Hogyan legyünk még annál is jobb baloldaliak és/vagy liberálisok?
Eredeti szerző: Kettes
Az Orbán-rendszer egyik nem túl eredeti, de annál keményebb könyökű kitartottja a héten vicces pamfletben rontott neki az általa baloldalinak és liberálisnak vélt szervezetek „faszkodásainak”. A poszt igencsak silány érvanyagával nem foglalkoznék, viszont arra nagyon ráhibázott, hogy tényleg itt lenne az ideje számba venni, mi is a valódi baj az Orbán-rendszer ellenzékével, mert ebből így tényleg negyven év Fidesz-kormányzás lesz.
Az Orbán-rendszer ellenzékével nem az a legnagyobb baj, hogy baloldaliak, liberálisok, zöldek (nagyon), hogy amatőrök, hogy nem értik a demokráciát, vagy hogy piszkos a kezük. (Ez is mind baj, de nem ezek a legnagyobbak.)
Hanem az, hogy nem képesek világosan elmagyarázni a szavazóiknak, hogy mitől elfogadhatatlan az Orbán-rendszer egésze, és mit fognak tenni a lebontása érdekében az első alkalommal, amikor lehetőségük lesz rá. Ha alkotmányozó felhatalmazással, akkor úgy, ha egyszerű többséggel, akkor úgy, ha kisebbségi kormánnyal, akkor úgy.
Az Orbán-rendszer elfogadhatatlansága nem a jobboldaliságában rejlik. Ez a rendszer nem jobboldali: ez egy maffia-korporáció, amelyik számára az ideológia, a vallás, a kultúra, a hagyományok, a nemzeti érzelem, ezek mérsékelt és szélsőséges árnyalataiban egyaránt, csak lenyúlható brand identity-k. Ezért felesleges is a rendszernek baloldali, liberális vagy akár jobboldali kritikáját is adni. Mivel ez egy közhatalmat gyakorló, de üzleti alapon szervezett maffia (kis elmebeteg stichhel), ezért az emberek kezelésére két módot ismer: ha bent vagy, megvédenek, ha kint vagy, kifosztanak, mindezt az állam segítségével. Aki nincs eleve kizárva, az be akar kerülni. Ez adja a rendszer tartós tömegtámogatottságát. Nem olyan bonyolult ez.
Magyarországon formálisan szabadság, demokrácia és köztársaság van. Sajtószabadság van. Jogegyenlőség van. Gyülekezési szabadság van. Egy szavunk sem lehet.
Csak a gyakorlatban nincs. A választás szabadsága az Orbán-rendszer közoktatásában annyit tesz, hogy olcsó, alacsony színvonalú állami iskolák, olcsó, magas színvonalú egyházi iskolák, vagy drága, magas színvonalú magániskolák közül lehet választani. Akinek ennyiből is megy, annak a választás szabadsága teljes. Aki ezek helyett esetleg olcsó, magas színvonalú szekuláris állami iskolát választana, hamar rájön, hogy nem él szabad országban.
A vallás szabadsága az Orbán-rendszerben annyit tesz, hogy követheted valamelyik államilag elismert egyházat és részesülhetsz a befizetett adód jótéteményeiből. Vagy követhetsz egy államilag el nem ismert egyházat, és kiteszed magad az adócsalás gyanújának. Vagy nem követsz semmilyen egyházat, és finanszírozhatod vallásos honfitársaid magas színvonalú oktatását, míg a te gyereked lepukkant állami iskolába jár. A vallás szabadságát Magyarországon kizárólag az államegyházak követői élvezik, a többiek ebből ki vannak zárva.
A gyülekezés szabadsága azt jelenti, hogy ha a kormánypárt szimpatizánsa vagy (eufemisztikus kifejezés a kitartottra), akkor a szimpátiatüntetéseid megszervezéséhez igénybe veheted az állampárt és a pártállam kommunikációs és logisztikai infrastruktúráját, a hatóság fenntartja neked a felvonulási útvonalakat az általad kívánt tetszőleges helyen és időpontban. Ha ellenzéki szervezet vagy, akkor szabadon tüntethetsz alkalmatlan helyen vagy alkalmatlan időpontban, el kell viselned a szélsőségesek provokációját és kiteszed magad az adóhatóság kitüntető figyelmének.
