10. évfordulóra
Eredeti szerző: Bóbite
Nem tudom, másnak eszébe jutott-e, de idén lesz 10 éve, hogy Magyarország EU-tag lett, ami egyike szerintem azon kevés jó dolognak, ami a hazánkkal az elmúlt 100 évben megtörtént. Most, alig pár nappal a választás előtt vajon hány emberben ötlik fel, hogy vasárnap arról is döntés születik, maradunk-e megbecsült tagjai választott közösségünknek, vagy valami fura, bizarr zárvány-ország lesz belőlünk, és még az annyira lenézett Balkán is el fog húzni mellettünk. Szegény, bepartidrogoztatott Jusztícia, szeme befogva, kezében a mérleg, egyik tányérban Tündérország, másikban Normalitás.
Eszembe jut, mi is történt 10 évvel ezelőtt, 2004. május 4-én: két éves kisfiunkkal és apukával kiballagtunk a Szabadság-hídra, amit valami dili drazsés dizájneres beműfüvezett az ünnepség alkalmából, talán mert az ő füve már elfogyott, és elbóklásztunk a járókelők között, akik többségének az arcán a májusi napsütés és valami új dolog: reménység, sőt, megkockáztatom, bizakodás volt, ami azért egy átlag magyarnál elég ritka dolog. Arra gondoltam, hogy a kisfiam és a még a hasamat bérlő kislányom már egy egészen új világ tagja lesz; a kislányom alig egy-két hét múlva uniós állampolgárként fog megszületni. Belém villant ’89. október 23-a, amikor Szűrős Mátyás kikiáltotta a Magyar Köztársaságot; ott álltunk az osztállyal a Kossuth-tér sarkán (igen illedelmes módon éppen osztályfőnöki órára időzítették az ünnepséget), és érettségi előtt éppen részesei lettünk a történelemnek.
15 évvel később a Szabadság-hídon, a randa műfüvet taposva belém villant, hogy megint itt a Történelem; a gyerekeimnek már nem lesz kisdobos- és úttörőmozgalom, nem lesz kötelező orosz, nem lesz kötelező sorkatonaság, nem lesz minisztériumból várt történelem érettségi tételsor. Eszembe jutott az a ’87-es iskolai március 15-i ünnepség, amikor a 6 éves gyesről visszajövő énektanárnő nem igazán volt még képben, és az ünnepség végén nem a már szokásos Szózatot énekeltette el velünk, hanem a DIVSZ-indulót. De a gyerekeimnek már nem lesz COCOM-lista, világútlevél (aki nem tudja, a „világútlevél” azt jelentette, hogy évente mehettél egyszer KGST-országba és háromévente egyszer mehettél nyugatra), nem lesz Merkúr, évtizedes várakozás telefonra, hogy miután végre megkaptad és beszélni akartál rajta, fél órát várhassál csak a vonalra. Nem lesz nincs tévéműsor egy hétig, mert az oroszok lecsapták a villanyt valami kis nézeteltérés miatt (nem árt, ha tudják ezt azok, akik most nagyon lelkesek Paks 2 és az orosz hitel miatt). Nem lesz megalázó várakozás Doverben a határon (nekem éppen ’93-ban au-pairként), miközben a láthatóan másnapos, szakadt brit fiatalok hazatántorogtak mellettünk; gyakorlatilag nem is lesznek határok. Az jutott eszembe, hogy talán végre Nagy-Magyarország szétszabdalt testéből vérző fajmagyarjaink is megnyugodnak végre, hiszen ahogy majd Szlovákia, Románia, egész Kelet-Európa csatlakozik az EU-hoz, nem lesz értelme az elcsatolt területek felett ruhát és sebeket tépni újra meg újra.
Kiszedtem kisfiam kezéből a műfüvet, mielőtt megszemlézte volna belsőleg, majd az jutott eszembe: mehetünk nyugatra, kiköltözhetünk nyugatra, de minek tennénk, hiszen itthon is végre nyugat van. Talán valami ilyesmit szeretett volna Ady is, a nyugatos költőink is, vagy még 100 évvel korábban a reformkori gondolkodóink… De végre, végre, az ezredfordulóra a mi gyerekeinknek nem kell már Magyarországról elkeseredetten Európa felé bámulniuk, nem is fogják érteni, miért szorul össze a szüleik gyomra automatikusan a határátlépéseknél.
