Orbán „konzervatív filozófusa” okoskodik
Molnár „Férfias szivatás” Attila Károly „konzervatív filozófus” interjút adott az index.hu-nak. MAK az elmúlt húsz évben nem publikált értékelhető tudományos folyóiratban, addig sem igazán. Filozófiai munkássága nincs. Tegye fel a kezét, aki meglepődik. Természetesen toltak a segge alá egy kamuintézetet, fasisztát nem hagyunk az út szélén.
MAK a magyar filozófia Bogár Laci bácsija, nagyranőtt megadja, agresszív pöllencs (de régen írtam le ezt szót).
Érdemes beleolvasni a prosztataproblémákat a feltűnően olcsó piával kombináló csajozós dumába, ami az Eszmetörténet for Dummies-re van építve, Orbánnak igaza van, mert igaza van, mert mi lehetne konzervatívabb dolog, mint ársapkát rakni a csirke-farhátra. Tényleg érdemes beleolvasni, ne tessék nyafizni, lehet belőle tanulni, Szálasi óta nem volt ilyen megalázó színvonalú ideológiai holdudvara magyar miniszterelnöknek.
Azért az egyik felbüfit idézem, mert olyan kis ner:
„Ennek értelmében teljesen felesleges a konzervatív kormányoktól – így az Orbán-kormánytól is – szociális intézkedéseket várni, ezek ebben a keretrendszerben egyszerűen nem élveznek prioritást. Az, hogy ez erkölcsileg helyes vagy helytelen, az egyéni, szubjektív dolog, nem képezi a politika értelmezési tartományát. A politika elsősorban nem erkölcsi kérdés.”
Jogi képviselőnk most veszi el tőlem a keyboard-ot, pedig egy csinos jelzős szerkezettel akartam befejezni.
P.S megtaláltam MAK egy tizenhárom évvel ezelőtti, Mezei Balázzsal közös írását az Old Vincenten. Egészen döbbenetes ez az egész. különösen a szociális érzékenység, a jogállam, a közmédiával kapcsolatos dumcsikák akkor és most.

„A rendszerváltás eseménye arra irányult, hogy egy történelmi baleset folytán létrejött totalitárius monstrum hatalmából megszabadulva Magyarország visszatérjen a nyugati államok közösségébe, toleráns és erős jogállamot, hatékony és szociálisan érzékeny piacgazdaságot s a klasszikus európai kultúrával folytonos művelődést építsen ki.”
” 2002 után politikai alapon megszervezett diszkrimináció, üldözés, egyes esetekben fizikai erőszak bontakozott ki. Aki a legsikeresebb időszakban, 1998 és 2002 között jelentősebb szerepet vállalt, visszaéléseknek, atrocitásoknak volt kitéve. Miközben a kormány közeli csoport a „köztársaság védelmétől” volt hangos, jogállamban elfogadhatatlan módokon diszkrimináltak eltérő felfogásúakat. Mindennek következtében sokan idő előtt elhaláloztak, életpályák roppantak össze, sikeres vállalkozások ezrei mentek csődbe, másokat emberi és szakmai méltóságukban megbecstelenítettek. A kultúra médiumában tilalom alá kerültek, írásaikat nem publikálták, még nevük említése is tilossá vált, s elért eredményeiket részben becsmérelték, részben eltulajdonították.”
” Emellett a magyar politikai közösség feltétele a méltányosság, a tisztesség és a nagyvonalúság, illetve az együttélés és az abból fakadó kölcsönös előnyöknek a felismerése.”
” Az ország fejlődése megrekedt, a mélyszegénység növekedésnek indult, és telente – Európában példátlan módon – tucatjával fagytak meg emberek az ország területén.„
„Ugyanezen mintának megfelelően a közmédiumok a visszaélés struktúráinak támogatóitól hangosak, akik az adófizetők pénzéből egyoldalú pártpropagandát folytatnak, miközben elmulasztják közszolgálati kötelességeiket.„

Like this:

Like Loading...

Az erkölcs sem erkölcsi kérdés. Orbánéknál. Mert mi az? És mennyit lehet belőle lopni?

Nosztalgiám támadt a régi jó Konzi iránt. Tölgy és gabrilo iránt. Lehet, hogy a nosztalgia teszi, de mintha akkoriban nem írtak volna ekkora baromságokat. Valószínűleg de.

A szokásos konzi mentalitás. Ellenzékből hirtelen fontos a szociális érzékenység és a jogállam, meg a közmédia pártatlansága. Kormányról ezek már sorosista libsi maszlagok csupán.
Hm. Péter irányából nem elvárás volt a megtagadás, „történelmileg így alakult”. Pál is magától fordult meg az úton. Ezeknél viszont már elvárás. Csak akkor lehet tagja a gyülekezetnek, ha megtagad. Mindegy, hogy mit, de 2010 előttit. A fineszesebbek többször is. De hogy ezen még csodálkozik valaki….
“Ennek értelmében teljesen felesleges a konzervatív kormányoktól – így az Orbán-kormánytól is – szociális intézkedéseket várni, ezek ebben a keretrendszerben egyszerűen nem élveznek prioritást.”