Az Orbán-rendszer jogegyenlősége azt jelenti, hogy a bíróságokon az állampolgárokat és ügyeiket egyenlően, előítéletektől mentesen, tisztességes eljárásban ítélik meg. Az emberek sorsát legfeljebb egy-egy túlhajszolt, tudatlan, korrumpálható, megfélemlíthető, elfogult bíró szeszélyes döntése pecsételheti meg, ahogy bármely más jogállamban is. Mindenki más esetében egy világos pecking ordert állított fel a rendszer. A csipkedési sorrend rossz végén a bukott szoci/szdsz-es csibész áll (ül), az ő keresztje az, hogy a saját bűnein kívül még a le nem bukott társai büntetését is viselnie kell. Fölötte áll az átlagember, aztán a fideszes csókos, és a csúcson az érinthetetlen, a fideszes oligarcha. Ő nem egyszerűen bírósági ítéletet vesz magának, hanem törvényt.
A sajtó szabadsága azt jelenti, hogy szabad teli torokból ordítani, hogy nincs sajtószabadság, de nem szabad leírni például azt a közismert pletykát, hogy Damu Roland egy Fidesz-közeli szakállas bácsi közbenjárására kapott a szokásosnál sokkal súlyosabb büntetést. Upsz, most mégis leírtuk. Eszerint van sajtószabadság?
Az Orbán-rendszer az Európai Unió, a NATO, az EBESZ, az IMF és más nemzetközi szervezetek demokratikus jogállamnak elismert tagjaként építette ki a pártállamát, ezért ügyel rá, hogy formálisan, az átlagember számára érthető fogalmi keretek között ne lehessen a nevetségesség vagy az eszelősnek tűnés kockázata nélkül diktatórikusnak vagy szabadságkorlátozónak nevezni. Azok számára, aki „bent vannak”, a szabadság teljesnek és tökéletesnek látszik, a „kívül lévők” lázongása pedig jobb esetben érthetetlen és nevetséges, rosszabb esetben pedig a többség akaratának elutasításából fakadó frusztráció antidemokratikus és hisztérikus megnyilvánulása.
Az átlagember a mindennapi életében általában nem éli meg rosszul a szabadsága absztrakt korlátozását, ahogy a Kádár-rendszerben sem. De ha netán egy konkrét szabadsága korlátaival szembesül és a maga kis köreiben fellázad, hamar szembetalálja magát a könnyen ellene hangolható többséggel. „Milyen diktatúra? Mi az, hogy nincs szólásszabadság? Ugyan már, ez csak hisztéria! Olyan akarsz lenni, mint a …?” (Ide valamelyik nagyon csúnya, nagyon unszimpatikus, közismert balliberális mumus nevét kell beilleszteni, aki/amilyen azért az átlagember nem akar lenni.) „Olvasd már el a médiatörvényt, az alaptörvényt, a NER-t, a bármit” – és persze nem olvassa el, hagyja magát leugatni: újabb levert egyszemélyes ellenforradalom.
Ez az a csapda, aminek a megoldására a jelenlegi ellenzék alkalmatlan. Vagy kártékony baloldali demagógiával, vagy artikulálatlan, éretlen és politikailag értelmezhetetlen flash mobokkal, vagy életszerűtlen jogfilozófiai dogmák hajtogatásával fejezik ki a rendszerrel szemben kritikájukat. Az átlagemberek nem kapnak használható muníciót, túlélő készletet a mindennapi harcaikhoz a rezsimmel szemben, ezért vagy differenciálatlan alcsútitörpézésre redukálják a kritikájukat, vagy egyszerűen behódolnak, mert élni kell.
Szerény véleményem szerint az államot megfertőző maffiát csakis egy olyan választási szövetség győzheti le, amelynek tagjai félreteszik az ideológiai meggyőződéseiket, és egyetlen cél elérésére összpontosítanak: az állampárt leváltására. A választási győzelem után a győztes koalíció ennek megfelelően egyetlen feladatra kaphat mandátumot: a pártállam lebontására, azaz a szabad, demokratikus és plurális állam intézményeinek helyreállítására.
