Egy választás margójára (megjegyzésposzt)
Eredeti szerző: jotunder
Tegnap éjfélkor lementünk az egyik kocsmába (ez egy craft beer pub, középosztálybeli közönséggel), megnézni, milyen Anglia a választások éjszakáján. Tévé sehol, az emberek nem nézegetik az okostelefonjaikat, és nem úgy tűnt, hogy a választások egyáltalán szóba kerülnek (a péntek és a szombat az igazi pub este Angliában, de a csütörtök kezd felzárkózni). Semmi.
Itt nem illik hangosan politizálni, egyetlen emberrel sem beszéltem a választásokról az egyetemen, a városban nem láttam egyetlen egy óriásplakátot sem. A körzetünkben egy konzervatív tanárember volt a képviselő (a leglojálisabb cameronisták egyike, amúgy vállaltan meleg, ami ebben az országban szinte semmit sem jelent), most a munkáspárti jelölt győzött.
Valószínű (biztos), hogy jobb egy kicsit nekem, hogy ha a konzervatívok kormányozzák az Egyesült Királyságot, mintha a Labour, de azért örülni nem örülök a győzelmüknek, ahogy szomorkodni sem tudok rajta. A magyar sajtó lényegesen eltúlozta ennek a választásnak a jelentőségét.
Nem hiszem, hogy bárkinek félnie kellene amiatt, hogy Cameron marad a miniszterelnök, azt sem hiszem, hogy reális esélye lenne annak, hogy az ország kilép az Unióból ( azt el tudom képzelni, hogy lesz egy népszavazás, de a miniszterelnök nem fog kampányolni a kilépés mellett, a brit gazdaság szereplőinek pedig egyértelmű érdeke, hogy minden maradjon úgy, ahogy van).
Az egyetlen különös dolog, ami történt az az, hogy a közvélemény kutatások ennyire pontatlanok voltak. Egyetlen egy cég sem várta Cameronék abszolút többségét. Valójában a liberális demokraták teljes szétesése volt az, amire senki sem számított. Az, hogy a 2010-es kampányban felesküdtek a tandíjemelés ellen, majd kormányra kerülésük után megszavazták a tandíjemelést, elintézte őket. Ez a tandíjemelés stabilizálta a brit egyetemek költségvetését, talán ennek köszönhetem, hogy állást kaptam Angliában. A Munkáspárt kacérkodott a gondolattal, hogy háromezer fonttal csökkenti a tandíjat, bár az utolsó hetekben már nem nagyon beszéltek erről és a választási ígéretek enyhén retardált kövébe sem vésték bele.
Az egyetlen bekezdés, amiért ezt a posztot érdemes megírni, személyes jellegű. Az én életemre gyakorlatilag csak a brit választásoknak van hatása, Orbán Viktor nekem csak formális értelemben miniszterelnököm. Ennek ellenére a tapolcai választás is jobban fel tudott izgatni, mint a tegnapi. Valószínűleg nem érdekel igazán a politika, de részese vagyok valaminek, ami ha nem is egy nagy történet, de legalább az enyém, egy történet, amelynek ismerem a szereplőit, az összes fordulatát, mint valami szappanoperának. És az a szappanopera Magyarországon játszódik, nem Angliában.
<div class='sharedaddy sd-block sd-like jetpack-likes-widget-wrapper jetpack-likes-widget-unloaded' id='like-post-wrapper-192691293-16519124-6801232e395b7' data-src='https://widgets.wp.com/likes/?ver=14.1#blog_id=192691293&post_id=16519124&origin=www.orulunkvincent.hu&obj_id=192691293-16519124-6801232e395b7&n=1' data-name='like-post-frame-192691293-16519124-6801232e395b7' data-title='Like or Reblog'><h3 class="sd-title">Like this:</h3><div class='likes-widget-placeholder post-likes-widget-placeholder' style='height: 55px;'><span class='button'><span>Like</span></span> <span class="loading">Loading...</span></div><span class='sd-text-color'></span><a class='sd-link-color'></a></div>
Nagyon szépen megírtad az első generációs emigránsok tipikus életérzését. Ahhoz van közünk, ami otthon (Magyarországon) van, pedig semmi hatásunk nincs az ottani eseményekre. Hogy új hazánkban mi van, az fontos ugyan, de érdektelen számunkra. Nem tud felizgatni. Majd a kint születő gyerekeink (ha lesznek) már másképp élnek. Mi így maradunk sérült lélekkel.
