Obersovszky Olga
Eredeti szerző: jotunder
Szilyzálódom. Kálmán Olga megőrült.
E sorok írója szívesen felrúgná Orbánt, Szakályt, Schmidt Máriát. Ha valaki megdobálja az Orbán-féle emlékművet, esetleg nem kaszinótojással, akkor én nem fogok nyafizni. Schiffer András elmondta, hogy mennyire rühelli ezt az egész projektet, de szerinte a balliberális értelmiségi elit hisztikézik, és ennek a tiltakozásnak is van hisztikézés jellege.
A balliberális értelmiség szokott hisztikézni. Főállásban szokott. Azt, hogy a kordonbontásban mennyi a hisztike és mennyi a jogos felháborodás, nem tudom megítélni, és nem is biztos, hogy ez eldönthető. Schiffer, akinek a családjába rendesen beleirtottak a nácik, leginkább a balliberális értelmiségi hisztikének tulajdonítja azt, ami ebben az országban az elmúlt vasárnap történt.
Én ebben csak részben értek vele egyet. És akkor mi van? Pl. egyáltalán nem vagyok zöld sem, és továbbra is a Bajnai-társaságra kívánok szavazni. Kálmán Olga újságírónak tűnt, és mostantól nem az. Egy politikai csoport bábja.
A bábosítás az, amiért utálom az Orbán-rezsimet.
Nem azért utálom, mert jobboldali. Néha azt gondolom hogy Magyarországnak pár évig valamilyen jobboldali kormányra lenne szüksége. Tulajdonképpen azért sem utálom, mert autokrata. Egy autokrata is mondhatja azt, hogy van egy határ, és azt nem lépem át. Orbán minden határt átlép. A jóarcú autokrata Orbánra sem szavaznék, de valószínűleg nem utálnám, mint a szart. Én a bábokért utálom Orbánt, nem saját magáért.
Van, akinek elnézném, hogy nekimegy Schiffer Andrásnak. Pl. Schiff Andrásnak. Ő nem újságíró. Schiffer igenis érdekes dolgokat mond. Arról beszél, hogy van itt valami nagy baj a balliberális értelmiséggel, elég rendes szereptévesztésben vannak, és szimbolikus ügyekkel próbálják leplezni azt, hogy elképzelésük nincs arról, mit is kellene tenniük. Meg arról sem, hogy mi a faszt csináltak az elmúlt negyedszázadban. Szemben Schifferrel én azt is gondolom, hogy a jobber értelmiségi elit viselkedése az undorító is, nemcsak nevetséges.
Schiller implicite azt is mondja, hogy a lakosság többsége pont leszarja ezt az emlékmű-cirkuszt. És ebben is lehet valami. Engem persze ez nem nagyon érint, én ugyanis nem tartozom a lakosság többségéhez, és nem befolyásol a többség véleménye. A politikusoknak viszont el kellene gondolkozniuk azon, hogy a balliberális köldöknézésre ki kíváncsi ebben az országban. Szeretném, ha az emlékmű-balhét is felvállalnák, de azért úgy, hogy lehetőleg ne köpjék teljesen feleslegesen arcon emberek millióit. Hogy ne csak a „körúton belül” gondolkozzanak (jézusmária, miket írok). Azért fizetjük őket, hogy képesek legyenek erre.
Egy újságírótól elvárható, hogy ne legyen báb, hogy képes legyen tolerálni egy olyan ellenvéleményt, ami még csak nem is igazán ellenvélemény, hanem ellenvéleménybe rejtett finom kritika. Kálmán Olga nyílt színi őrülési jelenete a magyar újságírás egyik mélypontja volt, és jól tükrözi azt a balliberális értelmiségi attitűdöt, amellyel amúgy minket is szoktak vádolni (néha, de csak néha, talán joggal).
A balliberális értelmiségi elitnek annyi. Nem a Koren Miklósoknak, Szeidl Ádámoknak, akikről páran tudják, hogy fiatal bloggerek, én meg azt is tudom, hogy a magyar közgazdaság-tudomány csúcselitjéhez tartoznak. Egészen sokan vannak a nemorbániánusok között, akiket nem szégyellek. Mindenféle szakmákban, fiatalok és idősebbek egyaránt.
Egy generációnyi véleményvezérnek azonban most fel kellene ismernie, hogy nyugdíjba kell vonulnia, és nem az ATV-ben fényesre nyalni egymást. Nincsenek illúzióim.
<div class='sharedaddy sd-block sd-like jetpack-likes-widget-wrapper jetpack-likes-widget-unloaded' id='like-post-wrapper-192691293-16519595-6ae7e84545a11' data-src='https://widgets.wp.com/likes/?ver=14.1#blog_id=192691293&post_id=16519595&origin=www.orulunkvincent.hu&obj_id=192691293-16519595-6ae7e84545a11&n=1' data-name='like-post-frame-192691293-16519595-6ae7e84545a11' data-title='Like or Reblog'><h3 class="sd-title">Like this:</h3><div class='likes-widget-placeholder post-likes-widget-placeholder' style='height: 55px;'><span class='button'><span>Like</span></span> <span class="loading">Loading...</span></div><span class='sd-text-color'></span><a class='sd-link-color'></a></div>
@én már a fény gyermeke vagyok: „erre a 96-ra rákerestem” – most bruttó vagy nettó? 96 ezret kapsz egy munkahelyen, és mellette még tudsz különmunkákat vállalni? Akkor mi itt a baj egyáltalán?
@csibigabi:
a „baloldal” nem egységes, hiányzik belőle (nagyon helyesen) a vezérkultusz , valamennyire érzékeny az igazságra, ill. van köztük jópár hisztérikus.
a jobboldal más, ott van vezérkultusz, ebből következő látszategység, meg bólogatnak a legnagyobb hazugságra, tisztességtelenségre is.
sokaknak nem tetszik ez, de a „bal”-nál több embert képes megmozgatni, pláne vidéken.
