10. évfordulóra
Eredeti szerző: Bóbite
Nem tudom, másnak eszébe jutott-e, de idén lesz 10 éve, hogy Magyarország EU-tag lett, ami egyike szerintem azon kevés jó dolognak, ami a hazánkkal az elmúlt 100 évben megtörtént. Most, alig pár nappal a választás előtt vajon hány emberben ötlik fel, hogy vasárnap arról is döntés születik, maradunk-e megbecsült tagjai választott közösségünknek, vagy valami fura, bizarr zárvány-ország lesz belőlünk, és még az annyira lenézett Balkán is el fog húzni mellettünk. Szegény, bepartidrogoztatott Jusztícia, szeme befogva, kezében a mérleg, egyik tányérban Tündérország, másikban Normalitás.
Eszembe jut, mi is történt 10 évvel ezelőtt, 2004. május 4-én: két éves kisfiunkkal és apukával kiballagtunk a Szabadság-hídra, amit valami dili drazsés dizájneres beműfüvezett az ünnepség alkalmából, talán mert az ő füve már elfogyott, és elbóklásztunk a járókelők között, akik többségének az arcán a májusi napsütés és valami új dolog: reménység, sőt, megkockáztatom, bizakodás volt, ami azért egy átlag magyarnál elég ritka dolog. Arra gondoltam, hogy a kisfiam és a még a hasamat bérlő kislányom már egy egészen új világ tagja lesz; a kislányom alig egy-két hét múlva uniós állampolgárként fog megszületni. Belém villant ’89. október 23-a, amikor Szűrős Mátyás kikiáltotta a Magyar Köztársaságot; ott álltunk az osztállyal a Kossuth-tér sarkán (igen illedelmes módon éppen osztályfőnöki órára időzítették az ünnepséget), és érettségi előtt éppen részesei lettünk a történelemnek.
15 évvel később a Szabadság-hídon, a randa műfüvet taposva belém villant, hogy megint itt a Történelem; a gyerekeimnek már nem lesz kisdobos- és úttörőmozgalom, nem lesz kötelező orosz, nem lesz kötelező sorkatonaság, nem lesz minisztériumból várt történelem érettségi tételsor. Eszembe jutott az a ’87-es iskolai március 15-i ünnepség, amikor a 6 éves gyesről visszajövő énektanárnő nem igazán volt még képben, és az ünnepség végén nem a már szokásos Szózatot énekeltette el velünk, hanem a DIVSZ-indulót. De a gyerekeimnek már nem lesz COCOM-lista, világútlevél (aki nem tudja, a „világútlevél” azt jelentette, hogy évente mehettél egyszer KGST-országba és háromévente egyszer mehettél nyugatra), nem lesz Merkúr, évtizedes várakozás telefonra, hogy miután végre megkaptad és beszélni akartál rajta, fél órát várhassál csak a vonalra. Nem lesz nincs tévéműsor egy hétig, mert az oroszok lecsapták a villanyt valami kis nézeteltérés miatt (nem árt, ha tudják ezt azok, akik most nagyon lelkesek Paks 2 és az orosz hitel miatt). Nem lesz megalázó várakozás Doverben a határon (nekem éppen ’93-ban au-pairként), miközben a láthatóan másnapos, szakadt brit fiatalok hazatántorogtak mellettünk; gyakorlatilag nem is lesznek határok. Az jutott eszembe, hogy talán végre Nagy-Magyarország szétszabdalt testéből vérző fajmagyarjaink is megnyugodnak végre, hiszen ahogy majd Szlovákia, Románia, egész Kelet-Európa csatlakozik az EU-hoz, nem lesz értelme az elcsatolt területek felett ruhát és sebeket tépni újra meg újra.
Kiszedtem kisfiam kezéből a műfüvet, mielőtt megszemlézte volna belsőleg, majd az jutott eszembe: mehetünk nyugatra, kiköltözhetünk nyugatra, de minek tennénk, hiszen itthon is végre nyugat van. Talán valami ilyesmit szeretett volna Ady is, a nyugatos költőink is, vagy még 100 évvel korábban a reformkori gondolkodóink… De végre, végre, az ezredfordulóra a mi gyerekeinknek nem kell már Magyarországról elkeseredetten Európa felé bámulniuk, nem is fogják érteni, miért szorul össze a szüleik gyomra automatikusan a határátlépéseknél.
Esélyünk volt, annyira tiszta és nagyszerű, mint soha addig. Esélyünk volt arra, hogy érdemeink, képességeink szerint boldogulhassunk és ne uram-bátyám protekció alapján. Nem csak mi magunk ránthattuk ki magunkat a hajunknál fogva, konkrétan segítettek is – végre egyszer nyugatról.
De lesz, ami lesz vasárnap: boldog 10. évfordulót az EU-ban, Magyarország! Szeretném a továbbiakat is itt ünnepelni, de ha nem megy, nem fogok többet Magyarországról elkeseredetten Európa felé bámulni, és mindent megteszek, hogy ne kelljen átélnie ezt az érzést a ma már 12 éves fiamnak és a 10 éves kislányomnak se.
<div class='sharedaddy sd-block sd-like jetpack-likes-widget-wrapper jetpack-likes-widget-unloaded' id='like-post-wrapper-192691293-16519656-6ae970fb01eca' data-src='https://widgets.wp.com/likes/?ver=14.1#blog_id=192691293&post_id=16519656&origin=www.orulunkvincent.hu&obj_id=192691293-16519656-6ae970fb01eca&n=1' data-name='like-post-frame-192691293-16519656-6ae970fb01eca' data-title='Like or Reblog'><h3 class="sd-title">Like this:</h3><div class='likes-widget-placeholder post-likes-widget-placeholder' style='height: 55px;'><span class='button'><span>Like</span></span> <span class="loading">Loading...</span></div><span class='sd-text-color'></span><a class='sd-link-color'></a></div>
@Oktogon8: Az infrastruktúra, az gazdasági alap.
Nem élénkítés, hanem alap.
