10. évfordulóra
Eredeti szerző: Bóbite
Nem tudom, másnak eszébe jutott-e, de idén lesz 10 éve, hogy Magyarország EU-tag lett, ami egyike szerintem azon kevés jó dolognak, ami a hazánkkal az elmúlt 100 évben megtörtént. Most, alig pár nappal a választás előtt vajon hány emberben ötlik fel, hogy vasárnap arról is döntés születik, maradunk-e megbecsült tagjai választott közösségünknek, vagy valami fura, bizarr zárvány-ország lesz belőlünk, és még az annyira lenézett Balkán is el fog húzni mellettünk. Szegény, bepartidrogoztatott Jusztícia, szeme befogva, kezében a mérleg, egyik tányérban Tündérország, másikban Normalitás.
Eszembe jut, mi is történt 10 évvel ezelőtt, 2004. május 4-én: két éves kisfiunkkal és apukával kiballagtunk a Szabadság-hídra, amit valami dili drazsés dizájneres beműfüvezett az ünnepség alkalmából, talán mert az ő füve már elfogyott, és elbóklásztunk a járókelők között, akik többségének az arcán a májusi napsütés és valami új dolog: reménység, sőt, megkockáztatom, bizakodás volt, ami azért egy átlag magyarnál elég ritka dolog. Arra gondoltam, hogy a kisfiam és a még a hasamat bérlő kislányom már egy egészen új világ tagja lesz; a kislányom alig egy-két hét múlva uniós állampolgárként fog megszületni. Belém villant ’89. október 23-a, amikor Szűrős Mátyás kikiáltotta a Magyar Köztársaságot; ott álltunk az osztállyal a Kossuth-tér sarkán (igen illedelmes módon éppen osztályfőnöki órára időzítették az ünnepséget), és érettségi előtt éppen részesei lettünk a történelemnek.
15 évvel később a Szabadság-hídon, a randa műfüvet taposva belém villant, hogy megint itt a Történelem; a gyerekeimnek már nem lesz kisdobos- és úttörőmozgalom, nem lesz kötelező orosz, nem lesz kötelező sorkatonaság, nem lesz minisztériumból várt történelem érettségi tételsor. Eszembe jutott az a ’87-es iskolai március 15-i ünnepség, amikor a 6 éves gyesről visszajövő énektanárnő nem igazán volt még képben, és az ünnepség végén nem a már szokásos Szózatot énekeltette el velünk, hanem a DIVSZ-indulót. De a gyerekeimnek már nem lesz COCOM-lista, világútlevél (aki nem tudja, a „világútlevél” azt jelentette, hogy évente mehettél egyszer KGST-országba és háromévente egyszer mehettél nyugatra), nem lesz Merkúr, évtizedes várakozás telefonra, hogy miután végre megkaptad és beszélni akartál rajta, fél órát várhassál csak a vonalra. Nem lesz nincs tévéműsor egy hétig, mert az oroszok lecsapták a villanyt valami kis nézeteltérés miatt (nem árt, ha tudják ezt azok, akik most nagyon lelkesek Paks 2 és az orosz hitel miatt). Nem lesz megalázó várakozás Doverben a határon (nekem éppen ’93-ban au-pairként), miközben a láthatóan másnapos, szakadt brit fiatalok hazatántorogtak mellettünk; gyakorlatilag nem is lesznek határok. Az jutott eszembe, hogy talán végre Nagy-Magyarország szétszabdalt testéből vérző fajmagyarjaink is megnyugodnak végre, hiszen ahogy majd Szlovákia, Románia, egész Kelet-Európa csatlakozik az EU-hoz, nem lesz értelme az elcsatolt területek felett ruhát és sebeket tépni újra meg újra.
Kiszedtem kisfiam kezéből a műfüvet, mielőtt megszemlézte volna belsőleg, majd az jutott eszembe: mehetünk nyugatra, kiköltözhetünk nyugatra, de minek tennénk, hiszen itthon is végre nyugat van. Talán valami ilyesmit szeretett volna Ady is, a nyugatos költőink is, vagy még 100 évvel korábban a reformkori gondolkodóink… De végre, végre, az ezredfordulóra a mi gyerekeinknek nem kell már Magyarországról elkeseredetten Európa felé bámulniuk, nem is fogják érteni, miért szorul össze a szüleik gyomra automatikusan a határátlépéseknél.
Esélyünk volt, annyira tiszta és nagyszerű, mint soha addig. Esélyünk volt arra, hogy érdemeink, képességeink szerint boldogulhassunk és ne uram-bátyám protekció alapján. Nem csak mi magunk ránthattuk ki magunkat a hajunknál fogva, konkrétan segítettek is – végre egyszer nyugatról.
De lesz, ami lesz vasárnap: boldog 10. évfordulót az EU-ban, Magyarország! Szeretném a továbbiakat is itt ünnepelni, de ha nem megy, nem fogok többet Magyarországról elkeseredetten Európa felé bámulni, és mindent megteszek, hogy ne kelljen átélnie ezt az érzést a ma már 12 éves fiamnak és a 10 éves kislányomnak se.
