Leégés
Eredeti szerző: szempontpuska
Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője elmondta: Semmilyen módon nem merült fel a kormány hét eleji ülésén a médiatörvény megváltoztatásának szükségessége; a kabinet tagjai megerősítették, hogy egy “ízig-vérig európai jogszabályról van szó“.
Szijjártó Péter azt mondta, a médiatörvény szempontjából új időszámítás kezdődik azzal, hogy a szöveget lefordították angol nyelvre.
Nos az új időszámítás megkezdődött:
Paragrafusok hiányoznak a médiatörvény hivatalos fordításából
Kihagyott a médiatörvény angol fordításából egy sor paragrafust a kormány, így hiába olvassák el azt az Európai Bizottság szakemberei, nem tudják meg belőle például azt, hogy Magyarországon évekkel elhalasztották a digitális átállást.
A korábbi törvényben a 2011 végére kitűzött időpontot nem önkényesen, hanem az európai szabályozás alapján határozták meg. Az Európai Bizottság az időpontot előíró direktíván kívül is többször sürgette az elmúlt években a tagországokat, hogy gyorsítsák fel és legkésőbb 2012 végéig fejezzék be a digitális átállást.
Nincsenek benne az angol fordításban a médiatörvénynek azok a paragrafusai sem, amelyek az átmeneti rendelkezéseket írják elő, így például hiányzik az a rész, amelyből kiderül, hogy a hatóság csak 2011. július 1-e után elkövetett jogsértésekért indíthat hatósági eljárást az internetes és írott médiával szemben. Ezt azt is jelenti, hogy a június 30-ig tartó magyar EU-elnökség ideje alatt nem fognak eljárást indítani a médiatörvény megsértése miatt.
Aki nem tudná: Martonyi János kijelentette, hogy “a fordítástól azt várják, hogy lehűti a kedélyeket az Európai Bizottságban“.
Hát sikerült…
Az Európai Bizottság köszöni, inkább a saját fordítását használja.
Diplomata az, aki úgy küld el az anyádba, hogy alig várod, hogy már indulhass.
Posztzártakor érkezett:
Navracsics Tibor szerint a médiatörvény megfelel az Európai Unió normáinak.
<
p style=”text-align: justify”>Sajnos azt még nem sikerült megtudnunk melyikre gondolt. Az angol fordításukra, vagy amelyik ránk vonatkozik.
@jotunder: Sejtem, hogy Martonyi ezt mondaná. Ha lenne lehetőségem, egy fogadást ajánlanék neki. Ingyen lefordítok az Echo TV-ből, a Magyar Hírlapból és a Demokratából néhány száz műsort és publicisztikát és aztán ezeket egy nyugat-európai, kizárólag jobboldali/néppárti zsűrinek átadjuk, hogy megítélje: kimerítik-e a rasszista és egyéb uszítás fogalmát, illetve hogy elfogadhatónak tekintik-e őket európai konzervatív szemmel, vagy inkább szélsőjobber tempó megítélésük szerint. Ha nem az utóbbit mondják, akkor én bukom a rengeteg munkámat. Ha viszont ők is úgy látják, hogy a “Martonyi-kritérium” szerint (és nem az én véleményem szerint) ezeket több tízmilliós büntetésekkel kellene sújtani, akkor Martonyitól személyesen kérem annak az összegének a felét, ami a “Martonyi-kritérium” szerint a törvény korábbi hatályba lépése esetén esedékes lett volna ezen anyagok kapcsán. Nyilván nem a forgatókönyv realitása miatt mondom ezt, csak azt jelzem, hogy senki a jobboldalon nem merne egy ilyen fogadást vállalni, mert ők is pontosan tudják, hogy elbuknák.
@ulloiut: Martonyi tekintelyes nemzetkozi jogasz es diplomata, pontosan tudja, mekkora gaz a Magyar Hirlap. O magat amugy konzervativ liberalisnak szokta nevezni.
@maroz: Szerintem Semjén és általában a KDNP illusztris alakjai semmiben nem hisznek, amiről beszélnek…. bort isznak és vizet prédikálnak, de gondolom ezzel csak évszázados “keresztény” hagyományokat ápolnak. Az ízlésterror is eme hagyományok egyike…. sajna a máglyás bulikat már nem lehet visszahozni, de ezt valahogy kiheverik. 😛
@oggángyi: Hinni sokféleképpen lehet. Az a baj, hogy az ember- és társadalom-tudományokban nincs olyan erős ok-okozati összefüggés, mint teszem azt a fizikában.
