A minőség kétharmados forradalma
Eredeti szerző: maroz
<
p style=”text-align: justify”>Nem nagyon akartam én erről írni, mert mit lehetne, amit ne
írtunk volna már meg annyian és annyiszor, mire csudálkozzunk rá újfent nagy
mangaszemekkel, tán arra, hogy egy gauleiteri rendszert üzemeltető párt gauleitere
a szerepét vidéki tanácselnökre vette? Hogy annyi esze nincs ennek a
szarjankónak (a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságának az ajánlásával),
hogy ne a saját személyét ért sérelmet hangoztassa, hanem tegye azt, amit a
leghülyébb járási párttitkár is tudott, jelesül, hogy a saját személyét azonmód
kösse össze a Párttal és az Eszmével, és a háborodását emígyen építse fel: „… mert
aki az én személyemet támadja, az ezzel egyúttal a Pártot is támadja, de nem
csak a Pártot, hanem magát az Eszmét is, de nem csak a Pártot és az Eszmét,
hanem aki a személyemet támadja, az egyúttal a Szeretett Vezetőt is támadja,
aki engem erre a nehéz küldetésre kiválasztott…” és így tovább. Nem, ez a
szarpék (a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságának az ajánlásával) bátran
adja saját magát, én, én, én, tizenöt hely üresen, Isten, utána vagy előtte Orbán, ésatöbbi.
Forrás oda megy ebben a térségben, amit én jóváhagyok. Amit
én nem hagyok jóvá, oda nem megy forrás. Ezzel az írással meg ezekkel a
dolgokkal ezeket a csapokat te elzártad magad előtt, ezt vedd tudomásul. Ilyen
stílussal és mentalitással túlságosan sok mindenre ne számítsatok.
Az ön, a mi, az én, az én gyerekeim, szóval az általunk
összedobott adóforintokat ez a szaralak (a strasbourgi satöbbi) rendeltetett
szétosztani, és a szétosztás legfőbb elve az, hogy az ő egóját ki szopja
hegyesebbre. Jut eszembe, Kósa Lajos (jelző öncenzúrázva, ez még Strasbourgban
is megbukna) szerint ma Európa legizgalmasabb országa Magyarország, s egy
izgalmas országban jó fiatalnak lenni. Naja, akinek izgalmat okoz a
balázsjózsefek egójának a csúcsosra szopása, annak tényleg. Innen csókoltatjuk
Kósa gusztusát.
Phűűű, már megint belelovaltam magam, pedig csak egy egészen
rövidke posztot szerettem volna, mert erről a végletekig elhülyült kis
társadalomszerűségünkről lassan már nincs is kedvem írni, a járási párttitkár
gauleiter elvtársúr szövegéből is leginkább egyetlen gondolatocska-szerűségecske
fogott meg, jelesül, hogy ez a két lábon járó szarszobor (Strasbourg!) a
szájára merészelte venni a „stílus” szót. Inszinuálva azt, hogy őnekije lenne
valami ilyesmije. Mint anno, amikor a tanácselnök kicsit hátrébb tolta a
műbőrkalapot a fején, a farzsebében igazított egyet a nyelesfésűn, majd
rákönyökölve a pocakjára elmondta, hogy mit hogyan is kéne megcsinálni a
városban (faluban, járásban, világban, galaxisban), izléssesen. Az eredményt
bárki megláthassa, keresse a „szocreál” címke alatt. Tehát a lényeg: ez a mi
atyaúristenük egyúttal polgármester is, Nagyrédén.
Nagyrédének van ám honlapja is. Hogy mennyire stílusos,
ízléses döntse el mindenki maga (nem lesz nehéz), úgyszintén nem akarok azzal foglalkozni, hogy
mennyire informatív – van nekije olyan
menüpontja is, hogy: A Polgármester, így, nagy pével, mert a tiszteletet
magunknak meg kell adni -, hanem az aduász, az ott van az oldal alján,
hogyaszondja:
Ez az önkormányzati honlap az Informatikai és Hírközlési
Minisztérium támogatásával készült.
