Mi legyen a Költségvetési Tanáccsal?
A Fidesz már 2006-ban is és most is azt képviseli, hogy erős jogosítványokkal rendelkező Költségvetési Tanács legyen, melynek nincs bürokráciája – fejtette ki Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter hétfőn a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában.
Ezt tanúsíthatom. A Fidesz valóban már 2006-ban is olyan Költségvetési Tanácsot szeretett volna, amelyik szakapparátus nélkül megállapítja egy költségvetésről, hogy átlátható, valódi és hiteles, a véleményét kötelező elküldeni a Köztársasági Elnöknek, és így a költségvetési politika fegyelmezettsége, megalapozottsága átláthatóvá és ellenőrizhetővé válik.

Képzeljük el, hogy három kiváló képességű makroközgazdász költségvetési szakember elé leteszik a több száz (ezer fölötti) oldalas költségvetési törvénytervezetet mellékletekkel, plusz a minisztériumi háttérszámításokat, plusz a több száz kormánypárti és ellenzéki módosítót. Ezek a jóemberek – akik hangsúlyozottan csak a munka szépségéért és nem fizetésért dolgoznak, feladják a jól fizető állásukat és elmennek rabszolgának a parlamenti szavazógép mellé, képletesen persze, mert valójában otthon dolgoznának a saját íróasztaluk mögött, néha találkoznak valamelyikőjük lakásán – szóval a tanács tagjai elolvassák az egész anyagot, saját modelleket készítenek, adatsorokat szereznek be, szcenáriókat dolgoznak ki és értékelnek, összevetik az eredményeket és végül összefoglalják a Köztársasági Elnök számára is érthető formában (piros vagy zöld lámpa), amit Schmit Pál titkára unokahúgának félvak ebe olvasatlanul megrág és lepisál.
Járai szerint „nincs szükség külön apparátusra a tanács körül, mivel a Nemzeti Bankban és az Állami Számvevőszéknél is elemzik a költségvetést. A jövőben ezekre is támaszkodhatnak a KT küldöttei.” Mint tudjuk (bár Járai hátha nem), az ÁSZ elnökének már most is kötelessége véleményezni a parlament előtt a költségvetést, az MNB elnökét meg már most sem hívják meg sehová, ahol elmondhatná a véleményét a gazdaságpolitikáról, ennélfogva Járai elképzelése szerint a KT feladata abból állna, hogy felolvassa az ÁSZ és az MNB véleményét. Ehhez minek Tanács? Ehhez elég Nika György is.
Navracsics Tibor államigazgatási ideálja az erős jogosítványokkal rendelkező inkompetens hivatal, ő tudja, miért. Ez már biztos a reform.
A Fideszt ismerve teljesen világos, hogy ha itt erős jogosítványokkal rendelkező költségvetési tanács lesz, akkor az Orbánhoz az utolsó töltényig lojális mamelukokból fog állni legalább kétharmad arányban, de inkább teljes egészében. A Tanács hitelességét szerintük az fogja megalapozni, hogy vakon egyetértenek a költségvetés céljaival, és ellenőrzés nélkül elhiszik a matolcsysta számtan- és mértantagadó közgazdasági iskola dogmáit.
A Fidesz javaslata szerint a Tanács három tagból állna, az ÁSZ elnökéből, az MNB elnökéből és a Köztársasági Elnök által felkért kiemelkedő tudású elméleti közgazdászból (egyetemi tanár, illetőleg a közgazdaságtudomány doktora). Mivel a Nemzeti Bankot még nem sikerült bevenni, ezért tét nélkül megjósolhatjuk, hogy a kiemelkedő tudású elméleti közgazdász egyetemi tanár, illetőleg a közgazdaságtudomány doktora valamelyik közismert Fidesz-káder lesz a 29 hitvalló közgazdász közül. Hogy ne kelljen keresgélni, idemásolom a névsort: Járai Zsigmond, Szász Károly, Adamecz Péter, Arnold Mihály, Soós Lőrinc, Deák Klára, Pakucs János, Rózsás-Adela-Isabella, Novoszáth Péter, Csizmadia Norbert, Szapáry György, Auth Henrik, Mellár Tamás, Náray-Szabó Gábor, Bánki Frigyes, Faggyas Sándor, Nagy Viktória, Rózsás Tamás, Kovács Antal Ferenc, Botos Balázs, Bod Péter Ákos, Heim Péter, Gazsó L. Ferenc, Töröcskei István, Harczi Marianna, Csordás László, Sebestyén Tibor, Subai József, Horváth Zoltán. Én a magam részéről Rózsás-Adela-Isabella fotográfust javaslom, annyira mindegy.
