A Fudan Hungary esete a magyar valósággal (különvélemény)
A Fudan Hungary egyetem nem lesz klasszikus értelemben a shanghai Fudan Egyetem magyar kampusza. Ugyanis a kurzusokat Magyarországon kell akkreditáltatni, magyar diplomát fognak kapni a diákok. A Fudan Hungary egyetemnek speciális viszonya lesz a Fudan Egyetemmel, és én, bevallom, nem egészen értem ezt a speciális viszonyt.
A nyilvánosságra hozott adatok alapján az egyetemnek nagyjából 150 millió dollár lesz az éves költségvetése, ami nagyon nagy összegnek tűnik, de nem az. Az én egykori alma materemnek, amelyik top 100-as egyetem a Shanghai ARWU listán (ezen a listán a kínai Fudan éppen a századik) kétmilliárd dollár az éves költségvetése, a bécsi egyetemé nagyjából 650 millió dollár, a Stanfordé olyan 6 milliárd dollár, a CEU budgetja pedig nagyjából 70 millió dollár. Az egészen kicsi, alig pár száz graduate studentet tanító Rockefeller kutatóegyetem kutatási budgetja 225 millió dollár. Ez egy nagyon kicsi egyetem lenne, 5000 diák (3000 alapszakos, 1500 mesterszakos, 500 doktorandusz). 55 full professorral, 60 associate professorral és 117 assistant professorral számolnak, de az assistant professorok (adjunktus) tervezett jövedelme évi 150000 dollár lenne, ami több, mint a Harvard assistant professor átlag. Ez azért nem bizarr dolog, mert négy kiemelt területen (business, orvosi, intelligens járművek, mesterséges intelligencia) lesz ötven professzor az ötvenből, és ezeken a területeken mind sokkal magasabb a jövedelmek az átlagnál. Ez az egyetem fajlagosan jobb lenne, mint a kínai anyaegyetem, ha egyáltalán anyaegyetemnek lehet nevezni a Fudant.
Az állampárti rezsimblog azt írta (a szerző a bécsi tudományegyetem elsőéves hallgatója, tandíj évi nulla dollár, szemben a Fudan Hungary tervezett 8000 dollárjával), hogy végre verseny alakul ki a magyar felsőoktatásban. Ezt nem kommentálnám, mert beperelnek.
Egyáltalán nem világos, hogy miért ér meg a Fudan Hungary 540 milliárd forintot a magyar államnak. Most hagyuk az „úgyis ellopják” szöveget. Nem, ez nem a kínai kommunista párt egyeteme lesz, nem kínai kémközpont, hanem egy nyugati (de még mennyire) egyetem Kelet-Európában. A kínaiaknak nyilván megér évi 10-20 milliárd forintot (ennyi jön ki költségként a bevételek kivonása után, és az sem biztos, hogy nekik kell kifizetni) egy egyetem Európában, ők építhetik meg, a magyarok meg kifizetik. Hogy majd lesz magyar egyetem a legjobb ötszázban? Akár a legjobb háromszázba is bekerülhetnek bizonyos listákon, de ez valóban megér félbillió forintot? Sokkal olcsóbban be lehetne juttatni (gyakorlatilag ingyen) egy magyar egyetemet a legjobb háromszáz környékére, ezt sokan kiszámolták már, formálisan egyesíteni kellene néhány budapesti egyetemet és csókolom. Ha mondjuk háromszor-négyszer ekkora lenne a Fudan Hungary, ugyanezekkel a fajlagos mutatókkal, akkor Európa egyik legmenőbb egyeteme lenne, de 55 professzor, akár negyedmillió dolláros fizetéssel, kevés a legjobb kétszázhoz.
