Schmitt Pál és a magyar értelmiségi krém (rövidposzt)
Eredeti szerző: jotunder
Nekem most negyedórám van posztírásra, ezt a posztot a kommentelőink, Önök, Ti, kedves Olvasó, fogják megírni.
Az a kérdés, hogy vajon a magyar baloldali-liberális-konzervatív értelmiségi véleményformáló elitből ki az, van-e egyáltalán olyan, aki mérhető Schmitt Pálhoz. Nem a kádárista sportállamtitkár Schmitt Pálhoz, nem a kisdoktorit plagizáló Schmitt Pálhoz, nem az aláírógép Schmitt Pálhoz, nem az „álamfő” Schmitt Pálhoz.
A kétszeres olimpiai aranyérmes Schmitt Pálra gondoltam. És most ne tessék elkezdeni a nemisvívottadöntőben dumcsit, mert vívott a Nyikancsikov ellen. Ez a legcsekélyebb mértékben sem menti fel a fenti Schmitt Pálokat, azok a Schmitt Pálok azonnal mondjanak le, és szégyelljék magukat.
Van azonban ez a fiatalember, vagy hát leginkább volt ez a fiatalember, a rokonszenves Schmitt Pali, a bajnok Schmitt Pali és ez a rövidposzt az ő védelmében született, ha már legalább négy másik Schmitt Pál elárulta.
Elolvasom a politológust, a filozófust, a történészt, a szociológust, osztják az észt, virítanak a Bokréta fényes egén. Ezek a nagy koponyák, kiváló tudós emberek, akik soha a büdös mocskos életben nem fértek be a saját szakmájuk tudományos folyóiratainak nemzetközi harmadik vonalába sem. Persze nem hamisították a kisdoktorijukat, vagy a nagyobbat, de az soha senkit nem is érdekelt a Lajtán túl, és soha nem „vívtak” a Nyikancsikov ellen, nem is látták a saját Nyikancsikovjaikat, annyira nem játszanak velük egy pályán.
Ők most ott sunnyognak, miközben ez a szerencsétlen bohóc, az egykori nagy bajnok, áll mint a Milos Forman filmjében, a Tűz van babámban, az a bácsi a disznósajttal, a tolvaj tűzoltók között. Jó, Schmitt Pál nem akarta visszatenni a „disznósajtot”, és hát hogy méretes képzavarral éljek, a trambulin tetejéről pisilte be a disznósajtot a tűzoltóbálba, de akkor is. Ne vigye el Schmitt Pál egyedül az egész mocskos balhét.

Like this:

Like Loading...

@Szindbad: Megteheti, hogy nem mond le, mert lemondathatatlan, de az olyan rettenetes kart okozna Orbaneknak, hogy ok maguk kernek tole a lemondasat. Ha arra is nemet mond, akkor Orban elovesz valamit, amihez kepest a HVG.hu cikke barati csipkelodes volt.
@TG69: Szerintem ez wishful thinking. Nem változott itt semmi. Szenved némi veszteséget Orbán politikai ereje, de ennyi.
Kik nem tűrnek el, micsodát Orbántól? Honnan veszel ilyesmit?
@jotunder: Nincsen kétségem afelől, hogy ha SP lemond, akkor azt Orbán utasítására teszi. Én viszont azt gondolom, Orbán nem fogja lemondatni. Orbán számára ez új lehetőség a saját elszántságát demonstrálni, hosszú távon meg inkább ez számít.
@jotunder: Ugyammá ….
@Szindbad: Kibővíteném: Orbán bosszúszomja végtelen. Ez az ügylet maximum még jobban felkorbácsolja. Mivel eddig is főképpen azért történtek/nem történtek dolgok, mert ő azzal jelezni óhajtotta, hogy” kishülyéim, ez a kétharmad, ezt is megtehetem”, ezt nem fogja feladni. Személyiségéből fakadóan nem tudja megtenni. Kapócszsókáné ugyan állítólag mindenható, de ne feledjük, csak egy személyig.
És tulajdonképpen az is tökmindegy, hogy az egyik fődbuta, Oscar-díjas szolgalelkű (Shit Plag) melegíti elő Orbán székét még egy ideig, vagy egy másik hasonló, csak GoldenGlobe-díjas(Tömjén testvér) teszi azt a megfelelő pillanat elérkeztéig.
