A piacképes munkaerő termelése

Eredeti szerző: Pásztörperc

„A nyugdíjcélú befizetésekből nem költhetünk másra” — írta állítólag Orbán Viktor a Facebookon (amin én nem vagyok fönn, tehát csak idézetekben olvasom). Ez azt jelenti, hogy kiesik a nyugdíjrendszerből:

• 350 ezer rokkantnyugdíjas,

• legalább még 300 ezer olyan ember, aki a nyugdíját különböző szociális címeken kapja.

Roppant helyes, őszintén támogatom. Amint ezt Kádár elvtárs mondotta volt: a krumplileves az legyen krumplileves! A nyugdíj (amint ezt a nyugdíjbiztosító neve is mutatja) biztosítás jellegű ellátás: azért kapjuk, amiért dolgos éveinkben förtelmesen sok járulékot fizettünk (fizettek utánunk) a költségvetésbe. Ezt aztán Rákositól Bajnaiig le is nyúlta mindenki, és elköltötték egy csomó olyan célra, amiknek a nyugdíjhoz semmi köze: egyebek közt a rokkantak ellátására és szociális segélyezésre. Ehhez nem is kellett más, csak az a kis cinikus trükk, hogy a rokkantellátást elnevezzék rokkantnyugdíjnak, a szociális ellátást pedig özvegyi stb. (gőzöm sincs, hányféle van) nyugdíjaknak, és már be is sorolhatták a nyugdíjkasszába. Orbán tervezett rendszere a hazugságnak és a lopásnak ezt a kombinációját mexüntetni látszik, és ez nagyon jó.

Ugyancsak nagyon helyesen arra is rájöttek, Magyarországon a foglalkoztatás szintje nagyon alacsony, mindössze 55 százalékos — és hogy ez a magyar gazdaság legfőbb baja. Ha sokkal többen dolgoznának, egyrészt többen növelnék a költségvetés bevételeit — nemcsak adóikkal, hanem pl. nyugdíjjárulékaikkal is — másrészt sokkal kevesebb embernek kéne segélyt fizetne. Amikor Harpagon meghallott egy hasonlóan mély gondolatot („Azért eszünk, hogy éljünk, és nem azért élünk, hogy együnk”), aranybetűkkel akarta ezt kandallójára vésetni — oda is való. Mi azonban szálljunk le a kandallóról, és nézzük meg, hogyan is kívánja pártunk és kormányunk növelni a foglalkoztatottságot?

Amint ezt valszeg nélkülem is tudjátok, két forrásból:

• a rokkantnyugdíjak és korengedményes nyugdíjasok munkaerőpiacra visszatereléséből,

• a cigányok és alulképzettek (háromféle) közmunkára foglalkoztatásából.

Nem, ne foglalkozzunk most a „cigányok és alulképzettek” kategóriával! Vegyük tudomásul, hogy ez egy elszólás, és ne kezdjük el freudi módszerekkel ennek okait elemezni — törődjünk a vélhető szándékkal!

1. Pontosan tudjuk (egy rakás felmérés kimutatta), hogy a rendszerváltás lázában tömérdek alapvetően egészséges nyilváníttatta magát rokkantnyugdíjassá — és jelen értekezésnünxempontjából teljesen mellékes, hogy ebből mennyi volt a korrupció és mennyi az orvos jóindulata. A fontos az, hogy ezen emberek többsége ezt munkahelyének elvesztése után tette: munkaerejük már nem volt piacképes. Ráerősít erre a tényre, hogy két–három év inaktivitás elég ahhoz, hogy az ember le is szocializálódjon a munkáról: akkor is nehezen áll vissza, ha megkapja rá a lehetőséget. Ezt persze nálam sokkal pontosabban tudják a munkáltatók is, és az ilyen embert nem alkalmazzák még akkor se, ha a képzettsége, gyakorlata megfelelő lenne — de hát mint láttuk, előbbi nem lehet az, utóbbiból pedig már rég kijött. A nem rokkant rokkantnyugdíjasok munkaerőpiacra visszaterelése reménytelen, esélytelen.

