Az ellenzéki összefogás lehetősége
Eredeti szerző: Pásztörperc
A múlt héten meghallgattam a Maszop néhány középvezetőjének stratégiai elképzeléseit, és félelmetesen egybecsengtek. Úgy vélték, nem a „belső problémákkal” kell foglalkozni, hanem a 2014-es választásra kell készülni: akkor válthatjuk le Orbánt nagy, ellenzéki összefogással, aminek vezető ereje „természetesen” a Maszop lesz. „A párt” stratégiája ehhez az, hogy az idén még egyértelműen negatív, a kormányt lejárató üzeneteket kell küldenünk potenciális választóinknak, aztán majd 2013-ban elkezdhetünk pozitív dolgokat is ígérni.
Úgy vélték, hogy ezzel egyre szimpatikusabbá válnak, és ahogy egyre szimpatikusabbá válunk, egyre többen akarnak majd (újra) rájuxavazni.
Jó reggelt, ébresztő!
1. Totális tévedés, hogy a negatív kampány szimpatikussá teheti azt, aki éppen kígyót-békát kiabál ellenfelére. A negatívan kampányolónak hármas üzenete van: nem tudok mondani semmi pozitívat, nem ígérek semmit, nem gondoltam át semmit — ezért aztán foglalkozom a többiekkel. Ez a hármas üzenet könnyen dekódolható; meg is érti mindenki.
2. Valami egészen gyermekded az az ennyi év után még mindig élő elképzelés, hogy a magyar választó preferenciák (szimpátia) alapján szavazna. Hát egy frászt; ilyen pontosan egyszer volt, 1990-ben (amint a 2. forduló megmutatta, akkor is csak részlegesen). Azóta a magyar választó diszpreferenciák (ellenszenv) alapján szavaz, a legkisebb rossz elve alapján.
3. Hihetetlenül öntelt nagyképűségre vall az utóbbi 15 év legkudarcosabb, leginkább elhajtott garnitúrájától a „vezető szerep” elvárása, kvázi tényként elismertetése. Nem lehetünk eléggé hálásak az LMP kongresszusának azért, hogy elutasították a nekik rendelt (és alárendelt) partnerséget.
A jelenlegi Maszop vezette ellenzéki összefogás egy üres mítosz, és ennek ügyében az LMP rideg célszerűséggel járt el. (Ugyanez igaz a DK-ra és a „gondolatkísérletként lebegtetett” Soros-féle Bajnai-pártra is.) Egy efféle „összefogás” megkapná az amúgy a Maszopnak, Gyurcsánynak, illetve Bajnainak jutó szavazatokat, és NEM kapná meg az amúgy az LMP-nek jutó szavazatok többségét. Az ő szavazóik többsége nem azért választotta őket, mert rokonszenves dolgokat akartak — szavazóiknak sejtelmük se volt róla, hogy mit akartak, és valószínűleg most sincs róla fogalmuk se. Kizárólag azért szavaztak rájuk, mert ők NEM Orbán, NEM Gyurcsány, NEM Bajnai és NEM Vona.
Szükségképpen egy efféle „ellenzéki összefogás” két dolgot garantál:
1. a vereséget;
2. az LMP eljelentéktelenedését és felszalámizását.
Orbán már 2010-ben se volt népszerű, és most se az. Kizárólag azért nyert, mert a választók még nála is jobban utálták Gyurcsányt és mindent, mindenkit, aki hozzá köthető (előbbi kategóriában ez a Maszop, utóbbiban a Maszop vezetői). Azóta Orbán egyre népszerűtlenebb — de a különbséget tartja: a magyar választóknak nem kell senki, aki őket Gyurcsányra emlékeztetné.
Ezért nemcsak a DK szalonképtelen, de a Maszop is: aki összeáll vele, a húsdarálóba megy. Éppen ezért ellenzéki összefogás nem lesz és nem is lehet: még ha az LMP-sek teljesen meg is hülyülnének, és összeállnának ezzel a gyurcsista-posztgyurcsista bagázzsal, a választóik nem fognak összeállni azok választóival.
Szóval, a 2014-es választás már most elúszott. Ha utána lesz annyi elhatározás a Maszop tagságában, hogy:
1. ezeket a lejáratott, kompromittált figurákat végre elzavarja a büdös fenébe,
2. elnézést kérjen a Gyurcsány-kormány tetteiért és kinyilvánítsa, hogy azoktól elhatárolódva vissza kíván térni a baloldali értékekhez,
3. abbahagyja a lejáratósdit, és kötelező ígéretek (program) formájában meghirdeti, mit is tenne hatalomban a nagy rendszerekkel (oktatás, eü, nyugdíj stb.);
akkor majd talán, esetleg koalícióképessé válhat.
