A Fudan Hungary esete a magyar valósággal (különvélemény)
A Fudan Hungary egyetem nem lesz klasszikus értelemben a shanghai Fudan Egyetem magyar kampusza. Ugyanis a kurzusokat Magyarországon kell akkreditáltatni, magyar diplomát fognak kapni a diákok. A Fudan Hungary egyetemnek speciális viszonya lesz a Fudan Egyetemmel, és én, bevallom, nem egészen értem ezt a speciális viszonyt.
A nyilvánosságra hozott adatok alapján az egyetemnek nagyjából 150 millió dollár lesz az éves költségvetése, ami nagyon nagy összegnek tűnik, de nem az. Az én egykori alma materemnek, amelyik top 100-as egyetem a Shanghai ARWU listán (ezen a listán a kínai Fudan éppen a századik) kétmilliárd dollár az éves költségvetése, a bécsi egyetemé nagyjából 650 millió dollár, a Stanfordé olyan 6 milliárd dollár, a CEU budgetja pedig nagyjából 70 millió dollár. Az egészen kicsi, alig pár száz graduate studentet tanító Rockefeller kutatóegyetem kutatási budgetja 225 millió dollár. Ez egy nagyon kicsi egyetem lenne, 5000 diák (3000 alapszakos, 1500 mesterszakos, 500 doktorandusz). 55 full professorral, 60 associate professorral és 117 assistant professorral számolnak, de az assistant professorok (adjunktus) tervezett jövedelme évi 150000 dollár lenne, ami több, mint a Harvard assistant professor átlag. Ez azért nem bizarr dolog, mert négy kiemelt területen (business, orvosi, intelligens járművek, mesterséges intelligencia) lesz ötven professzor az ötvenből, és ezeken a területeken mind sokkal magasabb a jövedelmek az átlagnál. Ez az egyetem fajlagosan jobb lenne, mint a kínai anyaegyetem, ha egyáltalán anyaegyetemnek lehet nevezni a Fudant.
Az állampárti rezsimblog azt írta (a szerző a bécsi tudományegyetem elsőéves hallgatója, tandíj évi nulla dollár, szemben a Fudan Hungary tervezett 8000 dollárjával), hogy végre verseny alakul ki a magyar felsőoktatásban. Ezt nem kommentálnám, mert beperelnek.
Egyáltalán nem világos, hogy miért ér meg a Fudan Hungary 540 milliárd forintot a magyar államnak. Most hagyuk az „úgyis ellopják” szöveget. Nem, ez nem a kínai kommunista párt egyeteme lesz, nem kínai kémközpont, hanem egy nyugati (de még mennyire) egyetem Kelet-Európában. A kínaiaknak nyilván megér évi 10-20 milliárd forintot (ennyi jön ki költségként a bevételek kivonása után, és az sem biztos, hogy nekik kell kifizetni) egy egyetem Európában, ők építhetik meg, a magyarok meg kifizetik. Hogy majd lesz magyar egyetem a legjobb ötszázban? Akár a legjobb háromszázba is bekerülhetnek bizonyos listákon, de ez valóban megér félbillió forintot? Sokkal olcsóbban be lehetne juttatni (gyakorlatilag ingyen) egy magyar egyetemet a legjobb háromszáz környékére, ezt sokan kiszámolták már, formálisan egyesíteni kellene néhány budapesti egyetemet és csókolom. Ha mondjuk háromszor-négyszer ekkora lenne a Fudan Hungary, ugyanezekkel a fajlagos mutatókkal, akkor Európa egyik legmenőbb egyeteme lenne, de 55 professzor, akár negyedmillió dolláros fizetéssel, kevés a legjobb kétszázhoz.
Akármit is hazudik Jóságos Stumpf István, a magyar felsőoktatásba nem fognak most komoly pénzeket ölni, elszált az államadósság és nem vették fel az uniós hitelt. Nagyjából olyan magyarázatok lehetnek, hogy idehoznak a kínaiak start-up cégeket, amelyek a külföldi professzorok kutatásait is használják, és ebbe majd valahogy belefolynak magyar cégek. Vagy nem folynak bele. Miért folynának bele, miért érné meg ez a kínaiaknak. Ez a beruházás nemhogy nem fog megtérülni, jó eséllyel, folyamatosan újabb költséget fog termelni. Kikerül 540 milliárd forint a magyar felsőoktatásból, ennyi fog történni. És ha a budapestiek azt mondják, hogy ők nem akarják ezt az egyetemet, akkor el tudják érni, hogy ez az egyetem ne működjék Budapesten, akkor ez egy falanszter lesz, amíg szét nem rohad, talán el lehet kerülni, talán lehet valami megoldást találni, de ennek a rémálom szcenáriónak nem elhanyagolható esélye van. Ez lehetne a legborzalmasabb és egyben legszánalmasabb szimbóluma a magyar szoft polgárháborúnak.