@Szindbad:
A térség országai kozul moon a legnagyobb az állami elvonás, euban a harmadik. Az alacsony keresetuek kozott (tobbseg) 2000-ben volt a legmasgaabb, e8 csokkentette, 2010 óta újra no. Koltsegvetesi szempontból csakugyan siker, de kommunikációs szempontból pláne. Tekintve, hogy nem voltak mexoritások és a kulonadók áthárításáról még nem is beszéltrunk. Meg a voillamosenergia árának folyamatos csokkenésérol.
@csibigabi: jópár hisztérikus….
Hol láttál hisztérikus embereket ? A tévében ?
Uszítottak, vagy verőlegényeket toboroztak ?
savazni akartak ismeretlen embereket,
vagy elvágni a torkukat,
vagy rájukgyujtani a házat,
vagy lelőni őket gyerekkel a karjukban,
vagy sírjait rongálták a temetőben,
kővel dogálták az embereket,
temetőben sípoltak,
házakat ostromoltak,
horogkeresztet véstek a levágott fejű barátnőjük hátába,
ördögűztek,
sámántáncoltak,
Kossuth téren laktak,
mert én ezeket láttam a tévében, és mind jobboldali érzelmű nemzettestvér volt.
…kissé hisztérikus.
@csibigabi: 1996-ra kerestem rá.
@Szindbad: Pedig hótt egyszerű és logikus. Ha semmid sincsen, akkor oda szavazol, ahova mondják.
Hát Pálmajoron mondták.
Ez csak annyit jelent, hogy a Fidesz nem amatőrködik, tud Pálmajorról és van is oda egy embere, aki behozza a voksokat. Meg azt, hogy a baloldalnak egyáltalán nem volt Pálmajorra embere, de lehet, nem is tudott róla.
@Counter: Nem azt választották újra Pálmajoron, aki eddig volt.
Lehet, hogy csak odarongyolt Móring József Attila háromnevű,
és elmonda a fidesz nevében a verset, hogy…
– Ahogyan szavaztál, úgy bánjanak veled… úgy mentsenek ki égő házból…
… aztán szóból ért a cigány is.
http://www.galamuscsoport.hu/tartalom/cikk/373855_a_het_interjuja
„Aki nem fogadja el, hogy Kálmán Olga nem száll le az interjúalanyáról, az még életében nem láttta a BBC-ben a „Hard talk”-ját, ahol a riporter az interjúalanyánál is felkészültebb, és soha nem éri be az olcsó válaszokkal, hanem addig bombázza a politikust, amíg minden néző számára ki nem derül, ura-e a témájának, meg tudja-e védeni a döntéseit, indokolni tudja-e a politikáját.”
@Counter:
Szerintem az a NEM normális, hogy egy párt lassan már miden mikroközösséget megszáll valamilyen szinten és „van oda embere”, aki megmondja, hogy ott mi és hogyan legyen!
És nem szeretném, ha az ellenzéki pártok is így akarnának – egyébként ÉRTÉKTELEN! – szavazatokat kicsikarni bárhol is.
@Szindbad: Ebben Te droid akarsz lenni, vagy oligarcha? Mert én (és gondolom itt sokan, akik rühellik a FIDESZ-t) egyik sem.
@Szindbad:
Pont nem ezt kéne!
És ha van eszük, nem is lépnek erre az útra.
(Én nem akarok droid lenni, oligarcha meg amúgy sem tudnék.
És csak lesajnálni tudok bárkit, aki meg igen.)
@Evezős: Igen, így van. Én egész véletlenül azon frissiben láttam az interjút. Ez az interjú itt sokaknak azért botrányos, mert egyszerűen nem ehhez szoktak. Vagyis nem ahhoz, hogy a riporter ráhagyja az interjúalanyára annak bármilyen hülyeségét, mellébeszélését, nem válaszolását, és halad tovább a következő kérdésével. Kálmán Olga pontosan azt tette, úgy viselkedett, ahogy egy tökös (puncis) riporternek viselkednie kell.
Vagyis: Az hisztizik, aki emiatt KO-t, és „ballibet” vádolja hisztizéssel.
Az egy másik kérdés, hogy a tényeket tekintve kinek van igaza., vagy egyáltalán van-e, lehet-e valakinek igaza. Triviálisan igaz az, hogy az emlékmű kérdése nem a legnagyobb bajunk. Annál kapásból lehetne egy csomó nagyobb bajt mondani. Az már necces, hogy az emlékmű kérdése fontos, lényeges kérdés-e. Ehhez előbb definiálni kellene a jelenlegi összes „kérdést”, azokat fontossági sorrendbe állítani… Értelmetlen lenne ez. Schiffer mégis azért válaszolt rosszul erre a kérdésre, mert egy értelmes, normális politikusnak a helyében ilyesmit kellett volna mondania: „A jelenlegi Magyarországon számos ennél fontosabb, égetőbb probléma van -pl. a gazdaság, vagy a munkanélküliség problémája. Ha választani lehet, és korlátozott az erre fordítandó energiánk, akkor főleg azokkal kell foglalkoznunk. Ugyanakkor a nagy léptékű, hosszú távú átfogó- és stratégiai problémákkal való foglalkozás mellett nem hagyhatjuk szó nélkül az aktuálisan felmerülő, inkább szimbolikus természetű történéseket is, mint amilyen ez az emlékmű história. Nagyon nagy hiba ennek az emlékműnek a létrehozása.”
Ha Schiffer ezt mondta volna, akkor Kálmán békén hagyta volna, bennem nem alakult volna ki az a vélemény, hogy Schiffer egyre mélyebbre merül valamilyen alternatív valóságba, és nem lett volna ez a cirkusz. Amely cirkuszról egyébként azt gondolom, hogy maga is eltúlzott, és hisztérikus, és pótcselekvés.
@én már a fény gyermeke vagyok: Aki meg akarja nyerni az országot, annak meg kell tudnia nyernie Pálmajort is.
@Evezős: Ezt társadalmi beágyazottságnak hívják. Szerinted erre az ellenzéknek nincs szüksége. Én ezt nem vitatom, csak jelzem, hogy enélkül nem fognak választást nyerni. Ha akarnak nyerni, akkor kapcsolódni és beágyazódni kell; ha egyszerűbb kurva jó cikkeket írogatni a mozgóvilágba, népszavába és a galamusra, akkor kurva jó cikkeket fognak írogatni (de nyerni nem fognak).