<
p style=”text-align: justify”>Addig meg vezetői csak álmodoznak feszt, és nem veszik észre, hogy az ő kezük lóg a bilibe.
<div class='sharedaddy sd-block sd-like jetpack-likes-widget-wrapper jetpack-likes-widget-unloaded' id='like-post-wrapper-192691293-16521403-6ab410ef32496' data-src='https://widgets.wp.com/likes/?ver=14.1#blog_id=192691293&post_id=16521403&origin=www.orulunkvincent.hu&obj_id=192691293-16521403-6ab410ef32496&n=1' data-name='like-post-frame-192691293-16521403-6ab410ef32496' data-title='Like or Reblog'><h3 class="sd-title">Like this:</h3><div class='likes-widget-placeholder post-likes-widget-placeholder' style='height: 55px;'><span class='button'><span>Like</span></span> <span class="loading">Loading...</span></div><span class='sd-text-color'></span><a class='sd-link-color'></a></div>
@Kettes: Érdekelne néhány ilyen mérés. Főleg módszertanilag.
@zsazsu4: miért ? akartam még lőni egy gólt az LMP-nek, negyvenről kapásból levágódó labdát a balfelsőbe, Vágó Gábor hiába nyújtózkodott volna érte. nem kapus, hálóőr. és nem labda, hanem pettyes. :))
@Dr. simonmondja.: @Hraskó Gábor: @szempontpuska: Normál’ (európai) esetben a Parlament a helyszíne a nemzeti kerekasztalnak. Ez Demokráciában így szokás. Ha a vezető párt(ok) kizárják a jogalkotásból az ellenzéket, akkor jöhet létre az ellenzéki megegyezés (Kerekasztal), az uralkodó monopolhelyzet feloldására. Ez a rendszerváltás idején működött, mert a benne résztvevőkben a cél érdekében megnövekedett a kompromisszum-készség. A hatalom újrafelosztásának lehetősége azonnal szétverte ezt a szövetséget. Azóta mindenki vezérürü akar lenni. Van, akinek sikerül, van, akinek nem.
Magyarországon gyenge lábakon áll a civil-kontroll. Egy „nemzeti-sokk” talán megindítja ezt a folyamatot, de eddig a pártok (és a vezető politikusaik) sikeresen „leföldelték” úgy, hogy sokan észre sem vették a tömegből.
Az LMP most lépett erre az útra. Szeretne megerősödni pártként, beáldozva a következő választást. Politikai tekintélyt szeretne, de lekésett az ellenzék összefogásáról, ezért másikat szeretne gründolni. Pedig csak töketlenkedtek – övék volt az ötlet -, de Gyurcsányék lenyúlták. Nem a Kerekasztal ellen kellene fellépniük most már, hanem ki kellett volna dolgozniuk (és nyilvánossá tenniük) a kongresszuson a tárgyalási feltételeiket, a közös program alapját.
Töketlenkednek. Politikust játszanak a civilek, kihasználatlanul hagyva a civil létből fakadó kompromisszum lehetőségét.
(P/c-nek: Lehet, hogy a pártok (most) a politizálás színterei, de belépve egy közösségbe elveszíted az egyéniséged egy darabját. Párttól függ, hogy mekkorát. Veszélyes a nyájon kívül élni, de nem a csengő/kolomp hangja (frakcióvezető bekiabálása) irányít.)
(Én így látom.)
@szempontpuska:
Megnéztem Jávort, igazad van. Nagyon gáz.
Az ellenzéki kerekasztalnak nem kell gazdasági programot, kormányprogramot egyeztetnie. Nem kell egymást szeretni.
Három, egymásból logikusan következő kérdésre kell válaszolniuk: kell-e új alkotmány?
Ha igen, egyet tudnak-e érteni az alkotmányozás alapelveiben?
Ha igen, és a következő országgyűlést alkotmányozónak tekintik meg tudnak-e egyezni abban, hogy hogyan, milyen metódus szerint állítanak közös jelöltet a választókörzetekben?
Ha ez megvan, mindenki mehet a dolgára kampányolni és elmondhatja, hogy miben különbözik a másiktól és milyen gazdaság és társadalom politikát kíván megvalósítani az új alkotmányosa kereteken belül.
