Yael Trump esete Bayer Zsolttal és a többiekkel (megjegyzésposzt)
Eredeti szerző: jotunder
Péntek este hétkor Washingtonban is bejön a sábesz. Trump lánya, Yael (eredeti nevén Ivanka), hívő zsidó asszonyként nem ülhet autóba sábeszkor. Ezért elment a rabbihoz és kért tőle pikuach nefesh-t, azaz felmentést a sábesz szabályai alól, hiszen gyalog hazamenni Washington külvárosába nyilvánvalóan veszedelmes lenne.
Erre mit látok:
Bayer Zsolt egy antiszemita faszomadta, aki évekig Arafat-kendőben járt, most azt ünnepli, hogy Yael apukája lett az elnök, egy ember, aki annyira Izrael-párti, hogy simán beülhetne a Maccabi Haifa B-középbe.
Schmidt Mária tizenpár éve még lelkesen magyarázta Torgyánéknak, hogy a Holokauszt csak egy jelentéktelen epizódja volt a második világháborúnak. Most meg nagyon boldog a kis pöcemaca. Tudom, hogy a milliárdjait egy olyan ingatlanneppernek köszönheti, aki, de akkor is.
A II. Ramszeszt is cionistának nevező dilinyós Bogárlaci bácsi csak azért mondta le a trumppartit, mert véletlenül magára zárta a spájzajtót.
Miért örül ez a sok futymánc?
Annak, hogy Trump hagyja majd bomolni Orbánböbét? Orbán családja nem Obama elnöksége és Merkel kancellársága alatt lett milliárdos, élet-halál ura? Nem regnálásuk alatt épített stadiont a dácsája mellé Viktor Gyözovics?
Yael Ivanka Trump szépen hazahajtat Kaloramaba a partyk után, előtte sábesz, utána sábesz, középen egy kis kósersushi, a sok ugari majomparádé pedig rájön, hogy megint a zsidók jártak jól.
@snakekiller23: Majd legközelebb. Nem kerülhet minden gyilkos jobbos be a médiába. Eldugulna a csatorna.
@incze: különös bájt kölcsönöz a yates történetnek (akit még obama nevezett ki, és trump jelöltjének hivatalba léptéig tölti be ideiglenesen a posztot), hogy az ő meghallgatásán jeff sessions, a mostani trump jelölt még szenátorként valósággal kipréselte belőle, hogy elsődlegesen a törvényt kell szolgálja, akár az elnökkel is szembehelyezkedve.
http://www.huffingtonpost.com/entry/jeff-sessions-sally-yates-attorney-general_us_589014e3e4b0c90efeffc842
@jotunder: @jotekony koc: a 444, a hvg és az origo normális tudósítást ad erről:
444.hu/2017/01/31/szelsojobboldali-internetes-troll-volt-a-quebeci-muszlimgyilkos
hvg.hu/vilag/20170131_Egy_jobboldali_kanadai_diak_lovoldozhetett_a_quebeci_mecsetben
http://www.origo.hu/nagyvilag/20170131-egy-27-eves-kanadai-egyetemista-a-quebeci-lovoldozes-egyetlen-gyanusitottja.html
de az index sem frissített, tehát náluk még mindig az eredeti cikk van
index.hu/kulfold/2017/01/30/lovoldozes_volt_a_quebeci_iszlam_kulturalis_kozpontban/
melyben az utolsó bekezdés ugyan ez:
Tavaly nyáron pont ezt a mecsetet támadta meg egy ismeretlen tettes, aki egy levágott malacfejet helyezett el a bejáratnál. Három héttel később pedig egy olyan üzenet érkezett, ami ezt a szöveget tartalmazta: “Mi a súlyosabb: egy malacfej, vagy a népírtás?”
de előtte nem találgatnak túl sokat, hogy killhat a dolog hátterében, bár megjegyzik, hogy egy szemtanú szerint a támadók allahu akbart is kiáltottak.
a 888 paprforma: az imádkozó muszlimok valószínűleg az iszlám terror áldozatai lettek.
888.hu/article-muszlim-lohetett-muszlimokra-quebecben
keretesben cáfolják a baszomtekintélyes breitbartra hivatkozva a lipsi “hoaxokat”, melyek a szende ártalmatlan náci békemozgalomat vádolják a mészárlással.
@HaKohen:
Aaz en szivembol is szoltal haver. Magam nem kommentelo vagyok csak olvaso. De ezt atelni hogy az egyik hobbim (nem rohog), a blogszfera olvasasa, annak minosege, hat ugymodjam legymegy a klotyon nem eppen egy pleasant feeling. Romantikus optimistakent a Hollo cimu filmben szereplo dalsziveg cimet idezenm:
“Nem eshet orokke…!
Frissitett az index:
index.hu/kulfold/2017/01/31/a_kocsijabol_adta_fel_magat_a_quebeci_meszarlas_elkovetoje/
Gorka első interjúja, mióta tagja Stratégiai Kezedményező Csoport-nak ( SIG ).
counterjihadreport.com/tag/dr-sebastian-gorka/
Többet a csoportról :
http://www.thedailybeast.com/articles/2017/01/31/steve-bannon-builds-a-new-node-of-power-in-the-trump-white-house.html
@nerángass: kezedményező hah. Olyan mint a matatóközpont, túlnan, csak az szándékos ))
.
