Az én Orbán-szabályom
Jonathan Haidt The Righteous Mind című könyvét olvasom, állandóan visszalapozok, bele-beleolvasok idézett forrásokba, reménytelen, tényleg reménytelen, de szerencsére nem kell belőle doktori disszertációt írnom. Két-három posztot fogok belőle írni, ez az első.
Ennek a posztnak van egy „tézise”, amivel szerintem elég sok embert fel fogok bosszantani. Ez egy játszi gondolat, amiből szintén nem fogok disszertációt írni, nem gondolom, hogy ez a valóság maga, csak a valóság egy lehetséges interpretációja. Abban sem vagyok biztos, hogy Haidt egyetértene velem, de a populizmusról írt cikkét olvasva, nem tartom kizártnak.
Haidt elveti, vagy inkább, rossz megközelítésnek tartja Bentham, Kant, John Stuart Mill és Rawls igazságosság/moralitás elméleteit, nem hisz a szisztemizálásban, Émile Durkheimmel (miért nem olvastam én egy sort sem Durkheimtől?) egyetértve abból indul ki, hogy a társadalmak morális rendszere valahogy kialakult, és teljesen mindegy, hogy mit gondolt a helyes morális rendszerről Immanuel Kant a tizennyolcadik századi Königsbergben. A morális rendszer adott, Haidt még azt is megkockáztatja, hogy szociálbiológiai alapjai is vannak.
Ugyancsak nem hisz abban a platóni gondolatban, hogy a ráció („the rider”) felül tudja írni az intuíciót („the elephant”). Szerinte, ha nem is szolgája, de maximum ügyvédje a ráció az intuíciónak. Morális kérdésekről racionálisan csak a Journal of Moral Philosophyban érdemes gondolkozni, de Orbán akkor is „megverhet az asztalnál”.
Haidt morális alap elmélete egy metaforára épül. Az erkölcsi kérdéseket erkölcsi receptorokkal érzékeljük, mely erkölcsi receptorok kialakulásának adaptív okai vannak. Az egyén (Haidt nem veti el a group selection elméletet, szemben mondjuk Pinkerrel) vagy a csoport szelekciós előnybe kerül azzal, ha ezek a receptorok jól működnek.
Haidt erkölcsi receptorai a következők:
1. Care/Harm (az adaptív/evolúciós kihívás : az utódok biztonságban való felnevelése).
2. Fairness/Cheating (az adaptív/evolúciós kihívás : a kölcsönös altruizmus a csoporton belül )
3. Loyalty/Betrayal (az adaptív/evolúciós kihívás :a törzsi koalícióépítés)
4. Authority/Subversion (az adaptív/evolúciós kihívás :a törzsi hierarchiák fenntartása)
5. Sanctity/Degradation (az adaptív/evolúciós kihívás :a fertőzések elkerülése)
Haidt kísérletei arra mutatnak, hogy a liberálisokra az 1. és 2. receptorok kiemelt használta jellemző, a konzervatívokra pedig az, hogy valamennyi receptort használják.
(ezt a képet a neten találtam, itt a purity a sanctity, az ingroup pedig a loyalty receptort jelzi)
Fogadjuk el egy pillanatra Haidt metaforáját. Ebben az esetben teljesen mindegy, hogy a magát konzervatívnak gondoló polgár nézetei hasonlítanak-e Edmund Burke vagy a néhai Roger Scruton nézeteihez (nyilván nem, és ha belegondolunk, ennek minimális a jelentősége) ez a kép definiálhatja a konzervatívizmust Magyarországon.
Bátortalan tézisem szerint Orbán valódi szabálya az, hogy valamennyi receptorra akar hatni, a magamfajta liberális ellenzéki pedig valóban csak két receptort működtet. Haidt külön kitér arra, hogy amikor egy liberális a legszegényebb rétegek felemelésének morális igényét hangoztatja, illetve amikor egy konzervatív a segélyen élők számát akarja csökkenteni, valójában ugyanúgy a harm/care illetve a fairness/cheating receptorait használja, egyáltalán nem igaz az, hogy a konzervatívoknak gyengébb az 1/2 típusú receptora, az viszont igaz, hogy a liberálisoknak jóval gyengébb a 3/4 receptora, és talán nincs is 5 típusú receptora.