Akartam írni egy posztot a Magyarország 2020 NER dicsőítő kötet (majdnem két kiló, több mint ezer oldal) egyetemi professzor szerzőinek Scopus adatairól, de nincs szükségem extra konfliktusokra. Hát ők általában nem láttak még nyugati egyetemet belülről, fel sem tudják fogni, hogy egy adjunktus érhet évi 150000 dollárt, általában azt sem tudják felfogni, hogy mit jelent az ideológiától független teljesítmény. Éppen a Fudan Hungary, Hszi Csin-pin ide vagy oda, jelentené itt komoly, ideológiától független teljesítmények egész sorát, de ezeknek a teljesítményeknek gyakorlatilag semmi köze nem lenne Magyarországhoz. Szépen behúzta ez az ország ezt a rezsimet, és csúnya lesz az ébredés, ha egyáltalán.
<div class='sharedaddy sd-block sd-like jetpack-likes-widget-wrapper jetpack-likes-widget-unloaded' id='like-post-wrapper-192691293-16528702-6ab41abcda6e6' data-src='https://widgets.wp.com/likes/?ver=14.1#blog_id=192691293&post_id=16528702&origin=www.orulunkvincent.hu&obj_id=192691293-16528702-6ab41abcda6e6&n=1' data-name='like-post-frame-192691293-16528702-6ab41abcda6e6' data-title='Like or Reblog'><h3 class="sd-title">Like this:</h3><div class='likes-widget-placeholder post-likes-widget-placeholder' style='height: 55px;'><span class='button'><span>Like</span></span> <span class="loading">Loading...</span></div><span class='sd-text-color'></span><a class='sd-link-color'></a></div>
A kínai oktatási piac óriási, de pl. csak gyári angol anyanyelvűek oktathatnak azokon a business school-okban, amelyeket én ismerek abban a tartományban, ahová rendszeresen járok. Ez a szűkítés és az óriási angoltudás hiány szembeszökően visszafogja a kínai fejlődést. Ha felépül kínai hitelből egy X ezer diákot angolul képző egyetem, ahová már a középgazdag kínai is simán elküldi az egy szem gyermekét, még ha nem is ő a legélesebb kés a fiókban, Kínának tiszta haszon. Mo. metszet, itt oktathat profi litván vagy portugál oktató, EU-n belül, a maga nem gyári akcentusával, de világszintű szaktudásával, óriási fizetésért, a kínai hallgató az EU-n belül él éveken keresztül, de nem a drágább felén, minőségi oktatást kap, utána hazamegy, és minimum középvezető lesz, még szép, hogy megéri.
Nekünk persze nem, mert az átlag magyar nem tudja ideküldeni majd a fiát-lányát, nekik marad Csehország, Ausztria, Lengyelország, esetleg Dánia és Hollandia, ha minőségi felsőoktatást akarnak – de ez sem a Fideszt, sem Palkovicsot, sem a rájuk szavazó 3 millió MAGYART nem érdekli.
Ja, hogy valamelyik Palkovics hasadvány megint hazudott? Nem mondod 🙂
„Mo. metszet, itt oktathat profi litván vagy portugál oktató, EU-n belül, a maga nem gyári akcentusával, de világszintű szaktudásával…..”
kétlem. amerikaiakról lehet szó. ezek olyan területek, ahol az amerikaiak és Oxbridge nagyon erősek, itt litván vagy portugál nem fog labdába rúgni.
a kínai középosztály ma is külföldre küldi a gyerekeit, brit és amerikai egyetemekre, esetleg ausztráliába. a kínai fudanra nem küldheti, mert oda csak a cream of the cream of the topot veszik fel. a pesti fudanon mondjuk lesz egy BSc évfolyamon ezer diák. nem olcsó, de Pest sokkal olcsóbb azért, mint Anglia, és a tandíj jóval alacsonyabb lesz, mint Angliában, szóval, ha ez az egyetem tényleg feláll és működik, akkor itt esetleg nagyobb túljelentkezés lesz, mint Oxfordban. a kínai felsőközép is idejöhet, de a legjobb európai diákok is, ez a része működhet a tervnek. de ha itt bármi botrány lesz az egyeteme körül, akkor megcsúszhat minden.
Pontosan miért is lenne a Fudan Hungary „nyugati” egyetem? És miért is nem lenne a népi Kína állampártjának egyeteme?
Ad notam nagy tervek:
https://hvg.hu/itthon/20150304_Igy_alakitana_at_a_felsooktatast_a_korman
Két dolog.
1. Ha valaki még egyszer leírja a szabad sajtóban, hogy Orbánék ÚGY BEBETONOZZÁK A FUDAN HUNGARY EGYETEMET, HOGY KORMÁNYVÁLTÁS ESETÉN SE LEHESSEN MEGSZABADULNI TŐLE, azt gyávaságért és dezertálásért a helyszínen főbe lövetem.
2. Ha a magyarok nem akarják a Fudan egyetemet, akkor nem lesz Fudan egyetem. Ha ezért Kína a nemzetközi jog szerint kártérítésre jogosult, akkor Kína megkaphatja a KESMÁ-t, a teljes magyar NBI-et stadionostul és akadémiástul, a Tiborcz-kastélyokat, a gánti bányakonglomerátumot, ráadásként pedig a Szent István Bazilikát China Centernek.