Akármit is hazudik Jóságos Stumpf István, a magyar felsőoktatásba nem fognak most komoly pénzeket ölni, elszált az államadósság és nem vették fel az uniós hitelt. Nagyjából olyan magyarázatok lehetnek, hogy idehoznak a kínaiak start-up cégeket, amelyek a külföldi professzorok kutatásait is használják, és ebbe majd valahogy belefolynak magyar cégek. Vagy nem folynak bele. Miért folynának bele, miért érné meg ez a kínaiaknak. Ez a beruházás nemhogy nem fog megtérülni, jó eséllyel, folyamatosan újabb költséget fog termelni. Kikerül 540 milliárd forint a magyar felsőoktatásból, ennyi fog történni. És ha a budapestiek azt mondják, hogy ők nem akarják ezt az egyetemet, akkor el tudják érni, hogy ez az egyetem ne működjék Budapesten, akkor ez egy falanszter lesz, amíg szét nem rohad, talán el lehet kerülni, talán lehet valami megoldást találni, de ennek a rémálom szcenáriónak nem elhanyagolható esélye van. Ez lehetne a legborzalmasabb és egyben legszánalmasabb szimbóluma a magyar szoft polgárháborúnak.
Akartam írni egy posztot a Magyarország 2020 NER dicsőítő kötet (majdnem két kiló, több mint ezer oldal) egyetemi professzor szerzőinek Scopus adatairól, de nincs szükségem extra konfliktusokra. Hát ők általában nem láttak még nyugati egyetemet belülről, fel sem tudják fogni, hogy egy adjunktus érhet évi 150000 dollárt, általában azt sem tudják felfogni, hogy mit jelent az ideológiától független teljesítmény. Éppen a Fudan Hungary, Hszi Csin-pin ide vagy oda, jelentené itt komoly, ideológiától független teljesítmények egész sorát, de ezeknek a teljesítményeknek gyakorlatilag semmi köze nem lenne Magyarországhoz. Szépen behúzta ez az ország ezt a rezsimet, és csúnya lesz az ébredés, ha egyáltalán.
<div class='sharedaddy sd-block sd-like jetpack-likes-widget-wrapper jetpack-likes-widget-unloaded' id='like-post-wrapper-192691293-16528702-6ab40c755fd80' data-src='https://widgets.wp.com/likes/?ver=14.1#blog_id=192691293&post_id=16528702&origin=www.orulunkvincent.hu&obj_id=192691293-16528702-6ab40c755fd80&n=1' data-name='like-post-frame-192691293-16528702-6ab40c755fd80' data-title='Like or Reblog'><h3 class="sd-title">Like this:</h3><div class='likes-widget-placeholder post-likes-widget-placeholder' style='height: 55px;'><span class='button'><span>Like</span></span> <span class="loading">Loading...</span></div><span class='sd-text-color'></span><a class='sd-link-color'></a></div>
A kínai Fudan egyetem Magyarországon – a lényeg öt szórakoztató bekezdésben:
https://egyvilag.hu/index.shtml#fudan
Magyarország egyik dobogós, étrendkiegészítőt gyártó (nem csak forgalmazó) vállalkozása (15 éve az első háromban) megfelel?…Elzavarva.
és? ez mire érv? mert én meg láttam gyógynövényes kezdeményezést… amúgy meg van olyan megrendelő, akit mindenhonnan elzavarnak…:)
Arra érv, hogy nem Dr. Fingcseng futyilutyi Kft., hanem egy évtizedek óta működő, tisztességes cég, milliárdos forgalommal, szakPhD-val rendelkező vezetővel, nem pedig „tolomaszteroidotazétrendkiegészítőbe bt.”. Próbálj meg ilyen céget behálózni NVKP vagy GINOP pályázatra, éveid mennek el rá, mire kiérdemled, hogy aztán páros lábbal repüljetek az öltönyeitekben meg a kiskosztümben a Nagyvárad térről minimum a frissen bezárt oltóközpontig.
Igazából egyre kevésbé értem, hogy mit akarsz mondani… a debreceniek írtak pár preklinikai cikket, mi hiányzott onnan még?
