Tehát hullarablók leszünk? A legpocsékabb nemzet?

Amire a nagyanyám és az akkor nyolcéves apám hazajöttek a deportálásból, a házukat kirabolták. Nemcsak az övéket, hanem a többi elhurcolt zsidóét is. Nem a németek voltak.
Azt hiszem – ha nem hinném, akkor nem lenne semmi értelme az egésznek, hogy mi magyarok, többségünkben nem vagyunk gazemberek, nagy vonalakban tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol és mikép s talán a virrasztó éji felleg nagy szárnyát egyszer majd ránk borítja. Ebben az országban már történtek olyan gazemberségek, amelyek próbára teszik a hitem a magyarságban, a saját magyarságomban, mert másom nincs, áltathatom magam, hogy egy másik közösséghez tartozom, de azoknak én nem értem a hangját, a történeteit, a színházait, akkor sem, ha összeköt velük a krematóriumok füstje. Csak ez van nekem, egy nép, egy ország.
Annál azért jobbak vagyunk kedves Olvasó, hogy felvont szemöldökkel nézzünk az Unióra, mert „életben akarják tartani Ukrajnát”, azt az Ukrajnát, amelyre ugyanúgy törtek rá az orosz csapatok, mint Magyarországra azon a novemberi hajnalon a szovjetek. Annál azért jobbak vagyunk kedves Olvasó, hogy ezt szó nélkül tűrjük el.
Hullarablóvá akarnak tenni minket, a legpocsékabb nemzetté. Orbán Viktor nem a magyarok tehetségére, hanem a magyarok gonoszságára akarja építeni a hatalmát és mi nem vagyunk gonosztevők. Nem „a” magyarok rabolták ki a zsidók házait, hanem a magyarság legalja és nem „a” magyarok néznék végig kéjes örömmel az ukránok pusztulását, hanem a magyarság legalja.
Nem tehetem meg, hogy a fasiszta agresszorok oldalára álljak, ahogy azt sem tehetem meg – bizonyos rózsaszín háromszögek okán, hogy szenvtelenül nézzem amint megalázzák a melegeket a hazámban, vagy, hogy Kádár Jánost is felülmúlva kiutasítással fenyegessenek magyar állampolgárokat, csak mert ellentmondanak a hatalomnak. Nem. Nem lehet. És ha ennek ára lesz, akkor azt az árat meg kell fizetnem. Ez ilyen egyszerű, ebben a posztban kivételesen nincs mindazonáltal.
<div class='sharedaddy sd-block sd-like jetpack-likes-widget-wrapper jetpack-likes-widget-unloaded' id='like-post-wrapper-192691293-16532163-67d8edf901392' data-src='https://widgets.wp.com/likes/?ver=14.1#blog_id=192691293&post_id=16532163&origin=www.orulunkvincent.hu&obj_id=192691293-16532163-67d8edf901392&n=1' data-name='like-post-frame-192691293-16532163-67d8edf901392' data-title='Like or Reblog'><h3 class="sd-title">Like this:</h3><div class='likes-widget-placeholder post-likes-widget-placeholder' style='height: 55px;'><span class='button'><span>Like</span></span> <span class="loading">Loading...</span></div><span class='sd-text-color'></span><a class='sd-link-color'></a></div>
Mindazonáltal, nagyon úgy néz ki, hogy a legpocsékabb nemzet leszünk. Jó, nem a legpocsékabb, csak a második legpocsékabb. És persze nem az egész nemzet, de a vezetőjének, és bűnbandájának a bűne a fejére száll (a nemzetére). Mindazonáltal, van itt 3 millió agyhalott zombi, akiknek ez a nemzetvezető kell, benne, és neki hisznek. De ha jövőre véletlenül nem lennének elegen, a bűnbanda akkor is kitalál majd valamit. Egy ilyen kalamajkából nagyon nehéz kikeveredni, nem is lehet erre számítani. Reménykedni lehet, sőt kell is, de számítani, semmi jóra nem lehet.
Állítólag jönnek a plakátok:
„Magyarország nem fogja hagyni, hogy az Európai Unió életben tartsa Ukrajnát!”
