkozva „tisztának” szeretné megőrizni.
Egyszer már belinkeltem, hátha most végre el fogod olvasni:
hvg.hu/velemeny/20130604_Trianon_az_eljovo
És akkor egy másik, a jugó nemzetállamok megteremtése miatti háborúról:
hvg.hu/velemeny/20130604_Trianon_az_eljovo
Nagyon korrekt írás, respect.
Meglepően tárgyilagos cikk, egy pár kiegészítés:
1: Ez egyrészt igaz, másrészt a kérdésről a másik oldal se ad terepet a konstruktív vitára. Viszont egy népszavazás a témában jó lenne, esetleg eu szinten, nyílván nem a fideszes kérdésekkel, hanem objektíven.
2: A professzor úr biztos nagy gondolkodó, de részemről a társadalomtudomány hiteltelen, ismerve azt, hogy tabuk és dogmák alapján vizsgál kérdéseket.
3: igen. Illetve van még egy őrült nagy tévhit, miszerint a népességfogyás baj, és minden társadalomnak folyamatosan exponenciálisan nőni kellene. Ez mutatja a gazdaságtudomány fejlettségét is.
4: igen. Limit biztos, hogy van. De mielőtt megnézzük, mennyit bír el az ország, tényleg meg kéne kérdezni, mennyit akar elbírni. Az, hogy ideológiai alapon egy pár ember dönt erről, úgy látom, más országokban sem tetszik az embereknek.
5: igen, ezeknek a csoportoknak megvan a maguk dolga, de érdemben hozzátenni semmit nem tudnak a kérdéshez.
6: pedig lényegében csak ez a kérdés. Mint ahogy görögöket is befogadtunk, nagy számban, európai népeket most is szívesen befogadna bárki. Ez a legfontosabb vetülete a kérdésnek, amiről hivatalosan senki nem beszél, pedig ez a lényeg.
7: szerintem a kormány minden kritika ellenére teszi, amit lehet, nem is olyan rosszul. De valóban tanácstalanság van a kérdésben ott, ahol ki kellene mondani dolgokat. Nem lesz jó megoldás, nem is lehet jó megoldás, a kis országunknak csak az lehet a célja, hogy minél kisebb károkkal vészelje át a következő évtizedeket.
És csak mondja, csak mondja a hülyeségeit, hiába kérleli az ember. Szavazzuk meg neki „a poszt érdemes trollja” kitüntető címet! Ti brixoltok hozzá?
@Érvsebész: Még mindig megmarad a kérdés, hogy miért is tartsuk el ezeket.
A cikk tárgyilagos, de kapunk-e választ arra, h miért kell Martonfára úgy egy tábort létesíteni, h nincs egyeztetés? Miért kell kibaszni 230 emberrel a háta mögött? Persze mondhatjuk, h egy ilyen tábor sehol sincs jó helyen, de meggyőződésem, h nem megoldás ez a sunyi módszer. Megoldás? Helyi (országos) szinten nincs mert jönni fognak. Megoldható-e, h ne jöjjenek? Igen, de Mo nem fogja tudni megoldani, ehhez egy globális koncepció, terv….szükséges. No ez nem látszik kirajzolódni. Sajna.
@Érvsebész: Amíg a földi javak elosztása olyan amilyen, addig nem lesz megállj a gazdaságinak nevezett bevándorlásból. Nem a lefolyóba kell engedni a dán tejet, mert az már támogatott tej, valaki kifizette, hanem megetetni azokkal akik éhesek. (ez csak egy példa). Nincs mese, le kell adni a gazdag Európának a jattot, h az éhesek ne jöjjenek. Erre kéne koncentrálni. Kerítés nem megoldás.
Mindenki lamentál, mit kéne tenni. Hogy mit? Talán nem kéne a harmadosztályú utolsó zsákfalunak is stadiont építeni, meg felcsúti kisvasutat, meg százmilliárdos tételben talicskázni offshore haveroknak a közpénzt, és akkor ultramodern felszereléssel ellátott határőrség tudna mindennél hatékonyabban működni. Tiszteletre méltó a poszt csak kibasztott bárgyú. Igenis létezik megoldás csak pénzt kéne rá csoportosítani, ami azonban kurvára nem érdeke a populista maffiának. Nekik az a jó ha lehet bezzegelni az utcán heverő szerencsétlen sorsú embereket mutogatva
@hagyma: „cask a fegyveres hatarorizet segit
fel kell allitani a keritessel egyutt”
Ja, az orbán rezsim majd kivezényli a közmunkásokat határt őrizni, havi $165-ért 3 műszakba…
@incze:
+1
@mojszipupi: Mit kéne tenni? Előrébb írtam.