<div class='sharedaddy sd-block sd-like jetpack-likes-widget-wrapper jetpack-likes-widget-unloaded' id='like-post-wrapper-192691293-16519656-6ae95190c462e' data-src='https://widgets.wp.com/likes/?ver=14.1#blog_id=192691293&post_id=16519656&origin=www.orulunkvincent.hu&obj_id=192691293-16519656-6ae95190c462e&n=1' data-name='like-post-frame-192691293-16519656-6ae95190c462e' data-title='Like or Reblog'><h3 class="sd-title">Like this:</h3><div class='likes-widget-placeholder post-likes-widget-placeholder' style='height: 55px;'><span class='button'><span>Like</span></span> <span class="loading">Loading...</span></div><span class='sd-text-color'></span><a class='sd-link-color'></a></div>
@sárospataki lány: most látom, hogy éppen azt gugliztad ki, amit írtam
hát akkor te is látod, hogy az uniónak semmilyen célja nem volt a nemzetállamokkal
hacsak az nem, hogy ne gyűlöljék egymást németek és franciák, és látod a dolog gazdasági sikere milyen szépen összehozta őket, ha mi Romániával ilyen jó kis együttműködést hoznánk létre, eléggé hamar ugyanolyan jóban lehetnénk
erre még nem gondoltál?
@jotunder:
Szóval a dolgozni nem hajlandó gazdák
közt rabszolgavásáron osztják szét az importcigányokat a fideszes emberkereskedők,
őrzött rabként tartják,
és amikor kiszabadulnak, akkor gyilkolnak.
És akkor jön a Jobbik, hogy tiltakozzon a cigánybűnözés ellen.
Fasza.
@sárospataki lány:
Ahogyan te itt használod, abból körülbelül az sül ki, hogy „pannnonmagyar = a ht magyarokkal nem törődő, őket lenéző, a többletterheiket kutyába vevő magyarországi (lakos)”
@sárospataki lány: Igen, ilyesmik.
Most már csak azt kéne számomra végignyálazás után bemutatni valakinek, hogy mikor, milyen célra, mennyi pénzt tolt a pannonmagyarság határon túlra.
Mert azért csak nem úgy volt, hogy 2010-ig semmi, aztán meg minden tuti. De lehet, meggyőzhető vagyok.
@sárospataki lány: Értem. Ne haragudj, ha fogalmazásommal valami rosszba kevertelek.
@panelburzsuj: Örülj, hogy nem bozgorozott le a szőröstalpú, te tápos.
@a 17 éves Parker Schnabel:
Na, átbújtál a másik feledbe?
@panelburzsuj: „Ordnung mussz zejn, nix nihilizmus & cinizmus” írtad két nappal ezelőtt egyik hozzászólásodban (04.04. 20.22′).
Nem vettem észre akkor, pedig brácsázhattam volna szólód alá:
hallottam egy történetet egy magyar tábornokról, aki Brüsszelben szolgált a NATO központban. Az egyik szereplő egy német főtiszt, aki valami rossz ablak miatt feljegyzést adott át angol feljebbvalójának. A feljegyzés átadásakor jelen lévő magyar főtiszt, aki ismerte annak tartalmát odaszólt az angolnak:
-„Ordnung muss sein.”
Mire az angol:
-„But not here”
Ideje lenne már egy magyar-magyar párbeszédnek…, ahol érv feszül érvnek, a tény tény maradna, és ezen semmiféle egyéni interpretáció, látásmód, manipuláció nem változtathatna.
Ezt először- akárhogy szeretnék is a sorrendet megváltoztatni határon túli feleink – nekünk itt ebben a 93 ezer négyzetkilométernyi országban kellene véghezvinnünk, már ebben a párbeszédben is tisztázódhatna sok minden velük kapcsolatos sérelem, félreértés, tudássá változhatna a tudatlanság; azután ha itthon békével megtalálnánk azokat az alappontokat, amelyeket mindenki elfogadna, (jotunder két évvel ezelőtti kategóriáját plagizálva: a „pragmatikus minimum”-ot, a gyökereket, az elvesztett utat, önazonosság tudatot), mint az értelmes élethez elengedhetetlen környezeti, közösségi feltételt, akkor már magától rájuk is átterjedne, velük is folytatódna a mindent tisztázható jó beszélgetések sora, a bölcs csendes borozásoké, nagy hallgatásoké, nem pedig a hejehujás, csujjogatós, verekedésbe, bicskázásba torkolló pálinkázásoké.
Ősnaivitás, lehet.
Nemrég mesélt valaki egy középiskolai felmérésről. Ebben a gyerekektől azt kérték írják le néhány mondatban mit éreznének akkor, ha egyszer csak azt mondanák nekik Magyarország megszűnt, nincs többé.
A válasz legtöbbjüknél egy vállvonogatással ért föl. Tulajdonképpen nem tudták megfogalmazni mit éreznének akkor, vagy ha írtak is valami választ, abból az derült ki, hogy semmit, hogy nem rendülnének meg igazán.
És ugye a mai középiskolások zömét nem vádolhatjuk baloldali vagy liberális irányultsággal.
@panelburzsuj: nem, dehogy semmi ilyesmi nem volt. Ahogy mondja Parker, az a tápos, bár az sem fedi teljesen ezt.
Egyébként, ha már érzékenységnél tartunk, egy félreértés (pannonmagyarozás) miatt mennyire fel bír háborodni egy magát nacionalistának egyáltalán nem valló közösség, akkor miért kell csodálkozni a ht magyarokon, hogy fáj a románozás (ami nem félreértés)?
@ATCG: 99%-ig egyetértek, annyi fenntartással, hogy nem lehet egyszer a fizikai határokon belüli kérdéseket megoldani, majd utána a határon túliakat, az egészet egy rendszerben kell végiggondolni, maximum az ütemezésben lehet prioritás.
@sárospataki lány:
Lehet, hogy nem is félreértés az a románozás.
Itt román rabszolgák serénykednek a barakkokban a szögesdrót túloldalán.
