Tarlós és a hajléktalanok: újratöltve
Eredeti szerző: maroz
<
p style=”text-align: justify”>Affinitásom a témához talán onnan
ered, hogy nekem is megadatott az életem során megtapasztalni az erő sötétebb
oldalát. Ugyan nem hajléktalanként, de valami hasonló. Tudom milyen fíling
hetekig nem fürödni, egy hónapig hordani ugyanazt a gatyát, tudom milyen
megtetvesedni és azt is tudom milyen érzés úgy aludni, hogy az emberen
patkányok futkorásznak, bár ez ügyben nekem szerencsém volt, ötvenünk közül
csak mintegy huszonöt embert harapott meg a patkány, minden második embert
csak, és ez az élet sötétebb bugyraiban egy egészen jó esély. Tehát hajléktalanok. Tarlós,
még a megválasztása előtt az alábbiakat hazudta:
Racionális gondolkodást szeretnék
vinni a főváros életébe, számolni fogok, a legegyszerűbb összefüggéseket nem
hagyom figyelmen kívül. A működést és a pénzügyi helyzetet szeretném
stabilizálni, odáig nyújtózkodni, ameddig a takarónk ér. És bevezetni egy világos
kommunikációt, ami nem vezeti félre folyton az embereket – röviden szólva
magyarul szeretnék beszélni.
Most nem szeretrnék azzal
foglalkozni, hogy ez a „magyarul beszélés” mennyire jött be, az Új Színháztól
az Alstom-ügyig szinte minden megszólalásból sistergett a racionális
gondolkodás szülte világos kommunikáció, és a zembereknek még csak meg se fordult
a fejében, hogy ő itten félre lenne vezetve, fogadjuk el, hogy ennek a
hatalomnak a szóhasználatában a „magyarul beszélés” azt jelenti, amit kapunk:
messze zengő kacsaseggeket. Most inkább arról szeretnék pár
gondolatot csokorba fogni, hogy ez a hajléktalanság mintha túl masszívan állna
ellen a racionális gondolkodásnak és a világos kommunikációnak, mint az egyéb
ügyeink. És ez mintha egy egészen kicsit oldalfüggetlen lenne.
