Szabad-e bántani az „elmúlt huszonöt évet”?
Eredeti szerző: jotunder
Szegény elmúlthuszonötév éppen a kisboltból igyekezett hazafelé az eperkék cekkerével, amikor egy beste megdobta egy karfiollal, merthát. Merthát a beste nincs tekintettel elmúlthuszonötévre, a beste összemosta elmúlthuszonötévet az orbánrezsimmel, holott. Holott az orbánrezsim mulatókba jár nem kisboltba, az orbánrezsim eldobálja a rágógumi papírját, az orbánrezsim csak dévajkodik, miközben elmúlthuszonötév felemeli a mutatóujját, és. És, ugye, azért álljunk meg csak egy minutára részben vagy egészben.
Az elmúlthuszonötév mutatóujja részben vagy egészben emlékeztet Kuncze Gábor és Mihancsik Zsófia szigorú de igazságos mutatóujjára, amelyek ha egyszer felemelkednek, akkor nem lehet figyelmen kívül hagyni a dolgokat, akkor bizony tekintettel kell lenni, mert különben. Mert különben a dolgok nem a helyes irányba fognak mutatni, úgy veszítik el az elvi síkot, mint Hrompacsek bácsi a dugóhúzóját, márpedig. Márpedig, sőt márpediglen, elvi sík nélkül nem lehet haladni, progresszálni, céloktól vezérelve, nem csak úgy összevissza fütyörészve, nem lehet megtalálni az európaiértelemben vett európaiértelmet.
Valakinek meg kell mondania, hogy merre legyen az a progresszálás, és az a valaki, lehetnénk mondjuk mi is, a szigorú de igazságos mutatóujjak tulajdonosai, akik már többször megmutattuk a progresszálás egyetlen igaz útját, és mégis. És mégis kiabálnak itten mindenféléket össze sőt vissza, ahelyett. Ahelyett, hogy azt kiabálnák, amit megmondtunk nekik.
Az elmúlthuszonöt évet volumenében kell szemlélni, mind tekintetében, mind vonatkozásában, és hát nem egészen úgy kell szemlélni, ahogy ti szemlélitek bele a vakvilágba, hanem úgy, ahogy mi szemléljük, mert mi sokkal jobban szemlélünk, mint például ti, vagy bárki más, sajnáljuk, de ez tény. Milyen szabadság, milyen demokrácia, milyen európaiértelembenvettség az, ahol összevissza szemlélhet bárki az utcán elmúlthuszonötévet. Elvtársak, a vívmány legyen vívmány, az „utján” legyen „utján”, a krumplileves legyen krumplileves, a kritika pedig legyen építő, maximum, de inkább legyen semmilyen.
Bátran ki kell mondani azt, amit mi gondolunk. Ez egy szabad ország, itt mindenki gondolhatja azt és úgy (nem elég az „azt” és persze az „úgy” sem teljesen elég, de erről majd egy később kurva sértődött publicisztikában számolunk be), ahogy mi, mert mi jól gondoljuk. Ezt nem érik a besték. Pedig egyszerű. Mi jól gondoljuk. Mit lehet ezen nem érteni? M-i j-ó-l g-o-n-d-o-l-j-u-k.
Miért nem lehet az ellen tiltakozni, hogy nem mi adóztatjuk meg a tévémacit, nem mi államosítjuk a kerti törpéket, nem mi vezetjük be a haránt irányú zergeszökellést, hanem az orbánrezsim? Miért kell tizenötezer ember magánproblémáit az utcára vinni, amikor itt valóságos problémák vannak, mint például. Mint például, hogy maga ott nem figyel Miháncsik Zsófiára, maga, igen maga, álljon csak fel, nem hallgat Kuncze Gáborra?
Nem lehet megtagadni, sárral, vaníliafagylalttal, stanicli mogyorós puszedlivel dobálni az elmúlthuszonötévet, hanem. Hanem egyenesen kell ülni. Szabadon és demokratikusan. Ne azért kussolj mert az orbánrezsim azt mondja, hanem azért kussolj, mert mi mondjuk, az ugyanis egy jó kussolás, progresszáló kussolás, európaiértelembenvett kussolás. Igen, van egy olyan olvasat, hogy minket az ország kiröhögött és leszart, majd újfent kiröhögött és leszart, hogy még az orbánrezsimnél is jobban elegük van belőlünk, de más olvasatok is vannak. Azaz nincs más olvasat, de lehetne. És pontosan emiatt nem lehet, csak úgy. Csak úgy semmit sem lehet. Pláne ezt nem.
Remélem mindenki megértette az aggodalmainkat és nem kell beírnunk az egész ország ellenőrzőjébe, nem kell behívni apuanyut a szülőire. Kaptok még egy esélyt.
<div class='sharedaddy sd-block sd-like jetpack-likes-widget-wrapper jetpack-likes-widget-unloaded' id='like-post-wrapper-192691293-16519278-6ab4173bd9f7d' data-src='https://widgets.wp.com/likes/?ver=14.1#blog_id=192691293&post_id=16519278&origin=www.orulunkvincent.hu&obj_id=192691293-16519278-6ab4173bd9f7d&n=1' data-name='like-post-frame-192691293-16519278-6ab4173bd9f7d' data-title='Like or Reblog'><h3 class="sd-title">Like this:</h3><div class='likes-widget-placeholder post-likes-widget-placeholder' style='height: 55px;'><span class='button'><span>Like</span></span> <span class="loading">Loading...</span></div><span class='sd-text-color'></span><a class='sd-link-color'></a></div>

@vajdasagi: Ja, hogy a beszélgetéseidből. És ez a sok hülye itt nem érti, hogy a beszélgetéseid, azok maguk a tiszta matematika
@Pelso..: Amiatt költözök majd, hogy nem lesz itt változás még vagy 20 évig, és annyit nem várhatok. És ebben ludas lesz a Feri is. És az gyenge vigasz, hogy ő lesz a kisebbik bűnös.
@Counter: értem. Tehát nem lehetséges olyan helyzet, amikor valakinek igaza van, valakinek meg nincs 🙂
Tovább gondolva: ebből következően olyan sem lehetséges, hogy valakinek _sokszor_ igaza van, valaki másnak pedig _sokszor_ nincs.
Még tovább gondolva: olyan meg aztán végképp nem lehetséges, hogy valaki teljesen téves rendszerben gondolkodik (’a Föld lapos’), ergo szinte az összes, erre a rendszerre alapuló következtetése és tette is téves.
.
Komolyra: az állításom az volt, hogy az Orbán-rezsim hamis (= nem országbarát, nem fejlődéspárti, nem működőképes etc.) gondolati és cselekvési térben tevékenykedik, ergo a tettei, előírásai, vágyai stb., stb. elsöprő többségükben hamisak.
Ráadásul mind a ketten tudjuk, hogy a fordított (liberálbolsi-visítós) állítás puszta propagandaszlogen, ami nem az ellenzék gondolati és cselekvési terének a gondos elemzésén, majd pedig esszenciális hibáinak kimutatásán alapul, hanem csupán egyszerű ad hominem mantra, egy a sok közül.
…csak azt tudnám, miért ellenkezel reflexből olyankor is, amikor alapvetően te is egyetértesz a leírtakkal? Ez valami olyan, mint a miniszoknya láttán automatikusan felcsillanó pasiszemek? – Akarsz róla beszélni? 🙂
@Érvsebész: A többszázezer Gyurcsányellenesről, aki emiatt nem szavaz senkire, vagy a Fideszre szavaz mindenki tud. Pusztán az a kérdés, ezek közül hányan jönnének vissza, ha Gy. elmenne nyugdíjba. Szerintem ezek száma kb. százezer lehet. De tisztességes hazaszerető ember akkor is lelépne, ha ez a szám akár csak ezer lenne is.
