Orbán, a futball és a kommunisták
Eredeti szerző: jotunder
” Magyarországon a kommunizmus idején politikai cél volt, hogy megutáltassák az emberekkel a futballt. Ez nem összeesküvés-elmélet. A kommunista vezetés ’56 után általában veszélyesnek ítélt mindent, ami nemzeti összetartozást és – mint 56-ban – közös cselekvést eredményezett. Ezeket tudatosan szétbontották, sőt szétbombázták a szellemi élettől a csapatsportokon keresztül a politika világáig. (Orbán Viktor)”
1956. és 1990. közötti magyar eredmények a labdarúgásban :
1962. és 1966. VB negyeddöntő. 1972. EB elődöntő. 1964. és 1968. olimpiai győzelem. 1972. olimpiai ezüstérem. 1958. (Vasas), 1974. (Újpest) BEK elődöntő, 1975. (Ferencváros) KEK döntő, 1985. (Videoton) UEFA döntő.
Pár 1990. utáni magyar eredmény a labdarúgásban :
Újpest – Vaduz FC (Liechtenstein) 0: 4, Málta: Magyarország 2:1, Skanderbeu (Albánia) : Debrecen 1:0
(A Vincent sem szerepelt túl jól az elmúlt 25 évben, de az 1989-es karibi bajnokságban 6:1-re megvertük Sint Maartent, 3:2-re a Holland Antillákat, 2:0-ra a Brit Virgin szigeteket, és Ralph Gonsalves a Vincent miniszterelnöke, aki amúgy Ph.D-t szerzett a University of Manchester-en politológiából nem szokott akkora baromságokat beszélni mint Orbán Viktor).
Mindenki emlékszik arra, hogy a Kádár is járt futballmérkőzésre, tele voltak a stadionok, meccseket adtak a tévében szombat délutánonként, konkrétan a Vitray közvetítette őket (a rádióban meg a Szepesi), gombfoci csapatainkon ott virított a Bene, a Dunai II, a Zámbó Sanyi, illetve az Albert, a Szőke meg a Branikovits. Miért kell pont olyasmiről hazudoznia Orbán Viktornak, amire mindenki emlékszik gyerekkorából ?
Igen, egy utálatos kommunista diktatúráról beszélünk, amelyik generációk életét tette tönkre, de speciel a futball az sokkal de sokkal jobb volt mint most, és sokkal de sokkal nagyobb szerepet töltött be az emberek életében mint ma, akármit is hord össze a miniszterelnök. A szellemi élet az egy másik kérdés, arról írjon valaki más.

Like this:

Like Loading...

Azt hiszem a grazi elmegyógyászoknak jó ideig megint lesz munkájuk, mire valamennyire rendbehozzák ezt a rakás szerencsétlenséget
Vitya nemsoká kijelenti, hogy tandíjat kértek tőle az egyetemen, és tudatosan akarták lezülleszteni, elnyomni… Ez a féreg már saját magának is hazudik, pathetic level: over 9000…
@Borenbukk: na ne viccelj már!
-én egy nyugodt ember vagyok,senkire sem haragszom,csak politikusokra.
-az,hogy én modoros lennék? az vicc.
modoros vagyok,mint Shrek.
egyik kollegám így nevez.
-szerinte így nézek ki.
@Hertelendi: bocsáss meg kérlek. Sportot még csak messziről láttam, sőt nem is láttam, csak meséltek róla. Focival még így sem állok, sajnálom, hogy mertem komoly emberekhez szólni, én mán’ csak ilyen egyszerű vagyok. Megyek is bejelentkezem valami pszichiáterhez, ahogy tanácsoltad. Hátha akkor egyszer még a te tanítványaid közé is bekerülhetek. Esetleg @Counter mesteré, bár ebben igazából már nem is reménykedhetem. Pedig akkor latinra, irodalomra, és lelátói „történelemre” is taníthatna 🙁
http://www.youtube.com/watch?v=EZkyilvXrWQ
Dehát ez a magyar futball eredetmondája (amibe vélhetően még kevesebb igazság van, mint a csodaszarvasos sztoriban), bármelyik klub szurkolói elő fogják adni ennek valamilyen változatát; a klubok közti rivalizálás egyik nyugatabbra már értelmezhetetlen dimenziója a „kit nyomtak el jobban a komcsik” című farokméricskélés már elég régóta.
http://www.youtube.com/watch?v=soje7Y7kzFo
–Van egy összefüggés (szerintem) —
Minél keményebb a diktatúra (az elnyomógépezet, szólásszabadság kábé 0,megfélemlítés, terror, stb)

Annál erősebb az ország sportja
-főpéldák: a volt keleti blokk(KGST) országai, illetve a vezérhajó: szovjetunió.
