A TGM-afférról
A Tamás Gáspár Miklós filozófust nyugdíjazni kívánja Boros János, az MTA Filozófiai Intézetének igazgatója. Ennél persze sokkal súlyosabb ügyről van szó: a huszonöt munkatársból tizenötöt akar elbocsátani Boros, ők már pertársaságot alapítottak. Per lesz, amit szerintem az MTA el fog veszíteni, egyszerűen munkajogi okokból.
Ez itt egy elég jó összefoglalónak tűnik a történetről.
Általában az ember azért ír posztot, mert van valamiről valamilyen határozott véleménye, és azt szeretné másokkal megosztani. Itt most másról van szó. Mindenféle gondolataim vannak az ügyről, és ezek egymásnak ellentmondani látszanak. Valójában nem tudom, mit gondoljak erről az egészről, és a nemtudásról fogok írni egy rövid posztot. Szándékaim szerint egy időre az utolsót. Most valami nagyon izgat, és amíg nem járok a végére minimalizálni szeretném az internetezéssel eltöltött időmet. “Unalmas” matematikáról van szó, nem terhelem vele az Olvasót. A Vincentbe bele-bele fogok nézni, talán írok pár soros kommentet is, de posztot majd csak akkor, ha már látom, mi az ábra.
Na, térjünk vissza a TGM-afférhoz.
Amiről egyáltalán nem akarok írni és amire gondolni, sem akarok, az az aktuálpolitikai ganéj. Felteszem, hogy Boros Jánosnak nincsenek ilyesféle motivációi.
“Az akkori főtitkár már többször felhívta a figyelmet arra, hogy külföldi publikációk nélkül nem lehetnek tudományos kutatók az akadémián. “
Például olyanok, Bolgár úr, hogy a főmunkatársnak évente egy szakmai tanulmányt kell írni. Évente egyet.”
Egy olyan általános problémáról van szó, amelyet már maroz kolléga is érintett a minap. Honnan tudhatom én azt, hogy ki mennyit ér? Mennyire jó az a közgazdász, akire a srévizavéoldali lap azt írja, hogy rendkivüli tehetség, de az északészakkeleti irányultságú meg azt, hogy tehetségtelen nímand? Mennyire jó “szakértő” az a szakértő, akit a kormány szeret vagy utál, vagy inkább aki szereti vagy utálja a kormányt, és utálja vagy szereti az ellenzéket? Ki a zseniális színész, író, festő, zongorista, ki a svindler? Én ezt jó eséllyel nem fogom megtudni. A kortársság lényegi tulajdonságáról beszélünk. Le kell ülepednie a dolgoknak, és amire a dolgok kellőképpen leülepednek, a szereplők már nem fognak élni, és hát én sem. Ezt tehát egyelőre adjuk fel!
Itt most tudományos kutatókat KELL értékelni. Nem lehet vagy szabad, hanem kell. Boros úr ezt meg is tette, és a szempontrendszerét nyilvánosságra is hozta. Külföldön is kell publikálni, és évente legalább egy szakmai tanulmányt kell írni.
A külföld elég nagy: az Amerikai Egyesült Államoktól egészen Albániáig terjed. A publikáció fogalma is elég széles. Vannak olyan konferenciák, amelyek proceeding-eket adnak ki, de ezeket általában nem nevezhetjük valóságos peer-reviewed publikációnak. A tudományos folyóiratok, a külföldi tudományos folyóiratok pedig nagyjából úgy rangsorolhatók, mint a futballcsapatok. A Real Madrid és a Faröer-szigeteki Halász SC más-más kategóriában van.
A szakmai tanulmány leginkább úgy különböztethető meg a publicisztikától, hogy az előbbi tudományos szaklapban jelenik meg, utóbbi pedig valamilyen napi-, heti-, havilapban. Az a szakmai tanulmány, amely egy roppantul gyenge, a nemzetközi szakma által egyáltalán nem értékelt folyóiratban jelenik meg, ugyan miért is lenne értékesebb, mint egy jó esszé? Pláne, miért is értékesebb, mint egy vaskos könyv??
http://lamp.infosys.deakin.edu.au/era/?page=jmain
http://lemmingsblog.blogspot.com/2007/06/best-philosophy-journals.html
A fenti listákon a tudományos folyóiratok egy-egy rangsora található (érdemes rákeresni az újságra, ha nem találjuk az ERA listán — van pár olyan lap, amely csak így kereshető).
