Hajdú tábornok lemondásáról
Eredeti szerző: jotunder
Hajdú tábornok természetesen nem mond le. Azután sem mond le, hogy sikerült egy országgal elhitetnie, hogy dzsihádista terroristákat fogott el a TEK, miközben valójában felvidéki hagyományőrző, enyhén hülye, nemzettestvéreinkről volt szó, akiknek a veszélyessége valamelyest alulmúlta egy átlagos vombatét.
Hajdú tábornok természetesen úgy lett Hajdú tábornok, hogy Hajdú őrnagyként Orbán személyi testőre volt. Orbán személyi fogorvosa fogügyi tábornok lesz, a személyi edzője futballügyi tábornok. Bonaparte Napóleon mondta, hogy minden katona a hátizsákjában hordozza a marsallbotot. Ez nálunk is így van, mindenki, feltéve, hogy tett valamilyen komolyabb szívességet Orbán Viktornak, a Vuitton-hátizsákjában hordozza a marsallbotot, intézetvezető marsall-, kultúrherológiai marsall-, általános szakértelmi marsallbotot. És nem csillagokat varrnak a váll-lapjukra, hanem aránylag nagy belmagasságú ingatlanokat.
Hajdú tábornok természetesen pszichopatának néz ki és egészen imbecillis módon hazudik, ami Burkina Faso-n és vonzáskörzetén kívül nem feltétlenül jelent előnyt egy antiterrorizmus-főnöknek, de nálunk a munkaköri leírás része.
Hajdú tábornok természetesen még így is ötször alkalmasabb terrorfőnöknek, mint Lánczi András szexuáltábornok nemzetifilozófnak, Schmidt Mária (jaj de édes történet, ki ne felejtsük belőle Ungár Péter LMP-ideológus-résztulajdonost) történészkirálynőnek vagy Stumpf András bárminek, ami nem involvál kapát. Az Orbán-rezsim személyzeti politikája elég könnyen kiszámítható, ha valakiről kiderül, hogy az erkölcstelenség máza alatt bizonyos intellektust és tehetséget rejteget, mehet Brüsszelbe bohócügyi biztosnak.
Hajdú tábornok természetesen marad, és nem fog különösebb érzelmeket felkavarni a nemzettestben. Ha a kognitív disszonancia olimpiai szám lenne, akkor nem is osztanák ki az ezüstérmet. Orbán megvédte a nemzetet, megvédte a szíriai hordároktól, az iraki szalámistáktól és az afgán mudzsahippiktól, kerülőre kényszerítette a bestéket, volt közülük, aki vissza is fordult az Orbán Viktor miatt. Jó, nem volt ilyen, de biztos sokuknak lett rosszabb napja.
Hajdú tábornokot természetesen ki fogják tüntetni. Pontosan azért fogják kitüntetni, amiért Marseille-ig hosszabbítják meg a felcsúti kisvasutat. Ezzel jelzi Orbán Viktor, hogy ő az úr a házban, ő mondja meg, hogy neked mi a jó, és neked az a jó, és annyira jó, amennyire ő mondja, esetleg egy kicsit jobban jó, de azért nem kell stréberkedni.
<div class='sharedaddy sd-block sd-like jetpack-likes-widget-wrapper jetpack-likes-widget-unloaded' id='like-post-wrapper-192691293-16518982-6ab368703aa71' data-src='https://widgets.wp.com/likes/?ver=14.1#blog_id=192691293&post_id=16518982&origin=www.orulunkvincent.hu&obj_id=192691293-16518982-6ab368703aa71&n=1' data-name='like-post-frame-192691293-16518982-6ab368703aa71' data-title='Like or Reblog'><h3 class="sd-title">Like this:</h3><div class='likes-widget-placeholder post-likes-widget-placeholder' style='height: 55px;'><span class='button'><span>Like</span></span> <span class="loading">Loading...</span></div><span class='sd-text-color'></span><a class='sd-link-color'></a></div>

@Lavinia Pinkerton: Azt ugye tudod, hogy én nem írok cikkeket az indexnek, igaz?