„Értéktelen szavazat”.
Hát, eljutottunk ide is. Ha úgyis csak értéktelen szavazatot adnak le, nem volna egyszerűbb simán nem hagyni szavazni őket? Minek ezeknek választójog?
@ipartelep: Schiffer elmondta, hogy nem ért egyet az emlékmű tervével és ilyetén való megépítésével – bár ahogy nézem, ezt kellemesebb nem meghallani és arra koncentrálni, hogy bántotta a kedvenceket.
@Counter: Sajnos megint tévedsz (ezt kezdem szokni). Elmondom miért, figyelj jól, mert tudom, hogy a gondolkodásod ennyire nem mély, ezt nehéz lesz megértened.
Egy szöveg állításait a tartalmuk szerint kétféleképpen vethetjük össze egymással: Logikai, és kontextuális szinten, értelemben. Az tényleg mondható, hogy Schiffer szövegében nincs logikai ellentmondás. Azért nincs olyan benne, mert a két fő állítása, „ez nem fontos ügy”, és az „én ellenzem ezt az emlékművet” nem tagadják egymást. Azért nem tagadják egymást, mert nem ugyanarról állítanak valamit. Logikai ellentmondás csak ott léphet fel, ha két állítás _pontosan ugyanarról_ mond valamit, és annak az ellenkezőjét is.
Viszont: Schiffer egész szövegelésének lényeges momentuma volt (többször elismételte, nyomatékosan), hogy az ügy „nem fontos”. Na most, mint előzőleg már elmondtam, az hogy a politikában, meg a közéletben mely ügyek fontosak, és melyek nem. az rohadtul összetett kérdés, nincs remény a „kiszámítására” – de nem is érdemes vele foglalkozni. Hanem, az ember ilyenkor egyszerűen „megbecsüli” a kérdések fontosságát, és aszerint viselkedik, beszél. Schiffernek nagyon jól kellene tudnia azt, hogy a mai magyar rögvalóságban ez az emlékműkérdés ha bizonyos szempontból, (ez a szempont a nagy, átfogó, stratégiai problémák szempontja) nem is fontos, más szempontból meg nagyon is az. Ez utóbbi szempont meg arról szól, hogy az orbáni maffiaállam egyre inkább tolódik a nácik felé (meg az autoriter, antidemokrácia felé – de az másik kérdés). Ennek ugyan most csak egy „szimbolikus” jele ez az emlékműügy, de ilyen szempontból, a maga terepén, most, és itt ez is fontos ügy. Annyira mindenképpen az, hogy egy demoktata, nem jobboldali politikus nem mondhatja rá azt, hogy nem fontos ügy. Mert akkor azzal azt jelzi, hogy azokhoz csatlakozik, akik meg akarják építeni, hogy elhatárolódik a tiltakozóktól. Vagyis ennek a „nem fontos ügy”-nek az a kontextuális jelentése, hogy Schiffer beállt az aljas jobboldal uszálya alá. Nagyon sokat kell dolgoznia a jövőben, hogy ezt a hibáját jóvá tegye.
Te meg galambocskám… úgyis tudom, hogy az egészből megint nem értettél meg semmit sem. nem is neked magyaráztam, hanem a többieknek, akik még mindig azt hiszik, hogy KO kérdezősködése hisztizés volt.
@ipartelep: nem az volt a kérdés, hogy kinek van igaza, hanem az, hogy megőrült-e KO.
@ipartelep: Sima személyeskedés, amit megengedsz magadnak. (Az ún. érvelésed pedig a saját farkába harap, átfedés mutatkozik a bizonyítandók és a bizonyítékok között.)
@ipartelep:
igazán? megbecsüli a kérdések fontosságát?
idézzünk béndek pétertől, sokat:
„A balos pártok sikerrel rászálltak a német megszállási emlékmű ügyére, lássuk be, mert nincs más témájuk így a vereségük után (előtte se volt, de mindegy), sikerrel visszanyomva az ügyet a protofasiszta kormány vs. európai demokraták narratívájába (szerintük) vagy a nemzeti kormány vs. vesztes ellenzék/zsidó ajvékolás narratívájába (az ellenfeleik szerint, válasszon mindenki kedvére). Ahonnan kikerülhetett volna az Eleven Emlékmű projekt segítségével. Amiről a pártos média egyik oldalon sem számolt be olyan súllyal, mint a mostani hepöningről”
Nácivá nem születik, hanem válik valaki — és ez nagyrészt nem az ő hibája. Van valami mélyen gyomorforgató abban, hogy a mainstream politikusok náciveszéllyel riogatnak, miután hosszú éveken át minden megtettek azért, hogy ez kialakulhasson. Hát eljött a kutyára a dér
A Jobbik stb. a demokratikus közép (a Fidesz és az MSZP) meggyengülésének és legitimitásvesztésének terméke. Politikai jelzőkkel illetni a baloldali szimpatizánsok részéről tudatlanság a politika szociológiáját tekintve, tudatlanság a saját politikusaik felelősségét tekintve, és tágabban — ahogy mondtam — inkompetencia a demokratikus közép oldaláról. A legrosszabb antifasiszta hagyomány maradéka, amelyet — jellemzően — a fasizmussal egy tőről származó kommunisták nyomnak békeidőben
. Ostobaság, hogy az MSZP még mindig nem ismerte fel és ismerte el a felelősségét mindazért, ami itt tizenvalahány éve zajlik (ezek még mindig nem értik, mi az, hogy kormányzati felelősség), bűnös késlekedés, hogy nem húzott azonnal cezúrát már hétfőn a múlt és a jövő közé, mondatja le a jelenlegi vezetést, és kezd el megszervezni egy hiteles (blabala) demokratikus alternatívát plebejus-alsóközéposztályi-alkalmazotti bázison”
négy helyről válogatva.
miért pont schiffernek kellett volna az elvárt módon reagálni, miért nem ők, akik sokkal régebb óta léteznek és aktívak, ők kezdik belátni, hogy amit elvárnak, vagy helyénvaló, vagy nem, vagy tisztességes vagy nem, mindenesetre emberek elvárásai különbözhetnek, az övéké (és adott helyen, adott időben atv-kálmánolgáé) sem mindenható?
persze mindig más, mindig a többi a hülye, mindig.
