Szép, komoly fiaink
Eredeti szerző: maroz
<
p class=”MsoNormal”>2001
Apa, kiviszel a gyermeknapra? Lesz kisautó is, meg nyilazás, meg mindenféle
játékok!
2006
Apa, adnál egy ötszázast? Kinéznénk a gyermeknapra, hátha találunk valami
érdekeset.
2011
Apa, lenyúltam tőled három rongyot, tankolnom kell, egész hétvégén melózni fogok, tudod,
gyermeknap. Két helyre is kivonulunk, kitaláltuk, hogy fűzfavesszőket viszünk
és zsineget, amiből a kölkek majd íjat csinálnak, célba lőnek és úgy gondoltam,
hogy én fuvaroznám az alapanyagot. Tessék??? Apa, miért nem tudsz te szinte soha
elegánsan átsiklani az ilyen apró és jelentéktelen részletkérdések fölött???
Igen, jól értetted, robogóval fogom szállítani!!!
Gyermeknap. Illene már végre valahára utánajárnom, hogy mi a
franc bajom van nekem ezekkel a napokkal. Az ünnepekkel, úgy általában. Az
ilyen állami izék úgy különösebben nem izgatnak, mire hozzászokna az ember már
el is múlik, április négyről szóljon az ének a nagy októberi szocialista
novemberben, jobb esetben a nap marad, de minden kurzus mást szeretne velem
azon a napon ünnepeltetni, most már engem hagyjanak békiben, öreg kutya nem
tanul új trükköket, éppen elég gond nekem az ilyen karácsonyszerűségekhez
viszonyulni. Mert valahol ez a gyermeknap is ide tartozna: karácsonykor valami
szeretet nevű izéről kéne kicsit erősebben elmerengjünk, gyermeknapkor pedig
értelemszerűen.
Kéne, de nehezen megy, illetve nem úgy, nem az elvárások
mentén. Van egy olyan furcsa érzésem, mely szerint ezek a napok inkább afféle
böjti napok, vezeklések. A hiányos vallási neveltetésem miatt sajnos nem tudom
jobban megfogalmazni. Olyasmire gondolok, mint az engesztelés napja, amikor
valójában arra kéne emlékezzünk, hogy francokat se törődtünk mi egész évben
azzal a szeretet nevű izével és hogy rátérjek az aktualitásra is: a gyermeknap
akkor lenne valóban ünnep, ha nem csak egy lenne belőle évente, hanem
háromszázhatvanöt. Akkor és csakis akkor lenne értelme ennek a kitüntetett
napnak, akkor lenne ünnep, ha lenne mit ünnepelni. Így csak azt érzem, amit a
legtöbb kollektíven megélt dolgunkkal kapcsolatban érzek, hogy van a forma és
nincs hozzá szinte semmi tartalom.
Nemigazország ünnepli a léthazugságait.
Olvasom a hírekben, hogy a családtámogatások rendszerét a maga
képére óhajtja alakítani a Magasságos. Nyilván itt is egyből tökön bírták
ragadni a lényeget, az új kánon szerint a „terhesség” kerülendő, helyette a „várandós”
használandó, deklarálva, hogy a
gyermekvállalás ne teher, hanem öröm legyen, úgymond. Ezek ennyit tudnak:
deklarálva lesz, hangsúly lesz rá fektetve, és ami ugye deklarálva van, az
deklarálva van, pont. Itt most egy szaftos káromkodás lenne, de én azzal
vezeklek, hogy gyermeknapkor nem. Holnap majd megint, de gyermeknapkor nem, szálka
és gerenda, holnap sem kéne, de olyan jól esik! Na, szóval azt beléjük, mert ez
biza egy obskúrus marhaság, a gyermekvállalás igenis teher, ennek az ellenkezőjéről
engem már senki nem fog tudni meggyőzni soha. De egyáltalán: miért is baj az,
ha teher? Az egész élet is az, nem? Már ha tisztességesen, mert tisztességesnek
lenni is: teher. A beszélés inkább arról kéne szóljon, hogy mi végre is
vállaljuk fel ezeket a terheket?
Talán azért, mert a gyerekvállalás a terhek derék viselése
mellett örömöket is ad? Magasságos hatalom, szabad-e nekem örülni a Kárpátok
alatt? Nekem. Mert viselem a terhet, derékul. Ja, és úgy, ahogyan én örülni
szeretek. Olyasmiről például hallani se nagyon akarok, hogy azért legyen a
gyerek, mert az ügyeletes vátesz egymillió újról vizionál. Vagy mert egy
fatökűnek (ez még nem csúnya szó, ugye?) megtetszett valamiféle mese.