Alapvető katonai kiképzés, aztán visszaszállítani őket a saját országuk határára, AK-47 -et a kezükbe aztán hajrá! Lehet kiharcolni a nyugati életszínvonalat…
@incze:
A kínai nagy fal se olyan nagy, meg is lehet kerülni, mégis elég jól betöltötte a funkcióját.
Védeni kell, persze, de a kerítés funkciója évezredek óta működik, ahogy látom.
@ejropalepke: „Óriási probléma, hogy a ballibnek nincs válasza”
Értelmesnek tűnik a hozzászólásod, erre a végén elkezdesz ballibázni. Ez a burkolt anyázás fideszéknél. Mégis min csodálkozol?
„Ezzel ismét elköveti azt a tragikus hibát, hogy átengedi a szélsőjobbnak a kezdeményezést”
Lehet pártot alapítani, normális célokkal. Nem sírni kell, cselekedni, legfőképp meg elmenni szavazni.
Magyarországon meg azok akik átengedik a kutyasimogató „szélsőjobbnak” a kezdeményezést pont a fidesz maffia…
Elolvastam Collier irását. Nagyon ésszerűnek és kézenfekvőnek tűnnek az elgondolásai. Az biztos hogy az unió – ismét, a rá jellemző behemót sebességével – csak kullog az események után.
Collier szerint egységes, az egész Schengen régiót átfogó politikára van szükség, ami az illegális bevándorlást illeti. Ehhez Angliának is csatlakoznia kell.
“At a minimum the new policies will need to be common across the Schengen area. Realistically, they will also need to apply to Britain: the crowds of illegal migrants at Calais are, as recognized by its mayor, the consequence of the present differences in policies.”
Egy másik, még fontosabb szempont. Ausztrália a példa, hogy működik.
“The effective control of illegality requires that illegal entry ceases to be advantageous. Those apprehended at the border should no longer be rewarded with greater rights than those who apply through legal processes from their country-of-origin. Until getting a foot on a Lampedusa beach ceases to leapfrog the queue of consideration for residence, young risk-takers will be induced to play the Russian roulette of a boat crossing. Only an automatic rule of return without exception can end leapfrogging. Such a rule needs a strategy that counters those who game the system by refusing to reveal their identity. There has to be some default assignment of place of return, perhaps with the added penalty that the subsequent right to apply for legal entry would be forfeit (enforced by biometric identification).”
És még egy :
“the reality is that the point of hiring is the vital event to police: businesses that hire illegal workers have to be actively prosecuted and face severe penalties. This is only feasible if they are rare. For example, in the USA where many of the 11 million illegal immigrants are illegally in work, enforcement is impossible.”
@bértrollbosszantó_kovi1970:
Ez nem túl jó ötlet, a közel-keleten már évtizedek óta ez az elv termeli ki az újabb és újabb, egyre durvább csoportokat. Majdnem minden terrorista gárda ugy készült, hogy valakik ellen ki lettek képezve és fegyvert adtak a kezükbe.
El kéne fogadni, hogy ez egy ilyen kultúra, valakit mindig irtaniuk kell, akár a szovjeteket, akár egymást, akár minket.
@Exploiter: Reggel a Kossuthon a fidesz szóvivő aszondta, hogy ha a menekült odaér a kerítéshez akkor majd tudni fogja, hogy illegálisan lépi át a a határt ha látja a kerítést. Gondolom az ilyen egysejtű aggyal rendelkezők mint akik kidolgozzák az aktuális fidesz propagandát azt hiszik a menekült nem tudja, hogy illegálisan lépi át a határt. Akkor is ha nincs kerítés. Ja. Balfasz fideszesek, fideszes balfaszok!
@Exploiter: Hát akkor már inkább egymást irtsák.
Ha belegondolsz, hasonló esetben ki nem akarna revansot venni ha lerombolják a házát, elkergetik a földjéről? Ebben kéne segíteni őket! Legtöbbször viszont pont az eszköz az ami hiányzik. Az agresszoroknak semmi más előnyük nincsen mint az, hogy jobban fel vannak fegyverkezve.