No mindegy is, leléptem.
@Counter: a hozzászólásod első részét sajnos nem értem. Mit szerettél volna vele közölni? Kérlek, ha lehet, fogalmazd át egyszerűbben! Előre is köszönöm.
„Jaj, ez 2002 utáni szabvány jobbos duma. Lehetségesnek találom, hogy valaki egyszer már szó szerint elmondta vagy leírta a baloldal győzelmei felett keseregve.
Blame the messenger.”
Őszintén bevallom, nem tudom, milyen „duma” az (ki szerint?), amit írok, ezek a saját gondolataim.
Persze nagyon valószínűnek tartom, hogy mindezek, vagy hasonlók már másoknak is eszébe jutottak, vagy hogy ugyanezeket a kifejezéseket már mások is használták.
Viszont sajnos megint csak nem értem (biztos nagyon fáradt vagyok), hogy mire szerettél volna célozni azzal, amikor erre felhívtad a figyelmem. …Hogy a továbbiakban inkább eszperantóul írjak? 🙂
@vajdasagi: Én csak egy szavazó vagyok, és a rossebhez sem ragaszkodom, nemhogy két konkrét névhez. Viszont önsorsrontó hülyének tartom, akinek a jelen helyzetben a kigolyózás a legfőbb gondja.
@ijontichy:
Lehet. 🙂
Dehogy kihúzná magát és tán még a 165 centit is elérné örömében, ha bármelyiket el tudná kergetni ebből az országból, az biztos!
@vajdasagi:
Ezt írtad:
„A lehetséges hasznunk szemmel látható: több mint százezer olyan szavazó lehet, aki egy tőlük megtisztított baloldalra akár szavazna is, de RÁJUK, illetve azokra, akik közé ŐK tartoznak nem fognak szavazni. (Akkor már inkább Orbán.)”
Kik szavaznak MA, Magyarországon egy baloldali pártra?
Zöldek?
Liberálisok?
Konzervatívok?
Kommunisták?
Keresztények?
Nahaggyállógva.
@Counter: én alapvetően nagyon bírlak, de amikor hülyének tetteted magad, az felbosszant.
A kérdésem az, honnan tudható, hogy az a vajdasági szerint százezernyi ember éppen emiatt a két ember miatt nem szavaz ide. Mert egyébként a baloldal pártjainak kitűnő programjai vannak. Mert naponta bizonyítják, hogy kormányképesek, vízióik vannak, értenek hozzá, tiszta a kezük és a tekintetük, és a szavazók tömegei ostromolnák a szavazóhelyiségeket, hogy rájuk ikszeljenek, és ettől _kizárólag_ és _kifejezetten_ Gyurcsány és Kuncze tartja őket vissza.
Én elhiszem, hogy jólesik a baloldalnak ezzel áltatni magát, de ki mondta a minap, hogy inkább fel kéne kelni fél hatkor? És ha már felkeltünk, akkor nem kéne dolgozni kicsit, gondolkodni, elemezni, pl. azon, hogy hány potenciális szavazónk van, abból hányan utálják jobban a Kerék-Bárczy bajuszát, mint a Vadai rúzsát, és akkor már lehet matekozni is. Léteznek statisztikai módszerek, cégek, amelyek ezzel foglalkoznak, meg lehet rendelni tőlük és megkérdezni.
Nekem nincs azzal bajom, ha az derül ki, hogy 1000-ből 987 utálja Gyurcsányt és csak 430 a Niedermüller fogsorát, és akkor felőlem jöjjön a gyurcsánytakarodj. Azzal van bajom, hogy aki engem kormányozni akar, az a politikáját feltételezésekre építse, amelyekről senki se tudja, mennyire megalapozottak.
@Evezős: Én nem gondolom, hogy sok balos szimpatizáns szavazna Orbánra Gyurcsányon és Kunczén felháborodva. Ebben nincs véleményem.
Abban van, hogy valószínűleg sokakat visszariasztanak baloldali szimpátiáik kiélésétől, úgy is mint a leadott vokstól.
Azt végképp nem gondolom, hogy a Schifferre le _nem_ adott voksokról is ők tehetnének. Az a Schiffer sara. Általában a valakire le _nem_ adott voksokról más, mint az illető maga, nem tehet.
@labrys: A dem. bal radikális elutasítói kisebb arányban Fidesz-szavazók, mint amilyen arányban dem.bal-szavazók a jobboldal elutasítói.
Magyarán a Fidesz radikális elutasításából a dem. bal már megnyerte, amit megnyerhetett, ellenben saját maga elutasítottságából sokkal többet nyerhetne vissza, ha foglalkozna ennek okaival ún. önreflexió keretében.
De hát egy akkora deákferencnek, mint Kuncze, miért is kéne? Ah. dőreség.
@vajdasagi: A Gyurcsánynak nincs gondja a tejbe aprítandókra, eddig stimmel. A vagyonszerzése teljesen rendben van (ha nem az elhülyített Mo-i morális szenvelgés szerint mérjük, hanem e hely és az időintervallum figyelembevételével), ellentétben Mo kedvenc Vitykája vagyonszerzésével.
(ha nem elég világos, Gyurcsány a vagyonát egy felhalmozási időszakban, zömében kapcsolati tőke és egyéb ügyeskedések útján szerezte, nem választott vezetőként, és ez teljesen rendben van, ha nem is megtapsolandó (ezt az „államiből lett magánvagyon” c. plebsznek szóló adrenalinnövelőt hanyagoljuk már). Vitya komolyan látványos hízása viszont első minelnöki ciklusával indult, a 2010 utániról már nem is beszélve)
Visszatérve a kérdésemre: amit felajánlasz, az smafu, érdektelen számára, nagyjából olyan, mintha nekem akarnál kerti traktort eladni.
@labrys: counter szerintem csak azt mondja, hogy a napi politika nem az igazságkeresés terrénuma. megvan neki ez a stichje, de annyi köze van hozzá, mint a sarkon vásárolt numerának a szerelemházassághoz.
amúgy is nagyon nehéz az igazság és jog fogalmát ezekben a kérdésekben manapság itt alkalmazni. már egymással sem áll a mai magyarországon köszönő viszonyban sem e kettő, sőt már a puszta jog sem alkalmazható. (vegyük pl. a basi kedvenc játékát, a jogszabály módosítást, pl. a törvénytelenül kikúrt vezető bírák esetében.) a logika időtlen, jog meg úgy működik, mintha szükséges önerő, finanszírozás, időfaktor nem léteznék az érvényesítésekor, pedig a gyakorlatban ezek a numero 1 szempontok, az eljárások zöme el sem indul, de ha végigfut is X év alatt, akkor sincs végül elégtétel szolgáltatva, mert már visszafordíthatatlanul más a helyzet.
amikor igazságról beszélünk (pl. én), azok általában többé-kevésbé lineáris gondolatmenetek, ha a dolog így megy tovább, akkor ez és ez lesz. de a dolgok általában egyáltalán mennek úgy tovább, másutt sem, de magyarországon extrém sűrűn jönnek a váratlan kanyarok, mindig beleizélnek valamit (egyre elképesztőbb módokon). eredmény? nem az lett, amit jósoltál, és aztán jól rádmutogatnak, hogy hahahaha, tessék, itt visítozott, oszt mégsem vagy éppen mégis. mondhatod, hogy de hisz közben, meg hogy ez más, meg hogy akkor most így lesz, de politikailag egy minden szokásos támasz (elsősorban decens sajtó) nélküli mob csak röhög rajtad, te vagy az, aki mindig mindennel fölsül, és te vagy az, aki naponta másként beszél.
