A FIDESZ fajvédői
Eredeti szerző: jotunder
Van ez a Richard Spencer nevű idióta, aki a montanai hegyekből szerkeszti az elméleti fajvédelmi folyóiratát, és volt egy Horthy Miklós nevű idióta, aki három konkrét fajvédelmi törvényt írt alá. Kedvenc miniszterelnöke Gömbös Gyula megalapította a Fajvédő Pártot, egész életét a fajvédelemnek szentelte.
Van ez a Richard Spencer nevű idióta, aki ugyan egy gusztustalan kis hernyó, de baromira utálja ha rasszista faszfejekhez, vagy Adolf Hitlerhez hasonlítják, és volt egy Horthy Miklós nevű idióta, aki Adolf Hitler hű szövetségese volt, és lapogatta a cuki vállát.
Van ez a Richard Spencer nevű idióta, akinek a kormányzósága alatt magyar közalkalmazottak zsidó nők százezreinek a nemi szervében kutakodtak, mielőtt a halálba küldték őket. Ja, nem. Az a Horthy Miklós nevű idióta volt.
És kinek a kissé megviselt múmiáját próbálta orálisan jókedvre deríteni a Fazekas nevű hungarikumpozitív? Hát direkte a Kormányzó Úr Őfőméltóságáét.
Magyarországon államilag támogatott kultusza van a vad antiszemita és ami talán még rosszabb, teljesen középszerű író Wass Albertnek, és stanicliben hordozzák körbe Nyirő Pubit, aki Hitler és Szálasi rajongója volt. Rituálisan tüntetnek ki antiszemita faszfejeket, akiknek tényleg az egyetlen emlékezetes tulajdonságuk – a faszfejségen kívül – az antiszemitizmusuk. Az a Schmidt Mária, aki 1999-ben a kisgazda pártszékházban elmesélte a derék hülyéknek, hogy a Holokauszt egy teljesen marginális eseménye volt a második világháborúnak, ma az ávóslap szellemi iránytűjeként főzsidológus. És amikor már tényleg az összes rasszista baromnak adtak valami medált, minden zsidót megsértettek Lévai Anikó háziszobrászának bizarr Szabadság-téri mütyürjeivel, elkezdenek hőbörögni tíz darab értelmezhetetlen majomparádé miatt, akik olyan rohadt bonyolultan fogalmaznak, hogyha kiderülne, hogy nem rasszisták, hanem ornitológusok, akkor sem lepődnénk meg.
Nem, nem vagyok felháborodva. És senkinek sem ajánlom, hogy felháborodjék. Igen, nyerni fognak a választáson, igen az ország nagy része vevő ezekre a rémdumákra, igen kétharmaduk is van, de attól még utolsó kis szarháziak. És egy utolsó kis szarházin nem háborodunk fel. Az utolsó kis szarházit, nagyon szelíden, de minden áldott nap, reggel, délben, este, utolsó kis szarházinak nevezzük.

Like this:

Like Loading...