Hoppá. Ilyenje nincs Orbánnak, nem is volt, ezt a szoclibek
találták ki, tehát ha Nagyréde polgármestere, név szerint Balázs József
mégiscsak kapott támogatást ettől a minisztériumtól, akkor az azt jelenti, hogy nekik bizony a komcsik adtak
pénzt, ami rögvest felvet pár kérdést. Vajon a komcsik balázsjózsefe is előadta
akkor a maga kis telefonos magánszámát? Elmagyarázhatta a polgárm pardon, a
Polgármester Úrnak, hogy komám, pályázhattok ti amennyit csak akartok, pénzt
csak akkor láttok, ha bő nyállal, nem tudom, érted-e mire célozok? Vagy a komcsik
mégsem így csinálták? Esetleg mégis így, és a falu azért kapott támogatást a
honlapra, mert Balázs József… ó, mit nem inszinuálok én itten, á, nem, ez
kizárt, ő nem olyan.
És akkor a slusszpoén. Nagyréde honlapján a hálálkodásos
feliratban az Informatikai és Hírközlési Minisztérium linkje egy pénzügyi
tanácsadó cég honlapjára mutat! Vegyen unit-linked biztosítást Nagyréde és
Balázs József, ügyeletes megye esze személyes ajánlásával!
utóiratszerűségek, egyből kettő is:
1. Kérdezhetik és joggal, hogy szarozás nélkül nem
ment volna? De, minden további nélkül, de nekem most jobban esett így. Van az
úgy, hogy valami annyira rossz, hogy részleteiben már nem is érdemes
kritizálni, na, ilyenkor gondolom én azt, hogy komilfó picit radikalizálódni.
2. Mondhatják önök azt is, hogy ez lényegében véve
egy pitiáner probléma, hiszen egy ekkora ember nem figyelhet oda minden apró
kis izére, amiben úgyszintén igazuk lenne, ha. Ha nem pont az lenne, hogy ez a
hatalom mindent, de mindent magához akar vonni, mindent államosítana, mindenbe
belepofázna, az élet összes nyamvadt kis területén ő akarja fújni a
passzátszelet, miközben ugye ilyen területi főcsicskákkal van felszerelve, mint
ez a Balázs József is. Nos, a kettő együtt nem megy: az akarnokság és az
inkompetencia. Vagy-vagy. Ha engem kérdeznek, akkor: vagy.
Szarról – meg iniciálékról – jut eszembe, van ami sose változik… jó sok éve már, hogy eccer betévedtem a Hegyvidék ön(kény)kormányzatának főbejáratán. TWÁ már túl volt idehaza újdonságnak számító, rekordösszeggel “díjazott” glosszáján ;-), arról a bizonyos szoknyahossz diszkriminátorról.
Volt ott egy b…nagy üvegtábla, mingyá az elején imígyen:
“Mitnyan György Polgármester Úr”.
Szóval ahol szar, ott fontos a szellentés is. Nagyon fontos. PÚ.
És ezt a proboscis majmot személyesen Orbán interjúztatta és választotta ki Felcsúton. Szerintem szituációs feladatok is voltak: hogyan kell csicskáztatni a falusi polgármestert, és hogyan kell világosan és egyszerű szavakkal az emberek értésére adni, hogy vagy szopnak vagy szopnak. Amire viszont fájdalmasan nem terjedt ki a képzés, az a modern mobilkommunikációs technika használata. Hogy egy mobiltelefonnal fel lehet venni egy beszélgetést? Lali, te tudtad ezt? :))
@Kettes: Á, ezeknél a lehallgatott beszélgetés egyenes út a karrierhez. Bagó Zoltán se csinált semmi mást, dehogy fenyegetőzött ő, hanem csak:
“beszélgetéseik során a racionális tárgyszerűség alapján vitatta meg alperessel mint politikustárssal a kialakult politikai helyzetet”
A Bács-Kiskun Megyei bíróság szerint. Érdekes, mert szerintem Cuslág is a racionális tárgyszerűség alapján tette, amit tett, és őt mégis elmeszelték.
