Egy ötlet margójára
Eredeti szerző: sajtohuba
Közvetlenül már nem vagyok érintve, és legközelebb újra meg csak bő tíz év múlva leszek, de KM addig is bátran bekaphassa az összest :-).
Másodlagosnak tartom, hogy miről (pl. Goodfriend kontra Orbán, Vida, vagy a Putyin-orál románc aktuális fejezete, vagy a manyup maradék lenyúlása, vagy a Fidesz és Orbán népszerűségének alakulása, vagy internet adó) való figyelem elterelésről van szó. A gyerekeinkkel való játszmázás biztos, hogy nem elfogadható. Nem csak azért, amiről egy szakértő ír, hanem mert ezzel az esettel is egy mélyen disztópiás jövőképű énképet mutat a kormányzatról.
A vég kezdete útján szerintem ez kis lépés az istenadta népnek, de nagy lépés Orbanisztánnak. Ez a lépés már tűnik inkább kétségbeesett oldalt kitámasztásnak, mint tudatos irányba haladásnak. Egyre nagyobb bornírtság kell ahhoz, hogy az aktuális balfékeskedés(ek)ről elterelje a figyelmet.
A neten található nyilvános információkból összeállítottam egy listát azokról, akikre majd vonatkozhat a drogszűrő tesztelés. Nagyobb testvéreik egyike-másika más sikeresen lett közszereplő. Az ő szüleik erkölcsi kötelessége lesz majd a jó példával való élenjárás a Nemzeti Drogszűrő Központba való kézenfogva elvitelben és az eredmények közzétételében.
Orbán Róza (2000)
Orbán Flóra (2004)
Semjén Álmos Ágoston (1996)
Balog Zoltán 2 gyereke
Fazekas Sándor 2 gyereke
Szijjártó Péter (2011)
Szijjártó ??? (2014)
Lázár János Boldizsár (2004)
Lázár Zsigmond Bertalan (2009)
Varga Sarolta (1997)
Varga Mihály (2001)
Varga Sámuel (2013)
Rogán András (2003)
Rogán Dániel (2009)
Rogán Áron (2012)
<div class='sharedaddy sd-block sd-like jetpack-likes-widget-wrapper jetpack-likes-widget-unloaded' id='like-post-wrapper-192691293-16519254-6ab3bcd8da27d' data-src='https://widgets.wp.com/likes/?ver=14.1#blog_id=192691293&post_id=16519254&origin=www.orulunkvincent.hu&obj_id=192691293-16519254-6ab3bcd8da27d&n=1' data-name='like-post-frame-192691293-16519254-6ab3bcd8da27d' data-title='Like or Reblog'><h3 class="sd-title">Like this:</h3><div class='likes-widget-placeholder post-likes-widget-placeholder' style='height: 55px;'><span class='button'><span>Like</span></span> <span class="loading">Loading...</span></div><span class='sd-text-color'></span><a class='sd-link-color'></a></div>
@jotunder: Ámen.
A másik: én nem tartom olyan értelemben senki gyerekét szent tehénnek, hogyha az enyémet elviszik árkot ásni, akkor XY politikusét is vigyék. Mondjuk nincs nagy különbség, max. ha őket nem viszik, és még a pofámba is röhögne, egy hangyafasznyival hamarabb és egy macskapöcsnyivel nagyobbat fogok ütni.
A politikus kölke pont annyira hunyó a szituban mint a sajátom, de én spec a sajátomat védem meg, meg még max. akit nem véd a tarka kutya sem. A baromarcúak meg néha gondolkodjanak a lehetséges következményeken, igen.
@Vakmacska: Kemény vagy, Csoki! 😀
@Vakmacska: „olyan értelemben senki gyerekét szent tehénnek, hogyha az enyémet elviszik árkot ásni, akkor XY politikusét is vigyék.”
Nem értem az analógiát. Ha kitalálnak egy hülye és kellemetlen kötelezettséget, akkor persze, mindenki csinálja, az ő gyerekeik is, ez a minimum. Ezzel senki nem vitatkozott itt – még a fideszesek sem vitatnák nyilvánosan – nem erről van szó.