@Lavinia Pinkerton: 4cdn.hu/kraken/image/upload/s–h5Leknrq–/6nCGxAbUKv0UBGA0s.jpeg
@Virág et.: Te ilyeneket írtál…
” Egyébként meg tökmindegy, hogy előzetesbe kerül vagy sem, ahogy az is mindegy, hogy baltásgyilkost vagy hobbitörténészt fogtak a TEK-esek. Az biztos, hogy nem dzsihadistákat. „
Erről meg azt kérdezném, hogyha ilyen biztos, ami biztos, hogy
… mitől dzsihádista a dzsihádista ?
Vagy hogy mitől biztos, hogy valaki, mondjuk egy azeri baltásgyilkos nem dzsihádista ?
@velőtanya: ez egy őrült troll :(((
kapcsolódó színes. magyarférfi dzsihád.
„Az idősek otthonának üzemeltetője megfenyegette a feleségét. A feleség kihívta a rendőröket, egyikük oda is ment. A feleség épp arról beszélt a rendőrnek, hogy miként fenyegette meg őt a férje, amikor megjelent a férj, és bedobott egy gránátot a szobába, ahol éppen voltak. A férfi a „ruházatából vette elő” a kézigránátot. A gránát felrobbant, és bár a rendőr „mérsékelte a kézigránát repeszeinek és lökéshullámának hatását”, a nő így is súlyosan megsebesült. A rendőr utána megbilincselte a férfit, akit Bélának hívnak.”
vs.hu/kozelet/osszes/megfenyegette-es-megdobta-kezigranattal-a-feleseget-1126
az egész tudósítás mestermunka, de a zárómondatot egyszer még tanítani fogják újságíró iskolákban, „a férfi, akit bélának hívnak” melódiája még hosszú ideig visszhangzik majd bennem.
@Lavinia Pinkerton: te azért ennyire értetlen és hülye nem szoktál lenni.
Szerintem most már pihenj. Értjük, hogy szerinted itt rettenes bűnöző terroristákat engedtek szabadon, csak azért mert HT magyarok voltak.
A valóság meg ott van @Virág et.: kommentjében, meg a többi kommentjében:
„Senkit nem engedtek el. A büntetőeljárás mindegyik elfogottal szemben zajlik. Ami történt, hogy a kamu-bombalaborosokat nem tették előzetesbe. Ettől még meg lettek gyanúsítva és zajlik ellenük az eljárás is. Nyilván azért nem lettek előzetesbe téve, mert a nyomozási bíró látta, hogy itt terrorcselekménynek a gyanúja sem áll fenn és a lőszerrel vagy robbanóanyaggal való visszaélés bűncselekmények meg nem olyan súlyosak, hogy a szökéstől tartani kellene.”
@incze: :))) úristen, mintha Karinthy írta volna.
@incze:” a ruházatából elővett és a szobába dobva elműködtetett egy kézigránátot, ami felrobbant. A rendőr – látva, hogy a férfi előveszi a kézigránátot – mindkét polgári személyt megpróbálta eltaszítani a kézigránát hatásának útjából, majd a földre teperte és megbilincselte a 61 éves P. Bélát.”- rendőri jelentés
Kézigránáttal megdobni, müködtetni – sugárzik a feszültség a száraz szaknyelvből
ne felejtsük a sikeres líbiai túsz szabadítást sem. A vezérezredestábornok úr akkor is csillogott a tévécsatornákon. Aztán kiderült, hogy le sem szállhattak a repülőről, csak ültek ott mint a makk alsó amíg az ottaniak fel nem rakták a delikvenseket a repülőre. Na de itthon: csinnadratta a reptéren.. feszes jelentés, kiszabadítottuk, hazahoztuk..stb…
Hja…
szíriai ….pardon.
@incze:
nem felejtjük, midőn Varga Mihály a falra vetített térképen mutogatta a Rezsicsökkentés elleni támadásra készülő imperialista csapatok várható hadmozdulatait.
@Virág et.: irigylem a türelmedet.
Tudod mikor fog Hajdu lemondani?Majd amikor a pina kelepel.
@nerángass: Jézusom. Örkény a felhő széléről vigyorogva néz le és csettint. „elműködtetett egy kézigránátot, ami felrobbant” , „megpróbálta eltaszítani a kézigránát hatásának útjából” – hol vagy te ehhez, Esterházy?