Nézd meg kérlek az eredeti kiírást, mire kapták a pénzt, és mit hoztak ki belőle (csak ctrl c-d a projekt címét, megtalálod az NKFI honlapján, az összegekkel együtt.
rendesen el lett kutatva, ahogy kell:) ezt a Fudan se tudná jobban csinálni:) Célzott cég/egyetem támogatás pályázati formában kiírva… legalább publikáltak belőle valamit, az ilyesfajta pályázatokból sokszor még ennyi se születik…
Ami persze nyilván nem jó, de azt hiszem ennyi se lesz.
https://telex.hu/belfold/2021/06/01/republikon-nem-tamogatjak-a-magyarok-a-fudan-egyetem-budapesti-kampuszanak-megepiteset
Ajajj… az egyre „érettebb” (tudjátok, mint a sajt 😉 ) bolsiszagot árasztó állatkának főhet a feje, hogyan álljon nemtelen bosszút engedetlen népén. Mármint azon túl, hogy a zegyetem persze megépül. Az ipse lassan kommerebb (és gagyibb), mint a csájníz kommer(sz) ipari termékek dömpingje (a parlamentet uraló, elborult zsugásvili epigonról már nem is beszélve).
Btw. ha mégis sikerülne a 𝐅𝐮𝐝𝐚𝐧 helyett, mondjuk inkább a Hochschule 𝐅𝐮𝐥𝐝𝐚 University of Applied Sciences-t ( jó, jó, nem egy MIT, még mit nem) Mo-ra vinni, akkor tök jól mutatna a Diákvárosban egy szép kis emlékpark (ha már a fidesznyikknyekkek úgy odavannak az emlékműavatásért), valami ilyen táblával: Emlékül állíttatott a hős magyar népnek, amely legszebb szuverén nemzeti hagyományaihoz méltóan, nemet mondott az újvörös világuralmi törekvésre. A hálás utókor)
Ceterum censeo… fulladjon megy a vitya, lehetőleg máma még 🙂
Itt a megoldás, Mr. Emberarc azzal nyugtat, hogy 2024-ig el se kezdik az építkezést:
https://nepszava.hu/3121531_2024-ig-nem-indul-el-a-fudan-egyetem-epitese
Nocsak, most, hogy egyre inkább égésnek tűnik a dolog, Balázskát ismét kinevezték illetékesnek? És a pasasnak nem kínos ez?
Tetszik 😉
https://telex.hu/belfold/2021/06/01/fudan-egyetem-utcanevek-atnevezes-ferencvaros
Nekem is tetszik. Az ötletgazdának respekt. Ilyenekkel lehet felidegelni őket.
Az évezred trollsága. Imádom. És ha mellékhatásként valamelyik kövér geci agyvérzést kap, annál jobb.
Még a Kvassay-hidat kéne átnevezni Micimackó-hídra és akkor az elvtársak felküldenének egy rombolót a soroksári Duna-ágon. :-))
Csepel-sziget –> Tajvan
Csepel az Fidesz-fészek.
Akkor legyen Bajvan.
https://9gag.com/gag/a071R8n
Ez az első jele annak, hogy kezdik felfogni, mit jelent nem Orbán szabályai szerint játszani. Baranyi Krisztina miért nem miniszterelnök-jelölt?
vagy Alföldi Róbert
vagy Karikó Katalin.
(Őt csak azért írtam ide, mert hülyét kapok, amikor azt olvasom, hogy mennyi idő kell ahhoz, hogy felépítsenek egy jelöltet. Karikót mennyi idő alatt ismerte meg és szerette meg az ország? Azokat az embereket kell felépíteni, akiknek az összes teljesítménye annyi, hogy az illető politikus, például a párt dombóvári alapszervezetének elnöksége után Tolna megyei elnök lett, majd pártigazgató.)
Vagy Lovász László, avagy az MTA visszavág.
Komolyra fordítva, én még Hadházynak örültem volna a pártpolitikusok közül. (Illetve továbbra is tartom, hogy népszerűség szempontjából Vágó Istvánban lett volna még potenciál, ha kimarad a napi pártpolitikai sárdobálásból.)