Nőjenek már ki a tökeink végre. 🙁
a finanszírozást sem a kínai állam vállalta. annyi van, hogy lesz kínai nyelvi képzés.
a kínaiaknak az az érdeke, hogy ez egy baromi jó egyetem legyen, ahová a legjobb emberek jönnek. a magyar érdeket nem látom az ügyben. legalábbis nem félbilló forint értékben.
A kínai Fudan Egyetemen van School of Marxism.
https://www.fudan.edu.cn/en/2019/0513/c295a96648/page.htm
Válasz Kettes:
Nekem be’gyön ez a „magyarik ha nem akarják akkor nemlesz” jogértelmezés. De tartok attól, h a nemzetközi bíróságon ez kevés 🙁
Ugyanakkor annyira szereretném látni a kínaiak arcát a kormányváltás után amikor Karácsony G. faarccal, kártérítésül felajánlja a Gánti-kőbányát és az akasztóihoz hasonlatos virágos-ligetes alcsúti stadiont 😂
Hiányolom kicsit, hogy „Egyszer csak vége lesz”.
Amúgy én attól, hogy „a kurzusokat Magyarországon kell akkreditáltatni” nem tudok lemenni hídba. Egyrészt tudjuk, hogy mostanában hogy működik az akkreditációs bizottság, másrészt ha jól emlékszem a vakcinákat is az OGYÉI-nek kell magyarországi használatra engedélyezni. És úgy engedélyezve lettek, mint a pinty. A repteret még mindig „Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér”-nek hívják, tartós mementóként, felemelt középsőujjal jelezve,, hogy ki az erősebb kutya. Szóval ha a poszt alaptétele, hogy a magyar akkreditáció miatt lesz ez itt szép és jó, hát engedtessék meg a kételyemet jelelzni.
és esetleg néhány szépen térkövezett főteret is hozzácsaphatnak
A business, mérnöki, képzéseket még valahogy el tudom képzelni de az orvosi az nemigen áll össze nekem. Klinikai képzés?
speciális gyógyszerkutatás
A klinikai gyógyszerfejlesztéshez klinikák kellenek, jó ellátási minőséggel és nagy beteganyaggal. Ebben a Fudan nem tud játékos lenni, amit el tudok képzelni, hogy a SE klinikáin az aktívabban study-zókat megveszik, hogy affiliációnak beírják a Fudant is. A preklinikai gyógyszerkutatás meg sokkal inkább alapkutató laborokból leválló spin-offokban megy és nem igazán tervezhető, hogy mikor bukkan valaki olyasmire, amiből érdemes lehet gyógyszert fejleszteni. Ami nem világos nekem, hogy hogyan akar a Fudan magas(abb) színvonalú orvosképzést csinálni? Ami a hazai orvosi egyetemeknek hiányzott ehhez, az neki is fog, a jó (EU/világszinten versenyképes) klinikai képzéshez kiszámítható, magas ellátási színvonalat nyújtó eü. intézményi háttér kell rendesen megfizetett, jól képzett (és okos) szakorvosokkal, jól működő folyamatokkal, minden klinikai specialitásban, mélyen beépülve a hazai betegellátási struktúrába. Az egyetemi klinika mindenütt a világon a legmagasabb progresszivitási szintű ellátó, az üzemeltetés költsége a (nagyon)sokszorosa bármilyen más természettudományi képzés üzemeltetési költségeinek. Az orvosképzés jellegénél fogva duális, sokkal inkább, mint bármilyen más egyetemi képzés. Az alapkutatásban, publikációban a Semmelweis sem rossz, a QS szerint kb. a Fudan szintje, h-indexben kicsit rosszabb, átlagos citációban meg kicsit jobb.
azt hiszem itt valami egészen speciálisról lehet szó.
„pharmaceutical studies and medical science, examining general public and in-patient
medicine supply, health care, pharmaceutical production, pharmaceutical wholesale,
industrial pharmaceutical and health authority fields, and developing and enhancing
pharmaceutical, biological, chemical, as well as medical-oriented scientific
researches.”
egészen speciális bullshitről 🙂
nem hiszem, hogy bullshittelnek, a fudan egy nagyon komoly egyetem.
Sajnos attól tartok, hogy ez nem bullshit, hanem kőkemény gyógyszeripari kutatásra való ráállást jelent majd, a labor-infrastruktúrát – gondolom – úgyis finanszírozza a dagadt pár pluszmilliárdból. Az alufólia sapkám alól még azt is megkockáztatom, hogy a Covid-vakcinák minden kritika nélküli orbánisztáni alkalmazása ráébresztette Micimackóékat arra, hogy itt van 9 millió birkaszerű potenciális európai (ez fontos!) kutatási alany, akik nem kérdeznek semmit, hanem szépen odatartják a karjukat-kitátják a szájukat, beígérünk nekik mondjuk napi 10-15 ezer szar HUF-ocska „költségtérítést”, a plazmabiznisz is virágzik, aranybánya lesz ez is. A vakbélműtéttel meg küzdjön az orbánisztáni orvos.
még egyszer. ez egy magyar egyetem, magyar felügyelettel, alapítványi tulajdonban. mindent magyarországon fognak akkreditáltatni, és rá akarnak nyomulni az európai grantekre.