444.hu/2014/04/04/vendegmunkasok-kordaban-tartasarol-beszelt-morahalom-fideszes-polgarmestere/
Vagy Mórahalom az nem pannonmagyar ?… Kicsit túl van a Dunán.
@buta_lúd: A rendszerváltás óta folyamatos volt a támogatás, akármelyik kormány volt is soron. Városok fogadtak testvérvárost az ottaniak közül.
Adott mindenki, aki adhatott. Lassan 89-ről is hajlamosak sokan elfeledkezni itt is ott is. Akkor fölcsillant – egy villanásnyi kegyelmi állapotban – a román-magyar egymásra találás, megbékélés lehetősége,
amelyet azután Antall József egy szerencsétlen mondatával nem sokkal ezután – kormányfővé választásakor – szét is zúzott.
@sárospataki lány: A tótozás, ukránozás, románozás, szőröstalpúzás, bozgorozás sok esetben vélt sérelmek, vagy a Trianoni trauma elleni düh kifejeződése, persze sok esetben tényleg a tudatlanságé. Egy magyarországi műsorvezető a minap leleplezte saját sötétségét, amikor a riport végén azt kérte erdélyi székely, vagy magyar riportalanyától, hogy köszönjön el anyanyelvén, mert ő (mármint a riporter) szeretné hallani, hogyan hangzik az elköszönés románul. A riportalany méltatlankodva azt válaszolta, hogy az ő anyanyelve magyar.
Parker – bár eléggé indulatosan – de a Mórahalmon rabszolgaként dolgoztatott romániaiakért haragszik, akiket az itteni „jeles” fajvédők, úgymint Nógrádi és a Jobbak olyan nagy szakértelemmel igyekeznek elszigetelni a falu lakosságától.
@ATCG: Hülyeséget írtam: indulat nélkül nem lehet haragudni.
@ATCG: Jobbak:Jobbik
@sárospataki lány:
Most nem értem, volt valami valótlanság/félreértés abban amit írtam? Komolyan érdekel, mert amit válaszul írtál annak inkább amolyan „jaj, ne beszéljünk erről” kicsengése volt.
@ATCG:
magyar-irodalom.elte.hu/sulinet/igyjo/setup/portrek/ady/werboczi.htm
@panelburzsuj:Vigasztalan kép. Régóta halott ő is, aki néha ilyeneket mondott éjszakai borozásain bortól józanon „Sokszor azt képzelem én vagyok itt az utolsó élő magyar.”
@sárospataki lány:
I. /1.-2. A nemzetfogalom
Képtelen dolgokat írsz össze – pl. „a latinok(sic!) mint nemzet nyelvi közösséget alkotnak” (vö. pl. Portugália–Brazília, v. Románia, mint újlatin nyelvű ország etc.), a „szentkorona-alapú” magyar nemzet és így tovább, és így tovább –, de ezt tényleg hagyjuk, nagyon messzire vezetne. (Ha valakit esetleg valóban érdekelne a kérdés, olvassa inkább el a nagy magyar történész és tényleges társadalomtudós, Szűcs Jenő A magyar nemzeti tudat kialakulása c. könyvét: http://bookline.hu/product/home!execute.action;jsessionid=i5o+B4VL9786ssmoeJkwDA**?_v=Szucs_Jeno_A_magyar_nemzeti_tudat_kialakulasa&id=2100678542&type=10 )
I./3. Trianon
„…egy területi-nyelvi alapú nemzetfogalomból pillanatok alatt át kellett térni a nyelvi alapúra…” – írod. Ez értelmetlen distinkció, mert a békediktátumok után ugyanúgy tekinthető területi-nyelvi meghatározottságúnak a „magyar nemzetfogalom” (már ha egyáltalán tételezünk egy ilyen hivatalos, mindenki által elismert valamit), mint előtte. Csak épp más lett a terület. _Ezért_ románozták le már a Horthy-korszakban is a _Románia területéről_ származó magyarokat. – De ez sem lényeges elem a gondolatmenetben, hagyjuk.
I./4. Nemzetkarakterológia
Na, _itt_ érkeztünk el a lényeghez. A nemzetkarakterológia, mint olyan, félelmetes ökörség. A „nemzet” sem kulturális, sem biológiai, sem nyelvi, sem semmilyen más alapon nem tekinthető egységes entitásnak. Soha egyetlen „nemzet” sem, semmilyen korban. Ezzel a gimnáziumi tanulmányaikat sikerrel teljesítő diákok nagy többsége már tisztában van. A többiek azok, akik társadalomtudományi kérdésekben szerencsétlen Hamvas Bélát – a szépírót – idézik, mint szaktekintélyt 🙂
De ha már irodalommal érvelünk – Ady évekkel Trianon előtt így látta a romlatlan, egész országtestű Édent:
mek.oszk.hu/05500/05552/html/av0099.html
magyar-irodalom.elte.hu/sulinet/igyjo/setup/portrek/ady/mohacs.htm
magyar-irodalom.elte.hu/sulinet/igyjo/setup/portrek/ady/fajcirk.htm
magyar-irodalom.elte.hu/sulinet/igyjo/setup/portrek/ady/ugar.htm
@ATCG:
Te jobban örülnél, ha még a gyerekeink-unokáink is ugyanazt a pogány-babonás-képmutató szellemi-lelki sarat tapodnák ugyanazzal a kilátástalansággal, mint amibe mi inkább belekényszerültünk, mint tudatosan választottuk?
Ha csinálunk egy jobb világot – visszajönnek.
Ha maradunk ilyen csököttek – elköszönnek.