Tenyésszen nyulat az, akinek a gyerek az csak egy kvantitatív változó. Számomra
a gyermekvállalás egy egész emberes, egész éven át viselendő teher. Teher akkor
is, ha egy önként vállat édes teher, és nekem ne deklarálgasson semmit a
hatalom, mert deklarációkkal tele az én padlásom, erre ment rá a jövőm (azaz a
jelenem), és valami hisztérikus mértékben utálnám, ha a gyerekeimnek is osztozniuk
kellene az én sorsomban a bármilyen színű, (ide jönne pár csúnya szó) hatalom
miatt.
Probléma, nyűg, küzdenivaló akad úgyis bőséggel a hatalom „segítsége”
nélkül is. Ahogyan mi, felnőttek egymással bánunk az is megérne egy karácsonyi
posztot, de ahogyan a gyerekekkel, na, az az igazán bicskanyitogató. Nem
tekintjük őket embernek. Magát komolynak gondoló iskola (tanítóképző főiskola
gyakorló iskolája, hogy fokozzam) jogásza próbálta teljesen komoly fejjel
bemagyarázni nekem, hogy egy másodikos gyerek még nem jogképes, kvázi neki
nincsenek is jogai. Mifelénk az él a köztudatban, hogy az ember fejlődése nem
egyedfejlődés, hanem minden egyes esetben valamiféle megismételt törzsfejlődés,
tehát a gyerek az még alig valami prehumán lény, háziállat, mondhatni; a hozzá való
viszonyulás ehhez igazodik. Tessék megfigyelni hogyan bánnak egy boltban egy
gyerekkel, ha látják, hogy a szülő nincs mögötte.
Ugyanez
az iskolában is. Pedagógus mondja, szintén teljesen komoly fejjel, hogy nem
lehet ám a gyereket egyenlő jogú partnernek tekinteni, mert ha így tennének,
akkor egyből visszaélne vele és ajjaj. Hogy a gyermek nem tud asszertíven élni
a jogaival, úgymond. De hát (csúnya szó), éppen ezért gyerek, éppen ezért jár
iskolába, hogy apránként ezeket a készségeket elsajátítsa! Hogyan tanuljon meg
repülni az, akinek még a szárnycsapdosást is szigorúan tiltják? Igen, tudom, teher
ez a tanulási folyamat is. Teher, mert a gyerek amíg megtanulja, hogy mit
szabad és mit nem biza igen sok ősz hajszálat indukál az idősebbek fejére, de
mi a rossebet várunk nagy várandósságunkban akkor, ha mániákusan szabadulnánk a
terhektől egyfeszt? Mi abortáljuk enkezünkkel a jogaira öntudatosan érzékeny, a
társadalomban a saját és a társai helyét harmóniában megtalálni képes következő
generációt, ha a nagyobb kényelmünk és a vélt mentális jólétünk miatt nem
merjük, nem akarjuk felvállalni annak a terhét, hogy a gyerek az egy olyan kis
felnőtt, aki az év háromszázhatvanöt napján ott lábatlankodik körülöttünk, és
neki ehhez a lábatlankodáshoz elidegeníthetetlen joga van, ismétlem, nem csak
gyermeknapkor.
Nagyon egyetértek Veled a „napokkal” kapcsolatban is, de most a tervezett új családtámogatási tervek verték ki nálam a biztosítékot.
hirszerzo.hu/profit/20110529_csaladi_potlek_kistestver
Szóval egy gyerek nem gyerek! Mint minden szülő, azt reméltem, hogy a gyerekeimnek, unokáimnak jobb lesz, de egyelőre nem úgy tűnik……
Teljesen egyetértek – egyet kivéve! A gyermek nem kicsi felnőtt! – véletlenül sem az! … viszont a felnőtt szülőjének és felnőtt nevelőinek ezt tudnia kell(ene) és akkor nem csak egy napon lenne gyereknap, vagy sokaknál még akkor sem, mert éppen azt nem lehet egyszer megadni nekik (gyerekeknek) amit minden pillanatban meg kell(ene): a figyelmet. !
Ha kellő figyelemmel lenne a társadalom ( a manembeszélünkcsúnyán kormány) a családra, és a nevelési szükségletekre – akkor semmi bajunk nem lenne az országban…
Amúgy pedig szülők iskoláját kellene nyitni, ahol fel is készülhetnének arra, amit mára annyira elfelejtettek: a nevelés tudományát újra elő kéne vennünk! – oly kevesen értenek hozzá…
Ez most a szívemből szólt a gyermeki és a felnőtt társadalmat illetően is, mert bizony mondom néktek, a gyermek ugyanolyan okos, sőt a maga romlatlanságában okosabb, mint a felnőtt, csak kevesebb tapasztalata van – semmi másban, csak a tapasztalatok megszerzésében kellene segíteni és ébren tartani a kíváncsiságát: a kíváncsiságot, amelynek hiánya miatt a felnőttek – különösen a pedagógusok – oly terméketlenek tudnak lenni. Csak a gyermeki jogok kiteljesítésével, illetve biztosításával válhat a gyermek érett és egészséges felnőtt személyiséggé. Aki a gyermeki viselkedésből fakadó jogokat vitatja vagy elnyomja, a gyermek felnőttkori esélyeit korlátozza vagy tapossa sárba.