Ez nem így működik… a klinikai fejlesztést már így is nyomja az ország ennek leginkább az ellátórendszer minősége a korlátja. A klinikai vizsgálatokat vagy ICH-GCP kompatibilisen csinálod FDA/EMA engedélyezéshez, (ez lényegében most is nagyüzemben megy) ha meg ez nem cél, akkor olcsóbb Kínában csinálni. A drug discovery-hez egy nagyon erős és széles-spektrumú alapkutatás kell masszív és kiszámítható finanszírozással, amire ráépül egy biotech startup/spinoff ökoszisztéma. Nem véletlen, hogy ez itt nincs és ennek a megteremtése ezeknek az összegeknek a sokszorosa lenne, meg pár év(tized). Ami közte van, ahhoz meg nem kell egyetem (meg nem is praktikus ott csinálni).
Mindez nem zárja ki azt, amit írtam, sőt inkább alátámasztja (a független magyar egyetem független magyar felügyelete majd szépen ignorálja az arra vonatkozó pekingi sugallatokat, hogy mit is kéne kutatni…?). Mindegy, egyelőre mindannyian csak találgatunk, pár éven belül pedig sajnos úgyis látni fogjuk, melyikünk sejtései valósulnak meg a gyakorlatban. 🙁
„Papíron” én is nagyjából tudom mindezt, csak az a baj, hogy én már bármit feltételezek a rendszerről, ami az „akaratával hajlítja a valóságot”… Mindegy, ahogy pár perce írtam, pár éven belül sajnos így is, úgy is meglátjuk, mi lesz ebből az egészből. 🙁
500 milliárdért szerintem csinálhatnánk egy jó magyar egyetemet is (tudom, a Fudan is az lesz a konstrukcióját és akkreditációját tekintve), és a világ legjobb tudósait hívhatnánk meg előadni, hiszen építeni nem sokat kellene a pénzből. Lehet, hogy az egész ügy tkp. arról szól, hogy építeni kelljen (mert ugye „Építeni szeretünk”), közbeszerzés nélkül? Mert azt azért nem hiszem, hogy a követ és a segédmunkásokat is Kínából szándékoznak idehozni, és egyébként is, magyar alvállalkozókra bizonyára szükség lenne…
Mondjuk abban az immár 6 éves elképzelésben még mindig több volt, mint amit most csinálnak. (Igaz, akkor még felsőoktatásban gondolkodtak, ma meg hatalompolitikában és lopásban.)
Egyébként vannak egyáltalán ún. alkalmazott tudományok egyetemei vagy közösségi főiskolák? Mert én csak azt látom, hogy minden egyetem lett…
A Fudan Hungary nem „magyar”, hanem olyan – tetszőleges – törvények alapján fog működni, amit Orbán Viktor jónak lát majd. (És hogy ebben a konkrét esetben mit lát majd jónak, nyilvánvalóan maximálisan a pillanatnyi helyzettől, illetve a kínai döntéshozóktól függ, merthogy ő az utóbbiakkal üzletel – Kína viszont semmit sem ad ingyen, sőt: nem véletlenül emlegetik egyesek a kínai adósságcsapda fegyverét.)
.
A Fudan Hungaryt működtető alapítvány mi a bánatos rossebre érv? Az alapítványi forma – Magyarországon – arra jó, hogy hivatalosan is államilag ellenőrizetlenül lehessen folytatni a bűnelkövetést. (Lásd még állami pénzek MKB-alapítványok általi közpénzjelleg-elvesztése stb.)
.
Finanszírozás: a Fudan Hungaryt valóban a magyar állampolgárokkal fizetteti meg Kína – de ez mire garancia azon kívül, hogy ismét csak egyértelműen hazaáruló tevékenységet folytat a Seggfej?
.
…A magyar oktatók (bármi melletti) érvként való emlegetését pedig finom főúri modoromnál fogva nem kommentálnám az orbánvezérlésű egyetemi komisszárok /áthúzva/ kancellárok, doktor Lánczik, tűzoltótábornok-professzorok és kézilabda-docensek hazájában…
Az lehet… csak ami oda van írva, az a homályos általánosságok halmaza. Még a tudományterület is nehezen azonosítható be belőle. Azért az látszik, hogy valószínűleg nem orvosképzés, max. valami gyógyszerészeti/egészségtudományi ügy. Úgy azért valamivel érthetőbb.
Van két fő egyetemi feladatkör:
1. Az egyetem tudományos, szellemi műhely. Kutatási hely, ahol az intellektuális elit összegyűlvén, a világot úgy általában (elvégre universitas) előrevinni szándékozik.
2. Az egyetem az elképzelhető legmagasabb szintű szakmai képzés helye.
Privát benyomásom, hogy bár formálisan nagyjából ugyanolyan minden magyar egyetem, a valóságban többük ráállt arra, hogy lehet, hogy a tanárok nem tartoznak az intellektuális világelitbe, de tanárként jók, tehát a kikerülő hallgatók jó pszichés állapotban és elég jól képzetten, a munkaadók által kedvelt minőségben kerülnek ki onnan. Szóval, a tábla változott, de a jó főiskolák maradtak jó főiskolák és talán lett egy-két új is.
