A miniszterelnök esete a panaszbizottsággal
Eredeti szerző: jotunder
A brit PCC ( a brit sajtó panaszbizottsága) megállapította, hogy David Cameron miniszterelnök egy véleménycikkben súlyosan félreértelmezte a brit Nemzeti Statisztikai Hivatal adatait. A PCC szerint a Daily Telegraph megsértette a szerkesztői etikai kódexet azzal, hogy a hibás adatokat publikálta. A PCC egy önkéntességre alapuló testület (éppen most alakul át IPSO-vá), legsúlyosabb alkalmazható szankciója a határozott hangnemű letolás.
A panaszt a NIESC (Nemzeti Közgazdaságtudományi és Társadalomkutatási Intézet) igazgatója Jonathan Portes nyújtotta be. A NIESC egy független kutatóintézet, mely intézet kutatási eredményeit a brit kormány is felhasználja.
A Daily Telegraph vélhetően (ma is megtette ezt egy hasonló esetben) közleményben fogja tudatni, hogy elmarasztalták.
Képzeljük el azt, hogy van valamiféle független testület Magyarországon, amelyik elmarasztalja a Magyar Nemzetet azért, mert Orbán Viktor miniszterelnök hibásan idézte egy írásában a KSH adatait. Képzeljük el azt, hogy a Magyar Nemzet főszerkesztője belátja, hogy hibáztak azzal, hogy nem figyeltek fel a pontatlanságra. Képzeljük el egy pillanatra azt, hogy a Magyar Nemzetben, Heti Válaszban, Magyar Hírlapban és esetleg bizonyos balliberális orgánumokban valódi újságírók dolgoznak, nem k…. …. pöllencsek. Olyan emberek írják az újságot, akiknek ugyan határozott véleményük van, időnként baromságokat írkálnak, de azért az integritásukat nem áldoznák fel egy miniszterelnökért.
Képzeljük el azt, hogy léteznek független kutatóintézetek Magyarországon, amelyekkel együttműködik a kormány, annak ellenére, hogy azok nem a kormányfő okosságait próbálják mentegetni. Képzeljük el azt, hogy Magyarországon valakinek az igazság a fontos és nem az, hogy melyik pártocska adja a polgármestert Taktaharkányban. Képzeljük el azt, hogy Magyarországon a méltóság kifejezésnek van valamiféle jelentése.
Nagy Britanniában élek, nem nagyon messze Skóciától. Jövő csütörtökön a skót nép (és minden magyar egyetemista, aki skót egyetemekre jár) arról dönt, hogy szétváljon-e az Egyesült Királyság vagy sem. A Lordok Háza alkotmányügyi bizottsága (Nagy Britanniának nincs írott alkotmánya, de az alkotmányosságot sokkal komolyabban veszik, mint bizonyos más államok, amelyeknek akár a kora reggeli órákban is átírhatják az írott alkotmányát) egy állásfoglalást tett közzé a skót népszavazás alkotmányos következményeivel kapcsolatban. Gyakorlatilag fogalmuk sincs arról, hogy mi lesz… és ezt írták le. Aki megnézi a 61-es pontot az láthatja, hogy a derék lordokat még egy ilyen esetben sem hagyja el a humorérzékük. Képzeljük el egy pillanatra azt, hogy a magyar parlamentben kompetens emberek vannak, és képzeljük el azt is, hogy ezek a kompetens emberek képesek belátni azt, hogy valamiben mégsem kompetensek.
Képzeljük el azt, hogy Magyarország nem hibátlan ország, de azért létezik. Létezik, mint ország. Nem egy család magánbirtoka, magánstadionja, magántrafikja, hanem egy ország, amely a polgáraié. Képzeljük el, hogy Magyarország polgárai nem hibátlan emberek, de úgy viselkednek, mint egy aránylag komoly ország polgárai és nem arról álmodnak, mikor szaladhatnak le végre húsz deka parízerért a miniszterelnök másodunokahúgának. Képzeljük el, hogy a miniszterelnök nem küldheti a könnyűlovasságot negyvenhárom kilós szociálpszichológusokra, mert tudja, hogy a következő pillanatban az egész ország fordul ellene. Képzeljük el, hogy a miniszterelnök nem küldi a könnyűlovasságot negyvenhárom kilós szociálpszichológusokra, mert nem egy utolsó gyáva kis görény.