Ez már színtiszta fasiszta tempó! Nem is leplezik, se nekünk, se Európának. A menekültellenes plakátok is hajmeresztőek voltak 8-10 éve, de ez a mostani ha tényleg ez lesz az mindent visz!
Azzal tisztában vagyok, hogy honfitársaim jelentős része ostoba, opportunista faszarc, de, hogy fasiszta/náci is lenne?!
Ezt ideillőnek gondolom: https://youtu.be/M5SOkb7M2Ho
Felutazom Pestre március 15-én az Andrássy útra, ha eső lesz, ha nem, aztán ha nem kerül szóba Ukrajna helyzete, Mo. EU-val való viszonya, meg az orbáni fasiszta propaganda MP beszédében legfeljebb kurva szomorú leszek és beülök valami nívósabb pubba pár sörre.
.
@azuccahirmondoja:
.
Köszi a linket. A fácsén néhány poszt alá beraktam. Rájuk fér.
.
“As long as the fighting is going on, if we pull the plug on Ukraine, it would be worse than Afghanistan. I don’t think President Trump has any desire to do that,” (Lindsey Graham, republikánus szenátor, Trump egyik legtekintélyesebb támogatója).
Csak eljön a pillanat amikor a nembátrak is kifogynak a mindazonáltalokból.
„nem „a” magyarok néznék végig kéjes örömmel az ukránok pusztulását, hanem a magyarság legalja.”
Ha igy lenne, jó lenne. A baj sokkal nagyobb. Ha nem is kéjes örömmel, de minimum közönnyel, ha ugyan nem egyetértő félmosollyal fogadja ezt a magyarságnak legalább a fele, köztük eddig értelmesnek tartott felsőfokú végzettségű emberek. Olyan indokokkal, hogy csak nézek bambán.
@jotunder:: „(Lindsey Graham, republikánus szenátor, Trump egyik legtekintélyesebb támogatója”
Inkább egyik legnagyobb seggnyalója, aki tudja mi a helyes (mondta is 2016-ban, hogy Trump elnökjelöltté válása a Republikánus párt végét jelenti) és mégse aszerint cselekszik. Az szinte biztos, hogy Trump nem hallgat egy ilyen gyáva féregre.
@martonbalint19904935: Graham folyamatosan ellentmond Trumpnak, csak állandóan kifejezi közben a lojalitását. Itt van pl. a budget.
Mindazonáltal 2002 után túl sokan „mentek bizonyos szint fölött bizonyos szint alá” (mármint úgy, ahogy én gondolom 😉 ). Ez baljós előjel volt, amit nem vettünk elég komolyan. Mindazonáltal számomra nem vita tárgya, hogy van ~2.5 milla idióta és/vagy aljas gazember, akiknek együtt kell majd élni a többiekkel (szerencsés esetben a narancsOK buktája után). Ja, és akit le lehet nézni, azt le is kell!
De a legnagyobb baj, hogy úgy látom, mintha a világban Antall egykori szövegének kiterjesztése kezdene mainstream lenni: „Ezeknek csak egy (fix) segg kell, amit nyalhatnak”. A konzervirányzat (legtöbb helyen) teljesen szerepet tévesztett, és hát lássuk be, a libdem sem nagyon dicsekedhet.
Kezdjem írogatni minden comment után, hogy Ceterum censeo… ezt a meccset (meccseket!) muszáj lesz lejátszani. A ruszkikkal, a WASP-idiótákkal, és hát még a woke-vadhajtásokkal is. Nomeg a Kádár-kor legaljával (és utódaikkal).
@Keepdreaming: : Már nem adnak a látszatra. Szó nincs a „mi a magyar emberek érdekét nézzük, mert minket ők választottak meg” dumáról 🙁 .
igen
„Hullarablóvá akarnak tenni minket, a legpocsékabb nemzetté. Orbán Viktor nem a magyarok tehetségére, hanem a magyarok gonoszságára akarja építeni a hatalmát és mi nem vagyunk gonosztevők. Nem „a” magyarok rabolták ki a zsidók házait, hanem a magyarság legalja és nem „a” magyarok néznék végig kéjes örömmel az ukránok pusztulását, hanem a magyarság legalja.”