@sárospataki lány:
I./5. Az állampolgárság
„Mivel Európában főleg nemzetállamok vannak, az állampolgárság nagyjából egyenlő a nemzetiséggel is.”
Európában főleg _nem_ nemzetállamok vannak – kivéve, ha eleve feltételezzük a bizonyítandó tételt, miszerint állampolgárság = nemzetiség. Ez, azon túl, hogy logikai bukfenc (petitio principii), teljesen alaptalan állítás is (és akkor nagyon udvarias voltam).
[Vö. katalánok, galíciaiak, baszkok, szorbok, bosnyákok, svábok, szászok, bretonok, wales-iek, skótok, frízek, romanik, okszitánok, provanszálok, korzikaiak, lemkók, lipek tatárok, ruszinok, kasubok, cigányok, arománok, cornwalliak, bunyevácok, szárdok, arberesek, székelyek, erdélyi szászok, vallonok, flamandok, morvák, moldávok, számik stb., stb. – nem említve a rengeteg afrikai, török, pakisztáni, indiai, balkáni etc., etc. bevándorlót és azt, hogy szinte _minden_ országban élnek a szomszédos országokból származó tekintélyes csoportok – pl. bulgáriai törökök, romániai magyarok, elzászi németek, finnországi svédek, lengyelországi ukránok, észtországi oroszok stb., stb., stb. – amelyek etnikai kisebbségeknek számítanak.]
I./6. (Nemzeti) identitás
„Ezek a csoportok, a nemzetig bezárólagosan az egyén számára felfoghatóak…”
Tévedés. Egy konkrét személy közvetlen és intim kapcsolatot (identitást) kiépíteni egy ún. kiscsoportnyi (10–15; hozzávetőleg egy nagycsaládnyi) emberrel képes, viszonylag lazábbat pedig 100–150 személlyel (a „törzs”, „nemzetség” nagyságrendje). Ennél tágabb csoportokat csakis absztrakciók (elvont eszmékké egyesített egyedek) szintjén vagyunk képesek kezelni. Azaz a nemzet az egyén számára csakis absztrakcióként értelmezhető, ennél közvetlenebbül/konkrétabban nem. Viszont ha már átléptük az absztrakciós határt, miért álljunk meg a nemzetnél? Minőségi változás nélkül lelkesedhetünk tovább a soknemzetiségű államért, az államszövetségekért stb.
@sárospataki lány:
I.9. Summa
„Az is nyilvánvalóvá vált… , hogy a határon túl rekedt magyarok, az ott létező géniuszok megvédése és re-integrálása elengedhetetlen lesz egy egészséges nemzeti önkép kialakításához…”
Mármint ki szerint „vált nyilvánvalóvá” mindez?
Egyébként hálás lennék, ha nem próbálná senki önjelölt mérvadó megszabni, hogy mit kell tennem az „egészséges nemzeti önképem” kialakításához (egyáltalán, venni a bátorságot arra, hogy meghatározza, mi számomra az „egészséges nemzeti önkép”), illetve hogy milyen géniuszokat és hogyan kellene megvédenem & integrálnom. Majd eldöntöm én magam, ha akarom, nagyon szépen köszönöm.
„…amely ilyen módon talán képes lesz leszámolni a Trianon után a nemzeti identitásból hiányzó részek helyére betüremkedő extremitások felszámolására…”
A nemzeti identitásnak semmi baja; lassan a sír felé hajlik ugyan, de ez a lét törvénye – akiknek elmúlt az idejük, azok eltávoznak. Ezért nem törzsszövetségben élünk már elég régóta.
„Én úgy gondolom továbbá, hogy a határon innen maradt magyarságnak kötelessége felelősséget vállalni a határon túli magyarságért.”
Hogy személy szerint kiért milyen mértékben vagyok hajlandó felelősséget vállalni, az attól függ, mennyire tartom az illetőt arra érdemesnek. Ennek viszont _semmi_ köze ahhoz, hogy milyen nemzetiségű. – Miért kellene felelősséget vállalnom mondjuk egy székely rablógyilkosért? Simicskáért meg Lázárért (etc.) sem vagyok hajlandó, hiába laknak (sajnos) ugyanabban az országban, mint én.
Másfelől a magyar nyelvért, kultúráért, hagyományokért stb., stb. nagyon is megteszem, ami telik tőlem – de ennek ismét csak semmi köze a határon túli magyarokhoz. (Pontosabban épp annyi köze van hozzájuk, mint az ausztráliai, somogyi, zalai vagy brazíliai magyarokhoz. Meg Cinka Pannához.)
„Trianon, a II. vh közös buktánk, amiért igen jelentős részben a határon túli magyarok viselik a negatív következményeket. A határon belüli magyarok azon része, aki le szeretné rázni ezt a felelősséget, morálisan maximálisan elítélendő senkiházi.”
Mit kellene az alatt érteni, hogy „aki le szeretné Trianon felelősségét rázni”? Ez a mondat pontosan mi a fenét akarna jelenteni? Azt, hogy a most élő anyaországi magyarok felelősek Trianonért? Vagy hogy mi vagyunk a felelősek azért, mert Trianon hatásai még mindig élnek? – Ugyan miért? Aki nem akar pl. Romániában élni, annak egyáltalán nem kötelező. Oda költözik, ott dolgozik, ott él és hal az EU-n belül, ahol csak akar. Ha viszont saját döntése folytán Romániában akarja mindezt művelni, akkor miért próbálja mások nyakába varrni e döntésének a „felelősségét”? És viszont: nyitva az út bárki előtt, aki Erdélyben (vagy Bulgáriában, a Felvidéken stb.) szeretné a magyar kisebbséget művelni/felemelni/gazdagítani/stb.
