Hogyan szimuláljunk ifjú rezsimértelmiségit
Tegnapi posztom után az egyik kommentelő random módon összekombinálta Lovász Ádám és Horváth Márk posztposztmarxista rezsimmajdnemértelmiségiek pár cikkének címét:
Post-Anthropocene Ectogenesis: Rhizomatic Motherhood Beyond the Human Womb
megkértem GPT-4o-t, hogy írja meg a cikket egy oldalon. Majd lefordítattam vele magyarra az egészet.
Poszt-Anthropocén Ektogenezis: Rizomatikus Anyaság az Emberi Méhen Túl
A poszt-anthropocén korszak radikális változásokat ígér az élet, a technológia és az emberiség természethez fűződő kapcsolatának narratíváiban. Az egyik legmélyrehatóbb átalakulás a reprodukció területén jelentkezik, különösen az ektogenezis – az emberi méhen kívüli fejlődés – lehetőségében. Ez a jelenség nemcsak, hogy elválasztja a biológiai anyaságot a hagyományos testi korlátoktól, hanem rizomatikus újragondolását is igényli a rokonságnak, az ügynökségnek és a gondoskodásnak.
Az ektogenezis kihívást intéz az antropocentrikus nézettel szemben, amely szerint a reprodukció kizárólagosan emberi tevékenység, és a biológiai élet létrehozásának folyamataiba szorosan beépíti a technológiát. Ebben az összefüggésben a rizóma metaforája – ahogy azt Deleuze és Guattari megfogalmazta – különösen jelentőségteljes. A rizóma elutasítja a hierarchikus, fa-szerű struktúrákat, helyette nemlineáris, hálózatos és decentralizált kapcsolódási módokat részesít előnyben. Az anyaságra alkalmazva az ektogenezis lehetővé teszi a hagyományosan méh-központú modell helyett a szerepek és felelősségek sokféleségének megjelenését. Ez a központosítás megszűnése felszabadítja az anyaságot a nemekhez kötött munkamegosztás történelmi terheitől, lehetővé téve a gondoskodás megosztott, fluid konfigurációit, amelyek túllépnek a szülő és gyermek, ember és nem-ember bináris megkülönböztetésén.
Ezen túlmenően az élet technológiai közvetítése mesterséges méhek által megingatja az antropocentrikus feltételezést, miszerint a reprodukció kizárólagosan emberi kiváltság. Azáltal, hogy a fejlődést bio-mérnöki környezetbe helyezi, az ektogenezis kiterjeszti a rokonság fogalmát nem-emberi ágensekre is – gépekre, ökoszisztémákra, sőt mesterséges intelligenciákra. Ezek az ágensek a gondoskodás összetett hálózatának részévé válnak, amely az ökológiai rendszerek kölcsönös függőségét tükrözi. Így a rizomatikus anyaság egy olyan új jelenséggé válik, ahol az életet nem domináció vagy kontroll révén táplálják, hanem együttműködés és kölcsönös fejlődés által.
Ez a transzformatív potenciál azonban nem mentes etikai és társadalmi-politikai bonyodalmak nélkül. Az ektogenezis kockázatot jelenthet a reprodukció árucikké válására, valamint a rendszerszintű egyenlőtlenségek mélyítésére, ha a hozzáférés nem válik egyenlően elérhetővé. Ezenkívül az emberi méh decentralizálása egzisztenciális szorongásokat is kiválthat, mivel destabilizálja a mélyen gyökerező kulturális normákat. Ezek a kihívások azonban egyben lehetőségek is arra, hogy megkérdőjelezzük és újragondoljuk az élet, a gondoskodás és a teremtés értékeit.
A poszt-anthropocén korban a rizomatikus anyaság túllép az emberi méh határain, és a reprodukciós aktust elosztott, együttműködő folyamattá alakítja. Az ektogenezis nem az emberi fejlődés helyettesítőjeként jelenik meg, hanem mint az emberiség képessége arra, hogy együtt fejlődjön a technológiával és a szélesebb ökológiai mátrixszal. Így újradefiniálja a gondoskodás, a rokonság és maga az élet jövőjét, kihívást intézve hozzánk, hogy elfogadjunk egy olyan világot, ahol az anyaságot nem biológia köti, hanem a sokféleség és a kapcsolódás gazdagítja.
…….