Aztán kezdhetjük elölről a rendszerváltást.
<div class='sharedaddy sd-block sd-like jetpack-likes-widget-wrapper jetpack-likes-widget-unloaded' id='like-post-wrapper-192691293-16521235-6ae8cf5ed01c3' data-src='https://widgets.wp.com/likes/?ver=14.1#blog_id=192691293&post_id=16521235&origin=www.orulunkvincent.hu&obj_id=192691293-16521235-6ae8cf5ed01c3&n=1' data-name='like-post-frame-192691293-16521235-6ae8cf5ed01c3' data-title='Like or Reblog'><h3 class="sd-title">Like this:</h3><div class='likes-widget-placeholder post-likes-widget-placeholder' style='height: 55px;'><span class='button'><span>Like</span></span> <span class="loading">Loading...</span></div><span class='sd-text-color'></span><a class='sd-link-color'></a></div>
@is: Bár nem komálom a kioktató bölcselkedéseket, de válaszolok.
Nem tudom miből gondolod, hogy ez a lecsúszás útja? Jelenleg felszámolják a 20 éve tartó lecsúszás és adósság generáló rendszereket. Végre hozzá mernek nyúlni a szent tehenekhez. Mindent annak rendelnek alá, hogy többen dolgozzanak és kevesebben éljenek vissza a közpénzzel.
Egy világválság közepén, egy tönkretett országban mindenkire rosszabb élet vár. Ezt nem lehet megspórolni, mert 8 év alatt porig rombolták a gazdaságunkat és rájött a világválság. Amiben választás van, az terhek elosztásának a módja.
Most a dolgozó ÉS gyereket vállalókat kímélik a legjobban.
Ennek csak az lehet a módja, ha bevonják a multikat is és minden extra kedvezményt felszámolnak.
Az emberek többsége ezzel az úttal ért egyet. Erről gondoljuk, hogy felemelkedéshez vezethet. Lassan sok év alatt.
Az eddigi út vezetne a lecsúszáshoz. Ezért bízzák, újra a Fidszre az ország dolgait.
nem igazán kedvelem a jelenlegi vezetést sem, de még mindig 1000X fidesz, mint még egyszer a ballibsi mocsadék.
@Dr. igazi Sipi – A Magyar Köztársaság Állampolgára:
Na persze, Kettest értik… az a 100 vájtfülű, aki olvassa. Szó sincs sértődésről.
Egyébként a javaslata meg nem más, mint az LMP „perverz koalíciós” ötlete. Ez azonban ugyanúgy nem segíti az „átlagembereket … mindennapi harcaikhoz a rezsimmel szemben”.
Fordítsuk meg a kérdést. Mi lenne, ha nem az országok választhatnának miniszterelnököt, hanem a miniszterelnökök országot. Szerintetek mennyire lenne mondjuk Orbán „magyar nemzeti”, ha választhatna, hogy mondjuk Németország vagy Magyarország kormányfője legyen?
@DFK: en kifejezetten jobboldali vagyok. ertekrendem es gazdasagrol alkotott elkepzeleseim jobboldaliak. arrol nem en tehetek, hogy kadar fattyai hiszik magukat jobboldalinak ebben az orszagban.
egyebkent meg demokratikus nepszavazassal elfogadtuk az unios szabalyokat. tehat most az van, hogy amit igertunk azt tartani kell, ahogy uriemberhez melto.
szoval igen, abszolut demokratikusan, az elmult 22 ev legtamogatottabb, legnagyobb resztvetelu es leglegitimebb nepszavazasaval eldolt, hogy az unios szabalyokat magunkra nezve kotelezonek vesszuk. ugyhogy ha nem csinalod, jon a taposas. demokratikusan es jogosan.
Az ellenzék egyik fő tévedése, hogy a régi nótával próbálkozik, de kis módosítással. Eddig a fasizmus ellen küzdöttek, most a diktatúra ellen. Közben a hitelesség megkopott, és a választókat nem érdekli ez a téma.