Talán már elírtam itt valahol: a magyar orvos(egyetemi) lobbi erejének ismeretében lényegében kizártnak tartom, hogy a SE és a többi mellé valóban egy rivális, elképesztő tőkeerejű orvosképzést felnövesztenének, akárcsak a külföldi hallgatók fogadására is. Nagy valószínűséggel közös ill. ráépülő képzések lesznek az orvoskarokkal, esetleg egy-két saját speciális szakképzéssel. Az egyetemi kllinikákat éppenhogy sikerült (egyelőre) kimenteni az alapítványosdival Pintér alól, ha erre képeske voltak az ovosok, hogy egy komlett felsőoktatási rendszeri botránysorozat vállalását kikényszerítsék (egyébként helyes szándékaikhoz), akkor klinikákat nyilván nem fogják feladni, a küldöldi hallgatóikat, ami a létfeltételük, még kevésbé.
Amikor legutóbb kinn jártam Kínában az egyetemi kutatóhelyünkön (helyi szerződés), akkor a természettudományi kar szerves és alkalmazott kémia intézete az alapötlettől a forgalmazásig (!) fél év alatt (!) összedobott valamelyik gyógynövényből (16000 körül van nekik a regiszterben) kivont dihidromiricetin hatóanyagú energiaitalt, ami megjelent a helyi termékexpón is, külön pavilonnal. Ugyan nem gyógyszer, de f*szán beleillik abba, amit leírnak magukról.
Táplálékkiegészítő-fejlesztés… Érdekes dolog az is, de a gyógyszerfejlesztés/gyártás az nagyon más homokozó… A táplálékkiegészítő piacon nagyon sok minden elmegy és valljuk be őszintén, a marketingen lényegesen több múlik, mint a termék minőségén…
1/ Étrendkiegészítő (amikor táplálékkiegészítőt mondtam egyszer egy szakmai fórumon, elég keményen helyretettek…).
2/ Igen, jogos, össze sem hasonlítható semmilyen paraméter alapján, ám „látványos” sikereket lehet elérni (lám-lám, mi aztán tudunk együttműködni az iparral, e!, nem ám holmi fióknak dolgozunk, aztat e!, rajta tartjuk a gazdaság ütőern a kezünk, oszte’), és nem véletlenül szerepel egyfajta odavetett mondatként a szöveg végén („…as well as medical-oriented scientific researches”). Régen megtanultam, hogy a valódi célokat „as well as”, „also”, „including” stb. alatt kell elrejteni.
Majd kapnak klinikát is, ez igazán nem lehet probléma.
Az alufólia sapka jó ötlet, elvégre sose lehessen aztat tudni… 🙂
Szvsz. kellő távolságból szemlélve, van ebben a „csendéletben” valami határozottan tragikomikus. A CEU Bécsben, az MTA-val felmostak, kicsavarták, és kiterítették száradni, a kutatóhálózat köszöni „jól” van, pár ígéretesebb projekt (incl. staff) elhúzott barátságosabb éghajlatra, és az alapítványi egyetemek, nagy elődök léptei által megszentelt auláinak sarkában, pár jobb sorsra érdemes ember, törött kezével a vérző orrát törölgetve arról elmélkedik, hogy milyen komoly egyetem a Fudan. „Ez egy magyar egyetem (elvtársak), a kurzusokat Mo-on kell akkreditálni (elvtársak), according to ABC/DEF/GHI standards (elvtársak)…” Én meg nézek ki a fejemből, és próbálok rájönni, mit néztem el. Vagy az én készülékemben van a hiba, vagy páran erejük megfeszítésével próbálják őrizgetni a látszatot. Na mindegy, hinni kell, én azt hiszem iszom még egy kávét 🙂
(Btw. Megkaptam a 2. Modernát. Az első utáni izomláz a négyzeten 🙁 )
Éppenséggel de… mert amit kap pont annyira lesz jó, mint a SE tud lenni. Vagyis ez legfeljebb átnevezés…
Napuff, és most kell megtudnom, hogy az alusapi nem véd az alienek agybefolyásolása ellen, sőt?!? 😀
http://omgfacts.com/can-tinfoil-hats-keep-the-government-from-reading-your-mind/
A többire meg… hát igen. Szerintem nem a te készülékedben van a hiba. Eddigi életem során egy dologgal nem vádolhatott senki, hogy behunyt szemmel ülök a szarcunami közepén és azt mantrázom, hogy „ez csak finom csokikrém”. Mindig nyitott szemmel ültem és kimondtam, hogy ez biza szar. Kérdés az, hogy miért maradtam ülve, illetve hogy mit értem el az egésszel… de lehet, hogy még ez is megváltozik a jövőben.