Látható pár különbség a rangsorokban. Mindazonáltal, ha egy lapot sehol sem rangsorolnak (vagy mindkét helyen a legalacsonyabb kategóriában), akkor kimondhatjuk róla, hogy nem túl jelentős (én most kimondom, amibe ez nekem kerül).
Ha külföldi publikációkkal és szakmai tanulmányokkal akarjuk megmérni a kutatókat, akkor nem feledkezhetünk meg arról, hogy milyen lapokban jelentek meg. Az MTA Filozófiai Intézet munkatársainak — közéjük értve Boros igazgató urat is — nem nagyon vannak cikkei a magasabban jegyzett lapokban. Van pár filozófus (jellemzően fiatalabbak) Magyarországon, akiknek igenis vannak cikkei a legjobb lapokban is, de tényleg nagyon kevesen. Amennyire én ezt át tudtam tekinteni, tíznél kevesebben.
Tudomásul kell venni, hogy Magyarországon a filozófiai hagyománynak volt nem része az, hogy előkelőbb folyóiratokban publikáljon az ember, és az igazság az, hogy máig sem része. A közgazdaságtudományban is hasonló a helyzet. A matematikában, fizikában, biológiában igen, a társadalomtudományokban, bölcsészettudományokban pedig nem.
Ez viszont azt jelenti, hogy sajnos, így nem lehet mérni a kiválóságot. Nagyon jó lenne, ha mérhetnénk így, de hát nem lehet. Másfelől… Húsz év telt el a rendszerváltás óta. Számos fiatal filozófus külföldön szerzett doktori fokozatot. Egy jobb nevű amerikai egyetemen végzett filozófus már a doktori disszertációját is olyan helyen fogja publikálni, amiről egy idősebb magyar akadémikus nem is álmodhat. És ez ugyancsak érvényes a közgazdaságtudományra. A legtöbb magyar akadémikusnak a legjobb lapok közelében sincs cikke. Vagy mert nem volt ilyen hagyomány, vagy mert volt egy nagyon komoly kontraszelekció, és nem érzem magam kompetensnek arra, hogy eldöntsem: inkább az előbbiről vagy az utóbbiról van-e szó.
Igazságosnak, méltányosnak kell lennünk az emberekkel, ugyanakkor kötelességünk a valódi tehetség, kiválóság támogatása. Hogyan ítéljük meg Tamás Gáspár Miklós életművét? Egyszerűen fogalmam sincs róla. Egy általam nem ismert matematikust esetleg meg tudok ítélni pusztán annak alapján, hogy hol publikált — egy magyar filozófusnál ez teljesen reménytelennek tűnik. Ebből politikai botrány lesz (van), és nem kellene, hogy így legyen. Törekednünk kellene arra, hogy felismerjük a kiválóságot, hogy meg tudjuk különböztetni a tehetségest a gyengétől, de a mai Magyarország láthatóan nem akarja ezt. Naponta kiáltanak ki jó esetben gyenge-közepes, rosszabb esetben seggbuta embereket világhírű szakértőnek (ez nem a tavaszi választás után kezdődött). Egy ilyen környezetben még egy nagyon tehetséges, nemzetközileg elismert, megkerülhetetlen tudományos vezetőnek sem lenne könnyű dolga. És lássuk be, Boros János nem ilyen ember. Nehéz ügy.
@Harald Blåtand:
Na azon húztam fel igazán magam, merthogy Lukács lehet, hogy inkább volt emberileg szemét, mint tiszteletreméltó tudós; de, hogy az ifjúkori munkássága mindenhol a világon ott van a marxizmus kötelező olvasmányai között, kb. az alapítók után, az tuti. Arról lehet vitatkozni, hogy ez mennyiben érték, de letagadni nem kéne.