Képzeljük el, hogy a Magyar Nemzeti Bank elnöke a Harvardra járt egyetemre, Oxfordban doktorált, és nem a Tolbuhin körúton értette félre az exponenciális függvényt. Ennek ellenére nem okítja a világot makroközgazdaságtanból. Képzeljük el, hogy Magyarországon van valamiféle tudás és tehetség, amelyik előtt a miniszterelnök is meghajol.
Képzeljük el, hogy Magyarországon van valami, ami előtt a miniszterelnök meghajol. Képzeljük el, hogy Magyarországon tízmillió ember fontos és nem egy.
<div class='sharedaddy sd-block sd-like jetpack-likes-widget-wrapper jetpack-likes-widget-unloaded' id='like-post-wrapper-192691293-16519376-6ab3a593d8b8a' data-src='https://widgets.wp.com/likes/?ver=14.1#blog_id=192691293&post_id=16519376&origin=www.orulunkvincent.hu&obj_id=192691293-16519376-6ab3a593d8b8a&n=1' data-name='like-post-frame-192691293-16519376-6ab3a593d8b8a' data-title='Like or Reblog'><h3 class="sd-title">Like this:</h3><div class='likes-widget-placeholder post-likes-widget-placeholder' style='height: 55px;'><span class='button'><span>Like</span></span> <span class="loading">Loading...</span></div><span class='sd-text-color'></span><a class='sd-link-color'></a></div>
Vártam a csattanót, de nem jött meg.
@Fisk: történt valami nagy britanniában, ami nem történhetett volna meg magyarországon. ennyi az egész. nincs csattanó.
„Képzeljük el …”
Egy III-as típusú faktort könnyebben tudok elképzelni.
Ma kidobtam a pincsijeiket a lépcsőházból. Ezt se tudtam volna néhány éve elképzelni.
„a Tolbuhin körúton értette félre az exponenciális függvényt.” 😀
pedig már deriváltatja is okosba a haverokkal.
@poszt: „Képzeljük el, hogy Magyarországon…” OFF Big JT! Komolyan kezdek aggódni, hogy a tábla sarkába írt probléma megoldatlan marad, ha továbbra is ilyen ütemben épülsz lefelé. 😉 ON
ez mind el van képzelve, aki ezeket nem képzeli el, az nem olvassa ezt a blogot.
én alapvetően bizakodó vagyok, az ország manapság szinkronban van magával, nem látszik sem jobbnak, sem rosszabbnak mint amilyen, elpárologtak az illúziók és látszatok. ez jó. innen el lehet indulni, a könnyű álmok hiteltelenek és nevetségesek.
azt látom, hogy magyarország nem nagyon bír az örökségével, az ott van minden napi érintkezésben, viszont már nagyon más világban élünk, mint régebben, vagyis hogy a világban élünk, nem zárványban, és dajcsmárnemfür is meg falus is vödör vízzel és nem levágott fejjel pózol, ami ugyan szánalmas, de nagyon világos, melyik civilizáció jelzéseit veszik errefelé a receptorok. abból meg nem nagyon lehet mazsolázni, bonylultabb és összefüggőbb.
most egy nagyon rossz üzletmenet van egy depressziós, szegény, nem túl képességes európai országban, ám az enver hodzsa projekt nagyot fog bukni, nincsen közege, akkor sincs, ha sok durva gegjére van jónéhány vevő. (sok öröm persze nem lesz benne, de valahogy majd csak talpra fogunk kecmeregni.)
@incze:
Nem osztom ezt a derűlátást, mert semmi nem mutat arra, hogy van ok optimizmusra. Az „enverhodzsa/putyin” projekt nagyon is stabil tömegbázissal rendelkezik, nem csupán a kormányzattal kellene szembeszegülni, hanem a honfitársak jelentős tömegével, akiknek láthatólag tetszik a vezér.