@nerángass: Penig jogos ingyenebéd kontextusa
Nem Kertész az első és nyilván nem is az utolsó tehetséges művész és ugyanakkor jellemtelen ember.
@aritus: @aritus: Kertész ide lett ráncigálva, out of the blue, nemigen hiszem, hogy bármilyen köze lenne napjaink fajankóihoz és nemes fajvédőihez. És akkor – bár inygyenebédet kértem, hogy kíméljen –te szerinted Kertész “tehetséges(és/de/ mindazonáltal/ ellenben) jellemtelen”……….. ?
@aritus: :((( kertész jellemtelen. jézusmária. hogy lehet ilyet leírni :(((
@nerángass: @jotunder: Mindkettőtöknek válaszom az, hogy Kertész jellemtelen. Ez a kitüntetéses bohózat csak hab a tortán. Nem most kezdte a jellemtelenséget.
Tehetséges, nagy író, de rossz ember. Van ez így.
@aritus: De ne kezdjük újra ezt, teljesen terméketlen szócséplés.
@aritus: OFF
Ne akardd, hogy “átugorjam ezt a kurva asztalt és átharapjam a torkodat” ( 22 csapdája, Cathcart ezredes ). Aludd ki magad. Olvass némi Kertészt….. szerintem nem tudsz róla semmit….
@aritus: semmit sem tudsz kertészről azon kívül, hogy átvette azt a kurva medált.
@jotunder: nagyon tévedsz, de tényleg ne kezdjük újra.
Istenem, mit tegyünk ? Ez tényleg élőhalott….
El kell viselni az igazságot. Meg lehet szokni.
@kozgazdasagilag880708: nyugodj le, inkább ezen gondolkozzál öcsi:
444.hu/2014/10/04/8-indok-amiert-a-holland-gyerekek-a-legboldogabbak-a-vilagon/
@kozgazdasagilag880708: Aha, tehát ezért boldogak ott a gyerekek. Akkor meg mi a baj mindazzal, amit felsoroltál?
@kozgazdasagilag880708: úgy látszik a gyerekeknek, mert boldogok Hollandiában.
Egyébként meg hülyeségeket beszélsz, ott lettél volna a konferencián és most itt éled ki magad?
Semmi értelme annak, amit hablatyolsz a benszülött németfajúakról.
Úristen, menj analízisbe ophélia! Hidd el, utána jobb lesz neked.
@aritus: Kertész sorstalan, az más,
és nagy író,
és nagyon jellemes
(Furcsa, hogy én meg Sólyomot nem tartottam jellemesnek, mert nem fogott kezet, meg Blaskót, mert nem vette át a K-díjat.)
A díj átvételének semmi köze a jellemességhez.
(Persze, én nem venném át, mert nem érdemelném meg.)
@kozgazdasagilag880709:

most megint kilőtted a tárat.

