Mentőöv lyukakkal
A Rogán Antal és Kósa „Sell” Lajos által a lakáshitelesek megsegítésére kidolgozott nyolc pontos javaslatcsomag épp csak a probléma felszínét kapargatja meg, de legalább nem vakarja el a sebet. Annyira.
A probléma ugyanis az, hogy a 150-180 forintos frankárfolyam mellett felvett hitelek a mai 220 forint feletti árfolyamon az adósok jelentős része számára teljesíthetetlenek, a többieknek pedig olyan aránytalanul nagy erőfeszítéseket kell tenniük a fizetőképességük fenntartásáért, hogy az visszaveti a lakossági fogyasztást és ezáltal a gazdsaági növekedést is.
A megoldás nyilvánvalóan egy erősebb forint (vagy gyengébb frank :-)) lehetne, amire lenne pár ötletünk, de nem áruljuk el, mert ellopja a Fidesz. Nézzük inkább Rogán és Kósa javaslatait.
1. Az egyoldalú szerződésmódosítások tilalma. Mivel a bankoknak tavaly óta tilos alapos indok nélkül az ügyfél hátrányára szerződést módosítaniuk, ez a javaslat vagy nullhalmaz, vagy alapvetően a bankadó áthárítását kívánja betiltani. Eszerint a bankadó a betétesekre lesz áthárítva. Sell, sell, sell.
2. Az önkényes kamatemelés tilalma. Ez már most is tilos. Tiltsák be még egyszer, biztos, ami biztos.
3. A középárfolyam alkalmazása. Ezt ismerjük, ez Szász Károly zseniális találmánya. A frank árfolyama a választások második fordulója óta 20%-kal emelkedett a forinthoz képest, és minden újabb Kósa-sajtótájékoztató hírére emelkedni kezd. A középárfolyam alkalmazása mintegy 1% kedvezményt jelentene az adósoknak. Ez az intézkedés ugyan közgazdaságilag nem, de morálisan indokolható a jelenlegi „szopjanak a bankok is” hangulatban. Sajátos, hogy ezzel az ötlettel pont a PSZÁF ált elő. Előállhatott volna azzal is, hogy a bankok alkalmazzák a vételi árfolyamot vagy az április 21-i árfolyamot, vagy a 2006-os árfolyamot is. Az még kedvezőbb lenne az adósoknak és pont ugyanennyire indokolható mind közgazdaságilag, mind morálisan. De ne szaladjunk ennyire előre.
4. Az ingyenes előtörlesztés lehetősége (feltételezem, hogy a bank oldalról kötelessége) közgazdaságilag szintén nehezen indokolható. Az, hogy a jelenlegi előtörlesztési díjak indokolatlanul magasak, még nem indokolja, hogy miért legyen ingyenes az előtörlesztés. Ha vannak indokolt költségek, amik az ügyfél döntéséből következően merülnek fel a bank érdekkörében, azt akár indokolt is lehet megtéríttetni, nem? A válasz a morális többség országában: nem. No nem mintha tömegek tolonganának, hogy szeretnének előtörleszteni, de hátha valaki. Ki tudja.
5. Kérelem esetén automatikusan meghosszabítható a futamidő. Jó reggelt kívánok, a bankok többsége régóta magától ajánlja fel a késedelmes hitelek átütemezésének a lehetőségét. De nem baj, tegyünk úgy, mintha ezt is elintézte volna a Fidesz.
6. „az adóstól az aktuális piaci értéknél többet nem követelhetnének a bankok” (sic!). Ha a javaslattevők itt arra gondolnak, hogy a bank nem követelhet többet, mint a hitel fedezeteként felajánlott ingatlan aktuális piaci értéke, akkor ez végre egy olyan javaslat, ami érdemi hatással lenne a problémakörre. A biztosíték ugyanis az adósnak a kölcsönszerződésben foglalt kötelezettségei teljesítésére felajánlott fedezet, így ha a biztosíték értéke a követelés értéke alá csökken, az adós eleve szerződésszegő helyzetbe kerül. Ilyenkor a bank jellemzően további fedezet felajánlását követeli, mely lehetőséget feltehetően a fenti 1. pontban említett egyoldalú szerződésmódosítási tilalommal fog kizárni a jogalkotó. Ezzel gyakorlatilag a fedezet értékének bármelyi okból történő csökkenése (beleértve azt is, hogy elvitte az árvíz) azonnali veszteséget fog okozni a bankoknak. Ha a bank kikötött további biztosítékokat – például készfizető kezességet – akkor a kezesnek kell helytállnia. Állami garanciavállalás mellett felvett hiteleknél (közalkalmazottak, köztisztviselők stb. kamattámogatásos forinthitelei esetében) az állam (vagyis az adófizetők) fog helytállni. Az ingatlan értékvesztésének kockázata tehát megoszlik az adós, a bank, a kezesek és az adófizetők között. Az ingatlan értéknövekedésének nyeresége természetesen egyedül az adósé. Ez így méltányos a morális többség országában.
7. Fizetésképtelenség esetén a bankok nem kérhetnének büntetőkamatokat és más extra díjakat. Ezzel megszűnik egy ösztönző a kötelezettség időbeli visszafizetésére, így közvetve az időben teljesítő, jó adósok kerülnek relatív hátrányba. Vajon mire fogja ez a szabály ösztönözni a jó adósokat? Hagyjuk.
8. A nyolcpontos javaslatcsomag nyolcadik pontja nem derült ki a tájékoztatóból. Ja, de: az, hogy ezek a javaslatok nem terjednének ki az üzleti hitelekre. Szerintem leginkább ez a javaslat segíti a legnagyobb mértékben a lakáshitelesek problémáinak hathatós (héthetős, sőt nyolcnyatós) megoldását. Ugyanis a puszta tény, hogy nem tesznek még nagyob kárt, már relatív haszon.
A vörös farok nem maradhat el:
A Fidesz-kormány 29 pontos gazdasági akcióterve ezért tett már egy javaslatot a nemzeti eszközkezelő társaság létrehozására, az erről szóló jogszabályt pedig ősszel be is nyújtják a parlamentnek. A frakció azonban úgy ítélte meg, hogy ez nem elegendő, ezért bízták meg a két politikust a javaslatok kidolgozásával.
Tehát a Nemzeti Eszközkezelő még ennyit sem fog tenni a bajba jutott adósok megsegítésére. Ez már félsiker.