Van az a pont, ahol a reakció arra durvulásra, amit a gyerekek ellen követnek el, az nem adható vissza az ő gyermekeiknek. Ha személyesíteni kell a választ, az a szülőnek jár, nem a gyermeknek. De hangsúlyozom: nem erről vitatkoztunk. Ha az a felvetésed, hogy egy konkrét helyzetben x a Te gyermekedet fenyegeti és csak úgy tudod megmenteni, ha az ő gyermekét megfenyegeted, az egy más kérdésre vonatkozik és szerintem egy felesleges elméleti vita egy ilyen hülyeség kapcsán.
@polyvinyl: Az alkohol is drognak számít? mert akkor hosszú lesz a lista. Az alkoholtól évente 30 000 ember hal meg a drogtól meg úgy 20. Szóval nem mindegy.
@ulloiut: +1
és
@Vakmacska: ha valaki kezet emel a gyerekemre, annak eltöröm, de nem nyúlok a gyerekéhez
@sajtohuba: értelek különben
@ulloiut: Értem amit mondasz, de valahogy mindig elkerüli a figyelmet, amit rendre beírok, hogy ui. nyilvános adatokról van szó. Ez pedig betűre pontosan azt jelenti, hogy aki nem adta közszereplőként közszemlére a gyereke nevét (Fazekas Sándor és Balogh Zoltán), ott pontosan úgy szerepel, ahogy „számon kéritek”, vagyis hogy X.Y. gyerekei. Ők a gyerekeiket a magánszférájukhoz sorolják, nem osztottak meg róluk infót, és ezt én maximálisan tiszteletben tartom.
Mindeközben itt van pár cikk, ami ellen nem tiltakoztak az érintett szülők, nem vetették le a netről:
borsonline.hu/20130804_flora_vigasztalta_orbant_a_vereseg_utan?fbrkMR=desktop
http://www.blikk.hu/blikk_aktualis/60-70-millios-lakas-lazar-janos-fia-neven-2309597
http://www.parameter.sk/rovat/kulfold/2011/03/20/ilyeneket-mondott-lazar-janos-fidesz-frakciovezetoje
http://www.storyonline.hu/hirek/ilyen_aranyos_varga_mihaly_gyermeke/42567/
http://www.blikk.hu/blikk_aktualis/nem-vart-segitoje-akadt-szijjarto-peternek-2203733
Kiskorúként itt is megillette volna őket a „névtelenség”, de mint írtam, a szülőknek ezzel semmi bajuk nem volt és nincs, hisz a konkrét web-oldalak elérhetők.
Itt az a dilemma van, hogy melyik szempont az erősebb: a kiskorúak anonimitásának (csak általunk való) be- és megtartása, hisz egyébként közismert infókról van szó, ami a szülők beleegyezésével van úgy, vagy pedig az, hogy felhasználhatóságában a nyilvános infó 1 = nyilvános infó 2 =…= nyilvános infó n?
@sajtohuba: neked is igazad van, meg ulloiutnak is. es nincs megoldas. ez van.
@ulloiut: elolvastam az egeszet, es nincs szo benne, hogy akar a legcsekelyebb mertekben is bantani kellene ezeket a gyerekeket. a nevuk van leirva, es a nevuk ismert. csak arrol van szo, hogy oket is drogtesztre kellene kotelezni, es ez igy megiscsak mekkora baromsag.
ugyanakkor tenyleg rosszul veszi ki magat, hogy ket-haromeves gyerekekrol konkretan szo van valahol. ez egy ilyen tortenet.
Aki nem támogatja a vagyonosodást, az a szegényedést támogatja.
Aki nem támogatja a drogtesztet, az a drogot támogatja.
Aki nem támogatja a buzilobbi korlátozását, az a nemi betegségek terjedését támogatja.
Aki nem támogatja az áldozatot hibáztató felvilágosító videókat, az a nemi erőszakot támogatja.
Aki nem támogatja Orbán Viktort, az Gyurcsány Ferencet támogatja.