@incze:
24 évvel a bolsevizmus bukása után még ilyen itt maradt zsebcenzorokkal kell megküzdeni az igazságért.
Jo írás. Lényegretörő , szókimondó. Gratulálok.
@jotunder:
na pont erről szól a kommentem a másik posztod alatt.
mi pl abban sem értünk egyet, mit jelent az, hogy jellemtelenség.
és hol van még ettől akármilyen filozófia, meg szakpolitika?
@Kettes:
Jó, csak írtam egy kommentet és nem tudtam elküldeni, mert azt írta ki, hogy van benne olyan szó, amit itten tiltva vagyon …
(Azt kérdeztem – hirtelen felindulásból, mert betértem ide és beleolvastam a pontokkal és csillagokkal tarkított zagyvaságaiba -, hogy „hülye vagy?”.
Azt hittem, Mr. Cenz ideköltözködött és berendezkedett …)
@ingyenebed: szerintem a legfontosabb kérdés, amelyikben nem értünk egyet az az, hogy te egy komplett bolond vagy-e vagy esetleg mégse.
@aritus: valamelyik mostani Friderikuszban beültették a Bán Zsófiát, a Térey Jánost és a Závada Pált. Messze a Térey mondta a legérdekesebbeket, Bán a kötelezőt sorolta minthaálmából, Závadában talán a szociális érzékenysége tetszett, de aki valóban egy olyan pozícióból tudott ránézni a dolgokra, amik sztem a mai helyzet komoly&talanságával valóban konzisztens, az a Térey.
Ugyanakkor azt gondolom, hogy az elmondottai alapján te opportunistának tartanád. Vagy?
@OoOoOo: Fogalmam sincs ki a Térey. Lehet, hogy tudnom illene, de nem tudom. Závada nevét ismerem, ő író, sőt olvastam is tőle, pontosabban bele-bele olvasgattam. Azt tudom róla, hogy szoc.munkás is volt, így nem meglepő a szociális érzékenysége (bár találkoztam már rémesen előítéletes szoc.munkással is:((( ). Bán Zsófiától semmit sem olvastam, a tavalyi pride hetében volt egy beszélgetés, olyan családokkal, akik azonos nemű szülőként neveltek gyerekeket. Ott volt Bán, mint az egyik ilyen család képviselője. Ott helyes volt.
Kertész Sorstalanságát még 1985-ben olvastam, akkor ismét kiadták (asszem az első kiadás valamikor 1973 körül lehetett). Senki nem ajánlotta, magam találtam rá, és életem alapkönyve lett, hihetetlen nagy hatást tett rám. Aztán olvastam még mást is tőle, általában szerettem őket, legjobban a K.dossziét.
Kertészt nem opporunistának tartom, hanem jellemtelennek. És nemcsak a kitüntetés elfogadása miatt. De azért nagyon.
Érdekes módon Pályi Márk, aki védelmébe veszi Kertészt, arról ír, hogy „egész életműve a morál fölszámolásáról szól,”, és azt magyarázza, hogyan mocskolódott be maga Kertész is (magát K.idézve) azzal, hogy elhurcolták megsemmisíteni egy koncentrációs táborba.
Csak ugye az összehasonlítás nagyon nagyon sántít. Az előbbi esetben önkéntességről szó sem lehet (az más kérdés, hogy az áldozat ezt nem így érzi, lásd szexuális abbuzús áldozatait stb, pont ez az ördögi az erőszakban), az utóbbi esetben pedig nagyon is önkéntes a részvétele a kitüntetéses bohózatban.
pilpul.net/konnyu/az-irastudok-uralasa
Én „viccesnek” tartom, hogy Pályi (akinek egyébként tényleg jó és értő az írása) védelmébe veszi K-t, de pont, hogy leleplezi.
Szerintem.
Van abban valami vicces, hogy ezeket a feleszueket zaklatjak, de a republikanusokat (es Putyint) imadattal ovezik. Aztan csodalkoznak, hogy a szeretet nem kolcsonos.
A nacionalistak nemzetkozi osszefogasaban hinni komoly onszuggesztios teljesitmeny.
Ki ez a farok? 🙂
@kozgazdasagilag8808: nyuszómuszó, elromlott a csillagszóród?
nol.hu/kulfold/orban-martirt-csinalt-az-idiotakbol-1491313
Arról írt a Dinamo blog és a Népszabadság, hogy az LMP ex-bocskais parlamenti képviselője, Sallai Róbert Benedek levelet írt a civileknek, hogy ne álljanak ki az Ökotárs mellett, mert a kiállás komoly kockázatot jelent a szolidaritást vállaló szervezeteknek.
A blog és a lap azt is írja, hogy Sallai azt mondta, próbálja meggyőzni a fideszeseket, hogy „a zöldek nem egyenlőek azokkal a fővárosi liberális szervezetekkel, akiknél a források összpontosulnak”, akik „a független adományokkal védett fővárosi elefántcsonttornyokban” élnek.
444.hu/2014/10/09/az-lmp-kepviseloje-levelet-irt-a-civileknek-hogy-ne-alljanak-ki-az-okotars-mellett/
Jól píároltuk ezt a faszit )))
http://www.thedailybeast.com/articles/2014/10/07/american-racist-richard-spencer-gets-to-play-the-martyr-in-hungary.html
@nerángass:
“the Hungarian far-right Jobbik Party leader Marton Gyöngyösi had pulled out of the conference, telling The Wall Street Journal, “I can hardly sympathize with the views of some of the speakers—namely those of the U.S. racists; I don’t share their ideologies at all.” You know you’ve hit rock bottom as a professional white nationalist when the guy who made international headlines for standing up in parliament to demand a list of Jews who pose “national security risks” tries to distance himself from you for being too racist.”…………………………………
“It’s not a crime in Hungary to hold stupid and bigoted thoughts. But it also shouldn’t be a crime to express them. Many Europeans, given their history, understandably see things differently, but there is no indication that Spencer or his colleagues were planning to incite people to go out and commit hate crimes against specific individuals,”………………………………………..
Budapest has turned a relatively obscure group of racists into global martyrs for free speech, and in so doing has amplified their odious views, not discredited them…………………………….
És a gyöngyszem :
To the Hungarian and other European liberals cheering on the shoddy treatment afforded to Spencer, I have one question: If an ostensibly democratic state, a member—albeit not in particularly good standing—of the European Union, feels unencumbered in silencing, arresting, and deporting a trivial and not particularly intelligent man like Richard Spencer, then what is to stop it from shutting down and locking up someone with more brain cells and thoughtful criticisms to make, like, say, yourselves? As much as I hate to find common cause with racists at the xenophobic website VDare, we are indeed “all Richard Spencer now,” at least in Budapest.