Na, mindegy, a fő, hogy ez a racionálisan tárgyszerű emberke igen szép karriert futott be, volt egy ideig a Bács-Kiskun Megyei közgyűlés alelnöke, majd 2010-től az Európai Parlamentben kamatoztatja a tárgyszerű rációját.
Ez egy ilyen státuszszimbólum lehet a fideszben, lószart se érsz, ha nincs legalább egy lehallgatott beszélgetésed. Még a gazdi azt hinné, hogy lagymatag vagy te a te hitedben.
@ijontichy:
És ezek már észre sem veszik, mennyire szánalmasak. Orbán tényleg azt hitte, hogy nem fog egy ország ordítva röhögni, amint elképzeli, hogy ez a kis gumicsizmás paraszt Brüsszelben osztogatja a sallereket? Mikor már a kormányzásuk úgy indult, hogy Barroso úgy felrúgta őket, hogy azóta sem estek le.
@Kettes: ha személyesen a Főnök interjúztatta, akkor az eligazítás mobilkommunikációs fejezete kábé egy hindu tatár bifsztek szakácskönyv terjedelmével vetekedhetett.
Asszem tökéletesen felvázoltad a dolgot. Jó tudni, hogy nem csak én gondolom így.
Szinte látom amint a székesfehérvári főispán vagy megyebíró elmondja
a futballbuta labancoknak, hogy ebben a városban az rúg gólt akinek ő megengedi. Tudomásul vették.
A béka alatt már melegítik a vizet. A putnoki lövöldözésre alig emeljük fel a fejünket, sőt kicsit szarul érezzük, hogy nem mondjuk: úgy kellett nekik. Elvesztegettük a 21 évet és a következő 30 is veszni látszik. Aki fiatal meneküljön és legfeljebb nyaralni járjon haza.
uzenem a fiataloknak, akiknek most olyan jo, hogy tanuljanak a nyelveket, mert europaban felnottnek es oregnek is jo lenni.
rám ne mutogassatok.én nem rájuk szavaztam.
10%-al kevesebb gyerek született idén az első félévben, mint tavaly az első félévben. Azért ez durva különbség egyetlen év alatt.
@Szindbad:
“Rónaszékiné Keresztes Mónika (Fidesz) kiemelte: Magyarországon 30 éve folyamatosan csökken a születések száma, 2010-ben újabb négyezer gyermekkel kevesebb született az év első nyolc hónapjában, amit történelmi mélypontnak nevezett. “
A szocialista kormányzat alatt a születések száma rosszul csökkent, most végre jól csökken. Most pont úgy csökken, ahogy csökkenie kell, erre csökkenésre szavaztak az emberek. A választók leváltották a szocialista csökkenést, és az új, sajátosan magyar, unortodox csökkenésre szavaztak. A nemzeti együttcsökkenésre, a mutyicsökkenés helyett. Európa legizgalmasabban csökkenő országa lett Magyarország. Egyértelmű siker a csökkenés, az uniós miniszterek kiemelkedőnek nevezték a magyar csökkenést. A nemzetközi baloldal próbálta befeketíteni a magyar csökkenéspolitikát, de nem jártak sikerrel. Egyre több európai állam veszi át a magyar csökkenési stratégiát. A baráti Kínában is csökken a lakosság, együtt csökken velünk, szövetségesi csökkenésről van szó.