@balmoral: nem is érzem magam emigránsnak. egyszerűen két helyen élem le az életem. angliában kilenc hónapot, magyarországon hármat, de a vincent azért magyarországról szól.
Persze van köztünk kis különbség, egyrészt te fiatalabb vagy, még élhet benned a remény a végleges hazatelepülésre. Másrészt te saját elhatározásodból mentél, legalább részben szakmai okokból, akár maradhattál volna is. Nekem odahaza nem maradt levegőm, nem tudtam volna fenntartani magamat, azaz gazdasági és politikai menekültnek tartom magam. És már nem látok reményt a hazatérésre. (Bár azért tátog még a tétova halacska!) Ennek ellenérel ugyanazt érzem, amit megírtál. Na indulok is délutáni műszakba. Felrakom azt a 12 tonnát, aztán megnyugszom.
Speciel a Libdem teljes veresége volt az, amit már előre elég pontosan megjósoltak. Nekem a meglepetés a UKIP teljes lebőgése volt, de persze arra se számított senki, hogy a konzervatívok ennyire elhúznak.
Azt is megírta már mindenki, hogy a közvéleménykutatásokból ezúttal abszolút lehetetlen megjósolni az eredményt, ennek egyik oka az egyéni választási rendszer (egyéni kerületek esetén csak akkor lehet jól jósolni, ha sok kerületnek van meggyökeresedett politikai irányultsága – emiatt nem azonos az egyéni kerületes választási rendszer hatása az Egyesült Királyságban és Magyarországon -, és elég a kevés marginális kerületet előrejelezni), másik oka pedig az, ami miatt valszeg pont a Te körzetedben az egyébként vesztes Labour le tudta cserélni a konzervatív képviselőt – jobboldalon az UKIP és a konzervatívok megosztoztak a szavazatokon és így munkáspárti jelöltek kerülhettek be ott is, ahol a jobboldal egyébként biztos többségben volt (ha marginalban laksz, akkor persze mindez nem igaz). Ezzel szemben Skóciában az SNP elvitte a Labour elől a szavazatokat és ez segítette a konzervatívokat. Most olvasom, hogy 16 „nagyember” (köztük a munkáspárti árnyék-pénzügyminiszter és a UKIP-os Farage) veszítette el képviselői helyét. Mindez csak annak illusztrációjául, hogy valóban azé rdeklődés és nem csak az érdekeltség irányítja a kíváncsiságot (amellett, hogy engem lakóhelyem politikája is érdekel, de főleg Európa, emiatt követtem a brit eseményeket – de be kell vallanom, hogy a fenti eszmefuttatásokhoz természetesen írás közben is gyorsan gyűjtöttem némi infot.
Ja, és a közvéleménykuttóak máris vizsgálják, miért ment annyira mellé az előrejelzésük: http://www.theguardian.com/politics/live/2015/may/08/election-2015-live-labour-and-libdems-crushed-in-shock-election-result. Na itt a különbség.
Civiláció csökkenti a polgárok intelligenciáját,ezért egyre könnyebb az állati ösztönökre játszani.
@Kuviklacz: harmincegy mandatumot josolt a YouGov a LibDemnek, Patty Ashdown ezert is ajanlotta fel, hogy megeszi a kalapjat. en sem ertettem, hogy lehet (most sem ertem), hogy a YouGov kvazi-exit pollja ennyire megbukott.
@Kuviklacz: Az 538 probalta elemezni, hogy mit rontottak el. Azzal nem tudnak mit csinalni, hogy alulmertek harom szazalekkal a torykat. Az eszak-irorszagon kivuli 632 helybol 63-at szurtak el, ami eleg rossznak szamit. Egyszeruen erosebbek voltak a toryk a battleground constituencyben, mint azt hittek.
Ebből még nagy baj lehet: http://www.ibtimes.co.uk/snoopers-charter-back-table-following-conservative-victory-says-theresa-may-1500373
Egyetlen szervezet kapna teljes és ellenőrizetlen hozzáférést mindenkinek a magánéletéhez, és minden cég üzleti titkaihoz. Kvázi megsemmisítő csapás a digital economy-ra. Ilyesmit törvénybe iktatni eddig csak diktatúrák próbáltak.
http://www.theregister.co.uk/2015/01/12/iranuk_in_accord_as_pm_promises_to_block_encrypted_comms_after_election/
@stefan75:
igen, ez elég rémisztő.
