A schmittmagyar nyelv védelmében (különkiadás a XI. rész helyett)
Eredeti szerző: Pásztörperc
Már megint nem tartom egy ígéretemet: a szaknyelvek ekézését jövő héten folytatom (ha esmég közbe nem jön valami). Most ugyanis új év van, és ha újév, akkor újévi beszéd, amit hagyományosan a köztársasági elnök tart.

Tudjuk: nem akármilyen köztársasági elnökünk van, hanem olyan, aki megválasztása után (a beszédes nevű Budai Polgárnak interjút adva) kifejtette hogy ebbéli minőségében fő feladata (mondhatnók, küldetése) a magyar nyelv védelme. Nyelvünk tisztaságának megőrzését tekinti mindennél fontosabb kihívásnak, köztársasági elnökként gondolkodásának középpontjába a magyar embert állítja. „A magyar emberek szép beszédéért, a fiatalok és idősek egészségéért, az oktatásukért és az egész nemzet összetartozásáért fogok dolgozni” — hangsúlyozta Schmitt Pál. Amint összegezte, Göncz Árpád a demokratikus intézmények stabilizálásában jeleskedett, Mádl Ferenc az oktatás, a tudomány és a kutatás támogatásáért, Sólyom László pedig a fenntartható fejlődés és a környezettudatos gondolkodás elterjesztéséért, valamint a határon túli magyarság elismertetéséért tett nagyon sokat — ő pedig a magyar nyelvért kíván.
Lássuk hát, milyen is az a magyar nyelv, amit meg kíván védeni tőlünk?
„Ne fogadjunk meg semmit, ne fogadkozzunk, csak tegyük a dolgunk bölcsességgel, emberséggel.” — kezdi a 3. bekezdést. Megállapíthatjuk, hogy a schmittmagyar nyelvből eltűnt a felkiáltójel. Nincsenek felszólító mondatok — valszeg azért, mert senkit nem kell felszólítani semmire: Orbán Viktor kijelenti, hogyan vannak a dolgok, és akkor azok úgy vannak. Ha azt mondja, felfelé esik a kő, ha azt mondja, szétnyílik a tenger. Nem kell rászólni, hogy „Múkodj!” — teszi a dolgát önként, saját akaratából.
„… összefogást mutatott a nemzet, mely nem kérdezett származásról, anyagi helyzetről, csak adott…” olvashatjuk a következő bekezdésben — és nem, itt nem akarom a mely kérdőszó és az amely vonatkozó névmás kapcsolatát taglalni: az egy bonyolult ügy. Egyébként is, amint később láthatjuk („a munkáról, melyet megtettek”), a vonatkozó névmás mibenlétével és használatával elnökünk nincs tisztában. Ne szőrözzünk ezen: mindenkinek vannak gyengéi. De hát van itt két másik olyan dolog, amit szóvá kell tennünk.
*Az egyik a hagyományos magyar nyelvtől oly idegen segédigés szerkezet (összefogást mutat; a szöveg egy későbbi részében: összefogást tanúsít). Az ilyen eltérésnek egy nyelvvédőnél csak tartalmi okai lehetnek. Gondoljuk végig: miben is más ez, mint az „összefog”? Igen, tiszta a képlet: elnökünk szerint maga az összefogás, együttműkődés másodlagos, mondhatnánk, fontatlan dolog — a fontos ennek a látszata: mutassuk (tanúsítsuk) azt az összefogást! Nyugodtan belevághatjuk a kést az alkotmánybíróság, a magánnyugdíjasok, a sajtó hátába, csak mosolyogjunk közben: ez elnökünknek egyébként is remekül megy. Soha ilyen szépen mosolygó elnöke nem volt még e sokat szenvedett kis népnek!
* A másik ez a -ról -ről rag. Elnökünxerint nem az a fontos, hogy a nemzet nem kérdezett meg ezt-azt, hanem az, hogy már eleve az adott témakörről se kívánt tudni semmit. Úgy véli, fontos és kiemelendő dolog, hogy a nemzet ne kérdezzen, csak tegye a dolgát (amit a nála okosabbak — és ezen persze Orbán Viktort értjük — majd megmondanak neki). Milyen csúf dolog is lett volna, ha a nemzet megkérdi, mit is tettek azzal a sok pénzzel, amit villámgyorsan összeadakozott a katasztrófa áldozatainak? (Zárolták.) A nemzet ne kérdezzen!
