Megmenteni bárkit avagy Tölgyessy Péter és nyolc centi

A Megmenteni bárkit Puskás Panni regénye, nem úgy néz ki, mint amit színpadra lehetne vinni. Egyáltalán: miért tenne valaki ilyet, kit érdekel a színház, miért ír Jótündér a színházról, amikor a Tölgyessy Péter Partizán-interjújáról is írhatna.

Mert Tölgyessy azt mondta, hogy így, amikor pedig úgy. És amúgy tényleg mondott valamit az ígyről, és megint mást az úgyról. Sajnos annyira, de annyira nem érdekel sem az így, sem az úgy, sem ez az önfontosságába szerelmes idősödő úr, akit még mindig mutogatnak a cirkuszban, hogy valaha milyen nagyember volt.

És igen, kedves Olvasó, ha inkább ezt mondta volna a Tölgyessy Péter az ígyről, de ellenben azt az úgyról, akkor nekem most mást kellene hangsúlyoznom, de én itt ezt az egész Tölgyessy Péter-dolgot befejeztem, és térek is vissza a különös színdarabhoz.

A darabot Gálhidy Sára rendezte, akit két hete láttunk basszusgitározni a Hamletben (nem a Némacsend-ben, amiről nem írtam, hanem a punkoperában, amiről szintén nem írtam – annyi mindenről nem írtam, három csodálatos Stúdió K-darabról nem írtam, pedig az egyikben volt egy igazi kétmondatos szerepem).

Három nem túl vonzó élet, három kísérlet valaki megmentésére – és ezt egy kifutón képzelje el az Olvasó. Nyolc centire van az ember Pigler Emíliától, akit az Irtás-ban láttunk Zsótérral, és Krasznai Vilmostól, aki meg az egyik srác a Siccből (az egy társulat, ők csinálták meg a Hamletet).

A kiégett, mindenfüggő HR-es Gréta, aki a kiégett, mindenfüggő Tunával barátkozik – na, ő Pigler Emília. Embereket játszottak nyolc centire tőlem, és nem mindig szeretjük, ha nyolc centire vannak tőlünk igazi emberek az igazi problémáikkal, nem azokkal a problémákkal, amelyekről Tölgyessy Péter másfél órát tud beszélni levegővétel nélkül.

Pigler Emília úgy tud betépni színpadon, ahogy én még embert nem láttam betépni színpadon. Csutkára.

És az Olvasó még mindig nem tudja, hogy ki Kókay Tünde és Zsigmond Emőke, akik csodálatosak, egyszerűen csodálatosak. És persze Mundruczó Kornél, akiről már hallott a kedves Olvasó: hát ő Vajda Milán, aki pont ezen a kifutón főzött sztrapacskát az Andromakhéban. Ez kicsit bonyolult, de az élet bonyolult, Mundruczó Kornélnak ott kell lennie néha, amikor kell egy fuvar meg ötven euró Grétának.

A harmadik nő, aki meg akar menteni valakit, Kerekes Éva, az Anya, és Kerekes Éva az egyik legjobb magyar színésznő ebben a pillanatban – és engem főleg ez a pillanat érdekel. Na, minden szereplőről írtam, fú, ez már igazi kritika, a nemjóját.

Ezt a darabot nem lehet megrendezni egy kifutón, csak éppen meg kell rendezni egy kifutón, nincs mese. Elmesélhetetlen, tehát el kell mesélni: egy történetet, amelyben nincsen Tölgyessy Péter, de van egy kevés spíd meg spuri – talán nem is olyan kevés.

Nyolc centire kell elmesélni a történetet, mert ez a történet nyolc centiről jó, ahonnan érezni lehetne a hányás szagát. Az Olvasó most néz, hogy nem beszélek a liberális demokrácia válságáról, az autoriter vezetők sikerességéről, egyáltalán, hogy nem elemzek valamit. Hát pedig kurvaélet, hogy nem fogok elemezni semmit.

„Gyónom a mindenható Istennek és nektek, testvéreim, hogy sokszor és sokat vétkeztem, gondolattal, szóval, cselekedettel és mulasztással.”
Mulasztással, ja, mulasztással.

Elmulasztottunk megmenteni valakit, talán mert a nyolc centi az nyolc centi: túl közel volt. A másik ember legyen a tévében, és lehetőleg Kuala Lumpurban. A legbiztosabb, ha fekete-fehér, de a legjobb, ha nincs – ha csak elemezni lehet, és nem kell fehérbe öltözni miatta. (A darabban dress code van: a nézőknek fehéret illik viselni, és ha valaki megnézi, és van fehér ruhája – ahogy nekem például nincs –, vegyen fel valami fehéret. De ha nincs, kap fehér leplet, mint én.)

Legalább kicsit meg kellene egyszer menteni valakit. Legalább nyolc centire kellene engedni valakit. Legalább el kellene fogadni, hogy van valaki más is. Állni kellene valaki mellett, aki bajban van, talán nagyobb bajban, mint mi.

És minket ki ment meg? -kérdi most a kedves Olvasó és én nem tudok válaszolni.

Lehet, hogy menthetetlenek vagyunk, a színház néha arról szól, nyolc centiről is lehetünk menthetetlenek, de néha elég megmenteni, egészen kicsit megmenteni valakit, bárkit.

---

<div class='sharedaddy sd-block sd-like jetpack-likes-widget-wrapper jetpack-likes-widget-unloaded' id='like-post-wrapper-192691293-16532643-698790de6fb59' data-src='https://widgets.wp.com/likes/?ver=14.1#blog_id=192691293&post_id=16532643&origin=www.orulunkvincent.hu&obj_id=192691293-16532643-698790de6fb59&n=1' data-name='like-post-frame-192691293-16532643-698790de6fb59' data-title='Like or Reblog'><h3 class="sd-title">Like this:</h3><div class='likes-widget-placeholder post-likes-widget-placeholder' style='height: 55px;'><span class='button'><span>Like</span></span> <span class="loading">Loading...</span></div><span class='sd-text-color'></span><a class='sd-link-color'></a></div>