Elég vicces helyzet: a népnek el kell magyarázni, hogy ez diktatúra, csak nem látja :)))
@iii: Szeretettel köszöntjük kommentelőink között az LMP duzzogó aktivistáit is! :))))
@maroz: duzzog az apád füle. 🙂
@Kalmár: én azt mondom felejtsd már el ezt az elmúltnyócévezést. 2010 óta-ahelyett hogy bármit javult volna a helyzet- a jelenlegi kormány dilettáns politikája miatt a helyzet csak rosszabbodott.ebből következően egyik kutya másik eb.
@ob.szerver: A bolsevikok ezért gondolkodtak élcsapatban 🙂
Nem a népet akarták megkérdezni, hiszen mint kiderült nálad is: ha nem azt gondolják, mint a te, akkor a nép hülye.
@Dr. igazi Sipi – A Magyar Köztársaság Állampolgára:
Ebből a nagy taposásból must lesz, akárki meglátja! :)))
Érdemes megbarátkoznod pár új fogalommal:
kicsi vagyok
kevés vagyok
nem hangoskodok
nem fenyegetőzök
megeszem a banános-almás papit csendesen
nem dobálom kővel a repülőket
@Kalmár: Elmagyarázom, hogy miért nem esik egyforma megítélés alá az egyház, meg az egészségügy.
Azért, mert a betegség az jön, és ha nem kezelnek, akkor rossz lesz neked, de mivel nincs mindenkinek pénze a kezelésére, az egészséges élethez való jog viszont megillet mindannyiunkat, szükségszerűen a TB közös és az ellátás ingyenes.
A vallási meggyőződés ezzel szemben szabadon választható, nem szólok bele a választásodba, de nem is szeretnék helyetted fizetni. Én ateista vagyok, nem veszem igénybe egy egyház szolgáltatásait sem. Miért kellene fizetem? (Ez egy megválaszolandó kérdés. Kíváncsi vagyok az érveidre.)
Mondok egy hasonló példát.
Ha én bringával járok, nem szeretném a BKV bérletedet fizetni. Azt fizesd te, ha a tömegközlekedést választod. Nekem sem vesz senki biciklit.
A példa még gyenge is volt, mert a tömegközlekedés fenntartása közérdek (és fizetek is érte közvetetten), de az egyházak állami támogatása nem az.
Azt támogassák az ügyfeleik.
” újabb levert egyszemélyes ellenforradalom.”
ja, kb minden faluközössegben igy működik a dolog, és marad fenn egy kellően tehetsegtelen, de viszonylag eroszakos reteg kivaltsága.
ami most kibontakozni látszik, az olyan nagyon mélyen gyökerezik a magyar néplélekben, hogy szinte borzongató.
@iii: hat en speciel nem nagyon tudom megerteni amirol az lmp beszel…
ezt ertem. van ez igy. nem mindenki grinpiszes idealista.
van akit a racionalis, tenyszeru beszed vonz. van akit a valos tartalom nelkuli nagy szavak. van, akit a viziok. ilyen a vilag.
vagy felfogjatok vegre ti is, vagy orban lesz halalaig. aztan a kis gazsi, aztan annak a kis fattya, hacsak a kosa-klan meg nem puccsolja az orban-klant..
de persze, legyen a legnagyobb problematok az, hogy Kettes mit ir…
tudod mit? szerintem jelentsd fel szerzoi jogsertesert a jeszenszky kolykenel…
Grat., egy újabb, differenciátlan alcsútitörpézés, ahogy szokás…
@kakaósbögre: Majd elfelejtem, ha:
Visszafizettük azt a 10 ezer milliárd adósságot amit okozott.
Ha börtönbe küldik a bűnösöket akik ezt tették.
Ha börtönben lesz az aki ünneplőkre lövetett.
De mégsem, akkor sem felejtem el. Azt hiszem csak akkor tanulunk belőle, ha nem felejtjük el.