@Counter: de hát ebben teljesen egyetértünk! Az „ellenzéknek” nagyon-nagyon kemény önreflexiós kurzusra lenne szüksége, persze. Én mondjuk még sűrű seggberugdosásukra is hajlandó lennék az épülésük érdekében.
Ahol szerintem félrement a kommunikáció, az az a pont, hogy tudtommal pl. Kunczénak ma már nem sok köze van az „ellenzék” mainstreamjéhez (ha egyáltalán tételezünk ilyet), Gyurcsánynak meg csak a saját pártjához (DK) van, szóval nem nagyon látom, mit nyerne, vagy nyert eddig például az MSZP, az Együtt, a PM, az LMP /áthúzva/, a MoMa – vagy a partvonalon toporgó wannabe „igazi ellenzékiek” – abból, ha/hogy az Orbán-rezsim szlogenjének megfelelően végre valahogy másik dimenzióba űzi/űzte Kunczét meg Gyurcsányt.
Márpedig vajdasági (és mások) állítása szerint (pl.) e két ember az „igazi” ellenzék megalakulása előtt létező legnagyobb akadály. Amely „tényt” én erősen kétlek, lásd fenn.
És ismét: az a réteg, amelyik csont nélkül beszopja (pl.) a Gyurcsány-féle karaktergyilkosságot, az nem elérhető az ellenzék (sem a létező, sem a fájóan hiányolt potenciális) eszközeivel mindaddig, amíg a Fidesz is versenyben van.
[Attól pedig az ég mentsen bennünket, hogy valaki a saját pályáján, a saját eszközeivel verje meg a Vezénylő Tábornokot & maffiáját.]
@labrys: Akkor tehát Kuncze a demokratikus baloldal Szaniszló Ferencre adott válaszaként hírmagyaráz a demokratikus baloldallal megértőbb tv-csatornán és mainstreamen kívüli jelöltként indult egyéniben tavasszal (ami már nem Szaniszló Ferencre adott válasz)?
(Egy kicsit túldimenzionálod vajdasagi kifogását: ő mintha inkább azt mondaná, hogy Kuncze aktivitása _is_ akadály, nem pedig azt, ahogy ezt te érted, hogy ez az egyetlen, utolsó és legfőbb gátja az ezer virág virágzásának.)
Gyurcsány Ferenc a (számára) sikeres tavaszi összefogást követően viszonyítási pont az összefogás többi szereplője számára, ld. az őszi kis tolakodást az MSZP-vel. Nem karcmentes acélgolyókként ütköznek ezek az erők.
—
Én nem értem ezt a „csont nélkül beszopott karaktergyilkosság” fordulatot.
A karaktergyilkosság attól is az, hogy be van szopva. Pleonazmus, vagy mi.
Hát hogy lehet egy karaktergyilkolásnak a szemére vetni, hogy az emberek beszopják?!
—
Én úgy látom az ellenzéki politizálást, hogy *van* valamiféle halovány tömeglélek, emóciókkal, nyers vágyakkal. Aki ennek kifejezője tud lenni pártként és politikusként, az nyer, leginkább ennek a tömegnek a tartós perspektívát nyújtó szimpátiáját, no meg a tömeg aktivitásának irányításának lehetőségét.
(Lehet röhigcsélni a valamikori vekkertüntetésen, de fel lehet fogni egy fontos tesztnek is ám. Egyszerűen egy sikeres próbakör az „én mondom, ti csináljátok” elvre. Úgy tűnik, a dolgok így működnek.)
@labrys: Pontosan miben látod azt a „saját pályát”? A politikai közösség megformálásában és tudatos vezetésében?
Hát isten ments, valóban. Az rémes volna. Inkább 500.000 az egyetlen tudományos világnézet megfontolásai alapján mellettünk döntő Igaz Demokrata Szavazó, mint kétmillió változó racionalitású szimpatizáns!
@Pelso..: a nép sose elégedett. csatornázd be frusztrációját és szörfölj a pajzson, amire emelnek izibe.
@labrys: ’takarodjanak a közéletből a levitézlett ballibek’ érvelés”
Azt hiszem, ez elsősorban nem érvelés, hanem magának a takarításnak egy aktusa, és az új ellenzék öndefiniálásának első kísérlete. Tehát éppen az, amit elvársz az új ellenzéktől: hogy önerőből takarítson, mutassa meg magát és tegye világossá, hogy miért jobb, mint a régi.
Ha elég embert állít maga mellé, akik jobbnak látják őket, mint a régi gárdát, azáltal jobbá (pontosabban eredményesebbé) válik, mint a régi gárda… Tudom, ez így körkörös, de működik.
Ha valaki erre azt mondaná, hogy nem így kéne jobbnak lenni, hanem ügyes szakpolitikai programokkal, meg körültekintő mérlegeléssel az elmúlt 25 évről, arra azt válaszolnám, hogy: a) irreális elvárás egy még létre sem jött formációval szemben; b) az Orbán-rendszerrel szembeni dühnek azt a jelentős részét, ami a politikai elitből való kiábrándultsággal jár együtt, nem ezzel lehet megfogni; c) az új ellenzéknek ez a mozgalmi vonulata jelenleg nem nagyon engedheti meg magának a 25 év körültekintő mérlegelését, mert azzal rontja a saját megszületésének esélyeit.
A széleskörű „liberális” fanyalgás ezt az éppen csak formálódó dolgot készterméknek próbálja láttatni, és azt mondja, hogy ez így buta, méltánytalan, anarchista, populista, mittomén. Ezek nirvánaérvek: nem most kell kiforrottnak lennie egy még alig létező tömörülésnek. Először azt kéne biztosítani, hogy legyen benne elég erő a létezéshez, és majd aztán szépen formálni és okosabbá, kulturáltabbá tenni.
Miután a felhozott „liberális” érveket nem tudom érvényesnek, okosnak, jobbító szándékúnak értékelni, azt kell gondolnom, hogy a Kuncze-féle sértődöttek és ujjfelmutatók valójában nem érvelnek, hanem pusztán azt fejezik ki, hogy nem akarnak eltakarodni. Vagyis az álérveikkel meg akarják fojtani az új kezdeményezést és politikai élet-halál harcot vívnak ellene – tök fölöslegesen egyébként, mert csak a takarítás folyamatát hosszabbítják meg, a végeredményét nem. Mindenesetre én ebben a törekvésükben nem szeretném őket támogatni.
Ha pedig valaki netán azt mondaná, hogy a régi gárda eltakarításával Orbán kottájából játszik az új mozgalom, attól megkérdezném a jövő heti lottószámokat. Miből lehet azt most előre látni, hogy a bukott baloldal szlogenjének hallgatólagos átvétele a NER érdekeit szolgálja, nem pedig egy NER-rel szemben eredményes ellenzéki oldalt készíti elő? Hiszen a bukott baloldal sulykolása csakis addig hatásos, amíg a vele azonosított figuráknak szerepük van az ellenzékben. Mihelyt megszűnik a szerepük, a mantra érvényét veszti.