És ezt nem is kellett szakmailag lektorálnia Békés Mártonnak. Szép, új és sokkal olcsóbb világ lenne, ha a rezsimszolgák helyett a GPT halandzsázna.
<div class='sharedaddy sd-block sd-like jetpack-likes-widget-wrapper jetpack-likes-widget-unloaded' id='like-post-wrapper-192691293-16531911-675bc268c2d3e' data-src='https://widgets.wp.com/likes/?ver=14.1#blog_id=192691293&post_id=16531911&origin=www.orulunkvincent.hu&obj_id=192691293-16531911-675bc268c2d3e&n=1' data-name='like-post-frame-192691293-16531911-675bc268c2d3e' data-title='Like or Reblog'><h3 class="sd-title">Like this:</h3><div class='likes-widget-placeholder post-likes-widget-placeholder' style='height: 55px;'><span class='button'><span>Like</span></span> <span class="loading">Loading...</span></div><span class='sd-text-color'></span><a class='sd-link-color'></a></div>
Ezzel doktorálhatsz a MCC-n! 🙂
És majdnem van értelme! Ellentétben az eredeti dolgozatoktól…
Én a „rendszerszintű egyenlőtlenségek mélyítését” momentán nem forszjroznám. Cseréld le „Európa keresztény öntudatára” és mehet.
Baszki jt még eléred, hogy betiltsák az AI-t Nerisztánban.
Nekem valahogy erről Sebeők János munkássága jut eszembe. Ha áttérne a posztmodern regényről a post-truth halandzsára, pont ilyeneket írna. Csak ő random szavakat végig nagybetűvel írna a szövegben.
Valamit nem értek. 1996 nagyon régen volt. A Sokal-ügy a nemzetközi bölcsész-közösségben általában ismertnek számít. A Mandiner (!) 2022-ben (!) egy rövid írásban emlékezteti is az olvasóit az esetre. Ne halandzsázzunk, kéri szépen a cikk írója, mert az olyan h a l a d ó, meg f ő s o d o r, érted, FŐSODOR, és a FŐSODOR halálos ellenség a nertudományban.
.
Erre tessék.
😀 😀 😀
Carbon Ghosts: The Spiritual Residue of Fossil Fuels in the Age of Renewable Energies
Abstract
This paper explores the cultural, symbolic, and spiritual dimensions of fossil fuels in a world transitioning to renewable energy sources. While fossil fuels are typically discussed through the lenses of economics, geopolitics, and environmental impact, this work focuses on their less tangible legacy: the „carbon ghosts” that linger in collective memory, cultural narratives, and human psyches. By examining fossil fuels as both material and symbolic agents, the paper investigates how their historical centrality has shaped modern identities and imaginations and how these residues continue to haunt societies even as they shift toward cleaner energy paradigms.
Key Themes and Questions
Fossil Fuels as Sacred Matter
How have coal, oil, and natural gas functioned as cultural totems, representing power, progress, and domination over nature?
What myths and rituals have emerged around these resources in industrial and post-industrial societies?
The Ghosts of Carbon Capitalism
What „spiritual residues” of fossil fuel dependency linger in our socio-political systems, aesthetics, and ideologies?
How does the transition to renewable energy reframe relationships with labor, land, and materiality once tied to fossil fuel extraction?
Renewable Energies and the Politics of Exorcism
Does the rise of renewable energies represent a severing of ties to the carbon age, or does it merely reconfigure its spiritual legacy?
How do wind, solar, and other clean energy sources inherit the symbolic and political weight of fossil fuels?
Carbon Nostalgia and Resistance
How does nostalgia for the fossil fuel era manifest in culture and politics (e.g., coal-mining heritage, petro-nationalism)?
Can these sentiments be reconciled with a forward-looking ecological ethos?
Methodology
The paper employs an interdisciplinary approach, combining environmental humanities, cultural studies, and critical theory. It draws on:
Historical analysis of industrialization and energy paradigms.
Case studies of cultural artifacts (e.g., literature, art, film) that reflect the fossil fuel era’s spiritual and symbolic significance.
Ethnographic insights into communities transitioning from carbon-based economies.
Comparative analysis of narratives around fossil fuels and renewable energies.