„Cameron asked at the time: „In our country, do we want to allow a means of communication between people which we cannot read?”
ilyen alapon legyen átlátszó a házak fala, az autók csomagtartója. hát mi az, hogy mindenfélét szállíthatnak, amit az állam nem lát???
nekem az az érzésem, hogy a libdem bukása itt is jelképes, csakúgy mint Magyarországon a liberalizmus parlamenti képviseletének megszűnése. mikor ez bekövetkezik, az állam elindul az önkény és az elnyomás felé vezető úton. és persze a jobboldal vezeti ezen az úton, ki más? ebből a szempontból Anglia sem más, úgyhogy én fenntartással fogadom JT „understatement” hozzáállását az eredményhez. lehet, hogy angolok nem politizálnak hangosan a kocsmában, de közben szép csöndben kis sunyi módon a fülkében a szabadság helyett a „rendet” választják.
nyilván ebből a trvjavból még hangos nemzetközi ügy lesz (ha még nem volt eddig, de én nem figyeltem fel rá), figyelemmel kell kísérni. tessék elképzelni ha ezt megszavazzák, az mekkora adu az orbán-félék kezében odahaza.
persze várható az államok és az internet közti háború eldurvulása világszerte. az internet egyfajta vadnyugat, amit az államok be akarnak törni a hatalmuk alá. ez egy történelmi küzdelem, lehet mondani. a magyar netadós történet is erről szól.
két világ van: az internet szabad világa, ami tkp világállam (nyelvi korlátok által szétszabdalva), és az államok „fizikai” világa, amelyben még 19-20. századi nemzetállamok vannak. a netadóval orbán (meglehet mezei pénzbehajtási szándékkal) „átlőtt a kerítésen” a net világára, ez váltotta ki a meglepő indulatot, nem a 700 ft.
kicsit olyan a helyzet, mint a Mátrixban, csak fordítva. a filmben a net volt a mátrix, és a lekapcsolódás a szabadság. az életben a fizikailag létező állam a mátrix, és a net a szabadság.
a liberalizmust meg újra kell építeni az alapoktól.
szintet kell lépni, deklaráltan világpártot kell létrehozni.
mint anno a kommunisták.
@ingyenebed: liberális világpárt… jézusmária. én egyébként inkább támogatom cameront, mint nem. és bevallom, jobban félek a pszichopata libertariánus ingyenebédek világállamától, mint a létező brit államtól. sokkal jobban.
@ingyenebed:
a globális-bürokratikus világállam szociáldemokrat/balliberális képződmény, azt te elveted
amit te itt világállamnak nevezel, az nem állam semmilyen értelemben hanem szabadpiaci kapitalizmus, az általa megvalósított szabadság is korlátozott…
„anarchokommunizmus” egyelőre nem lesz, az általad említett „anarchokapitalista” világpárttól meg tényleg isten óvjon…
(nyilván zsarnoki világállamtól is, de most nem ez a téma)
@jotunder: Miben látod a veszélyét? Összességében nem bánnám, még ha a világpárt kifejezés kissé nagyívű is.
@Pelso..: valójában a libertariánus világállamtól félnék (ha lenne ilyesmi), nem a geek-ektől félek (van ilyesmi).
@jotunder:
szerintem te félreértetted amit írt
ő nem világállamot hanem világpártot akar, amit ő idézőjelesen államnak nevezett, az nem a hagyományos világállam-koncepció (ensz, eu stb mintájára mint egy nagy globális szerv), hanem
„az internet szabad világa, ami tkp világállam (nyelvi korlátok által szétszabdalva), és az államok „fizikai” világa, amelyben még 19-20. századi nemzetállamok vannak.”
az információ (tőke, stb) szabad áramlása révén összekapcsolt lokális hatalmi központok vagy éppen ezek nélküli közösségek hálózata.
az „világállamot” ő elveti
nem tűntek el innen hsz-ek?
@Kuviklacz:
” Ezzel szemben Skóciában az SNP elvitte a Labour elől a szavazatokat és ez segítette a konzervatívokat. ” ???? Mennyiben segítette ez a konzervatívokat? Egy árva helyet szereztek Skóciában, úgy mint az előző választáson.