„Mindezek közben új alkotmányunk születik” — vezeti be elnökünk egy későbbi gondolatát. Tehát úgy véli, az alkotmány vmiféle spontán, kvázi természeti jellegű folyamat eredménye: megszületik, akár teszünk érte (vagy ellene) valamit, akár nem. Tehát nem a Fidesz stb. képviselői írják, gondosan, egyenként belefogalmazva a haverok érdekeit, egyenként ellehetetlenítve és szimbólumokkal helyettesítve a hatalom ellenőrzésének demokratikus intézményeit, konzekvensen leszavazva mindenki más javaslatait, nem! Alkotmány csak úgy lesz: születik. Ezért hát, mivel az nem a magunkfajta gyarló emberek műve, nekünk nem is lehet más dolgunk, mint hogy farokfelvágva betartsuk bölcs rendelkezéseit.
Vannak a szövegben apróbb hibák szép számmal (csapnivaló központozás, gondolatjel helyett rövid kötőjel stb. stb.), de méltatásunkhoz nem méltó, unalmas és olcsó poénkodás lenne ezeket csócsálgatni. Összpontosítsunk inkább a záró gondolatra, mert ennek nyelvi kifejtése a legfrappánsabb.
Közvetlenül az újévi jókívánság előtt ez a sor áll, mindenféle idézőjel nélkül, de „nemzeti imádságunk” részeként:
Isten, áld meg a magyart! Jó kedvel, bőséggel!
A figyelmes szemlélőt ez akár a Himnusz kezdő sorára is emlékeztetheti, bár alapvető eltérésekkel:
— áld helyett áldd,
— kedvel helyet kedvvel.
Fenti eltéréseket elemezve arra következtethetünk, hogy a schmittmagyar nyelvben nem lesznek mássalhangzótorlódások. Ha valahol három vagy több mássalhangzó kerülne egymás mögé, azokból csak az első kettő maradhat: a többit el kell hagyni. Meg kell állapítsuk: a schmittmagyar a hagyományos magyar nyelvnél kevésbé érthető, de lényegesen gördülékenyebb, kellemesebb hangzású nyelv lesz — olyan, amin folyamatosan mosolyogva is beszélhet az ember.
Akkor azonban, ha ez nem valamiféle véletlen hasonlóság (nagy szellemek, ha találkoznak), hanem tényleg a Himnusz kezdő sorára kívánna emlékezteni (erre utal a felkiáltójel is, ami ugyebár a schmittmagyarból kikopik), akkor le kell szögezzük, hogy Kölcsey schmittmagyarra átírása etikailag problémás — idézni szöveghűen szokás.
<
p style=”text-align: justify”>Mivel egy pillanatig sem kívánok megfeledkezni arról, hogy a köztársasági elnök támadhatatlan, maradjunk annyiban, hogy ha ezt bárki más tette volna, az valami egészen minősíthetetlen, ordenáré bunkóság lett volna. Így persze nem az, hanem egy új, (a fentiekben vázolt) jövő felé mutat. Annyit azonban kimondhatok: ez a jövő nekem nem tetszik.
<div class='sharedaddy sd-block sd-like jetpack-likes-widget-wrapper jetpack-likes-widget-unloaded' id='like-post-wrapper-192691293-16522408-6ab40231c654f' data-src='https://widgets.wp.com/likes/?ver=14.1#blog_id=192691293&post_id=16522408&origin=www.orulunkvincent.hu&obj_id=192691293-16522408-6ab40231c654f&n=1' data-name='like-post-frame-192691293-16522408-6ab40231c654f' data-title='Like or Reblog'><h3 class="sd-title">Like this:</h3><div class='likes-widget-placeholder post-likes-widget-placeholder' style='height: 55px;'><span class='button'><span>Like</span></span> <span class="loading">Loading...</span></div><span class='sd-text-color'></span><a class='sd-link-color'></a></div>
@Zigomer Trubahin: Lásd fentebb. Amatőr vagyok, az egész oldalt elmentettem, de nem tudom reprodukálni, nem értek hozzá. Ha valakit érdekel elküldhetem aztán bármit lehet kezdeni vele.
@na__most__akkor: … Azt viszont nem értem, hogy ékezet nélkül írók hogy mernek bármilyen magyar nyelvi témához hozzászólni…
Elárulom: például külföldön van, és csak angol billentyűs a gép. És nem tudja fejből az Alt gombbal előhívható karaktereket.