@Kalmár: nem en fogok radlepni..
azert vagyunk unios tagorszag, hogy nemetek, franciak, belgak tapossak ki a beleteket helyettunk., mi csak hatradolunk es megvarjuk amig elhullotok a remenytelen harcotokban. aztan felseperjuk a hullaitokat, kis gazolaj ra, par napig kormol a dolog de utana nekiallhartunk es csinalhatunk egy tisztesseges, becsuletes orszagot – nelkuletek.
mert veletek csak a lopas, csalas, hazugsag megy.
es hidd el, nem leszunk restek nemzetkozi segitseget igenybe venni.
ahogy ti sem votlatok restek behivni az orosz tankokat annakidejen.
@Balt: hat kellett nektek egy alucsit torpe moge felsorakozni.
ha szegyellitek, akkor miert?:-)
@Spikk:
Az egyházak fenntartása csak az 1% kiegészítésekor merül fel. A helyi közösségek önfenntartóak, az intézmények esetében az egyházak közfeladatot látnak el.
Ha nem ideológiai alapon közelítjük meg (az ateizmus lehetne toleráns is!), akkor az egyházak közösségépítő és erősítő tevékenysége is közérdek. Belátom, hogy a szélsőségesen liberális nézőpont szerint, amely az egyén kizárólagos szabadságát szembeállítja a közösség érdekével, ez felfoghatatlan.
@Kalmár: ugyanezt el lehet mondani-kisebb nagyobb változtatásokkal-a jelenleg regnálókról.én csupán azt szeretném ha egy cellába kerülnének mondjuk a Gyurcsány az Orbánnal,Pintér a Tasnádival,Semeczi a Göncz Kingával…
@Dr. igazi Sipi – A Magyar Köztársaság Állampolgára: Sipi sipi már megint kevered..
Az orosz tankokat a te kedvenceid hívták, mint ahogy ugyanezen MSZMP-s, MSZP-s gennygócok szellemi örökösei uszítják ránk most is más nemzetek hadseregét.
Igaz most még egyenlőre csak gazdasági szankciókat követelnek haverjaid, országunk és lakóinak ellenében, nem tankokat.
@meszena: őszintén szólva a katolikus egyház közösségépítő szerepéről nem vagyok meggyőződve.
@meszena: nol.hu/lap/hetvege/20120324-_koszonjuk__devecser_koszonjuk_kolontar
Te látod? 🙂
@Kalmár: Ez a 10 ezer milliárd honnan jött össze?
Ha keresed, nézd már meg a mostani piaci finanszírozás mennyivel kerül többe az IMF-nél.
Nem az ünneplőkre, a felhergelt bandára, akik szisztematikusan szétb@szták a nemzeti ünnepeket.
@Trompf: követeli a fene.kivívják ezek maguknak is.:)
@kakaósbögre: Meg kellene ismerni…
@Dr. igazi Sipi – A Magyar Köztársaság Állampolgára: Fogalmam sincs, mit nem értesz abban, amit az LMP beszél, semmivel nem bonyolultabb ennél a posztnál, sőt. A Grínpisz és az LMP között jelentős különbség van, a Gp-t én se csípem például. De ennek nincs is jelentősége.
A probléma nem ott van, hogy mit értenek az emberek és mit nem. A probléma ott van, hogy nem lehet elérni az embereket. Például hiába folyik 1 hónapja a népszavazás kampány, egy csomó ember, akivel találkozom, még csak nem is hallott róla.
Én elhiszem, hogy Kettes és a hasonló emberek türelmetlenek, de itt nem lehet gyors eredményt elérni. A jelenlegi Fidesz-túlsúly 4 év alatt alakult ki, méghozzá egy hatalmas botrány után. Ez nem fog egyik napról a másikra megváltozni.
Én meg abban nem hiszek, hogy pusztán az elegendő lenne egy kormányváltáshoz, hogy „le az Fidesszel”. Én személy szerint ebben nem is akarok részt venni, ez a harc meg 2002 óta, elegem van belőle.
„egyetlen cél elérésére összpontosítanak: az állampárt leváltására”
Ezzel le lehetne váltani a kormányt, de ettől még nem lenne jobb az ország helyzete; ugyanezt látnánk, csak pirosban, fehérben, zöldben, akármiben. Értelmetlen dolog valami ELLEN összefogni. Egy olyan politika ami valamiÉRT száll síkra, már támogatható lenne.