@snakekiller23: Lukács György régesrégen meghalt. Azt írnak róla amit akarnak. De ők gusztustalanul, hatalmi érdekből a tanítványait mocskolják (akik közül marxista egy sem maradt). Azokat az embereket mocskolják undorító hangnemben, akiknek konfliktusa volt Borossal. Ez a legundorítóbb hatalmi alapú kultúrkampf, és van benne valami iszonyúan gyáva és férfiatlan.
@snakekiller23: Pontosan. Amúgy példát vehetnének Faludy Györgyről; az öreg utolsó szar alaknak tartotta Lukácsot világéletében (neki még személyes tapasztalatai is voltak), és a véleményét sosem rejtette véka alá, de a filozófiai munkásságát nem minősítgette különösebben.
@snakekiller23:
ld. http://www.marxists.org/archive/selected-marxists.htm
kétes dicsőség, persze.
@Harald Blåtand: Az én matematikai dédapám egy náci volt. (matematikai felmenők a doktori témavezetők, tehát a témavezetőm témavezetőjének a témavezetőjéről van szó, a matematikai nagyapám volt a nagyon híres ember, a kínai S.S.Chern). Blaschke-nak hívták, és Mussolini volt a gúnyneve. Szakmai szempontból totálisan irreleváns, hogy milyen lelkületű ember volt egy tudós. Lukácsnak szörnyű dolgai voltak, Heideggernek is. Az nagyon tetszik, ahogy a több mint háromszázéve meghalt Rousseau személyes dolgai megjelennek mint aduászok. Hihetetlen. Baromállatok.
@jotunder: A tudósnál lehet hogy irreleváns, de a filozófia nem tudomány, sokkal puhább dolog. Itt lehet hogy több jön át abból, ki milyen ember.
Ennek ellenére természetesen szakmai szempontból a munkája alapján kell megítélni valakit. A marxizmus szerintem nagyon a szemétdombon van, persze vannak harmadvonalbeli egyetemek ahol van rá tanszék, de az valszeg feng shuira is van sok helyen. Ezért nem tudom miért érdekes 2010ben Lukácsról beszélni, max filozófiatörténeti jelentősége van. Szerintem felesleges vesézni hogy milyen ember volt, mert max annyit tanulunk belőle hogy abban a korszakban is voltak gonosz vagy jó emberek. De hát azok mindig vannak.
@jotunder:
Hát gondolom meg van szépen ideologizálva, hogy “ők” (azaz valami árnyhadsereg akik közé besoroltuk az illetőeket) sem nagyon differenciáltak a jobboldalitól a fasisztáig terjedő gradiensen, hát most a fagyi visszanyal vagy valami ilyesmi (két poszttal arébb meg menetrendszerű bősz kettősmércézés, hogy a logikába rúgjunk még párat). Tényleg tiszteségesebb volna megmondani a zőszintét’, mármint becsomagolni valahogy szépen azt hogy itt most kemény jobboldali kurzus jön, kétharmad meg fülkeforradalom velünk az élen és a ti pofátokat konkrétan nagyon nem bircsizzük, úgyhogy háromig számolunk… a végeredmény úgyis ez lesz. Az ócska hazudozás persze jobban veszi ki magát, amíg nem lóg ki a lóláb.
Erről jutott eszembe valamiért, amikor pár másik oldali okos leantiszemitázta Lánczit valami ostoba indokkal akkor TGM az ÉS-ben elég konkrétan lehülyézte őket. A tanulságokért ld. József Attila örökbecsűjét. (A másik nagyon humoros epizód az volt amikor Izrael ekézése kapcsán TGM lett elmondva az “övéi” által valami hasonlónak, no de mindegy.)
@tollaszerge:
ezek nagyon kényes dolgok, hogy ki jó és ki rossz, és mitől.
lukács ugye tagja volt a forradalmi kormánynak, a bukás után őt is kicsit deportálták romániába, és csak valamikor 67 körül rehabilitálták
ha nem lett volna egy hithű marxista zsidó, akkor úgy október vége felé őt is folyton megemlítenék.
na az milyen, amikor már doomhammer is lát némi zsidózást aristo pubijában. 🙂
@tollaszerge:
Igen komoly nyugati egyetemeken is erősen dominálnak a midnenféle szélbal/széllib irányzatok, vagy valami posztmodern változatuk a humán tudományokban: “critical theory”, poszt-strukturalizmus, dekonstrukció, anyámkínja, amelyeknek integráns része mind történetileg, mind a gyakorlatban valamiféle erős marxista beütés; az ilyenek hogy gender theory, meg kult. antropológia komolyabb művelői között sem nagyon találsz olyat akik közül. pl. TGM az őrületeivel olyan hűdenagyon kilógna.