@incze: Nem hagymácska az, te! Hanem a Nemzet Kakaduja.
@Kettes:
BÁG alias turul_2_ nem ér rá már írni. Nagyon lefoglalja a kormánypropagandára fordított milliárdok rájuk eső részének elkönyvelése és célirányos elköltése.
Btw. ez se semmi:
hircsarda.blog.hu/2015/11/26/9_eset_amit_a_tek_el_akart_hallgatni
Mielőtt (miután) itt mindenki egymásnak esik, talán szíveskedjetek elolvasni a Fővárosi Törvényszék közleményét arról, hogy miért tagadták meg az előzetest, kiktől és milyen indokkal.
Bárhol megtalálhatnátok (megtalálhattátok volna). Ja, hogy akkor nem tudtatok volna akkorákat fröcsögni egymásra?
„S. Rolandot és másik három gyanúsítottat személygépkocsijukkal 2015. november 22-én igazoltatták, amelynek során a gépjármű csomagtartójában olyan fémtárgyakat (páncéltörő gránát,repeszgránát, tojásgránát, lőszerek…stb.), valamint egy darab lőport tartalmazó zacskót találtak.
Ezeket a tárgyakat a gyanúsítottak egy Veszprém melletti erdőben, fémkereső segítségével találták meg és gyűjtöttek össze az intézkedést megelőző két nap során, azzal a céllal, hogy azokat lakásukra szállítsák. S. Roland gyanúsított ruházatában is találtak pisztolylőszereket és lőszerhüvelyeket.”
„A bíróság indokolásában rámutatott, hogy nincs arra semmilyen adat az iratokban, hogy az édesanyjával és nevelőapjával élő, a II. világháború iránt hobbi szinten érdeklődő terhelt bármilyen kapcsolatban állna szervezett bűnözői csoportokkal, terrorszervezetekkel, vagy hogy megszerzett tudását és vegyi anyagait a közrend vagy személyek élete ellen kívánta volna fordítani. Arra sincs
semmilyen adat, hogy jelen ügy kapcsolatba hozható lenne más, a napokban indult büntetőügyekkel,nyomozásokkal. Az ügy összes körülményeiből éppen mindennek ellenkezője valószínűsíthető. Nincs adat szélsőséges nézetekre és – azon túl, hogy két társa hozzá hasonló korú és érdeklődésű felvidéki magyar – külföldi kapcsolatokra sem. A bíróság kiemelte azt is, hogy a gyanúsított büntetlen előéletű, egyéb büntetőeljárás hatálya alatt sem áll. Mivel tőle valamennyi felszerelését lefoglalták, a bíróság álláspontja szerint nem kell
alappal tartani attól, hogy szabadlábon hagyása esetén szabadságvesztéssel büntetendő, újabb, hasonló jellegű bűncselekményt követne el. „
fovarositorvenyszek.birosag.hu/sites/default/files/field_attachment/sajtokozlemeny_elozetes_letartoztatas_2015_11_25.pdf
Ez alapján semmiféle terrorista vonal nincs, a TEK intézkedése viszont nem bohócperformansz max annak aki nyugodtan aludna tudva hogy a szomszéd lakásban földből kiásott félig szétrohadt gránátokat tárolnak. Tehát az egész történet csak és kizárólag kommunikációs szempontból kritizálandó, abból nem, hogy a TEK hogyan végzi a felderítő-elhárító munkáját. Az a probléma, hogy terrorveszély sugallására tettek némi, azért túlzásba nem vitt kísérletet azzal, hogy nem mondtak el minden körülményt az első néhány nyilatkozatban, csak azokat, amik akár egy terrorista sejtre is vonatkozhattak volna.
@TothJanJ: komoly terrorcselekmény előkészületeiről volt szó. külföldi terroristákról.
de hova tünt dietmar clodo?