Értem, hogy nem ez az egyetlen módja a karaktergyilkosság semlegesítésének, de ez az _egyik_ módja. Hol a többi mód, hogyan tette magát ismét hitelessé a „bukott baloldal” az elmúlt 4 évben, mihez kezdett az orbáni rizsával? Szerintem semmit. Azaz ténylegesen megbuktak, paradox módon azáltal is, hogy a bukottságukat hirdető narratívával nem tudtak mit kezdeni…
@Késes Szent Alia: +1. (Áruld el, hogyan lehet az éjszaka kellős közepén ilyen jót írni?)
@vajdasagi: Köszönöm, én is egyetértő helyesléssel olvastam a kommentjeidet.
(Teljesen prózai a történet sajnos: az extraprofit hajszolása okoz ilyen fura alvásritmust. Időnként leszív a munka örvénye, és csak napokkal később köp ki magából, a leglehetetlenebb időpontokban.)
@Counter:
Ha mindenki maga tehet arról, hogy rá nem szavaznak elegen, akkor végképp nem értem, mit háborog az olvtárs Gyurcsányon és Kunczén – még egyszer hangsúlyozva, hogy a kettőből az egyik egyáltalán nem tényező már, a másik meg éppenhogycsak, ráadásul egy külön pártban (DK), ami azt is magában hordja, hogy ha rohadtul ellenszenves/antipatikus, akkor minimális mértékben szavaznak majd rá. Tehát eltűnik.
Azt is fenntartom, hogy a saját oldal (ink. hangsúlyozottan nem a fidesz, ill. demokratikus erők) folyamatos fikázása mindenért/bármiért (lsd még van sapka, nincs sapka) a regnálóknak kedvez.
Mihancsik Zsófia élt némi jobbító kritikával és Nemes Balázs ezt jó szívvel fogadta (lsd. nyilatkozatai a tüntetés után), sőt! Ehhez képest ez némelyeknek megint nem szól másról, mint Gyurcsányról. Aki amúgy képben sem volt ez esetben …
Siralmas.
🙁
@ijontichy:
+1
Talán ennek kéne mindenkit jobban zavarnia (Orbán milliárdossá válása egyetlen percnyi munkaviszony nélkül) és annak több értelme lenne, jelen helyzetben.
@Késes Szent Alia:
„Hiszen a bukott baloldal sulykolása csakis addig hatásos, amíg a vele azonosított figuráknak szerepük van az ellenzékben. Mihelyt megszűnik a szerepük, a mantra érvényét veszti.”
Sajnálatosan nem.
Bárki jelent meg eddig azon az oldalon – főleg, ha még ki is nézett belőle valami -, abban a pillanatban lőni kezdték és besorolták kvázi még 56-s pufajkásnak is (az más tészta, hogy kiféle-miféle az, aki ezt elhiszi, de vannak, szép számmal), dacára netán még az életkorának is.
Szóval nem, a bukott baloldal-szlogen NEM függ annak tagjaitól, összetételétől, ez egy jól kifejlesztett mantra, amit pontosan azért ismételgetnek állandóan, mert mindenkire érvényesnek akarják elhitetni.
Olvasva a kommenteket: eleddig sikerrel.
@Evezős: Jó, tegyük fel, hogy úgy van, ahogy mondod: ekkor mi a teendő, hogyan kell semlegesíteni a Gyurcsánnyal/ bukott baloldallal szembeni karaktergyilkosságot?
És ha van elképzelés arról, hogy hogyan kell, akkor a következő kérdés, hogy kinek van birtokában ez a skill az ellenzéki politikai formációk közül? Kinek van rá pénze és szakembere? Várhatjuk-e reálisan, hogy ha 2006/ 2010 óta nem sikerült ezt megoldani, akkor most majd igen?
Ha ezekre a kérdésekre nincs konkrét és megvalósítható válasz, akkor a második legjobb megoldás a legterheltebb figurákat messzire tolni magától mindenféle ellenzéknek. Ugyanis minél messzebb van tőlük a Gyurcsány & Co., annál többet kell csavarni a narratíván ahhoz, hogy igaznak tűnhessen az összemosás, és annál több embernek lesz gyanús a dolog.
Nem hiszem például, hogy az „André Goodfriend Gyurcsány kottájából játszik” nagy tömegeknek jelentett volna katartikus felismerést. Mindig lesznek olyanok, akik elhiszik (vagy úgy tesznek, mintha elhinnék, mert érdekükben áll), de szerintem ez már sokaknál a bicskanyitogatóan hülyének nézés kategóriája.
És van a 25 évezésnek egy másik oldala: sokaknak az jelenti a nagy kiábrándulást, hogy Orbán sem bizonyult jobbnak Gyurcsánynál. Vannak ebből az irányból jövő emberek, nem is kevesen. Az ő számukra a 25 év egybemosása nem megszépíti Orbánt, hanem lebuktatja a gyűlölt ellenoldal szintjére…
@Késes Szent Alia:
Nem tudom, hogy MOST, hirtelen, hipp-hopp lehet-e semlegesíteni.
Lehetett volna, mindjárt az elején, ha nem kezdik el a saját oldalon is azonnal köpdösni ezeket az embereket (én nem kizárólag Gyurcsányra értem, bár az kétségtelen, hogy ő kapta a legtöbbet), de elkezdték és aztán ez odáig jutott, hogy Tóbiás most annak örül, hogy a DK/Gyurcsány mégsem tudta őket beelőzni, illetve hogy sok helyen nem jutottak be.
Azt gondolom, hogy mindenkinek nagy levegőt kéne venni (nem fog) és tabula rasa-t csinálni ANNYI IDŐRE, míg valamire jutnak az orbánizmussal, meg az egész, rabszolgasorba/jobbágyságba taszított országgal.
Aztán ha a közös (civil+hivatásos politikus) cél megtalálna valósulni, akkor egy abszolút tisztességes választáson – ahol nem lennének mindenféle hátamonviszlekbe-szövetségek, hanem önállóan indulna mindenki (közben létrejövő új pártok, mozgalmak főleg) – lehetne mérni a támogatottságot és a már bejutottak a számarányuknak megfelelően a Parlamentben egyezkedhetnének arról, ki, kit miben támogat.
Biztos vagyok benne, hogy ez lehetne a vízválasztó és eldőlne, ki marad, kinek harangoztak.
Nem gondolom, hogy ez megvalósul, ebben a légkörben biztosan nem. 🙁
Amit arról írsz, hogy az elmúlt huszonöt évet egységesen bírálni a másik oldalról megélők számára szinte katartikus élménnyel bírhat, mert Orbánt is lesüllyeszti a régiek szintjére …. hát, én ilyennel még nem találkoztam (bár nem zárom ki, hogy létezik ilyen ember), kissé nehezen tudom elképzelni, hogy Orbán politikában eltöltött 25 éve alatt soha, egyetlen momentum sem ingatta meg őket, ámde most végre úgy látják, hogy akit eddig istenítettek, az egylényegűvé vált azzal, akit éveken át kórusban szidtak ha kellett, ha nem.
Igen, olyanok mindig lesznek, akik vevők a karaktergyilkosságokra (bár az is rejtély, hogy csak egyfelé működőképes ez!), de ha ezek számát minimalizáljuk, akkor már előbbre vagyunk egy lépéssel.
Ennek a módja pedig nem a politikában, hanem az oktatásban, sajtó(szabadságban), kultúrában kéne, hogy legyen – nem véletlen, hogy pont ezeket igyekszik a rezsim teljesen ellehetetleníteni.
Aki ez ellen felemeli a szavát, azt támogatni kell(ene).
@Counter: „Akkor tehát Kuncze a demokratikus baloldal Szaniszló Ferencre adott válaszaként hírmagyaráz a demokratikus baloldallal megértőbb tv-csatornán és mainstreamen kívüli jelöltként indult egyéniben tavasszal (ami már nem Szaniszló Ferencre adott válasz)?”
