Harry Potter az önmegsemmisítő Nostromo-n
Eredeti szerző: Kettes
Szabó Tibor Benjámin a hvg-ben intézett nyílt levelet L. Simon László NKA-elnökhöz a könyvszakma megmentéséért könyörögve. (A címbeli irodalmi képzavart tőle kölcsönöztem, ha kéri, szívesen visszaadom.) Szabó úgy ítéli meg, hogy a könyvszakma most már csak törvényalkotással húzható ki a végveszélyből, ahová a „bizományosi könyvterjesztés nevű legális rablás” juttatta. Nem csak Szabó, de szinte az összes kiadó a bizományosi értékesítést tartja a problémák alapvető forrásának, illetve azt a tényt, hogy a legnagyobb könyvkereskedő, az Alexandra késve fizeti ki a kiadóknak a könyvek ellenértékét.
A veszély, hogy az Alexandra pénzügyi nehézségei magával rántanak több független kiadót is, közelebb van, mint valaha. Szabó Tibor Benjámin azonban rossz diagnózist állít fel, és rossz megoldásokat is javasol.
A magyar könyvszakmának nem a bizományosi értékesítés a valódi problémája. A könyvpiac forgalma 2008 óta egyharmadával csökkent, és nem látszik a fordulat jele. A beszűkült piacon a kiadott könyvek átlagos példányszáma és a címszám is nagyjából harmadával-harmadával csökkent, amit azt eredményezte, hogy tavaly már hatvan százalékkal kevesebb könyv jelent meg Magyarországon, mint 2008-ban.
Ez a piaci alkalmazkodás azonban elkésett. A rendszerben lévő tőke eladhatatlan készletként csapódott ki a kiadók raktáraiban és a könyvesboltok polcain. Valójában ez a likviditás hiányzik elsősorban a rendszerből. (Emellett természetesen Szabó jogosan kárhoztatja a piacvezető könyvkereskedelmi lánc tulajdonosának a különféle, rosszabbnál rosszabb helyzetű befektetései között végrehajtott pénzügyi zsonglőrködéseit).
Szabó három új piaci szabályozást javasol L. Simonnak. Először is törvényben kötelezné a könyvterjesztőket, hogy külön számlára helyezzék el a kiadóknak az eladott könyvek ellenértékét, hogy azok ne tudják beforgatni az üzemeltetésbe, a hálózatfejlesztésbe és a marketingbe azt a pénzt, ami nem az övék. Ha L. Simon meghallgatja a könyvkiadók panaszát, és a kormánytöbbség megalkotja a törvényt, akkor a következő fog történni:
Semmi.
A könyvkereskedők nem tudnak három havi forgalom 47%-ának megfelelő likviditást kivenni a rendszerből, hogy azt egy külön számlán parkoltassák. Ha megpróbálják, akkor azt más esedékes kötelezettségeik, mint például a kiadók felé több mint 90 napja lejárt tartozásaik rovására tennék meg. A fizetőképességük tovább romlana, és akkor nem csak az Alexandra kerülne válságba, hanem a többi könyvkereskedő is. Tudomásul kellene venni, hogy ha egyszer hiányzik a rendszerből a pénz, az akkor is hiányozni fog belőle, ha a jogalkotó az asztalra csap.
Szabó második javaslata szerint törvény tiltaná meg, hogy a könyveket megjelenésük után egy évig húsz százaléknál nagyobb kedvezménnyel árulják. A kereskedők — minden ellenkező híresztelés ellenére — azért adják árengedménnyel a könyveket, mert azokat az olvasók nem veszik meg a kiadó által elképzelt borítóáron, ők viszont forgalmat szeretnének. Ha a törvény rögzítené, hogy az első évben tilos húsz százaléknál nagyobb kedvezménnyel értékesíteni, akkor még kisebb lenne a forgalom, és az ágazatban forgó tőke még nagyobb része csapódna ki eladhatatlan készletként.
Szabó harmadik javaslata, hogy a könyvpiac bizonyos szegmensében törvény írja elő a visszárus forgalmazási modellt. A visszárus forgalmazási modellben a bizományos modelltől eltérően a kereskedő finanszírozza meg a készletet (Szabó javaslata szerint minimum egy évig), és nem a kiadó. Még egyszer: azt a pénzt, ami nincs a rendszerben, a törvény sem fogja beletenni.
Szabó javaslatai nem működnek. A magyar könyvkiadás és -terjesztés nagy bajban van, érik egy nagy összeomlás, de ezen a jobb sorsra érdemes szakmán elsősorban az segítene, ha az olvasók többet olvasnának, és ezért hajlandóak lennének többet fizetni. Ehhez viszont mindenek előtt a könyvfogyasztás visszaesésének okait kellene megérteni. Nem L. Simonnak — magának a könyves szakmának.
De az már egy másik nyílt levél témája lenne.