Lehet arra építeni, hogy délbuda és egész pest közt percek alatt közlekedik pármillió ember.
Akár esik, akár fúj.
Hogy erre mi épül, az már a gazdaság dolga.
Ha én is szkeptikus lennék, akkor azt mondanám, hogy sok szép békemenet.
Kedves kommentelők: örülök, hogy az útlevéllel kapcsolatban a lényeget láttátok meg. 🙂
Kettősállampolgárság és szavazás: ezernyi más módja lehetett volna az összetartozás kifejezésének (mivel magyarországi magyarként én fizetem az ukrajnaiak magyarországi gyesét, nyugdíját, például, nem igazán látom, mi a jó nekem az „összetartozásban”), a képlet egyszerű: aki dönteni akar arról, ki kerüljön a magyar parlamentbe, az éljen életvitelszerűen Magyarországon, fizessen ide adót és járulékot az elmúlt 3-4 évben, várhatóan a következő 3-4 évben is, egyszóval viselje a következményeit is a választásának, ne más f-szával verje a csalánt.
@csársz: „is elfogadja a manipuláció egyik részét
örül az uniónak, mégsem érti, hogy ez oldhatná meg a nemzetiségi összetartozás kérdését”
De, pontosan értem, nem fogja, nem tudja megoldani. Több oka van, de a jelenlegi EUs struktúrának ez nem célja, még deklaráció szintjén sem.
@sárospataki lány: de miért lenne bármiféle célja?
az EU-nak szabályrendszerei vannak, teljesen mindegy, hogy a politikusok milyen célokat neveznek meg hozzájuk, amit a szabályok lehetővé tesznek, megvalósulhat bármilyen politikus bármit gondol, mond, tesz, bármelyik bürokrata bármit ír le
@Bóbite: én voltam, bocs. teljesen egyetértettem azzal, amit írtál, éppen azért pontosítottam az útlevél-kérdést, hogy még az a hiba se maradjon benne 🙂
@Bóbite: Ez eléggé keresetlen megfogalmazás, de mit ad Isten, teljesen egyetértünk )))
@csársz: értem, köszönöm. 🙂
@nerángass: megpróbáltam pontosan, összeszedetten fogalmazni, alaposan végiggondolva és átrágva. 🙂
@csársz: a diszkrepancia nem az EU kommunikációja és a valóság között húzódik, hanem a politikusi blabla és az EU, mint eszköz segítségével elérhető célok között. Tehát az EU nem tűzte ki céljául a kisebbségi lét javítását, speciálisan a magyar nemzet EU általi integrációját.
Ellentétben az EU-val, te azt mondod, hogy én nem értem, hogy lehet az EU-val a magyar nemzet határokon átívelő integrációját megvalósítani. Én meg azt mondom, hogy mindent értek, de az EU-val ezt nem lehet megcsinálni, egyrészt az eszközök létrehozásánál ez nem volt cél, másrészt a politikai akarat hiányzik az EU-n belül ehhez, és ez legalább olyan fontos, mint az eszközök megléte, harmadrészt az EU által kijelölt technokrata keretek közötti folyamatok teljesen más irányt vettek, mint az integráció – nevezetesen az etnicizálódás. Ezt mondjuk még az EU sem szerette volna, de most (még) leszarják.
Azt meg nem gondolod komolyan, hogy egy olyan cucc létrehozásánál, mint az EU, nem volt cél, csak _úgy_ megfogalmaztak kereteket :-)))
@Bóbite:
Egyetértek, sőt kiegészítem:
Járjon a gyereke a rózsika iskoláiba, kockáztassa itt a magántulajdonát, próbáljon meg itt vállalkozni vagy végezzen itt közmunkát, közalkalmazottként próbáljon meg itt nem békemenetelni stb.
@sárospataki lány: Mi számít(ana) a magyar nemzet határokon átívelő integrációjának?
@giacomo gesso: Ösmerős fideszre szavazásra buzdít. Három éve Németországban él. Jah, úgy könnyű.
Svájcból érezni az összefogás erejét más, mint itthon nézni a síró pedagógus rokont, akinek az élete az oktatás és belerokkan, ahogy szétdúlják, leköpdösik, felgyújtják és vele takaríttatják a föstölgő romokat.
@sárospataki lány:
„@ATCG: de, szerintem tudnak. De tedd egymás mellé ferit meg lacit, sajnos nem billen a mérleg, hanem össze sem mérhetőek. „
a konkrét esetről szvsz 99%-uk semmit sem tud.
Többet mondok: úgy általában a ht magyarok lófaszt sem tudnak a jelenlegi magyarországi közállapotokról és hszedből úgy tűnik te sem vágod igazán. Adod itt a jól informált kozmopolitát (bár a kifejezéstől valszeg kiráz a hideg) és közben az egész világot, egy vélt és valós sérelmektől torzított szemellenzőm keresztül szemléled.
nyomod itt a rizsát diszkrepanciákról és hadoválsz az eu kissebségpolitikai hiányosságairól és közben elfelejted – éppen te!!! – hogy eu nélkül szülőföldeden a kissebségpolitikát gátfutás nehezített körülmények közepettének nevezik.
Ezt svejcből szemlélve azért hajlamos elfelejteni kisnaccsád.
@Bóbite: jaja ! a poszt is remek !!
@labrys: szó szerint !!
@labrys: Egyetértek, de azért kérdeznék valamit: mi legyen a „sok-sok határon túli magyar érzelmi görcsei”-vel?
Igazad van, amikor azt mondod, hogy ezeknek az érzelmi görcsöknek a továbbélése az Unióban irracionális – mégis tovább élnek.
Amikor valaki migrének fejgörccsel elmegy az orvoshoz, a doktor elvégzi a protokoll szerinti vizsgálatot, nincs szervi eltérés, ráírja a papírra, hogy a leletek a beteg szubjektív panaszait nem támasztják alá, megvonja a vállát, erre a beteg elmegy talpmasszázsra és energetizálásra valami hónaljjal olvasó kuruzslóhoz, ahol meghallgatják, együttéreznek vele, a feje valószínűleg ugyanúgy fáj, de legalább érezte a törődést. Arra mindenesetre elég volt mindez, hogy igazolást nyerjen bizalmatlansága az orvosban.