Szerintem ez koherens az előtte vallottakkal.
Konzervatív kormányoktól ne várjanak semmilyen szociális intézkedést.
Baloldali kormányoktól kell az ilyesmit várni, követelni, számonkérni.
A konzervatív kormány az erősek győzelme a gyengék felett.
Az okosak uralma a buták felett. Izomtibornak nincsenek erkölcsi megfontolásai.
Hulljon a férgese.

A ballibsi kormányoktól követelni azt az erkölcsöt, ami nekik nincs, az is koherens a saját erkölcstelenségükkel.
akkor én most Dr. Nagy Ferót idézném, miszerint, „ha a fidesz csinálja, akkor rendben van.”
lám, lám, a politika nem csak „nem erkölcsi kérdés”, hanem meglehetősen egyszerű is, a „bizonyos szemszögből nézve” (Obi-Wan Kenobi)
Ha – a téma tárgyalása érdekében – eltekintünk attól, hogy Orbán „filozófiája” a maffia-család hízlalása, akkor is tele van hazugsággal:
1. a politika mindig erkölcsi kérdés
2. Amíg a neokonzervativizmus úgymond elhárítja az akadályokat a gazdagodás elől, addig a NER urai bizony, újraosztanak – csak éppen alulról felfele.
Az pedig egy szokásos tohuva bohú, ahogy a totális államot állítja szembe az egyenlőtlenség elfogadásával, tekintve, hogy a (politikai értelemben vett Európában) Mo-on ügyködik a leginkább totális állam, másrészt ha nem tévedek, az esélyegyenlőség nem áll távol a konzervatív eszmerendszertől.
Hiv.: @Geo:
… „ha nem tévedek, az esélyegyenlőség nem áll távol a konzervatív eszmerendszertől.”
De, ebben tévedsz. Mindenféle egyenlőség-elv távol áll a konzervektől. Éppenséggel pontosan az ellenkezőjét vallják, vagyis nem csak azt, hogy az emberek eredendően nem egyenlőek (ez ugye az állapot), hanem azt is, hogy ezt az egyenlőtlenséget nem kell csökkenteni (jóvanazúgy, ahogy van). Az egyenlőség-elv egy teljesen ballliberális (inkább bal, mint lib) elv, és mint ilyen, ez az egyik legfontosabb vízválasztó a ballib, és a konzervek között.
Van valami sajátos bája annak, hogy miközben itt ostorozzuk azokat, akik törvénybe iktatják a jogot az éhenhalásra, aközben azok, akiket elsősorban érint, és akiknek a ballibek harcolták ki a szavazati jogot, azok megválasztják őket, azután megint, majd megint… Pedig jobbat érdemelnének. (Kérdőjel?)
Lehet, hogy időről időre változik, amit ez a tudósember makog (szójáték!), az viszont változatlan, hogy amúgy egy barom.
@ipartelep: Az egyenlöség annyira nem távoli a konzervektöl, csak ök úgy vélik, hogy ez már rég megvalósult. Senki sincs törvényileg korlátozva abban, hogy ö legyen Elon Musk vagy Mészáros Lölö. Söt, ök a példa, hogy egy afrikai is lehet milliárdos amerikában, vagy egy egyszerü munkásember is lehet milliárdos cégtulajdonos Magyarországon. Mindenki elött ott a lehetöség, csak élnie kell vele. Az, hogy valaki mozgássérült romának született ózdon, nem jelenti azt, hogy ne lennének egyenlö jogai a boldogulásra. Ha mégse boldogul, arról viszont nyilván csak ö tehet.
@nyulambator: mak tényleg nagyon sötét, primitív közhelyeket ismételget és olyan logikai hibákat követ el, amiért már nagycsoportban is csúnyán néznek az emberre.
a konzervatív filozófusok egy része hangsúlyozza az emberek közötti hierarchiákat és természetes egyenlőtlenségeket, de azért a konzervatívok elfogadják azt, hogy minden polgár egyenlő tagja a politikai nemzetnek per default value, egyenlő a jog előtt, egyenlő az állam szemében. nagyon sok konzervatív számára az input-egyenlőség alapvető, tehát az, hogy pl. az oktatásban lehetőleg egyenlően kell indulniuk a gyermekeknek és az eredendő hátrányokat valamelyest kompenzálni kell. kérdezzük meg erről a csóró családból származó giorgia melonit. itt nem totális egyenlőségről van szó (ez a majom azt mondja, hogy vagy totális egyenlőtlenségpárti egy politika, azaz kommunista vagy orbáni (és nem, orbán politikáját sem lehet totálisan szegényellenesnek nevezni, nem is véletlen, hogy komoly támogatása van az alsóbb rétegekben). 100 százalékos adó lenne a totális egyenlőség alapja, amit azért aránylag kevesen támogatnak (de Angliában Thatcher állapította meg a 60 százalékos legmagasabb adókulcsot, ami persze 83 százalékról ment le, és nincs flat tax, és nem is lesz soha). ez egy primitív lojálka maktól, piaszagú, loncsos, rosszarcú felbüfi.