Ezt a poént a Kiskunságban már rég elsütötték 🙂 Szegedtől északnyugatra, a zsombói út és az M5 találkozásánál van egy pár hektáros földdarabka, ami tulajdonképpen sziget, mert öntözőcsatornák képében minden oldalról víz veszi körül. TSZ-es időkben az volt a neve, hogy Tajvan.
Innen származhat az ötlet: https://hu.euronews.com/2021/05/27/utcat-neveznenek-el-budapesten-a-minszkben-letartoztatott-ellenzeki-ujsagirorol-protaszevi
Zseniális amúgy. 😀 (Mondjuk, szebb lenne, ha nem nagybetűvel írnák, amit kicsivel kellene – mártírok, láma -, de annyi baj legyen.)
@Hölderlin ist ihnen unbekannt?: ez korábbi: https://tryagain.tumblr.com/post/650458010477641728
irtó furcsa ez az egész, mert (jóllehet nagyot röhögtem, és tetszik, és irtüra rendben van), az szinte biztos, hogy engem, vagy bárkit, ez a köztér átnevezés nem szórakoztat annyira, mint amennyire a kínai államot/állampártot „dühíti” (ennek így nyilván semmi értelme), ellenakciókra, büntetésekre sarkallja.
ez a fajta nemzeti kommerség, amely tabusításban verseng a ligfundamentalistább vallási alakzatokkal, valószínűleg gyökeresen szembe megy mindenféle hétköznapi nyugatias kommerséggel, szóval én nem nagyon kedvelem, mikor fudan, vagy bármi kapcsán komenistáznak, itt a jó öreg szélnacionalizmus játszik, nem az osztályharc.
@incze: de ha egyszer úgy nevezik magukat… én nem tartom hibának utánuk mondani, de mondjuk ebben annak is szerepe van, hogy nem vonz a kommunizmus semmilyen jól kitalált formájában, nem vágyom rá, hogy bárcsak végül mégis meg lehetne csinálni, szóval én nem bánom, hogy mit csinálnak a nevével. (ugyanakkor bevallottan műveletlen is vagyok ebben, de még egy élő vitában sem éreztem úgy, hogy na már hallottam egy elég jó érvet ahhoz, hogy jobban érdekeljen.)
kína lényegének én egyébként inkább látom a gazdasági megfontolást, aminek csak eszköze a nacionalista bármi. de ehhez meg az a disclaimerem, hogy sztem ha szembejönne velem egy igazi elvi-lelki nacionalizmus én azt se hinném el, szerintem nincs olyan.
Tényleg. Ezt nem láttam, kösz.
Ja. Btw. Fidesz-szluga pozitív „Várom Baranyi Krisztinától a Szabad Székelyföld utat, A koncepciós perben bebörtönzött erdélyi magyarok terét” – ezt mondta Demkó „csúsztató” Attila, az MCC Geopolitikai Műhelyének vezetője. Nevezett úgy tesz, mintha nem értené. Itt arról van szó, hogy büdösagyú viktorék, miközben vadul merészelnek kommunistázni, Mo-ra csempészik a kínai kommunista párt outpost-ját, egyetemnek álcázva.