@Deepblue Noir:
Egyedül Béndek Péter nem az.
@vakapad:
ő is ír hülyeségeket, persze. meg ő jobboldali, én pl. nem, legalábbis nem a rendszerkritikamentesség értelmében.
de ebben
„De amíg a mai baloldal helyén nem alakul egy új, friss, komoly, aktivista, nyugatos plebejus-középosztályi ellenzék (ez lenne a megfelelő szociológiai képlet), addig a károkozás és az ország jobbra tolódása folytatódni fog — aminek beláthatatlan következményei lehetnek egy ilyen habitusú és képességű Fidesz-kormányzás esetén. A csalódott baloldali választóknak maguknak kell megakadályozniuk az élősködő politizáló rétegük továbbélését (ideértve az korrupt, pártos értelmiségük egy részéét is). Ennek meg kell történnie a most következő EP-választási kampány során, mert ellenkező esetben elmúlik a pillanat, a frontok ismét beállnak, a belső kiegyezések nyomán összezár a status quo „elit”, és soha a büdös életben nem fogják tudni kirobbantani őket a meleg fészkükből. Ez momentán a baloldali választó és a mádiájuk-értelmiségük józanabb részének egyetlen legfontosabb feladata. Nem a saját érdekükben. Az ország érdekében. Mert én pl. hiába vagyok konzervatív, azt én is látom, hogy olyan baloldal nélkül nem fog menni, amelyre az ember ne hányingerrel, hanem bizonyos óvatos érdeklődéssel gondolna”
ebben igaza van.
én nem vagyok jobbos, mégis némi hányingerrel gondolok a jelenlegi „összefogásra”, ez érdektelen lenne, ha én lennék az egyedüli.
mint láttuk, nem vagyok egyedül…
@Deepblue Noir: De miért Béndek Pétertől idézel? Ekkora marhaságokat az a hogyishíjják, a szőke fidesz-szóvivő csaj is tudna mondani.
Itt megint csak kétféleképpen kellene ezt a Béndek-féle szöveget elemezni. Az egyik, az állítások faktuális tartalma lenne, a másik a kontextuális. Hidd el nekem, hogy nem teszem meg. Egyzserűen nincs hozzá kedvem, időm, nem érdemes vele foglalkozni. Ezért csak a konklúziót mondom: Béndek Péter téved, és hülyeségeket beszél. nincs igaza.
A te kérdésedre válaszolva: Azért Sciffernek kellett volna válaszolnia, mégpedig jól válaszolnia, mert akkor, ott éppen ő volt a válaszolós helyzetben. és ő akkor és ott rosszul válaszolt. Majd ha valamelyik ballib politikust kérdezik erről, és ő is rosszul válaszol, akkor róla is elmondom, hogy rosszul válaszolt.
@ipartelep:
te olyasmit akarsz erőltetni a politikai-közszereplői gyakorlatra, ami ott nemigen működik.
válaszolt valamit, az korrekt, én nem értek vele teljesen egyet, mások esetleg még kevésbé, de attól még elfogadható és normálisan lereagálandó vélemény.
de sebaj, reméljük ti vagytok kevesen és kiakul egy „normális”, fidesz leváltására legalább potenciálisan képes „baloldal”, jó, annak te nem lehetsz része, de talán szavazol majd rá:)
Kis Miklós az „eszmélet-körtől” némileg hasonló következtetésekre jut.
„Magyarországon a nemzeti-konzervatív és a liberális politikai erők 25 éven keresztül, közösen és szisztematikusan periférizálták a baloldali, rendszerkritikus gondolkodást a szellemi életből és ezzel a társadalmi egyenlőség és szolidaritás értékeit. A magát balközép pártnak tekintő szociáldemokrácia (MSZP) szociálliberálissá válásával pedig megszűnt harmadik pólus lenni. Haladunk a két világháború közötti Magyarország politikai tagoltságának új kiadása felé: a nemzeti és a polgári erők küzdelme mellett nincs valós baloldali ellensúly. Ezen domináns szellemi- és politikai tendenciákkal szemben a szociális kérdést kellene visszaszereznie és a népi Magyarországot reorganizálnia egy újjászerveződő, kapitalizmus-kritikus baloldalnak. Ehhez a társadalmi önvédelem kibontakoztatása és politikai akciók eszköztárára volna szükség, amelynek nem látszanak tudatos és szervezeti erői. Az uralkodó ideológiák és ideológiai államapparátusok – írott sajtó, egyház, iskolarendszer, média – más húrokat pengetnek.
Így néz ki a rendszerváltás utáni félperifériás, oligarchikus kapitalizmusunk politikai rezsimje. A jelenlegi struktúrában nem lehet leváltani a kormányt és az új elitet.”
@Deepblue Noir: Most nem azért, de konkrétan mit vártál volna, a létező (sok tekintetben valóban borzalmas) magyar baloldal hogy kellett volna hogy reagáljon az emlékműépítés megkezdésére? (Ok, Béndekék csináltak egy szép demonstrációt. Ugorgyunk.) Nem az újjászerveződés/leváltás/jajkileszolyanhülyehogyrájukszavazzon/csúnyakiöregedettsokkisfarkasházy mantra érdekel (amivel egyébként nagyrészt egyetértek), hanem a _konkrét_ problémára adandó _konkrét_ reakciójuk mi kellett volna hogy legyen. Az eddig ezzel kapcsolatos rinyák nagy része ugyanolyan hiszti és pótcselekvés, mint amivel a galamuskompatibilis erőket szokás vádolni (Béndeknél a csúfkomcsi antifasizmuson való hiszti meg csak az ő kis szellemi maszturbációja, semmi több, pont elmenne az ÉS Agorájába gyagya vitacikknek két gyagya ballib vitacikk közé.) A „Jaj, ménincs rendes konzlib/zöldmarxista/semennyiresemnemnememeszpé tömegpárt Magyarországon” c. ősi siratót is el lehetett volna énekelni a Szabadság téren, de nem érzem túl produktívnak. (A Jobbiknak és az előretörésének meg ippeg ehhez az emlékműhöz semmi köze. Semmi.)