Az összeborulás és a közös program tényleg tragédia lenne.
Persze lehet, hogy az LMP begyűjti a szavazatok 40 százalékát és akkor nem volt igazam…..
@acs63: (Azt mondod, lépjünk ki az Unióból?)
@szerénységem: „Ha Gyurcsány lemond 2006 őszén, és jön Bajnai ugyanazzal, mint 2009-ben, akkor 2010-ben ő az isten, és a Fidesznek esélye nem lett volna.”
Dehogyis. Bajnai 2009-ben kimondottan pillanatnyi, átmeneti válságkezelésre vállalkozott; azokat a bizonyos nagy ellátórendszereket deklaráltan eszébe sem jutott megreformálni, mondván, se felhatalmazása nincs hozzá, se értelme nincs ilyenkor ilyesmibe belefogni, majd az új kormány 2010-től, akárki is lesz (haha). 2006-ban, egy négyéves ciklus elején, a válság előtt minimum irtó hülyén festett volna az a szöveg, hogy csak az ország rövid távú csődjét szeretnénk elkerülni, aztán ha ez megvan, majd lesz valahogy.
@Pásztörperc: Erre kapásból tudok válaszolni, nem kell megvárnom a párttitkár utasítását. 🙂
Szerintem maradni kell. De ez csak egy szavazat…
Komolyan hiszel (még) az alulról szerveződő pártokban manapság? Amelyik civil szervezet meg tudja állni, hogy párttá szerveződjön (a kohéziót nem karrieristák biztosítják), arra szívesen szavazok, mert egyenrangú része lehetek/vagyok. Ez kompromisszumokkal jár, de egyénivel és nem központilag meghatározottal. A határok nem merevek, hanem változékonyak, mondhatni amőbásak.
Aki meg ácsingózik a hatalomra, azt a közelébe se szabad engedni. 🙂
(Cincinnatus szimpatikusabb nekem, mint Cicero, pedig gyengébb szónok volt.)
@acs63: 1. no de hát azzal elveszítjük egyéniségünk (szuverenitásunk) egy részét…
2. Komolyan hiszek.
3. Az a civil szervezet, amelyik politikával (a közös célokra szánt pénzek beszedésével és szétosztásával) foglalkozik, az párt — teljesen függetlenül attól, hogy annak hívják-e.
@acs63: Igen, a kerekasztal még le se ült, és már a főnököt nevezgették meg.
Mindössze azt kellett volna leszúrni pontosan, hogy a kerekasztal – az kerek.
Odaülhet mindenki, aki Orbánt váltani akarja, és két évig összedobják, ami szakértelmük van a politikához.
Ennyi lett volna.
Esetleg egy árnyékkormány.
Később egy előválasztás országos turnéval.
De hát, ők vezért választanak a kerek asztalhoz…
Ez nem pancserság.
Ez behajolás a dilirencernek.
@Pásztörperc: 3-hoz: Tehát a Blöki Kutyamentő Alapítvány és a Kisgömböc Helyes Életmód Nonprofit Kft, akik szintén a közös célokra szánt pénzek beszedésével és szétosztásával = politikával foglalkoznak, éppen ezért valójában szintén pártnak tekintendők?
Vannak olyan, a közös célokra szánt pénzek beszedésével és szétosztásával foglalkozó közösségek, amelyek ezt politika mentesen csinálják.
@sajtohuba: Nem, ők nem a közös célokra szedik. A közös pénzek azok, amiket joxabály alapján szedsz, a többi magánadakozás.
@Pásztörperc:
1. Kompromisszum. Mivel több haszonnal, mint kárral ját, megéri.
2. Irigyellek.
3. Csak a pénzbeszedésből és elosztásból állna a politika? Mi, akik itt – párton kívül, közügyekről – beszélgetünk/vitatkozunk, nem politizálunk? Miért lenne csak a PÁRT, csak az ORSZÁGGYŰLÉS (csak a kormány) a politizálás kizárólagos helyszíne? (Az információ-áramlás felgyorsult. Eleinte egyszemélyes vezetés volt (választott, örökölt), majd ritkás országgyűlés, aztán pártokba tömörültek az emberek. Biztos, hogy ez az evolúciós csúcspont?)
@Pásztörperc: Ez mire válasz?A Blökiseknek és bármely más alapítványnak is jogszabály engedi meg a közös pénzek szedését.