De ha már itt tartunk: ” a jelen fővárosi és kerületi koalíció egy jelentős pártjában a magyarellenes jogsértések esetében az érzékenység közel nulla”. Így igaz. Attól ugyanis, hogy büdösagyú viktor 2010 után, a határon túli szavazatok érdekében keresztülnyomta a kettős állampolgárságot, még nem változott a határon belüli magyarok zömének véleménye, avagy érdektelensége. A 2004-es szavazás ugyanis – tetszik vagy a sem a lánglelkű magyaroknak – réges-régóta a legőszintébb vélemény nyilvánítás volt evör (és nem a „23 milla román” c. szpícs miatt). Azóta büdösagyú viktor és társai (feltekerve a hangerőt a lopott pénzen vett erősítőn), ugyan mást igyekeznek láttatni-hallatni, de meggyőződésem, hogy csak „hallgat a mély”. Kár, mert nem tartom jónak, hogy a nagyon narancssárga, nagyon hangos röfögés miatt, az álszentség tovább eszkalálódik a magyar társadalomban. Soha nem vezet jóra, ha az ember önmagának is hazudik 🙁
https://24.hu/belfold/2021/06/02/fudan-utcanevtablak-hollik-istvan-uldozott-keresztenyek-korut-szekely-korut/
Hollik, baszd meg, ha nagyon pattogsz, a következő utcanév-változtatás a II. kerület Cinege utcát fogja érinteni és Gyurcsány választhat nevet. :-DD
Nincs sok kétségem, hogy pár héten belül lesz földrajzinév bizottság, csak már nem az akadémián, hanem a palkovics minisztériumban. Nem csak az új földrajzi neveket kell engedélyeztetni, de a meglevőket is betilthatják, ha bármely kerületi lakos ezt kéri és a bizottság úgy ítéli meg. Nem lesz O1G utca. Ez a trükk egylövetű, legközelebbre új ötlet kell.
Sajnos nem tudom megmondani, hogyan lesz/van ez tálalva Kínában, ha egyáltalán foglalkozik is vele a pártsajtó egyáltalán – nagyon érdekelne. Az a tapasztalatom (vidéki Kína, nem épp Peking), hogy a központ híradásai átjönnek, de olykor csak lemondóan kommentelik. Amikor az elnök bejelentette a mélyszegénység elleni küzdelmet, pont kinn voltam, és láttam a papírkartont gyűjtögető városi szegényeket, akik ezzel egészítették ki a minimális támogatást. Egy yüant kaptak egy akkora adag papírért, amit egy banyatank elbírt, három yüanért kapsz egy húsnélküli ebédet (tészta, zöldség, leves). Azóta csak annyi változott, hogy az utcán kevesebb szegényt látok vagy engednek. Megkérdeztem a helyieket, hogy akkor most a „lift up China out of poverty” /https://www.bbc.com/news/56213271 / tényleg működött-e, csak hallgattak.
Amennyire én látom, az átlagembert nem fogja érinteni a Szabad Hongkong út, vagy ha igen, úgy lesz tálalva, hogy nem érti meg a hátteret. Ez is a Fidesz és Palkovics bűne.
Olyan boldog lennék, ha én magyarázhatnám el pár középvezetőnek Kínában, mi volt itt a konkrét stájsz.
Márpedig Vang-Recycle-Bin – mogyoróland méretéhez és jelentőségéhez képest – meglehetősen gyors, és erősen sértett hangú röfögése arra utal, hogy Karigeriék szúrása igencsak érzékeny pontot ért a kínai állampártnál (mondhatni véknyán szúrta a Bivalyt 😉 ). Picióccósárga agyában kezd derengeni, hogy eme remek projektekből még rosszul is kijöhet, a mosoly arcra fagyott országa 🙂 mert
„Nincs szebb,
mint a főokos előtt
vigyázzban álló
láthatatlan röhögés”
https://index.hu/kulfold/2021/06/03/kinai-kulugyminiszter-meg-megvetest-sem-erdemelnek-karacsony-gergelyek/
Várható ennek a duzzogásnak gyakorlati következménye is, de legalább meglátjuk, mennyire veszik kínai barátaink komolyan ezt a Fudan-projektet. Konkrétan arra gondolok, hogy ha fontos és sürgős is nekik, akkor számítani kell némi kínai beavatkozásra a jövő évi választásokon.