Nem gondolom hasznosnak a nemzeti érzelmi görcsök lesöprését az asztalról racionális érvek alapján; úgy tűnik, még a személyes pozitív tapasztalatok sem elégségesek ezeknek a görcsöknek az oldására (nézd csak sárostapakit, élvezi a kozmopolita lét minden előnyét, mégis hordja és időről időre kifejezésre is juttatja ezt a görcsöt).
Na most képzeld el mellé azt az alacsony iskolázottságú határon túli magyart, akit, amikor átjön mondjuk dolgozni, lerománoznak, (-tótoznak, stb.), akit feketén alkalmaznak napszámban, a dialektusát kiröhögik, gondolkodás nélkül elkönyvelik fideszes szavazónak, stb.
Arra gondolok, hogy kellene legyen valami mondanivalónk a görcsoldás érdekében, s ha nincs, ne sértődjünk meg, hogy a beteg a sarlatánhoz fordul.
@Érvsebész: migrének=migrénes
sárostapaki=sárospataki
@Érvsebész: Na, és ki nem szarja le, hogy mi a hasfájása ?
Legyen neki Orbán a szárazdajkája, ha nem volt anyukája.
@sárospataki lány:
„Viktor már 1991-ben is ott volt Bálványoson, és nagyjából ugyanezt az álláspontot képviselte, mint most”
Ebben egy forrásért hálás lennék, mert a fiatal demokraták akkoriban nem így viselkedtek.
Tehát két szövegre lenne szükségem, szüksége itt mindenkinek.
@Oktogon8: Egy szóval sem mondtam, hogy az államnak kell a lakásokat építenie (abban az idézett 1975-ös évi teljesítésben is csak 40% volt az állam által épített lakások száma).
Az (lakás)építés önmagában gazdasági teljesítmény akármelyik gazdasági szereplő követi is el. Nem épül lakás valóban mert a nép megtakarításai erre nem elegendőek (ez ugye a megtakarításokból történő finanszírozási forma), a hitelből történő lakásfinanszírozás pedig bedöglött, beszűkült: a folyamatok ismertek 2000-től kezdődően.
Lehet mutogatni ez kinek a hibája, melyik oldalé és melyik gazdaság- politikáé.
Egy tény Ausztria és Magyarország között egyre nyílik az olló, lemaradtunk, pedig volt idő, amikor sokkal kisebb volt a két ország gazdasági teljesítőképessége között a különbség.
Köszönöm az összehasonlítási adatokat.
Matolcsyban és minden másban egyet értek veled.
@ipartelep: Én is valami ilyesmiért (a disszonancia, meg a kígyót melengetünk a keblünkön érzés) nem szerettem őt, csak nem tudtam ilyen zenei hasonlattal megfogalmazni.
Az egész történetben nekem az a megmagyarázhatatlan, hogy Pozsgay Imre ezek után beállt OV seregébe, pedig abban a beszédben is – majdnem névvel illetve – a magyar népet koporsókba tevők közé sorolta a szónok, utána pedig az MDF-esek a lakitelki sátorból is kiretusálták, a négyigenes népszavazáson pedig a csavaros szövegezésű kérdésekkel jól elütötte őt a reménybeli köztársasági elnöki szék közeléből a Fidesz és az SZDSZ.
@Érvsebész:
Igazad van.
A maga tégláját mindenki a helyére teheti szűkebb rokonii, ismerősi, baráti körben, akkor talán felépülhet a görcsoldás temploma,
vagy ispotálya, és köréje gyűlhetnének az ég madarai és a csillagok.
Az, hogy acsarkodunk egymásra olyan dolgok miatt, amelyekre az egyszerű halandónak semmiféle befolyása nem lehetett: tiszta önsorsrontás. A határon túliaknak megadott – számukra tét nélküli, de szimbolikus értékű, számunkra viszont nagyon is téttel bíró – korlátozott hatókörű szavazati jog hibás döntés volt. A magyar állampolgárság valamilyen szimbolikus értékű felvételének lehetőségét viszont szerintem is meg kellet volna szavaznunk. Az öcsém a napokban azt mondta eléggé indulatosan, hogy 2004 decemberében a népszavazáson kiderült, hogy Magyarországon csak egymillió ötszázvalahányezer magyar él. A szűk családunk, ha az apát és a fiait nézem egy nem és két igen volt. Ha a család pártszimpátiáit nézem: az apa MSZP tag, az öcsém narancs párti (párton kívüli), én a mostani helyzetet visszavetítve összefogás párti, amúgy MSZP-s (párton kívüli).
Az öcsém és én igennel szavaztunk, az apánk nemmel (elnézést kérek a nőktől, hogy az anyánkat nem számoltam, de az adott helyzetet a férfiak indulatai jellemzik jobban, anyánk egyébként szintén igennel szavazott).
Apám 1946-ban szökött át ide Erdélyből. Haláláig politizált őrizte és élte székelységét magyarságát. Az öcsém minapi kirohanásával – sokadjára már – megtagadta őt.
Senki emberfiának nincs joga a másik embert politikai döntései miatt egy népből kitagadnia, azt mondania rá, hogy ő ettől már nem magyar, OV szavával: idegenszívű.
A pátriárkák kora már régen elmúlt.
@sárospataki lány: Az a benyomasom, hogy szandekosan bosszantani akarod a kozonseget az EU-val, a kasztokkal, a gaz multinacionalisokkal etc. Bosszanto olvasni pl. ez utobbiak gaz osszeeskuveset, hogy megszerezzek az oriasi lehetosegekkel kecsegteto magyar piacot.
Ez a piac nem piac a multiknak. India – 1 milliard 200mill, Kina – 1 milliard 457mill, azok igen!
A kasztokrol irottak – szamarsag, finoman szolva. Az EU-rol irottak pedig a teleologiai gondolkodas (google it) magasiskolaja.