(Off: én munkahelyi fájzert kaptam, az első után lett egy hatalmas vörös flekk a karomon és az egész vállam aljasul fájt vagy 3-4 napig, a második adagnál már csak kicsit és rövidebb ideig sajgott. Akkora izmai lehetnek már az immunrendszeremnek, mint egy nightclub kidobóemberének. 🙂 )
Gondolod hogy a rendelkezésre álló, orbánisztáni viszonylatban lényegében korlátlan pénzből nem tudnak bármit és bárkit megvenni? A költségvetés-tervezetük szerint még egy tanseg évi fizetése is kb. 11 millió forint, labortechnikusnak is rohanni fognak a legjobbak, főleg a „civilizált” és túlfizetett káeurópából. Az infrastruktúra összerakása meg szerintem technikai kérdés. Mennyi idő alatt lett a semmiből Wuhanban 1000 ágyas Covid-kórház…? Ami a klinikai vizsgálatokat illeti, az én olvasatomban pont az a lényeg, hogy Európában csinálják, mert lehet hogy Kínában olcsóbb, de az ott végzett (nem végzett) Covid-vakcina trialok eredményei hogy azt ne mondjam megkérdőjelezhető hitelességűnek bizonyultak. Ha viszont tényleg ginzengkapszula meg energiaital lesz a cél, még ez sem szempont. Mindegy, úgyis csak találgatunk, ahogy már írtam korábban, a valóság meg előbb-utóbb úgyis pofán vág mindannyiunkat. 🙁 🙁 🙁
540 milliárdot akarnak elkölteni, miközben a magyar felsőoktatásnak ígért pénzek eltűntek. ez a lényeg. és tényleg folyamatosan hazudnak.
de…azt én valóban szeretném tudni, hogy mi ez az egész, mert nem áll össze.
Engem nagyon elgondolkodtatott, amikor pár éve ráébredtem, hogy Kína milyen energiával kezdett el dolgozni azon, hogy legalább a kereskedelmi és polgári joga papíron Európa-kompatibilis legyen – a minta a nagy klasszikus, a német BGB, a német magánjog. Elképesztő pénzeket feccölnek fiatalok kiképzésére, európai kutatóutakkal a legjobb egyetemekre, konferencia-részvételekkel (évente három-négy konferenciacélú átruccanás Európába egy tansegnek is teljesen normális), óriási fizetésekkel, cserében persze őrült szorgoskodást várnak el tőlük, és szintén elképesztő pénzekért importálnak európai, elsősorban német jogtudósokat egyetemi oktatónak. Nyilván az egész nem problémamentes, van belső (kínai) ellenzéke is a folyamatnak, számomra azonban mégis nagyon-nagyon elgondolkodtató ez az Európa felé való ilyen sokrétű nyomulás. A dagadt ez előtt nyitja tágra a kaput és fekszik le piros szőnyegnek.
Egy Massachusetts General Hospital színvonalú klinikai képzőhelyben nem az infrastruktúra a drága (az se olcsó, de abban nem annyira nagy a difi, kb. ugyanazt használjuk itt is)… hanem az üzemeltetés (értsd: a state-of-the-art betegellátás fenntartás eszköz/anyag/humánerőforrás vonalon)… Az évi 11 milláért meg legfeljebb a magyar kutatói szférában számít soknak, ennyit egy kicsit tapasztaltabb sebész/szemész szakorvos már most is megkeres, ide meg a legkiválóbbakat kellene vonzani… ha ezt Ny-EU-ból kéne, akkor kis túlzással egy nullát oda kell még írni a végére. Ha nem írod, akkor meg még mindig a Semmelweisnél meg az átnevezésnél tartunk…
Summa summarum: a klinikum magas színvonalú oktatása elképesztően drága, ez nem igazán önjáró, hanem az eü rendszerbe illeszkedő csúcsellátóra „települ rá” inkább egy orvosi egyetem. Abból meg már a meglévőket sem tudja/akarja finanszírozni az ország…
Hát lehet, hogy pont emiatt lesz a gyógynövényes energiaital a fókuszban…? Ahhoz nem kell sebész meg szemész. (Egy fudanos prof átlagfizetése a tervek szerint egyébként évi 200 ezer USD lenne, jó-jó, ez egy Mayo klinikás csúcsragadozó fizetésének a fele, de nem tökmag mégse.) Ja és erről biztos tudsz:
https://semmelweis.hu/etk/oktatas/hagyomanyos-kinai-gyogyaszat/
Nyilván nem én vagyok az első, aki erre gondolt, de mégse tudom kiverni a fejemből, hogy itt az elsődleges cél nem a „nyugati” (orvos-) todomány magas célú művelése lesz. Ahogy JT-nek írtam feljebb, elgondolkodtató az „európai” jog irányába való látványos nyomulás is… nekem ez az egész valamiféle terepszínű (értsd: nyugatias-európaias) álcának tűnik, ami alatt valami nagyon más fogja megvetni a lábát kis kontinensünkön. Nem egetrengető új meglátás, de tartok tőle, hogy ettől még valósággá válhat. 🙁
A gyógynövényes energiaitalhoz nem kell a 200e USD-s fizetés, az egy sima ipari kutatás, azt a töredékért megcsinálják neked most is az SE-n is, Debrecenben is, meg még pár helyen. Ha kell hozzá klinikai vizsgálat, ahhoz megint csak fölösleges egyetemet gründolni, ilyenre szakosodott kis CRO megcsinálja neked. Ilyesmit amúgy is olcsóbb olyan helyen fejleszteni, ahol a hatóságok kevésbé skrupulózusak, nem véletlen, hogy inkább az itt vett táplálékkiegészítőket/gyógynövényes bűvölöm-bájolomokat gyártják a Távol-Keleten és nem fordítva. Alapanyag szinten egyébként mindenképpen…