Mit tehet ebben a helyzetben az MNB elnöke?
1. Jogkövető állami hivatalnokként részt vesz a Tanács ülésein, minden alkalommal közli, hogy nem áll módjában véleményt nyilvánítani, a szavazásokon tartózkodik, a Tanács pedig gyakorolt ajnározókórusként megdicséri a kormányt és a kormánypártokat a költségvetés átláthatóságáért, valódiságáért és hitelességéért.
2. Nem vesz részt a Tanács munkájában, ezért a Köztársasági Elnök a jegybanktörvény 49. § (10) bekezdése alapján felmenti, és jöhet Járai.
3. Átveszi az MNB-hez a Költségvetési Tanács szakapparátusát, hogy elvégezzék a költségvetés részletes értékelését, ezért Járai felügyelő bizottsági elnök feljelenti a gazdálkodási fegyelem megsértéséért, a többit lásd a második pontnál.
Valójában nincs sok értelme ennek a szánalmas színjátéknak. Az elkötelezett Fidesz-szavazókat a kormány mellett rendszeresen kiálló kormányon kívüli, de a végtelenségig lojális kör (Járai, Heim, Szász, Kovács Árpád, Mellár, Csányi, ismeretlen CBA-szóvivő stb.) is meggyőzi, a többieket pedig ez a majomparádé sem fogja.
De legalább nem kerül pénzbe.
<div class='sharedaddy sd-block sd-like jetpack-likes-widget-wrapper jetpack-likes-widget-unloaded' id='like-post-wrapper-192691293-16516889-6ab3c3fa25fdf' data-src='https://widgets.wp.com/likes/?ver=14.1#blog_id=192691293&post_id=16516889&origin=www.orulunkvincent.hu&obj_id=192691293-16516889-6ab3c3fa25fdf&n=1' data-name='like-post-frame-192691293-16516889-6ab3c3fa25fdf' data-title='Like or Reblog'><h3 class="sd-title">Like this:</h3><div class='likes-widget-placeholder post-likes-widget-placeholder' style='height: 55px;'><span class='button'><span>Like</span></span> <span class="loading">Loading...</span></div><span class='sd-text-color'></span><a class='sd-link-color'></a></div>
Három ember erős jogosítványokkal és semmi bürokráciával.
– Nem értem ezt a jogositvány dolgot……….
( akkó surmedli vaj apám, méga zeccerü nép is tuggya – mert most montták neki – hogyazmeg kurvaerős pappir, még dömpert, nyergesvontatót, asszem még ezüsthajót is lehet vele hajtani vaze ….ha akarják )
– De ezek szakemberek, nekik egy vaskos, számokkal teli többszázoldalas
könyvet kell véleményezni….
( hüje vagyte komám, ijen munkát énis vállalnák ezerrel, véleményt mondani a lekkönyüb, moshalom fizetnek is érte,…. háánem ez nemigaz …….. megintegyin gyenélő és még vinyjog )
– Az, amit véleményeznek, az ország költségvetése és jó lenne felelősen
átvizsgálni, mert tévedés is lehet benne, ezért érdemes a fontos dolgokat többször is ellenőrizni olyan emberekkel, akik értenek hozzá de nem ők csinálták…..
( én a hejükbe asszondom hogy kiráj, még alá is irom asztán jöhet a fizeccség )
– Ez nem olyan egyszerű. Rengeteg hiba lehet egy ilyen munkában, ráadásul
bizonyos számok csak akkor igazak, ha egy csomó más számmal összehasonlítva is
igaznak bizonyulnak. Aztán lehetnek olyan számok, amelyekről ma nem tudjuk,
hogy igazak lesznek jövőre is, ezeket a számokat gyakran csak úgy megálmodják, ha
kicsi kéne legyen : kicsinek tervezik és viszont Ezért aztán bizony sokkal több, mint
három embernek kell elvégezni az ellenőrző munkát………
( sz’al még több emberrűl van szó mint három ? ujabb ingyenélők a láthatáron ? akkó
meg mérnem ők csinájják az egész munkát ? )
( éít)
Miből gondolod, hogy simor „átveszi az MNB-hez a Költségvetési Tanács szakapparátusát”? Átveheti, csak úgy?