Nem lehet meguszni, hogy nehany alapkonyvvel melyebben megismerkedj, mikozben persze eletben tartod a svajci gazdasagot. 😉
A gazdasag es tarsadalomfejlodesrol pl. Mancur Olson ket konyvet – nem olyan hosszuak.
@sárospataki lány: A nagy lópimpilit ők a kisebbik rossz. Azért, mert csak a közvetlenül érkező dellát meg a grázisokat figyelitek, azért tűnik úgy. Erdélyi viszonylatban a kettős állampolgárság annyit ér, mint halott utcalánynak a homlokcsók, akkor már a magyarigzolvány jobb volt. A hosszú távú boldoguláshoz a szülőföldön hosszabb tácú kapcsolatépítés kellene az országok között. És erre a FIDESZ alkalmatlan.
@sárospataki lány: Akkor tekints meg egy másik országot, Luxemburgot, amely Mo-hoz hasonlóan (csak nem egy csapásra, hanem három részletben) elvesztette területgutóbbi döntéséig a gyerekeik után nem kaptak még beiskolázási segélyt sem, mint a helyi lakosok.
Akkor gondold meg, hogy az esztergomi Suzukiba Szlovákiából, az erdélyi Nokiába (amelyet a németországi Bochum-ból telepítettek oda) pedig a délkeleti magyar megyékből )ahol igen magas egyébként a munkanélküliség) járnak át dolgozni.
Gondolj bele, mit jelentett átmenni Erdélybe a hetvenes években (a vitt könyveim közül letétbe le kellett adnom a Szegfű-féle, már a szocializmusban kiadott magyar történelmet letétbe, és csak a magyar határőr szemfülességének köszönhettük, hogy amikor visszafelé kiváltottam, nem szedte szét a román vámos a kocsit, amellyel mentünk).
Itt nincs hely részletezni a szabad letelepedés, befektetés, Erasmus program stb. előnyeit és kihasználhatóságát, csak ehhez olyan magyar kormány kéne, amelyik az egyéni kezdeményezéseket támogatja, és nem csak a pénzt önti a kedvenceinek (amiből a „zemberek” nem sokat profitálnak) és nem próbálja saját párthívei segítségével összeugrasztani a határon túli mayarokat úgy, mint a hazaiakat (virtuáális támogatottságú konkurrens szervezetek létrehozásával, pl.). Elég sok olyan EU program is van, amely nemzeti kisebbségeket támogat.
@Érvsebész: nagyon nagy +1
Noshát, minden kedves nekem válaszoló, nem fogok neveket felsorolni, megszültem egy 17000 karakteres szösszenetet a kérdésről, van benne EU, nemzet, halál, ésatöbbi. Sokszor ugyanabba a végtelen ciklusba futok bele mindenféle fórumon, blogon, már amit elolvasok, esetleg hozzászólok, ezért aztán most itt van A Válasz 🙂 Kis türelmet, négy részből áll.
I.
1. A nemzetfogalom
Európában, bővebben a világ nyugatinak értett felén nem egyértelmű, mit jelent a nemzet. Alapvetően a következő modern nemzetfelfogások léteznek, ezek keverednek, illetve egyszerre több is érvényes lehet adott helyzetben. Ezek: területi alapú, ilyen pl. az USA, Spanyolország, Svájc. Kulturális alapú, USA ilyen is. Nyelvi alapú, pl. a németek, vagy latinok mint nemzet nyelvi közösséget alkotnak. Végül létezik a valláson alapuló, például a zsidóság.
Ezek a jelenlegi nemzetfogalmak, és ezek nagy része kábé kétszáz éves találmány. A natio, nemzet ugyanakkor nem újkori találmány, és teljesen mást jelentett a középkorban (messzebre ne menjünk vissza, bár lenne értelme a késő törzsközösségi társadalmakat is vizsgálni, mint pl. a görögök, rómaiak, de túlbúrjánozna a téma). A középkori natio-knak jellemzően többes identitása volt, elsősorban egy valamiféle uralkodó arisztokráciához köthető, illetve annak valamiféle transzcendens jogi kifejeződéséhez (magyar, brit korona). A francia forradalom kirántott belőle az arisztokrata és a klerikális vonalat, és megmaradt a nyelvi, kulturális és területi szervezőelv, amely aztán szépen keresztülgyűrűzött az egész nyugati világon, és lefele is elkezdte integrálni a különböző kasztokat (eredetileg csak az arisztokrácia volt a nemzet része).
2. Nemzetfogalom alakulása Magyarországon a XX század elejéig
Anélkül, hogy nagyon kitérnénk a különböző esettanulmányokra, vegyük át Magyarország, a Habsburg-birodalom, az Osztrák-Magyar Monarchia, illetve a sima Magyarország különböző változatainak nemzetfogalmi alakulását. Az eredeti magyar nemzetfogalom (mondjuk Szent Istvántól) elsősorban szentkorona-alapú, másodsorban területi alapú, és kismértékben nyelvi meghatározottságú. Pl. Erdélyben a nemzet részének számítottak a szászok (mondjuk ez már eleve ritkaság volt, mert nem rendelkeztek arisztokráciával), és még sorolhatnám. Az átmeneti időszakban, amikor már nemcsak az arisztokrácia tekintettett a nemzet részének, ez fokozódott, hiszen magyar volt a románul beszélő erdélyi jobbágy is, akit teljesen magyarrá akartak asszimilálni. Ahogy a polgárosodással egyre inkább háttérbe szorult az arisztokrácia, egyre hangsúlyosabb lett a területi szervező elv, amelyet másik irányból egy erőszakolt nyelvi-asszimilációs törekvés is nyomatékosított. Az I. vh végére a magyar nemzetfogalom evolúciója oda jutott, hogy a közfelfogás szerint az volt magyar, aki a Magyar Királyság területén lakott, és jó, ha tudott magyarul.
