Vissza Sztálinhoz!
Eredeti szerző: Pásztörperc
Az országgyűlési választás előtt azt írtam:
http://orulunkvincent.blog.hu/2010/04/08/nincs_kire_szavazzak_a_fidesz_stb
Nektek, hogy az Orbán Viktor vezette Fidesz stb. Magyarország egyetlen kommunista pártja, és ezt első érvként gazdasági programjának zanzájával támasztottam alá, imígyen:
„Gazdasági programjának… két pillére az államosítás és a hatósági, illetve támogatott árak rendszere a piac rovására.
Kaptam érte hideget is, meleget is, olyan sajátos nyktekervényekkel, mint hogy a Fidesz bolsevik, de nem kommunista, meg hogy az aztán teljesen ki van csukva, hogy Orbán valóban ezt akarná a gazdaságban. Nos, azt, hogy mit fog tenni, azt persze én sem tudom — és nem hiszem, hogy egyáltalán tudhatná azt bárki, ide értve magát 0. Viktort is. De azt, hogy mit tart célszerűnek, nagyon pontosan összefoglalta október 13-án, amikor a Széll Kálmán Alapítvány rendezvényén arról beszélt, hová is fejlődik most (szerinte) a világ, mik azok a tendenciák, amelyekhez alkalmazkodnunk kell, nehogy (amint ettől eszmetársa, kiski kolléga is tart) a kínaiak stb. túlfejlődjenek minket:
„az új világban felértékelődik… az állam szerepe, és leértékelődik a liberális utópia, az államot felváltó piaci önszabályozásról szóló legenda”.
Történelmi beszéd volt. Orbán Viktor „eszmeileg” szakított a nyugati piacgazdaságokkal kacérkodó kádárizmussal, és visszatért alapjaihoz. Előtte ezt utoljára Sztálin tudta ilyen frappánsan.
Úgy gondoljátok-e még, hogy a Fidesz stb. nem egy virtigli kommunista párt?

Like this:

Like Loading...

@maroz:
A greenr.blog.hu nem rossz amúgy. Több értelme van, mint a plázaépítésnek. Inkább az a gond vele, hogy saját álláspontjából teljességgel kimozdíthatatlan. Vitákba nem nagyon bocsátkozik. Valószínűleg azért, mert nem nagyon van érvrendszere azokon a kereteken kívül, amit ő megfogalmaz posztjában.
Erről szól az előzetes moderáció. Ahol alkalmazzák, ott valami stikli van.
Lelkes, és megátalkodott természetvédő, ez becsülendő és elismerendő, de valahol ő maga is érzi, hogy nem mindenben van igaza. Elképzeléséből nem akar engedni egy centit sem, pedig gyakran kicsit túllő a célon. Don quijote effektus. Nincs is ezzel semmi gond. Nem árt ő a világnak, igaz nem is sokat használ.
A poszt végén feltett kérdésre: szerintem nem az. A beszédéből leginkább az derült ki, hogy mit nem akar, vagyis mivel akar(na) szakítani. A piac rossz, az állam jó bipolarizálás nem csak az ő retorikájában jelenik meg, vannak mások is Európában, sőt az EU-ban is, akik ilyen lózungokat fújnak, mégsem vetődött fel, hogy komcsikká váltak volna.
Nálunk annyival „szélsőségesebb”, túlzóbb a helyzet, hogy a fülkeforradalom adta tkp. korlátlan és korlátozhatatlan felhatalmazással bátran visszaélve nyíltan vállalja és érvényesíti az aki nincs velünk az ellenünk van elvet, a semmi sem (volt) jó, csak amit mi irányítunk, vezetünk, birtokolunk elvet, és mindezt a demokratikus-jellegű centralista pártstruktúrára alapozva.
Inkább a személyisége jellemzői hasonlítanak Joszif Visszaironovicséira: elkötelezettség az „ügy” iránt, magabiztos tévedhetetlenség mutatása kifelé, hódolók-szolgalelkűek tiszteletének (ál)szerény eltűrése, minden szál mozgatási végpontjának irányítási kényszere, belső és feloldhatatlan bizalmatlanság a nem kipróbált régi hard core harcostársakon kívül, kompromisszum hiány és teljes, megsemmisítő győzelemre törekvés bármi áron.
Viszont annak örülök, hogy szemben JVSz-szel, ő családszerető és a gyerekei „itt tartják” a földön és nem engedik elborulni (remélhetőleg) a (tkp.) korlátlan hatalom egyszemélyes elefánttornyába belebódulva, mint ahogy JVSz tette, mert egy igazi lose-lose helyzet lenne Mo. számára.
@sajtohuba: Gazdasági elképzeléseit csak a besorolás egyixempontjának tekintettem: igyekeztem a kérdést több oldalról közelíteni. A mostani írás apropója mindössze annyi, hogy Viktorunk nyíltan deklarálta: a szempontrendszernek ezt az elemét anno pontosan interpretáltam.