De, az átlag magyarok rabolták ki a zsidók házait és nézik végig szenvtelenséggel vagy várakozással telve* az ukránok pusztulását. Ha ez nem így lenne, akkor hogy rabolták volna ki szinte az összes zsidó házát? Miért nem szabotáltak a rendeleteket és bújtatták tömegével a zsidókat, mint az albánok?
Valószínűleg a nagy részük nem „kéjes örömmel” tette – végülis ők nem gonosztevők, „csak kihasználnak egy lehetőséget, és a zsidók talán nem is jönnek vissza, meg egyébként is unfair módon szerezték a vagyonukat, meg ha ők nem tennék, akkor valaki más fosztaná ki őket”, legalábbis ezzel igazolták maguknak. A többség talán nem örömmel adta fel a zsidó szomszédot (bár azért sokan voltak ilyenek is – eléggé elfogadott volt az a nézet, hogy a zsidók nem kiérdemelt „privilegizált” pozícióban vannak), de ha már „úgyis elment”, akkor szívesen rátette a kezét a vagyonára.
Persze ez nem azt jelenti, hogy a magyarok valami különösen alávaló, pocsék nép lenne, megfelelő körülmények között más országokban is történt ehhez hasonló vagy még rosszabb – a gonosz banalitása jól ismert jelenség,
*elvégre a béke (bármennyire is az oroszoknak kedvezzen) alighanem szankciók egy részének feloldását jelenti, és csökkenő gázárakat és fellendülő gazdaságot remélnek tőle
Hogy is mondta Hitler Horthynak? „Aki enni akar a levesből, annak a főzésnél is ott kell lennie.” Az egyetlen különbség, hogy Orbánnak mondani sem kell.
Egy rakás söpredék (trampliék és KGBvologya támogatásával) életben akarja tartani a NER-t. Ennek nem szabad megtörténnie 😉
Visszavonom eddigi sarkos véleményemet, miszerint orbán fasiszta. Mindazonáltal náci.
Most már csak olyan témák jönnek, amelyekben MP nem tud(hat) megnyilvánulni. És miért is kell visszafognia magát MP-nek?
@darnoknew: Mert azt hiszi, hogy a fidesz eddigi szavazóihoz beszél, akik ugye egyáltalán nem figyelnek őreá, le sem tisztelik őtet. Én ugyan fel nem foghatom, hogy ha valaki képes annak percepcionálására, hogy a fidesz lerohasztotta az egészségügyet, akkor miért ne érthetné meg, hogy az ukránokat kell támogatni, a menekülttel emberként kell bánni stb., és hogy trump egy marha. A másik lehetőség, hogy a mi kis meztelen csigánk lélekben fideszes, putyinpárti és csak annyi baja a nerrel, hogy nem ő benne az orbán. Én utóbbit nem állítom, de hát a „ráutaló magatartás”.
„áltathatom magam, hogy egy másik közösséghez tartozom, de azoknak én nem értem a hangját”
Ne mondd, hogy nem dobban meg a szíved egy maceszgombócos libaleves láttán, vagy amikor Sarah Silverman a nagymamájáról mesél. Ha ez megvan, akkor csak tovább kell menni befelé: a libaleves után egy tál saksuka, Silverman után mondjuk Modi Rosenfeld, és egyszer csak azt veszed észre, hogy jóformán izraeli vagy.
(Van ez a könyv, azt hiszem, már ajánlgattam itt, Ámosz Oz: Szeretetről, sötétségről, az egy kb. 800 oldalas lépés befelé, de szerintem megéri.)
Leszünk?!?!?! Á, nem! Vagyunk!
@Késes Szent Alia: nagyanyám „kóser” háztartást vitt, két mosogatóval. de a kóserbe belefért a véreshurka, igen, a véreshurka. pedig néha imádkoznom kellett az első ribizlinél. nyilván zsidó vagyok, de nem vagyok izraeli. támogatom izraelt, cionista vagyok mértékkel, de én magyar vagyok, magyar zsidó. és ez nem az én elhatározásom volt, hanem így alakult.
úgy látszik, levették, valaki odaszólt, ez már sok volt sokaknak.
Ettől még persze kifejezte, hogy mit gondolnak, mire lennének képesek. Bármire.