Eddig Kettes nyugtonlevős-rajtaütésszerűen felrobbantós ötlete még a legkomolyabb elhangzott alternatíva 🙂
@Harald Blåtand:
:((((
itt egyáltalán nem arról volt szó, hogy abban a konkrét kérdésben mit kell tenni, ill. ahol megemlítették, ott írták, hogy civil ügy, lsd. pl. jótündért hsz-ét fentebb.
emezeket sem azért idéztem, mert teljesen egyetértek velük, csak legalább azt felismerik, hogy valamiben hibáztak, valamin változtatni kell.
ez triviális, de vannak emberek, akik még ezzel a minimális felismeréssel sem értenek egyet.
@Deepblue Noir:
Javaslom talán azt a fogalmazást, hogy „Ebben egyetértek vele” az „Ebben igaza van” helyett.
Béndek mindig valami szép falansztert képzel el, ahol ideális állampolgárok ideális államban ideális vezetés alatt élnek, és (nem egyedül, hajdemég mennyire, hogy nem) állandóan várja az ideális vezetést, amely majd eccer megérkezik (érdekes, az ideális államot és az ideális állampolgárt adottságnak veszi). Ezen témát illetően magam inkább Madách-csal értek egyet (honnan tudott ez az ember már akkor mindent?), aki szerint ez az elképzelés nem csak megvalósíthatatlan, hanem hülyeség is. Úgy gondolom az emberek mindig emberek maradnak, se ideális állampolgárság, se ideális vezetőség nincs.
A jobb elérése nem egy csapásra megy (ellentétben Orbán hitével, aki már négy éve csapkod, és minden csapás után értetlenül néz), hanem egy hosszú iterációs folyamat, az ideális politikai elit eddig nem nevelődött ki, és várhatóan soha nem is fog, aki a csodát várja, az ráfázik.
A jobbítás érdekében valamilyen kompromisszumot kötnünk kell, akár akarjuk, akár nem, és a választásunk mindig a kisebbik rossz lesz, akár akarjuk, akár nem (kivéve, ha egyszemélyes pártként magunk is indulunk a választáson).
És amíg nem segítünk a kisebbik rossznak, az állandóan veszteni fog, mert nem egyszemélyi a felépítése, nem ért a libázáshoz és nem ígérhet gátlástalanul. De ezt úgyis hiába írom.
@vakapad:
erről sem beszéltem. pár embertől megszabadulni, pár dologban változni, hatékonyabb stratégiát alkalmazni még nem idealizmus.
ha a „kisebbik rossz” ezt a minimumot sem teszi meg, akkor sajnos esélye sem lesz soha győzelemre.
más kérdés, hogy nekem nem feladatom részletezni mit kellene tenniük, de még nem is erről van szó
@Counter:
Nem ezt hívják társadalmi beágyazottságnak (ti. hogy mindenhova be van építve egy kápó, aki bármilyen!!!!! módon, de eléri, hogy rájuk szavazzanak), hanem azt, amikor egy párt/szervezet alulról felfelé építve(építkezve) tökéletesen tisztában van adott csoport(ok) igényeivel és tudja azt is, hogy ezekre milyen adekvát válaszokat kell adni (amelyek egyébként kompatibilisek a párt/szervezet törekvéseivel is).
Ebben az értelemben a fidesz nehogy beágyazva nincsen, de mérföldekre lebeg a földtől.
Ami az értéktelen szavazatot illeti, hátugye … mindenki magából indul ki:
NEM azért az, mert az én szememben értéktelen amiatt, hogy kire szavaztak, ezért aztán (képzeled te) inkább ne is legyen nekik, hanem azért, mert a szavazatuk NEM tükrözi azt, amit fentebb írtam …(ideírom, mert látom, mindent a szádba kell rágni – és még akkor is félreérted: NEM azért szavaztak rájuk, mert a problémáikat értik, kezelik, netán megoldják, hanem azért, mert az odarendelt kápótok – mindegy, milyen módon, de – erre kényszerítette őket (és ne gyere elő a kényszerítés fogalmával, hogy pontosan mit értünk alatt, mert hangosan fogok kacagni. Kényszerítették őket, de lehet, hogy az ostoron volt egy kis méz is …)
@Evezős: a Counter kápóját, mondjuk megnézném.
Amerikában is vannak „kapitányai” a politikusoknak. helyi erős emberek, akik ismerik az adott csoport nyelvét (well, időnként ez szó szerint értendő). ez így működik. ha ez fenyegetőzéssé válik, az nagyon gáz, de ilyet nem állított senki. nem hiszem, hogy egy zsákfaluban, mélyszegénységben élő roma tudja miről szól a választás. teljesen iskolázatlan emberekről van szó. de azért csak ne vegyék el a szavazati jogát. ez van, ezzel együtt kell élni, meg kell próbálni kommunikálni ezekkel az emberekkel, meg kell keresni azokat, akik relatíve véleményvezéreknek számítanak, stb stb. ez nem feltétlenül reménytelen amúgy.
@jotunder:
Counter írjon úgy, hogy eszébe se jusson senkinek az, hogy ő bármilyen szinten is pártolja ezt a fajta „módszert” – aztán nem írok én sem ilyet (meg amúgy is elegem van abból, hogy három méteres lovon ülve oktat ki mindenkit).
Amerikában, ha van ilyen, biztosan nem az elmúlt tizenévben alakult ki és abban is egészen biztos vagyok, hogy nem úgy működik, mint ez a pálmajori eset.
A véleményem: amennyiben a zsákfaluban, mélyszegénységben élő roma nem tudja, mi az a szavazás, valamint, hogy milyen következményekkel jár, akkor pontosan EZT kell valahogy megszüntetni és tenni ellene. De nem úgy, hogy odaküldök valakit, négyévente egyszer, akinek semmi más dolga nincsen, mint hogy egy tál paprikáskrumpliért cserébe hozza adott közösség szavazatait – aztán eltűnik, mint szamár a ködben, feltehetően újabb négy évre.