Esélyes. Eszerint annyira hónaljon sikerült rúgni őket, hogy a zsenge-zsizsegő c. kkp orgánum is rekordidőn belül hörög – ráadásul a legszebb NER hagyományokat idéző hangnemben.
https://index.hu/belfold/2021/06/04/tiltakozo-akciora-keszulnek-a-magyarorszagon-elo-kinaiak-budapesten/
Ami pedig a Fudant illeti, most éppen a „Mo-n élő kínaiak” bizonyítják, miben „világszínvonalú” a kínai oktatás (nem, nem abban , amit @JT (& al) elsőre nézni szokott). A fidesz nem-egészen-egybites savazói (sic!) pedig feltehetik maguknak a kérdést: tuti jól van az, hogy míg a NAGGYON SZUVERÉN főni Brüsszelben vétózgathat, addig Moszkvából és Pekingből csak a parancs jön (de nevezhetjük „visszautasíthatatlan ajánlatnak”)? A kommunizmus elleni harc egykori hőse (ha egyáltalán az volt valaha) mára igencsak pucccér :-(.
Btw. ha a kínai migráns netán megrongálja a friss utcatáblákat, ugye a bolsigyerek bolsibelügyérének rendőrsége/ügyészsége/bírósága ugyanolyan rettenthetetlen szigorral jár el a köztulajdont rongáló csájnízekkel szemben, mint a Sándor palota esetében a Gulyás Márton/Varga Gergely duóval szemben? Elvégre „ha Magyarországra jössz, be kell tartanod a törvényeinket”. Ugye vitya?
Most megint én leszek itt a kis szemét, de annyira viccesnek tartom ezt az újdonsült kínai emberi jogokon aggódom begyűrűzött mantrát, hogy nagyon. Mondjuk sokkal hitelesebb lenne ha nem pont akkor jutna eszébe a fejlett nyugati társadalmaknak amikor Kína épp gazdasági konkurencia készül lenni. Meg az is mérhetetlenül hitelesebbé tenné ha nem épp egymás popójának kölcsönös nyalogatása folyna az USA és a mérhetetlenül demokratikus Vietnám között, könnyek között dicsérve egymást. Mondjuk ott biztosan jobb ellenzékiként börtönben lenni…
Egész szép kis dbzsembori kerekedett Pesten (grat). Úgy tűnik a kínai kommerek seggének nyalogatása kiverte a biztosítékot. Én mondjuk követelném, hogy a – más ügyekben roppant érzékeny – wckefe külügyér kéresse be a kínai nagykövetet, és adjon át tiltakozó jegyzéket, amiért 𝐚 𝐤𝐢́𝐧𝐚𝐢 𝐩𝐚́𝐫𝐭𝐬𝐚𝐣𝐭𝐨́ 𝐦𝐞𝐠𝐬𝐞́𝐫𝐭𝐞𝐭𝐭𝐞 𝐚 𝐦𝐚𝐠𝐲𝐚𝐫 𝐞𝐦𝐛𝐞𝐫𝐞𝐤𝐞𝐭 azzal, hogy Karácsony Gergelyről (és társairól) sértő hangnemű írást jelentetett meg. Ugyanis 𝐊𝐚𝐫𝐚́𝐜𝐬𝐨𝐧𝐲 𝐆𝐞𝐫𝐠𝐞𝐥𝐲 𝐟𝐨̋𝐩𝐨𝐥𝐠𝐚́𝐫𝐦𝐞𝐬𝐭𝐞𝐫 𝐥𝐞𝐠𝐢𝐭𝐢𝐦𝐚́𝐜𝐢𝐨́𝐣𝐚 𝐦𝐞𝐬𝐬𝐳𝐞 𝐧𝐚𝐠𝐲𝐨𝐛𝐛, 𝐦𝐢𝐧𝐭 𝐚 𝐤𝐢́𝐧𝐚𝐢 𝐞𝐥𝐧𝐨̈𝐤𝐞́, lévén egy világváros népe választotta meg, közvetlen szavazással (utóbbi legitimációja a néhai Kádár Jánosával ekvivalens, arról meg tudjuk, mi a fidesz véleménye, és okkal az; hacsak időközben a Minigaz meg nem változtatta)). Az, hogy a legitimáció mennyire fontos, pontosan tudjuk Orbán „de genere Alchewt” Viktor minielnök korábbi zseniális megszólalásaiból.