Valószínűleg kemény belső csatározások majd valamelyest átrajzolják a felállást (közeledik a hosszú kések éjszakája, melyet Lázár fog kivitelezni), de ebből az ország mit sem profitál, csak még lejjebb züllik minden tekintetben.
Két menekülési útvonal marad a rendszer ellenzőinek: külső, illetve belső emigrálás.
„Képzeljük el, hogy Magyarországon van valami, ami előtt a miniszterelnök meghajol.”
Esetleg a saját tükörképe előtt. Minden esetre komoly dilemmába kerülne, az biztos!
Képzeljük el, hogy normális országban élünk… jó, majd kiveszem a kezem a biliből. 🙁
Orbánia, 2014.
Nem tudom elolvasni a lordok állásfoglalását. Pedig komolyan érdekel. Megnéznéd a linket újra, JT ?
@nerángass: Tegyél bele a címbe egy kettőspontot a http és a // közé.
próbáltam (elképzelni)… nem jött össze. 🙁
„Magyarországon tízmillió ember fontos és nem egy”
Nem biztos, hogy a Magyarország-állapot fölötti borongásnak ez a legfontosabb fordulópontja.
Én el tudok képzelni (!) olyat is, hogy
„Magyarországon tízmillió ember fontos és nem mind csak magának”
@ptarjan: Köszönöm szépen
Jótündér: Rosszul indult a napom mert ma is majdnem országban ébredtem és még esik is. De őszintén megnevettettél. Gyógyszer az írásod.
képzeljük el… elképzeltem. nem fog menni.
Hehe..” If you vote to leave the club, the club remains” ( on UK as continuator state ). Ami a lordok felsőházi jövőjét illeti, nagyon érdekesek a 73-78 pontok.
@incze: „én alapvetően bizakodó vagyok” Nem értem, mire, avagy ez NER-kompatibilis szarkazmus?
Tegnap Orbán háborúval felérő csatát nyert. Ezzel a lóvéval + a Fityiszpropagandával felturbózott komcsihálózat + béna ellenzék + vég nélkül polémiázó értelmisegg (sic!), Orbán minima 2026-ig bebiztosította a de facto abszolutista uralkodó státuszát. Junckersék meg a saját nyugalmukat. Nekik dolguk van, össze kell kalapálni a belső körös EU-t, ahol – lássuk be – Mo-nak semmi keresnivalója. Ha lenne, akkor vikibébinek és pár haverjának már az ezredfordulóra több füle lett volna, mint foga (amikor ugye még EU-tagság se volt).
@Fisk:
én a kötelező gyurcsányozós farkat vártam a végére, a pártatlanság jegyében.
amúgy meg @JT:
sztem képzeljük el, hogy a magyarok ha devizahitelt vettek fel, akkor nem akarják, hogy a bukót a kedvenc maffiafőnökük kivasalja a bankokból (reméli, hogy a külföldi tulajok betolják a zsét, ma mondta).
meg képzeljük el, hogy ha kedvenc eltolcsyjuk közli velük, hogy ha nem dobják vissza a pénzecskéjüket önként és dalolva az állami nyugdíjba, akkor sajnos-sajnos nem fognak tudni nyugdíjat kapni, akkor nem beszarnak 97%-ban, hanem jót röhögnek, és közben ezt gondolják: „30 év múlva megyek nyugdíjba bazmeg, addig egyfelől te rég megdöglöttél, másfelől addig még lesz 7 és fél kormány, úgyhogy pont 15-ször fogják a nyugdíjszabályokat módosítani. szopjál le, köcsög. pénz marad. anyád.”
mert ha így lenne, akkor netán az újságírók úgy gondolnák, hogy polgártársaik értelmes, karakán és becsületes emberek, akik igénylik az igazságot és a szabadságot, úgyhogy ennek megfelelően kell újságot írni nekik.
most viszont azt gondolják, hogy polgártársaik sunyi büdös szolgák.
és igazuk is van.
@ingyenebed: Na, most vonták vissza a díszpolgári kinevezésedet. 🙂
@nerángass: javítottam
@poszt: Sajnos én ezt már nem tudom elképzelni.