@bogancs: Az ilyen teljesen átgondolatlan, ámde annál hisztérikusabb narratívák könyörtelenül visszahatnak magára a célra is, gondolj csak bele abba, hogy a liberalizmus miért lett mára Magyarországon szitokszó.
Ha az a cél, hogy a környezetvédelem (by any other name) szitokszó legyen, akkor tényleg szavam nincs, ehhez a ződojjektív blog tényleg közelebb visz. 🙂
@kisa: Nincs nekem bajom a Mandiner színvonalával, sőt, az egyik legprofibb blognak tartom (irigykedek is ám rájuk), engem csak a rasszista kommentek szoktak zavarni (meg a moderálás hiánya), de az bármelyik blogon zavar.
@maroz: Pedgi meg sem paprikáztam… 🙂
Nem olyan erős az, olvass Polányit, Bourdieu-t… NEM azért, mert baloldaliak, hanem mert jól elemeznek.
@kisa: ?? a világban az utóbbi 60-ból 40 évben nem volt piacgazdaság?
Ejnye, vissza kell adnom a szociológus-diplomámat ezek szerint.
@Kettes: fő, hogy nincsenek előítéleteid… 🙂
@mityu: Kína? SZU és keleti blokk a 90-es évekig? Ezek nagyon pöpec kis piacgazdaságok voltak ám.
@mityu: Polányi miket ír a posztmodern konfliktusairól? 😉
Amúgy sem jó annyit olvasni, mert az ember csak összezavarodik. Van ez a Fukuyama nevű vicces pofa, ő azzal handlézott, hogy a történelemnek vége, te meg itt bekavarnál azzal, hogy nem, nincs is vége, hanem éppen rombolódik.
Szerintem Kádárnak volt igaza, amikor azt mondta, hogy a történelem legyen történelem, a grízestészta meg grízestészta, nehogy már a zimmppprrrilisták vigyék a vörös lobogót! 😉
„piaci önszabályozásról szóló legenda”
Hogy is szól az a legenda? Hát úgy, hogy azért nem kell a különadók zemberekre áthárítása ellen semmit sem tennie az államnak (azaz zéró. V.-nek), mert azt az önszabályozó piac tökéletesen, maradéktalanul, azonnal és örökre, teljesen magától, mindenféle beavatkozás nélkül is biztosítja.
Na és hogyan is szól ugyanerről a piacról az a másik legenda? Hát úgy, hogy azért kell az állam (zéró. V.) hatalmát növelni, mert a piac önszabályozása olyannyira tökéletlen, hogy gyakorlatilag amiatt állunk a tönk szélén.
Na, és akkor ezek után most már nem is kell senkinek sem magyarázni, hogy mi is a „legenda” fogalmának lényege!
@r7zw48: No, hát pl. Viktorunknak azért elmagyarázhatnád… Kb. ebben a terjedelemben, csak egy kicsit lassabban…
Mért pont most kell az állam hatalmát megerősíteni?
Ugyanazért, amiért pont most kell alkotmányozni.
Egyébként miért olyan rossz törekvés az, ha valaki évtizedekig akar hatalmon lenni? Ez majdhogynem garancia a dolog kimenetelét illetően.
Gondoljátok csak végig, az ilyen vezetők mennyi „jót” hoztak népeik fejére az emberiség történelme során, még ha csak a legújabb kort is tekintjük.
@mityu: ‘950-‘9901 között mégis mi volt? Piacgazdaság? Ezek szerint én egy másik országban éltem akkoriban.
Frissiben:
Szűkíti a társadalmi- és érdekképviseletek jogosítványait a Fidesz. A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályait módosító előterjesztést Kósa Lajos, Tarlós István és Kovács Zoltán jegyzi.
A benyújtott javaslat elfogadása után a társadalmi- és érdekképviseletek a közigazgatási hatóság eljárásai ellen nem indíthatnak jogorvoslati eljárást.
http://www.stop.hu/articles/article.php?id=767374
@Pásztörperc: Ezt hívják az önfegyelem jogszabályi keretekkel történő elősegítésének. Képzeld el, hogy milyen faramuci helyzet lenne, ha a Fidesz nevű párt társadalmi szervezet jogorvoslati eljárást indítana egy közig. hatósági eljárás ellen. A zemberek a fülkeforradalommal felhatalmazták nevezett társadalmi szervezetet, hogy jogorvoslati eljárásokkal bíbelődjön. Ennek a megalapozott társadalmi elvárásnak logikis következménye a törvényhozók gyors reagálása.
Végre van egy határozott kormány, ami a zembereké(r)t akarja.
@sajtohuba: Igen, Neked persze ebben tökéletesen igazad van. A kérdés azonban nem az, hogy határozott-e a zemberek kormánya, hanem az, hogy milyen jellegű.