Conclusion and Implications
„Carbon Ghosts” argues that the material shift to renewable energies alone is insufficient without addressing the cultural and spiritual legacies of fossil fuels. It suggests that understanding and transforming these residues is essential for cultivating a genuinely post-carbon society. By framing fossil fuels not merely as commodities but as cultural agents, the paper calls for a reimagining of human relationships with energy and the environment in ways that are not only sustainable but also spiritually and ethically restorative.
Authors
Dr. Gazember Halatlan, Institute of Nonsensology Studies, University of East Hungary
Dr. Amelia Vexwell, Institute of Anthropocene Studies, University of South Glasgow
Prof. Hiram T. Calder, Department of Energy Cultures, New Copenhagen Academy
Dr. Seiji Morimoto, Centre for Ecospiritual Research, Kyoto Progressive University
References
Vexwell, A. (2021). Petroleum Dreams: Fossil Fuel Symbolism in Post-Industrial Societies. East Glasgow University Press.
Calder, H.T. (2018). Ghosts of the Grid: The Ontological Aftermath of Fossil Economies. Renewable Futures Journal, 12(3), 145–162.
Morimoto, S. (2020). Eco-Spirits: Animism and Materiality in the Anthropocene. Kyoto Progressive Publishing.
Bernstein, L. & Winthrop, E. (2019). The Carbon Nostalgia Paradox: Cultural Persistence in an Age of Decline. Energy Humanities Review, 8(2), 87–110.
de la Torre, C. (2017). Coal Cathedral: The Sacredness of Extraction and its Modern Legacy. Anthropological Horizons, 34(1), 52–78.
Reznik, P.L. (2023). Solar Syncretism: Renewable Energies and the Mythology of Progress. Nordic Ecologies Quarterly, 15(4), 211–229.
Ang, F.Y. (2022). Material Ghosts: Post-Extraction Futures in Global South Communities. Posthuman Ecology Studies, 19(5), 301–317.
Hiv.: @vattablz:
pont az jutott eszembe, hogy kár hogy a „rizóma” központi fogalom, mert ha azt mindenhonnan kihúzkodom akkor egész jó futurisztikus-posztapoliptikus techno-punk alapanyag
ügynökök, mesterséges méhek, a reprodukció árucikké válik… mondjuk írtak már talán pár ilyet 🙂
„Szép, új és sokkal olcsóbb világ lenne, ha a rezsimszolgák helyett a GPT halandzsázna.”
Itt a bizonyíték, kizárhatjuk, hogy a rezsimszolgák nem használnak AI-t cikkeik megírásához, mert akkor sokkal értelmesebb dolgok születnének.
A zavaros fejű fasisztoid gondolkodók (most valamiért Békés Márton képe úszott be nekem) mindig is vonzódtak a futurisztikus technológiai utópiákhoz, gondolom, ezért tetszik nekik az, amit megérteni vélnek Lovász munkásságából.
Hát ha ebből kivesszük a töltelék halandzsát akkor ez szerintem egész értelmes. És valós problémákat vet fel. Ijesztő!
@steinerzsiga:
„mindig is vonzódtak a futurisztikus technológiai utópiákhoz”
Mutatok egy érdekes magyar példát – nálunk a családban történet is van hozzá, ezért én gyerekkorom óta ismerem, de még nem találkoztam élő „idegen” emberrel, aki egyáltalán hallott róla:)
https://hu.wikipedia.org/wiki/Fulgur
Még egy rejtélyes apróság a megújult (értsd: szarabb lett) wordpress-től. Én mindig elöl-hátul felső idézőjelet teszek ki, és ezt most a wp átírja – mégpedig felülbírálhatatlanul – és az első idézőjelet alulra teszi. Innen is gratulálok a nívódíjas fejlesztéshez, prémiumot az illetékesnek.
(Egyébként a MS Word is átírja, ha magyar nyelv van beálítva, de ott felül tudom bírálni. Ha pedig angol a beállított nyelv, akkor nem is írja át.)
@velotanya: Uhh, kemény ez a Fulgur… Elolvastam a cselekményt, hát… egyszerre szívszorító és ijesztő és felháborító mai szemmel…
Nekem ez nem volt meg, csak Roboz Andor N.E.M.O-ja, ami, most esik le, megelőzte Trump MAGA-ját: Nagy és Erős Magyarország…
@steinerzsiga: Az a világ, azok a gyerekkoruktól megnyomorított, megalázott, bajukról beszélni nem tudó, sírástól is eltiltott emberek még sokkal-sokkal betegebbek voltak, mint a maiak. Ad egy kis perspektívát. A ’30-as évekhez képest jól állunk, kifejezetten jól.