@ingyenebed:
ú j s á g í r ó k ?????? nanemá….hol vannak? mármint az átlátszó meg a szénási kivételével…
Én odáig jutottam, hogy: „Képzeljük el azt, hogy van valamiféle független testület Magyarországon” és rájöttem, hogy ez egy poén.
Én mindezt elképzeltem, csak az volt a baj, hogy a lokációja nem itt volt az elképzelt Magyarországnak, hanem egy másik univerzumban, méghozzá nem is a közvetlenül szomszédosban, hanem a következőben. Sehogy sem tudtam ebbe az univerzumba képzelni.
@ijontichy: @ejropalepke: az én bizakodásom jóval szerényebb aspirációkat övez. én csak azt mondom, hogy ez az ország nagyjából tényleg olyan, mint most. nem kelet-ausztria, hanem észak-balkán. némi turkálás után megtalálta a gyerek a számára megfelelő méretű öltözéket. viszont a domináns kultúra, melyben a balkáni zsibinek meg kell élnie az annyira európai, hogy már észre sem vesszük. amitől sokan félnek, hogy a basi kiharapja, leszedálja, elszigeteli, átmeneti sikerei ellenére szerintem esélytelen. ez az ország nagyjából az a hely, ahol ez a képzeljük el játék játszható megmarad, és már az is valami.
@ingyenebed:
„In a case dealing with those loans, the European Court of Justice ruled earlier on Wednesday that Hungary can amend the terms of a contract for a foreign currency loan if it is deemed unfair. That referred the case back to the top court in Hungary, called the Kuria.”
az, hogy a magyar állam beleavatkozik a devizahitelek ügyébe gyakorlatilag elkerülhetetlen volt. orbán valóban foglalkozik az emberek ügyeivel, reagál az ország problémáira, szemben a balliberális oldallal, akik csak néznek ki a fejükből. közben orbán teljesen elképesztő, vállalhatatlan és felháborító dolgokat művel. az egyik oldalon csirkefogók vannak, a másik oldalon amatőrök.
@jotunder: Ebben nem értünk egyet. Én rosszhiszeműen bár, de azt gondolom, hogy Orbán nagyon átgondoltan azért reagál a zemberek ügyeire, hogy legitimizálja a rendszerét a zemberek szemében.
Ami nem felmentő körülmény, hanem súlyosbító. Szeintem.
@christvhu: Kádár elvtárs is reagált az emberek ügyeire, ahogy VI. Lenin elvtárs is, mi több még III. Kim elvtárs is szokott ilyet tenni 😉 teljesen független sajtófotók és történészek bizonyítják 🙂
volt csattanó. mondjuk „igazság” nincs. inkább olyasmi van, hogy valóság. az sem teljesen egzakt, de legalább közelebb áll az objektivitáshoz, ami szintén nincs.
[ma reggel azon gondolkoztam a kocsiban, hogy ha rám lenne bízva a magyar nyugdíjrendszer vagy az egészségügy, akkor nem igazságos rendszert csinálnék (próbálnék meg kialakítani), hanem emberségeset. és mivel az emberek az ún. „igazság”-ot szeretik, ezért (meg más okból is) szerencsére esélyem sincs, hogy rám legyen bízva. :-]
A múlt héten álltak ketten a házunk kapuja előtt Fidesz-szórólapokkal, be akartak jönni. Néztem őket a kezemben a gyerek kezével.
Ők: – Érdekli Önt a Fidesz?
Én: – Igen, mi az?
Nem jöttek be.
@Dr. No: te voltál az utolsó a környéken, akiről nem tudták, hogy a Kubatov lista melyik rublikájba tegyék.
Egyes középkori krónikák szerint Salgótarján külsőn még él 2 (más pletykák szerint 3) ilyen ember, oda is el kellett menniük aznap tisztázni a helyzetet. Persze, hogy nem mentek be, siettek.
@Dr. No: Ez nagyon jó!:))))
Ha nem bánod, elschmittelem, és használni fogom, ha lesz rá lehetőségem.
@Dr. No: Köszönöm. Van remény!