Szvsz elég kínos, ha a hangosan kommunistázó fidesz, a saját honfitársait nem védi meg egy kommunistától, helyette a jogtipró rezsimmel bújik egy ágyba. Emlékeztetőül a fidesz szimpatizánsainak, volt idő, amikor a fidesz még tudta, merre hány lépés:
https://fidesz-eu.hu/en/tibet/
(fiúk! nem kell kapkodni a delgomb után. a time machine működik 😉 )
amely mellett – az EP jegyzőkönyvi dokumentumok tanúsága szerint – a nemrég esőcsatorna-akrobatikára váltó fideszes EP delegációvezető is kiállt.
Hát fidesz szavazók, nagyon mély lett a gödör. Az, hogy egy mélységesen idegen, kommunista kultúrát, a magyar kormány és pártja, bármely magyar állampolgár fölé helyezzen, szerintem vérciki. És nem sok jóval kecsegtet a jövőre nézve. Hacsak…. 😉
Csak én nem tudok elolvasni két félmondatot a szövegedből?
Én el tudom olvasni, viszont ha megpróbálom másolni a szöveget, akkor az a bizonyos két félmondat értelmetlen karakterekké változik.
Így viszont szerintem olvasható lesz neked is:
https://imgur.com/a/ZmWGSRs
@Podvinecz marsall: kipróbáltam 2 böngészőben meg az appban, nálam olvasható (és még másolható is). jó érdekes hiba.
Tableten semmit nem tudtam a boldolt szövegből elolvasni, mobilon csak az ékezetes betűk nem jönnek be.
Én kizárólag számítógépet használok 😉 🙂 ROFL
Mindenesetre érdekes.
De hogy ne csak offoljak, némi zavart érzek a kommunista internacionáléban. Minap szájjártató járt szőnyegszélen Kínában, most meg Vlagyimir I̶l̶j̶i̶c̶s̶ Vlagyimirovics megy Bp-re… pörögnek, mint kutya farkán a stanecli. Vologya sem a nyugodt erő mostanság, legalábbis a Joe bácsinak címzett „az USA a Szovjetúnió útján” c. beszólás erre utal 🙂 . Vitya is ideges, hogy jön ezzel a „húsz év múlva is itt leszek” dumával. Amivel semmi bajom, ha a jogi kar dékánja lesz a Csillagban 😀
(Na megyek a baráti azeri F1-et nézni)
Off. Amit látsz, azt kapod? Utoljára a DOS-os (és a karakteres Linux-os) világban volt. 🙁
https://hu.wikipedia.org/wiki/WYSIWYG
On. Fudan? 2o14-ben már azt sem értettem hogy Paks2 szinte csont nélkül lement az állítólag „antikomenyista fityisz tábor torkán” (Oroszország jól láthatóan posztszojvetebb mint mi, akkor is és ma is). Erre jön a Kínai-Magyar Barátság emgétéesz kifundálva fudanul. 🙁
Engedelmet. Ami nálunk volt Recsk a negyvenes évek végén az ötvenesek elején, az ma pont az Ujgur – tibeti – keresztény átnevelő táborok esete Kínában (a kihagyott, nem említett üldözöttektől elnézést kérek, a „Ki tud többet Kínáról” versenyen nem ok nélkül nem indultam :-()!
„Mélyen keresztény” demokrata sátánpista szakdolit írt S.Zs-nak izenem. Kínában úgy száz millió illegális keresztény él (lényegében napról napra és életveszélyben)! De ha csak a tizede igaz, akkor is több üldözött keresztény van Kínában mint minálunk nem üldözött. 🙁
KDNP-nek, a fityisznek ez így jó? Ha igen miért nem?