Ööö… mert „a demokratikus baloldal” „küldte be” Kunczét az ATV-be? Aszittem, az Olga hívta be… Volt a Kunczén esetleg valami ’Én Vagyok A BalDem!’ jelvény vagy karszalag? (Bocs, de én mindig az Olga mellét nézem, sose látom meg ezeket a jelvényeket.)
És szerinted az ellenzék fő alakjaként/erejeként/megmondójaként indult az egyéni választáson? 😀 – Vazze, nálunk meg szó szerint a juhász indult egyéniben a korábbi fideszes maca ellen a választáson; most akkor ő is „a demokratikus baloldal (en bloc! – mind a négy párt – vagy öt, vagy mennyien vannak most) szaniszlóferencre adott mainstream válasza”?
Nem elképzelhető esetleg az, hogy a Kunczét az _előélete_ meg a tapasztalatai miatt szokták kérdezgetni? Meg mert mondjuk őt elég sokan ismerik? Mindenképpen ő akarna lenni szerinted a baldem Megváltó, és ekként is nyilatkozik, királyos többesben?
Nem lehet, hogy a jelen pillanatban (2015-ben, az Orbán-regnálás 5! évében) azok, akik a LEGFŐBB AKADÁLYT még mindig Kuncze (meg Gyurcsány, meg mittomén) személyében látják, egyszerűen csak benyelték a Fidesz-propit, vagy csupán rühellik a bajszos, korpulens szadeszeseket, és a legképtelenebb, leghülyébb érvekkel képesek előhozakodni, csak lehessen már megint követelni vasba verve óceánmélyre süllyesztésüket?
.
„(Egy kicsit túldimenzionálod vajdasagi kifogását: ő mintha inkább azt mondaná, hogy Kuncze aktivitása _is_ akadály, nem pedig azt, ahogy ezt te érted, hogy ez az egyetlen, utolsó és legfőbb gátja az ezer virág virágzásának.)”
„Fentiekből az látszik, hogy Gyurcsány jelenléte jelentősen nehezíti a váltást.” – vajdasági.
Lehet, hogy rosszul értettem a „jelentősen” kifejezést? Vagy azt, hogy az – ezek szerint – több „jelentős” nehezítő tényező közül csodálatos módon éppen az Orbán-propagandaszlogent szó szerint visszaadó gyurcsányozósra terelődött valahogy véletlenül a szó? Mintha nem láttam volna felsorolva a hozzászólásában a _többi_ „jelentős” tényezőt.
.
„Gyurcsány Ferenc a (számára) sikeres tavaszi összefogást követően viszonyítási pont az összefogás többi szereplője számára, ld. az őszi kis tolakodást az MSZP-vel.”
Ja. Meg mindenki más mindenki más számára. Ezt hívják „politikának”. – De azért mintha mégsem bukkannának fel újra és újra a Schiffertakaroggy!-ot skandáló tömegek, vagy hozzászólók, csupán – roppant érdekes módon – Habonynak a Kuncze/Gyurcsánytakaroggy! mögül felsejlő, vadul kielégülő árnya sejlik elő. (pfejj, de randa kép… elnézést)
.
„Én nem értem ezt a »csont nélkül beszopott karaktergyilkosság« fordulatot.
A karaktergyilkosság attól is az, hogy be van szopva. Pleonazmus, vagy mi.
Hát hogy lehet egy karaktergyilkolásnak a szemére vetni, hogy az emberek beszopják?!”
Az én definícióm szerint ha egy népszerű KDNP-s politikusról kiderül, hogy a prédikációi ellenére három fiúval szokott házasságon kívül dugni és titokban Ízisz-termékenységünnepekre jár, majd a politikai ellenfelei ezeket a tényeket felhasználják ellene, az _nem_ karaktergyilkosság.
Ellenben ha valakinek az életéből kiválogatunk részleteket, és azokat gondos csűrés-csavarással olyan narratívákba helyezzük, amelyek rombolják az imázsát, és/vagy egyszerűen csak hazudunk róla, az karaktergyilkosság.
Az utóbbi elfogadása szerintem intellektuális hiányosságokra és/vagy irracionális, emocionális elfogultságokra utal. Ezért nevezem én ezt a folyamatot „a karaktergyilkosság beszopásának”.
.
„Én úgy látom az ellenzéki politizálást, hogy *van* valamiféle halovány tömeglélek, emóciókkal, nyers vágyakkal. Aki ennek kifejezője tud lenni pártként és politikusként, az nyer, leginkább ennek a tömegnek a tartós perspektívát nyújtó szimpátiáját, no meg a tömeg aktivitásának irányításának lehetőségét.”
Szerintem meg nincs tömeglélek, a tömeg inhomogén. Indulatok, azok vannak.
.
„Pontosan miben látod azt a »saját pályát«? A politikai közösség megformálásában és tudatos vezetésében?”
Bár gondosan válaszoltál a fenti kérdésedre, mielőtt én is válaszolhattam volna :), most pótolom azért az én részemet is: a „saját pálya” alatt a demagóg módszereket, a goebbelsi propagandát és az önös célokért végrehajtott, ám végső soron országkárosító folyamatokat értettem. (Melegít: Jobbik.)
@Késes Szent Alia: egy rakás dologban egyetértünk.
Amiben nem: szerintem nagyon veszélyes (és gusztustalan) az orbáni utat követve úgy dönteni, hogy ’a legfontosabb most a tömegtámogatás megszerzése, ezért ideiglenesen anyázzuk az eddigi politikai rendszer & politikusok _egészét_, mert a „nép” a saját idiotizmusa folytán annak tapsol a legjobban’.
Innen már csak egy lépés a ’mi vagyunk a haza, aki nem lehet ellenzékben’, meg a ’fosszuk ki az idegenszívű, extraprofitra törő gazdagok házait!’. (Ezek a jelszavak mind széles tömegtámogatást biztosítanának. Meg például az általános adómentesség is – azt is követelniük kellene, ezeke szerint?)
A cél nem szentesítheti az eszközt. Ez ősrégi tapasztalat, mégis egyesek újra és újra semmibe akarják venni.
Türelemre és megértésre mindenképpen szüksége van az újonnan szerveződőknek (az újonnan szerveződő _remélhetőleg_ ellenzéknek). De talán nem ártana, ha ők is hajlandóak lennének tanulni.
Én sosem tudom, hol lehet „a liberális” véleményt olvasni (szerintem egy rakás liberálisnak gondolt szerző egymással tök ellentétes érveket szokott hangsúlyozni; mintha épp ez lenne a másképp szinte definiálhatatlan „a liberálisok” halmaz differentia specificája 🙂 ) – de az tény, hogy például amit Kuncze az ominózus riportban mondott, az igaz és korrekt.
Nekem egyáltalán nem úgy tűnt, mintha arra célzott volna, hogy szűnjön meg a most forrongó tömeg, vagy hogy mindenki lépjen egyszerre. (Az ’egy a lavór, egy a gumikacsa’ az egy másik politikai erő szlogenje.) Nekem úgy tűnt, mintha a csapdákra és az elkövethető, veszélyes hibákra figyelmeztetett volna. Amikor a sértettségét fejezte ki, akkor sem hinném, hogy azért tette, mert úgy gondolja, hogy az ország, vagy a tüntetők egyik legfőbb feladata az ő emocionális komfortérzetének a biztosítása lenne – hanem a személyes tekintélyét/hitelét állította a mögé az érv mögé, hogy a teljes 25 év kidobása egyben a _demokrácia_ kidobását is jelenti.