Aki nem támogatja a vasárnapi zárva tartást, az Gyurcsány Ferencet ÉS a Sátánt támogatja.
@jotunder: Egy mondatba sűrítve: Hát tényleg olyan balfékek vagytok, hogy saját kiskorú gyerekeiteket és képesek lennétek alávetni egy ilyen vizsgálatnak?
fbcdn-sphotos-h-a.akamaihd.net/hphotos-ak-xfp1/v/t1.0-9/10422952_580207475414295_1223679039974677138_n.jpg?oh=03d1bace6dfb124644c27a4372f78ec0&oe=55105A86&__gda__=1426530575_e2ec5451ea044a1b31799ec75046bf1d
🙂
@sajtohuba: igy van.
@tyto:
1. Azt, hogy kiírtak ide néhány(!!) olyan nevet, amit a kedves szülő promótált agyba-főbe (konkrétan emlékszem, hogy Vargamihály a szülőszobában készült képet posztolt ki a gyereke összes adatával), szerintem semmiféle dehonesztáló jelleggel nem bír – maximum jelzi, hogy a zemberek nem olyan ostobák, hogy az ilyesmit elfelejtenék.
2. Tudod, az a baj, hogy ezzel a mentalitással, amit itt most Te is leírsz, nem megyünk semmire. Normális országban működne és azt hiszem, MINDENKI pont ugyanígy gondolná, ahogy Ze.
De ezek itt semmi másból nem értenek, csak az ő „harcmodorukhoz” hasonlóból. Vagy még abból sem.
Majd akkor szórok hamut a fejemre bármiért, ha a kis trónörökösök közül bármelyik kiáll (akár valósan, akár képletesen) és megtagadja azt, amit a drága papa eleddig csinált. Van köztük olyan, aki már most is megtehetné. Éppen Svájcban tanulgat milliókért a mi pénzünkön pl. az egyik és láthatóan igen jól érzi magát ebben a státuszban. A másik is csak akkor sipákolt, mikor lefotózták a vb-döntő páholyában, apuval.
Elegem van abból, hogy aljas, mocskos, cinikus rablóbandával píszí-módon bánjunk, mert hátha majd ettől megjavulnak – miközben ők nyugodtan ütnek-rúgnak minket, a gyerekeinket is, ha úgy adódik, és közben még röhögnek is, hogy „ezeket köti a kultúra, nem fognak visszavágni”.
Hát egy frászt.
@Érvsebész: Szívemnek legkedvencebb Sappho! 😉 A „művelt PC”-ség következményében már benne élsz. Sajna. Továbbá vigyázz, hogy a gyerek mellé állj, mert a „faluvégi korcsmában” ez akként működik, ha az „idióta szülőjével” szemben a gyerek elé állsz, kaphatsz a hátadba egy szurit. A gyerektől. Ez egy ilyen világ, könyvből kiművelt „PC”-k faragtak rá már. És tessék a fentieket laza példázatként büdösagyú világára, nem pedig angströmnyire a posztban lévő listára értelmezni 🙂
@gezira:
+1
@Vakmacska:
+1
+1
+1
.
.
.
.
.
@sajtohuba:
Én értelek.
Es szvsz igazad van.
@Evezős: Kösz :-). És +1 :-)).
@Evezős: hát nem….
azt hogy én mennyire vagyok messze a píszítől …most nem ragoznám….
próbálom máshogy:
a mondás pont olyan erős mondás lett volna, ha úgy hangzik mondjuk, hogy a kedves vezetők a saját kiskorú gyereküket legyenek szívesek először….. mintegy jó példával elöljárkálva a nyilvános vizelésre vinni drogtesztelés céljából…..
én még ezt is ajánlanám
http://www.facebook.com/154107321287358/photos/gm.768065443258818/844075995623817/?type=1&theater
@ulloiut: Arra írtam azt, hogy én nem, Érvsebész sem, sokan mások sem, de félő, hogy lesznek, akik igen – pont azért, mert v a l a k i k megtanították nekik, hogy nincs tabu, és lehet piszkos módszerekkel játszani.