„… de hát a szocializmus eltűnése ezt is jelenti, hogy felelősséget kell vállalnunk egymásért, magunkért.”
Pontosan. Felelősséget kell vállalnunk elsősorban _magunkért_. És a döntéseinkért. – Nem pedig úgy követelni állampolgári jogokat, hogy egy másik ország polgáraként adót a célországban ugyan nem fizetünk, de anyagi juttatásokat azért elvárunk onnan, továbbá azt, hogy a helyben élő & adózó – ekként a juttatásainkat finanszírozó – „közönséges” polgártársaink életét meghatározó törvényeket/politikát kedvünk szerint befolyásolhassuk. Hadd szívjanak, ha szerintünk nem elég jó hazafiak! Elvégre a mi tisztünk ezt megítélni, nem?
I./10. A kettős állampolgárság
„A kettős állampolgársági törvény ugyanis egy meglehetősen frappáns választ ad a Summában összegyűjtött problémák nagy részére…”
A kettős állampolgárság egyszerű belpolitikai blöff, ami, sajnos, működik. A megadásától/elnyerésétől még semmilyen román–magyar együttélési probléma nem oldódik meg – sőt –, nem fog feltámadni a sosemvolt homogén magyar nemzetállam, sem pedig Nagymagyarország (a magyarságnál összlélekszámban jóval nagyobb elnyomott kisebbségeivel) – viszont a határon inneni magyarok több nemzedékének kimondottan keserűséget okoz, mert segít hatalmon tartani _ezeket_.
Te jó ég, lőjön le valaki!
@labrys:
Jókor mondod: leértél a lajtrom aljára, nem? 🙂
@panelburzsuj: Én fentebb nem azon siránkoztam, hogy elmennek, csak annyit mondtam: egy középiskolai felmérés szerint ez az egész kis Magyarország nekik már nem jelent annyit, hogy beleborzongjanak az elvesztésébe, a tényleges fizikai elvesztésébe; ami lehet akár olyan is mint Trianon az összes határon túl rekedt magyarnak, vagy Észak Erdély visszacsatolása a határon innen került tiszta román lakosságú falvaknak, vagy a Krím félsziget ukránjainak az orosz „rendcsinálás”, amikor egyszer csak arra ébredsz, hogy ami addig volt, az többé nem létezik számodra, mert a határok átléptek rajtad.
Csináljunk nekik jobb világot, és akkor visszajönnek, mondod.
Nem jönnek vissza, mert az amire mi végre azt mondanánk, hogy itt van minden világok legjobbika, nektek teremtettük, a mi országunk,
számukra az addigra minden jelentéstartalmát el fogja veszíteni.
Labrys! Az Ady versekhez még ezt is hozzáfűzhetted volna.
Lelövés helyett Jó éjszakát, szép álmokat.
Ady Endre:
NEM NAGY DOLOG
Nem is nagy dolog ez:
Nincsenen a Nincsen,
Ismert álca hazug arcon,
Bilincs a bilincsen,
Régi nemzet-fojtás.
Sírni rajta lehet
S ezt is megpróbáltam,
De sírni nem nagyon illik
Ilyen veszett bálban:
Gyerünk és mulassunk.
Ha hiszi Tisza úr,
Hogy jókat cselekszik
S ha a magyar már rá-érett,
Tegyen, amit tetszik:
Nem nagy dolog egy nép.
Most zúdul feketén
Néhányunkra bánat
S holnap már mi táborunkban
Szintén jókedv támad:
Ha tor, hát legyen tor.
Akarták istenek:
Történjenek dolgok,
De igaza csak annak van,
Ki mindent megoldott,
Mindennel leszámolt.
Én már kis ideig
Leszek lázitó rab
S odaadom Sorsnak, Rossznak
Volt-magyar valómat:
Bécsben jobban tudják.
Nem is nagy dolog ez,
Nem nagy sor nem-hinni:
Bizonyisten, rongy-országot
Lázadásba vinni
Úgyse lehet: mindegy.
@ATCG: Ja, Panelburzsuj: egy régi ‘balázsbélás’ film még a hetvenes évek első harmadából, a Kőszegi Filmnapokról:
Az itthon maradt egyedül élő idősödő apa, sötét, szoba konyhás lakásában levelet fogalmaz távolba szakadt (disszidált) fiának.
A megszólítás után az első mondatot még leírja:
„Ami a legfontosabb az életben…”
Sokszor próbálja, de ennél tovább nem jut.
Látja a fiát boldog kisgyerekként, a régi otthont, amikor még az anya is élt, amikor még együtt voltak. Látta nőni, felnőni, látta a tank szétlőtte házakat, hallotta a fegyverropogást, a csöndet utána.
De nem tudta tovább írni a levelet.
Nem tudta megfogalmazni mi a legfontosabb az életben. Mi az, ami esetleg visszahozhatná a fiát.
@sárospataki lány: „Ez ugyanis az alantas anyagi félelmekkel romboló, igazi sátáni propaganda.”
uramatyám!!!
Fura ez. Egymásnak esünk az elveszett „Tündérország”, „Erdélyország” miatt (mellesleg a Felvidék, Mura vidék, Vajdaság, Kárpátalja, Dalmácia egy része miatt miért nem?) az Európai Unióba történű belépésünk után tíz évvel, ahelyett hogy egy kicsit is örvendeznénk azon, hogy ez képletessé teszi a tagállamok országhatárait. Régiók Európája lettünk. Ebben már Románia, Szlovákia, Szlovénia, Horvátország is ott van. S Romániában Erdély, amott a Felvidék, amott a Mura vidék, és amott Fiume. Mi a baj, mi a bajunk? Ezt nem tudjuk valamiféle igazságszolgáltatásként elfogadni? Mit akarunk?