Ha azt javasolnám, hogy mindenki kössön a homlokára egy ferromágnest és nyugodtan induljon el a tömbház falán felfelé, mert a mágnes semlegesíti a gravitáció hatását minden további nélkül körberöhögnének.
Ha azt javasolnám, hogy építsünk egy új Duna-hidat spórolósan, 12 milliméteres betonvasból, mert elbírja az, akkor egy igen rövid számolgatás után úgyszintén elhajtanának a sunyiba.
De ha Semjént azt mondja, hogy kúrjúk csak bátran szét a teljes jogrendszerünket és a jog helyett legyen inkább mérvadó a bölcs, tisztességes, magyarságtudattal csurig eltöltött Küldetéstudatos Igazi Hazafi, akkor hosszan megtapsolják. Csak azért, mert ebben az esetben nem fog olyan drasztikusan és egyértelmű ok-okozati kapcsolatként azonosíthatóan jelentkezni az elkúrás, mint egy leszakadó híd esetében.
Ezek szemmel láthatóan hótthalálos komoly fejjel hiszik azt, hogy ők majd itt eljátszhatják a társadalom-mérnököt, skiccpausszal a kezükben lángoló tekintettel rohangálnak, itt kéne egy aprócska egymillió gyermek, ott kéne egy másmilyen családmodell, jut erszembe, a magyarságtudat-mutatót is fel kéne spanolni tíz fokkal, a nők is mehetnének kicsit sűrbben a három kába, de ha már belevágtunk, akkor azt is beállítanánk, hogy hogyan szórakozzanak az emberek, mert ugye mi, küldetéstudatosak azt is jobban tudjuk, szóval nem az az érdekes itt, hogy Semjén hisz-e mindebben, hanem hogy minket, téged, engem, mindenkit rá akar kényszeríteni, hogy úgy tegyünk, mintha hinnénk. Hát egy lóhimbát! 🙂
@maroz: Ááááááá, még jó hogy vizuális típus vagyok, így látom magam előtt a képet skiccpausszal, lángoló tekintettel meg mindennel… megértettem, amit írtál, köszi! 😀
Mindenesetre én attól vagyok elképedve, hogy mindez a XXI. században történik. Megállt az idő? Vagy egyenesen visszafelé folyik? Mert azért valljuk be, ez kész őrület!
@oggángyi: Humor nélkül elviselhetetlen lenne, jó hogy idetaláltam(-tunk)! 🙂
Hűha…
mediatanacs.blog.hu/
Na most aztán annyi, ha elkezdenek rendesen kommunikálni velünk…
@oggángyi:
Pálffy István nevében, ezúton is rosszallom a “bort isznak” kifejezést 🙂
@XPS: Najó, megengedem, ő pont nem. 😀 Egy kortyot sem. Könyvet is csak úgy mások elmondása alapján ír ilyesmikről. 😀 Ő aztán igazán feddhetetlen! Mintakép-kuruc, keresztény!!!! Azért a gyerekeim elé nem állítanám, mert az már kiskorú veszélyeztetése lenne ! 😀
@dr Brcskzf Gröőő: Mérnök vagyok, nem jogász, de amennyire tudom a jogszabályok sem olyanok -egy jogállamban- amiket lehet így is vagy úgyis alkalmazni.
Akkor van jól megfogalmazva, ha az egyértelmű.
Ha játékteret ad az alkalmazónak, az már gyanús.
így az nem érv, hogy ,,várjuk meg, hogyan alkalmazzák” .
Mi van, ha pl. fél évig nem alkalmazzák vadul, de később igen.
Akkor már lehet azt is mondani, hogy “dehát ez egy régi törvény!”
@XPS: amellett akartam érvelni, hogy szerintem se érv.
azt viszont elkerülhetetlennek tartom, hogy valamennyi játéktér maradjon – minél kisebb, annál követhetőbb a szabály.
a médiatörvény kapcsán láthatjuk azt, hogyan ruházza át a hatalmat a jelenlegi kormány a mindenkori választott parlamenttől az általa fölállított és bebetonozott (azaz a jövőbeli parlamenttől és kormánytól függetlenített) testületnek, ami ugye a saját rendeleteivel fogja szűkebbre vonni a játéktér jelenleg borzasztó tág határait.
http://www.napi.hu/default.asp?cCenter=article.asp&nID=470758&place=hirlista
@Pelso..: “A történelem hosszú távon azt mutatja, hogy Magyarország gazdasági növekedésének üteme kétszer akkora, mint Németországé”
Ehhez képest
GER: http://www.tradingeconomics.com/economics/gdp-growth-annual.aspx?symbol=dem
HUN: http://www.tradingeconomics.com/Economics/GDP-Growth-Annual.aspx?Symbol=huf
Ha a kötelmúltat nézzük, akkor valóban voltak olyan évek, ahol HUN növekedése kétszerese volt DEM-ének, de csak néhány esetben, nem “alaphelyzetben”.