És a zóna pörkölt megint oda pörkölt. Ezúttal a Kínai Komenyista Pártnak. 🙂 Újabb Szele Tamás írás. Linkelem.
https://forgokinpad.blog.hu/2021/06/05/a_kinai_lavina
Azért érzik a bolsigyerekek, hogy ezúttal talán túltolták a biciglit (sic!), s ez még visszafelé is elsülhet. Aszondja ez a párját ritkítóan sikeres párt(katona)karriert befutó gulyásgeri (istenem! mekkora funkci lett volna ebből a gyerekből ’60-70 idején), hogy: „Mi nem akarunk a néppel, így a budapestiekkel szemben sem esetleges akaratuk ellenére »jót tenni«️.” Muhaha… geri! Honnan tudod te (vagy a félművelt főnököd), aki nem vagy a „nép” (már régen nem), hogy mi jó a népnek? He? Nem vagy te egy kicsit elbizakodott geri??? NB geri! b+ ti már annyi kárt okoztatok az erőszakos „országboldogításotokkal” annak a nyomorult országnak, hogy a google (a szám) nem képes magyar forintban kifejezni :-/. Ha már korábban léteztek, még azt gyanítanám, hogy „keresztatyám” rólatok mintázta Zűrkavari Zuárd figuráját 🙂
https://telex.hu/belfold/2021/06/06/gulyas-gergely-fudan-egyetem-nepszavazas
Itthon nem lenne nagy wasistdas egy hátraarc, sok fényes tekintetű szavazónak fel se fog tűnni, pontosabban benyalja majd vezényszóra, hogy mindig is így gondoltuk [pontosan ezt kezdi most gulyás], de hogy a keletiekkel ezt hogy fogják leboltolni, azt érdeklődve várom.
szerintem nincs itt semmiféle hátraarc. ez csak egy rendes kis csapda, amelynek fő tartóoszlopai (képzavar):
zavartalanul folyhassanak atlétikai vébé beruházásai
zavartalanul beindulhasson a fudan „tervezése”
viszont ne induljon el az eredeti értelemben vett diákváros tervezése,
és addig legyen kuss.
így másfél-két év múlva egyedül a fudan-terv legyen a placcon, és a legveszedelmesebb fegyver (visszalépés az atlétikai vébétől) hatástalanítva legyen.
amit felajánlana majd népszavazásra, az egy „nagyszabású vébé”, a beleölt milliárdokkal plusz a rengeteg elköteleződéssel, meg egy világszínvonalú egyetemi campus” (oké lesz a sarkába tervezve egy 10 emeletes kollégiumi épület diákváros felirattal, mert úriember állja a szavát), és amivel szemben áll majd a nagy semmi, egy immár alkalmazhatatlan vétóval.
Lehet – nekem az ilyenekben rendszerint nem szokott igazam lenni, utólag vizsgálva. No de ha csapda és rögtön látható is csapdasága, akkor erre bizonyára adható megfelelő válasz. Mondjuk egy mindenki által aláírt és a nyugati sajtó felé is terített levél/nyilatkozat/figyelmeztetés jó kezdetnek tűnik.
nekem se.
Csak a szokásos menetrend.
Még nincs értelme erről tárgyalni, még nincs értelme erről tárgyalni, még nincs értelme erről tárgyalni, már nincs értelme erről tárgyalni.
A kettő közötti átmenet egy péntek éjfél elötti másfél perc. Ezután, a már megkötött nemzetközi egyezmények miatt nincs értelme népszavazásnak. Addig meg ugye tervezési szakasz volt, nem volt miről beszélni. Ezerszer eljátszották már.
De az biztos, hogy ez a péntek majd csak a választások után esedékes, nehogy már választási téma legyen ez a konkrét lopás. Utána meg, ha ne adj isten úgy adják a számok, lehet mondani, hogy erre adtak felhatalmazást a választók. Ha meg nem úgy adják, akkor ügyvezető kormányként még fel lehet venni a hitelt ordas feltételekkel, az utód meg fizesse.
Ennyi:
https://telex.hu/napirajz/2021/06/07/semmi-konkret