Esélyünk volt, annyira tiszta és nagyszerű, mint soha addig. Esélyünk volt arra, hogy érdemeink, képességeink szerint boldogulhassunk és ne uram-bátyám protekció alapján. Nem csak mi magunk ránthattuk ki magunkat a hajunknál fogva, konkrétan segítettek is – végre egyszer nyugatról.
De lesz, ami lesz vasárnap: boldog 10. évfordulót az EU-ban, Magyarország! Szeretném a továbbiakat is itt ünnepelni, de ha nem megy, nem fogok többet Magyarországról elkeseredetten Európa felé bámulni, és mindent megteszek, hogy ne kelljen átélnie ezt az érzést a ma már 12 éves fiamnak és a 10 éves kislányomnak se.
<div class='sharedaddy sd-block sd-like jetpack-likes-widget-wrapper jetpack-likes-widget-unloaded' id='like-post-wrapper-192691293-16519656-6ae947b11215c' data-src='https://widgets.wp.com/likes/?ver=14.1#blog_id=192691293&post_id=16519656&origin=www.orulunkvincent.hu&obj_id=192691293-16519656-6ae947b11215c&n=1' data-name='like-post-frame-192691293-16519656-6ae947b11215c' data-title='Like or Reblog'><h3 class="sd-title">Like this:</h3><div class='likes-widget-placeholder post-likes-widget-placeholder' style='height: 55px;'><span class='button'><span>Like</span></span> <span class="loading">Loading...</span></div><span class='sd-text-color'></span><a class='sd-link-color'></a></div>
@sárospataki lány:
Jól látom ?
…….most meg már svájci vezető bankárigazgató lettél, prücsök ?
És itt baszod a legyet a Kopp Mária rajongással ?
Mesélj inkább a Csauseszku népéről, ahol büszkén szocializálódtál,
amelyik 95%-al tudott megszavazni egy másik népnek egy zsarnokot.
Iszom a szavaid.
@sárospataki lány: „ettől függtelenül a Kiberiáda a világ egyik legjobb könyve”
+ 1
@sárospataki lány: hová?
@a 17 éves Parker Schnabel: rosszul látod.
@csársz: vallásról, metafizikáról nem kommentelek.
@sárospataki lány: Miért nem? Kb ugyanannyira érzelemvezérelt- érzelemfüggő témák mint a politikafilozófia meg a politika.
@sárospataki lány: én sem, csak rámutattam, hogy a semmiről beszélsz, az emberi aspektus legalább olyan fontos, mint a nemzeti, és te valami régi dologról vizionálsz, egy igazából sosem voltról
nekem nincs másom, mint a magyarságom, nem is értek máshoz, de csak akkor érdekes, ha olyan, mint a levegő,
ha észre kell venni, ha nem élni kell vele, nem élvezni, amit ad, ha meg kell védeni, akkor nem tudok mit kezdeni vele, hiszen valaki másnak a szintén megvédendőjével feszül szembe, és akkor nincs igazság, mindkettőnk parlamentje lelkesen megszavazza a háborút a másik ellen, pedig igazából nincs is köztünk vita, sőt a nacionalisták szoktak leginkább egyet érteni: a másik gyűlöletében
@sárospataki lány: Egy nagy lófaszt ! – mondaná a grófné, nem vagy te kicsit skizofrén helyzetben ? A rohadt globalista nyugat egyik etalonországában, annak vérszipolyozó intézetében tengődsz, miközben egy “egészséges nemzeti önazosság”- ot vizionálsz, “ bármennyire sérült” is ? Biztos vagyok benne, hogy posztod elnyerésében, ha egyáltalán , az egészséges nemzeti önazonosságod valahol a “kedvenv hobbyaim” után állt a kritériumok sorában, “őket” elsősorban a szakmai hozzáértésed, nyelvtudásod stb. érdekelte és nagyon helyesen magasról tettek arra, hogy piréz vagy – e, sumér, vagy vérmagyar. Úgyhogy engedd meg, hogy az egész törzsi eltévelyedésedet ne tekintsem másnak, mint áldozatot a nosztalgia oltárán, miközben a másik, normális éned teszi a dolgát, egészségedre ! Végülis, mi a bajod neked, azon kívül, hogy honvágyad van ?
@nerángass: 🙂 lájk
@nerángass: „Végülis, mi a bajod neked, azon kívül, hogy honvágyad van ?”