Nem ÉN, nem te voltál, akik Juhász Annamáriát kb. virtualice kivégezték a Nagy Emília-ügy kapcsán múlt héten, és mivel ott nagykorúról volt szó, én kb. azt mondtam, hogy nem szép látvány, de értem.
Ha kiskorú kerül a buliba, akkor vagy elegek vagyunk mi józanok arra hogy megússzák, vagy nem, és a fijjug ezt úgy tudják megelőzni, hogy nem szaladgálnak folytatólagosan tátott szájjal a faszerdőben.
Mert ez meg az Ő felelősségük, nem az enyém, én utána már ha megmondom két évvel azelőtt hogy „én szóltam” (2011-ben szilveszter éjjelén mattrészegen mondtam az egyik normálisként ismert „bandatag” nejének, hogy figy, titeket is pont úgy fognak laposra verni mint az igazi főkolomposokat, ha nem szálltok ki időben a hintából) akkor az én feladatom max. a kárenyhítés az ártatlanok védelme érdekében, de az első helyen a sajátjaim, második helyen a senki által nem védettek lesznek, és valahol a futottak még kategóriában a trónörökösök.
És én még mindig tisztességesebben járok akkor el, mint ők most, akik biodíszletnek, kísérleti nyúlnak, potenciális bűnözőnek meg tudomisén minek akarják az enyémeket használni.
Még egyszer: nem én kezdtem, amíg hagynak, betartom és be fogom tartani a brit krikett szabályait….de nem mondom hogy az utolsó szuszig, ez van. Se magamból, se a kölykökből nem csinálunk hősi halottat, én velük ellentétben rendesen tanultam történelmet.
Hugyozzul le az apjukat! Megérdemlik a harácsoló volt KISZ titkàrok !
@Érvsebész: uff, illetve off: kűdtem neked valamit más csatornán.
@tyto: Erre zanzásítottam negyed 7-kor :-).
Ha jól értem, szerinted ennyi van a dologban, és nem kellett volna túlspilázni a nevekkel. Szerintem viszont ennél sokkal veszélyesebb a dolog**, ezért sokkal eredményesebb lehet konkrét orrokat konkrét saját piszkukba beleverni.
Elnézést, hogy a hasonlat szerencsétlen – nem tudok hirtelen jobbat.
** A KSH-NKI szerint kb. 1,8-1,9 millió kiskorúról van szó! Ez Budapest lakossága.
@sajtohuba: „Ők a gyerekeiket a magánszférájukhoz sorolják, nem osztottak meg róluk infót, és ezt én maximálisan tiszteletben tartom. …Kiskorúként itt is megillette volna őket a „névtelenség”, de mint írtam, a szülőknek ezzel semmi bajuk nem volt és nincs, hisz a konkrét web-oldalak elérhetők.”
Két félreértés van itt szvsz. Az hogy a politikus szülők a gyermekeiket kampányeszközként használják, az nem jogosít fel minket arra, hogy mi is politikai eszközként használjuk őket. Ez szerintem nem egy jó érv. Nyilván túlzás, de ha veri valaki a gyermekét, az nem jelenti azt, hogy én is megverhetem, elvégre már „amúgy is verve van”.
Ebből konkrétan nem következik, hogy nem lehet leközölni itt a gyermekek nevét, csak az, hogy nem az általunk amúgy is pszichopataként (gyengébbek kedvéért: nem klinikai értelemben használom a kifejezést) nyilvántartott szülők cselekményei alapján ítéljük meg az aktust (még egy disclaimer: ha baloldali teszi ki a gyerekét a bulvárba, az ugyanilyen rossz).
Még egyszer mondom: ezek az emberek gengszterek, amit ők csinálnak az semmilyen szempontból nem erkölcsi mérce, miért pont a gyermek jogai kapcsán fogadnám el őket annak? Nem hiszem, hogy azért, mert az ő gyermeke, azért ő „tulajdonos”, aki lemondhat a gyermeke szerintem létező erkölcsi jogairól.