@ámbátor: Az a 100 millio a rezsicsokkentes miatt szabadult fel. Ezert lehetett atutalni. Elfeledkeztel rola? 🙂
@sárospataki lány: A homeosztazis nem kongruens. Lasd 1984 es kulonosen a Darkness at Noon.
@ATCG: Esetleg még Kárpátalját? Ugyanilyen kondíciókkal (EUtagként)?
Az Ady nagyon ott van. Kösz.
@Érvsebész: tökéletes a hasonlatod
a kérdés az, hogy tehet-e valaki a fejfájásáról, vagy sem
én migrénes vagyok, tudom, hogy szimulánsnak hatok, de nem vádolok érte senkit, sem a fejfájásomért, sem azért, mert nem hisznek nekem
(magamnak kell megoldanom a helyzetet, csak minimális toleranciát tudok kialkudni – amíg el nem múlik a kb. húszperces látászavar, miközben nem tudok dolgozni a számítógépen)
a határon túli magyar görcs lényege, hogy értünk (és miattunk) vállalják a szörnyű sorsot
amiben van igazság, de ugyanúgy nem lehet mit kezdeni vele, mint azzal, akik azt hiszik, az EU tartozik nekünk amiatt, hogy visszavertük a törököt (ami persze nem igaz, de ez mindegy is)
és a legfontosabb: nem a magyar államnak kellene támogatnia a magyar oktatást, művelődést stb. Erdélyben, a Felvidéken, a Vajdaságban, hanem a romának, a szlováknak, a szerbnek, ahogy az osztrák meg is teszi, és ahogy nekünk is kellene az itteni nemzetiségieket meg leginkább a cigányokat támogatni
ehhez pedig komoly kétoldalú politikai-gazdasági üzletelésnek kellene folynia, előítéletek nélkül!
nem erdélyi táborokban kell beszédet mondani, hanem Bukarestben találkozni a partnerekkel, meg Pozsonyban, Kijevben, Belgrádban (Nándorfehérváron)
@ATCG:
Úgy tűnik, hogy a Pozsony-Posványos skála mégiscsak hosszabb és mindkét végén nyitottabb, mint a beltenyésző „ba-jobb-bal-jobb, men-neka-pártok”:
ujszo.com/online/velemeny-es-hatter/2014/04/02/a-felhozatal-elviselhetetlen-szornyusege
@sárospataki lány: “ a románok folyamatosan zaklatták, zakaltják az erdélyi magyarokat, ott rúgják, és úgy, ahol érik” – ez patent hazúgság. Egész életemet – kivéve pár évet – Erdélyben éltem le . Voltak nagyon nehéz időszakok, de én úgy látom – és nem vagyok mai csirke – hogy nagyon sok minden változott, jó irányba. Vagy azt akarod mondani,hogy azokat a magyarokat, akik a Székelyföld autonómiájért tartottak hosszú menetet ( pld ilyen molinókkal : Székelyföld nem Románia ) bántotta valaki ? Ez csak egy friss példa, de nem akarom túlspilázni, amit állitasz, az valótlan. Pont. És “szórványvidéken” élek.
@panelburzsuj: Lehet, hogy most így van: a Híd az egy egészen jövőbe mutató alakulat Szlovákiában (utálja is OV és kerekasztala rendesen), rendesen. Most így van, most ők a jobbak. Volt idő, amikor mi voltunk azok, és lesz idő amikor ismét mi leszünk. De nem hiszem, hogy kívülről, a külső „hosszabb és nyitottabb” skáláról valaki megmondhatná nekünk a frankót, az utat magunknak kell végig járnunk: az itteni problémákra az itt és most érvényes választ megadnunk. Ezt nem nevezném beltenyészetnek.
@csársz: A szomszédos országok miniszterelnökeivel, államfőivel való találkozók (Ausztriát is beleértve) valóban nagyon fontosak, és sokkal sűrűbben kellene a magyar diplomáciának ezeket megszerveznie.
@christvhu: Igen Ady az nagyon érzett és látott mindent. Amikor idemásoltam (egyébként erre a versére majdnem két éve találtam rá) utána még vagy egy órát bóklásztam a hálón. Régen olvastam is róla, meg hallottam is a nagyon öregektől, hogy ő mennyire megosztotta kora társadalmát (már annak írástudó, hírlapolvasó részét).
Most láttam igazán- egy két kortárs költőt, írót, vagy kései utódot olvasva -, hogy mennyire: Orbán Viktor kismiska hozzá képest. Kettejük között azonban az a különbség, hogy Ady aktívan, sunyi kettős, vagy kétértelmű, kétnyelvű beszéddel soha nem tett ezért semmit. Ady létezése, életformája, versei és prózája, világlátása, elhivatottsága, küldetéstudata volt az, amely két táborra szakította olvasóit, meg azokat, akik közelről ismerték.
Egészen hihetetlen, hogy Kosztolányi pl. mennyire haragudott a stílusára, az úgy mond populizmusára, messianizmusára, kizökkenő rímeire, döcögő ritmusára: Petőfivel összehasonlítva Adyt legalább két klasszissal hátrébb sorolja, összesen harminc negyven versét tartja elfogadhatónak, a többit fércműnek.