Fideszes városokban, értsd, ahol régóta fideszes a polgármester, ott nem lepődnek meg ezen – pont ennyi ideje tudják, hogy így megy ez. És van, ahol mindezzel együtt újra és újra megszavazzák az ilyen seggfejt. Annyira hülyének kell lenni, mint meggyestominak, hogy ne tegyék, ám őt meg érdemei miatt megtartja a Fidesz vezetése, mert hát 25 milliárdos adósságot csinálni egy városnak, az nem szép dolog, csak akkor az, ha ebből semmi nem látszik meg a városon, mert a pártot is el kellett tartani valamiből az ínséges idők alatt… 🙂
A FIDESZ egymillió extra munkahelyet és egymillió extra gyereket igért az elkövetkező tíz évre. Egyelőre nem nő a munkahelyek száma, de kivezényelnek egy csomó segélyezettet és rokkantnyugdíjast nemhuszonegyedikszázadozni a patakpartra, és el lehet őket valahogy számolni. Egyelőre nem nő a gyerekek száma sem. Kit hová és miért fognak ezek vezényelni ? :)))))
@jotunder: Elrendelik a kötelező péntek esti orgiákat szingliknek. És ezúttal nem csak a katolikus főrendek vesznek részt rajta.
@jotunder:
“A FIDESZ egymillió extra munkahelyet és egymillió extra gyereket igért az elkövetkező tíz évre”
“
Közmunkaként bevezethetnék a “genetikai szakszolgálatot”. A nőnemű résztvevők később főállású anyaként is elszámolhatóak lesznek.
„van nekije olyan menüpontja is, hogy: A Polgármester, így, nagy pével, mert a tiszteletet magunknak meg kell adni”
Már nincs ilyen menüpont a nagyrédei önkormányzat honlapján. Felteszem, szóltak ennek az intergalaktikus fostalicska tahójanónak az index főlapon megjelenő írásról, erre járási párttitkárkám leordított valakinek, hogy AZONNAL eltávolítani – na nem mintha ez még bármin is számítana.
Úgy gondolom, hogy az ilyenek, mint ez a lefosott lelkű nyomorult, meg az összes feljebb lévő fidex-briganti is egy szép napon lógni fognak a nyílt utcán mind. Én ugyan egyiknek a kivégzésében sem fogok segédkezni, mert már csak az kellene, hogy beszennyezzem a kezemet, ám a vidám tömegben fogok állni és tapsolni is fogok a látványnak.
“Nos, a kettő együtt nem megy: az akarnokság és az inkompetencia. Vagy-vagy.”
Orbitális tévedés; az akarnokság és az inkompetencia sziámi ikerpár. Ha valaki kompetens, akkor nem kell akarnokoskodnia, hiszen a (politikai/szakmai) kompetenciával képes megoldani a problémákat. Az inkompetens vagy elhull, vagy akarnoksággal pótolja ki a hiányzó képességeket, és úgy tör a csúcsra (mások fején keresztül).
Továbbiakért ld. Andrew M. Lobaczewski “Political Ponerology: A science on the nature of evil adjusted for political purposes” c. művét.
Lehet itt dühöngeni, de semmi eredménye nem lesz,
Ezek csak jót röhögnek a markukba.
Lázár is már a sokadik kínos elszóláson van túl, de amíg a Nagyvezír kegyében van, akár finghat is beszéd helyett, arra is rábólintanak.
Mellesleg abban lehet, hogy több tartalom volna.
Azert a kep feletti menusornal meg ott figyel: “A Polgármester” 🙂
http://www.nagyrede.hu/varoshaza/polgarmester/
A varoshaza oldal persze a kozseghaza menupontbol nyilik, nade amilyen szep ez a template, tenyleg kar lett volna ilyen lokalizacios faszsagokkal elcsufitani :>>>
Azmeg, hogy az egesz fidesz ekkora fostenger, azt kb. onnantol lehet tudni, amikor taxisoforok alltak meg, hogy lekopjenek nemely fideszest a szekhazugyuk miatt.
Es hogy ekkora tobbseggel (? 1/5 lakossag sem) nyertek? Hat csokolom magyarorszag. Az ertelmiseg olyan 70, az orvosok olyan 40, a fiatalok olyan 50%-a mar elhagyta, de akik meg itt vannak: azok sem maradnak. Aztan meglatjuk, hogy elszigetelt, szittya, megvetett orszag mire viszi egymaga 🙂
Kósa nem az aki, nem az, akit. Úgy lehet tényleg izgalmas.