Alapvetően hibás a cikk logikája:
„Hanem az, hogy nem képesek világosan elmagyarázni a szavazóiknak, hogy mitől elfogadhatatlan az Orbán-rendszer egésze, és mit fognak tenni a lebontása érdekében az első alkalommal, amikor lehetőségük lesz rá.”
Mégis miért a saját szavazóiknak kell elmagyarázni? Ha a saját szavazóik sem értik, hogy mitől rossz a rendszer, akkor (1) nem rossz a rendszer, vagy (2) agyhalottak a szavazók. Másfelől attól saját szavazó a szavazó, hogy rájuk szavaz, tehát logikusan nem nekik kell bármit is megmagyarázni, hanem a másik oldallal vagy a bizonytalanokkal kellene megértetni a dolgokat. Így lehet többséget szerni. Nem?
Viszont: megint itt van a baloldali/liberális felvetés. Mondja már meg nekem valaki, hogy hogyan is fér össze a kettő? Mert egy igazi liberális sosem fogja elfogadni, hogy egy baloldali miért is akarja elvenni és szétosztogatni a jövedelme nagy részét, egy igazi baloldali viszont alapvetően el akarja venni a jövedelmét, és szétosztogatni, hogy az állam biztosítsa a szolgáltatásokat (így leegyszerűsítve).
@meszena: igyekeztem.nem sikerült.
@kakaósbögre: Ne degradált az érdemeiket.. Igenis követelik.
Göncz Kinga és Tabajdi maguk segítettek a fogalmazványban, melyben saját országukat elmarasztaljék, Andor pedig a kohéziós alap felfüggesztésének a támogatását helyeselte TV-ben, és köldte meg levélben a szavazatát.
@kakaósbögre: Nem vagyok katolikus, de ismerek többeket, és néhány közösséget személyesen is láttam.
A személyes tapasztalás segít.
@Kalmár: Kivéve azokra nem vár rosszabb élet, akik 300 bruttó fölött keresnek. A többieknek szívás van, kösz, hogy elismered, ez korrekt.
„Aki nincs eleve kizárva, az be akar kerülni. Ez adja a rendszer tartós tömegtámogatottságát. Nem olyan bonyolult ez.”
Te csak tudod, ugye? Aki Orbánékkal van, az droid, náci vagy opportunista. Aki veletek, az tiszta lelkű demokrata, akit elnyomnak.
Na gondolkodjatok még egy kicsit libsikéim, hátha rájöttök, miért zavartunk el titeket a búsba.
@meszena: tudom.de az igazat megvallva komoly közösségépítést csupán a Krisnásoknál láttam.
@Kalmár: Az a gyanúm, hogy te ugyan úgy működsz mint a volt III/III-as volt ügynökök. A neved regisztrálva van a médiahatóság agitprop részlegénél és minden egyes baromsággal teletűzdelt válaszod után gázsit kapsz. Az az ország ahol akadnak emberek, akik csak így tudnak megélni annak már régen rossz.
Egyedül csak az elmúlt évben a rk.egyház több mint 70 milliárd Ft állami támogatást kapott. Ez ugyebár az elmúlt 22 év alatt ca. 1500 milliárd.
Amerikában a hívők adományaiból tartják fenn magukat az egyházak, és érdekes módon náluk működik talán a legtöbb egyházközösség. A németeknél pedig nyilatkoznod kell az adóhatóság felé, hogy hívő vagy és melyik egyház tagja. Az adóhatóság ennek alapján vonja le a hívőktől az egyházadót és utalja az egyházaknak.
Gyakorlatilag mindkét változatnál a nem hívők befizetett adóiból nem tartanak fel egyházakat. Azokat kizárólag csak a hívők tartják fenn.
Az érved, hogy van ahol csak 1 egyházat ismernek el nagyon sánta.
Azt az államot úgy hívják, hogy Vatikán.