A többi stimmel. Csak senkit nem érdekel. Mindegy, január elsejéig még elmondhatjuk, aztán koccintunk a blogspotra.
@Humperdickk:
„37. § A miniszter az MNB-t előzetesen tájékoztatja a költségvetési javaslatról. Az MNB jogosult ezzel kapcsolatos véleményét a Kormánynak, illetve a költségvetésről szóló törvényjavaslat Országgyűléshez történő benyújtását követően az Országgyűlés illetékes bizottságának is kifejteni.”
Ez a lehetőség.
„4. § (8) Az MNB egyéb tevékenységet – jogszabályban meghatározott felhatalmazás alapján – csak elsődleges célja és alapvető feladatai teljesítésének veszélyeztetése nélkül folytathat.”
Ez meg a fenyegetés. Hogy kell-e a költségvetéssel kapcsolatos döntés kialakításához egy állandó 40 fős stáb, véleményes. Járai véleménye a lesz, hogy nem, ha Simor köti az ebet a karóhoz, akkor Járai a 4§8 alapján kikezdheti.
Januártól kocsmaadót kell fizetniük Hódmezővásárhelyen az este 8 óra után is nyitva tartó vendéglátóhelyeknek. A rendelet azokra a kocsmákra vonatkozik, ahol nincs meleg ételt előállító konyha.
A tulajdonosoknak négyzetméterenként 1580 forintot kell majd fizetniük, évente átlagosan 150-200 ezer forint pluszkiadást jelent majd az adó bevezetése. Többen azt fontolgatják, hogy emiatt ezentúl hamarabb bezárnak
A januártól életbe lépő adó Hódmezővásárhelyen 200 létesítményt érint, 162 ebből kocsma. „sajnos nagyon sok olyan italkimérés van a városban, amely a lakókörnyezetbe beékelődve működik, és sok panaszt kapunk a közelben élőktől – mondta a Híradónak Korsós Ágnes címzetes főjegyző.
A döntéshozók a kocsmaadót – elmondásuk szerint – nem büntetésnek szánták.
Itt az újabb simlis fideszes baromság, Pécsett is ez várható!
@nerángass: A sport is tele van bürokráciával. Nem hatalmas csarnokokra, edzőkre, milliárdos kiadásokra van szükség. Tíz emberre, akik vállalják, hogy olimpiai bajnokok lesznek, ingyen. De húsz mégjobb. Az már húsz olimpiai aranyérem. És persze lehet két vagy három érmet is vállalni. Általában ez az ország is túl van bürokratizálva. Kellene egy ember, aki bejelenti a GDP-t, és annyi is lesz. Ott fog állni a Bajcsy Zsilinszky úton a Bazilika előtt egy konténerben. Mondjuk kétszázmilliárd dollár. Nagy konténer, kis bürokrácia.
A felsorolt nevek közül többet nem ismerek, de az utóbbi időben nem tűnt úgy, hogy Mellár Tamás vak lojalista lenne. Lehet, hogy pont azért szólhat be, mert mint a (jogi értelemben vett) kormányzaton kívüli elemző nincs tétje a mondanivalójának, de épeszű kritikát fogalmazott meg legalább kétszer, ami nem kis teljesítmény, különösen mert a) még él; b) továbbra is a Századvégnél van. Lehet, hogy ő ekkora kvótát kapott erre az évre, míg mások ennél kevesebbet kaptak, de ez akkor is valami.
@ „De legalább nem kerül pénzbe.”
Itt van a kutya elásva. Egy idő után felmerül bennem a kétség: az egy dolog, hogy az én liberális, kripto-bolsevik-ellenfülkeforradalmár (hogy azt ne mondjam, ballib:-) lelkemnek jót tesz mindenféle külső felügyeleti intézmény, de ha Orbánék úgyis jobb esetben vicces gittegyletként tekintenek ezekre, rosszabb esetben nemzetárulónak minősítik őket, akkor legalább kerüljön kevesebb pénzbe.