@maroz: “Érdekes, mert szerintem Cuslág is a racionális tárgyszerűség alapján tette, amit tett, és őt mégis elmeszelték.”
Az más. Ő poénkodott az valódi főnökökkel ezért levették róla a kezüket. Guszti bá elsikálta volna az egészet, de így….
“Kósa Lajos (…) szerint ma Európa legizgalmasabb országa Magyarország, s egy izgalmas országban jó fiatalnak lenni.”
Ez csak állampolgárság kérdése. Magyarként special nem annyira.
Sajnos képet nem tudok betenni…
http://www.nagyrede.hu/elethelyzetek/?catalog3_node_id=5010000000
Ott már igazodtak a felülről sugalltakhoz:
—
Főmenü/Emberi jogok, állampolgárság, kisebbségek/Alapvető emberi jogok
Nincs találat!!!
—
@jotunder: 🙂
Nem akarok csúnya néni lenni, én sem szavaztam rájuk. De a Jobbikra sem, ezt fontosnak tartom leszögezni.
Azt viszont tudom, hogy Pest megye egy városkájában éppen a Jobbik-osok ülnek a pályázati pénzeken és zárták el a csapokat a történetesen Fityiszes képviselő és érdekelt alapítványa elől. Azt most ne firtassuk, milyen alapítvány, de történetesen nem kamu és valóban jószolgálatot tevő társaságról van szó.
Hát ennyit szerettem volna belekotyogni. Köszönöm a figyelmet.
Ja igen, közöm nincs egyik szereplőhöz sem.
“….mert erről a végletekig elhülyült kis társadalomszerűségünkről lassan már nincs is kedvem írni”.
na, az nagy baj lenne.
Persze értem én, sőt érzem magamon is, ahogy az ember belefásul, belesz*rik, mert egyre több és egyre durvább dolgok történnek, fárasztó állandóan háborogni, blogolni, síkitozni itt a kis virtuális terecskében, az ingerküszöb már alaposan kitágult, legyintünk olyasmire is, amit nem is olyan régen elképzelhetetlennek tartottunk, de így viszont feltettük a kezünket . csináljatok velünk amit akartok, szolgáitok leszünk.
Végülis még ezt is lehet, nem is olyan rossz az a kis szolgaság, nyugisabb, mint háborogni, frusztrálódni, csakhogy: vannak gyerekeink? vagy: tervezzük, hogy legyen? Mert akkor mérhetetlenül nagy bűn beletörődni abba a világba, ami itt készülődik a számukra.
Mindezt nem neked címzem Vinszent, de az idézett mondatod ismerős, éd félelemkeltő. Bízni az érintettek beletörődésében, elfásulásásában, sőt valamiféle bizarr stockholm-szindrómában ( még meg is szeretjük lealázóinkat, annyira kínos másképp ellviselni a dolgot) szóval mindezzel minden pöpec kis diktatúra kalkulál…..és nem is rosszul.
Amikor egy politikus azt átallotta állítani egy hangfelvételen, hogy “hazudtunk” és hogy nem csináltunk semmit” akkor lett éktelen harag a nép részéről, fogak csikorgatása és kukák borogatása.
Most, hogy egy valamivel kisebb jelentőségű, bár a kétharmados genyák tekintetében gombnyomkodó képességgel felkent hímtag azt találta mondani, hogy itt az kapja a forrást akiről ő úgy gondolja, hogy jól viselkedik, akkor senki nem ordít, hogy monnyonle?
Pedig ez a politikai prostitúció és a korrupció közti szűk határvonalon való egyensúlyozással való dicsekvés (és zsarolás) volt.