Orbán azt is látja, hogy az „elefántra” kell hatnia, nem a „lovasra” (elefántosra?). A hetvenes években George Lakoff a progresszív demokratáknak a „political framing” gyakorlatát javasolta, ami a jól megválasztott metaforák használatát jellemzi, amelyekkel a politikai vezetők közvetlenül az „elefántokra” tudnak hatni, olyan fogalmi kereteket létrehozva, ahol ügyesen modernizálhatják a receptorok ősi jelentését (Lakoff alapmetaforája különbözött Haidt-étól, de nem egészen, ő eleve egy családmetaforában gondolkozott, ami azért nincs nagyon messze Haidt morális alap metaforájától). Orbán egyszerűen tökéletesen tud keretezni, és tudja, hogyan kell eltalálni a receptorokat a frame-jeivel.
Igen, ez csak egy játék, hogyan is lehetne több, nem fogok száz és száz kötetet elolvasni, az én életem a matematikáról szól, de azt gondolom, hogy van valamennyi magyarázóereje. És igen, most ehhez volt kedvem, ez érdekes, a magyar aktuálpolitikai nyünnyögés meg nem.
<div class='sharedaddy sd-block sd-like jetpack-likes-widget-wrapper jetpack-likes-widget-unloaded' id='like-post-wrapper-192691293-16528688-6878701ecf7e4' data-src='https://widgets.wp.com/likes/?ver=14.1#blog_id=192691293&post_id=16528688&origin=www.orulunkvincent.hu&obj_id=192691293-16528688-6878701ecf7e4&n=1' data-name='like-post-frame-192691293-16528688-6878701ecf7e4' data-title='Like or Reblog'><h3 class="sd-title">Like this:</h3><div class='likes-widget-placeholder post-likes-widget-placeholder' style='height: 55px;'><span class='button'><span>Like</span></span> <span class="loading">Loading...</span></div><span class='sd-text-color'></span><a class='sd-link-color'></a></div>
hehe, a lyányom mutatta a „trust me, I am a liberal” c. sokszor feldolgozott nótát, persze azon vitát lehet nyitni, akikről szól, mennyire valójában azok, de a jelenség létezik, kb amit leírtál.
Csoportidentitás nyilván van mindenféle világnézettel rendelkezőknél, és inkább tanultság kérdése, ez mennyire alapszik racionális faktorokon, és mennyire képes az egyén ezt kontrollálni (innentől pszichológia: az autoritáshoz vagy a csoporthoz/többiekhez való kötődésünket a gyerekkorunk, traumáink, neveltetésünk-kulturális hátterünk befolyásolhatja „egészségesen” vagy „egészségtelenül”, és a kontroll mértéke és nagyrészt ezektől függ, tehát hogy vakegér módjára rohanok a csorda után kb. mindenben, vagy az elköteleződésem feltételeken is alapszik, határai is vannak, és akár fel is bontható, meg is szűnhet idővel vagy mással. A személyiségünk jegyei meg valóban mutatják, ezt mennyire tartjuk fontosnak (nekem rakás olyan barátom van valahogy, aki sose értette, mi a buli abban, ha egy db ember által hálóba vágott labda után egy emberként üvöltve pattan fel háromezer másik….)
Egy csomó pszichológiai viselkedési mintát elvileg részben a tanult kulturális mintázatok felülírhatnak, de persze sose szabad figyelmen kívül hagyni, hogy bizonyos helyzetekben átmenetileg erős khm, regresszió figyelhető meg.
Ahogy belenéztem a https://moralfoundations.org/ weboldalra, azt vettem észre, hogy az ötös listát esetleg ki lehet bővíteni a témával foglalkozó kutatók szerint is, ezzel: 6) Liberty/oppression
De akkor miért pont 5 vagy 6 ilyen alapszempont (morális alapérték/receptor) van?