A verés hasonlat egyesek szerint valszeg nem passzol, mert ha a név már egyszer megjelent, akkor nyilvános és a sérelem (már ha annak minősítjük) megtörtént, míg a verés újra és újra sérelem. Ez is tévedés. Szerintem nem mindegy, hogy újra és újra megjelenik-e a név, azaz hozzáteszünk-e ahhoz, hogy a 3 éves gyermek de facto közszereplővé válik-e vagy sem.
De a lényeges kérdés számomra – és ez a másik félreértés – hogy jó dolog-e (értsd elfogadható) tárgyiasítani az xy három éves gyermekét (személy szerint, nem mint absztrakció) annak érdekében, hogy a szülőket hatékonyabban lehessen támadni ezzel. Szerintem nem jó dolog. Hangsúlyosan nem azt mondtam, hogy ez a világ vége, vagy hogy nem történik sokkal rosszabb dolog ezekkel a gyermekekkel. Csak nem egy jó dolog. Mert szerintem a gyermeknek joga van ahhoz, hogy ne legyen politikai eszköz. Akkor is ha olyan peches, hogy Rogán Antal fia.
@jotunder: elolvastam az egeszet, es nincs szo benne, hogy akar a legcsekelyebb mertekben is bantani kellene ezeket a gyerekeket”
Én sem mondtam hogy a cikk ilyet állított, nem erről beszéltem. Azt mondtam, hogy van ebben a korban egy névtelenséghez való jog, ami minket is kötelez erkölcsileg és nem szűnik meg azáltal, hogy megjelent a Blikkben a gyermek neve, különösen ha mi (én biztos) amúgy elítélem, hogy megjelent. Biztos hogy van az a szint, amikor már olyan szinten szaturált a köztudat ezekkel a nevekkel, hogy már tényleg nevetséges lenne azt állítani, hogy nem ildomos leírni még egyszer, de a jelen esetben még messze vagyunk ettől. Szerintem van felelősségünk, hogy a szaturációt ne segítsük előre tevőlegesen.
@Vakmacska: „pont azért, mert v a l a k i k megtanították nekik, hogy nincs tabu, és lehet piszkos módszerekkel játszani.”
A Fidesz egyik legnagyobb bűne, hogy egyre inkább kizárja, hogy tisztességes emberek le tudják őket győzni. Gengszterek és a saját képükre formálják az egész országot. Abban viszont nincs igazad, hogy egy felnőtt embernek mindenben a „v a l a k i k” határozzák meg, hogy mi az elfogadható.
Azt hiszem, a társadalom már nem kíváncsi a Fidesz ötleteire. Szellemileg totálisan leépültek. A négy évnyi hatalom erodálta a bázisát, csak a mag maradt, egytől-egyig tolvaj, gátlástalan és primitív alak. Még kapálóznak, azt csinálják amihez egyedül értenek: zsarolnak és megfélemlítenek. Ideje eltakarítani őket az útból.
@ulloiut: „Alapvetően úgy gondolom, hogy jár nekik annyi, hogy amennyire lehetséges, a nyilvánosságon kívül tudják élni az életüket, amíg mondjuk Orbán Gáspár vagy Ráhel módjára felnőttként nem döntenek úgy, hogy vállalják a nyilvánosságot.”
A kedves vezető a hofman rózsába integrált kiberkomcsi kdnp-s szájával kijelentette, hogy igényt tart a gyerekeim nevelésére. Úgymint, hogy ez az állam (értsd orbán viktor) feladat és nem az enyém. Ez innen kezdve háború nincs az nemes, vagy nemtelen eszköz a lincselés keretében elkövetett akasztásig bezárólag amit soknak tartanék azért, hogy kirugdossam a pártállam koszos mancsát a gyerekeim szobájából. Nem érdekelnek lázár gáspár boldizsár jogai ha az apja akarja pofozni az én gyerekeimet akkor én is fogom az ővéit. pont.
Gondolom a legközelebbi poszt a politikusok gyerekeinek -az interneten összegyűjhető, tehát nyilvános- fotóiból lesz összeállítva.
„Pofán lehet verni őket, mert az apjuk egy szarházi” címmel.