(Sztem már kezdi belátni, hogy nem tudhat bevonulni országgyarapítóként Munkácsra, ami a 2010es évek nagy víziója volt, ezért is dühöng.)
Orbán el fogja csalni 2026-ot, ha a Tisza feljön hozzá. Ezt készítik most elő. Trump szemet huny, az EU meg úgyis ellenség már évek óta. Ez a nagy terv, minden ennek van alárendelve. Itt rendszerváltás akkor lesz csak, ha Washingtonból is kizavarják a szovjeteket.
@poszt Nem szeretném védeni viktort, legalábbis az ukrán témával kapcsolatban semmiképpen sem, de:
1. Észtország deportálni tervezi azokat az oroszokat, akiknek van orosz állampolgárságuk (Kaja Kallas)
2. UK, Ausztria, Németország, Hollandia terrorizmus vagy hazaárulás esetén jogi procedúrát követően megfosztja saját államplgársától a kettős állampolgárokat
3. Dánia sima titkosszolgálati jelentés és folyamat végén, tehát „ügyintézéssel” megteheti a fentit
4. Svájcban az a település, amelyik megszavazta az állampolgárságot, szavazással el is veheti (kivéve Zürich meg hasonló nagyvárosok, ott nem szavazás van, hanem adminisztráció).
A főbenjáró bűn miatti elvétel kiutasítással is jár, kivéve, ha az különösen kegyetlen bánásmódot fog okozni.
@halatlangazember:
Egy fenyegető ellenséges ország polgárai vagy terrorizmus/hazaárulás miatti kiutasítás nem pont azonos a magyar szuverenitás védelmével, ami mint tudjuk Orbán lopási törekvéseiről szól. Kicsit nem figyelsz lehetsz még te is soros bérenc. Végülis ide irogatsz a vincentre.
És ha véletlen pont az Oktogon felé jársz amikor nem lesz pride, hát még a genderszuverenitásunkat is veszélyeztetheted.
@Virág et.:
„Orbán el fogja csalni 2026-ot, ha a Tisza feljön hozzá. Ezt készítik most elő. Trump szemet huny, az EU meg úgyis ellenség már évek óta. Ez a nagy terv, minden ennek van alárendelve. Itt rendszerváltás akkor lesz csak, ha Washingtonból is kizavarják a szovjeteket.”
Ez a Napnal is vilagosabb. Trump nemhogy szemet huny, konkret elvaras lesz reszerol. (Trump – es a mogotte allo erok – mar el akart csalni egy valasztast korabban, es jelenleg egy alkotmanyos puccsal van elfoglalva)
Az problema, hogy akik Washingtonban vannak, azok nem a szovjetek, meg naluk is rosszabbak. Ez a fajta 21. szazadi onkenyuralmi rendszer, amit epitenek tudatosan, elore eltervezetten, nagyon mas, mint Putler, Lukasenka vagy Orban autoriter allama. Ezek multszazadi, idejetmult kepzodmenyek Muskek epulo disztopiajahoz kepest.
A szovjet hasonlat annyiban all, hogy ezek leginkabb a korai bolsevikokra emlekeztetnek (engem legalabbis), azok voltak ennyire eltokeltek es fanatikusak, szaz szazalekig biztosak az igazukban es ott uralkodott ez a mindent felegetni es elpusztitani, eltorolni ami a romlott ovilaghoz, a bunos es halalra valo cari Oroszorszaghoz, a regi elnyomo elithez kotheto. A kovetkezmenyeket ismerjuk, maig nyogjuk a hatasait. Es ez a fanatizmus parosul az amerikai munkamorallal, precizitassal es mentalitassal. Ezeket ha nem zavarjak ki meg most, az elejen a projektnek, akkor kesobb mar kurva nehez lesz.
Varhatoan a fortelmes kultur- es ideologiaharcukat is ugy keszulnek exportalni, mint a bolsevikok anno. Nem allunk tul jol, belaim.