<div class='sharedaddy sd-block sd-like jetpack-likes-widget-wrapper jetpack-likes-widget-unloaded' id='like-post-wrapper-192691293-16519583-6a844735c5d63' data-src='https://widgets.wp.com/likes/?ver=14.1#blog_id=192691293&post_id=16519583&origin=www.orulunkvincent.hu&obj_id=192691293-16519583-6a844735c5d63&n=1' data-name='like-post-frame-192691293-16519583-6a844735c5d63' data-title='Like or Reblog'><h3 class="sd-title">Like this:</h3><div class='likes-widget-placeholder post-likes-widget-placeholder' style='height: 55px;'><span class='button'><span>Like</span></span> <span class="loading">Loading...</span></div><span class='sd-text-color'></span><a class='sd-link-color'></a></div>
Szakmabeliként a poszt utolsó mondataival egyetértek és az is igaz, hogy egy v. több törvény kihirdetésétől nem lesz több kp-je senkinek. A többihez:
De igen: a lejárt kereskedői tartozás az egyik fő gond. Milliárdos nagyságrendű összeg (+kamatok) hiányzik emiatt a magyar kiadói szakma gazdálkodásából. Lehet azt mondani, hogy a kiadók, ha megkapnák, eltapsolnák újabb eladhatatlan könyvekre (mert a kiadók hülyék), de sztem lehet azt is mondani, hogy van jópár kiadó, amely értelmes fejlesztésekre költené. Például az e-könyvkiadásra, amely elöl ma a forrásokat személyes tapasztalatom szerint éppen a nyomtatott megjelenések körüli kényszerű előremenekülés veszi el.
Kedvezményparádé: A vevők jelentős része már egyáltalán nem vásárol teljes áron. Megvárja, hogy pár hónap (v. hét!) elteltével hol jelenik meg a „vágyott” könyv engedménnyel. Az e-könyv-kiadók egyik szándéka, hogy megakadályozzák ezt a jelenséget az e-könyvek piacán.
(Egyébként a könyvkiadás nem úgy működik, hogy hány olvasónak adhatjuk ajándékáron a könyvet, hanem úgy, hogy az adott szerző és téma ismertségéből, népszerűségéből, keresettségéből (Valamint pl. a jogdíj-feltételekből) milyen működőképes kalkulációt lehet kihozni.)
A visszárus modell az érthetetlenségig leegyszerűsítve forog itt. A bizományosi modell egyoldalúan a kiadóra hárítja a nyomdától az olvasóig tartó út teljes kockázatát. A visszárus modell NEM a kereskedőre teszi át ugyanezt, HANEM megosztja a két szereplő között: egyfelől a kereskedő válogat, másfelől a kiadónak megegyezés szerinti határig visszavásárlási kötelezettsége (!) van az eladatlan példányokra.
Egyébként tudomásom szerint az Amazon – egyelőre – nem jön.
Az e-könyv áfája az EU saját jogalkotási menetrendje szerint 2015. jan. 1-től a kedvezményes körbe tartozhat, reméljük nem jön közbe semmi. Ha valaki tud biztosabb infót, megköszönjük.
@Gregor: „de sztem lehet azt is mondani, hogy van jópár kiadó, amely értelmes fejlesztésekre költené. Például az e-könyvkiadásra, amely elöl ma a forrásokat személyes tapasztalatom szerint éppen a nyomtatott megjelenések körüli kényszerű előremenekülés veszi el.”
Szerintem naiv vagy. A magyar könyvkiadók döntő többsége nem költ e-könyv gyártásra. Maximum gépel generáltatnak e-pubot, és ezzel a maguk részéről letudták a dolgot (tisztelet a kivételnek). A gond a géppel generált e-könyvvel, hogy nem kereskedelmi minőség, tehát a kereskedők fogcsikorgatva gyártatnak ezekből a szemetekből forgalomba hozható minőségű árut. (Persze ennek is meglesz a böjtje.)
Az igaz, hogy a magyar kiadók súlyos tízmilliókat forgattak az e-könyvbe, de kizárólag a kereskedelmi részébe. Magába az e-könyv gyártásba még nem. Saját tapasztalataim szerint a kiadótulajdonosok a fordítókon, szerkesztőkön, korrektorokon, grafikusokon, tördelőkön megspórolt pénzeket inkább költik a faceliftjükre, mint az iparág fejlesztésére. Ez a hozzáállás szerintem nem változna attól, ha a kereskedőn pontosan fizetnének.
Nyereséges e-könyv nemigen van a magyar piacon. Pillanatnyilag nem lehet versenyezni a kalózokkal. Egyébként az is érdekes tapasztalat, hogy az e-könyvek fogyását egyáltalán nem befolyásolja az ár, aminek több oka van.
@nevetőharmadik: Nem gondolom, hogy megoldás lenne, ha a domináns Libri-Shopline mellé felnőne egy másik domináns online-kereskedő is. Szerintem a kiadóknak inkább a közvetlen értékesítés felé kellene elmozdulniuk. Ami engem illet, egyáltalán nem látok semmilyen könnyű vagy akár csak a rettenetesnél kicsivel is jobb kimenetet ebből a helyzetből. Beleértve az állami beavatkozást is.