Karinthy szeretettel ír verseiből stílusparódiát. A nagy műveltségű, kényes ízlésű Szerb Antal nagyon szerette. Pilinszky már tizennégy éves korában Ady bűvöletében élt.
@labrys:
Ha időközben lelőtt volna valaki, akkor – különös tekintettel az általad fent leírtakra – gyújtok egy gyertyát az emlékezetedre.
Azért értesíts.
@csársz: „a határon túli magyar görcs lényege, hogy értünk (és miattunk) vállalják a szörnyű sorsot” – nem tudom, ez-e a lényege. Lehet, hogy ez; én inkább úgy érzem, olyasmi lehet ez, mint amit az állami gondozásba került gyerek a családban maradó testvérrel szemben érez.
A sorsot nem vállalják, hanem az jutott – így értelmezhetetlen, hogy _értem_, _értünk_ vállalnák, s persze nem tudok hálás se lenni érte, mert nincs miért. Nem jobb nekem attól, hogy a határon túli magyarnak rossz, tehát ez szerintem tévút.
Abban egyetértünk, hogy a görcsök oldásában a szabad mozgás, a gazdasági kapcsolatok, a személesség segít a legtöbbet.
Ami meg a migrént illeti (konkrétan és átvitt értelemben is): van migrénes családtag a tágabb környezetemben, a rohamait – egyebek mellett – a kakaó váltja ki. Néha nem tudja megállni, és eszik egy hangyafasznyi csokit. Tudjuk, hogy ilyenkor ő okozza magának a migrént – elég ok ez arra, hogy elutasítsuk, amikor segítséget kér?
Egyébként én 2004-ben nem szavaztam. Azért nem, mert azt gondoltam, belpolitikai játszma eszközeinek használják a htm-eket és bennünket is, és ezt utasítottam el a távolmaradásommal. Én azt hittem, ez nyilvánvaló az ő számukra is (annyira egyértelmű volt), és megdöbbentem a reakciójukon. Nem tudom, lehet, a mai eszemmel másként tennék.
De az is lehet, hogy nem. Most is azt gondolom, hogy undorító csapda volt.
@labrys: (labrys 2014.04.03. 23:17:46)
Azt szerettem volna még erre mondani, hogy olyan kínosan egyformák ezek a magyarságjátszmák, és úgy bele bírunk sétálni, még te is, pedig.
Mindegy, hogy hány ősi magyar lófajtát ismersz, és milyen hosszan tudnál Dsida Jenőt idézni. Amikor ezzel érvelsz, ugyanazt a hülye nacionalista logikát fogadod el, hogy van valami magyarságmérce, amit ezek szerint mégiscsak te ugrasz meg jobban. Nincs. Én pont annyira vagyok magyar, mint a viszkisrabló, ő meg pont annyira, mint Kölcsey Ferenc vagy a balástyai rém.
S hát az ilyen érvelés eredményességének esélyét Örkény ismertette dr. K. H. G. sorsán keresztül
@Érvsebész: igazad van. Tényleg kínos, részemről/rám nézve is.
Mentség: normális emberekkel érintkezve persze fel sem merülnek bennem ilyen magyarságmérő gondolatok. Csak azokkal az idiótákkal szemben buknak ki belőlem, akik olyasmire hivatkozva minősítenek engem alacsonyabb rendű állampolgárnak (és indokolják a velem szembeni agressziójukat), amivel még csak nem is rendelkeznek.
Amikor először szembesültem vérhazafiakkal, csupán meglepődtem („ez hülye”). Aztán, ahogy kezdtek mind sűrűbben feltünedezni, veszettül meguntam őket. De csak jöttek folyvást. Utána következett a viszolygó, majd az émelygő fázis. Most tartok ennél a teljesen értelmetlen kontrázásnál.
Nincsenek más eszközeim. Az ignorálás nem segít, az udvariasság nem segít, az érvelés nem segít. Ez legalább egy pillanatra meghökkenti őket. Ezen túl már csak a verekedés marad.
@HaKohen: nagyon köszönöm, de (egyelőre) még élek. 🙂
Csak enyhén szégyellem magam.
@labrys: V.sz. a vérhazafiak amolyan indulatmagyarok. A magyarságukat vagy valamiféle fájdalmas resentiment itatja át ( „hogy kibabrált velünk,magyarokkal a történelem”), vagy – az állandóan felvakart vélt és valós sérelmeket kompenzálanó – protokronista legendák áldozatai „a magyarok ott voltak a világ /a kultúra születésénél” (a suméroktól Jézusig, mint „parthus herceg”) . Ezzel a népbetegséggel jellemzően és szükségszerűen együttjár az ugyanebben a kórban szenvedő más nációk iránti empátia teljes vagy részleges hiánya.
A románoknál – és valszeg más népeknél is vannak /voltak ilyen beteges időszakok. V.sz. generációs betegség, hálistennek erősen oktatásfüggő ( például jópár fiatal román történész munkája nagyrészt sikeres a fiatalabb generációk / gyermekek körében, az idősebbek krónikusan befolyásolhatatlanok, ők úgy fognak meghalni, ahogy Ceusesu idejében tanulták / sulykolták nekik. Nagyon sajnálatosnak, sommásan becstelenségnek tartom, ha egy nép politkusai / „elitje” ezeken a húrokon dalol, mert rendszerint legalább egy generáció tetemes része válik áldozattá.
@nerángass: A modern Svájcban félévszázadon keresztül volt de facto egypártrendszer. Amerikában az ezernyolcszázas évek elején csak egy igazi erős párt volt: a demokrata-republikánus párt.