Én is jártam így már néhányszor. Mondjuk ha a hozzászólás elején jelzi, az nem baj.
@Wolff: Köszi! Közben sikerült egy szép linket is előbányásznom, ami még az eredeti verzióra mutat:
webcache.googleusercontent.com/search?q=cache:8AaAHqKc6UQJ:www.keh.hu/index.php%3Fsubmenu%3Darticles%26cat%3D22%26id%3D573%26details%3D1+http://www.keh.hu/index.php%3Fsubmenu%3Darticles%26cat%3D22%26id%3D573%26details%3D1&cd=1&hl=hu&ct=clnk&gl=hu&client=firefox-a
@HRes: Ez így igaz, csakhogy itt pont az a dolog iróniája, hogy Pálunk épp a magyar nyelvet akarja vérét ontva védelmezni, azt, amivel a leginkább hadilábon áll.
Ez mondjuk hősiesnek is tekinthető. Megfelelő szemszögből nézve.
Na ,… most ettől az „embertől ” vártok helyesen leírt és alkalmazott magyar mondatokat…… , Én a „rokonító forraszték ” után már kissé csínján bántam véle ….
Nos ,….. Pálotok,….Pinocchió f…án csüngő pamutbojtként őrködjön a magyar nyelv helyességéért , ….de könyörgöm,….ne írjon……csak őrködjön….
@Péter 2: Kérem elnézésedet (rühell, rühell). NEM a lapot próbáltam ezzel bármiképpen minősíteni, hanem arra kívántam utalni, hogy közt. elnökünk gondosan megválogatja, milyen nevű lapokkal áll szóba.
Visszaolvasva ez a szándék egyáltalán nem világlik ki a szövegből. Sajna, túl sokan olvasták már ahhoz, hogy én is elkezdjem itt javítgatni, de tényleg sajnálom.
Bocs!
@na__most__akkor: Ezek blogkommentek, blogkommentben meg nem nagyon vannak szabályok, ahogy a sima élőbeszédben sem. Egy beszéd, tévéadás, vagy egy újságcikk, vagy egy könyv: azok más dolgok.
Nyugodtan kritizálhatom egy blogkommentben angol billentyűzettel, hogyha egy könyvet adnak ki ékezetek nélkül. Az kicsit durva lenne, a blogkomment meg nem durva.
@Pásztörperc: semmi vész, csak ebből a húszból 15 évet én is ott laktam, és azért még emlékszem… 🙂 Viszont most kigugliztam neked, azért nem volt olyan nagy feladat. Szerintem annyit nyugodtan megtehetsz utólag is, akár lábjegyzetben, hogy a Stop szemlézése helyett az eredeti cinkre linkelsz: http://www.budaipolgar.hu/kedves-szomszed/Schmitt_Pal_elnoki_interju.html
Nem kedvelem.
@Péter 2: Javítottam.
@HRes: Annak, hogy a szóban forgó értelemben az áldd két d betűvel, a kedvvel két v betűvel írandó, nem kell „utána nézni”. Mindkettőt az általános iskola harmadik, negyedik osztályában tanítják, és ezt a tudást mindenkitől elvárják, aki magyar nyelvű iskolában eljutott legalább az alsó tagozat elvégzéséig. Hogy nem mindenki tesz eleget ezen elvárásnak? Az már más kérdés.
Kicsit fura, hogy a 168 óra és a Népszava szófordulatai jelennek meg ebben a blog bejegyzésben…
@Jamci: Sőt, Kuhn Béláé és Görgey Artúré is.
@Jamci: Teljesen rosszul latod, valamennyi magyar ujsag szofordulatairol van szo, ugyanis mindet mi irjuk. Nincs kivetel, tessek tanulmanyozni a mediatorvenyt, aprobetus reszeket foleg.
most mi.
snittpalibá csak magyarította a lájkol kifejezést kedvelre.
nem is értem én itt a poszt.
:)))
„…schmittmagyar nyelvben nem lesznek mássalhangzótorlódások. Ha valahol három vagy több mássalhangzó kerülne egymás mögé, azokból csak az első kettő maradhat: a többit el kell hagyni.”
Tehát scittagyar lesz az mától, nem schmittmagyar, köztársasági elnökünk neve pedig: Scitt Ál.