3. A trauma
Trianont nem szeretném a maga teljességében kielemezni, de a magyar nemzetfogalom alakulásában igen fontos esemény volt. Egyrészt, trauma mivolta tagadhatatlan, hiszen egy területi-nyelvi alapú nemzetfogalomból pillanatok alatt át kellett térni a nyelvi alapúra, amelyik nem sikerült maradéktalanul – én, ha a rosszindulatot leszámítom, ennek tudom be pl. az erdélyi magyarok egészen a mai napig tartó lerománozását, hiszen a népesség egy része nem képes átállni a nyelvi nemzetfogalomra. A kísérlet nem sikerült, viszont szabadjára engedett egy pár igen kellemetlen eseménysort, pl. numerus clausus törvény, stb. Mi maradjunk viszont a szűken vett nemzetfogalmi trauma feldolgozási kísérleteinél. Ezek igen egyszerűen felsorolhatóak, 1922-1945: Nem, nem, soha, mindent vissza! 1945-1956: Másodlagos kérdés, illetve moszkovita ideológiai indoktrináció; 1957-1989: a nemzeti kérdések általános agyonhallgatása, határon túli magyarság elfelejtése. A trianoni történések mellett a XX. század eleji, 1945 és 1956 utáni kivándorlás is jelentős határon túli (emigrációs) magyar diaszpóra kialakulásást eredményezte.
4. Kis magyar karakterológia
Sokan, és sokféleképpen próbálták meghatározni, milyen a magyar. Irodalmi művek garmadái szólnak erről, számomra mégis az egyik legfontosabb és legtalálóbb Hamvas Béla Az öt géniusz című könyve ebben a témában. Dióhéjban: Hamvas öt géniuszt különít el a magyarságon belül, mindegyik területileg definiálható, ám a géniuszok jellemzőit nem nem csak a földrajz határozza meg. Az öt géniusz: Kelet (Alföld), nomádság, szabadság-sóvárgás, tanulás nehézsége, lázongás, úrhatnámság. Nyugat: civilizáltság, fejlődéseszme, ráció, praktikum. Dél: mediterrán, közvetlen életélvezet. Észak: provincia, természetközeliség, félműveltség, gyakorlatiatlanság. Erdély: bizánc, kettősség, megalkuvás, humor, gyakorlatiasság, rafinéria, ízlés.
Természetesen bele lehet kötni ezekbe, de nem nagyon. Megdöbbentően pontos, még úgy is, hogy sokszor közhelyes (pl. dél és nyugat). Hamvas egyik legfontosabb gondolata mégsem a géniuszok jó-rossz leírása volt, hanem az, hogy Trianon traumája nem az, hogy kisebb lett az ország, hanem az, hogy az akkori Magyarország domináns géniusza a keleti lett, amelyről nem volt túl jó véleménnyel.
5. Az állampolgárság
Idegen nyelveken az állampolgárság az a nationalité, nationality, nazionalità, Staatsangehörigkeit, stb. szavakkal írható le. Németül (és magyarul) az államból van levezetve, a latin nyelvekben a natio-ból, vagyis a nemzetből. Mivel Európában főleg nemzetállamok vannak, az állampolgárság nagyjából egyenlő a nemzetiséggel is. Több absztrakció is érvényes, de az nem állítható egyértelműen, hogy az állampolgárság kizárólag az ország területén élő emberek joga. Ott van például Észtország, amelyik állampolgárságot adott a világon bárhol élő észteknek, viszont kirekesztette az állampolgárságból az ország területén élő oroszokat, nyelvtudáshoz kötve annak megszerzését. Összességében kijelenthetjük, hogy a modern állampolgárságnak egy definíciója van, ez egy állam és természetes személyek jogi kapcsolatát jelenti, és ez általánosságban nem korlátozódik (bár sok esetben korlátozódik) az adott állam területén élő személyekre. Minden államnak joga, hogy ezt a kapcsolatot szabályozza.
6. (Nemzeti) identitás
Akár a platóni természetfilozófiáig is vissza lehet nyúlni, de modernista szocio-pszichológai megközelítésből is le lehet vezetni, hogy az emberi boldogság egyik fontos alappillére az, hogy az adott ember el tudja helyezni magát az őt körülvevő társadalmi közegben. Vonnegut Kékszakáll című könyvében (amelyik egyben kiváló művészefilozófiai alkotás is) azon elmélkedik, hogy amíg régen minden falunak volt egy jó nótafája, egy jó festője és két jó táncosa, addig a globalizációt követően egy egész világnak van egy Madonnája, egy Mikhail Baryshnikovja és egy Pablo Picassoja. Ezek az emberek természetesen boldogok, hiszen egy egész világ isteníti őket, viszont a kis közösségek tehtséges tagjai nem boldogok, mert Madonnához, stb. vannak mérve (aki ráadásul nem is énekel különösen jól). Ez rávilágít arra, hogy az emberi gondolkodás nem képes bolygónyi, vagy akár Európányi emberben mérni, kellenek a koncentrikus körökben táguló közösségek, mint viszonyítási pontok. A falu, város, megye, ország, nemzet viszonylag kis lépésekben táguló köröket jelent, utána van egy ugrás, és jön mondjuk Európa. Ezek a csoportok, a nemzetig bezárólagosan az egyén számára felfoghatóak, és ezekben a közösségekben a ragasztó a közös nevező, a kulturális, nyelvi, stb. összetartozás. Ez egy olyan struktúra, amelyet lehet lebecsülni, elnyomni, de nem érdemes, mert az ember önnönvalójából adódik a szükségszerűsége.