@Bogs (a skot zsido):
Hálából egy régi történet (ha ismered, elnézést):
Londonban az Edinboroughba tartó vonaton egy fülkébe kerül két ember: egy arisztokratikus külsejű és öltözékű skót úriember és egy pajeszos, kaftános, ortodoxnak kinéző zsidó. A skót a hosszú út miatt beszélgetést kezdeményez, és megkérdezi útitársát:
– Hova utazik ön?
– Hát hová utaznék, ha nem Edinboroughba?
– Na és mit keres Edinboroughban?
– Mit keresnék? Hát van nekem egy jól menő patrícius cégem: a Kohn & McKensey.
– Tényleg?
– Tényleg. És képzelje el, ebből én vagyok a McKensey!
.
@HaKohen:
Ez Jo 😀 Nem ismertem amugy, de kicsit emlekeztet a Belga kocsma, bunyo, rendorseg be, felszolit, flamandok balra, valloni jobbra, Kohn az asztal allol: es a belgak hova!-ra.
Meg egy ki Mavo es Ghavin is kellene neha.
blog.dilbert.com/post/156532225711/the-persuasion-filter-and-immigration
Scott Adams amilyen viccesen autista, olyan éles szeme van mostanában.
@snakekiller23: hát én sem viccesnek nem látom, sem éles szeműnek, annak végképp nem, meg okosnak sem. autista helyett sokkal találóbbnak látszik a szociopata.
mi a fene tetszik ezen?
“Are Trump’s temporary immigration plans chaotic? Yes. Do they hurt innocent people who were minding their own business? Yes, temporarily at least. Did he scare the pants off of half the country? Yes. Will there be lots of unintended damage from Trump’s immigration orders? Yes.” – de ez mind picsafüst, mert potenciálisan terrorista akciókat előz meg. hogy eddig semmi olyan nem történt, amit épp ezek az intézkedések akadályoznának meg? de hát trump nem a *múltat* akarja megoldani, hanem a *jövőt*! heuréka, bazmeg. akkora, hogy kövérített betűkkel szedi ki.
a vége már egészen lidérces. nem az a baj, hogy nincsen benne logika, nagyon is van, ismeri az ember, aki a itt káeurópában született, szagról.
@snakekiller23: kontrasztként olvasd el az economist véleménycikkét, garantáltan nincsen hitler-filter:
http://www.economist.com/news/leaders/21716026-donald-trump-rages-against-world-he-inherited-president-americas-allies-are-worriedand
pedig azok a tojásfejek nem szoktak beszarni
A Breitbart túl laktató lett, szerintem
http://www.thetimes.co.uk/edition/world/breitbart-s-bannon-emerges-as-strategic-power-behind-the-white-house-throne-mwqh78gm8
@incze: és még
http://www.theatlantic.com/magazine/archive/2017/03/how-to-build-an-autocracy/513872/
(vigyázz, hosszú, talán túlságosan is)
@incze: Scott Adams nem volt mindig ilyen. Mostanában valahogy imponál neki az erő, már-már törökgábori szinten. Trump egészen levette a lábáról. Csúnya lesz ebből az ébredés.
@jotunder: Na, most tényleg felfüggesztették: http://www.cnbc.com/2017/02/03/seattle-federal-judge-grants-temporary-restraining-order-on-immigration-ban-on-nationwide-basis.html
Sötétben tartják a kabinetüléseket Trumpék, mert nem találják a villanykapcsolót…
http://www.independent.co.uk/news/world/americas/donald-trump-bannon-conway-meetings-light-switch-darkness-a7565136.html
@Késes Szent Alia: reputed to have little patience for detailed policy documents.
A franc beléjük… Ez annyira szürreális..
ritka érdekes dolog ez, trump lassan kihozza az amerikai demokrácia intézményeiből (melyek persze nem léteznének az intézményeket komolyan vevő, és kitöltő polgárok nélkül – hunniában csak ez az egy hiányzott az alkotmánybírákkal az élükön) a legjobbat:
—
Supreme Court nominee Neil Gorsuch told a US senator Wednesday that President Donald Trump’s tweets about the judiciary are “demoralizing” and “disheartening.”
In a meeting with Connecticut Democratic Sen. Richard Blumenthal, Gorsuch, who’s largely been silent since Trump nominated him last week, took exception to Trump calling a federal judge in Seattle a “so-called judge” after blocking the President’s travel ban.
edition.cnn.com/2017/02/08/politics/gorsuch-trump-tweets/index.html
lehet, hogy csökött konzervatív, de az biztos, hogy nem egy balsai
http://www.theamericanconservative.com/buchanan/trump-vs-the-judiciary/
http://www.foxnews.com/politics/2017/02/09/bill-to-split-nutty-9th-circuit-gains-momentum.html
@incze: ez nagyon bonyolult. ez a tipusu konzervativizmus pontosan olyan doktriner, mint a kemenyvonalas intellektualis doktriner liberalizmus. csak kurva okos embereknek ajanlott eszemtorteneti kategoria. scalia kurva okos ember volt, gondolom gorsuch sem hulye.
@incze: @jotunder: http://www.facebook.com/verfassungsblog/posts/10155127500924446