@steinerzsiga:
Roboz Andor, született Rosenzweig Ármin
Nahát… – hogy egy klasszikust idézzek:)
@Grrr:
Nem biztos, hogy ugyanarra a vonalra gondolunk, de amikor én ezeket itt olvastam – szerencsére nem 13 évesen, és azért inkább átolvasás jelleggel – akkor komolyan az volt az első reakcióm, hogy kész csoda, hogy akkoriban nem lett minden gyerek ön- vagy sorozatgyilkos, de legalábbis megnyomorított életű felnőtt (illetve az utóbbiból nyilván lett nem is kevés)
https://moly.hu/konyvek/toth-tihamer-a-tiszta-ferfiusag
https://moly.hu/konyvek/csaba-margit-amit-a-serdulo-leanynak-tudnia-kell
@velotanya: MIND megnyomorított életű felnőtt lett – már a mai foglmaink szerint.
@velotanya: Tegyük hozzá, hogy már ezeknek a könyveknek az olvasásától megnyomorodtak volna, de aztán átment rajtuk egy világháború, egy holokauszt és egy sztálinista diktatúra, felfoghatatlan traumák és veszteségek sokaságát élték át, és természetesen aztán ezekről a traumákról nem lehetett beszélni, pláne szakemberrel feldolgozni. Gyerekkoromban nem értettem, hogy a nagyapám miért olyan a nap minden másodpercében, mint egy kitörni készülő vulkán, miért egyszerre hiperagresszív és ugyanakkor végtelenül törékeny, és miért van az, hogy én egyszerre félek tőle és féltem őt, a hatéves gyerek a hatvanéves nagypapámat. Évtizedekkel később eset le nekem, hogy PTSD-je volt attól, amit 1944-ben átélt, és amiről természetesen szinte soha semmit nem mesélt. És persze úgy halt meg, hogy soha nem diagnosztizálták, pláne nem kezelték őt PTSD-vel. (És persze az ő 1944-es tapasztalása nem volt kirívó: többmillióan éltek át olyanokat vagy még olyanabbakat, mint ő.)
@velotanya: Jo, hogy ezeket megirtad. Toth Tihamer konyveitol en is elborzadok, pedig en altalaban az atlagnal joval toleransabb vagyok az ilyesmivel szemben. De ez ijeszto. Marmint az, hogy ez nem is volt annyira regen. A harmincas evekben a nagyszuleim fiatalok voltak. Csaba Margitrol nem tudtam, majd egy bator pillanatomban belenezek.
@steinerzsiga:
Teljesen egyetértek, és bár nem akarom aktuálpolitikába fojtani ezt a beszélgetésszálat, de ennyit muszáj: talán a legnagyobb bűne ennek a regnáló szörnyrezsimnek, hogy amikor a mostani generációk végre megkapták a történelemtől az esélyt a normális, emberhez méltó életre – sajnos azért nem mindenki, de Magyarországon soha nem látott széles körben – akkor ők ezt véglegesen és helyrehozhatatlanul elkúrták, szándékosan, gonoszságból, hatalomvágyból és pénzéhségből.
@kiazmármegint:
Csaba Margit talán nem akkora szörnyeteg, mint a másik – aki alsó hangon egy Semjén Zsolt és egy Claude Frollo összegyúrva – és nála egyes fejezetek még akár hasznosk is lehettek a kor primitív prüdériájában (szerintem neki orvosi végzettsége lehetett, és az élettani és egészségügyi felvilágosításra gondolok). De ugyanakkor vannak egészen szürreális fejezetei is a bűn fertőjének apokaliptikus bugyrairól vagy a leánykereskedelemről – itt konkrétan a Csengetett Mylord és Ivy egyik jelenete jutott az eszembe, annyira parodisztikus az egész mai szemmel – no meg A lejtő törvényéről. Van belőle egy példányom, de sajnos nem itt – ha megtlálom, majd idézek egy párat:/
Tóth Tihamérhez meg javaslom a „Népszerű idézetek” rovatot is a megadott linken – ezeket valaki manapság találta pozitív idéznivalónak – és azt se szabad elfelejteni, hgy ez akkoriban nem egy könyv volt a sok közül, hanem kötelező olvasmány és számonkérendő útmutató, generációk hosszú sorának.