És vajon minden szituációban és csoportban ezek és csak ezek működnek/fogadhatók el?
Nincsenek-e olyan helyzetek, amikor például éppen a felforgató magatartás viszi előre a csoportot? Hogyan értékelhető az a szituáció, amikor a több csoporthoz való lojalitás konfliktusmentesen nem megvalósítható?
Haidt szerint a nagyon progresszív liberálisok (egész életében liberális volt, demokrata párti szavazó, whatever) jóval kevésbé használják bizonyos morális receptoraikat, mint a mérsékeltek, vagy a konzervatívok. Mivel eleve egy metaforáról van szó, elég nehéz azt mondani, hogy ez az abszolút igazság. Én ez egy nagyon jó metaforának érzem, és a metaforát támogató szociálpszichológiai kísérletek egy részét elég meggyőzőnek gondolom.
nem biztos, hogy idetartozik (sőt), de olvasta valaki Richard Dawkins Az önző gén című könyvét?
hát hogyne! (meg A hódító gént is. meg A vak órásmestert is.) zavar is, ha mém alatt vicces(nek szánt) képet értenek.
nekem az a könyv ugrott be, a szocálbiológiáról, az evolúciós kihívásról, meg az erkölcsi receptorról:)
(ill. Friedman lapos földje, de az már tényleg off: mind1, hogy oroszlán vagy gazella vagy, gyorsabbnak kell lenned a többieknél:)
@dr Brcskzf Gröőő: na én is csak konyhagenetikus vagyok, olvastam az önző gént meg jártam már biológussal, de amiről én próbálok beszélni, az szinte biztos, hogy nem a genetikához bárhogy köthető. csak legfeljebb arról az oldalról, hogy genetikailag belefér (nem haltunk ki miatta), hogy a nyelvérzékünket (ami részben genetikai cucc) kielégítő állítások tartalmára vonatkozóan elég hanyagok tudunk lenni.
olyan génizét én nem tudok elképzelni, amelyik egyenesen odamegy és azt mondatja velünk, hogy az egyéni szabadság értelmezhető a közösségről alkotott nézet nélkül.
de ezt csak játszódásból nyomom persze, ami igazán fontos volt nekem, az az, hogy a liberalizmusnak ez a lehetséges egydimenziós leképezése ne álljon itt magában. legalább itt ne, a frissen megmentett kis terünkben.
Index-címlap. Csak mondom.
@allofarkucsillagnezo: én benne vagyok, hogy legalább itt, egymás között ne nevezzük ezt szabadságnak, de azért tudjunk róla, hogy.
tehát én ugyan jobb címkének tartom az önzést arra a nézetre, hogy „a dolgaimba ne szóljanak bele, tőlem ne várjanak semmit, legyen elég nekik, hogy én se szólok bele az övékbe, az elvárásaimat (pl. tisztaság, közbiztonság) pedig teljesítsék azért a pénzért”, de riasztóan sokan mások (pl. libertárius kollégáim) egyéni szabadságnak hívják, és (amitől riasztó) ez rettenetesen, mindenekfölöttállóan fontos nekik, bármiről nagyon gyorsan kilyukadnak ide. vagy másképp: egy komplett egalitárius csomagból kimazsoláznak valamit (ami önmagában nem áll meg) és fölcímkézik szabadságnak.
ld. még
https://en.wikipedia.org/wiki/Moral_foundations_theory#The_liberty_foundation
Üdv, és gratulálok az új oldalhoz!
Milyen kutatásra hivatkozik Haidt a Sanctity/Degradation skálánál? Szokás hivatkozni egy Oxley et al. vizsgálatra, csakhogy azt nemrégiben próbálták mások replikálni, és sajnos nem tudtak kimutatni különbséget konzervatívok és liberálisok között.
https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC7306406/
Van egy elég durva replikációs válság a pszichológiában, így most kicsit levegőben lóg, legalábbis számomra, hogy mennyire szabad komolyan venni az ilyen nagyívű lélektani alapú elméleteket.