@poszt: „a magyar filozófia Bogár Laci bácsija,”. Dehogyis. A nevezett személynek semmilyen néven vagy névtelenségben nevezhető „pozíciója” nincs a jelzett szakmában. Senki számon nem tartja semmiképp.
@jotunder: Mondhatjuk úgy is, hogy bár én alapvetöen azzal se értek egyet, ahogy egy normális(nak tekintett) konzervatív gondolkodik például az egyenlöségröl, a szociális transzferekröl, de amit itt látunk, az ennek is a torz karikatúrája.
Egy rendes konzervatív minimum 600 000 forintos sérelemdíjért perelne, amiért ezzel az ocsmánysággal megsértették a személyiségi jogait.
@darnoknew: Nem érdemelnének jobbat. Lásd pl. az L. Ritók Nóráék által támogatott orbánista csürhét (a kivétel természetesen kivétel).
@fortin2: a másikat igen?
@fortin2: az eszmetörténetet a filozófia egyik ágának szokták tekinteni.
az van, hogy én most meg fogok őrülni filozófiától, ha nem pihenek egy órát.
@jotunder:](#comment-322809 Olvass Hessét vagy nézz George Carlint. MIndkettő segít.
@jotunder:](#comment-322809: az igaz, de én még nem találkoztam élő filozófiával foglalkozóval, aki ezt az alakot szaktársnak tekintette volna. De biztos rossz körökben forgok. Oakeshott pedig a sírjában.
Hiv.: @ipartelep:
„Mindenféle egyenlőség-elv távol áll a konzervektől.”
Elvileg nem feltétlenül van így, viszont az Orbán-kormány gyakorlatából csak olyan példákat lehet idézni, amelyek a fenti véleményedet igazolják.
Azért kis színesként megemlítem, hogy az EMMI minisztere volt jogosult „Esélyegyenlőségért díjat” adományozni, évente ötöt. Ugyanolyan rangú mint mondjuk egy Liszt Ferenc- vagy Márai Sándor-díj. 2016-ban átnevezték
„Esélyteremtésért díjnak”. A definíciója egyébként nem változott: „A díj az esélyegyenlőség (esélyteremtés) terén elért kiemelkedő eredmények, valamint a hátrányos társadalmi csoportokhoz tartozó személyek jogainak érvényesítéséhez és e jogok, valamint az emberi méltóság védelmében való fellépés és védelem minél szélesebb körű érvényesítése és népszerűsítése területén végzett kiemelkedő tevékenységért adományozható.” Nem tudom, hogy az EMMI megszűnésével megmaradt-e a díj.
@fortin2: nem lep meg.
Hiv.: @Vidor Ferike:
Mit szeretnél ezzel mondani? Alkotmánybíróság is van, meg Állami számvavőszék sőt, Alapjogokért központ is.
Hiv.: @punkfrog:
„Mit szeretnél ezzel mondani?” – Nem sokat. A lényeg az első mondat, nem a kis színes, ami csak annyit mutat, hogy néha még adnak a látszatra, de többnyire arra sem.
Szerintem az esélyegyenlőség és a konzervativizmus témája érdekes kérdés, de most nincs rá érkezésem, hogy taglaljam. Amúgy sem vagyok konzervatív, bár van egy elég jelentős beütésem.
A másik az Orbán-rendszer és a konzervativizmus. Ez direktben kapcsolódik a poszthoz. A NER szereti magát konzervatív színben feltüntetni, holott nem az, hanem radikális, populista, autoriter és ki mit akar. Nem tudom, hogy van-e itt olyan, aki ebben a NER-rel ért egyet, és konzervatív rezsimnek tartja?
Hiv.: @Vidor Ferike:
Nem is tudom. Az autoriter – tekintélyelvű, már önmagában konzervatívat jelent. Az egyszemélyi hatalomkoncentráció, a hűbériség, az evangelizálás elég konzervatív uralkodási formák.
És hát ezek uralkodnak.
@annokkk:
És a fasizmus? Az mennyiben konzervatív „uralkodási” (hatalomgyakorlási) forma? A NER fasiszta rendszer, orbán fasiszta diktátor, minden ettől eltérő értékelés tévutakra vezet. A konzervativizmushoz éppúgy semmi köze nincs, mint az evangéliumi értelemben vett kereszténységhez, vagy a politikai értelemben vett kereszténydemokráciához. Orbán egy gátlástalan rabló gazember, aki hatalmához felhasználja a populizmus legsötétebb módszereit és ami éppen hasznára válik. Annyira persze nevezhetjük konzervatívnak, amennyire MAK urat filozófusnak. (Ld. dr. Bubó.)
Hiv.: @vattablz:
Azért minálunk a fasizmus nem egy alulról szerveződő népmozgalom volt, hanem egy történelmi folyamat végösszege.
A mai újfasizmusnak vannak történelmi hagyományai. Vagy legalábbis lehet rájuk hivatkozni.
Hiv.: @annokkk:
És? Ezzel most mit akartál mondani?