Egyébként ez a poszt hogyan lett címlapos?
@sajtohuba: hááát…..szerintem az ebben az igazi gáz, hogy ugyanez a rezsim csökkentette a drogprevencióra fordítandó összeget jelentősen….olyannyira, hogy azt hiszem ez a húgyvizsgálás többe kerülne, mint amit ma zusammen prevencióra fordítanak. tehát az világos, hogy drogügy nekik nem fontos…tehát másról van szó. a saját csinos konteom, hogy a gyerekekről szóló cucc csak terelés…..a politikusok a lényeg, meg az újságírók…..mert a legtutibb karaktergyilkolós cucc a kábszeres múlt….és nyilván a baráti laborok a megfelelő csókáknál találnának nyomokat……
@ulloiut:
Politikus szülők gyermekeik kampányeszközként való felhasználása vs. mi (én) hasonló cselekedetünk. Szerintem nem polkampány eszközről van szó egyik esetben sem. Ők politikusi létük mellett tették közzé magánéletük ezen részletét, mi (én) sem polkampányolunk, hanem véleményt mondunk egy pol. témájú eset kapcsán.
Ezzel azt a különbséget emelném ki, hogy nem gondolom, hogy (általában) nem szabad néven nevezni bármely kiskorút egy adott témakörben, amennyiben a neve már közismert. (pl. sportesemény, iskolai eredmények, szociális média, stb.)
Azt viszont gondolom, hogy bizonyos esetekben, (konkrétan) pl. polkampány részeként alaphelyzetben nem PC őket bevonni.
—
Kiskorú tárgyiasítása és megszemélyesítése. Te a szülőkkel szembeni (politikai) támadás eszközének értékeled, én a velük való (erkölcsi) szembesítésnek, tükörnek.
Nem politikáról as such van csak szó szerintem, hanem egy szinttel magasabb dologról, az alapvető emberi erkölcsi hozzáállás nerisztáni értelmezésének egyik megnyilvánulásáról, ami számomra felháborítóan és elfogadhatatlanul cinikus és káros.
@ulloiut: Szó sincs róla, hogy a „valakik” határozzák meg felnőtt embernek, mi az elfogadható egy helyzetben (akkor én már pár orrot betörtem volna, vagy legalábbis kitettem volna ezt-azt ilyen-olyan felületekre) – csak arra bátorkodtam utalni, hogy a francia forradalomnak is voltak hm, előzményei, és én civilként nem szavatolom magáról megfeledkezett macskajancsik biztonságát, ha tovább folytatják, amit most épp tesznek. Nem felelősségem, és nem ígérem, még ha én magam esetleg tartózkodom a nem komilfó viselkedéstől, azt már nem mondom, hogy tűzzel-vassal fogom megakadályozni, ha esetleg mások épp az általuk tanított játékszabályok mentén fogják őket arra bizonyos móresre tanítani. Benne van a pakliban, érzem a szagát. Azt ne hidd már, hogy én örülök neki.
@fuhur: @sajtohuba: . (pont) +1 stb… (még akkor is ha engem már nem érint).
A NER megértésének következő foka: a pártállam koszos mancsának, kéretlen propagandájának kirugdalási igénye nemcsak a gyerek, hanem az egyszeri POLGÁR szobájából. 😉
Kicsit OFF, de engem egyébként ebben a politikusgyerek dologban az zavar a legjobban, hogy ezek – mármint kedves vezetőink – úgy szaporodnak, mint a nyulak, csak itt, ebben a felsorolásban van fejenként 3 de inkább 4 gyerek. Mennyit kell lopniuk (TŐLÜNK) ahhoz, hogy mindegyik számára fussa(!) egy 60-70 millás kecó meg évi 15 millás taníttatás…
@tyto: Igen, én is terelésnek gondolom (ld. poszt). Ha a Karaktergyilkosságok’15 projekt indult most be, akkor lesz még itt a szokásos anyagi jellegű betámadások mellett szexuális zaklatás és félrelépés leleplezés is.