A magyar helyzethez meg annyit, hogy szerintem a gruz valasztashoz nagyon hasonlo forgatokonyv lesz itt is, elcsalt valasztas pont akkora mertekben ami a gyozelemhez kell, lesznek vadak es obegatas, lehet meg nemi tuntetes is, de aztan az MP vezette Tiszapart beul szepen a parlamentbe (a mantra az lesz, hogy a parlamentbol epitkezve konnyebben lebonthato a ner es tobb eszkoz lesz a kezunkben felkeszulni 2030-ra) es „parlamentaris” keretek koze lesz terelve az ellenzekiek duhe es ketsegbeesese, valamint az Orban autokraciaja.
@halatlangazember:
„1. Észtország deportálni tervezi azokat az oroszokat, akiknek van orosz állampolgárságuk (Kaja Kallas)
2. UK, Ausztria, Németország, Hollandia terrorizmus vagy hazaárulás esetén jogi procedúrát követően megfosztja saját államplgársától a kettős állampolgárokat”
Ezek nagyon sulyos dolgok (az elso pont igazsagtartalmat nem ellenoriztem, de induljunk ki abbol, hogy igy van), kulonosen a masodik pontban soroltak, mivel ha jol emlekszem, raadasul az UK-ban egy olyan tinedzser lanytol vontak meg az allampolgarsagot (miutan 15 evesen kiutazott Sziriaba es csatlakozott az Iszlam Allamhoz), akinek nem is volt masik, csak pakisztani szarmazasu volt.
(Amugy amikor az egeszen elkepeszto es sulyos jogsertes miatt felhaborodasomat fejeztem ki, kb mindenhol egyedul voltam ezzel a velemennyel, es finoman le lettem hulyezve).
@nyulambator: természetesen bármi megtörténhet, de nézzük mondjuk a UK törvényt. : Deprivation of citizenship where it is conducive to the public good is reserved for those who pose a threat to the UK or whose conduct involves very high harm, for example in response to activities such as those involving:
– national security including espionage and acts of terrorism
– unacceptable behaviour such as the ‘glorification’ of terrorism
– war crimes
– serious organised crime
.
És a magyar javaslat
.
„Más állam állampolgárságával is rendelkező magyar állampolgár Magyarország területéről törvényben meghatározott feltételek esetén kiutasítható, ha tevékenysége Magyarország szuverenitását, közrendjét, területi integritását vagy biztonságát veszélyezteti”
.
Félreértés elkerülése végett, én mind a kettőt rossznak gondolom, és mindkettő elég homályosan van megfogalmazva, hogy. De ellentétben a „ukrajnát életben akarjuk tartani” (WTF?) ezt én nem látom ezzel egyenrangúan problémásnak, sem kirívóan nem-európainak. Érdemes szerintem a kettőt nem egyforma hangosan mondani.
@thegaben86: „az elso pont igazsagtartalmat nem ellenoriztem” bocs, itt volt megnyitva a link: https://news.err.ee/1609216264/prime-minister-confirms-estonian-residents-taking-russian-citizenship-may-be-expelled és a tényszerűség kedvéért a jövőbeli kettős állampolgárokról van szó. Az hozzátartozik, hogy 1992-ben minden orosz anyanyelvűtől elvették az észt állampolgárságot, és elég bonyolult vizsgarendszer alapján lehetett megszerezni, ráadásul úgy, hogy ezen emberek egy része csak jobb híján orosz, sokuk grúz, stb.
.
Én egyébként a dán szabályozást sokkal ijesztőbbnek találom, egy sima ügyintéző dönthet erről, ha jól értem.
@halatlangazember:Nem ez a poszt lényege, csak a hozzászólásodat minősíti, de: amit Svájcról írsz annak a felének az ellenkezője sem igaz.
@halatlangazember:
Hát ez a kettő még köszönőviszonyban sincs egymással.
@halatlangazember: : Megvédésről csak annyit, hogy a szőr feláll a hátamon tőle 😉 . 2002 óta (kis ideig tartó meglepődést követően; ti. hogy lehet lámpás, szép fejeknek bizonyos szint alá menni, avagy „Tisztelt Miniszterelnök Úr”-nak titulálni egy bolsy exkrementum-darabot?”) nálam a jelszó: vityáról és a szörnypártjáról vagy rosszat, vagy semmit 😉 .