És hogy – mondjuk – épp a lényegi politikai befolyás nélküli Kuncze, épp az ATV-ben „élet-halál harcot” folytatna az újonnan szerveződőkkel szemben… Ráadásul „a liberálisok” nevében… Sem „a liberálisok”, sem az „újonnan szerveződők” nem egy létező, egységes csoport. Mindegyik pont olyan heterogén és sokfelé tartó, mint például a „sportversenyzők”.
De persze az orbáni propagandában „a liberálisok” (illetve „ballibsik”) egy szilárdan összetartó tudjukkukik /áthúzva/ csoport, mivel a Vezénylő Tábornok, aki 2000-ig a Liberális Internacionálé alelnöke volt, így próbálja a propagandistáival hitelteleníteni egyrészt általában az ellenzéki véleményt, másrészt magát a liberalizmus/demokrácia elvét.
.
„Miből lehet azt most előre látni, hogy a bukott baloldal szlogenjének hallgatólagos átvétele a NER érdekeit szolgálja, nem pedig egy NER-rel szemben eredményes ellenzéki oldalt készíti elő? Hiszen a bukott baloldal sulykolása csakis addig hatásos, amíg a vele azonosított figuráknak szerepük van az ellenzékben. Mihelyt megszűnik a szerepük, a mantra érvényét veszti.”
Bocs, de nagyon nem vagy képben agymosásilag. 🙂 Te tényleg úgy gondolod, hogy az orbáni „bukott baloldal” szlogen az pusztán a _jelenlegi_ baloldalt hitelteleníti? 🙂 És majd az a sok ember, akinek az agyába beivódott, egy „új” baloldalt automatikusan kedvezően fogad? 🙂
Bárki, aki Orbánék propagandáját ismétli, Orbánék propagandáját erősíti. Ennek belátásához nem szükséges nyolc évet meditációval tölteni valami félreeső szívcsakrában.
@labrys: Valóban, hát mi köze Kunczénak a Nagy Demokratikus Népfronthoz?
Végülis csak Cincinnatusként tért vissza a politikába az eke szarva mellől. És az oevk-jelöltség is csak amolyan epizódszerep, sőt, cameo.
Azt továbbra se mondta senki, hogy az ő személye a „LEGFŐBB AKADÁLY”.
„Habonynak a Kuncze/Gyurcsánytakaroggy! mögül felsejlő”
A szekértábor határán túl csak fideszes indiánok vannak, akik meg fognak skalpolni, mielőtt megennének, ráadásul nyersen.
„Ellenben ha valakinek az életéből kiválogatunk részleteket, és azokat gondos csűrés-csavarással olyan narratívákba helyezzük, amelyek rombolják az imázsát, és/vagy egyszerűen csak hazudunk róla, az karaktergyilkosság.
Az utóbbi elfogadása szerintem intellektuális hiányosságokra és/vagy irracionális, emocionális elfogultságokra utal.”
Mindenki másnak kimosta a Fidesz az agyát? És persze göbbelsi módon, hogy máshogy.
@Evezős: Leírtad, hogy mit kellene, amit nem lehet. Még egyet is értek, hogy ezek jók lennének, és hogy valóban nincs rájuk esély.
Ha viszont ez a helyzet, akkor nézzük meg, milyen eszközök maradtak, és jobb híján azokkal kezdjünk valamit.
@labrys: „Innen már csak egy lépés a…” — A csúszós lejtő.
Az eddigi politikusok anyázása NEM ab ovo idiotizmus. A Demokratikus Összefogásról azt mondani, hogy megbuktak és kösz, de nem kérünk többet belőlük, nem áll távol a helyes helyzetértékeléstől. Nem olyan, mint hogy ne fizessünk adókat.
Legfeljebb azt méltánytalan mondani, hogy „ezek ugyanolyanok”, mert persze nem pont ugyanúgy voltak alkalmatlanok, hanem másképp. De ebből az árnyalatlanságból nem kéne azt próbálni levezetni, hogy most aztán elszabadul a populista pokol.
A tömegtámogatás megszerzése se lesz csúnya dolog attól, hogy Orbán is szerzett magának tömegtámogatást (vö. poisoning the well).
„Sem „a liberálisok”, sem az „újonnan szerveződők” nem egy létező, egységes csoport.” — Jah, a csoport mindig is mentális konstrukció, ettől függetlenül lehet beszélni csoportjellemzőkről, a csoport képviselőiről, és így tovább.
„Bárki, aki Orbánék propagandáját ismétli, Orbánék propagandáját erősíti.” — Orbán propagandája az, hogy a bukott baloldallal szemben van a jó centrális erőtér. A kiábrándultak szerint a bukott baloldallal szemben van a maffiaállam.
A két elbeszélés egy eleme azonos, viszont a keret más. Kérdés, hogy az egyetlen elem hasonlósága olyan jelentős-e, hogy nem szabad alkalmazni még egy ennyire más keretben sem.
Szerintem borzasztóan megköti az ellenzék kezét, ha semmi olyan nem tehet, ami Orbán szerint jó. Mondjuk nem zavarhatja el a sajátoldali politikust pusztán azért, mert azok szerepelnek az orbáni narratívában.
@Counter: „És persze göbbelsi módon, hogy máshogy. „
:))
@Késes Szent Alia:
…és mindig csak ez az egyetlen eszköz marad: rekesszünk ki valakit, valahonnan valamiért.
Mert majd akkor jó lesz.
Ha meg mégsem, akkor így jártak.
És lehet majd keresni megint valakiket, akikre előzőleg rámutat a média(és az uralkodó), hogy na, most ők az akadályok.
Sosem lesz vége.
🙁
@Evezős: Hát, mondjuk a választók is rámutattak.
De nem számít.
A demokraták nem a választóknak, hanem magasabb szféráknak politizálnak.
Majd 200 év múlva a történetírók belátják, hogy épp 200 évvel előzték meg korukat.
Nehéz élet ez, de ők szívesen vállalják az Országért.
@Counter:
A választók egy része is rámutatott, valóban.
A másik része meg pont nem.
De különben maradjon nyugodtan Orbán, hiszen a választók meg ezt akarták (by Orbán).
@Evezős: „A választók egy része is rámutatott” A választók csak ne mutogassanak, mert rászoknak a lopásra, mint a vezetőik. 🙂
@ijontichy: Na ja, mit okvetetlenkednek a nagyok dolgába.
Szavazzák meg a demokráciát és menjenek haza.
@Evezős: A választóknak ezt a részét képviselhetné az új ellenzék. Attól még a DK létezni fog. Ez nem kirekesztés, hanem szegmentálódás, semmi rossz nincs benne.
Az újaknak (ha lesznek egyáltalán) nincs morális kötelességük arra, hogy elvárt módon viszonyuljanak Gyurcsányhoz, Kunczéhoz, akár Orbánhoz, vagy hogy beálljanak az Összefogásba.
@Késes Szent Alia: 🙂
Csak vigyázz azzal az „extraprofittal”, mert a mostani vezetésünk szerint extraprofit az „az a nyereség, amelyben mi nem veszünk részt”. Tehát mint olyan, veszélyen a nemzetre, ergó meg kell adóztatni/el kell venni. Sajnos ilyen időket élünk.