Kellett hozzá egy is idő, amíg a megmondók rájöttek, hogy egy ekkora pofon után egyetlen lehetőség batellizálni ezerrel! 😀
@Kovács Jenő: „batellizálni ezerrel”
ha csak úgy nem.
@jotunder:
jaja.
hát ugyanezt gondolták anno a feministákról is.
a keresztényekkel meg a rómaiak voltak kb úgy, mint mi ma a fényevőkkel. aztán tessék.
biztos pszichopata vagyok, mégiscsak egy matematikus mondta. a szakértő az szakértő.
a te politikai bölcsességed meg kb a babarczi eszterével állítható párba, ahogy én eddig megfigyeltem.
és az emberiség meg előbb-utóbb úgyis egységesül, mivel teljesen értelmetlen nemzetekben létezni. ez technológia kérdése, az ideológia majd igazodik.
és világpártok felé megyünk, tetszik, nem tetszik. szerinted egy alapjövedelmet, munkaidő csökkentést, tökemozgás, vagyonok megadóztatását hogyan lehet megcsinálni? nemzeti alapon? regionális alapon? hol élsz te már bocs?
EP-nek mitől lesz nagyobb politikai súlya? nem attól, hogy a pártok kilépnek a nemzeti keretek közül? rendben, jelenleg regionális szinten megy a játék, kicsit előre szaladtam. de mitől van több értelme kultúrkörökben gondolkodni, mint nemzetekben? ez csak egy köztes lépcsőfok.
marsra hogy jutunk el? cern utáni részecskegyorsítót hogy építjük fel? nemzeti alapon? űrliftet hogy építünk? sztratoszféra repülés? nemzeti a sztratoszféra? regionális?
egy matematikusnak ennél több esze kéne legyen.
@ingyenebed:
Nagyjából egyetértek de miért világpárt(ok)ban gondolkodsz? A pártok az állam nélkul semmik. Szerintem valahol a corporation és a state kozott megy a harc, csak úgy néz ki, mintha az állam+emberek harcolnának a multik ellen. Azért látszik így, mert egy corporation max. lakhatást, orvosi ellátást, fizetést stb. szervezhet, míg az állam – hát lehet hogy ezeket is akár – de foleg „értéket képvisel”. Ugyanakkor foldrajzilag korlátozott a mozgástere és hagyomnyosan nem szereti a versenyt, de szereti ha a versenyzok lefizetik.
Bár vannak helyek a bolygón ahol csak épp szuletnek a nemzetállamok, szal globális rendszer mostanában aligha lesz. Inkább globális káosz.
@jotunder: 🙂 Most vettem észre, hogy egy kicsit lerövidítettem. De azért megértetted, ugye?
@Kovács Jenő: nem, egy árva szót sem, de miért is kellett volna.
@ingyenebed: Én teljesen egyetértek a világállam (és akkor már benne nyilván világpártok is – ha még akkor egyáltalán kell pártpolitizálni) akarásával. Ezt mondom én is, már időtlen idők óta. Sőt még azt is mondom, hogy ha az emberiség megéri azt az érettséget (ami nem teljesen biztos), akkor a teljes politikai, etnikai (bizonyám!) nyelvi, stb. integráció szükségszerűen be fog következni. Csak nem gondolja azt valaki, hogy itt sok (sajnos túl sok) ezer év múlva még mindig azon megy a hajcihő, hogy melyik országnak nagyobb a területe, a lakossága, meg több az erőforrása? Nevetséges…
Hanem engem mégis csak zavar (nem nagyon, de egy picit rossz nézni az ilyet, én a rendszerezettebb beszédeket szeretem), hogy nem tesztek különbséget a „mi lenne jó, én mit szeretnék”, és a „szerintem ez fog történni” között. Érdemes ezt a kis dichotómiát megejteni. Az első szól arról, hogy ki milyen berendezkedést tart kívánatosnak, a második meg arról, hogy mit jósol, vajon az létrejön-e. Még felhívom a figyelmet arra, hogy ezzel kapcsolatban egyik lehetséges megközelítés sem a tényekről szól. A tények ugyan mindennek az alapját képezik, de mégis vannak olyan diszciplínák, amelyek annyira elrugaszkodnak tőlük (a tényektől), hogy megengedik a teljesen szabad, korlátlan, és parttalan vitát. No ez ilyen. Ezt – talán a látszat ellenére – nem pejoratív értelemben mondom, nagyon is hasznosak az elvi-eszmei-ideológiai viták. Másrészről – de ezt erősítve – lépten-nyomon azt látjuk, hogy az emberek magukról a tényekről is vitatkoznak, azokban sem tudnak megegyezni. Persze, pontosabban: nem a tényekről, hanem azok ilyen-olyan interpretációjáról, de ennyire hadd ne cizelláljam már.
