Örülünk, Vincent?

Eredeti szerző: maroz

<

p style=”text-align: center”>

Baj van. Dicsőségesen győzött a forradalom, de amint az egy hazug narratívában törvényszerű, ez nem a háború lezárása volt, nem az olyannyira várt boldog békeévek kezdete, nem. A Nagy Győzelem óta szinte másból sem állunk, mint újabb és újabb furcsa háborúkból. Hadat üzentünk ennek, küzdünk azzal, csatákat vívunk emezzel, nálunk minden küzdés, harc, háború. „Értem egy férfi küzdjön meg!”, mondja a nő a viccben — jó, akkor dugjon meg téged a Bem apó, mondja ugyanabban az Egy Férfi. Szóval dübörög a háború, de mintha fals hangok is keverednének a roppant muzikális ágyúdörgésbe. Nézi a Vezénylő Tábornok a hadijelentéseket, és mit lát sorra? Hogy a vezérkar és a tiszti kar jelentős részét a hadakozás helyett leköti a zabrálás, a legénységi állomány közben meg mintha menne összefelé, tespedne el a lövészárkokban, egyre gyakoribb a dezertálás, a harci kedvről pedig a legbeszédesebben az október 23-i hadgyakorlat elmaradása mesélhetne, illetve hadgyakorlat a francokat, egyszerű alaki kiképzés, már ugye lett volna, ha. De nem merték megszervezni, mert féltek, hogy ez a legénység már annyira lepusztult hadrafoghatóságilag, hogy egy szimpla vigyázz!, jobbra át!, zászlónak tisztelegj! is csak akkor működött volna, ha személyesen a Vezénylő Tábornok rikoltozza azon a csodálatosan szép hangján a parancsokat.

(tovább…)