Isten megteremtette az embert, de Mr. Colt tette egyenlővé…
@Exploiter: Ja, és a lényeg. Nem elég a diktátorokat megölni helyettük, a társadalom felépítésében is segíteni kell. E nélkül bűnözők és tolvajok martaléka lesz az ország.
Ugyanez a helyzet Magyarországgal is, csak jóval lightosabb verzióban. Úgy látszik mégiscsak kellett volna az a forradalom…
@Manchmal: „Miért akkora baj egyébként az “átjáróház”? Kit zavarnak az átutazók?”
Te ugye nem ebben az országban élsz ezért nem zavarnak. És nem mézed, hallod az erről szóló híradásokat sem. Kérdezd már meg azokat a dél-alföldi parasztembereket akik ezt átélik, nap mint nap a bőrükön tapasztalják! Ja, hogy azok a buta parasztok nem értékelik a multikulturalizmus szépségeit …
@Myrath:
Hány fős településsel lehet kibaszni?
Melyik település egyezne bele – nem csak Mo-n, de Európában is – hogy odatelepítsenek sokezer, eltérű kultúrájú, gyökértelen embereket?
…én csak kérdezek…
Egyébként meg: ha halat adunk háló helyett, azzal nem integrálunk, hanem csak növeljük a problémát.
A mostani demográfiai robbanás egyik oka pont az, hogy a nyugat segélyt, és olyan infrastruktúrát adott elmaradott országokba, ahol ezek csak a népességnövekedést segítették elő, miközben azok nem vették át az európai értékrendből a munka-tudás alapú társadalmat.
Így addig eljutnak az ott lakók, hogy felnőjenek, szaporodjanak, de nem tanulnak meg dolgozni, viszont annyi eljut a globalizációból hozzájuk, amit tévében látnak: a fehér ember smúzol, nyaral, étteremből étterembe szédül (és a polkorrektség okán a színesek is), baromi jól élnek…. …csak egyet nem látnak – mert az nem érdekes – dolgozni őket (ha csak nem modellek, vagy hadonászó főnökök;), így azt már tudják, hogy ők is ezt szeretnék csinálni, mert ahol élnek, ahogy élnek, az kilátástalan…
…szóval nem biztos, hogy jó megoldás a túltermelést segélyként osztogatni, mert az – mint a helyzet is mutatja – kontraproduktív.
@bértrollbosszantó_kovi1970:
egy házat felépíteni sok-sok nap, és sokszor egy élet munkája.
…lerombolni viszont elég 1 perc is.
Így ahol rombolnak, ott mindig lesz olyan ártatlan áldozat is a másik oldalon, aki a bosszút akar állni.
…aztán ha jó ideológust talál, jut el oda, hogy ne a másik hozzá hasonló szegényt ölje, hanem azt, aki a fegyvert a másik kezébe adta.
…no ezért van a nagy fosás, mert a PanAm gép, az ikertorony, a londoni metrók, madridi vonatok csak gyenge ujjgyakorlatoknak fognak tűnni…
@konrada: Ha egy tevékenység kontraproduktív, akkor meg kell úgy változtatni, h ne legyen az. Ha nem tanult meg dolgozni akkor tanítsa meg az aki tudja hogyan kell csinálni. Nehéz sztori ez az biztos, gyakorlatilag minden érvnek az ellenkezője is igaz. Szerintem ez globális probléma, és csak globális válasz lehet a megoldás.
A Martonfa kérdésben meg egyetértünk, ugyanis én is csak kérdezek…:)
@mojszipupi: „Talán nem kéne a harmadosztályú utolsó zsákfalunak is stadiont építeni”
Ezzel már elkéstünk, de legalább hasznosítani lehetne ezeket az objektumokat a menekültek átmeneti elszállásolásában, hasonlóan a velejéig korrupt ultrabizancista Rogán, Szíjjártó stb közpénzből épült ezért köztulajdonba veendő palotáihoz.
@Myrath:
Akkor most eljutottunk oda, hogy globális probléma, amit innen Magyaroszágról nem tudunk megoldani (nem csak mi, a vezetői se), így azt kell megkeresnünk, melyik a rendelkezésre álló megoldások közül a kivitelezhető.