2. A képzetlen munkaerő gátakra, víztározókra terelése, kubikoltatása nagyszerű gondolat, őszintén pártolom — nyugdíjjárulékot ugyan nem termel, de jelentősen munkára szocializálhat és egyúttal kiemelhet a nyomorból sokakat — a feltételes mód azért, mert sok a buktató, és ezt nagyon jól kell csinálni.

Az azonban, hogy ezekre a képzetlen és gyakorlatlan, kinevezett munkásokra a piacon legyen kereslet, és őket ki lehessen kölcsönözni, illetve egyéni feladatokra lehessen ösztönözni — nos, ez egy nagy, rózsaszín lufi. Amint az előző pontban is írtam: a piac a piacképes munkaerőt foglalkoztatja, és ezek az emberek sohase dolgoztak: jó részük második generációs lumpen.

Nem, nincs látványos, egyik évről a másikra fordulatot hozó megoldás, és lassú is csak egy van: a piacképes munkaerő termelése. Az iskolákban.

Nem, nem akarok magam is az oktatás színvonalán keseregni: teszik azt éppen elegen. Inkább megkérdem, mi kell a hatékony oktatáshoz? Persze válaszolok is rá: két dolog:

1. Hozzáértő és tanítani akaró tanárok.

2. Tanulni akaró gyerekek.

Nem nemzeti alaptantanterv, nem kétszer annyi tornaóra, nem digitális tábla: ez a kettő. A többi mellékes.

Az első pont viszonylag egyszerű: többet kell fizetni a tanároknak — annyit, hogy a legjobbak menjenek erre a pályára. Ez olyan beruházás, ami megtérül. Mivel azonban Magyarországon vagyunk, ehhez az egyszeri és egyszerű fizetésemelés kevés: a rendszer csak a teljesítményt mérve és fizetve működtethető. (Ez persze egyénekre lebontva nem megy, de az iskola teljesítménye kiválóan mérhető — és abban a pillanatban, amikor az igazgató fizetése csak attól függ, hogy hány és milyen tudású gyereket bocsát ki, rögvest tudni fogja, hogy kiket akar alkalmazni.)

A második pont a problémás: itt teljes szubkultúrák értékrendjét, életvitelét kell megváltoztatni. Márpedig ez alapvetően fontos: amíg a több gyerek vállalását ösztönözzük, tudnunk kell, hogy ez a több gyerek főként az önmagukat bővítetten újratermelő lumpen családokban fog mexületni, majd adó- és járulékfizető polgár helyett eltartottá cseperedni. Amíg a családi pótlék a család megélhetésének alapja, a cél a minél több gyerek családban tartása — és a gyerek önállósodásának, a családból kiszakadásának megakadályozására a legjobb eszköz a tanulás ellen szocializálás. Mélyen egyetértek a kormány abbéli szándékával, hogy a családi pótlékot a gyerek tanulásához kösse, ehhez azonban nem elég feltétel a gyerek iskolába járatása: a családi pótlékot is teljesítményhez (a gyerek tanulmányi eredményéhez) kell kötni.

Bővebben A magányos diák hipotézise c. írásomban (hat éve), itt:

http://www.mszp007.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=2048

Szóval, ha a piacra akarunk termelni, piaci eszközökkel kell azt szabályoznunk. Feledkezzünk meg mindenféle kockás papírokra írt, naponta újra és újra kialkudott keretszámokról meg effélékről, hintsük be sóval a minisztérium ilyesmivel foglalkozó osztályinak helyét!

Normatív szabályozás a maga két következményével:

1. Hadd virágozzon száz virág!

2. Hadd hulljon a férgese!

<div class='sharedaddy sd-block sd-like jetpack-likes-widget-wrapper jetpack-likes-widget-unloaded' id='like-post-wrapper-192691293-16522198-69374df1a64ac' data-src='https://widgets.wp.com/likes/?ver=14.1#blog_id=192691293&post_id=16522198&origin=www.orulunkvincent.hu&obj_id=192691293-16522198-69374df1a64ac&n=1' data-name='like-post-frame-192691293-16522198-69374df1a64ac' data-title='Like or Reblog'><h3 class="sd-title">Like this:</h3><div class='likes-widget-placeholder post-likes-widget-placeholder' style='height: 55px;'><span class='button'><span>Like</span></span> <span class="loading">Loading...</span></div><span class='sd-text-color'></span><a class='sd-link-color'></a></div>