-mostanság kevés kemény diktatúra van(maradt)
de kína(ugye mind felett, és mindenáron), irán és észak korea
és a kevésbé kemények közül: oroszország(a régi dicsőség elveszett),
dél-korea
-ezek alatt jöhetnénk esetleg mi, de ehhez el kellene érni a vezírünk álmát:azt, hogy legyen országunk távolkeleti féldemokratikus kistigrisek nyugati testvére.

fordítva nem igaz: lásd: usa, erős sport, nincs diktatúra (max konteó szinten), ld:gazdag/fejlett demokratikus nyugati világ jó része.
@poszt +: index.hu/kulfold/2012/07/22/l._simon_elveszik_a_hosoket_a_magyaroktol/
Igen, a futballhősöket is. Csoda, ha csak a futballhuligánok maradtak? 😉
@szorokin: Rossz a meglátásod. Azért fektettek nagy súlyt a versenysportra, mert a gazdaságuk nagyon el volt maradva és azt hitték, ezzel meg tudják téveszteni a fejlett nyugatot. Hasonló pl. a SZU-ban az ürhajózás, vagy a fegyverkezés is…
@szorokin: a Manchester United is a diktatúra eredménye.
-légből kapott köd a gondolat kísérleted.-egyetlen dologra :az aranycsapatra alapozva.
„MINDENKI emlékszik arra, hogy a (sic!) Kádár is járt futballmérkőzésre”
Ez az állítás természetesen nem igaz, hiszen A MA ÉLŐ NÉPESSÉGNEK LEGALÁBB A NEGYEDE MÉG NEM IS ÉLT AKKOR, a Kádár nevével fémjelzett korszakban.
@szorokin: Van összefüggés, de nem úgy, ahogy gondolod. A tömegsport népszerűségének, erőteljes népszerűsítésének a szocialista blokkban elsősorban társadalom-pszihológiai okai voltak: mivel a gazdasági életben erősen korlátozták, ill. egyenesen tiltották a versenyt, ezt levezetendő (ti. az ember alapvetően szeret versenyezni) kapott akkora hangsúlyt a politika részéről a sport (is).
Szegény Viktornak agyára ment a Coca Cola mámor :O)))
@3as6árh1i:
Vasas drukker volt, mint régebben, amig a szauna ügy miatt meg nem sértődött rájuk Orbán is.
@acs63: szerinted atlétikában mi jók vagyunk? mert akkor még olyan magyar sikersportágakat is felsorolhatnál, mint kerékpár, kosárlabda, röplabda, baseball 🙂
Viktor… Magyar… Foci… 😀 Itt csak röhögni lehet mindenen.
@acs63: engedd meg, hogy bemutatkozzam: Lázár János
@Putyilov gyári melós: Lehetséges, de hogy erre „MINDENKI” emlékezhetne, az teljességgel kizárt.
@ilyenekezek: ” Van összefüggés, de nem úgy, ahogy gondolod.”
nem fejtettem ki, hogy h gondolom.
szóval akár egyet is érthetünk.
@szorokin: Igazad van.
@sutyerák: nem értettél meg, ez formális logika kérdése
nem állítottam azt, hogy csak olyan az országnak lehet erős sportja, ahol diktatura van.

A diktatorikus állam
B erős sport
azt írtam h A -> B
és a végén hozzátettem, h B nem-> A
ennyi.
szerintem elkapta a kerge-marha kórt
@3as6árh1i:
Egy blogiró eshet túlzásokba, egy miniszterelnök viszont ne hazudozzon :O))))
Márpedig arra elég sokan emlékeznek, hogy a foci százszor jobb volt, mint a mai.
Arról nem beszélve, hogy tipikus kommunista szokás az, hogy egy állami vezető közpénzeket öl a hobbyjába, sőt vagyonokat keres azzal, hogy adót térit el a magánbirtokára.