@Gregor: Mint írtam, a lejárt tartozások kritikus veszélyt jelentenek, és az Alexandra akár több kiadót is magával ránthat. A poszt lényeges mondanivalója az volt, hogy valójában azonban nem ez a gondok gyökere. Én nem implikálok semmit arról, hogy mit tennének a kiadók ezzel a pénzzel, annál is inkább, mert ezt a pénzt nem fogják megkapni.
A visszárus modellt azért említettem meg, mert számos kiadó (illetve az eredeti nyílt levél is) úgy tekint a visszárus értékesítésre, mint ami megoldaná a készletfinanszírozási problémát. Nem oldja meg. A kereskedő egyszerűen olyan hosszú fizetési határidőt köt ki, ami megfelel az átlagos értékesítési ciklusnak. És mivel a felesleges készletet visszaszámlázhatja a kiadónak, ő maga alig visel kereskedelmi kockázatot.
Ha jól értem, a jelenlegi felállásban a kiadók a szegény ártatlan farmerek és a könyvterjesztők a gonosz marhatenyésztők.
Azt is értem, hogy a tipikus magyar mentalitás ilyenkor Bástya elvtárs (az állam) igazságos jótevői keze után kiált.
De mi a faszért jönnek ilyen ötletek, mint Las Vegas- (Monte Carlo, Atlantic City, Pacsinko) törvény? Meg külön törvény a tömlős és külön a tömörgumi-kerekű taligákra, továbbá külön a fakerekesekre? Miért nem a jó öreg darabolós gyilkosság merül fel, ha már az államra várunk megint: a trösztellenes törvény és a monopolcégek felosztása?! (Értem én, hogy attól pénz nem lenne a rendszerben, de akkor is megejtő a mentalitásbeli sajátosság.)
(A másik zavarba ejtő dolgot csak mellékesen említem, hogy ti. könyves témában a Nostromoval jönni meredek, egy Joseph Conrad-regény címszereplője miért is van az önmegsemmisítés állapotában, ráadásul vörös fényekkel és üvöltő szirénákkal? Jó, tudom, miről van szó, csak jelezni akartam, hogy ami valóban gáz, az az elmozdult inerciarendszer.)
@labrys: én régóta alkalmazom, és szeretem, ha valaki ugyanúgy asszociál. 🙂 vagy érti, hogy miért jó használni… 🙂
Az éves műszám az ISBN irodától származik. Ebben minden benne van, a rovásírásos Szentpéter esernyőjének MEK „kiadása” is! A forgalmat a MKKE tagvállalatainak bemondása alapján teszik közzé. Nem kötelező a tagság. A könyvszakma éves forgalma, az átlagpéldányszám EGYÁLTALÁN nem tudható. http://www.mkke.hu/page.php?page=Konyvforgalom2013 statisztikából például ott lóg ki a lóláb, hogy 860millióra taksálja az e-könyvforgalmat. Ezt úgy számolja ki, hogy veszi a teljes becsült forgalom ~3%-át. Az e-könyvesek, akik tényleg ebben dolgoznak, tudják, hogy 20-30 millió a forgalom. Pocsék munkát végez a MKKE azért frusztrált.
@labrabbit:
Írók! Alkossatok remekműveket!
(ezt már 80 éve kitalálta egy szép bajuszú…)
@alte trottel:
Zsdanovnak egészen közönséges bajsza volt, de milyen igaza volt! 😀
@kormányváltó Wartburggal: te idióta, pont fordított a helyzet: épp most államosította Szeretett Vezéred a tankönyvpiacot.
A francnak sem kell az állam pénze (nem mindenki az Orbán–Simicska-család embere); az államtól csak arra lenne szükség, hogy tisztességes jogi környezetet építsen ki, illetve hogy szerezzen érvényt a törvényeknek, és pl. ne engedje meg, hogy a nagyterjesztők kvázimonopol helyzetből döntsék be/lehetetlenítsék el a piacot.
…Mondjuk nincs eszem, hogy a magadfajtákkal próbálok beszélgetni. De ha már egyszer annak a zsidó prófétának a feltámadását ünnepeljük, talán közületek is lehet egyből-kettőből énekes halott…
Állami beavatkozást kér valaki, aki állítólag olvas? Ez teljesen hihetetlen nekem.
Mondjuk, az is, hogy a könyvszakma képtelen saját maga rendezni a dolgait.
Pedig itt kellene összpontosulni a tudásalapú társadalom elitjének.
Meg az egyetemeken.
És mindkét területet meg tudja vezetni néhány simlis. És nemcsak az állam tisztelt hülye képviselőire gondolok.
vs.hu/gazdasag/osszes/csodben-az-europa-kiado-arverezik-a-konyveit-1029
pedig például:
http://www.litera.hu/hirek/jonathan-franzen-lesz-a-2015-os-konyvfesztival-diszvendege