Fidesz = minőségi kormányzás
Eredeti szerző: kiskii
Maroz kolléga azzal állt elő, hogy nincs itten jókedv, összefogás és egyetértés. Pedig van. Például a kormány támogatottságában. És ebben magam is a többség tagja vagyok, az Orbán kormány ugyanis azt csinálja – és végtelen profizmussal -, amit most, a jelen körülmények között lehet és kell csinálni: semmit.
Miből gondolja bárki is, hogy a magyar gazdaságból lehet egy versenyképes valamit csinálni? Mindenki azt szajkózza, hogy így elkúrták meg úgy nem csinálnak semmit. Pedig hát nincs mit csinálni. Lehet ásni egy gödröt, és a kitermelt földet bele lehet hordani egy olyan gödörbe, ami nagyobb annál, mint amit kiástunk. Ennyit lehet csinálni, és ennyit csinál is minden kormány. Ezt a választók – a bölcs nép – is tökéletesen látják, de lehet hogy csak érzik. Mindenesetre támogatja a többség a kormányt, majd egy évvel a választások után is.

Mátyás napja attól jeles, hogy afféle időjárásjósló nap: ha jeget talál, akkor megtöri, ha nem talál, akkor csinál. Ha tényleg, akkor lám, működik a szabály, ha meg mégsem, akkor az a kivétel a szabály alól és a kivétel — mint tudjuk — erősíti a szabályt. Minél több a kivétel, annál inkább, így Jégtörő Mátyás valószínűleg túl fogja élni az OMSZ-t is, és talán még Budai Gyula sem talál majd rajta fogást, az utóbbiban azért nem vagyok annyira biztos.