Burma – Kuba – Magyarország
Eredeti szerző: szempontpuska
Szenzációs dokumentumról kapott hírt a Vincent külföldi tudósítója. Alig néhány héttel hazánk soros EU elnöksége előtt, most valamennyi hírportált megelőzve adjuk közre az IDC üléséről kiszivárgott információkat:
Fidesz: jogtiprás Magyarországon
A magyarországi polgári és politikai szabadságjogok helyzetét bírálták múlt pénteken a Lisszabonban, a Nemzetközi Demokratikus Centrum (IDC) vezetőségi ülésén. Blogunk úgy értesült, hogy a lisszaboni ülésen a kubai és a burmai ellenzékkel szembeni kemény kormányzati fellépés elítélése mellett elfogadtak egy határozatot a polgári és politikai szabadságjogok helyzetéről Magyarországon.
A nyilatkozat szerint a legutóbbi parlamenti választás után a helyzet jelentősen romlott: megsértették az alapvető polgári és politikai szabadságjogokat. A kormány hatalomra kerülése óta elterjedt a rendőrség pártpolitikai befolyásolása; a politikai viták megjelentek a bíróságokon, a pártpolitika keveredik a jogi eljárásokkal; az állampolgárok és a társadalmi szervezetek gyülekezési jogát korlátozzák; az ellenzéki gondolkodókat megfélemlítik és eltávolítják az állami szférából; „hazaárulással” vádolják a kormányt bírálókat és ellehetetlenítik a sajtót.
Magyarországot e kezdeményezésre egy sorba állították Kubával és Burmával. Miközben az emberi jogok megsértését az említett két országban rendszeresen szóvá teszik a nemzetközi szervezetek, Magyarországnál ilyen egyszer fordult elő. Országunk éppen most lesz a soros elnöke a demokráciára, az emberi jogok tiszteletére különösen kényes Európai Uniónak.
A Fidesz honlapján egyelőre csak ezt a reakciót találtuk:
<
p style=”text-align: justify”>Az elleplezés árt Magyarország megítélésének
@sajtohuba: Tényleg nem értem, mire célzott. Netán arra, hogy egyes cégek nem emelték a minimálbért? Nem hiszem, hogy lenne ilyen, de ha mégis, akkor kimegy a terrorelhárító központ? A nem minimálbéres dolgozók esetében, a versenyszférában, neki mi köze az egészhez…?
Na, mindegy, feladom a gondolkodást ez ügyben, mert a végén még asszimilálódok a helyzethez, s valami csendes intézmény lakója leszek, sok Napóleon baráttal.
@sajtohuba: Mindeközben a szocialisták azzal az identitászavaros kiskamasszal baszakodnak, aki azzal pukkaszt polgárt, hogy sakálos lajblit villant az országnak a házában. 🙁
@maroz: Ennyire futja. Azt hitted, egy rakás okos ember ül abban a frakcióban, jó szakértőkkel? Tévedtél…
@Pásztörperc: Csak rettegek, hogy ha Törökék sokáig támadják Vonát a végén még megkedvelem. 😉
@Humperdickk: Eddig csak néztem ki a fejemből és nem értettem,hogy a fidesz az előző ciklusban miért is vonult ki a parlamenti ülésekről.Ugye a praktikus megoldás müszaki értelemben az ha valamit nem értünk akkor ujra elővesszük a használati utasitást.A parlamenti magatartásra ez nyilvávalóan nem illeszthető.Hajrá, gondoljuk csak tovább a kvizt.No akkor talán mint használati utasitást vegyük elő az eddigi,korábbi Orbán szisztémát.Mit is rejt ez magában?Többek között ugye mexikói cseresznyét és még nagyon sok semmit érő hasonló döntést.Na ez az itt a kulcs!!Filozófikus hipotézis,de lehet,hogy ez a tényleges valóság:Azért vonultak ki,mert a vitákban kiderült volna,hogy semmihez sem értenek – mint ahogy most már látjuk intézkedéseikből – és akkor oda a választás, oda a kétharmad!
Ez igen na ehhez kellett “komoly” stratéga, hisz még a saját köreit is átverte,mivel talán az egyetlen igaz politikai megnyilvánulást – öszödi beszéd – használta fel “hazugságként” a kivonulós stratégia felépitésére.