Egyetértek azzal, hogy emberibb lenne háromszázhatvanöt napon gyereknapot, karácsonyt, anyák napját stb. ünnepelni, mint egy kijelölt napon az obligát ajándékkal, programmal letudni a letudandókat.
—
Terhesség és várandóság.
Tökéletesen értelmetlen nyelvbűvészkedésnek tartom. Ennyi erővel lehetne éppen viselős, vagy állapotos is.
Asszonyaink a várandósgondozásra fognak járni.
Arany János egyes sorait meg majd átírják újmagyarra.
„Sürgő csoport, száz közmunkás hord,
Hogy nézni is várand;”
(A walesi bárdok)”
vagy
„Sokat nyomott rajta páncéla, fegyvere,
De csontos teste volt a legsúlyosb várand.”
(Toldi estéje, Második ének, 6.vers)
Én meg azt látom, hogy a gyereknapi programokra is valahogy pont ugyanazok a szülők viszik el a gyerekeiket, akik egyébként is szoktak nekik programot csinálni. Ezt a kiengesztelés-dolgot inkább azoknál az óriáscégeknél látom, akik az év 365 napján lehúzzák az ügyfeleiket, de van néhány nap az évben, amikor vetnek egy kis morzsát támogatott programok formájában (név szerint az OTP-re és az M-Telekomra gondolok). Egyrészt rohadjanak meg az év 365 napján. Másrészt, ha ezek nem támogatnának gyerekprogramokat, akkor lóf*sz sem lenne. Csodálatos világ.
@laboregér: És a Legyek urával mi van? Az smafu?
@Kettes: Ez kicsibe, vidéken még szebb. A lokálisan jelentős cégek itt nem támogatnak semmit, hanem megrendezi ki-ki a saját, zártkörű gyermeknapi buliját a kismillió céges bulikra szakosodott rendezvényház valamelyikében. Erre aztán bevásárolnak valami attrakciót, ízlés és kapcsolatok függvényében, elég jelentős a kínálat. Szombaton egy ilyenen volt a gyerek, kivonultak a játszóházukkal egy céges bulira, vagy hetven féle játék (fele társas) olyan harminc gyereknek. Akik másfél óra után ráunnak az egészre, de nem is baj, mert ilyenkorra már szinte teljes mértékben átveszik a terepet a félig már becsiccsentett középvezetők és valami olyasmiket csinálnak, amiről egy félrészeg ember azt gondolná, hogy vicces és jópofa. Ja, és még ott vannak a fél, vagy tán egészen részeg középvezetők elhanyagolt feleségei, akik egyáltalán nem diszkrét módon kacérkodnak a dolgozó ifjúsággal.
@maroz: Mindig mondtam, hogy vidéken van az élet. 🙂
” a gyermeknap akkor lenne valóban ünnep, ha nem csak egy lenne belőle évente, hanem háromszázhatvanöt.”
Érdekes a 7 éves lányom pont erre jutott, bár ő a szülinapjával kapcsolatban. De megmagyaráztam neki, hogyha minden nap ünnep akkor egy sem az.
Mindenesetre a gyereknap abban különbözik a többitől, hogy akkor a gyerekek választanak programot, és van csoki, ÉS fagyi is. Sőt idén csak azért nem volt vatta cukor IS mert a millenáris környékén szerencsére nem lehetett kapni. 🙂 Viszont a csodák palotája nagyon jó választás volt a millenárison tartott rendezvények nagyon jó színvonalúak is.
A poszt többi részével teljesen egyetértek.
” Hogyan tanuljon meg repülni az, akinek még a szárnycsapdosást is szigorúan tiltják? „
Ezt majd Hoffman Rózsa meg a hittantanárok országos egyesülete megoldja. 🙁
@Szindbad: Legyek ura vagy Valahol Európában? – ez akkor van, ha a gyerekek magukra maradnak egy olyan szituációban, amire még nem érettek. Valami olyasmiről beszélek, hogy a gyerekeknek is lehet rossz napjuk, kelhetnek bal lábbal, lehetnek stresszesek, ők is otthon felejthetnek valamit, lehetnek féltékenyek, fáradtak, lehetnek elégedetlenek, lehetnek titkolt érzelmeik, stb. – épp úgy, ahogy a felnőtteknek. A lényeg, hogy a felnőtt szeme rajtuk legyen, a felnőtt szíve velük legyen és ne nélkülözzék az empátiát. Csak a felnőttek segítségével válhatnak érett felnőtt személyiséggé, amikor már esetlegesen úgy változtatnak véleményt (ami az élet velejárója a tapasztalás során), vagy úgy állnak helyt nehéz, kirívó helyzetekben, hogy közben az alapvető értékeik (pl. az élet védelme, az emberi nem és a személyiség tiszteletben tartása) változatlanok maradnak.