De az emlegetett (nyugati) országok szerintem nem alkalmazzák khm… „koncepciós per” célzattal – az bolsy sajátosság. Ami a Baltiakat illeti… a kilencvenes évek elején megtapasztaltam azt a feneketlen gyűlöletet, ami az oroszokkal szemben ott létezett (talán nem alaptalanul). Kolléga egyszer szólalt meg oroszul (na ja, Leningrádban végzett anno), utána tudtuk hogy azt nem szabad. És akkor most jön putyin. Magyarán te is tudod, hogy a világ nem igazságos, csak épp most úgy kéred számon, hogy „nem szeretném…”. Hát akkor ne védd! Szegény ruszkik meg ott „így jártak”, ami még mindig jobb, mint az ukránok sorsa, elvégre „hazatérhetnek”. Oszt jónapot (hogy a „nagyokat” idézzem 😉 ).
@ijontichy: A biatlon világkupán bemondják az eurosporton, hogy – és ahogy a békefolyamat halad, jövőre várjuk vissza az oroszokat és a fehéroroszokat az olimpiára -.
@csingiz: jé tényleg, svájcot félig rosszul tudtam: https://www.swissinfo.ch/eng/politics/loss-of-passport_swiss-to-revoke-citizenship-of-dual-national-jihadists/42335686
.
Mi a poszt lényege? És tilos válaszolnom olyan rész-témára, ami szó szerint benne van, csak a lényegre válaszolhatok?
@halatlangazember:
Ezt a „jog washingot” szöveget előszeretettel használja az állampárt.
Lassan, hogy megértsd: egy adott jogintézmény nem önmagában működik, hanem egy intézményi környezetben. A jogrendszerek nemcsak a törvények szövegéből állnak, hanem abból is, hogyan és milyen garanciák mellett alkalmazzák azokat.
Ha egy állampárt maga birtokolja a jogalkotó és a végrehajtó hatalmat, akkor a jog szart sem ér.
@ijontichy: nyilván júkéjben más a koncepciós per fogalma, különösen az elmúlt 70-80 évben (persze azért a hosszú angol történelem szép példákat tud felmutatni, sokat meg is filmesítettek), de ha jól értem, itt az a félelem, hogy ezzel majd visszaélnek, és jól megfosztják a kettős állampolgárok tömegeit a magyartól, különösen, miután gyorsított/könnyített eljárással adták meg nekik az elmúlt 15 évben 😉
.
@vattablz:
.
A legnagyobb tisztelettel Piszkos Fred egykori leszármazotta iránt, szeretném megjegyezni, hogy MP-ről kifejezett marhaságokat beszélsz.
.
Ha jól emléxem, ezt már korábban megvitattuk (más kollégákkal együtt). Ezért azt gondolom, hogy szavaim falra hányt zöldbabfőzeléknek minősülnek.
.
@susyk: természetesen értem, hogy ha egy párt/rendszer birtokolja a jogalkotó- és végrehajtó hatalmat, akkor sérül a hatalmi ágak szétválasztása úgy általában. A NER esetében ez már maga a végső rossz, ennél rosszabb már egy akármilyen törvény sem teheti, ha jól értem. Vagy igen? Mert ha igen, akkor igenis van értelme beszélni arról, hogy a törvény jó-e, vagy sem. Ha meg nem, irreleváns a törvény, és nyilvánvalóan propaganda-célzattal készült, mint az összes hasonló szövegezésű (ami szvsz valszeg pusztítóbb a jogrendszer szempontjából, mint a szét-nem-választás, az sohasem volt igazán megoldva errefele).
.
@halatlangazember:
.
Ma 10:02-kor felrakott kommentedhez:
.
Ad 1. pont: Észtország történetét – veled ellentétben – legalább felületesen ismerem (úgy látom, te sehogy). Még a szovjet időkben el is töltöttem Tallinnban és Tartuban kb. két hetet. Ha valaki legalább annyira ismeri az észtek történelmét, mint én, akkor az ebben az esetben mélyen hallgat.
.
Ad 2., 3., 4. pont: A felsorolt országokat összehasonlítani az Orbán-féle Magyarországgal – hát ez… khm… a legudvariasabban mondva is csacsiság. Most képzeld el, hogy mit mondanék, ha nem lennék udvarias és úri modorú.
.