@Szindbad: OK, en azt gondolom, hogy ma delutan a SOTE szenatus megfosztja Schmitt Palt a doktori cimetol (mely doktori cim ott virit az un. Alaptorvenyen), es ezek utan Schmitt Pal le fog mondani. Nincs mas ut, nincs semmi mas, ha nem teszi meg, akkor az utcara fognak menni az emberek.
@Szindbad: A „kormány nem érintett disszertáció ügyben„ amúgy meg „nem követelmény a doktori cím” megvan ? Máá nehogy HVG mondja meg ki legyen a zelnök, szóval húzva – tolva lesz, amíg lehet, v.sz.
@jotunder: Hányszor hittük már, hogy ezt már aztán nem lehet, kitör a forradalom, szingularitásba hull az univerzum, megszámlálhatóvá válnak az irracionális számok és aztán mégis lehetett, nem jött a szingularitás és az irracionális számok ugyan kaptak egyedi adóazonosító jelet de nem váltak megszámlálhatóvá.
Sokkar hamarabb el tudom képzelni, hogy mondjuk Rogán benyújt egy egyéni indítványt (estleg mint végszavazás előtti módosító a műtrágyafelhasználás szabályozásáról szólól XDXCIV törvényhez) miszerint minden kisdoktorit vissza kell vonni (indokolás: a bizottság állásfoglalása szerint a korabeli gyakorlatnak megfelelt egy megkérdőjelezhető dolgozat is, tehát az a gyakorlat volt a hibás, indokolt minden kisdoktorit semmisnek tekinteni).
Oszt jónapot.
@Szindbad: Fidesz erős emberek + a gazdasági háttérlobbi. Egyszer már le lett OV feje ülöltve és most is nagyon forró a talaj (IMF megállapodás). A Schmitt ügyet egyébként Török Gábor elemezti ki a maga nemes egyszerűségében ám annál pontosabban, hogy mindenki értse.
@ámbátor: Aki forradalomra vár, annak minden jel azt mutatja, aki változásra, az meg nyugodtan vár.
@jotunder: Ne már, utcára fognak menni az emberek…? Most Orbán biztos nagyon megijedt 🙂
Mi változik attól, hogy blogolnak meg utcára mennek az emberek? Nem kéne már tenni is valamit?
Ó, nahát, a Professzorok Batthyány Köre is felébredt.
index.hu/belfold/2012/03/29/a_professzorok_lemondatnak_schmittet/
@Entejómit Ijők: Megvárták mit ír a PRAVDA. Onnantól (3 hónap után) már tudják a saját véleményüket
@stefan75: de mire gondolsz? nekem csak kartámaszos profi csúzlim van. 10-es acélgolyóval. de ha ideges vagyok, kicsit pontatlanul célzok
@szempontpuska: Hamar munka sose jó, hm? 🙂
@TG69: “a Fidesznek ma egyértelműen az lenne az érdeke, hogy eltávolítsa magától, megszabaduljon terhétől, egy lemondással – vagy egy arra való felszólítással – ráadásul még példát is mutathatna a jobboldal arra, hogy a dolgoknak lehet következményük”
Háppersze TG, annál is inkább mert épp Dear Leader “fenyegetőzőtt” azzal, hogy demárezután aztán nincs olyan hogy következmények nélküli ország, emléxünk ?
Másrészt egész hihetetlenül bájos, ahogy tényként látjuk és elfogadjuk, ki is tartja a láncát a “kormány motrának” ( megszabaduljon terhétől )
@Entejómit Ijők: Menekülnek a patkányok.
Borókai,Török,SOTE,Batthyány-kör…Konzi,VV,Mandiner. Hát mi jöhet még erre az 1100 éve sorscsapásoktól sújtott kicsi országra, a bokrétára Isten kalapján?Már semmi se szent (Semjén nagytiszteletün kívűl)? Olyan ember tisztességén kutakodnak, akit maga Tudjukki jelölt erre a pozícióra.Ő, aki sohasem hazudott!Sőt még csak nem is tévedett! Mi lesz így velünk, segíts minket tuvai sámánok Földanyja!