Az elhiresült hadügyminiszter a Cinege vagy Brezsnyev volt ennyire pofátlan komcsi tolvaj, mint Orbán.
@Link Elek:
Tegnap bekólázott és ez még a Coca Cola mámor hatása :O))))
@Szandeeekahh: Neked tényleg befejeződik a sport a focinál.
atlétika: oda tartozik pl. a tízpróba és a dobószámok (gerely, kalapács) is.
Nem a _mostról_, hanem a „cocializmus” korszakáról volt szó.
Te nem Lázár vagy, Orbánnak hívnak. Nem hiszem el, hogy lenne _két_ilyen hülye a sporthoz a honfitársaim között.
Én egykorú vagyok Orbánnal, azonos időszakban sportoltam (sőt fociztam) vele. Ellene is játszanom kellett, de nem emlékszem rá, nem úgy, mint pl. Csehire, vagy Dömére.
Engem Orbán egyre inkább emlékeztet Isaac Asimov Herbie (HRB-34) robotjára, amelyik mindig azt mondja, amit az emberek hallani szeretnének. Az elején jól megy neki, de a végére annyira belekeveredik a saját hazugságaiba, hogy leblokkolódik az agya. Na valami ilyen felé közelít a miniszterelnök úr is.
@Szandeeekahh: Iharos, Rózsavölgyi
@jotunder: Akkor különösen szomorú a kép, ha nem csak a saját pályívünket nézzük. összevetve a régiómás országaival sokkal szánalmasabb a helyzetünk.A csehek fényévekkel előttünk járnak mindenben, emlékezzünk a románok 90-es évekbeli fénykorára, a bolgárok vitézkedéseire, a horvátokra, a szerbekre, akkoris százszor jobbak voltak, amikor egymást ölték, ma jobbak a szlovákok, azukránok, a lengyelek is. De amivégképp elszomorító, hogy mindenki sokkal előttünk van infrastruktúrában, utánpótlásban, mentalitásban, mindenben. A legtöbb helyen rég üzleti alapon megy minden.
Nálunk pénzmosoda a foci, maffiózók, tippmixhuszárok aranybányája, a lelátókon, az öltözőkben, a klubokban is bűnözők, néző sehol, omladozó stadionok, zavarosban halászó politikusok, tetején a gyermeteg lekületű kormányfővel.
Két írást ajánlok:
http://www.origo.hu/sport/focivilag/20120722-riport-a-cfr-cluj-roman-bajnoki-nyitomeccserol.html
és a viccesebb, bár annyira nem azért:
tekasztorik.blog.hu/2012/03/22/ferencvaros_tankcsapda_1_0
@szerénységem: Érdekes egyébként, hogy a rendszerváltást követően hogy kifutotta magát az akkor épp aktív generáció nem egy volt kommunista országban (Csehország, ex-Jugoszlávia különösen, de Románia, Bulgária is).
Az viszont nehezen állítható, hogy mentalitásban, transzparenciában stb. akkor nagy előnye volna mindegyiküknek, úgy tudom, a román foci máig még ocsmányabb szervezetileg, mint a magyar, s néhány éve Lengyelországban is hatalmas bundabotrány volt (persze az talán nem akkora tussolások közepette, mint az itthoni). Az ukrán, szerb állapotokról meg szólni sem érdemes.
Mindenesetre Magyarországnak sikerült egységesen ötvöznie a megbízhatóan és következetesen minősíthetetlen focit a hasonlóan undorító szervezéssel, ezzel azért egyedül vagyunk.
@Counter: Ez is egy idevágó Coelho idézet:Az őrültek, éppúgy, mint a gyerekek, nem tágítanak, amíg nem teljesül a kívánságuk.:D
@Counter: Pont erre akartam utalni. 🙂
Tulajdonképp el kell menni a Sparta Praha vagy a Steaua stadionjába, benézni az öltözőkbe, megnézni azutánpótlást, milyen körülmények közt edzenek, stb. Vagy ezt a magyar csávót ott Kolozsvárott – honnan indultak, mit értek el, stb.