@sajtohuba: Nem a „megengedi”, hanem az „előírja”. Nem az, amit beadsz (önként), hanem amit beszednek tőled — ha akarod, ha nem.
@acs63: Igen. Ti, akik sajna, párton kívül közügyekről beszélgettek, arról vitatkoztok, hogy kiktől/milyen arányokban kell a közös működés költségeit összeszedni, és mik legyenek azok a célok, amikre (mi legyen az az értékrend, aminek alapján) ezeket a pénzeket elköltjük (elköltik).
@Pásztörperc: Tudsz ilyen civil szervezetekre példákat mondani?
„3. Az a civil szervezet, amelyik politikával (a közös célokra szánt pénzek beszedésével és szétosztásával) foglalkozik, az párt — teljesen függetlenül attól, hogy annak hívják-e. „
És ők milyen pénzt szednek jogszabályi előírás alapján?
@sajtohuba:
Somogyért Egyesület
Nem, nem őxedik.
@Pásztörperc: Most az a baj, hogy párton kívül, vagy az, hogy egyáltalán közügyekről beszélgetünk? Párt nélkül tilos politizálni? 🙂
Elismerem, hogy egy tömörülésnek nagyobb érdekérvényesítő ereje van, de én civilként (is) érzek magamban annyi erőt, hogy kiköveteljem az engem megillető jogokat. (Szavazással, vagy szívlapáttal, mikor melyikkel.) Nem vágyok többre, mint amit másnak is megadnék!
Azt is megértem, ha valaki másként gondolkodik, de azt nem, hogy miért gondolja az ő megoldását egyedül’ helyesnek?!
Ha az emberek nem lennének restek használni, amijük van, akkor a pártok egy kalap alá kerülnének a néptánc-csoportokkal (Magyar Gárdával :-P), hagyományőrző csoportok lehetnének…
@acs63: Az a baj, hogy párton kívül. Az, hogy a pártokon kívül vannak azok, akiket a közélet érdekel, belül meg azok, akik csak agyatlanul rajongani akarnak, a diszfunkcionalitás minősített esete. No, ennek az eredménye politikai rendszerünk. Valahányszor eszmét cserélsz ezekről az ügyekről így, párton kívül, mantrázd a következő alapigazságot:
„Minden országnak olyan kormánya van, amilyent megérdemel”.
@Pásztörperc: Én is javasolnék egy mantrát a tagoknak:
„Minden pártnak olyan vezetősége van, amelyet ki tud termelni magából.”
🙂
Szerintem is ludasak vagyunk, de már megbocsáss (!), melyik párt tagságát nem lepik el az általad is említett rajongók? (Nem biztos, hogy agyatlan, lehet karrierista, lehet szervilis, lehet hagyománytisztelő, lehet stb. A rajongást sok minden kiválthatja.)
A posztban az „ellenzéki” összefogásról van szó. Azért ne zárjuk ki a – mostani – kormánypártban (esetleg még) meglevő kapacitást! Esetleg az orbáni-fideszből kiábrándult realistákat se.
Meg aztán itt vannak/vagyunk a párto(ko)n kívüliek…
„És mi – belgák – hova álljunk?”
@Pásztörperc: „no, pontosan ez az, amit az LMP nem engedhet meg magának.”
Én meg azt mondom, hogy ha egy párt vezetői csak magukra gondolnak, és nem veszik figyelembe a globális optimumot, akkor az már rég rossz. Az LMP ezzel a „taktikájával” a politika már amúgyis megtépázott hitelét rontja. A politika a kooperáció művészete kell hogy legyen és nem a szembenállásé.
Az „összeborulás LÁTSZATA” kifejezés elfogadása meg a Fideszes tematizálásnak való behódolást jelenti. A politikai egyeztetés látszata és megvalósulása lehet az egyetlen út a kilábalásra. Nem csak az országnak, az LMP-nek is.
Ez a „ez az, amit az LMP nem engedhet meg magának” megjegyzés pont az az értékítélet semleges hozzáállás, amit elég nehezen viselek el politológusoktól is. Szerintem az LMP (és semmilyen más párt sem) nem engedhet meg magának olyan stratégiát, amely ellentétes a józan értékekkel. Illetve megengedheti magának, de ezt nem lehet pozitív kicsengéssel emlegetni. Ez olyan, mint hogy a Viszkis egy „jó” rabló, vagy hogy Orbánék helyesen cselekednek a saját szempontjuk szerint.