Sőt, lenne még egy úttörő gondolatom: egy új társadalmi szerződés, a „korrupció mindenkiért” elve alapján. A Fidesz csinál egy korrupciós költségvetést, azaz megmondja, hogy kb. mennyit akarnak lenyúlni egy adott évben (az Új Széchenyi terv névadását követve ez lehetne az Új Happy End Terv), és ennek 10%-ról lemond, mondjuk a Bohócdoktorok vagy a Menhely javára, akiket (talán) tényleg senki nem tud utálni. Cserébe a társadalom vállalja, hogy nem foglalkozik a többi 90%-kal, a még nem lakáj sajtó lemond az oknyomozásról, elbocsátja az újságírókat, hogy hasznosabb munkát végezzenek (pl. Menhely, ahol hirtelen sok pénz lenne), stb. Akárhova is nézek, mindenütt megtakarítások, boldogabb, kiegyensúlyozottabb emberek. Ha nem ez a win-win legideálisabb példája, akkor nem tudom, mi lehetne az. Az MSZP ilyen zseniális kedvezményezésre nem volt képes, de a Fidesz megteheti, mint tudjuk a választók abszolút mindenre felhatalmazták.
@Kettes: értem. Szal’ joga van, csak lehetősége nincs. Ez olyan lehet, mint kerekes székkel Himaláját mászni?
@Új elnököt akar a KDNP tagság Semjén helyett !: imádom pedig a vásárhelyi kocsmákat, pesti árakhoz képest a negyedéért be lehet rúgni.
@ulloiut: valójában az országra sincs szükség. Ezek ellennének, megterveznék a bevételeket, kiadásokat, lenyúlnának és korrumpálnának, beszólnának a jóistennek is (jó, annak mondjujk ppnt nem). A többiek meg mondjuk kollektíven emigrálnánk mind az 5-6 millióan (már azok, akik nem a fideszre szavaztak, meg azok gyerekei), a maradék meg ellene itt az „elmúlt nyócév minden bűnével”. Meg lenne a nemzeti öszefogás legalább.
@Humperdickk:
Aham..az ittmaradtaknak – esélyegyenlőség címén – ki lehetne osztani egy minden oldalán azonos színü Rubick kockát ( már van ilyen ) és mindenki boldog lenne, mert nincs az a hülye, aki ne tudná megcsinálni.
Ugyanakkor újabb fényes távlatokat nyújtana a link missziója is, olvassuk el figyelmesen.
Website:
thepeoplescube.com
Nobody’s a boob with the People’s Cube
Company Overview:
Korrekt opinions for libs and progs
Mission:
Our mission is to instill enormous guilt among wealth creators, causing them to give their money to us voluntarily. Think of guilt as secondary taxation. While the government extracts the first round of money by taxing a limited number of activities, the imposition of guilt allows us to extract the remaining money in unlimited amounts by associating guilt with the broadest range of activities – from what you eat to how big your toilet tank is.
Lehet huhogni és rettegni? Új KT összeáll, vétó jogot kap a költségvetéshez, tagok 20 évre kinevezve.
Új alkotmány: ha nincs márciusig költségvetés, fel lehet oszlatni az országgyűlést.
Ellenzék nyer a választáson, benyújtja első költségvetését, és a tanács pedig véleményezi, esetleg vétózza… Ugye tetszik érteni?
@vigike: és ez csak egy lehetőség. Már nyernie sem feltétlen muszáj az ellenzéknek.
OFF
OFF
galamus.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=41574:felhivas-a-hazai-jogasztarsadalom-tagjaihoz&catid=79:kiemelt-hirek&Itemid=115
Én már írtam neki, és ezt a választ kaptam:
Tisztelt XY!
Egyrészt köszönöm a kedves sorait, másrészt remek ötlet, hogy felrakja a levelemet
más fórumokra is. Egyébként valóban szervezünk majd „pertársaságokat” az ügyben.
Üdvözlettel: dr. Dániel Péter
@Humperdickk: Ezért kellene kettévágni az országot, hülyék országára (á la Észak-Korea) és Normális, Haladáspárti Magyarországra.
Inkább ágyúzzon néha minket a kis Hunbasi, mint hogy tönkretegye az életünket, jövőnket, stb.
Navracsics újra kacsasegget csinált a szájából. Az új, erősebb jogosítványokkal rendelkező Költségvetési Tanács nem javasolhatja a Köztársasági Elnöknek, hogy küldje vissza a költségvetést a Parlamentnek.
Elmondhatják a véleményüket, oszt szevasz. Ezzel kevesebb joga lesz még az Örülünk, Vincent, blognál is, amelyik nemcsak elmondhatja a véleményét a költségvetésről, de még pofákat is vághat hozzá.