Ez az, amiről a bevezetőben idézett szösszenetemben (tehát a választás ELŐTT) ezt írtam:
* Társadalmi programjának lényege az alulról szerveződő érdekképviseletek elsorvasztása és fölülről szervezett, „sárga” szervezetekkel (lásd: tagozatok stb.) helyettesítése.
Ha úgy véled, hogy ez a mostani tervezet nem pontosan efelé mutat, légyszí, tájékoztass tévedésem mibenlétéről!
Vissza Sztálinhoz!
@Pásztörperc: Természetesen igazad van, hogy a zemberek kormánya legalább ugyanakkora hevülettel és népei iránti elkötelezettséggel teszi a dolgát, mint JVSz.
Azonban míg utóbbi fel akarta építeni a minden világok legjobbikát, addig most nem ez a cél, hanem … izé…. mindjárt mondom… nem tudom megfogalmazni… segíts lsz, mondd már, mi az a múltat végleg eltörölni-n kívül?
Azt nem hiszem, hogy csak önös céljai lennének, mint pl. saját hatalmi-gazdasági bázis kiépítése és bebetonozása. Kell lenni valami többnek is, ami az ember arcát a fényes és boldog jövő felé fordítja, szemcsillogva, mint a Moszfilm két forgó alakja. De mi az többlet??
„A meghívás oka végül is az, hogy mondjam el, mi következik az önkormányzati választások eredményéből…” — kezdte 0. Viktor már idézett beszédében a Széll Kálmán Alapítvány rendezvényén. Leszögezte: fő célja az, „… hogy Magyarországot sikeres, biztonságos és versenyképes országgá tegyük”.
„Ezért fontos számunkra kezdettől fogva a nemzeti egység és együttműködés megteremtése.”
Egyébként 0. Viktor a múltat nem akarja „végképp eltörölni”: úgy véli, az már véget ért kvázi magától is. „Közhely ma már, hogy új világrend van kialakulóban… amelynek során a globalizáció fő áramlata megfordult” — így, múlt időben.
@Pásztörperc: JvSz is sikeres, biztonságos és versenyképes országot álmodott. Mi a többlet? 🙂
Többlet? Egy epigonnál???
@Pásztörperc:
Pedig van különbség!
A nagy elődhöz képest most pont fordítva mozdulnak az egyik fő csapásirány, ui. JVSz a modernizációhoz szükséges tőkét a jövedelmeknek az agrárszektorból az ipari szektorba történő átszivattyúzásával biztosította, most a jövedelmek mennek az ipari (és szolgáltató) szektorból a KKV-ba, mezőgazdaságba.
A munkaerő (alacsony bérek) iránti vonzalom – mindkét esetre igaz.
A JVSz féle erőszakos kollektivizálás helyett most erőszakos jogkorlátozás van, nem kizárva az erőltetett államosítást a stratégiai szereplőknél, ágazatoknál (pl. Nemzeti Eszközkezelő).
A SZU-beli tervgazdálkodás, tervutasításos rendszer nálunk még nem szilárdult meg, de a jelek arra mutatnak, hogy van rá igény (hatósági árképzés kiterjesztése).
Pártállami vezetés, pártfegyelem megkövetelése és érvényesítése, koncepciós perek iránti szerelem – mindkét esetben.
Új, saját Alkotmány készítése – mindkét esetben.
Szakszervezetek, civil szervezetek érdekérvényesítési önállóságának (Tarlós-Rogán-Kósa (?) féle minapi javaslat), a kultúra, művészetek, sajtó, média (Szalai A féle médiavicc) szabadságának korlátozása – mindkét esetben.
Személyi kultusz – mindkét esetben. Egyik sem tud(ott) ellenállni a kísértésnek.
@sajtohuba: A SZU anno éppen csak iparosodó agrárország volt; a GDP nagy többségét a mezőgazdaság adta. Ez nálunk most vhol 10% alatt van (elég sokkal, ha jól sejtem). Ez a támogatás nem tétel; inkább afféle gumicica, hobby. Csak az ún. „honvédelemre” többet elszórakáznak. (Hogy ezt a hont miért pont Ázsiában és Afrikában kell védeni?)
@Pásztörperc: A kultúrkampfhoz: nol.hu/kult/lemondott_radnoti__bacso__baranyi__sandor_es_zavada .
Az MNO szerkesztőségébe még nem jutott el ez a hír.
GDP-hez: mi meg most lehetünk agrárosodó posztindusztriális ország. A K+F ráfordításokról Jótündér már kesergett.
A honvédelem, mint olyan, most egyenlőre nem játszik, de az „ön(érdek)védelem” céljából juttatandó, vagy el nem veendő tételek előfordulnak. Pl. CIG Biztosító majdnem kivételezése (de arra ott végülis van a Brókernet), vagy a CBA kivételezése. Az őrző-védő businesst nem részletezném. 😉