Egyébként ha megnézzük, hogy politikai oldal szerint ki mennyire veszi komolyan a koronavírust Amerikában, ott máris bicsaklik egyet a feltételezés, hogy a konzervatívok jobban undorodnának a fertőzésektől, mint a demokraták. 🙂
Komolyan, a matematikus posztszerző nem akad ki azon, hogy van az X tengelyen liberális – moderált – konzervatív, az Y tengelyen meg az 5 fundációval egyetértés a 0-5 skálán, tökéletes lineáris korrelációval. Aztán mi a mértékegység, kilojoule, vagy fényév? (Shannon, ha tényleg van értelme.) Pont odaillik a National Happiness jellegű kutatásokhoz, ami miatt most itt van a blog.
Én inkább ráció vs. bigottsággal cimkézném eleve. Aki a tekintélyt többre becsüli az egyéni szabadságnál, vagy Szentségekben gondolkozik az konzervatív, de ugyanakkor ostoba is.
A tézis meg pláne felbosszantott, mert nekem pl. fontos az intézmények tekintélye, és a keresztény szeretet szentsége, nem beszélve egyetlen nemzetem jövőjéről, és Orbán pont ezekre a receptorokra nem hat jól. Valahogy bele kell építeni a modellbe a propagandát meg az önkép pszichológiáját, hogy ha az én szeretett miniszterelnököm azt mondja, hogy ez a magyar keresztény nemzetnek jó, akkor elhiszem, hogy tényleg az.
Nem „kevésbé”, hanem ritkábban. Pontosabban kevesebb helyzetben.
(Ha a kevesebb ilyen helyzet közül valamelyik, mondjuk a stadionépítés vagy megyék ellopása, sűrűn történik, akkor a liberális is sokszor fog morális undort érezni.)
Nem feltétlenül a ráció vs bigottság vagy az okos vs. buta tengely mentén osztanám fel a dolgot, hanem a ráció vs érzelmek mentén.
A liberális gondolkodás valahogy logikusabbnak tűnik értékválasztásban is. Itt jön ki a liberális baloldali ellentét is, mert szerintem a jobb és baloldal is érzelem vezérelt csak más az érzelmek tárgya. Isten haza család, tekintély a jobb oldalon, míg szegények és elnyomottak a másikon. Minnél szélsőségesebb az eszme, annál többet megenged magának.
Liberális oldalon inkább azt látom, hogy mindent szabad, aztán vitassuk meg a határokat. De ez nem lehet sikeres, mert a határoknál mindíg beleütközik a ráció az érzelmekbe és azt nem tudja kezelni.
Nem tudom, én egészen biztosan használom az authority receptoraimat: undorodom a személyes autoritástól, míg az intézményit tisztelem, detektálom a lojalitást, de nem tartom kiemelkedően fontosnak, és detektálom a purity-t még absztraktabb kontextusban is, és fontosnak is tartom. (az első kettő nyilván kiemelkedő nálam is)
Nyilván preferenciáim vannak. De ez nem jelent azt, hogy a többi receptort „kevésbé használnám” (bármit is jelentsen ez).
Az viszont kifejezetten gyanús, hogy a konzervatívok ennyire középre húznak minden jellemzővel. Ebből statisztikai következtetéseket lehet levonni.
Nekem ez az ötféle felsorolt tulajdonság definíció alapján is mind konzervatívnak tűnik, mivel több tízezer éves reflexekről van szó, ami új és néhány száz éves fejlemény, hogy az ember nem egy adott csoporthoz kötődik, hanem éppen sok csoporthoz kötődik (!) lazábban és tágabb teret ad a saját késztetéseinek (pozitív vagy negatív értelmű) kibontakoztatására.
Ez a fenti öt „receptor” olyan lehet mint a gombok, amik talán a mindennapi életben nem annyira szükségesek, mert léteznek mindennapi rutinok és munkamegosztás.
Az 1. és 5. számomra hasonló, mert főleg az utódokat szoktuk félteni a tisztátalan dolgoktól, a fertőzésektől, ezek a biztonságról szólnak.