@Vakmacska: „azt már nem mondom, hogy tűzzel-vassal fogom megakadályozni” Bezony, mert rá is faraghatsz. Van egy sanda gyanúm, hogy abból a kétmillányi „kollaboránsból” kistérségekben elég szép számmal akadnak, akik valójában az epehólyagjukba gyömöszölt gyűlölettel élnek napról-napra. Dehát enni kell, a gyereknek ruha kell stb… Ha kipattan valami, az nem humoros vietnami papucsos maraton lesz.
@Vakmacska: írtam.
@vaitouda: ha ezeknek az apjuk beleszól az én gyerekeim ügyeibe, drogtesztre akarja kényszeríteni őket, akkor nekem jogom van pofán vágni őket.
@dr Smittpálelnökúr: mármint a gyerekeiket vagy őket?
@dr Smittpálelnökúr:
Felelôs-e a gyerek az apja bûneiért?
NEM.
@dr Smittpálelnökúr: simàn
@dr Smittpálelnökúr:
Gondolom te voltál az a gyerek, aki rögtön torolt, amikor valaki vállon vágta. 😀
Köszönöm, hogy egy értelmes szerkesztő levette címlapról ezt a posztot.
@tyto: Ami adatok nekem az elmult napokbol remlenek azok szerint jelenleg a prevenciora szazmillios nagysagrendu osszeg jut. Ez a komplett pisiltetes tizmilliardos kaliber.
Tehat szazszoros kulonbsegrol van szo es nem siman csak arrol hogy tobbe kerulne.
Persze nyilvanvaloan nincs sok realitasa annak hogy egyszercsak keritsenek 50 vagy akar csak 10 milliardot a terv megvalositasara. Hiszen a 2015-os koltsegvetes meg a megmaradt magannyugdijvagyonunk ketszazmilliardjanak lenyulasaval is csak a „kockazatos” szintre tudna felrugaszkodni.
Igy a szamok tukreben tehat ez az egesz szinte biztosan csak egy bloff egy tematizalasi kiserlet es _valojaban_ egyetlen itt nyilatkozo anyamedvenek sem kell attol tartania hogy nem rendeltetesszeruen hasznaljon egy arany vecekefet (bar ettol fuggetlenul ertekelem az itt olvasott megnyilvanulasokat ;).
De elvekrol is van ertelme vitatkozni meg akkor is ha mostanra a NER nehezen tud ujat mutatni. Elvegre a gyerekeitek baszogatasa sem most kezdodott es ez a lepes „csak” a hatarokat tolta meg messzebbre.
@Toportyán Zsóti: 🙂
@kamerasmobil: „Elvegre a gyerekeitek baszogatasa sem most kezdodott es ez a lepes „csak” a hatarokat tolta meg messzebbre. „
Nekem az eddigi dolgok is már rég a határon túl vannak. Mindent és mindenkit akinek köze van a fideszhez az ellenségemnek tekintek, és leginkább a hoffman rózsai értelemben vett köznevelés miatt.
hvg.hu/velemeny.nyuzsog/20141209_Pisi_helyett_poligraf
🙂
@kamerasmobil: hát ezt mondom. a számokból az látszik, hogy ez nem drogügy. a gyerekeket meg mindig leszarták. most még meg is aláznák őket, hogy szokják időben…..semmi meglepő. remélem tényleg nem lesz rá pénz. meg hogy börtönben végzik. mind.
@muci: „megbüntetem az atyák vétkét a fiakban, harmad és negyediziglen” 😉
(tudom-tudom, de a non-píszíség legalább olyan finom, mint a káröröm 🙂 )
@bölcsbagoly”: – Az inkriminált komment dec.10.5 óra után már nem olvasható!-Ha törölték,akkor csak gratulálni lehet.- Amúgy pedig egy ilyen „nőstény” szövegű senkit arra kellene sarkallni,hogy a saját szülő „nőstényével” beszélje meg ezt az embertelen semmi stílust!
@Toportyán Zsóti:
Ezt mindeiova berakod pártmegbizatásként? Ne mán! A Varánuszon már megválaszoltam, nem érsz annyit, hogy itt is!