Mire vár a nép a felháborodással? Tűzparancsra, vazz?
de hát csak kimondta az igazat.
eddig is a kezén át kaptak forrást, és eztán is.
asztali imával köszönjétek meg a reggeli kávét is, amit a fidesz adott.
@Emiksz: Hogy mire vár a nép? F@szom tudja… ha a szocik ennek (tök ugyanezen intézkedéseknek) csak a negyedét végrehajtották volna, nem a tévészékház, de még a Parlament is lángokban állna…
Kubatov kémmel mi lett? A fradi elnöke. Balázs is biztosan kap újabb funkcikat. A fideszben ez a mérce. Minél cinikusabb és pofátlanabb vagy annál magasa jutsz. Ez az orbáni mérce.
Hmmm kósa úr… persze. Az államadósság közbeni harcban az államadósság meg nő. Marha izgalmas ez. Izgalmasan kilátástalan. Már látom hogy a fiamnak kínaiul kell tanulnia.
http://www.akk.hu/ktgvetesadossag.ivy
A 2010 májusi 20 ezer milliárd helyett 2011 májusában 21 ezer milliárd.
Mivel a rendszer váltás időpontjában 8 ezer milliárd körül volt az államadósság, ezért ez azt jelenti hogy Orbánék a rendszerváltozás alatti éves átlag államadósság növekedés dupláját produkálták.
Mit csudálkoztok? Értelmes ember ma már nem megy politikusnak. (Istenem, az első szabadon választottban a sok sík hülye mellett azért akadt néhány igazi nagyágyú is… ) Ma az megy politikusnak, akiben mindent felülír a csordaszellem.
Az ősi kínai bölcsek szerint a legnagyobb átok, ha azt kívánják “élj meg érdekes (izgalmas) időket…..
Kósáról mindig a francia kommunista párt egykori főtitkára jut eszembe, azzal a bankbetéttel, ami neki volt, Párizsban még talán ha pironkodva is, lettem volna Én is párttitkár….
Bezzeg egyik nyugati kommunista párt főtitkár se kívánkozott a keleti blokkba….
Ez a honlap egy csemege. A kedvencem az impresszum, vagyis elnézést, az “Imprtesszum”:
http://www.nagyrede.hu/ugyintezes/digitalis_alairas/impresszum/
Vajh’ miért is nincs odaírva, hogy ki szerkeszti ez a remek honlapot..?
Izgalmas, de mennyire.
Csak ez nem az a jó értelemben vett izgalom.
kósa alajos, ha még több izgalomra vágysz, személyesen gondoskodom rólad.
Visszakapod kósa, amit Nekem és Családomnak adtál, mindazt a jót.
Az elmúlt 13 évem izgalmait is megkapjátok, ne félj.
De én milliószorosan veszem ám vissza azt a pénzt, amit a nyugdíjpéjztári befizetésekből lenyúltatok Tőlem.
kósa cirka 300 millióval tartozol, te kis proli.
Dollárban.
csak nekem tűnt fel hogy a fidesznyik megmondó szarjankók nem nagyon jelentkeznek hogy védjék a Pártot, se itt se a VB-n nincs emúnyócév, gyurcsányahibás,deaszociktöbbetloptak, ésatöbbi,
ja és üzenem nekik hogy minden fidesznyik egy szarhááázzii! (Strasbourg ofkorsz)
http://www.nagyrede.hu/kultura/esemenynaptar/?newswf2_id=20490&newswf2_action=&PHPSESSID=b254c7de543dac89bb079cebcd1753ee
Nézzétek meg kik vannak a képen!
No komment!
@csárli hárper:
Igen, már én is szinte hiányolom várurat, wmikit, kicsijutit, meg a többi szoponcot. Aztán meg lehet, hogy a (majdnem) minden narancsosban ott bújkáló dzsobbikszimpátia miatt csöppet tudathasadásos állapotban vannak és most kétségbeesetten tördelik a kicsi kezecskéjüket, hogy hova nyalintsanak. Vagy csak simán ilyenkor van az eligazítás a Lendvay/Szentkirályi utcában.