“”A magyar valuta értéke a legbonyolultabb dolog” jelentette ki Orbán Viktor a Dow Jones hírügynökségnek és a The Wall Street Journalnak adott interjúban, de kitért a kérdés elől, hogy szerinte milyen forintárfolyamot tartana megfelelőnek.”
Ehhez képest: Budapesten a 4-es Metró projektnél 2015-ig 280 forintos euróval számolnak – gondolom nem hasra ütve.
http://www.budapest.hu/engine.aspx?page=tirhidden&command=showagendaitem&agendaitemid=76130 3.a melléklet.
@sajtohuba: Mondjuk az látvényosan szánalmas, amikor Orbán gazdasági fejtegetésekbe bonyolódik. A közhelyek és a paternalista-populista nyelv együtt elképesztően buta szövegekhez vezet. És az értelmiségi rajongói ezeket imádják a legjobban, mert olyan szépen és érthetően elmagyarázza. 😀
Pl. “Nem szeretném 3 százaléknál alacsonyabbra csökkenteni a hiányt. Három százalék jó, de nagyon óvatosnak kell lennünk, hogyan csökkentjük, mert az elsődleges mérleg már pozitív. Számításba kell vennünk, hogy fenn kell tartani a növekedést. Nem pártolom, hogy nagyobb deficittel gyorsítsuk a növekedést, ezt nem szeretem. Bizonyos szinten tartani a költségvetési hiányt, és úgy teremteni növekedést – ez az amit szeretnék elérni”
@sajtohuba: ” Magyarország gazdasági növekedésének üteme kétszer akkora, mint Németországé. “.
Hol is hallottunk ilyesmit?
Ja megvan! A Szovjetunió 15 éven belül leelőzi az USA gazdasáságát mondta Hruscsov.
Ezek mit szednek?
hvg.hu/itthon/20110115_cafolat_mediatanacs_facebook#utm_source=hirlista&utm_medium=aggregator&utm_campaign=hvg
Az az x. leégés. Egy közösségi portálon alázzák szarrá a nagy művet, szörnyű. Be kell zárni az internetet.
@sajtohuba: Írtam volna hosszabban, csak a blogmotor.
Amiket linkeltél, azokat futottam át én is.
Szerinted van a DJ-nek, és a WSJ-nek viccrovata?:)
@Wolff:
Sok mindenre visszavezethető, s egyre nagyobb gondnak tartom, hogy a kordonbontó jogász polihisztornak képzeli magát, s jelek szerint nincs, aki néha diszkréten a fülébe merne súgni mondjuk csak annyit: itt az idő…
Most nem az ízig-vérig európai médiatörvény mégiscsak bekövetkező módosításáról írnék (civishir.hu/belfold/modositjak-a-mediatorvenyt/0216193551) elsősorban, amikoris a komcsik legyőzték a szabadságharcos magyar szellemet (kórlap: bombahir.hu/hirek/morvai-krisztina-orban-elarulta-magyarorszagot), hanem arról, hogy a kormányszóvivő megint belesz@rt a zemberek képébe:
nol.hu/belfold/szijjarto_nem_lat_okot_sajat_fizetesenek_csokkentesere
Lázár meg ez a díszelsősdlegesnemijelleg egymást múlják felül az irritáló, pökhendi viselkedésben.
@sajtohuba:
off
Egy jótanács: ha linket zárójelbe teszel, akkor az utolsó karaktere után tegyél egy szóközt és csak aztán a zárójelet, mert ha nem, akkor a zárójel záró tagját is hozzáadja a linkhez és kapsz szép 404-eket. 😉
@maroz: off: uff 😉
Az ízig-vérig európai jogszabály még hatékonyabb érvényesítéséhez egy ízig-vérig európai személyi megoldás:
Várhegyi Attila visszatér: a közmédia tekintélyét mentheti
nol.hu/belfold/varhegyi_visszater