Like this:

Like Loading...

@Jonpali: Igen, bár nem is állt szándékomban olyat állítani, hogy ez opcionális. Bizonyos államokban a nem refinanszírozott lakáshitelek kizárólag non-recourse hitelek lehetnek. Csak annyit állítottam, hogy a magasabb kockázat miatt alacsonyabb LTV-t kell alkalmazni, mint egy ugyanolyan adottságú recourse loan esetében.
bocs a szorszalhasogatasert, de nem. az LTV-t itt a szovetsegi Fannie/Freddie/FHA maximalja (95%/95%/96.5%-ban), mig a recourse/non-recourse kerdest az allamok dontik el. kozgazdasagilag igazad van persze – ezert jo non-recourse allamban alacsony kezdoreszlettel hitelt felvenni 🙂
@Jonpali: Nem jövök rá, hol mondasz nekem ellent, de biztos igazad van. 🙂
Más:
„A bajba jutott devizahitelesek egyéni kérésre forintra átválthatják hiteleiket, ha pedig nem tudják fizetni a törlesztést, akkor bérletre válthatják a tulajdonjogot, amelyet az eszközkezelő vásárol meg.
Matolcsy György arra a kérdésre, hogy mennyi pénzből gazdálkodik majd az eszközkezelő elmondta: „amennyire szükség van”, hiszen alapvetően a hitelpiacról veszi fel a forrásokat – bár kaphat a bankoktól is pénzt –, az állami költségvetésben nincs erre forrás.”
Na ez vajon hogy fog kijönni. 😮
Miből lesz az eszközalapnak bevétele? Hát a költségvetésből nem, a törlesztőkből nem, ingatlanok értékesítéséből nem, kizárásos alapon marad a bérleti díj.
Kétséges, hogy tömegeket rá lehet venni, hogy menjenek albérlőnek a saját lakásukba, még a leginkább azokat, akiknél az LTV nagyon magas (100% felett). Az ő esetükben a beszedett bérleti díj nem fogja fedezni a törlesztőrészletet. A többiek esetében ugye eleve bevétel sincs.
A piacról felvett hiteleket viszont törlesztenie kéne az alapnak. Az újabb hitelekből fogja visszafizetni a régieket? Mekkora hólabda lesz ebből négy év alatt?
Vagy valamit nem látok?
@Kettes: Kár ezen az eszközkezelőn törni a fejünket. Ez ugyanolyan semmirevaló gittegylet lesz, mint pl az a bizonyos holding,tudod.
Egy a jelentősége: itt is lehet magas bérrel járó pozíciókat osztogatni a sleppnek.
@Kettes: Szerintem jól látod, folyamatos állami segítség nélkül az eszközkezelő működésképtelen. Nem véletlen, hogy nagyon hallgatnak a koncepciójáról. Mielőtt az ide vonatkozó EU szabályok szigorodtak, lehetett volna államilag kezességet vállalni és aztán gavallér módon kifizetni a hólabdát, de mivel ez egy bújtatott hitel, ezért költségvetési vonzata van, most már nem megy.
Szerintem sokan lennének olyanok, akik inkább albérlők lennének volt lakásukban (ui ez már nem a saját lakásuk), mintsemhogy az utcára kerüljenek. Viszont sikerült felkorbácsolni a várakozásokat odáig, hogy ma ez mint alternatíva fel sem merül, az érintettekkel kezd elszaladni a ló, mindenki valami csodát vár.
@Kettes: Matolcsy nyilván úgy képzeli el a dolgot, hogy majd a Kósa által anyjukba elküldött hitelminősítő intézetek jól beminősítik investment grade-re az eszközkezelőt, és az így ócsón jut majd piaci forráshoz. Nehogymár a jövő évi kvt hiányt veszélyeztessük!
Az még elképzelhető, hogy az alapkezelő kibocsát hosszú (15+ éves) lejáratú, alacsony kamatozású, nem garantált, 3-4 éves türelmi idejű kötvényeket, amiket az OTP lejegyez. Bár nehéz elképzelni, hogy mondjuk a CIB átcsomagolt rossz eszközeit az OTP finanszírozza tovább, de egy fél évvel ezelőtt még az is elképzelhetetlen volt, hogy Csányi rábólint a bankadóra. El tudom képzelni, hogy az OTP a továbbiakban egy ilyen barátságos államközeli bankként működik tovább, sőt még ennél olyanabbakat is el tudok. 🙂
@Kettes: Ez szép, én meg akadékoskodó gonosz: vajon Csányi mit kérne mindezért cserébe, s azt végső soron ki fizetné…