@jotunder: ehhez tudsz mutatni forrást? én megnéztem a riportokat, szó mindenről volt de HJ mindig maszatolt, egyszer nem nevezte terroristáknak az elfogottakat, terrorcselekményről meg annyi volt, hogy egy terrorellenes akcióban, vagy egy terrorellenes akció részeként fogták el az embereket (ami annyira nem lehet meglepő, a TEK ilyen akciókat folytat normálesetben).
Ez volt az eredeti közlemény:
os.mti.hu/hirek/112339/a_terrorelharitasi_kozpont_kozlemenye
a megnevezés „sorozatlövő fegyverekkel és robbanóanyagokkal rendelkező csoport ” ami utólag is megállja a helyét
Az első M1-es nyilatkozat http://www.youtube.com/watch?v=B0UehXkbLek
„két különbözö esetről van szó” … „mind a kettőt egy terrorellenes akciósorozat részeként hajtottuk végre” 0.30tól
R.:”…mire készülhettek, mondjuk, terrortámodásra?”
H.J.”ezt túl korai lenne kimondani, egyáltalán az összefüggést is vizsgáljuk a két csoport között”
R.:”Dzsihadistákról lehet szó?”
HJ „Engedje meg , hogy a következő napokban adjunk erre választ”.
http://www.youtube.com/watch?v=QgDjlR2ge2M
„Egy terrorellenes akcióban fogunk el két, ebben a pillanatban különálló elkövetői kört”
„szélsőséges körökhöz tartozhattak, ezt ebben a pillanatban vizsgáljuk, de nagy a valószínűsége”
9.00-tól elmondja, hogy nem lát semmi olyat, hogy vallási szélsőségesek lennének
10.00-tól „lehetett közük nemzetközi terrorszervezethez?” „az egyik esetben [a bombalabornál]mondjuk azt, hogy nem zárom ki, de erre valóban a nyomozásnak kell rámutatni, hogy volt köze vagy nem volt köze”… „a másik esetben ennek kicsi esélyét látom”
Kálmán Olga 13.28 „Látom hogy hiába teszek fel 140 kérdést akkor is meg kell várnunk a nyomozás előrehaladtát, és ez így is van rendjén”
Szerintem arról van szó, hogy a hajdú lenyilatkozta a semmit (lehet azért, hogy sugalljon, lehet azért, mert ha nem nyilatkozik az még erősebb sugallat lett volna), ezt pedig a mindenféle kattintásvadász oldalak szétmagyarázták.
@TothJanJ: megkerdezik a foszertol, hogy dzsihadista-e az elfogott. valasz: erre meg nem akar valaszolni. ez mi a szart jelent? azt, hogy aranylag komoly eselye van annak, hogy dzsihadistarol van szo, es nem egy felvideki tortenelemtanarrol. azt is mondta, hogy kulfoldiek is vannak. erdekes eddig a ht magyarokat nem neveztek kulfoldieknek. mindezt egyebkent egy terrorcselekmeny utan produkaltak.
jelenleg a ket teljesen fuggetlen esetben csak az egyikrol allitjak mar csak, hogy valamifele „terrorcsoportrol” van szo. ordit, hogy nagyon regen figyeltek oket, es az is, hogy idiotak. budahazyek pontosan ugyanezt csinaltak, ugyanekkora volt a szajuk, es nem lett belole semmi. termeszetesen helyes, hogy elkaptak oket, de az ahogy ti ezt az egeszet felplankoltak nagy uggye egy ilyen helyzetben, az valami elkepeszto.
@jotunder: „ez mi a szart jelent?” ez egy üres válasz iskolapéldája, amit a közönség tölt meg tartalommal a saját fejéből. Nem nehéz kitalálni, hogy a mostani vélt és valós terrorizmustól átmediatizált környezetben 99 közeli % arra fog asszociálni, hogy hú bmeg akkor jihadisták kell, hogy legyenek. DE; Hajdú vagy bármelyik más hasonló pozícióban lévő elhárításvezető, rendőr stb. a nyomozás ilyen szakaszban pontosan ugyanilyen üres válaszokat adna a kérdezőnek, a nyomozás érdekeire hivatkozva, ez is a standard. Ezt a helyzetet kellett volna kezelni -nem olyan egyszerű mint amilyennek látszik egyébként, mert ahogy mondom, ez a normál nyilatkozat 1-2 nappal az események után, hogy még vizsgáljuk, még folyamatban van, még korai lenne konkrétat mondani stb.