😀
Ha még egyszer előjön egy köcsög a Pali beszédével, bünti lesz. 😀
@nem kéne…:
http://www.iszolda.hu/mese/tabori_peldabeszed.html
Tábori példabeszéd arról, hogy mindig a gyerek neveli a szülőt…
Az index címlapon egyébként a következő ajánló kelti fel a figyelmet a posztra:
„A hagyományos magyarnál kevésbé érthetőbb, de lényegesen gördülékenyebb, kellemesebb hangzású nyelv lesz.”
Az érthetőbb fokozása lefelé: érthetőbb, kevésbé érthetőbb, legkevésbé érthetőbb. Felfelé: érthetőbb, sokkal érthetőbb, leginkább érthetőbb.
@Kettes: Akarom mondani: felfelé: érthetőbb, inkább érthetőbb, leginkább érthetőbb.
@nem kéne…: Ja , la , Isten, áldd meg a magyart = lájkold. ..ezt nem érteni nem kúl….
@igazságos: Igen , …a hírhozót üssük agyon….
@nem kéne…:
egy másik blogon olvastam a megfejtést:
jókedvel bőséggel = nagyon lájkol
@Jamci: pedig a birkak a masik oldalon legelnek…
@na__most__akkor: asztalnal ugy beszelek ahogy akarok. Ha hivatalosan kell megjelennem, akkor azert adok magamra…
@Nymus: Érdekes , egészen kultúrembernek tűnt,…..amíg nem lett Köztársasági Elnök. Talán , ….mert ahhoz valamivel több kell , mint amivel Pinocchió vaníliáskarikája rendelkezik….
Azert az enyhen szolva is rohejes, hogy
1. majdnem minden anyazo komment hemzseg a helyesirasi hibaktol a forumokon, ahol ez most a tema,
2. ezen lovagol az index, ahol alapbol minden cikk hemzseg a hibaktol.
Innentol kezdve annyira nem erdekel a topic.
@kíváncsivagyok: Igencsak lefáraszt már az ötödik fikázós blog. Az első és a második talán még poénos, de ez már csak nevetséges.
Amúgy meg Pali bá csak elmondja, amit elé raknak, úgyhogy azt lőjük le Új Év napján, aki megírta a szöveget, meg aki átolvasta és engedélyezte. 😛
„a beszédes nevű Budai Polgárnak”
A budai polgár a második kerületi önkormányzat lapja, amit akkor IS budai polgárnak hívtak, amikor az mszp-s Horváth Csaba volt a második kerület polgármestere.
Szóval örülök, hogy neked ennyire sokat mond ez a „beszédes név”.
Egy picit sokáig buliztam ma/tegnap, picit későn keltem ma, és aztán sokáig tartott, míg magamhoz tértem (térek). És most soha nem fogom megtudni, hogy mit írt Lucernaböde:-(((
@igazságos: Valóban, fáradságos dolog az igazság….
amíg szőnek a pók és sütnek a pék nincs probléma, csak a vízhiány kicsiny testem vegykonyhájában.
Hányan néztétek meg élőben palit? valakinek ez tényleg program?! bár volt valami komment, ami egyenesen hagyománnyá emelte eztet
@Largo Le Grand: A kommentet egyszer gyorsan bepötyögöd, és max elírsz valamit, vagy rosszul tudsz, nagy kaland. Viszont egy köztársasági elnöki beszédet illik elolvasni és átjavítani. A hivatal egészéről állít ki szegénységi bizonyítványt, hogy erre nem képesek.
@ulloiut: Hatalmas a te veszteséged, barátom. 🙂
Hadd meséljem el hogy volt.
Ülünk itt békésen ebben a kicsiny gall faluban, amikor is képregényi fordulat, jönnek a rómaiak! Juhééé, druida, ide a varázsitalt, balhé lesz, de mivaaaaaan?
Obelix, azt a falánk mindenedet, hagyjál nekünk is! De legalább ne mindet egyszerre, január elseje van, több nap mint kolbász, legyél picit beosztóbb!!!
De hát beszélhet neki az ember, ő csak piff és paff, időnként puff, láttátok mekkorát zsákoltam ezzel a dagadt centurióval, jeeee, most meg egy egész manipulust vágok be csűddel a jobb alsó ficakba, és így tovább, ad libitum.