Ennyi kis elméleti intelem után kíváncsian várom a világállam pro-kontrát. 😉
@ipartelep:
leírtam világosan magyarul hogy ingyenebéd NEM akar világállamot.
akarja a nemzetállamok meghaladását, de nem akar helyettük egy nagy globális államot, legalábbis ha állam alatt olyasmit értünk mint a mai nemzetállamok. ő ilyet nem akar.
nem, no, non, nein stb.
@WiteNoir: No, tehát _te_ leírtad, hogy Ingyenebéd mit nem akar. Ez nagyon szép, de nincs igazán sok köze ahhoz, amit én írtam. Nem cáfolja azt, de még csak ellent sem mond neki, stb.
Egy jó tanács: ha vitatkozni akarsz, akkor előbb mindig figyeld meg (olvasd el), hogy mivel akarsz vitatkozni. Nehogy véletlenül ne azzal vitatkozz. Mert az meg hogy nézne ki, ugye?
Amúgy közelítve a témához: ha Ingyenebéd ezt írja: „az emberiség meg előbb-utóbb úgyis egységesül, mivel teljesen értelmetlen nemzetekben létezni”, akkor ez logikusan gondolkodva azt jelenti, hogy vagy világállam lesz (szerinte), vagy egy olyan konstrukció, amelyben ugyan az emberiség egységes lesz, de államiság, vagyis mindenféle önkormányzat nélkül. Ez utóbbi megoldás persze kissé furcsa lenne, de hát nem az én dolgom, hogy erről itt vitatkozzam, én csak egy érdeklődő vagyok. Tessék, szabad a pálya, ki lehet fejteni, hogy erről mit gondol Ingyenebéd! 😉
@ipartelep:
ki akar itt vitatkozni, hol láttál te erre utaló jelet??
Világhódítás:
„A kitelepült magyarokra építene a Dreher, és belépne az angliai sörpiacra, nyilatkozta a Magyar Nemzetnek a társaság megbízott vezérigazgatója.”
http://www.portfolio.hu/vallalatok/kkv/angliaban_terjeszkedne_a_dreher.213692.html
@Késes Szent Alia: Hát az angol „ale”-kat ismerve… 😉
@Trespass: Mert ha azokat a helyeket a Labour nyeri meg (56-ot), akkor nem lett volna ekkora Tory többség. Kormányra így is a toryk kerültek volna, persze.
@jotunder: Ők elemzik és levonják a következtetéseket. Ez a jó hír.
@Kuviklacz: De pont ugyanekkora lett volna a tory többség. Az SNP minden egyes széket, mind az 56-ot a labour -tól vette el, tehát a toryk többségét egyátalán nem befolyásolta a nyerésük. Tory szempontból ellenzéktől ellenzékhez kerültek a mandátumok. Ha a labour 56 plusz szavazatot szerez akkor is pont ugyanennyivel nyernek a toryk.
@Trespass: Azt én is írtam, hogy a tory képviselők száma ugyanannyi maradt volna. De: voltak más tényezők is, azt is írtam. Most olvasom (merthogy az elemzéseket el is kell készíteni, ezért lassabban jelennek meg), hogy a UKIP sok helyen a Labour-tóül vett el szavazatokat (ezt senki nem jelezte előre, ez is lehetett a téves előrejelzések oka, meg a „rejtőzködő” tory szavazókről írnak még).
Bónusz: a tory többség így, koalíciós partner nélkül annyira csekély, hogy dezertálőások esetén (ami elő fog fordulni az EU körüli viták miatt) elolvadhat. Ott ez előrehozott választásokat szokott jelenteni, de szvsz elvileg nem kizárt egy választás nélküli kormányváltozás sem.