@szerénységem: Úgy értem, nem csak nálunk pénzmosoda és tippmixbirodalom. Bulgáriában és Romániában, valamint bizonyára Szerbiában is azt hiszem, máig legalább annyira de inkább jobban korrupt, Lengyelországban alig pár éve volt hatalmas bundabotrány.
A foci persze pocsék, de rajtunk kívül szinte mindenhol volt már egy szupergeneráció, legtöbb országban furcsa mód rögtön a kommunizmus bukását követően.
@Putyilov gyári melós: Csak emlékeztetlek, Kádár szerette a sakkot, de eszébe se jutott, hogy sakktáblává változtassa a Hősök terét. Pedig Ő állítólag diktátor volt
@Counter: Persze, ahol gyengébbek a fizetések, rosszabbak a körülmények, ott nem nehéz manipulálni, pláne alacsonyabb osztályban. A szupergenerációhoz jó utánpótlás kellett, jó menedzserek, akik jó helyre adták el a játékosokat, és ez mindenhol jobb mint nálunk.
Nálunk a szupergeneráció 86-ban volt, de annyit is ért… 🙂
@3as6árh1i: nooormális maargit ?! hátha MINDENKI, akkor ugye nem lehet csak úgy AKÁRKI.
@szerénységem: Szóval akkor több pénzt és jobb körülményeket focistáinknak, s a haza fényre derül?
Orbán épp ezen dolgozik!
@Counter: Alapvetően igen, csak ezen nem neki kéne dolgoznia. illetve nem az államnak.
@szerénységem: Ő nem is az államnak, hanem a magyar nemzet kijegecesedett akaratának képviselője. Vezér. Kormányzó.
A magyar nemzet pedig focit akar, mert a föld, a konzervgyár, a nemzeti büszkeség és a megnyert II. világháború mellett a focit is elvették tőle a bolsik.
Az állam működtetése pedig legyen a Kövérek, Navracsicsok, Áderek, Lázárok, Rogánok és Répássyk dolga.
@jotunder: ha nem tűnt volna fel: mi nem fejlődtünk!
Viktor csak szerénykedett. 1998 előtt nem is létezett foci. Ő találta fel.
@Counter: Ha létezett volna foci a rendszerváltás előtt, Kádár nyilván elvette volna a stadionokat – ezeket adja most vissza a kedves vezető.
@dr. mesterseges szinezek: 2010-14 között felépítjük a 2002-10 között felépíteni elmulasztott stadionokat.
2014-18 között, ha Isten is megsegít (és nyer a Fidesz), a 2010-14 között esedékes és a 2014-18 között építendő stadionokat ugyanazzal a lendülettel.
2018 és 2022 között pedig felépítjük a 2022-26 közöttre tervezetteket is. Mert mi egy ilyen nép vagyunk.
@Counter: Nem lennék most a sötétben megbűvó, focigyűlölő kádáristák helyében.
@Dr. Gy. Dr. Fűegér: „csodálom, hogy a Higgs-bozonról még nem nyilatkozott.”
Természetesen nem nyilatkozott, hiszen a természettudományos élet felrázása érdekében ő rejtette el titokban.
@Counter: A kólát kihagytad… 🙂
@sutyerák: csendben jegyzem meg, hogy a slendrián épp annyira magyar szó, mint a frenetikus, ami miatt ennyire pattogsz……
nahát kérem a büdöskomcsik alatt magától értetődően sportoltak a gyerekek, a csórók is. Atletizáltam a kerületben , aztán meg a BP Honvédban, a jobbak kaptak szerelést, szögest, futócipőt, sok kisebb-nagyobb egyesület volt, aztán a rendszerváltással ezek jó része megszünt, az iskolai tetsnevelés lebutulódott, a pályákat, létesitményeket eladták, a kis vállalati pályákat, klubokat , létesitményeket stb
Az edzők meg elkezdtek külföldre menni, egy szertorna csapatbajnokságot nem lehet összehozni, a jobb vívóedzők külföldön, öttusa csak kb 12 éves korig van, addig csak futnak-úsznak a gyerekek, átlag szülőnek a drágább felszerelésekre nincs pénze stb
Úgyhogy maradjunk abban, hogy sport az alig van, attól meg nem is lesz, hogy pártucat aranylábú kivételezettre egy vagyont költenek.
@sutyerák: Tanulj meg magyarul.