Északmagyar, délmagyar

1937-ben jelent meg George Orwell „The road to Wigan Pier” című könyve, benne a „North and South” című írás. Az ízig-vérig „déli” Orwell számára az Észak titok, idegenség és lidérces messze fény volt. És talán egy kicsit rosszabb… A Trent folyó a Dél és az Észak határa. Ez már Julius Caesar idején is így volt, a Trent felett egyre kiszámíthatatlanabbak voltak a népek a rómaiak számára. A középkori oxfordi egyetemen Norroy és Surroy csoportokra osztották a diákokat (James Hawes The Shortest History of England című könyvéből vagyok ilyen rendkívül okos). A harmincas években Orwell még külföldinek érezte magát a Trenttől északra. Hawes írja, hogy amikor Orwell (aki a lehető legjobb családban született és az RP, azaz a Received Pronunciation az anyanyelvi kiejtése volt) egy északi szállóban találkozott egy londoni „cockney”-vel, aki társadalmi értelemben sokkal távolabb volt tőle, mint egy Yorkshire-i üzletember. Nézték a helyieket és a „cockney” megszólalt:

„The filthy bloody bastards.”

Amikor az amerikai hangosfilmek megjelentek Angliában, az északiak a saját nyelvüket hallották, nem az RP-t, az amerikai tömegfilmekben igen gyakran a normann eredetű szavak jelezték a gonosz figurát és az egyszerű angolszász szöveg a Good Guy-t. A Beatles és a Rolling Stones nyelve az északi volt, a punkzenéé pedig a déli (cockney persze). Az északiak szívesen azonosították magukat Harold Godwinsonnal (aki félig dán volt és apja a wessex-i nagyúr lazán adta ki a dánoknak az angol születésű trónkövetelő Alfred-ot), és a délieket a Percykkal és Darcykkal azonosították, akik Hódító Vilmossal jöttek be Angliába és aztán beházasodtak gazdag angol földtulajdonosok családjába (mivel a másodszülött normann csak a szép francia nevét örökölte)

A Brexit összehozta az északi elégedetlenséget a déli alsó-középosztály multikulturalizmus-ellenességével, de azért továbbra is északiak és déliek maradtak.

Magyarország történelme úgy kezdődött, hogy egy meglehetősen nagy szláv népcsoportot alávetett helyzetbe hoztak ázsiai hódítók. De Árpád nem volt Vilmos, per kés és villa, egyik csoport sem volt még keresztény (William és Harold katolikusok voltak, az angol egyház pedig azonnal lepaktált a normannokkal) a konfliktusok a hódítók között keletkeztek. Magyarországon az RP egyáltalán nem Töhötöm doktor nyelve volt, hanem a reformkor magyar intelligenciájáé. Nincsenek északmagyarok és délmagyarok, a népies-urbánus ellentétnek valódi gyökerei sohasem voltak, 1848 előtt nehezen lehetne azonosítani ilyen ellentétet, erős osztályellentétet persze könnyedén, de a mai magyar társadalomban nem sokan azonosítják magukat a jobbágysággal.

Nincs semmiféle alapja a Kövér, Bayer, Kásler, GFG és Lánczi Bubu bácsi által képviselt Felmagyar kontra Almagyar megközelítésnek, az egyetlen alap a zsidókkal lenne kapcsolatos, de minket itten megöltek, mi már nem létezünk, ne tessék bevonni halottakat a helyi hirigekbe.

Nincs északmagyar, nincs délmagyar, egy aránylag szegény, meglehetősen kicsi ország létezik csak, amelynek a frusztrációjára építették a Kétmagyarország narratívát. Ne legyenek illúzióink, nem vagyunk mi annyira érdekesek, mint a Mick Jagger meg a George Orwell.

<div class='sharedaddy sd-block sd-like jetpack-likes-widget-wrapper jetpack-likes-widget-unloaded' id='like-post-wrapper-192691293-16528944-6ae1aca8d8e40' data-src='https://widgets.wp.com/likes/?ver=14.1#blog_id=192691293&post_id=16528944&origin=www.orulunkvincent.hu&obj_id=192691293-16528944-6ae1aca8d8e40&n=1' data-name='like-post-frame-192691293-16528944-6ae1aca8d8e40' data-title='Like or Reblog'><h3 class="sd-title">Like this:</h3><div class='likes-widget-placeholder post-likes-widget-placeholder' style='height: 55px;'><span class='button'><span>Like</span></span> <span class="loading">Loading...</span></div><span class='sd-text-color'></span><a class='sd-link-color'></a></div>