A 400e USD/év meg jónéhány szakmában nem a Mayo-s csúcsragadozó, hanem az átlag, van ahol meg a belépő szint (komolyabb manuális szakmák pl.) 100 körül még egy intenzíves szakápoló is kereshet…
Mindezt elolvasva, tulajdonképpen milyen értelemben nevezhető egyáltalán „Fudan” egyetemnek ez az izé? Ha jól értem, kb. a tanári kar toborzását bízzák a Fudanra, oszt annyi. Tehát ez egy magyar egyetem, akik headhunter cégként alkalmazzák a Fudant…
A magam részéről egészséges távolságtartással állok hozzá, minden erősen hierarchikus és tekintélyelvű társadalomban felnőtt (szocializálódott) egyedhez. Az ilyen megtanul mindent, de tényleg mindent, anélkül, hogy a személyiségében a hierarchikus és tekintélyelvi alapok sérülnének. Azok idejekorán hardwired elemek. Kiválóan eldiskurál veled a filoszról a görögöktől a nyugati kortársakig, IT-ről a felhőalkalmazásoktól, a kvantum-számítástechnikáig, a belga sörökről 😉 , a Rolling Stonesról, térdig ér a Q1 publist-je (@JT elalél 😉 ), de nem tehetek róla, én a fejébe potenciálisan „telepített” KKP gombot is látom (az egészséges paranoia életmentő 🙂 ). A kínai nem a II. vh-t követő, mindent lefotózó japán turista. Kína (úgy enbloc) nem kooperálni akar, hanem hódítani (persze nem egy III. vh útján). Most őszintén (ha ez nem urban legend), milyen társadalom már az, amelyik képes felmászni az Everestre, csak azért, hogy körbehugyozza a saját kétésfél négyzetméterét. Ha egy (@JT mércéje szerint) top csájníz egyetemen végzett megpattan, a célállomás „hárombetűsei” helyében holta napjáig vetnék rá rendszeresen félszemmel egy pillantást (nem, nem gondolom, hogy a „gombnyomásra” egy vírussal töltött robbanómellényt ásna elő a bőrönd aljáról 😉 ) . Amúgy a Fudan egy kiváló outpost, messze több (technikai háttér) lehetőséggel, mint egy nagykövetség. Vitya pedig nem az az ember, aki egy ilyet kontrollálni tudna. Szóval nem élvezek el a „mainland” Fudan – főtevékenysége területén felmutatott, vitathatatlan – eredményeitől és a legkevésbé sem hiszem, hogy a magyar felsőoktatás színvonalának megerősítését egy ilyen kétes biznisszel kéne megtámogatni. Azt annál inkább, hogy a magyar társadalmi tudatot régóta rongáló vityát (és tetvestársait) bekúrni egy megfelelő cellába, kifejezetten jót tenne a magyar felsőoktatásnak (is).
Asszem a mi eszmecserénk is valamilyen módon tükrözi a (jobb híján hogyannevezzemmeg) „természettudós”-„társadalomtudós” megközelítések közötti különbséget. Te kőkeményen, természettudományos-gyakorlatias racionalitással érvelsz pl. annak kapcsán, hogy a 400 ezer USD/év fizetés melyik szakmában milyen szintű fizetésnek számít, illetve hogy a gyógynövényes energiaitalt megcsinálja neked a KovácsVegy Kft. Nyírségborzasztón, mert ipari alapkutatás. Egy dologra nem kínáltál választ: hát akkor mi a redvás úristent akar itt a Fudan „orvosi” kara? Engem pünktlich a disszonanciák izgatnak, mert számomra pont ennek a kőkemény racionális-gyakorlatias érvelésnek a mentén nem áll össze a kép, a saját logikám szerint. Számomra marad az a sötét sejtés, amit már írtam: itt az „európai standardok szerint művelt tudomány” örve alatt valami más fog bekúszni Európába. Pár év múlva meglátjuk, melyikünknek lesz úgymond igaza. 🙁 🙁
Kedves vizuális keresztfiam, egyetértünk. 🙂 🙁 Amit leírtál, tökéletesen jellemzi például a Kölnben-Göttingenben-máshol buzgólkodó kínai ifjú vendégkutató jogásztitánokat, akik szinte akcentusmentes németséggel referálnak pölö Rudolf von Jhering munkásságáról, azonban a referátumuk végén valahogy a „jobb a békesség” jegyében félsz igazán mélyenszántó kérdéseket feltenni nekik mondjuk az emberi jogok tanának „nyugati” fejlődéséről. Ezért is írtam alább, hogy „nekem ez az egész valamiféle terepszínű (értsd: nyugatias-európaias) álcának tűnik, ami alatt valami nagyon más fogja megvetni a lábát kis kontinensünkön”. 🙁
Ezt meg csak úgy a „Reszelgetem a körmömet és hülyeségeket beszélek” jegyében tódom ide be.
https://hvg.hu/itthon/20210525_fudan_ugy_kinaiak_magyarorszagon_keleti_nyitas
Bocsi, de durván nem vagy képben…Ha Debrecenben ezt nem tudták rendesen elkutatni és a Hell számára kész technológiával előjönni (a fideszes Hell szállítmányozó cégével nyerették el : https://tudoster.idea.unideb.hu/hu/palyazatok/253 , https://unideb.hu/hu/uj-tipusu-extrakcios-technologia-kidolgozasa-es-alkalmazasa-meggy-anthocyanin-tartalmanak ; ugye vágod, annyi a stájsz, hogy macerálod vagy digerálod, X% etanol-víz eleggyel, citromsavval vagy aszkorbinsavval, osztjónapot’), akkor miből menne fél év alatt egy komplett étrendkiegészítő, másnaposság elleni energiaital?