@Counter: mi az a „Nagy Demokratikus Népfront”, amihez Kunczénak köze van? (Basszus, mindig mindenről lemaradok…)
„Azt továbbra se mondta senki, hogy az ő személye a »LEGFŐBB AKADÁLY«.” «»
Érdekes módon mégis a fújKuncze! és a Gyurcsánytakaroggy! a beszélgetésünk témája. 🙂 _Én_ biztos nem hoztam szóba ezeket – akkor hogy kerültek ide?
És akkor mik is a legfőbb akadályok, most, hogy egy-két – szerinted sem legfőbb, csak elsőként és külön és név szerint és „jelentős akadályként” megemlített – persona non grata kiléte tisztázva lett.
(Hála az égnek, nem kellett sokat keresgélni őket, mert a Vezénylő Tábornokék már korábban utat mutattak e téren. Még a szlogenjeiket is nagylelkűen kölcsön adták. Ilyenek ezek.)
.
„Mindenki másnak kimosta a Fidesz az agyát?”
Mindenki más kicsodának?
@Késes Szent Alia: „Az eddigi politikusok anyázása NEM ab ovo idiotizmus.”
De, az, mert egy kalap alá veszi Csurkát, Antallt, Hornt, Magyart, Dávidot stb., stb. Pont ugyanolyan idiotizmus, mint az értelmiségellenesség, és még a gyökerei is ott húzódnak.
Ráadásul a teljes politikai „osztály” anyázása nagyon könnyen átvált a teljes rendszer anyázásába.
Arról már nem is beszélve, hogy a „kurva politikusok!” önfelmentő, gyáva hozzáállás, mivel a nép pont olyan kurva, mint a politikusai. (Lévén a politikusok a nép közül, a nép segítségével, a nép által – per ipsum, et cum ipso, et in ipso – emelkedtek fel. Kisebb hatalommal tízezerszám szaladgálnak körülöttünk orbánok meg kerényik.)
.
„ A Demokratikus Összefogásról azt mondani, hogy megbuktak és kösz, de nem kérünk többet belőlük, nem áll távol a helyes helyzetértékeléstől.”
Te komolyan úgy akarsz tenni, mintha én azt állítottam volna, hogy _erre_ a „baloldalra” nem illik a ’bukott’ jelző? 🙂 És hogy ezért tiltakoznék az orbáni szlogen hangoztatása ellen?
…Mondd, elolvastad, amit írtam?
„A tömegtámogatás megszerzése se lesz csúnya dolog attól, hogy Orbán is szerzett magának tömegtámogatást (vö. poisoning the well).”
(Tényleg nagyon különös – ennyire érthetetlenül írnék mostanában?)
A tömegtámogatás megszerzése önmagában persze hogy nem csúnya dolog (nem is mondtam ilyet) – azoktól az eszközöktől válhat azzá, ahogy megszerzik. És demagógiával sokkal könnyebb megszerezni. Nem amellett érveltem, hogy ne törekedjen tömegtámogatásra egy politikai mozgalom, hanem… …most komolyan kopizzam be az előző hozzászólásom?
.
„Jah, a csoport mindig is mentális konstrukció, ettől függetlenül lehet beszélni csoportjellemzőkről, a csoport képviselőiről, és így tovább.”
Valóban létező csoportok esetén. – Kérlek, beszélj nekem a bonampaki siurasok csoportjellemzőiről és -képviselőiről!
.
„Orbán propagandája az, hogy a bukott baloldallal szemben van a jó centrális erőtér. A kiábrándultak szerint a bukott baloldallal szemben van a maffiaállam.
A két elbeszélés egy eleme azonos, viszont a keret más. Kérdés, hogy az egyetlen elem hasonlósága olyan jelentős-e, hogy nem szabad alkalmazni még egy ennyire más keretben sem.”
A „bukott baloldal” az orbáni propagandaszlogen. A „baloldal” képviselői ezt sosem használják, természetesen, mert ők legalább a propaganda és a reklámtudomány alapvető elveivel úgy-ahogy tisztában vannak. (Pontosabban valószínűleg legalább ezt sikerült a kampányszakértőiknek a fejükbe verniük.)
„Szerintem borzasztóan megköti az ellenzék kezét, ha semmi olyat nem tehet, ami Orbán szerint jó. Mondjuk nem zavarhatja el a sajátoldali politikust pusztán azért, mert azok szerepelnek az orbáni narratívában.”
Azt akarod mondani, hogy én valami olyasmit állítottam volna, hogy ha Orbán támad valakit, akkor azt nem szabad elzavarni? Hm, érdekes. 🙂
…Szerencsére a probléma nagyon könnyen megoldható: te mindig _konkrétan_ megmutatod, mi az a „jó”, amit Orbán akar, én pedig megmondom, hogy szerintem érdemes-e arra törekedni.
@labrys: „Érdekes módon mégis a fújKuncze! és a Gyurcsánytakaroggy! a beszélgetésünk témája. :)”
Tehetek én arról, hogy ezt kifogásoltad meg? Azóta az a beszélgetés tárgya.
De mindjárt gondoltam én, hogy a VTÚ x -1 a helyes politikai agenda! Ilyenek ezek, hogy a kezünkbe adják a megoldást, csak nem vesszük észre. Homlokegyenest az ellenkezőjét kell mondani és jó lesz.
(Nehogy azt higgyük, hogy ezzel ők tematizálhatják a diskurzusokat, á…)
—
Azért hadd próbáljam meg tisztázni a saját véleményemet.
1. Az orbánizmus néven ismert szocialista restaurációnak vesznie kell.
2. Magyarországon egy alapvetően inkább jogállami berendezkedésű, liberális államra van szükség, tekintettel a közép-európai sajátosságokra és a sikeresnek bizonyult magyar közjogi hagyományokra is (beleértve a ’89, illetve 1918 előttieket is).
3. Ezekhez semmi szükség Kuncze Gáborra és Gyurcsány Ferencre.
@labrys: Felmerül bennem a kérdés, hogy helyesen dekódolod-e, mit _akar_ Orbán? (Már ami az ellenzékét illeti. A disznótelepeket valószínűleg tényleg akarja, ez nem vitás.)
@labrys: A konkrétumok megvitatását a másik irányból kezdeném: onnan, hogy a jelen helyzetben hogyan jöhet létre olyan új ellenzék, ami képes a teljes kiábrándultságot képviselni, miközben elkerüli az orbáni propaganda erősítését.
1. Hogyan szervezze meg magát nem sötét demagóg módon egy olyan egy új mozgalom, ami semmilyen eddigi pártból nem kér, és alapvetően azt érzi, hogy akik eddig voltak, azok ugyanazok?
Egyáltalán lehetséges ezt jól csinálni, vagy ezek az emberek helytelenül gondolkoznak, és tessék nekik másképp gondolkozniuk, mielőtt szervezkedni kezdenek?
2. Hogyan közölhetik helyesen, hogy nem kérnek Gyurcsányból, ha a „nem kérünk Gyurcsányból” egyben az orbáni propaganda része is?
@Késes Szent Alia:
Képviselhetné – ha közben nem köpködnék ezerrel azt a fajta attitűdöt, ami ezen választók sajátja. Illetve: nem tudom elképzelni, hogy aki ezekben a formációkban látja a saját politikai ízlését megtestesülni, az egy hirtelen ötlettől vezérelve elkezdi támogatni azokat, akik amúgy – egyelőre – azon ügyködnek, hogy ez az ízlés, minden megnyilvánulásával egyetemben, eltűnjön.
Az nem megy – már próbálkoztak vele eddig is -, hogy hülyéknek tartunk benneteket (bizonyos okokból), de azért szavazzatok ránk, mi majd jól képviselünk benneteket IS.