A kép kirakós darabjai összeállnak, ill. nálam már rég összeálltak, ez egy militarizált rezsim. Ezért van kettős állampolgárságra való hivatkozással kitiltási lehetőség ( = kémek), ezért vagyunk ott Boszniában. Ezért van az, hogy Orbán már nem bír magával, alig várja, hogy bevonuljon Kárpátaljára fehér lovon. Ezért kellenek ide amcsi katonák nagy számban, NATO helyett, mert kettő nem lesz ugyanaz. (Nehogy a NATO bevonuljon.)
A bejegyzés pedig elárulja, hogy Ukrajnát fel akarják osztani, már régebben szerette volna ezt Orbán, de a románok és lengyelek is elhajtották mint a legyet.
Trump bármikor elfoglalhatja Grönlandot vagy Panamát, van tehát elég hivatkozási alap, sőt amcsi támogatást is remélnek ezek az őrültek.
Igen, a magyarok őrültek, ezt mindig tudták tőlünk nyugatra (Crazy Hungarians.) Ez van.
Na nem őrültek, de könnyen meghülyíthetők.
@halatlangazember: Úgy tudom, hogy a német állampolgárság elveszítéséhez külföldi hadseregbe kell belépni, előzetes engedély nélkül, vagy konkrét terrorcselekményekben részt venni. De persze csak a szokásosat tudom mondani – demokratikus jogállamokban és kevésbé demokratikus kevésbé jogállamokban másképpen működnek a szabályok.
@halatlangazember: Nyilván nem a határon túli magyarok tömegeit fogják kitilitanmi. Esetleg Parászka Borókát, ha van neki magyar állampolgársága, már csak a statuálás miatt. A fő célterület nyilván a rohattcivilek, pájdisták, genderbenderek és egyéb szuverenitásunkra törő ellenségek, akik nem hisznek a nagy céljaink igazságában. Na ha nekik van ne adj isten még egy állampolgárságuk, akkor a sziverenitásÁVH majd lecsap.
@halatlangazember
Ez óriási különbség, ami az angol szövegben és a magyar tervezetben van. Terrorizmust támogatókat és háborús bűnösöket ki kell utasítani az állampolgárságukat megvonva. Én magam is nagyon helyeslem.
Szuverenitásra való hivatkozásra viszont nem lehet, mert nincs ilyen jogi kategória. Nincs ilyen a nemzetközi jogban, hogy szuverenitás, nem egy megfogható dolog, bármit rá lehet húzni. Írok egy cikket, ami a kormányt kritizálja és ha tegyük fel van egy szlovák állampolgárságom is, akkor már kiutasíthatnak még akkor is, ha sosem éltem a szlovákoknál.
@halatlangazember: A UK-ben valóban elvették pár ember állampolgárságát (nagyon kevés), de ezek nagyon súlyos bűncselekményeket követtek el. És lényeges, hogy itt mindig arról van szó, hogy valaki egy X ország állampolgára volt és felvette a brit állampolgárságot (ha valaki britnek született, akkor nem lehet tőle elvenni) . Az Amerikai Egyesült Államokban is történt ilyesmit az első világháború környékén (de az ma már alkotmányellenes lenne). Nem arról van szó, hogy egy terrorista esetében ez nem alkalmazható, vagy valamilyen egészen durva törzsi jellegű bűncselekmény ügyében, ahol valamiféle bíróság gyakorlatilag felülbírálja az állampolgárság megszerzését, Magyarországon a politikai ellenfelek ellen akarják alkalmazni, és hát most ugye megnyitják a kaput Demeter Szilárd kiutasítása előtt, amit én természetesen nem tudnék elfogadni, na azt már nem, akármennyire is utálom Demeter Szilárdot. Az észt-orosz viszony valóban katasztrofális, hát Észtországot a lehető legdurvábban elnyomták az oroszok. és bizony itt nem kizárólag orosz ügynökök elleni harcról van szó, hanem Észtország harmadik legnagyobb városáról a színorosz Narváról. nagyon nehéz ügy. de másképpen nehéz, mint a magyar terrortörvény lesz, ami ellenem is szólhatna (de nem szól, mert nem vettem fel sem az izraeli, sem a brit állampolgárságot)
@hakohen: Anélkül, hogy elárulnék magamról túl sok mindent, a tágabb családom mondjuk 40%-a észt, mármint úgy észt, hogy az is az anyanyelve. Szóval ha gondolod, és nem csak lenyomni akarsz verbálisan, akkor elmondhatod, hogy miért nem ismerem az észt helyzetet, de amúgy meg mindegy, hiszen csak le akarsz nyomni.