Az SE-n leköpnek, mert nem gyógyszer (egyszer próbálj csak bemenni hozzájuk étrendkiegészítős témával), akkor már inkább valamelyik ELKH-maradványhoz fordulnék.
Nem értem. Itt direkt tesz mindenki úgy, mintha nem ismerné Vincent első és második törvényét? Az első törvényből nyilvánvaló, hogy 1. lopnak, 2. ki akarnak cseszni Karácsonnyal meg Baranyival, 3. mindezt balfasz mód teszik és a kínaiak ezt kihasználják.
A második törvényből meg az, hogy az Unió további rombolása a célja (ez a legnagyobb mocsokság, ami ezügyben felmerül) de ez az, amit még meg kell szorozni kettővel és az még nem a vége.
Ami biztos, hogy nem szempont, az a felsőoktatás, orvosképzés, kutatás, meg efféle libernyák bolsevik trükkök.
Pontosan. Szó nincs mondjuk alternatív egyedemi képzésről, csak lopási szándékról van szó. 🙁 Minden más az mellébeszélés. 🙁 Sajnos. 🙁
Lehet latolgatni az érveket pró és kontra (a patkófék megjegyzem ha nincs eső még jobb is a biciklin). 🙂
Ahogy a Belgrád – Soroksár vasút sem halad, ahogy Paks 2 sem halad, ez sem fog haladni. Mert szerencsére rendszeridegen. 🙂
Ebből sem lesz semmi, ahogy a ner is rövidesen elmúlik. 🙂 Így vagy úgy. 🙂
Ha meg nem, akkor tévedtem, és a nerben múlok el. De az elmúlás bejött. 🙂
„Az SE-n leköpnek, mert nem gyógyszer (egyszer próbálj csak bemenni hozzájuk étrendkiegészítős témával), akkor már inkább valamelyik ELKH-maradványhoz fordulnék.”
Az sem teljesen mindegy, ki megy oda és mivel… fogalmazzunk úgy, hogy ezzel kapcsolatban van tapasztalat a közvetlen ismeretségi körben:)
Félre ne érts, én azt kétlem kicsit, hogy ez valami tényleg komolyan vehető dolog lenne, legalábbis orvosi/gyógyszerfejlesztési vonalon. Ha lopni akarnak, azt ennél egyszerűbben is megoldható, ezért nem áll össze a kép. De lehet, hogy nekik se, mert amit itt JT idézett az kb. olyasmi szöveg amit egy elkutatós pályázatba szoktak írni, csak angolul van.
Igen, ennyikeh. Nemlétezőfszmtudja hogy minek magyaráztam itt feljebb az elméletileg hipotetikusan létező megközelítési árnyalatokat, különös tekintettel a mennyitkeres-a-majoklinikán-egytanseg eszmefuttatásra. Olvassuk újra Vincent törvényeit, s megvan az ideológiai háttér. Ennyikeh, fszom. 🙁 🙁 🙁
Nem értem, hogy miért keveri össze mindenki az egyetem épületét az egyetem intézményével?
Szerencsésebb egyetemek saját épületben működnek, viszont ez nem szükségszerű. Szinte bármilyen (no jó, kisérleti tanszékeknek speciális) épület megfelel a célra. A CEU Bécsbe költözése sem úgy ment végbe, hogy elkezdtek ott épitkezni. A Fudan akár egy éven belül is elkezdhetne nálunk müködni, ha akarna. Egy villámgyors szervezeti felépitéssel és tanári kar toborzással megoldható lenne.. Hogy ez nem igy történik, azt mutatja, hogy Viktornak valójában nem az egyetem mint oktatási intézmény a fontos, hanem maga az épitkezés.
Pedig hogy Dobó egykori mondását aktualizáljam, az egyetem „ereje nem a falakban, hanem a lelkekben vagyon”.
Mivel semmi konkrétum nincs a majdani egyetemet müködtető kuratórium alapszabályzatáról,, a müködési elvekről, a felvételi módozatokról, de a finanszirozásról sem, ezért nem értem, miről is vitatkozik a fél ország?
Ami nyilvánosságra került, hogy kinai hitelből, de végső soron magyar pénzből épülne meg a kampusz.
Azt értem, hogy magán az épitkezésen megint lehet lenyúlni jópár milliárdot.
No de mi lesz azután? A kampusz állami pénzből épül, akkor állami tulajdonban marad? Vagy ingyen megkapja az egyetem? Vagy bérli az egyetem az államtól?