@outsider1015: ““A Fidesznél azt valljuk, hogy nem a szavak, sokkalta inkább a tettek beszélnek.”
Balázs József et. önkritikát gyakorolt és Gyurcsány után Orbán Viktornak is benyalt. Mi, a Fidesznél mindennél jobban értékeljük ezt a hozzáállást és ígérjük, hogy a jövőben sem fordítjuk el farpofáinkat.
@outsider1015: hajjaj! ez kérem nemzetveszejtés és hazaárulás!
cimbibe nyomatjuk a sátánnal mi? és a Párt, az Eszme, az le van szarva?
baj lesz ebből, nagy baj…
@Lófasz Hadnagy: tudathasadáshoz kellene tudat is:)
eligazítás lesz az, csak figyelj mindjárt megjelenik egy friss nick 10-20 hozzászólásos és elkezd terelni…
a Szentkirályit meg fű alatt egyik napról a másikra ürítették ki, csodálkoztam is milyen gyorsan dolgoznak a szállítók, nagy kár mert naponta többször elautóztam előttük és mindig volt pár kedves szavam a kint álldogáló csicskákhoz.
@csárli hárper:
Jogos, jogos. Már alig várom a naridroidokat, hogy jöjjenek és elkezdjék nyomatni a szokásos nyolcévgyurcsányszemkilövőkállamadósság mantrát.
Kezdetben sokalltam a szarozást, de mire a poszt végére értem, beláttam, hogy az ilyen felfuvalkodott pojácák, önnön nagyságától eltelt erkölcsi hullák megnevezésére a szar tulajdonképpen egy semmitmondó jelző, amely bizonyos kontextusban még dícséretnek is tűnhet.
Csak megjegyezném: jó irányba halad az ország! Ezért egyre idegesebbek itt egyesek. Csak így tovább!
Most olvasom, hogy mit reagált ez a gombnyomkodó-automata:
Nem vitatja a telefonhívás tényét, nem vitatja a felvétel eredetiségét, de tessék kapaszkodni, azt mondja:
“Nem történt fenyegetés”
Oké. Fidesz szótár, 42. oldal:
Fenyegetés = “azt mondani, hogy a főtéren délben hosszában kettéfűrészellek egy rozsdás ventillátorral, te rohadt komcsi!”
Azt mondani, hogy “ha nem nyalsz nekem percenként 100 nyelvcsapást meghaladó tempóval, akkor a porfészek tanyád egy likas fabatkát sem kap a közösből, mert azt én mondom meg, ki kapja, te senkiházi csicska” azt az 53. oldalon találtam ugyanezen a szótárban, a “határozott érvrendszer” definíciójaként.
@reálisan:
És igen, megjött az első szoponc. Végetért az eligazítás, narikám?
pontosan emiatt lett volna tilos a fideszre szavazni. ez az, amit már akkor is teljesen tisztán lehetett látni. érdekes, hogy voltak emberek, akik ennek ellenére (és ennek tudatában) közölték, hogy rájuk szavaznak, mert – szerintük – nincs más….
@Emiksz: Persze, hogy nem történt, hiszen nálunk az ilyesmit az ítélkezési gyakorlat is a következők szerint minősíti:
“beszélgetéseik során a racionális tárgyszerűség alapján vitatta meg alperessel mint politikustárssal a kialakult politikai helyzetet”
Bács-Kiskun Megyei Bíróság, Bagó Zoltán, a kalocsai intendáns, aki nem zsarolta meg az mdf-es politikustársát, hanem csak közölt vele ezt-azt, de az ilyesmi nálunk belefér a racionális tárgyszerűségbe. Jogerősen is.
@maroz:
Nálunk jogerősen nem írhatod le egy szar borról, hogy szar, ezek után mégis, mit vártál?
@Lófasz Hadnagy: ne bántsd, minél erősebben akarják, annál hamarább …