@jotunder: nagyjából arról beszélsz, hogy kotorászik azokban a problémákban, melyeket jórészt maga generált, vagy (mint a devizahiteles ügyben) politikájával az elviselhetetlenségig súlyosbított. teszi ezt úgy, hogy:
– elsőként is olcsón kimenti (természetesen közpénzből) az amúgy rá nem szoruló haveri kört – a problémát ezzel is tovább súlyosbítva
– az egész csomagot a politikai ellenfelei nyakába varrja
– nem csinál semmit, de folyamatosan beszél róla
– pénzügyi és gazdasági poltikájával, az évekig tartó huzavonával elviselhetetlenségi súlyosbította a gazdasági problémát
– banekllenességgel ás általános jogrombolással rombolta az amúgy sem túl combos fizetési morált, ez más ügyek hozadéka is, pl. a súlyosan felelőtlen önkormányzatok remekül a felelősen gazdálkodókhoz képest
az ún. megoldás az összes ner-kritériumnak megfelel:
– a ner nevű üzleti vállalkozás biznisz ellenfeleit letarolja, és olcsón átvehetővé teszi
– a jogrendet tovább taknyolja, és erősíti a zállam bármikor bármit megtehet a zemberekkel neralaptörvényt
ez csaknem indulatválasz volt, de hát minden hajam szála égnek állt ettől az „orbán foglalkozik az emberek problémáival”, atyavilág.
@jotunder:
Az EUB nem azt mondja ezzel, hogy az állam azt csinál a szerződésekkel, amit akar. Csak azt, hogy a devizahitel-szerződésekbe bele lehet nyúlni, amennyiben azok tisztességtelenek. Mármost ez nem most óta van így, hanem nagyjából 2005-ig az ilyen feltételeket meg lehetett támadni annak, aki sérelmet szenvedett, kb. akkor lépett hatályba az a módosítás (az elsők közt az EUB elé vitt YNOS-ügy nyomán), amely szerint a fogyasztói szerződés tisztességtelen általános szerződési feltételei ipso iure semmisek, s az állam a bíróságon keresztül avatkozhat be.
Az EUB semmi többet nem mondott, mint hogy nesze, Kúria, döntsd el, a te dolgod. A szerződések érvénytelenségének megállapítása a bíróságra tartozó kérdés. Ez egy szakma, amelynek szabályai vannak, amely szabályok között nem szerepel, vagy legalábbis igazán nem kitüntetett a mitakarnakazemberek szempont.
Egyáltalán nem esett szó arról az ítéletben, hogy az állam a szerződésekbe törvényhozással piszkálhat bele, sem arról, hogy megfordíthatja a bizonyítási terhet.
Bocs, ha félreértettelek; csak szeretném, ha világosan látnánk, hogy ezeknek a kérdéseknek eddig is volt jogállami megoldása. És pl. akár a kormány is beavatkozhatott volna jogállami módon évekkel ezelőtt is, úgy, hogy az ügyészség közérdekű kereseteket indít a tisztességtelennek tartott ászf megsemmisítése végett, s akkor pl. nem kellett volna tizenezer pernek a bíróságokra ömleni, az ilyen perben hozott ítélet ui. minden, az érintett ászf alkalmazásával kötött szerződésre kiterjed.
Arról meg gyakorlatilag nem esik szó, hogy a 2014. évi XXXVIII. türvény (amely alapján a bankok az állam elleni pereket most folytatják) mindössze két érvénytelenségi jogcímmel (az egyoldalú szerződésmódosításhoz fűződő joggal és az árfolyamréssel) foglalkozik, miközben sokan egész másra hivatkoznak, amely más kérdésekben sincs feltétlenül egységes szakmai álláspont.
Szóval biztos jó az, hogy a zemberekkel szépen foglalkozva van, de ennek jelentős részét nyugodtan nevezhetjük szemfényvesztésnek.
@incze: +1
@Dr. No: 😀
Esetleg.
„Köszönöm, de a múltkor se tudtam vele lereszelni a bőrkeményedést a sarkamról”
Ennyit nem lehet inni, hogy mindez elképzelje az ember.
@Érvsebész: Igazad van sok mindenben.