A második résszel egyetértek. Nincsen kényszer.
@Késes Szent Alia: Ezek nem konkrétumok, itt csak kérdés formájában sugalmazod ugyanazokat az állításaidat a tömegről.
A tömeg pedig jelenleg nem azt szeretné, hogy kényszeresen egyforma távolságra állhasson minden politikai képződménytől, hanem hogy hagyják normálisan élni.
Ennek jelenleg Orbán áll az útjában, ergo Orbánt akarják eltakarítani. Ha Gyurcsány vagy Kuncze akadályozná őket, akkor azokat akarnák eltakarítani.
Sehogy nem kell viszonyulniuk letűnt korok politikai erőihez, képviseljék a saját érdekeiket. Majd ha jutottak valamire, akkor a politikai erők viszonyulnak hozzájuk.
„Hogyan közölhetik helyesen, hogy nem kérnek Gyurcsányból, ha a „nem kérünk Gyurcsányból” egyben az orbáni propaganda része is?”
Már megint eljutottál oda, miszerint a tömeg problémája az, hogy ők Gyurcsányt szeretnék elzavarni az utolsó karakószörcsöki patkánylyukból is, ahová még hajlandók meghívni. Hát nem. Számukra Gyurcsány léte érdektelen. És ahhoz, hogy levegőnek nézzék, nem kell aktívan szajkózniuk Orbán mantráit.
Akinek elhatárolódási kényszere van mindentől (de különösen az Orbán által nem kedvelt közszereplőktől), annak nem kell tüntetnie, az lépjen be a Schiffer-féle LMP-be. Azt pont erre találták ki.
@stefan75: Elnézést, köztudottnak véltem, hogy ezek nem az én állításaim, hanem ténylegesen nagyon magas az apolitikus réteg aránya, illetve hogy a Fideszből kiábrándultak határozottan nem hajlandók az eddigi ellenzékre szavazni.
Nem értem, hogyan lehet levegőnek nézni Gyurcsányt, ha az ő aktív részvételével működő Összefogás az orbáni rendszer alternatívája?
@Counter: Ez úgy ahogy van, 1-3-ig butaság a köbön. Mert:
1. Az orbánizmus nem szocialista restauráció. Ez egy buta közhely azoktól, aki nem tudják mi a szocializmus, sőt a megvalósult „cocializmus” jellemzőit sem ismerik. Orbán rendszere egy viszonylag egyedi maffia-állam kapitalista rendszer, amelynek fő jellemzői, és következményei a demokrácia leépítése, az állam elfoglalása, a törvénykezés bűnszövetkezet alá rendelése, a maffia tagjainak, és kiszolgálóinak helyzetbe hozása, a bűnszervezeten kívül állók semmibe vevése, a teljesen gátlástalan, polulista-demagóg propaganda nyomása, és hasonlók. Talán olvasd el a Magyar Polip c. könyvet, mielőtt hülyeségeket beszélsz a szocializmusról. Nem arról van szó, hogy semmi közös nincs a két rendszerben (pl. a diktatúra (valamilyen foka), és az „illiberalizmus”) közös, de a lényegi jellemzőkben több az eltérés, mint a közös.
2. Azzal, hogy egy államban „jogállami berendezkedésre” van szükség, nem mondtunk semmit. Továbbá még szükség van arra is, hogy a levegőben legyen oxigén is, különben megfulladnak az országlakosok. Azzal mondunk valamit, ha a teendőket fontossági, sürgősségi sorrendbe állítjuk. Ezen teendők közül a jogállam visszaállítása, csak az egyik, talán még nem is a legfontosabb, mindenesetre trivilális-alap teendő. De mondok egy olyat, ami neked nem fog tetszeni antiszocikám: Magyarországon ma több millió ember éhezik, fázik, nem tudja fizetni rendesen a csekkjeit, nem tud emberhez méltó, szerény, tisztességes módon megélni. Ennek korrigálása lenne most az elsőrendű feladat. Persze minden összefügg mindennel, nyilván hozzá sem lehet kezdeni addig, amíg a maffia regnál.
A „sikeresnek bizonyult magyar közjogi hagyományok”-at meg lepisilja a faluszéli sánta kutya, ha azok arra nem képesek, hogy egy normális, élhető, felvilágosult, demokratikus, stb. állam, és kultúra alapjait szolgálják, és támasszák meg. A „közjog” az önmagában egy csók a halottnak. A legcsúnyább diktatúrákat is közjogok támasztják alá.
3. Senki nem tudja megmondani, hogy hogyan, kivel, kikkel, milyen politikai előtte, a régivel, vagy a még nem is létező újjal kellene megoldani a mostani válságot. Csak annyit lehet tudni, hogy Kuncze, vagy Gyurcsány, mint a régi elit tagjai, kb. 1000x megfelelőbbek a feladatra, mint a fideszmaffia tagjai. Rajtuk kívül meg más még nem lépett a színre, nem tudjuk, hogy az ismeretlen politikus mire képes. De kíváncsian várjuk a felléptét.
@ipartelep:
1. Ezek a fő jellemzők („a demokrácia leépítése, az állam elfoglalása, a törvénykezés bűnszövetkezet alá rendelése, a maffia tagjainak, és kiszolgálóinak helyzetbe hozása, a bűnszervezeten kívül állók semmibe vevése, a teljesen gátlástalan, populista-demagóg propaganda nyomása”) megegyeznek a megvalósult szocializmuséival.
2. Mindenképpen többet mondtunk annál, mintha ezt nem mondtuk volna.
„Magyarországon ma több millió ember éhezik, fázik, nem tudja fizetni rendesen a csekkjeit, nem tud emberhez méltó, szerény, tisztességes módon megélni. Ennek korrigálása lenne most az elsőrendű feladat. „
Rezsicsökk, CBA. Helló, szocikám, ott van neked a cocializmus, csak nem a te kényes ízlésednek megfelelő az ízesítése.
3. Kuncze és Gyurcsány, mint a régi elit tagjai, tökéletesen bizonyították, hogy képtelenek egy olyan rendszert működtetni, amit Orbán Viktor ne tudna maga alá gyűrni. Még hány dobásuk legyen, hogy „hátha majd most”?
@Counter: Nem vitatkozom veled, mert teljesen el vagy tévedve, csak pár mondat: Neked a CBA (A CBA léte maga? Az, hogy a CBA a maffia kezében van? Noooormális?), meg az a rezsicsökkentés, amivel a szarnak adtak egy pofont (magyarán, önmagában szinte semmit sem segített, a szegényeken, és a másik kezükkel sokkal többet elvettek tőlük), mutatja, hogy az orbán rendszer szocialista?
A vak antikomenizmusod miatt nem látsz a szemedtől.
@ipartelep: „szinte semmit sem segített, a szegényeken, és a másik kezükkel sokkal többet elvettek tőlük”
A szocializmus már csak ilyen. Két dologban nyújt világszínvonalat: éhséglázadások körülményeinek megteremtésében és magának a lázadásnak a féken tartásában.
@Counter: A szocializmus legfontosabb politikafilozófiai eszméje az „egyenlőség”, és a nivellálás. Még akkor is, ha ez az eszme a gyakorlatban, a (nem megvalósult szocializmusban) csak viszonylag alacsony anyagi szinten realizálódott, és volt egy szűk pártelit, akik kevésbé a javakat, sokkal inkább a politikai hatalmat birtokolták. Egyik sincs így a mostani rendszerben, se az elvek, se a célok, se a gyakorlat.
Na hagylak álmodni.
@ipartelep: A papír elbírja az effélét is.