Ki lesz vajon Pitt Schmál embere, aki bátran a parlament képébe vágja majd, hogy a költségvetés úgy tökéletes, ahogy van?
@Kettes: Megjelenik a szemem előtt a szigorú arccal az asztalra csapó KT elnök amint azt harsogja:
„Szeretném én látni azt a kormányt, amelyiknek a költségvetésével én nem tudok egyetérteni”
@Kettes: Erősebb lesz az! Bekerül az Alkotmányba. 😀
Elnevezhetnénk esetleg 29 közgazdász levélíró körnek is. Ha jól értem nagyjából ezen a szinten fog működni. A három férfiú 10 és 5 nap alatt értékelheti a tervezetet. És nem a törvényjavaslatot. Gondolom nagy betűkkel rá fogják írni a tervezetre, hogy államtitok. 😀
@Wolff: hirszerzo.hu/profit/20101213_koltsegvetesi_tanacs_alkotmany
@Wolff: Ennek a közjogi rendszernek már annyira mindegy, mit írnak bele az Alkotmányba.
nol.hu/gazdasag/20101214-bortonviselt_tag_a_koltsegvetesi_tanacsban_
Lex Domokos ?
@nerángass: Itt van maga a törvénytervezet: http://www.parlament.hu/irom39/01958/01958.pdf
A kiválasztási szempont igen ütős, jól megalapozott:
„A köztársasági elnök a Költségvetési Tanács egy tagját a kiemelkedő tudású közgazdászok közül nevezi ki.”
Ez kb annyira komoly szöveg, mintha az lenne, hogy
„A kiemelkedő tudású köztársasági elnök a Költségvetési Tanács egy tagját a közgazdászok közül nevezi ki.”
vagy
„A köztársasági elnök a kiemelkedő tudású Költségvetési Tanács egy tagját a közgazdászok közül nevezi ki.”
@sajtohuba: Kiemelkedő tudású közgazdász tud csak megküzdeni a globalo-böllérekkel:
„Ám a pénzhatalmi komplexum urai – akiket „globalo-bölléreknek” is nevezhetnénk (Portugália, Írország, Görögország, Spanyolország = PIGS vagyis disznók) – a háttérben már magabiztos mosollyal fenték a késeket, és a tudatosan kirobbantott 2008-as álság-válsággal elindították – Adyval szólva – „ölő-gyilkos cudar komédiájukat”. Görögországot már „levágták”, és a görög társadalom talán még csak most kezdi sejteni, milyen végzetes lejtőre is került. Az ír társadalom valószínűleg még ennél is veszélyesebb helyzetben van, mert olyan felfoghatatlan számára a hihetetlen erővel rátörő lidércnyomás, hogy egyelőre még csak múló rossz álomnak tekinti mindezt. Ám ahogy már Görögország esetében is láttuk, a levágandó „disznó-országok” csak Európa kivégzésének első jelentéktelen epizódjai csupán.”
@Harald Blåtand: Nana, Bogár Lacit a monetáris tanácsba pletykálják. 😀
@Wolff: Sohase lehessen tudni ezeknél a méheknél 🙂
@Wolff: @Harald Blåtand: Oly tiszteletreméltó, ahogy a Fidesz kormány tartja magát bizonyos elveihez, pl: „a szakértelem ócska komcsi trükk”….
index.hu/gazdasag/magyar/2010/12/15/a_kormany_elszurta_a_koltsegvetesi_tanacsot_felszamolo_torvenyt/
Ez a kormány annyira fájóan és szánalmasan hülye. Pixar/Disney rajzfilmek jutnak róla eszembe, amikben a főgonosz éppen sarokba szorította a hősöket, de ekkor egy óvatlan pillanatban seggbelövi magát.
Dehogy lesz itt médiakontroll vagy diktarúra. Akarni akarják, de kivitelezni képtelenek.
@tollaszerge: Ugyan már. Ez a bénázás semmiben sem fogja őket feltartani. Kinevezik a három majmot (ha Simor elvállalja), Kopits meg legfeljebb a hvg-nek adhat interjút a költségvetés helyzetéről, már amennyiben érdekel valakit.