A fidesz megvett mindenkit kilóra, illetve megfosztott attól nagyon sokakat, hogy képesek legyenek akár csak a választékot is felmérni, valamint erőfitogtatással/a következmények lebegtetésével meggátolta a másképpen szavazni akarókat.
Mielőtt valaki azzal jön: nem mentem fel ezzel a demokratikus ellenzéket a vereség alól, és nem állítom, hogy ha ez nincsen, akkor tutira ők nyernek.
De a polémia onnan indult, hogy „be kell ágyazódni”. Sokan közülük nem voltak – kevés kivétellel -, de így, ahogy a fidesz csinálta, ne is legyenek.
Akkor lesz itt igazán rabszolgavilág. Észak-Korea pont így működik – legfeljebb ott már kápóra sincsen szükség, mert a többség azzá vált, azzá tették.
@Evezős: De, ezt _is_ annak hívják. A beágyazottság értéksemleges. A maffia is be van ágyazva Dél-Olaszországba. Erőszak útján? Kápókkal? Persze. „Jó” ez? Nem úgy tűnik. De be van ágyazva.
Ha egy szavazat értéktelen, akkor nincs alapja annak, hogy figyelembe vegyék a választások eredményének megállapításakor.
Tehát Pálmajor 2014-ben 0 db szavazatot adott le. Ez a demokratikus szavazat_értékelés_, úgy tűnik.
„Odarendelt kápótok”… te tudod, mi gyönyört lelsz a személyeskedésben…
@vakapad: „jobbítás érdekében valamilyen kompromisszumot kötnünk kell, akár akarjuk, akár nem, és a választásunk mindig a kisebbik rossz lesz, akár akarjuk, akár nem”
Ez az elv és az eszerint történő politikacsinálás éppen egy rohadt nagy buktát hozott össze a kormányváltásnak. Lehet, hogy ez egy hibás elv; de az is lehet, persze, hogy az elv tökéletes, továbbra is bőven elég semmit csak egy kicsit kevésbé korruptnak és tehetségtelennek tűnni, és előbb-utóbb csak legépelik a majmok a Shakespeare összest, akarom mondani, nyer az ezért hatalmas munkát elvégezni hajlandó (csak vicceltem: hiszen a győzelem _jár_, amíg eléggé hitelesen alakítjuk a kisebbik rosszat, nemde?) ballib.
@Evezős: az MSZP is próbálkozott, csak konkrétan Pálmajorban teljesen sikertelenül.
senki sem mondja, hogy ez az egész szép, de a nagyon elesett rétegek szavazataira nem szépen szoktak rányomulni.
ha mondjuk a környéken erős lenne a katolikus egyház, és a cigánypasztoráció is hatékony lenne, de az egyház inkább a fidesz felé orientálná az embereket (a fekete déli baptista egyházak a demokrata párt felé orientálnak), akkor sem biztos, hogy boldog lennél.
@jotunder: Köszönöm.
@Evezős: Nekem személy szerint abból van elegem, hogy a jogállamiságot, piacpártiságot, alkotmányosságot, törvény előtti egyenlőséget stb. stb. egy teljesen inkompetensnek tűnő, érvénytelen üzeneteket szajkózó, a valósághoz minimális mértékben viszonyuló, ellenben totál paranoid csapat sajátítja ki (akik ezekből nem sokat látszottak érteni, amíg hatalmon voltak, amíg lehetőségük volt tartalmat adni a jelszavaiknak).
Akik két dolgot várnak el tétlenül ésvagy fenyegetőzve:
1. hogy nyerjék meg a választásokat, mert az az ő előjoguk;
2. hogy aki jogállamiságot, piacgazdaságot és piaci viszonyokat, alkotmányos rendet, törvény előtti egyenlőséget stb. kíván, az kurvagyorsandeazonnal szavazzon rájuk és mindenben értsen velük egyet, különben fideszes/jobbikos fasiszta.
@Evezős: az megvan, hogy én gondolkodás nélkül szavaztam az Összefogásra, és holnap is rájuk szavaznék?
szerintem KO elment a málnásba, de szemben Obersovszkyval ( aki nem volt mindig olyan, mint most) van esélye arra, hogy kijöjjön a málnásból.
ez továbbra sem kampányblog. néha be-beszólunk a balliberális cukikáknak is. most egy kicsit talán gyakrabban. és????? miért nem lehet ezt elfogadni. szerinted hány ember fog emiatt orbanizálódni? :))))
„Bajnai szerint ez a vereség közös veresége a Kormányváltóknak, mindenki felnőtt fejjel ment bele, így felesleges az utólagos sárdobálás, egymásra mutogatás. Mindenkinek le kell vonnia a tanulságokat, és ezt az Együtt-PM meg is kezdte.
A tiltakozó szavazatok nagy része új hazát talált magának a Jobbiknál. Az a tanulság, hogy a kényelmes megszokás, a langyos a sör de nekünk így is jó helyett új dologra van szükség. ____Nem elég a kisebbik rossznak lenni, a nagyobbik jónak kell lenni___
Én ebben az EP-kampányban úgy küzdök majd, mintha az életemért küzdenék.”
” az „orbánizmus fertőzésveszélyes”. Más országok is elkaphatják”
@én már a fény gyermeke vagyok: „A százszázalékos Fidesz
A Fidesz ebben a rangsorolásban is jobban teljesít a többieknél. A Somogy megyei Pálmajorban százszázalékos párt támogatottsága. A Kaposvártól 20 kilométerre lévő faluban a 201 szavazásra jogosult közül 101-en mentek el voksolni vasárnap, ők mindannyian a Fideszre szavaztak.
377-en laknak a faluban, Pozsonyi Erika polgármester szerint 99 százalékuk cigány. „Nem vészes a településen a munkanélküliség, 68 regisztrált munkanélkülink van, de közülük 42-en végeznek közmunkát” – mondta az Origónak. Pozsonyi Erika szerint a Fidesz támogatottsága annak köszönhető, hogy látják, hogy „elindult a településen valami”, az önkormányzat méhészkedik, asztalosműhelyük is van, a bűnözési statisztikák nem rosszabbak az átlagnál.
