Örülünk, Vincent?

Eredeti szerző: maroz

-Tessék, ezt nézzed meg, ezt! Nézzed és mondjad meg nekem, hát szabad ilyent???

Nézem a fényképet, nagyon nézem, és próbálok rájönni, hogy mit is kéne mondanom, tévednem nem lenne jó, mert nagyon érzékeny ember, művész, ami még nem akkora baj, de magyarul nem túl jól beszél, pedig majdnem annyi ideje él Magyarországon ahány éves vagyok, és mégis. Sajnos előtte is kényes témák voltak terítéken, túl sok és túl töményen ahhoz, hogy egy művészembernek ne fogyjon el a rám, minden jóízlés híján lévő vakegérre kiutalt türelme, már érzem, hogy az elkövetkező hónapokban megint nem fog megismerni az utcán, persze ettől én még kedvelni fogom – művészember, nem tudom, mondtam-e már – szóval nálam ez még belefér.  

Nézem a fényképet, Hajóson készítette, a híres és neves pincesoron. 

– Nézzed villanydrótokat és randa oszlopokat, hát lehet ilyent? Így elcsúfítani szép épületeket, ilyent még nálunk, Szíriában se csinálnak! – a többit borítsa a feledés hálás homálya, egyre érthetetlenebb magyarsággal ostorozza azt a bizonyos lelki mackónadrágunkat egy szír ember, aki magyar is, de csak afféle hígmagyar, mert neki fontos, hogy ami történetesen magyar, az szép is legyen. Meg jó. És ha jó, akkor már szép is, mert az még Szíriában is phűűű, hogy valami jó, de nem szép. Nehéz ezekkel a művészemberekkel.

(tovább…)