@Kettes: Nem arra gondoltam, hogy konkrétan ez a bénázás fogja őket feltartani akármiben is, hanem arra, hogy folyamatosan és egyre durvábban fognak bénázni mindenben. Nem mintha eddig nem ez tették volna, de hamarosan sikerül lecserélni az egész köztisztviselői apparátust olyanokra, akik kb egy sajtos rúd szellemi szintjén mozognak. Ezt se most kezdték, csak most teljesedik ki. A következmények mókásak lesznek.
index.hu/gazdasag/magyar/2010/12/15/matolcsy_halallistajara_kerultek_a_koltsegvetesi_tanacs_szakertoi/
@Wolff: Nem kerültek a halállistára. Van lehetőségük választani, és a választásuknak következménye van, itt konkrétan a munkanélküliség, de választhatják a másikat is, azt, hogy bepattannak az időgépbe, visszamennek októberbe és megdicsérik a költségvetési törvényt. Elvégre a politikai üldözés idegen egy konzervatív szellemiségű kormánytól.
@Kettes: 🙂
@Wolff: http://www.vg.hu/gazdasag/gazdasagpolitika/index-kopits-egy-szemelyben-lehet-a-koltsegvetesi-tanacs-336131 .
@sajtohuba: Én nem lepődtem meg, G. Fodor Gábor is megmondta, hogy a jó kormányzás a fontos. Biztos vagyok benne, hogy ez már az.
forint.blog.hu/2010/12/16/szantsuk_be_az_allami_szamvevoszeket
a legújabb szösszenet,mert olyan nincs,hogy valaki ne csináljon segget a szájából.
http://www.vg.hu/gazdasag/gazdasagpolitika/jarai-az-mnb-gyurcsanyista-babszinhaz-a-kt-folosleges-336274
Örvendezve örvendezzünk feleim!
A BKV 12000 dolgozójának önkéntes felajánlása után pár nappal újabb megtiszteltetés érte a MNB felügyelőbizottságának elnökét. Ma nevezeték ki őt a Költségvetési Tanács „hiányzó, harmadik tagjának” (sic!).
http://www.keh.hu/index.php?submenu=articles&cat=5&id=673&details=1
1. Semmi erkölcsi összeférhetetlenség nincs a két állami poszt között önmagában, illetve az állami posztok és a magáncéges érdekeltség között. (ld. fideszetika, ami önmagában egy oximoron)
2. Újabb magyar nyelvi stílusbravúr a KEH részéről a „hiányzó, harmadik tag” kinevezése.
@sajtohuba: Én jobban örültem volna, ha Matolcsy György lett volna az az elismert közgazdász, aki Schmitt Pál eszébe jut, esetleg Illés Zoltán, ha nem ragaszkodunk a közgazdász-sághoz – sem. 🙂
@sajtohuba:
Tehát mától ez a jóember a KT hiányzó, harmadik tagja !
Olyan mint Daneeka Doki tükörben, aki a lebombázott gép személyzeti listáján volt és mint ilyen halottnak lett nyilvánitva.
A KEH hivatal lassan a létezés metafizikai mélységeibe taszít valakit.
Mondjuk azt véletlenül eltaláltam, hogy a 29 hitvalló közgazdász egyik lesz. 🙂 Véletlenül pont az első név a listában. Csak azért nem lottózom, mert nem akarom megfosztani a szegényeket a nyerés örömétől.
Gépezet került a porszembe!
http://www.fn.hu//makro/20110218/schmitt_megadta_kegyelemdofest/
Korábban a honlap tartalmának eltűnésekor az Országgyűlés Hivatalától azt a választ kaptuk, hogy „A Költségvetési Tanács Titkársága iratanyagait az Országgyűlés Hivatala átvette. A Tanács által készített jelentések, elemzések archiválásra kerültek, azok az Országgyűlés Hivatala Irat- és Levéltári Osztályán elérhetőek.” Arra a kérdésre pedig, hogy miért elérhető megint: „Köszönöm, hogy felhívta figyelmünket a honlap működésére. Munkatársaim tisztázzák, hogy mely okból érhető el a honlap.”
@Kettes: Aztán pedig Simor kipiszkálása után jön a következő név a listáról. Előbb-utóbb mindenki elkaphat a rotációs kapa. 😉
@Kettes: Nem zseniális? Az NGM fogja csinálni a KT apparátus munkáját. Igazi fideszes megoldás 🙂
@Wolff: Innen már csak egy ugrás az NGM-MNB-PSZÁF alkotta pénzügyi stabilitási tanács apparátusi munkájának ugyanide becsatornázása, és már meg is van a makro- és mikroszintű kézivezénylés.