Kis kitérő: Ma BP. egy viszonylag forgalmas pontján belefutottam két vörös karszalagos, automata gépkarabélyt és oldalfegyvert nyíltan hordva járőröző jól megtermett katonai rendészbe. Odamentem és megkérdeztem őket, hogy van-e most valami, hogy így nyíltan teljes harci díszben sétálgatnak. A válasz: Nincs, ez a munkánk.
Semmivel sem másabb a helyzet, csak más formában működik, amikor a médiában kell válaszolniuk kérdésekre.
@TothJanJ: bombalaboratoriumrol is szo volt. amirol kiderult, hogy nem letezett.
ami valosagos, az az, hogy a masik ugyben ket fickot lekapcsoltak, akiknel fegyvert talaltak. ok buntetett eloeletuek es regen figyeltek oket.
@jotunder: nézd a kálmán olga/atv-s riportban mutogatott képeket. Az első képen valamilyen házilag készített szerkezet van, HJ szerint ez egy kioldó, ami egy áramkörrel párosítva alkalmas arra, hogy szorítással zárja az áramkört. A második képen egy munkapad van valamilyen különböző, lombikok, kémcsövek társaságában. A második képen poroltópalack törzse van, állítása szerint ez egy átalakított palack és robbanóanyag volt benne. A harmadik képen egy szigszalaggal körbetekert hosszúkás tárgy van aminek a a feje olyan, mint egy régi góliátelemes zseblámpáé, ez HJ állítása szerint csőbomba. Van még egy kép amit nem mutatnak jól, de kivehetőek rajta pl. poros zacskók. Volt még valahány kép amit nem mutattak be, ezek egyikén HJ állítása szerint fémtörmelék van, amit a robbanóanyagba keverve hatásfokozóként lehet használni.
Én ezekről a képekről simán elhiszem, hogy készülhettek valamiben, amire a „labor” jobb megnevezés, mint mondjuk a „pince”, „garázs” stb. Sőt, engem pl. a második kép lazán emlékeztet egy elhanyagolt kémiaszertárra. Nyilván nem kutatólabor szintű labor, hanem mint mondjuk egy házi szintetikus kábítószerfőzde.
Tehát ezeket dokumentálták, a dokumentumokat bemutatták, a lenti linken megnézhetőek. így max. arról lehet szerintem vitatkozni h a képek hamisítványok vagy súlyosan csúsztató beállítások-e, vagy hogy a bombalabor túlzó megnevezés-e ara, ha egy külön helységben valaki a szükséges eszközökkel robbanószerekkel kísérletezik.
http://www.youtube.com/watch?v=QgDjlR2ge2M 5.25-től
@TothJanJ: „ez egy üres válasz iskolapéldája, amit a közönség tölt meg tartalommal a saját fejéből. Nem nehéz kitalálni, hogy a mostani vélt és valós terrorizmustól átmediatizált környezetben 99 közeli % arra fog asszociálni, hogy hú bmeg akkor jihadisták kell, hogy legyenek”
Magyarul Hajdú vagy tökhülye, vagy a föntiekkel eleve tisztában volt, és ennek tudatában ködösített. Ez mi az istennyila, ha nem hazugság?
(Látod, az előző mondatomban én is állítottam, pedig ha szó szerint nézed, stb.)
„DE; Hajdú vagy bármelyik más hasonló pozícióban lévő elhárításvezető, rendőr stb. a nyomozás ilyen szakaszban pontosan ugyanilyen üres válaszokat adna a kérdezőnek, a nyomozás érdekeire hivatkozva, ez is a standard.”