…ez meg – akárhogy is nézzük – most a vállalt kötelezettségünk betartása, a schengeni határ védelme…
@bértrollbosszantó_kovi1970:
Erről kár vitatkozni, szerinted a fidesz hülye, ezért mindenben téved, szerintem meg ha mszp kormány lenne, az is kerítést építene, ha lenne esze.
@bértrollbosszantó_kovi1970:
Itt több dologban is tévedsz.
A szíriai helyzet, tudod, amiről most beszélgetünk, pont annak köszönhető, hogy a nyugat segített nekik egymást ölni. Tehát nyilván, ez nem jó irány.
Másrészt te is, mint sokan mások, úgy gondolják, hogy a társadalmak természetes állapota a demokrácia és minden ember úgy akar élni. Nem tudsz nekik segíteni, nem akarnak úgy élni. Olyan szinvonalon akarnak élni, mint nyugaton, de attól nem úgy. Adott esetben nem is demokráciában, főleg nem szekuralizált államban.
Ez elég jól látszik azért a történésekből, meg a már itt élő betelepültekből is.
@aronsatie:
„Orbánék nem kezelik a problémát, hanem kihasználják.” +1
@Exploiter:
De jönnének a kordonbontó Orbánék a jobbikos jogvédőikkel,
meg az ötvenhatosok, akik még emlékeznek, milyen jó volt, mikor átengedték őket a szabad világba.
Jönne Schmidtmari, és bemutatná a rémségek kicsiny boltját a vasfüggöny áldozatairól,
jönne Sólyom Zászló és aggódna a természetvédelmi területekért, ahová oda is láncolnák magukat Illés Zoltánék.
Sólyom és színjátszó társulata még a vajdasági magyarokkal is közösen szervezne Élőláncot, hogy nemzettestüket nehogy szétszakajtsa a komenista vasfüggüny, mint az átkosban..
Traktoros tüntetőket szerveznének a területre, hogy megvédjék a földtulajdonosok jogait a gaz állami teherautóktól.
A Levegő munkacsoport , a Kossuth tériek és a hídi forradalmárok és a Criticalmass együtt tüntetne az egri kórházvédőkkel és a MÁV meg a BKV 60 ezer dolgozójával,
hogy takarodjon a komenista rémuralom rendszere.
És akkor országos jogos felháborodás lenne, hogy
a Trianoni határokon a vasfüggünnyel kettészakítva szívbéli együttrezdüléssel
Orbán népe kénytelen lenne felgyújtani minden középületet,
mert a Nemzet kelne öntudatra, amikor a gaz nemzetellenesek ilyen pengés merénylettel vágna a Nemzet élő és vérző húsába.
Ja.
Az életvédő egyházi meneteket meg a Korona hatalmát majdnem kihagytam…
Ja, meg a derék fideszes gulyáságyúsokat is kivonultatnák az éhes forradalmárokhoz,
és különítményekben robognának le a fideszes orvosok a mentőautókkal és katonai kórházakat létesítenének a napszúrást szenvedett forradalmároknak és a zsidók által elüldözött palesztin gyermekeknek…
Na, ….mondja valaki, hogy nem ez lenne, ha ballib kormány lenne és ugyanezt csinálná…
Ezek a fidesznyikek …. ilyenek.
Megélhetési színjátszócsoport.
Jobbak, mint a szinészeink, az biztos.
@a 17 éves Parker Schnabel: Ez most jó volt. Fogadd távoli vállveregetésemet!
@konrada: Igen, de ne nevezzük megoldásnak, inkább nevezzük a kialakult helyzet kezelésének. A menekült problémának van egy humán oldala, és van (illetve kéne hogy legyen,….idővel de mihamarabb) egy globál megoldásnak. Leegyszerűsítve: humán oldalról megoldandó, h ne szarjanak a tér közepére, és ne nyomjanak fel kisboltokat mert éhesek, globál oldalról megoldandó, h el se induljanak. Nekem ez jött le a poszt „reménytelenségéből”, amivel egyetértek.
A kerítés lehet bármilyen magas 80-120 cm között fogják átvágni. Mindez 22 mrd-Ft-ból
@a 17 éves Parker Schnabel: Ha a politikát belekevered a humán oldalba, mindig azt fogod érezni, h igazad van. Szerintem Európa szomorú, de fél, és ha egy Titanic lomhaságával is de legalább keresi a megoldást. A bevándorlás szituációjában a kormány feladata az együttműködés kell hogy legyen, h a polgárai vállára ne helyezzen túl nagy terhet. No ezt nem látom.