>>>Hozzátette, hogy a Fidesz támogatottsága nem újdonság, hiszen már négy évvel ezelőtt is Pálmajor volt a legfideszesebb település.<<<"
@Counter:
1./ Tévedés. Ha ennek az elvnek a mentén történt volna a szavazás, akkor ugyan nem biztosan, de a kormányváltók nyerhettek volna.
2./ ” … továbbra is bőven elég semmit csak egy kicsit kevésbé korruptnak és tehetségtelennek tűnni, és előbb-utóbb csak legépelik a majmok a Shakespeare összest,”
A „kicsit kevésbé” kitétel jelzi a magasságaidat erkölcsi és tehetség szinten, különösen Bajnaiékhoz képest, fenti okból nem célszerű tovább gépelnem.
@vakapad:
1. Ezek szerint az elv nem érvényesül. Meg kell kalapálni a világot, mert nem pászol az elmélethez.
2. Az elv ezt mondja ki.
Bajnaiékat illetően én úgy emlékszem, nem indultak a választáson. Így elég nehéz volt _rájuk_ szavazni. _Rájuk és még…_-re lehetett, de az már egy kicsikét _más_. (Másrészt a tehetségtelenség talán nem teljesen alaptalan megállapítás velük kapcsolatosan. Egyszerűen nem voltak képben.)
@jotunder:
Ne tessen megharagudni érte ….de ha erre itten már – úgy tűnik – kettőtöknek is az az egyöntetű válasza, hogy „hát de ezt csinálják, és bejön nekik, akkor ennél kéne maradni”, akkor feleslegesn vesztegetjük rá a szót, mert maradok annál, hogy ez NEM JÓ, és nem pártfogolni kéne, meg egyetérteni vele, hanem elutasítani. De nagyon.
Pontosan azért tartunk itt, ahol, mert akik egyáltalán veszik a fáradtságot és szót vesztegetnek a jelenségre, azok is eljutottak odáig, hogy mivel műxik, akkor maradjon, és nem emeli fel a szavát ellene – még itt sem, ahol aztán bőven lehetne, minden kockázat nélkül! – senki, mert hát ilyen a világ…. ezt csinálta Orbán velünk. És törődjünk bele, sőt: másoljuk.
Lószart.
Qrvára nem értek vele egyet és amíg módomban áll, addig ezt le is írom.
Talán többre mennénk az ez ellen ható tényezők gyűjtögetésével.
@Counter:
Valószínűleg, ha lejjebb szállnál a lóról és nem kezelnél itt úgy általában mindenkit (aki nem osztja a véleményedet), mint egy ostoba gyereket, akkor nem kerülne ki az ember ujjai alól ilyesmi … anélkül is lehet „személyeskedni” ugyanis, hogy akár egyetlen negatív jelzőt, vagy birtokos ragot leírna bárki – csak persze az nem annyira szúr szemet….
Ettől függetlenül, elnézést kérek!
@ipartelep:
Persze, hogy nem az emlékmű a legnagyobb probléma – másrészről meg dehogynem: jele mindennek, amit ez a rendszer tesz és tenni fog velünk, hogyne kéne ellene felszólalni!
De a problémákat Schiffer sem érti, lózungozik a munkahelyteremtésről, meg ukázt ad ki a „bukott baloldalnak”(by Selmeczi senatorissima), hogy mivel foglalkozzon … ő, I. Schifferandrás, aki senkit nem tudott annyira megszólítani négy év alatt, hogy legalább egy nyamvadt körzetet elnyert volna. Senkit. Mindeközben kiment alóla a párt teljes létszámmal és a most toborzott legénység annyira ismeretlen bírt maradni, hogy gyanítom nem sokan tudnák elmondani, kik jutottak be vele együtt.
Schiffer azon kívül, hogy mit NE, ki NE és mikor NE – soha semmit nem mond.
Kedves @Deepblue Noir: Hogy a végén kezdjem, én mostanában (az utolsó 5 választáson) mindig a „sokkal kisebb rossz”-ra szavaztam. Ahogy a dolgok mostanában kinéznek, és amennyire extrapolálhatóak a jövőbe, ez már így is marad.
Az írásodból nem derül ki az, hogy szerinted én mit „szeretnék erőltetni” a politikai-közszereplői gyakorlatra. Ha gondolod, írd meg. De én azt gondolom, hogy erőltetni különösebben nem szeretnék semmit, és hogy ne tűnjön úgy, hogy ezen az erőltetés szón lovagolok, azt is mondom, hogy nem is várok tőlük különösebben semmi egyebet, mint amit, és ahogy most csinálnak. Én ezt az egész KO-Schiffer ügyet messze túllihegettnek, a most divatos terminológiával, „hisztizésnek” gondolom. Ügyön itt az interjúra adott reakciókat értem, és nem az interjúban elhangzott konkrét tartalmat, amely érdekes, és informatív (hiszen új momentumokat adott hozzá Schiffer oeuvre-éhez).
Amennyiben esetleg úgy véled, hogy én a politikusoktól és a közszereplőktől valamiféle filozófiai-erkölcsi alapú, onnan kiinduló, racionális elméleti, és arra épülő következetes gyakorlati viselkedést, építkezést, politizálást várok, akkor abban tévedsz. Nem vagyok naiv, nem gondolom, hogy ők ilyesmire képesek, vagy (más okból) egyáltalán van olyan ember e féltekén, aki az ehhez szükséges három műfajt (a filozófiát, az abból következő polfil. ideológiát, és a gyakorlati politizálást) egybe tudja fogni, egyforma magas szinten, jól, helyesen művelni azt. Még egyenként, külön külön is kevesen. 😉
Szóval nem tudom ki az a „ti”, akiben én is benne vagyok, bár abban egyetértek, hogy bárkik is legyünk, kevesen vagyunk. 😉
@Evezős: A düh és csalódottság érthetővé teszi, spongyát rá.
——
Már bocsánat, de aki nyerni akar, az _ezt_ csinálja. Úgy csinálja, amilyen formában és kifinomultsággal képes rá, ahogy azt jotunder is említette – de csinálja.