Hát, ezek mentek itt amíg te békésen agonizáltál. 🙂
Mert ha ezek a mocskok , csak feleannyit törődnének a munkahelyteremtéssel , mint a saját haverjaik jó állásával,….akkor akár kormányozhatna a …….Fidesz is…..
Ez csak provokáció lehet!Ez a Schmitt-P nyilvánvalóan gúnyt űzött a Himnuszból!Fel kell jelenteni a médiahatóságnál.Ez többekhez jutott el,mint Ice-T.Példát kell statuálni!
@Zigomer Trubahin:
határozottan burlesk, I. Plebejus környezetével határozottan el tudja szórakoztatni nemzetét, mert volt ugye elöször ez a változat:
http://www.168ora.hu/itthon/boduletes-h … 67140.html
aztán itt van ez a változat, amit érdemes lementeni:
webcache.googleusercontent.com/search?q=cache:8AaAHqKc6UQJ:http://www.keh.hu/index.php%3Fsubmenu%3Darticles%26cat%3D22%26id%3D573%26details%3D1+http://www.keh.hu/index.php%3Fsubmenu%3Darticles%26cat%3D22%26id%3D573%26details%3D1&cd=1&hl=hu&ct=clnk&gl=hu&client=firefox-a
Isten, áldd meg a magyart! Jó kedvvel, bőséggel!
és attól tartok, hogy a KEH honlapon szereplő mostani változat se a végleges
Isten, áldd meg a magyart, jó kedvvel, bőséggel!
Ez ciki, de ennél azért jóval nagyobb gondjaink is vannak mellesleg.
Az senkiben nem merült fel, hogy ezeket a hibákat DIREKT tették a szövegbe, hogy legyen min rágódni?
Bár én nem vagyok elég képzett ideológiailag ehhez elvtársak…
valamit elfussantottam, mert középső változat helyett az elsőt adja vissza. Mindegy, Népszavánál még fellelhető:
http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=379886&referer_id=friss
Teljesen rendben volt a beszéd.
@OP: ha már nyelvtannáculós humorbombákat lövöldözől a másnapos index-olvasók közé, legalább olvasd át még egyszer amit leírsz. A „Lássuk hát,” kezdetű mondat végén a kérdőjel különösen fájt.
@loláb: Följebb már kértem elnézést. De ha gondolod, Tőled szívesen kérek még egyszer: elnézést!
na, úgy látszik, szóltak az NMHHsoknak, hogy kell valami, ami új csámcsognivalót ad az „Internet bátor, gyakran névtelen szabadságharcosainak”, s leszállnak Pali bácsiról:)
index.hu/kultur/media/2011/01/01/az_nmhh_szerint_nem_ice_t_a_magyar_sajtoszabadasg_hose/
@zeus123: Szabadságharcos lennék ? Pedig csak irogatok….
Off-topic:
@zeus123: „Így hát köszöntjük a művészt nálunk, a szabadság hazájában! It’s on!” – zárul a frappáns közlemény. Aláírás: „MNHH Kommunikációs Igazgatóság”.”
Vajon miért van az, hogy sem itt, sem az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóságtól érkezett, a magánnyugdíjpénztár otthagyására „igencsak határozottan ösztönző” levélnek nincs egyszemélyi aláírója, csak magát a szervezetet nevezik meg? Tudtommal mindenütt kell legyen egy olyan vezető, aki azért kapja a fizetése egy részét, hogy személyes felelősséget vállaljon az adott szervezet tevékenységéért… (Bele sem merek gondolni, csak nem fél a ‘zemberek megnevezni magát…?)
@Látnok.:
Aki nem használ ékezetet,az vagy egy nagyképű majom–mert,hogy Ő külföldön él–vagy egyszerűen hüje hozzá. Mielőtt belém kötnél,hat éve élek külföldön és használok „kinti” billentyűzeteket és mindet át lehet állítani.(A „hüje” illetve „hülye” írásmódok pedig tudtommal vitatottak illetve nincsenek szabályozva,tehát azt használom,amelyik szimpatikusabb)
Ja! Még csak KE sem vagyok,…………….
@Enemy No 1: „a ‘zemberek előtt megnevezni”
Bocsánat.
@HK417: Van egy harmadik lehetőség is, nevezetesen, hogy csak te tulajdonítasz ennek a dolognak ekkora jelentőséget.
Ezt nem hiszem el, azóta se szúrja senki szemét a helyet helyett helyett? Hát mi van itt, kérem?! 🙂