Szerintem a probléma akkor kezdődik amikor az erkölcs elválik a jogtól.
@jotunder: Orbán megoldja (ja, eddig még nem sikerült, és lehet, hogymost se fog, de úgy tesz, mintha) azt a problémát, amelyet ő maga idézett elő a forint eszméltelen legyengítésével.
@incze: @Érvsebész: +1
@jotunder: Te csak Orbánt olvasol?
Arra azért kíváncsi lennék, hogy a devizahitelesekkel mikor fizettetik vissza azt a kamat és árfolyam nyereséget amit azzal értek el, hogy a nagyobb kockázatot jelentő deviza alapú hitelt választották a biztonságos, de drágább forint hitel helyett. Vagy ezután megmentjük azokat a forinthiteleseket, akik dupla annyi kamatot fizettek ki, cserébe azért, hogy jobban aludjanak? Vagy visszamenőleges jogalkotással leszállítjuk a forint hitelek kamatát a deviza hitelek kamatszintjére?
@Peter Fender:
A kormányzat megmentési irányelveiről talán itt is lelsz pár morzsát:
(tegnapi sajtó)
Amikor ideér, kifakad belőle a kritika: – Ez a falu mindent a saját erejéből ért el. Évek óta pályázunk, hogy megépíthessük a csatornahálózatot, de hiába. Rólam tudják, hogy a kormánypárthoz húzok, meg azt is, hogy szeretem a labdarúgást, én is fociztam, meg a fiam is, de azért azt akkor se értem, hogy a stadionok fontosabbak, mint a csatornázás. Felcsút akkora falu, mint Szederkény, mitől fontosabb ott 4 milliárdért stadiont építeni, mint nálunk negyedannyi pénzből csatornát, amivel megóvhatnánk az ivóvízbázist? Azt se értem, hogy a kormány miért azokat a településeket jutalmazza, akik veszteségesek. Az ő mínuszukat az állam átvállalta, s most a veszteséget termelő polgármesterek verik a mellüket. Szerintem meg kéne vizsgálni, hogyan gazdálkodtak, és ha rosszul bántak a közösség pénzével, akkor be kellene őket zárni. Most annak lett igaza, aki pazarolt. Mi is tudtunk volna mínuszt csinálni, ha belefogunk presztízsberuházásokba, amik csak viszik a pénzt, de mi addig nyújtózkodtunk, amíg a takarónk ért, sose volt tartozásunk, hitelt még a működésre se vettünk fel!
nol.hu/kultura/ahol-mindenki-dolgozik-1472355
@panelburzsuj: Igen, erre gondoltam én is (többek között).
@Peter Fender:
Ilyen jelekből szűrtem én össze az a konteót, hogy a jelenlegi „jobboldal” sokkal „realistábban” mérte fel az EU-tagság lehetőségeit, mint bármelyik hazi vetélytársa – de tán még a többi hajadni béketáborbeli országok „elitjénél” is.
Ez pedig az lenne, hogy sokkal jobb „nekünk” egy nyolc-kilencmilliós hűséges ország, mint egy tízmilliós megbízhatatlan. Éppezért mindent alárendelünk annak a célnak, hogy gyorsan kialakuljon egy „eltéphetetlenül” hozzánk kötődő „újnemesség”. Akinek meg szűk ez a mundér – hát el lehet innen menni, nem? Hát nem azért van Uniónk, hogy hadd áramoljon csak kedvére az az európai polgár?
Kockázatos persze – de ha bejön, onnantól elég nehéz „belülről” felborítani egy effajta „dealt”…
Képzeljük el, hogy Magyarországon van egy civilszervezet, aki jogszerűen használja fel a kapott forrásokat, és el is tud számolni velük.
Képzeljük el, hogy Magyarországon létezik független művészet. Nem indul egy művész ellen sem sajtóhadtájat, csupán azért, mert intézménye irányításakor nem csak és kizárólag a liberális elképzeléseket veszi figyelembe. Képzeljük el, hogy nem születnek olyan posztok, mert valaki nem liberálkonform véleményt merészelt képviselni.
Képzeljük el, hogy…
sesztak maca szemelyesen??