Bár utálom, de bontok pezsőt legfeljebb nem iszom meg. Már csak azért se mert nem lesz semmi.OV képtelen veszteni.Ilyen apró szarokban meg mint etika,erkölcs amik számára ( és Simicskának) nem megfogható és pénzreváltható dolog biztos nem. Viszont így minden egyes nap egy újabb koporsószög a rendszerbe bele tövig.
@V mint…: Tévedtem.Vannak még akik a ketrec másik oldalán csücsülnek.
mandiner.hu/cikk/20120329_bencsikek_megmentettek_a_jobboldali_media_becsuletet
@V mint…: Huh, ezt nem mertem megnézni. 🙂 Viszont ezek is lemaradtak egy brosúrával:
nivo.blog.hu/2012/03/28/eldolt_ki_itt_a_demokrata?utm_source=ketrec&utm_medium=link&utm_content=2012_03_29&utm_campaign=index
@V mint…: Aranyosak 🙂 Nagyszüleink traccspartijaira emlékeztet.
A legviccesebb az volt, hogy az MN cikk után milyen tempóban jelenti be mindenki a rosszallását. De ami a nagyobb szégyen, az a bizottság ami megpróbálja védeni az egyébként általa is megállapított plágiumot. Kiváncsi vagyok, hogy az MN cikk előtt a tudományos elit hány százaléka nem írta volna alá a jelentést. Félek hogy bőven 50% alatt.
Akik viszont megtették és ezzel kinyilvánították NER kompatibilitásukat:
Tóth Miklós: dekan@tf.hu
telefon: 487-9214, 487-9207, 356-7327
Dr. Rácz Károly: racz@bel2.sote.hu
Tel: 266-0926 / 55570 mellék
Gombocz János: gombocz@tf.hu
Mobil: 06-20-666-1287 Telefon: 487-9287
Kovács Etele: kovacse@tf.hu
Mobil: 06-20-666-1295 Telefon: 487-9295
Az adatok a TF nyilvános honlapjáról valók.
Ja és ezt is a TF honlapján találtam:
„A TF Testnevelési és Sporttudományi karként képzési és kutatói tevékenységében önállóan végzi munkáját és történelme, hagyományai szilárd talaján teljesíti küldetését. Sikerünk önmagunk munkásságától függ, amelyhez hathatós segítséget kaphatunk a többi karoktól és mi is hozzájárulhatunk a többi kar és végső soron az Egyetem fejlődéséhez, sikeréhez. A TF zászlajára hímzett jelszavainkat továbbra is irányadó értéknek, erkölcsi útmutatásnak tekintjük.
SZELLEMET – ERKÖLCSÖT – ERŐT EGYESÍTS!”
Ha nem veszik el a doktorit SP től akkor ki kell szedni némi himzést abból a zászlóból.
A SOTE kereshet új dékánt, a NOB új elnökségi tagot, vagy mit.
Magyarország minőségére leginkább jellemző a Magyar Olimpiai Bizottság reagálása lesz.
A komplett magyar élsporté. Tessék megfigyelni…
„A doktorrá avatottak nevében Schmitt Pál szólt az egybegyűltekhez. Beszédében egy bizonyos olimpiai szaltóról is beszélt, amelyet Barcelonában Ónodi Henrietta talajgyakorlatában hajtott végre egy kiemelkedően nehéz gyakorlatsor koronájaként. Schmitt Pál ezt a szaltót olyan szimbólumnak minősítette, amely példaértékű mindazok számára, akik ugy érzik, hogy többet már nem tudnak tenni céljuk érdekében. Ónodi Henrietta szaltója legyen Schmitt Pál szerint élő bizonyítéka annak, hogy a kiemelkedő teljesítmény is fokozható.”
1992
@fuhur: Szóval ez a bizottság jelentése olyan, minta valakik átnézték volna egy hivatal iktatókönyvét és írásban rögzítették volna, hogy az iratforgalom megfelelt az Iratkezelési Szabályzatnak. Nem több. És a tudorok is ilyen színvonalúak. Erre egy nem túlképzett titkárnő kábé 10 perc alatt képes lett volna. És nem háromhavi dékáni és egyéb jövedelmek mellett…
Kinek kell még itt lemondani? Dékán oké, és még?