@jotunder:
És azok is mind egy szobában érték meg a pubertást ?
@labrys: Ne haragudj, nem akartalak megbántani. (Senkit se akarok itt; az utolsók közt volnál, ha mégis.)
És persze, nincs az asszertív kkommunikációnak az a kipróbált eszköze, ami mindig, minden idióta baromarccal szemben használ. Efféle helyzetekben alighanem teljesen védhető ez a reakció is. Amit próbálok kinyögni több napja, az az, hogy amíg valakinek az érzéseit elutasítjuk, addig őt magát utasítjuk el, s ez okszerűen vezet a viszonos elutasításhoz. Ami nem azt jelenti, hogy ne lehetne/kellene elutasítani azokat a hülyéket, akikről beszéltél; csak azt (de ez már nem is neked szól), hogy célszerű lenne előítélet nélkül közelíteni a htm-okhoz (is), mert nyilván nem homogén ez a közösség sem, a közös elutasítottság azonban homogénné teheti, és az lesz ennek a homogénné váló tömegnek a „gazdája”, aki ezekre az érzelmekre képes (akár hamisan) rezonálni.
Azt persze, hogy mi a helyes megoldás (mármint a sok-sok tanuláson, találkozáson, gazdasági és személyes kapcsolatok szorosra fűzésén túl), nem tudom. Lehet, hogy az individualista módszerek ilyen méretekben nem is működnek.
Kedves @Érvsebész:, az „előítélet” (ne ítélj előítéletesen) egy olyan sztereotípia, mint amilyen a „nem szabad általánosítani”. Egyszerűen nem igaz, nem helyes, és nem életszerű.
Gondolj csak bele: Az ítéleteinket az életünk során összeszedett tapasztalatainkkal szedjük össze. Sok-sok, különféle, közvetlen, és közvetett tapasztalatból általánosítjuk őket. Amikor belekerülünk egy olyan helyzetbe, ahol ítélni kell (nem ítélkezni, hanem megítélni a helyzetet), akkor már jó esetben rengeteg, a tapasztalatainkból származó, addig összerakott ítélettel rendelkezünk. Ezek ilyenkor szükségszerűen lesznek elő- vagy éppenséggel (attól függ, honnan nézzük) utó-ítéletek. Elő-ítéletek abból a szempontból, merthogy végső sorom már készen állnak, már ismerjük őket, levontuk őket, és utó ítéletek ugyanezért. Vagyis, az elnevezésük tökmindegy, a természetük nem mindegy. A természetük, amely arról szól, hogy: 1. igazak, vagy helyesek-e ezek az ítéletek, 2. alapos, sokféle, logikus, racionális, nyílt, és értelmes meggondolások alapján vontuk-e le őket.
Tehát, ha nekem most ideáll egy jobbikos náci, vagy fideszes agyhalott azt bizonygatni „észérvekkel”, hogy de bizony az ő pártja a legjobb ezért meg azért, és az érvei nem is fognak rosszul hangozni, akkor én nem fogok rá hallgatni. Hanem az ezzel kapcsolatos „előítéleteimre”, vagyis előzetes ítéleteimre, vagyis a sok korábbi tapasztalataimból levont általánosításomra fogok hallgatni, amelyek pedig azt mondják, hogy…
Ezt a fentit csak úgy módszertanilag… Nem hiszem, hogy ennek az itteni közönségnek a nagyobb része nem tudna helyesen dönteni, ne tudna jó ítéleteket képezni, de néha nem árt a folyamat absztrakt menetét is vázolni. 😉
@Érvsebész: …de, kérlek, üss még! Üss! 😀
(Előírásos formaruházat: egyetlen mini szőrmebunda & tűsarkú combcsizma. [De ne piros, ha kérhetem, mer’ az tényleg kínzás…])
…Ne már, egyáltalán nem bántottál meg. Elnézést, ha ez jött le a hozzászólásomból! (Nem duzzogva írtam, hanem csokit zabálva.) Tényleg úgy gondolom, hogy igazad van az érzelmekkel és a kontramagyarkodással kapcsolatban is. – Nem kellemes elismerni, ha valaki rámutat az ember valamelyik defektjére, de hát ez van. 🙂
Hogy mit lehetne testületileg kezdeni a határon túliak érzelmi problémáival, nyilván nem tudom. Igazság szerint azt sem tudom, mit lehetne testületileg kezdeni a határon _inneniek_ különféle becsípődéseivel. (Sőt, francba, még azt sem tudom, a [női név] érzelmi problémáival mit kellene kezdenem… :D)
Viszont azt biztosan tudom – szép, nem szép –, hogy léteznek (akár csoportos) érzelmek, amelyeket nem csak átérezni nem tudok, de, valóban, elutasítok. És persze, hogy megint tök igazad van a differenciálás szükségességével kapcsolatban is.
@nerángass: +1
Most pedig megyek, és az előzetes eredmények alapján elkezdem begyakorolni a tükör előtt a szabatosan kivitelezett karlendítést…
@ipartelep: a sztereotípia nem előítélet – az előbbi segít a rádzúduló információ feldolgozásában, az utóbbi magát az elégséges információ beszerzését is akadályozza.
Mindenki előítéletes, persze; én nem vagyok az enyémekre büszke, és lehetőség szerint igyekszem úrrá lenni rajtuk de ez nem jelent semmit másokéira nézve. Nekem így jobb.
De úgyis épp készülök kikiáltani az Érvsebészet Szakadár Autonóm Köztársaságot, más megoldást nem látván.