7. A nemzetpolitika az EU-n belül
Az Európai Unió nemzetpolitikája egyértelműen a nemzetállamok, nemzeti közösségek, mint alapvető szervezőelv felszámolására törekszik. Ennek nyilvánvaló okai vannak, okos emberek azt a következtetést vonták le az elmúlt 100-150 év történéseiből, hogy a nemzeti szervezőelv súlyos konfliktusforrás, gazdasági kerékkötő és háborús kiváltóok, amely a fejlődés és a jólét egyértelmű gátja. Ha Európa meg akarja őrizni versenyképességét, le kell dolgoznia ilyen jeleggű hátrányát mondjuk az USÁval és Kínával szemben. Ha én személy szerint nem is értek egyet ezen irányokkal, vagy a megvalósítás módjával, azt el kell ismernem, hogy ez egy elég komoly kényszer. Ugyanakkor, mint minden társadalom-mérnökösködésbe, ebbe is szemmel láthatóan több hiba csúszott, csúszik. Az EU a nemzeti kissebségek kérdését egyszerűen nem hajlandó nemzeti kérdésnek felfogni, hanem emberi jogi síkra tereli. Nem hajlandó olyan kérdésekkel foglalkozni, mint pl. a görög és román álláspont, hogy Románia és Görögország egységes nemzetállam (mindkettő alkotmánya kimondja ezt), holott pl. Románia esetében ez egyértelmű hazugság és a nemzeti asszimiláció eszköze egy markánsan soknemzetiségű (Románia lakosságának több, mint 25%-a nem román nemzetiségű) állam keretein belül.
Az EU nemzeti politikája tehát viszonylag gyenge, erélytelen, és eszköztelen, viszont céljaiban egyértlemű. Eddigi lépései során az eddigi államhatárok transzparensebbek lettek ugyan, a kulturális, szociális és etnikai különbségek viszont egyértelműen felszínre hoztak etnicizálódási törekvéseket. Ez önmagában akár még bele is férne a megfogalmazott célokba, amennyiben megfelelően és egységesen szabályozva lennének, pl. az autonómiatörekvések kanonizálásával. Ez nincs így, az ilyen kérdések egyértelműen állami hatáskörbe tartoznak, amivel a pacifikálás helyett csak a konfliktusok fenntartását érik el, hiszen a legtöbb esetben az állam és az autonómiatörekvés ellenérdekeltek maradnak. Ugyanakkor az akadálymentes mozgás az EU-n belül lehetővé teszi a természetes személyek számára, hogy szabadon iskolát válasszanak, oda menjenek lakni, ahova akarnak, amely természetesen új perspektívákat nyitnak a nemzeti kérdések kezelésére, nemzetpolitika kialakítására, de jellemzően az egyéni szabadságjogok mentén, és nem csoportjogok tekintetében. Ez is logikus, hiszen az EU nemzeti decentralizációs törekvéseibe kevésbé illik bele a nemzet mentén szerveződött csoportok helyzetbe hozása.
(folyt)
Összességében az EUs szabályozás sajátosságai, és az identitásképzés emberi szükségletei, illetve korlátai kétirányú fejlődést indítottak el az EU-n belül. Egyrészt a nagy nemzetek, nemzeti alapon szerveződő, elzáró, tiltó jellegű országhatárok súlya kisebb lett, másrészt megindultak lokális identitásképző folyamatok, mint pl. a katalán, skót, magyar, stb. autonómiatörekvések.
8. Az 1990 utáni magyar nemzetpolitika
Antall 1990-ben elég egyértelmű utat jelölt ki, amelyet jelentős minőségbeli ingadozásokkal a Horn-kormány is betartott. Ez a kétoldalú kapcsolatok kiépítésével, az országhatárok elismerésével próbálta az autonómiatörekvéseket, a problémák helyben történő megoldását propagálni. Ebbe az irányba sokminden belerondított, a Meciar és Fico féle hősködő sovén nacionalizmus, a határon túli magyar pártok viszonylagos sikere (az RMDSZ pl. kis megszakításokkal szinte minden román kormánynak tagja volt), illetve a környező országok egyértelműen ellenséges viszonya az etnikai alapú autonómia-törekvésekkel szemben. Ezt megfejelte az SZDSZ és az MSZP liberális szárnyának egyre ellenségesebb viszonyulása a nemzeti kérdések bizonyos értelmezésével szemben – erre most hadd ne térjek ki, ez külön ugyanekkora írást érdemelne. Abszurd módon a 2004 decemberi népszavazás és körülötte lefolytatott méltatlan, rossz minőségű pártpolitikai haccacáré a határokon átívelő nemzetfogalom tudatosításában jelentős szerepet játszott, mintegy megkerülhetetlenné tette azt.
9. Summa
A magyarság, mint nemzet a kétezres évek közepére, végére eljutott egy olyan állapotba, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy a kommunista „nem nézünk oda”, erőszakosan területi alapú nemzetfogalom tarthatatlanná vált, az 1990 után megfogalmazott célok gyakorlatilag tarthatatlanok, és a határon túli magyarok kérdésének megítélése a mégoly liberális Európában is egyedülálló módon nem nemzeti konszenzuson, hanem pártpolitikai széthúzáson alapszik. Az is nyilvánvalóvá vált, legalábbis a társadalom egy részében (pártpolitikai alapon?), hogy a határon túl rekedt magyarok, az ott létező géniuszok megvédése és re-integrálása elengedhetetlen lesz egy egészséges nemzeti önkép kialakításához, amely ilyen módon talán képes lesz leszámolni a Trianon után a nemzeti identitásból hiányzó részek helyére betüremkedő extremitások felszámolására – a ht magyarok, akik mindig is multikulturálisak és sokszínűek voltak, nem fogékonyak a Jobbik-szerű, nyelvükbe és országukba bezárt emberek félelem-alapú sovinizmusára, ésatöbbi. Az tisztán látszott, látszik, hogy a felmerült kérdésekre az EU nem tud választ adni, a jelentős magyar kisebbséggel rendelkező országok pedig hallani sem akarnak a nemzeti autonómia-törekvésekről.
Én úgy gondolom továbbá, hogy a határon innen maradt magyarságnak kötelessége felelősséget vállalni a határon túli magyarságért. Trianon, a II. vh közös buktánk, amiért igen jelentős részben a határon túli magyarok viselik a negatív következményeket. A határon túli magyarok azon része, aki le szeretné rázni ezt a felelősséget, morálisan maximálisan elítélendő senkiházi. Én értem, hogy nehéz megbirkózni a Kádár-rendszer által felkínált tudatlanságért kvázijólét kényelmességének eltűnésével, dehát a szocializmus eltűnése ezt is jelenti, hogy felelősséget kell vállalnunk egymásért, magunkért.