:-)))
Honvágyam a klasszikus értelemben nincs. Bajom sincs. Vannak helyzetek viszont, amelyek magukkal hoznák valamiféle köldöknézést és a saját magunkkal tisztába jövés igényét. A történet megértéséhez szükséges egy-két dolog tisztázása. Háromfajta országelhagyó van, bocs, ez angol lesz: „You’re a ‘migrant’ when you’re very poor; ‘immigrant’ when you’re not so poor; and ‘expat’ when you’re rich.” Bár nem tartozom az expat felsőbb részébe, de mindenképpen az immigrant fölött vagyok, Svájcban és Magyarországon is. Az expatok általában könnyebben mozognak, többször váltanak országot, és mivel nem rózsaszín zselés dildókat dobozolnak este nyolctól reggel hatig, és nem is wombatürülék-takarítással keresik a minimálbért, ráérnek gondolkodni. Mi valószínűleg rövid időn belül Magyarországon fogunk élni megint, több okból is, és ha újra azt az országot választom lakóhelyül (pár évre?), érdemes a magam viszonyát tisztázni vele. Jotunder is ezt teszi, fordított előjellel, asszem, ez afféle terápia.
Az „etalon globalista ország”, „nem érdekli, hogy piréz vagyok”, stb. kérdéskörre egy képpel szeretnék neked válaszolni: ilpaese.ch/wp-content/uploads/F12MasseneinwanderungSVPd-704×400.jpg
El nem tudod képzelni, hogy ezek hogy gyűlölik a bevándorlókat. Fogalmad sincs. Jó lenne minden huhogónak, rettegőnek, orbánfannak, stb. kötelezően 1-2 évet külföldön élnie. Többet érne mindennél, amit az ország versenyképességének növeléséért eddig a kormányok tettek, ezt mindenekelőtt a hazug mítoszok leépítésével érné el.
@ipartelep: csak 😀
@sárospataki lány: Na ugye, hogy ugye ? Ez már más tészta és érthető. Nehezen húztam ki belőled. És – mint kislányok közt – bevallom neked, hogy az olyan frusztrációkat, amelyeket egy nagyon jól működő viszonylag kis enklávéból kiválthat egy nagytömegü, polimorf és alogén kultúra, akár virtuális jelenléte , bizonyos fokig meg is értem, hiszen veszélyben érzi az elért „vivmányokat”. Én nagyon remélem, hogyha egyáltalán visszatértek még ( + JT ) M.o-ra, nem az a nihil fog fogadni titeket, ami pld. Faludy-t legelső hazatérése idején. A veszély fönnáll és mint látom igény is van rá ((((
@nerángass: ja, de én, ha akarnék, sem tudnék szabadulni a nemzeti önazonosság kérdésétől, saját viszonyom tisztázásától. Ez nem rossz, vagy jó, ezt dobta a gép.
A viszonylag kis enklávé az meg melyik? Sajnos túlkódolt az a rész, nem tudok valós csoportokat társítani a kis enklávé és a nagytömegű polimorf kultúra mellé. Svájciak vs bevándorlók tűnik a legvalószínűbbnek.
Ui: Nem vagyok lány. Ez csak egy nikk 🙂
@sárospataki lány: 1 pontos a tipped
Tudom, hogy nem vagy lány. Ez csak egy fordulat, Raymond Chandleré )))
@sárospataki lány: hát persze, hogy gyűlölik a bevándorlókat, mert nacionalisták
hiszen éppen ez a lényeg!
azt senki sem mondta, hogy nyugatra nincsenek olyanok, sajnos mindenütt vannak, ezért neked, aki intelligensebbnek állítod be magad, nem kellene
ó bárcsak azt mondanád: én tudok románul, ha a magyar színház ma románé színvonalán állna, ha nekünk is volna Ionescónk, akit az egész világon elismernek, ha a mai magyar film úgy ábrázolná a hazai társadalmat, és olyan sikere volna a világban, mint a románnak, ha a mi Nobel-díjas írónkat úgy ünnepelnék itthon, mint ők az övékét, akit már régen elüldöztek, és aki sosem románul, hanem németül írt!
na ezzel használnál egy keveset a népednek, ha majd hazajössz!
@csársz: kibanagy +1
@csársz: + respect
@csársz: Erről jut eszembe, pár hónapja Kolozsváron volt szerencsém megnézni egy – a téma szempontjából lényegtelen melyik – darabot. Na ŐK ott, abban a (magyar) színházban, AZZAL használnak a népü(n)knek egy keveset. Max respect nekik.
És el sem mentek onnan, sőt, azt hiszem nem is nagyon mennének…….