@Exploiter: Úgy van. Először kultúrát kell felépíteni, aztán jönnek csak a kultúra meg a tudomány vívmányai. És azt nem értik meg, hogy a gondolkodásuk meg a tetteik okozzák a nyomorúságot, amiben élnek. Tudod, nekem ilyenkor eszembe jut a Mahábhárata, hogy egy csapat embert kiraktak az ellenségeik a sivatagba, de azok ott virágzó államot építettek, saját erőfeszítésből, és a költemény őket (is) dicsőíti.
@balmoral:
Trianoni határra Vasfüggönyt ?
Amikor még a tévészékházat is megostromolták egy csukott ajtó miatt ?
Akkora cirkuszt vágtak volna ki…
Tisztán látszik, hogy az elmúlt 25 évben elvartyogott minden egyes szavuk csak üres hazudozás volt.
@Myrath:
Európa fogy, öregszik és ürül…
Benne Magyarország egészen elfogy, elöregszik és kiürül…
http://www.origo.hu/itthon/20150804-kiderult-mikor-kovetkezik-be-a-nemzethalal.html
@_Epikurosz_:
Ez a történet inkább Izraelről szól.
Lehet, hogy történelmi ismereteim elavultak, de én úgy tudom, hogy a kínai nagy fal sem tartotta távol a Mongólia irányából érkező hadakat, akik aztán gondosan összeszarták a kínai önkormányzatok által gondosan ápolt közparkokat. Állítólag Ko-csi Sma-Te császár meg is csúszott az egyiken.
@a 17 éves Parker Schnabel:
Ez benne van a pakliban, azért nem értem, miért pártpolitikai oldalról közelíti meg mindenki a témát.
@a 17 éves Parker Schnabel: Az uszítást én nem nevezném pusztán üres hazudozásnak. A hazugság nem bűncselekmény.
Milliárdos iparrá nőtte ki magát az embercsempészet :
http://www.srf.ch/news/international/milliardenindustrie-menschen-schmuggel
@Myrath:
” de kapunk-e választ arra, h miért kell Martonfára úgy egy tábort létesíteni, h nincs egyeztetés? Miért kell kibaszni 230 emberrel a háta mögött? „
Mert illiberális demokráciát szavazott meg a többség, balfaszkám.
Mindenre fel van Orbán hatalmazva. Rámutatott a térképre, oszt jónapot.
Ti fidesznyikek annyira debilek vagytok.
Egy migációra szakosodott oldal, rengeteg adattal, analizissel :
http://www.themigrantsfiles.com/
@a 17 éves Parker Schnabel:
Igen és ezen ezernyi módon lehetne normálisan segíteni, a mostani krízis nem tartozik ezek közé.
@balmoral:
Azért pár száz évig működött. Meg angliában is működött a rómaiak verziója, meg úgy általában szokott működni, persze minden fal csak annyira erős, amennyire védik.
De nem létező falat k. nehéz védeni.
@konrada:
A határvédelem ok, a kerítés is elmegy (bár nem hiszem, hogy segít). Ami undorító, az az ún. jobboldali politika. Egy Kocsis Máté normális országban még gazembernek is hitvány lenne, nemhogy politikusnak (bár mindenhol van átfedés ezen halmazok kozott).
Egyébként meg kellettek a bevándorlók mint egy falat kenyér, az aljasság már elért egy olyan szintet amit csak tettleg lehet levezetni, arra meg a védtelenek a legalkalmasabbak. Nem is kell megfosztani oket a jogaiktól, eleve torvényen kívuliek. Praktikus.
@Exploiter:… Nincsen krízis.
Be kell arra rendezkedni, hogy kezeljük az európába jelentkező átutazókat.
Más ország milliós turizmusra számíthat,
mi meg százezres migrációs vendéglátásra.
Nem krízis. Ukrajna a krízis, ahol a szomszédunkban háború folyik.
@a 17 éves Parker Schnabel:
„Nincsen krízis.”
Ja értem, akkor tévedtem, minden oké.
@Exploiter:
Hát, szerintem nem tüntettek székházgyújtogatással, úgyhogy Orbanisztánban minden oké.