Ha megnézed ilyen területen a legidézetebb szerzőket, afféle embereket találsz, mint Foucault, Derrida, Bourdieu, Habermas, Deleuze stb. akiknek a munkásságához képest általában Marx meg Lukács abszolút mérsékeltnek és földhözragadtnak tűnik.
@mavo:
Lukácsnál talán a legkínosabb, hogy jórészt az ő agyszüleménye volt a kommunista kulturpolitika meg hát Kun Béláék alatt hadseregi politikai biztosként vérengzett egy kicsikét.
@snakekiller23:
nagy imre meg padlássöpört, de egyéb bűnei is voltak vastagon, na és?
(iróniaméter bekapcsolva, ugye? egy pillanatig se gondolja senki, hogy azt hiszem, lukács a forradalom hőse lett volna. szerintem mások se, de azokat ugye nem említhetem a köz megvetése nélkül)
@mavo:
Jójó, de hát Nagy Imrén kívül, aki egész konkrétan inkább meghalt, minthogy elismerje Kádárt és megtagadja a forradalmat, más “kommunista” nagyjait jobboldalon egyébként sem szokták emlegetni 56-nak. Fuj ruszkik, fuj Rákosi, fuj Kádár, fuckyeah pesti srácok, Nagy Imre mártír; ennél komplikáltabb értelmezéssel próbálkozni, hogy valaki sértődjön vérig, ma még reménytelen.
Nekem az a passzus tetszik, ami a hazai filozófia tönkretételét veti az elődeik szemére. (1945 után.) Túl azon, hogy nem sokat mond hatvanöt évvel későbbi emberek teljesítményéről az a keserű meggyőződésem, hogy a melyik politikai oldal tett többet a magyar tudomány ellen mérkőzés sokgólos döntetlen lenne és jobb lenne kivenni a sárdobálás bevett eszközei sorából.
@tollaszerge: Filozófiában egyértelműen több jön át ebből, de aristo durva sarkítása (Szókratésznál még követték egymást hirdetett elvek és tettek, aztán jött a gonosz Rousseau meg a még gonoszabb destruktív felvilágosodás, és ez már nem így van, azóta a filozófiában mindenki látens komcsi gyilkos, esetleg értékrelativista, hazug ember, kivéve a tűz ügyelőit) dühítően ostoba.
Már csak azért is, mert a valódi Szókratésznak, aki dörzsölt politikuspalántákat is oktatott, köztük wannabe diktátorokat, és annyira nyakig lehetett a napi közéletben, hogy Arisztophanésznek megérte vígjátéki figurát írni róla, szóval ennek a Szókratésznek nem sok köze van ahhoz az efféle alantas földi hívságok és intrikák fölött álló alakhoz, akinek aristo ábrázolja. A Platón által ábrázolt Szókratészra már jobban emlékeztet, de az közismerten csak részben a mester (elfogult) portréja, jelentős részben fikciós figura, az ideális filozófus eszményképe.
TGM érzi, hogy lépni kell: ;-))
hirszerzo.hu/belfold/20101213_tgm_kiallt_orbanek_mellett
@dolphin: TGM kommunista, aki a magántulajdon ellensége. Ezt ő eddig sem titkolta, sőt, minden írásában kijelenti. Magántulajdon államosításáról van szó, persze, hogy támogatja.
@jotunder: A galamuson a múlt héten Csányi Vilmos volt a vendégszerző, és baloldaliként ő sem az állami nyugdíj ellensége. Egy egész kicsit még liberálisozik is, persze csak nagyon finoman. 🙂
http://www.informaworld.com/smpp/title~db=all~content=g931198119
Tamás Gáspár Miklósnak cikke jelent meg az Angelaki című elitlapnak számító filozófiai folyóiratban. (A* kategoria az ERA szerint)