Valamelyik nagyfejű fideszes azt találta mondani, hogy azért csökkent az államilag finanszírozott közgazdász helyek száma mert ott eleve az adóelkerülést tanítják úgy ökörség ahogy van. Egy közgázon a gazdasági összefüggések és folyamatok elemzésén van a hangsúly. Amire a főokos gondolt az a pénzügyi és számviteli főiskola lehetett volna, de erre rá jönnie már nem futotta a dr. Okosnak.
Németországban pl. államilag finanszírozottan nappali tagozaton képezik az adóügyeseket, akik utána az adóhivatalokban dolgoznak.
A jó bizonyítvánnyal végzetteket pedig már a vizsgák után elszipkázzák a cégek adótanácsadónak jóval magasabb fizetéssel.
Mielőtt leír vagy mond valamit az ember, nem ártana kicsit gondolkodni.
@meszena: „Elég vicces helyzet: a népnek el kell magyarázni, hogy ez diktatúra, csak nem látja :))) „
Látom te sem látod! 🙂
@Trompf: ezelött két-három évvel ugyanezt tette a jelenleg kormányzó párt.mi a különbség?
@bebe tv: nem egészen értelek…
A Vatikáni szerződést 1997. június 20-án Horn Gyulák kötötték meg.
Az MSZP kötötte meg a Vatikánnal és ezen szerződésbe szerepel z egyházi támogatás mértéke is többek között.
@Miazmás: OK. Csinálnak valamit. Ez a pozitiv dolog, és szerintem ez az ami miatt a többség türelmes. Mert az MSZP kormány legnagyobb hibája az volt, hogy semmi ötlete nem volt. (és hagyjuk már, hogy a fidesz nem engedte, mert ez a legnagyobb csusztatás. a saját félelmuk nem engedte, hogy bármilyen népszerutlen dolgot csináljanak)
@kakaósbögre:
Nincs is ezzel semmi baj, amíg szabadon választható!
A baj ott kezdődik, amikor az ideológiát és a pénzperkálást kötelezővé teszik…
@Kalmár: „A hétvégén a Fideszes jelölt kb kétsze annyi szavazatot kapott(és nyert persze), mint a szoci és a Jobbikos együtt.”
Sőt, a FIDESZes jelölt végtelenszer többet kapott, mint az MDF-es, SZDSZ-es, FKgP-s együtt. Azt, hogy volt egy ‘független’ helyi jelölt, aki egy MSZP-s, LMP-s beállással kb pariban lett volna a FIDESZessel, esztergomi Jobbikos beállásal pedig simán veri, az neked nem fér bele a kognitív disszonanciádba, amire a világképed építed. Én csak azt kívánom, hogy ez ne oldodjón, ez tartson ki 2014-ig, annál jobb lesz nézni a pofáraesést. Tehát 2014-ben is kapjon ebben a körzetben a FIDESZes jelölt az 1956 szavazatból 212-t.
@Trompf: most a 2006-os Orbán Viktorról írtál, mint az MSZMP-s, MSZP gennygócok szellemi örököséról? mert ő ugye konkrétan javasolta a gazdasági szankciókat szemben azzal, amit te a mostani ellenzékről próbálsz állítani, de semmilyen konkrét jogi lépéssel alátámasztani nem tudsz. Ha nekem sem lenne semmilyen információm, én is ilyen hülyeségeket beszélnék, mint te.
@kvpsgb: Mert így többet lophattok, élősködő fidesznyik népség. Azért.
@kakaósbögre: nemcsakhogy a Fideszesek nem szavaztak soha a hazájukat ért szankció megerősítése mellett, hanem egész Európában példa nélküli, hogy egy ország képviselői, saját országuk elmarasztalását körmölik, avagy megszavazzák azt.
A hazai szocik, az MSZP elsőként az EU_ban ezt is megtette.
Ezekre a kényszerítő hatású intézkedésekre lehet mondani, hogy nem szép, nem túl demokratikus, viszont nem feltétlen érint mindenkit. Ami az Orbán kormány legfőbb hibája az a totálisan amatőr külpolitika és a minősíthetetlen gazdaságpolitika. De mégis lehet minősíteni: szar.
@preddy: ahogy én látom az csupán annyi hogy még egy zablát akarnak vetni a szánkba.
