Akkor (Bors Máté halálára)

Eredeti szerző: jotunder

 

          Akkor, amikor gyerek voltam, még volt hangjuk a színészeknek. 

          Akkor az  emberek még hallgattak rádiót. Nem zenét, hanem rádiót. Volt Szabó család, meg rádiószínház, ahol a bemondó részletesen elmesélte, hogy mi van a színpadon, meg volt hajóvontáktalálkozásatilos, amit persze nem értettem, de nagyon szerettem. 

          Akkor a televízióban voltak úgy nevezett tévéjátékok. Nem sorozatok, nem szappanoperák, hanem tévéjátékok, olyan filmféle dolgok.

           Akkor még voltak magyar filmek a moziban. Egy olyan országban, amelyik nem nagyon akarta, hogy a polgárai elgondolkodjanak a rendszer mibenlétéről rengeteg filmet csináltak, és ezek egy része rólunk szólt. Valaki megengedte, hogy megcsinálják a Húsz órát és a Sodrásban-t. Senki sem tudja, hogy miért. 

          Akkor volt egy film, a Legenda a vonaton, amelyikben volt egy cigányfiú, a Lakatos, őt játszotta a fiatal Sztankay. A Sinkovits Imrével, a Szirtes Ádámmal, a Madaras Józseffel.

          Akkor persze még nem éltem, csak később láttam a tévében, mert a tévében, az egyetlen csatornán, időnként magyar filmeket is vetítettek. 

          Akkor a Bors Máté nevű kommunista volt a Sztankay, egy sorozatban, az Oszival és a Dezsővel, azaz Koncz Gáborral és Bujtor Istvánnal, meg a fiatal Kern Andrással, Antal Imrével, Tordyval, Gobbi Hildával.

          Akkor a Torday Teri volt szép, a Pálos Zsuzsa, meg az Almási Éva. Szilveszterkor a Lollobrigida volt a kabaréműsorban, és azok a szilveszteri tévéműsorok, akkor,  valamiért nagyon fontosak voltak az embereknek.

          Akkor a Ruttkai volt a sztár, a Gábor Miklós, a Latinovits meg a Básti Lajos, és akkor a Bene Feri meg a Fazekas volt a gombfocicsapatomban. 

          Akkor még volt hangjuk a színészeknek. A Tomanek Nándornak, akinél egyszer tévét néztem a Katona József utcában, a Kálmán Györgynek, a Márkus Lászlónak, a Tyll Attilának, nyolcéves koromban is megismertem a hangjukat a rádióban. 

          Valamiből kimaradnak a gyerekeink. Kimaradnak az „akkor”-ból. Kimaradnak az egyforma híradókból, az egyforma autókból, az egyforma pártkongresszusokból, az erdértfaházból, a szot-üdülőből, az ízűszörpből, az omniareklámból, a sarlósistvánból és a gáspársándorból…

        ….. és kimaradnak a Sztankay hangjából, mert akkor még volt hangjuk a színészeknek. 

          

        

 

<div class='sharedaddy sd-block sd-like jetpack-likes-widget-wrapper jetpack-likes-widget-unloaded' id='like-post-wrapper-192691293-16519375-6ab3a530c5ec2' data-src='https://widgets.wp.com/likes/?ver=14.1#blog_id=192691293&post_id=16519375&origin=www.orulunkvincent.hu&obj_id=192691293-16519375-6ab3a530c5ec2&n=1' data-name='like-post-frame-192691293-16519375-6ab3a530c5ec2' data-title='Like or Reblog'><h3 class="sd-title">Like this:</h3><div class='likes-widget-placeholder post-likes-widget-placeholder' style='height: 55px;'><span class='button'><span>Like</span></span> <span class="loading">Loading...</span></div><span class='sd-text-color'></span><a class='sd-link-color'></a></div>