Ld. @Virág et.:
Egy szélsőséges nézeteket valló, „hadsereg” elnevezésű csoporthoz tartozott az a két férfi, akiket a Terrorelhárítási Központ elfogott a múlthétvégén, majd előzetes letartóztatásba is helyeztek – jelentette be a rendészeti államtitkár. Tasnádi László azt is közölte: a két férfi egy kormánytagot akart „kivégezni”.
mti – by mandiner.hu/cikk/20151127_tasnadi_kormanytagot_akart_kivegezni_a_tek_altal_elfogott_ket_ferfi
kitört a maffiaháború
@közösperonos átszállás: A ld. Virág elvtárshoz: itt van a Kálmán Olga-videón egyértelműen kimondva, copyright by János Hajdú, hogy
„Nem látok olyan, ebben a pillanatban még nem látunk olyan -és itt a még szón van a hangsúly-, nem látunk olyan eszmét hogy öö vallási nézet, radikális szélsőséges vallási nézet megjelenne az ő elkövetésük mögött”
Akkor miről beszélünk? Ha radikális muszlim terroristák lettek volna annak talán nem lettek volna olyan azonnali egyértelmű jelei ami teljesen lehetetlenné tesznek egy ilyen nyilatkozatot? Érted ott állnak egy pár arab/muszlim, koránt tartó muki felett és mondanának egy ilyet hogy „ööö jelenleg nem látunk olyan eszmét….” Ezzel szemben szinte az összes médiageci azonnal elkezdte pörgetni a közhangulathoz idomuló változatát. Hajdúék meg nehezen csinálhattak volna mást, mint leellenőrzik hogy tényleg nincs ilyen kapcsolat, és csak azután mondanak konkrétumot.
http://www.youtube.com/watch?v=QgDjlR2ge2M 9.20-tól Ez egy KEDDI videó amúgy.
Így megy ez 😀
raerunk.blogrepublik.eu/2015/11/27/hogy-megy-ez/#comments
„A Belügyminisztérium kirakott az asztalra a sajtótájékoztatóján egy csomó bombát, amiknek semmi köze nem volt a TEK mostani akcióihoz”
Szerintem ez a nap híre, és kis hazánk kórképének szignifikáns ismérve.
látványterrorelhárítás
@incze: Most már ott tartanak, hogy nem is tagot, hanem főt.
(a második helyen pedig Bástya elvtársat)
@TothJanJ:
Jé, leesett? ” Tehát az egész történet csak és kizárólag kommunikációs szempontból kritizálandó,” Mert itt éppen ezt teszik!
Nem az a baj ugyanis, hogy elkapták őket, hanem ahogy kommunikálták. Ami a közvéleményben MÁIG úgy csapódott le, hogy dzsihádita terroristákat fogtak és rohanjunk aláírni az emigránsok elleni aláíró íveket!
@velőtanya:
Mert Bástya elvti reklamált, amikor egy „tagot” akartak eliminálni. Mert az már mégis hogyan néz ki, hogy őtetet mellőzik??
@kekex: csakhogy utóbbi nem elsősorban HJ sara hanem a sok kattintáshajhász és/vagy olvasni nem tudó+süket és/vagy politikai aktivista nethuszárnak.
Neked is mondom, hogy HJ az első kálmánolga-riportban elmondta virágnyelven, hogy valszeg semmi közük a dzsihádistákhoz, ezt megelőzően meg húzta az időt és nem mondott semmi konkrétat, mindezt pedig meg lehet nézni a riportokban, a fenti hszeimben lévő linkekről.
@TothJanJ: Azóta az a link sajna már a múlté, de az ATV honlapján fent van, ez lesz az szerintem: http://www.atv.hu/videok/video-20151124-hajdu-janos-eb
Itt meg nincs most pluginem, de otthon beletekertem abba a részbe. Az általad idézett részben kiemelten a két eset közül csak az egyikről beszél; utána, a következő kérdésnél pedig a két eset közül az elsőnél azt mondja, hogy nincs semmi nyoma külföldi kapcsolatnak, a másiknál viszont kimondottan külföldhöz köthető terrorszervezetről beszél. (Kijavíthatsz nyugodtan, mondom, ezt kénytelen vagyok emlékezetből írni.) Azt remélem, nem gondolod komolyan, hogy akitől először az iszlamista szálakat kérdezik, az, ha a következő kérdésre nemzetközi kapcsolatokkal rendelkező terrorszervezetet emleget (miközben erről a csoportról egyértelműen nem mondott semmit az iszlamista-kérdésnél), akkor szegénynek csak félremagyarázták a szavait?