Azt pedig fenntartom, hogy ez a beágyazottság: hogy van „embere” a pártnak, akin oda és vissza is mennek információk. Hogy ezek közül _mely_ információt és _hogyan_ meg _mire_ használja fel a pártja, az a beágyazottság szempontjából: részletkérdés. Beágyazódni szimpatikus és antipatikus pártnak egyaránt célja kellene hogy legyen.
Jajjj, ma valami nagyon jót olvastam. Tényleg. Igazán. Megosztom, mert ezt meg kell osztani:
http://www.facebook.com/gabor.szeles1/posts/628263257245293?stream_ref=10
De méltatlan vagyok a további beszédre, beszéljen helyettem Ő:
„Gábor Széles
Miben hiszek?
Az emberiség ma már rendelkezik a repülő csészealjak mind a három legfontosabb technológiai elemével:
1. Ion fákylák./Levegő surlódásának legyőzéséhez./
2. Nanoszál tehnológiával./Bemérhetetlenség, lelőhetetlenséghez./
3. Nagy toló erejű hajtóművekkel./Melyek alkalmasak nyolc-tíz g-s gyorsulások biztosításához./Tehát a térugrást már a földi készítésű járművek is tudják biztosítani.
Szerintem ezen technikai tudás alapján a Boing-nél fognak megjelenni az első 600-800 fő szállítására alkalmas hangsebesség többszörösével haladó járművek leghamarább./Air-busz programmoknak annyi!/
Igazi nagy áttőrésre ezek az eszközök mikor lesznek alkalmasak?/A galaktikus kutatások szempontjából?/Ha a teleportálás technológiáját is kidolgozzák./Nem csak egy atomra amire jelenleg már képes az emberiség./
Mikor lesz az emberiség erre képes?Ma még megjósolhatatlan./A féreglyukak fizikája még nincs kellően megalapozva./
Miben vagyunk nagyon gyengék és védtelenek?A nagy energia koncentrációban./Akár védelmi fegyverként is./”
@ipartelep: Belenéztem. A tartalmat tegyük félre, célját nem értem, miért ossza meg e gondolatait a világgal. Jó esetben valamiféle önkifejezési kényszer, netán burkolt segítségkérés, esetleg megengedhetem magamnak, hogy hülye legyek szindróma?
@Pelso..: Hogy miért ír a fészbúkon? Ez egyszerű: fészbúkozni ma divatos tevékenység. Úgy gondolhatja, hogy ezzel halad ő is a korral, korunk legmenőbb, legelterjedtebb interaktív közvetítőjét használva sokakhoz eljut az üzenete. nagyjából ugyanazért fészbúkozik mint rajta kívül még millió másik ember.
A meglepő ebben az üzenetben nem maga az üzenet, hanem a tartalma. Még engem is meglepett, pedig én olvastam az előző, energiacellás, energia-kicsatolós, és gravitáció megszüntetős üzeneteit is. Szerintem nagyon vicces ember.
@jotunder: @Counter: @Evezős: a konkrét kérdésben szerintem pillanatnyilag nem tud labdába rúgni a ner-en kívül senki. a cigányság igen szoros gyeplőre van fogva, lényegében egy nem formális gyarmati igazgatás alatt élnek lassan-lassan territoriálisan is elkülönülve. a gyarmati bennszülött elitet a lungo adja, de sok ok miatt néhány elszigetelt éhséglázadásom kívül sok mindenre nem lehet számítani.
_ebbe_ nem tud beágyazódni senki, nem is hagyják. még a jámborabb kísérleteket (oskola) is kicsinálja a ner. az egyetlen dolog, amit (mármint választáskor, most csak arról beszélek) tenni lehet, hogy energiát oda nem fecsérelsz.
a cöfner választási szövetségesei az apátia, az elzárkózás, a kiszolgáltatottság. ellenfelei a fordítani akarás és tettrekészség (nem hatalmi reváns, hanem a deklináló társadalmi folyamatok, és saját sorsa tekintetében). ezeknek az embereknek kell _lényegesen_ különbet kínálni mint a dzsobbik (lényegében a liberális maximunot, hogy dolgozhat, teheti amit akar, sem akadályozva nem lesz, sem büntetve érte – csak nem ideológiai lózungokban, hanem _nagyon_konkrétan_ a hogyant). amúgy a dzsobbik szavazóját én a cöfner valamelyest tettrekész ellenfelének inkább látom, mint a politikai párt ideológiai fosa egyetértő fogyasztójának.
a fordítani akarás és tettrekészség olyan mint a taps, a nevetés, vagy az ásítás. ragadós, de kell egy küszöbdózis, és ugyanúgy csak ideig-óráig tart ki. ezért azt valóban időzíteni kell. a fölháborodás, utálat kevés. azt rutinosan megoldja a magyar.
@ipartelep: Végül is…., ily módon is válhat közismertté az egyén. Fontolgatom, holnap bejelentem ott: a pincémben sikerült kikavarnom az örökifjúság szirupot.
@ipartelep:
nyilván ideális pártot, szövetséget nem lehet találni, ezt senki sem gondolhatja komolyan.
de önmagában az, hogy „mi vagyunk a kisebbik rossz”, eddig elég volt, legalábbis számomra. most már nem az. ahhoz hogy szavazatot kapjanak, tenni is kell valamit, nem sokkal többet, nem sokkal másabbat, mind eddig (nagy csodát nem lehet), de igen, valamivel többet, valamivel másabban.
az egész fonal csak arról szólt, hogy páran úgy látjuk, nem kizárólag a nép hülyesége (persze az is) hanem saját maguk is okai a gyászos szereplésüknek.
amit itt kommentekben el lehetett mondani általánosságban, azt itt elmondták, most már legfeljebb konkrét kérdésekről lesz értelme vitatkozni, ha majd lesznek (megintcsak szerintem)
Hülye mandineres közhelyek és felszínes hüledezések helyett:
http://www.galamuscsoport.hu/tartalom/cikk/374083_megjegyzes_egy_riporteri_magatartashoz
és
hvg.hu/velemeny.publicisztika/20140410_Az_ertetlenseg_emlekmuve