@thegaben86:
Én egy picit elengedtem Magyarországot már. Adok esélyt a Tiszának nyilván, de nem fogok meglepődni, ha Orbánék elcsalják. Sőt, pont ezt várom.
A megoldást részben Európától, részben pedig a Trump utáni Amerikától várom. 2028 nyilván messze van, de nincs azért annyira messze. Nem osztom azt a nézetet, hogy itten Amerikának kampó és mindennek vége van, Weimar meg ilyesmi. Amerika rendszerei öregek, négy év kevés a lebontásukra, ha legalább társadalmi igény lenne ezek mögött, akkor talán lenne rá esélyük, de ilyen nincs. Trump vékonyka másfél százalékkal vitte a választást, mindkét kamarában hajszálnyi az előnyük és jövőre ez is el fog tűnni. Az emberek többsége a tojás ára miatt voksolt Trumpra, még csak nem is a transznemű sportolók miatt, de legkevésbé azért, hogy királyságot csináljanak Amerikából, pláne a féleszű Musk vezetésével, aki még a saját táborukat is erősen megosztja. A Fidesz egy egységes és hatékony gépezetként, kétharmados többséggel állt neki a 20 éves demokrácia lebontásának. Trumpék megosztottan, másfélszázalékos többséggel próbálkoznak egy 220 éves demokrácia lebontásával. Nem fog sikerülni.
A demokraták már midtermsön visszajönnek, ha túlnyerik magukat és csoda lesz, akkor akár alkotmányozó többségben is lesznek, ami sikeres impeachmentet jelent mind Trump, mind Vance ellen és akkor Hakeem Jeffries lehet az elnök két évig. Ennél sanszosabb, hogy csak szimpla többségük lesz és mindent megállítanak, amit 2026 év végéig nem tud Trump átnyomni, aztán 28-ban meg jön egy demokrata elnök.
Musk meg repül vissza D-Afrikába.
@halatlangazember::
Aha.
…Aztán a szokásos orbáni taktikát követve megmutatod, hogy más országokban is használnak ám kést, nem csak itthon, Orbánék, na ugye!
Épp csak azt hallgatod el – ugyancsak a szokásos orbáni taktikát követve –, hogy a más országokban a kést kenyérszeletelésre használják, nálunk, Orbánék pedig emberek hátbadöfésére és kibelezésére.
Kés-kés, nem igaz? Jogszabály-jogszabály, nem igaz?
Deigaz, nertársak, oszoljunk, nincs itt látnivaló.
Csak a genderlipcsik feketítenek befele, megin’.
(Nem is tudtam, hogy Sárospatakon ennyi észt lakik… 🧐)
@tamspatrik: „Szuverenitásra való hivatkozásra viszont nem lehet, mert nincs ilyen jogi kategória. Nincs ilyen a nemzetközi jogban, hogy szuverenitás (…)” – hát kérlek, ezzel vitatkoznék: https://en.wikipedia.org/wiki/Sovereign_state
.
A szuveranitás alapvetően egy meta-törvény, egy un. principle, de ezen túl csomó ország beleírta/ja az alaptörvényébe, innentől kezdve sokkal konkrétabb. Mindenesetre ha van fundamentális része a nemzetközi jognak, akkor a szuveranitás az az. Nehezen megfogható, ez tény, de attól még van.
@jotunder: természetesen, amint politikai ellenfelek ellen akarják alkalmazni, az megengedhetetlen. Én nem látom azt a politikai ellenfelet, aki ellen ezt lehetne alkalmazni? Ki az? Magyar Péter? Demeter Szilárdot leszámítva én ilyen embert nem nagyon látok, de lehet, hogy én vagyok a szűklátókörű. Nem nagyon jellemző az a minta, hogy kettős állampolgárok tömegével törnének Magyarország szuveranitására. Szerintem ez inkább PR-törvény, ami megintcsak rossz, de.