10. A kettős állampolgárság
A politikatudomány ismeri az útkényszer fogalmát. Útkényszer az a politikai cselekvés, törvény, akármi, amelyet mondjuk egy kormányváltás (vagy ezzel analóg akármi) után csak túlságosan nagy politikai tőkeveszteséggel lehet megváltoztatni. A kettős állampolgárság-törvény is ilyen. Elképzelhető, hogy egyes elemeit egy következő, nemfidesz kormány megváltoztatja, de az alapvetést nem fogja. A kettős állampolgársági törvény ugyanis egy meglehetősen frappáns választ ad a Summában összegyűjtött problémák nagy részére, megváltozatatása ezen kérdések újratárgyalását vonná maga után – és nem úgy tűnik, hogy a jelenlegi politikai palettáról bárkinek ennél jobb megoldása lenne. Maga a törvény szelleme nem idegen egyes európai országok gyakorlatától, abból a felismerésből indul ki, hogy sem az EU, sem a többi ország nem lesz partner a kérdések megoldásában, ezért a határon túl élő nemzetrészek kérdését határon belül kell rendezni. Ehhez pedig elengedhetetlen a nemzethez tartozó természetes személyek és az állam jogviszonyának rendezése. Erre a nemzetközi jogban egyetlen eszköz adódik, az állampolgárság. A Fidesz ugyan megpróbálkozott magyar igazolvánnyal, de az értelmezhetetlennek bizonyult, ráadásul ki van téve a politikai széljárásoknak.
Nyilván felmerül a kérdés, hogy járjon-e szavazati jog emellé az állampolgárság mellé, vagy az konkrét lakóhelyhez legyen köthető. Én azt mondom, hogy a megoldás szelleme implikálja azt, hogy legyen beleszólása a politika alakulásába minden magyarnak, de ezzel kapcsolatban meggyőzhető vagyok, bár ez mit sem számít. Nyilván az ellenzői azt mondják, hogy ez a Fidesz parlamenti többségét erősíti, ami igaz is, de minimálisan. Én úgy gondolom, hogy itt van egy elég komoly félreértés, ez az egész a Fidesznek nem a konkrét szavazatok miatt fontos, hanem a politikai, szimbolikus haszon miatt. De ez megint messzire vezet.
@Érvsebész: +1
@Érvsebész: persze igazad van, többszörösen is: egyrészt (sajnos) nem lehet semmivé tenni a rációra hivatkozva ezeket a nemzeti becsípődéseket; másrészt valóban, ha nem kezeljük a szimbolikus térben őket, akkor az idült magyaritisztől szenvedő páciensek a kuruzslókhoz (= simicskoid pártok & nácik) fognak fordulni, akik értelemszerűen átverik és kihasználják őket.
Többek közt ez is egy olyan terület, ahol az elmúlt évtizedek „balos” és „liberális” erőinek mérhetetlen balfaszsága /áthúzva/ amatörizmusa, hozzánemértése és alkalmatlansága megmutatkozott. (Abcúg, de egészen komolyan!)
.
Viszont az rettenetesen bosszant, amikor mondott kuruzslók a dölyftől túlcsordulva erkölcsi hegycsúcsnak meg kizárólagos hazaffynak állítanák be magukat _pont a fentiekre_ hivatkozva, meg amikor a görcsöktől szenvedő páciensek vérző szívvel hazaárulást és testvérgyilokot kiáltanak saját korlátoltságuk és komplexusaik folytán mindenki másra, aki esetleg nem szenved etnikai önazonosságtudat-zavarban.
Kimondottan sértve érzem magam, amikor valaki _pusztán_ amiatt, mert egy országhatár húzódik az élőhelyeink között, már automatikusan „autentikusabb” magyarnak véli nálam magát – _akármilyen_ téren –, vagy amikor olyan kopasz gárdisták verik előttem a mellüket nagy magyarságukban, akik életükben nem fogtak normális történelem(/biológia/irodalom/stb.)könyvet a kezükbe; akiknél félrészeg állapotomban is jóval több régi stílusú népdalt vagyok képes (helyesen) elénekelni; akik zavartan makognak, ha mondjuk négy, nemzeti kincsként számon tartott lófajtánk nevét kérdezem tőlük, vagy azt, hogy ugyan, sorolják már fel, milyen származásúak voltak az első négy királyunk szülei; akik (velem ellentétben) külföldre csak verekedni, balhézni meg futballszurkolni járnak; és akik között az számít entellektüelnek, aki képes összefüggő kiselőadást tartani a ’Jézus, perzsa-szumír-magyar herceg’ témakörben. Rovásírással.
(Tanács kiskorúaknak: gyerekek, ha egy bácsi vagy néni meg akarja nektek mondani, hogy ki/mi az „igaz magyar”, akkor küldjétek el nyugodtan a jó édes anyjába, mert egészen biztosan csak egy kártékony hülye.)
…Sosem fogom elfelejteni azt a pillanatot, amikor az egyik meleg méltóság menetén a rács túloldalán álló, szó szerint habzó szájú „nemzeti radikális” ifjú őrjöngve követelte, hogy vegyem le a rakamazi csontkorong turuljával díszített polómat, mert nem vagyok méltó rá.
Ennyit a „nemzeti érzelmeikben megsértettekről”. 🙂
@labrys: a nemzeti túltengők olyanok, mint a dementorok, vagy a démonok, a megoldatlan helyzetből szívják a beteg energiájukat. Gyógyításuk lehetetlen, egyetlen terápia van, a nemzeti konszenzus kialakítása, és akkor nem lesz miből energiavámpírkodniuk.
@sárospataki lány:
Szép hosszú lett.