Az altruizmus pl. feljöhet akkor, hogy mindenki ki a gátra, vagy gyűjteni kell az árvízkárosultaknak.
A 3. a lojalitás: nem tudom, létezik-e ilyen vagy csak elvétve, a család szűk körén kívül. A lojális nálam lassan a korrupttal lesz egyenértékű, pénzzel vagy pozícióval megvásárolt lojalitás. Azt is jelenti, hogy másokkal szemben, akik nem tartoznak a csoporthoz, közömbös vagyok, ha nem egyenesen rosszindulatú.
A 4. az autoritás a legérdekesebb, mert ez egy hatalmas törésvonal: a diktátor az egyik ember számára biztonság forrása, a másik fejében pedig vészcsengő (valóban receptor), mert az önkényuralomtól kezd félni. Az egyik az anarchiától fél, a másik a diktatúrától jobban, máshol van az optimumpont.
Ezek tényleg brutális receptorok, lázat okoznak, riadóztatnak, mozgósítanak.
Az etika finomabb szövésű anyagból készült szerintem, ezek inkább törzsi reflexek.
Labrys hozzászólásával maximálisan egyetértve egyáltalán nem gondolom érvényesnek, hogy eltérnénk az egyes „receptorok” használatában. Abban különbözünk, hogy mit értünk fogalmak alatt. Csak a példa kedvéért, a hatodik receptorra: nagyon kevés ember gondolhatja azt reggel és este, hogy „jaj, de jó, én most jól el vagyok nyomva”, netán hogy „engem aztán nem érdekel, hogy rabszolga vagyok-e vagy sem”. Ezzel szemben vannak, akik az autoritás szavát lelkesen követve elfogadják, hogy „a szabadság szolgaság”, és boldogan élnek a számukra megszabott „szabadság” keretei között. A legtöbb ember jó embernek tartja magát, gondoskodó, együttérző, büszke, szabad embernek, aki hasznos tagja szűkebb-tágabb közösségének – ha nem, az nem konzervatív-liberális kérdés, hanem pszichopátia/szociopátia különböző fokokon -, viszont a fogalmakat és kritériumokat másképp definiáljuk.
Haindt TED-es előadását nézve az első dolog, ami intuitív elefántom eszébe jutott, a „garbage in, garbage out”. A kutatások alapján azt a következtetést vonja le, hogy az önmagukat liberálisnak tartók kevésbé használják bizonyos „receptoraikat”. Valójában a következtetés, amit biztosan levonhatunk, hogy az adott kutatásokban eredményeit a Haidt-féle módszerekkel értékelve azt az eredményt kapjuk, hogy fennáll ez a különbség.
Elefántom csapásirányát követve komoly problémát vélek felfedezni abban, hogy a megjelölt receptorok által felrajzolt dimenziók egyáltalán nem ortogonálisak. Bármelyik mentén mozgunk, annak komoly vetülete van más tengelyekre is. Ez nem véletlen, hiszen ugyanarról beszélünk – a moralitásunk alapjairól, illetve, hogy mit tartunk „jónak” és „rossznak”. Nem hiszem, hogy kis következetesség mellett is különválasztható a „Care” és „Purity”, netán, a „Fairness” „Loyalty” ill. „Authority” hármas egymásra hatása. Itt viszont felvetődik egy valódi különbség ember és ember között, mégpedig, hogy mennyire vagyunk ítéleteinkben következetesek, mennyire vagyunk hajlandóak elefántunk mozgását akár utólag is értékelni, netán valamennyire korrigálni – lásd pl. a „kívülálló” Trump népszerű mítoszát. Ez megint nem liberális-konzervatív kérdés, de párhuzamosnak érzékelem.
még egy olvasmányajánlat: Bob Altemeyer: The Authoritarians
https://theauthoritarians.org/options-for-getting-the-book/
Nem érzem kereknek az MFT-t. Több okból sem.
https://behavioralscientist.org/whats-wrong-with-moral-foundations-theory-and-how-to-get-moral-psychology-right/