@Hraskó Gábor: Éppen hogy nem magukra gondolnak, hanem a választóikra, akik nem bocsátanák meg nekik az összeborulást — márpedig számukra egy efféle kerekasztal annak látszana (pláne, ha az az MSZP-nek a többiekénél valamivel kerekebb lenne). Továbbra is ott akarnak üldögélni a parlamentben, és továbbra is vmi általuk képzelt erkölcsi magaslatra akarják helyezni magukat — mert nekik ez okoz örömet, nem a kormányzás.
Továbbra sem szeretem az LMP-t, és nem azért, mert széplelkek, hanem azért, mert buták. Ha egy csöpp eszük lenne, alkalmaznának néhány gyakorlott szervezetépítőt, és elfogadnák, amit azok nekik előírnak. De nem, őxépelegni akarnak. Nem szeretem, de elfogadom, hogy ez az ő döntésük, és nem akarom rájuk erőltetni azt, amit nem ők akarnak, hanem én. Azt majd megcsinálom magam. Ha nem csinálom meg, azt jelenti, hogy nem is akarom annyira.
@Pásztörperc: Szerintem pedig az LMP-vel pontosan az a nagyobb baj, ami neked tetszik bennük.
nem érzik elég karakteresnek magukat ahhoz, hogy önállónak tekintsék, ezért arra fókuszálnak, minek NE tekintsék őket.
Ezzel a konstruktivitásuk teljesen elveszik, hiszen végső soron egy pártot arra hatalmaznak fel a szavazói, hogy érvényesítse az akaratukat.
Az LMP ezzel a húzásával erről lemond, pusztán üres szónok akar lenni egy pártállam (őfelsége) ellenzékében, de tenni az ellen ami ellen felszólal… na azt nem
@szempontpuska: Valaki írta ma korábban, hogy az LMP tkp. egy korai Fidesz. Igen, azo de a Fidesz nagyokat álmodni merő és tudó rosszindulatú dörzsöltsége nélkül.
@sajtohuba: Eleinte antikomcsi hippik voltak, mint minden fejlődésben visszamaradott fiatal.
Szerintem akkor lett a fidesz rosszindulatú, amikor Antall örökségét, a nemzeti tagságot – bezsákolta.
És akkor kezdett el nagyokat álmodni, amikor már a nemzeti nagytőkések, rendőrök és olajosok is a hóna alá nyúltak.
Mint a Nagyhatalmú Sündisznócska.
@szempontpuska: Szent isten, mi az, ami nekem tetszik bennük???
Nem minden igazság nélkül való!
Az LMP legnagyobb problemaja a baloldal legnagyobb problemaja: Az MSZP. Amig ez a part szervezetileg nem roppan meg, masnak eselye sem lesz. Se konstruktivnak, se destruktivnak. Marpedig ehhez nem eleg 4 ev ellenzekiseg, szerintem. Ilyen egyszeru ez.
@preddyés minden érdeklődőnek:
„Hogyan lehet parlamenti kétharmad– összefogásra képtelen pártokkal? Úgy, hogy csak a demokrácia visszaállítására (!) (nem pedig közös kormányzásra) kötnek szövetséget a következő választásokon. A szükséges törvények elfogadása után (kb. egy hónap múlva) feloszlatják a parlamentet, és jön a demokratikus választás.
Részletek itt, érdemes jól elolvasni:
akoztarsasagmegmentese.blog.hu/
@akítv ellenállás: Nagyon szimpatikus írás,de 2014-ben szerintem az ország legkisebb gondja az alkotmány lesz.Túlélni a holnapot és ez nem csak a népre vonatkozik majd,hanem úgy egészében az országra.Össze kell fogni,kormányozni kell és a ciklus vége fele, ha már kapunk levegőt, na akkor lehet majd alkotmányozó nemzetgyűléssé alakulni.
@Pásztörperc: „akik nem bocsátanák meg nekik az összeborulást+
A cikkből: „Egy efféle „összefogás” megkapná az amúgy a Maszopnak, Gyurcsánynak, illetve Bajnainak jutó szavazatokat”
GYF is elkülönült az mszp-től, most meg MÉGIS „összeborulna” velük?!
Neki megbocsátják ezt a követői?
Náluk is kétesélyes, hogy képesek-e a szavazóik „keresztbe” szavazni EGY közös jelöltre – KÜLÖN programokkal, de KÖZÖS ellenség ellen…