Fölhívom a figyelmedet, hogy a magyar-magyar egymásra uszulás legfrissebben megnyitott fejezetéhez, a „határon túli és határon kívüli magyarok művi szembeállítása” témához most vasárnap Bernben sok-sok eleven véleményt gyűjthetsz – ha rászánod magad az odautazásra…
@sárospataki lány:
Igen, nagyon túlteng.
Azt a világlátott tapasztalatot, amit értékelnem kéne benned, a svájci fűnyírás oszlopában, még mindig nem látom.
Csak elemzed a belmagyar néplelket térségenként, mint egy auralátó fapina a pasifogó horoszkópját,
de nem elemzed sem a kárpáti kecskevadászokat, sem a svájci háromnyelvűséget.
Nem lehet, hogy csak egy semjén vagy innen a Práter utcából, akinek a nemzeteskedés az egyetlen hobbija …
közvetlenül a rezsicsökkentő papír figyelése után ?
@sárospataki lány:
„Trianon, a II. vh közös buktánk, amiért igen jelentős részben a határon túli magyarok viselik a negatív következményeket. A határon túli magyarok azon része, aki le szeretné rázni ezt a felelősséget, morálisan maximálisan elítélendő senkiházi.”
Az utolsó mondatot hogy a szöszbe kell érteni ?
@nerángass: úgy, hogy elírtam. Helyesen: A határon inneni magyarok azon része (…)
@sárospataki lány:
Senkiházi a te büdös fajtád, te náci.
A nyilasok a mai nemzeti jobboldal elismert elődei
csinálták mindet anyagi okokból, nektek is, a kedvetekért, határon túliak, hogy zabrálhassátok a zsidóvagyont mások élete árán.
Az én városomat és családomat adtátok Erdélyért Hitlernek,
és városom, családom – a világtörténelem egyik leghosszabb és legvéresebb ostroma sújtotta,
aztán jóvátételt fizettünk, míg felépítettük újra a romokból.
Minket bombáztak, míg a határon túliak vonatokra rakták akit vonatokra akartak rakni…
A senkiházi fajtád jó lesz, ha nem zavarog, mert már túl sokat voltunk a frontokon miattatok, és már megint a rossz oldal csicskájául szegődtök némi vagyonért, mint mindig…
Szekrényért, házért, egy-két párnaciháért, senkiházi hullarablók.
mandiner.blog.hu/2014/02/03/igy_zsidotlanitott_a_magyar_allam
@én már a fény gyermeke vagyok: ezt kurvára nem kéne
@Érvsebész: Ja, bocs. Senkiházizzatok nyugodtan, ahányan csak vagytok.
@én már a fény gyermeke vagyok: Ja, hogy ezért tornázol? Értem.
@Érvsebész: Nem kell érteni. Folytassátok ott, ahol ‘ 44 márciusában tartottatok.
Benne van az Alaptörvényben, úgyhogy csak hajrá.
Mégegyszer ugyanazt.
@Érvsebész:
Összekeverted a betűket: trollnázik.
Klasszikus stílusban: IDE FIGYELJENEK, EMBEREK! …
(Akarva-akaratlan bele is botlunk, át is esünk rajta, mint, mint… mint eddig is minden mutációján – de hát nem csak a Wikipédia, hanem maholnap már az egész blog.hu is az időmilliomos idióták martalékává válik.)
@panelburzsuj: igaz
@panelburzsuj: Nem kell annyit olvasnod…
Sárospataki lány regényt írt, én meg reagáltam a morális itéletére.
Viszonoztam – kíméletes rövidséggel.
Kedves @sárospataki lány: Számomra ez az egész szöveged egy bő lére eresztett, híg, homályos, enyhén nacionalista szöveg, viccekkel tarkítva. Mert az ugye, csak vicc lehet, amikor szegény bolond Hamvas Béla terület alapú „nemzetkarakterológiáját” idézed egyetértve.
Nehéz rá mást mondanom, mint azt, hogy a helyzet teljes félreértése az egész. Mert miért? Azért, mert ma már tudni illene, hogy a nacionalizmus nem „észkomform” megoldás. Semmire nem az. Aki a mai világban még mindig a nemzetet akarja egyesíteni, ahelyett, hogy a nemzeteket, népeket integrálni, internacionalizálni akarná, az egyszerűen beszámíthatatlan, sőt, hatalomba kerülve, nagyon veszélyes hülye.
És tulajdonképpen ennyi, ez a lényeg. Felesleges addig a sok rossz duma, amíg ezt sem tudod, nem látod be, nem érted meg. A nemzetállamok korának lassan vége lesz (persze túl lassan, és ez nem jó), és eljön egy olyan kor, amelyben nem az fog számítani, hogy ki a magyar, tót, meg német, hanem az, hogy ki milyen (jó, vagy rossz) ember, és ki mit tesz le az asztalra. Ezen kell dolgozni. Amíg ezt nem érted meg, nem látod be, addig nem tudsz kitörni ebből a nacionalista mókuskerekedből. Én így látom…
@én már a fény gyermeke vagyok:
Kényszeres böfizéssel.
Ha sokat csinálod, ilyen szép leszel tőle, mint ezek a derék hozzászólók:
444.hu/assets/tiszafured-760×380.jpg
Öö felelősség és közös buktáinkhoz. Apámra gondolok – nem tévedés, nagyon későn születtem – aki a kies Vlagyivosztokban, mint hadifogoly, tapasztalta a saját bőrén az I VH következményeit, mit szólt volna, ha még életében megkérdem, mit gondol a személyes felelősségéről ami háború kitörését, vagy Trianon döntését illeti. Vagy két bátyámra, akik viszont a II VH ban voltak, egyik orosz, másik angol hadifogoly.
Úgyhogy, ha már mindannyian és külön külön is felelősek vagyunk egymásért – merthogy olyan „közös buktáink” vannak, mint „ Trianon, a II VH” – akkor szerintem ebben a maximum az,hogy belátjuk és nem feledjük : nem vagyunk erkölcsi értelemben függetlenek attól, amit az általunk támogatott mindenkori hatalom tesz. Szerintem.