Ez igazi ínyencfalat. Megyek dolgomra, de járni fog az a agyam, mint a gőzfűrész. S ha jut valami olyanra, amit érdemes és kidolgozott arra, hogy leírjam, akkor…
Olyan kérdésekkel kezdem pl., hogy mi van, ha a „nem tetszik a rendszer” kérdés azért talált akkora, de artikulálatlan tömegben visszhangra, mert nem az orbán-rendszer nem tetszik, hanem ahogy a kijelentés szól: a rendszer?
Ha az apátia-elmélet hibás, s a tömeg nem apatikus, csak egyszerűen nem hallható az, amit hallani akar?
Miért sétáltatta az Úr kiválasztott népét 40 évig a sivatagban, ha nem azért, hogy kihaljanak azok, akik emlékeznek az egyiptomi évekre? Mit kellett elfejteni az Ígéret Földjére való lépés előtt? Miért nem tehette ezt meg a Vezető? Milyen múltbéli fertőzéstől kellett megszabadulni?
És ezek nem vallásos kérdések, Hölgyeim és Uraim.
Kiknek kell elhalni, milyen emlékeket kell kitörölni?
Vajon nem azért az állandó analógia Rákosi és orbán között, mert mindkettő a visszautat akarta ellehetetleníteni diktatúrával, erőszakkal?
@is: Te tájékozatlan hülyegyerek.
Orbánt kevered Szájerrel egyrészt.
Másrészt nem Magyarország ellen követeltek szankciókat, hanem mindenki ellen aki nem teljesíti a hiányt.
És harmadrészt soha nem szavaztak országunk ellen megfogalmazott szankció mellett szöges elelentétben a szocikkal.
És negyedrészt most épp teljesítettük a hiánycélt, mikor a szocik az ország ellen szavztak.
Teljesen egyetértek a poszt írójával. A Fidesz kezdeti, két évig tartó baloldali vehemenciáját leszámítva egyértelműen az a fajta párt, ahol egy vezető eldönti (mivel a csekély számú további döntéshozó bizalmas), mely irányba érdemes a politikai PR-t fejleszteni, majd ennek segítségével egy nagyon erősen érzelmileg kötődő és mozgósítható holdudvarral (polgári körök) biztosítják a győzelmet, miközben mind a médiát, mind a gazdaságot, mind az ellenőrzést saját emberekkel és vállalkozókkal üzemeltetnek. A populizmus csak egy eszköz, nem ideológia, viszont igazából csak ellenzékben működik jól, most már nincs az a korrupt elit, aki ellen a nép haragját fel lehet kovácsolni. Az EU erre teljességgel alkalmatlan és kontraproduktív.
@Spikk:
– csakhogy az egyházak a hitéleti tevékenységük MELLETT foglalkoznak egészségüggyel, szociális ellátással
– és a hitéleti tevékenység is a közösség erősítésének eszköze
[- írod, ateista vagy,
– Fellini is az volt, ám halálos ágyához papot hívatott (mint hírlik, azt mondta, halála előtt két perccel senki sem materialista…)]
– és persze az állam (e vezetők alatt is, meg korábban is) számos olyan helyre is tolta a pénzt, amely megkérdőjelezhető
– ami egyébként a posztot illeti: néhány alapfeltevést illik tisztázni:
– sikeres volt-e a rendszerváltás és az azt követő két évtized? – nem
– át kell-e építeni azokat a struktúrákat,amellyel gondok voltak, vannak (oktatás, egészségügy, közigazgatás)? – igen
– láttak-e problémákat korábban is és megpróbáltak tenni valamit, pl. reform? – igen
– sikerre vezettek ezek? – nem,
és miért nem?
– jórészt azért, mert
1) gyáva volt a politikai vezetés
2) nem volt meg a politikai háttértámogatás
– most lehetőség van pótolni az elmulasztott lépéseket
– a kormány bűnös lenne, ha elmulasztaná
– és még valamit: tudjuk, hogy a demokrácia elleni legjobb érv pár perc beszélgetés egy átlag választópolgárral
– de az összes korábbi kormányt ugyanezek a szavazók választották
– a népet nem lehet leváltani