A röghöz kötésről és másról.
Eredeti szerző: jotunder
Azon a svájci egyetemen, ahol jelenleg vagyok, névleges a tandíj, egyáltalán nincs felvételi, és rengeteg külföldi diák van. Európa egyik legjobb felsőoktatási intézményéről van szó, az elnyert európai grantokat tekintve a legjobb ötben van. Az egyetem állami támogatása nagyobb, mint az összes magyar egyetem együttes költségvetési támogatottsága. Tervezik, hogy valamelyest emelik a tandíjat a 2015-2016-os tanévtől (akkor egy kezdő mérnők négynapi fizetése lesz a szemeszterenkénti tandíj), és tiltakoznak is miatta a diákok.
Igen, Magyarország sokkal szegényebb mint Svájc, éppen ezért kellene még Svájcnál is komolyabban vennünk a felsőoktatásunkat. A röghöz kötés szimbolikus jelentőségű, valójában nincs semmi haszna, ellenben ellentétes az uniós normákkal. Igen, néhányan majd ki fognak vándorolni, de ezt a folyamatot inkább erősíti a röghöz kötési klauzula, nem csillapítja. Amúgy csak vincentből három darab járt amerikai egyetemre tandíjmentesen. Sok ezer diák magyar jár különböző támogatott nyugati képzésekre ma is, egy vagy több félévre.
Panaszkodunk, hogy nincs magyar egyetem a legjobb kétszázban, de az elitegyetemeinktől olyan összegeket zárolnak, hogy szénszünetet kell tartaniuk.
A kormány ma ugrómiklósait, bayerzsoltjait, szeretőszabolcsait, tehát a gyakorlatilag teljesen iskolázatlan zsoldosait uszítja a diákokra, összevissza szájal, improvizál, ahelyett, hogy fölnőtt módon kezelné a helyzetet. Az ellenzéki erők egy része pedig rátelepszik a diákokra, hátha tud fél százalékot javítani a támogatottságán.
Nyilvános konferenciát kellene rendezni a felsőoktatásról, szakemberek részvételével, pontos adatokkal és információkkal kellene ellátni a társadalmat. Maroznak van igaza, meg kellene kísérelni elmagyarázni a polgároknak, miről is van szó. Hogy miért ? Mert így mulat egy magyar úr, mert az igazmondás luxusát igenis megengedhetjük magunknak, néha csak az ízéért is érdemes bullshitelés helyett becsületesnek lenni.
A kormányzati habonyárpik már teljesen elfeledkeztek arról, hogy léteznek valós folyamatok, számukra csak propaganda létezik, ráadásul most naponta változtatták meg a véleményüket, teljesen imbecillis módon.
A felsőoktatás problémáit nemcsak megoldani, de teljes mértékben feltárni sem lehet pár hónap alatt. Magyarországon egészen páratlan módon emelkedett a sokszorosára az egyetemisták száma két évtized alatt, egyszerűen mást jelent a felsőoktatás 2012-ben mint a rendszerváltás idején. Egyes intézményekben az oktatók képesítése nem felel meg a törvényi feltételeknek, valóban léteznek minősíthetetlen színvonalú képzések, értelmetlen párhuzamosságok, pazarlás a felsőoktatási közjószággal. Az lenne meglepő, ha nem így lenne. A diákok leggyengébb harmada felkészültségében, munkakultúrájában alkalmatlannak tűnik a felsőoktatásban való részvételre, a felső öt-tíz százalék pedig elképesztően tehetséges. Nagyjából ugyanez igaz az oktatókra is.
Együttműködésre lenne szükség a kormányzat és a felsőoktatás szereplői között, leginkább, tudom ez most nem lesz népszerű, a kormányzat és az egyetemi vezetők között. De a kormány csak a csürhéjével akar kommunikálni, mert a csürhéjében bízik, a békemenetes fanatikusokat tünteti ki, bennük van a reménye, ők háborúban gondolkoznak, ők a háborúban jók, nekik a háborúhoz van tehetségük.
A béke komplikált. A béke nehezen kommunikálható. A békében nincsenek egyszerű igazságok, a béke nem fekete vagy fehér.
Orbán a távoli múltban, tehát úgy két hete, még önfenntartó felsőoktatásról beszélt, aztán tanácskozott a Terrorelhárítással, Kapocs Zsóka expasijával, tehát az összes fontos szereplővel, és most műfüves pályát avat, és szenteltet, miközben a sameszainak fogalma nincs róla, mennyit engedhetnek. Balog lelkész úr egyik nap azt mondja, hogy egyetlen jogász és közgazdász tanulmányait sem finanszírozzák, majd huszonnégy órával később már azt állítja, hogy csak az intézményi kapacitás szabhat határt a felvételnek. Kitalálták a röghöz kötést, pár értelmetlen, de jól kommunikálható baromságot, és abban bíznak, hogy megússzák. Lehet, hogy igazuk lesz, nem tudom. A miniszterelnök a hatalmat akarja, az Orbán-Lévai-Simicska birodalom urát nem érdekeli a felsőoktatás. Még csak tönkre tenni sem akarja. Annyira azért nem fontos a számára.
Én nem fogok tizenhét éves gyerekeket arra biztatni, hogy csukassák le magukat. Nem fogok nekik olyasmit írni, ami jól hangzik, de nem igaz. A felsőoktatás helyzete bonyolultabb annál, hogy fel lehessen írni egy molinóra. Vannak dolgok, amelyek egyszerűen nem férnek el azon a molinón. És most eljött az ideje, hogy ezekről kezdjenek beszélni azok, akiknek ez a dolguk.
<div class='sharedaddy sd-block sd-like jetpack-likes-widget-wrapper jetpack-likes-widget-unloaded' id='like-post-wrapper-192691293-16520456-6aea527b41b8a' data-src='https://widgets.wp.com/likes/?ver=14.1#blog_id=192691293&post_id=16520456&origin=www.orulunkvincent.hu&obj_id=192691293-16520456-6aea527b41b8a&n=1' data-name='like-post-frame-192691293-16520456-6aea527b41b8a' data-title='Like or Reblog'><h3 class="sd-title">Like this:</h3><div class='likes-widget-placeholder post-likes-widget-placeholder' style='height: 55px;'><span class='button'><span>Like</span></span> <span class="loading">Loading...</span></div><span class='sd-text-color'></span><a class='sd-link-color'></a></div>
Hadd tegyek annyi kiegeszitest a poszthoz, hogy ha a kormany folytatja ezt roghozkotesi dolgot, akkor nehany ev mulva el fog veszteni nehany pert, es valoszinuleg tovabb folytatja a nyugat elleni gyuloletkampanyt, mialatt megprobal nem fizetni.
A felsooktatas ismetelt megsarcolasa, a mar naponta valtozo koncepciok, amelyek lenyeges kerdesekre most mar latszolag sem adnak valaszt, tervezhetetlenne teszik a munkat, illuzorikussa mindenfajta minosegi javitast. Minden dontes egyetlen ember kezeben van, akit a felsooktatas meg annyira sem erdekel, hogy legalabb latszolag koherens nyilatkozatokat tegyen rola.
@Solymos András: nem lenne baj, de mondjuk fel sem merülni ilyen probléma, ha működne a gazdaság, az állam a maga dolgával törődne, azt jól csinálná, de nézd meg, az ingyenes oktatásban részesült „politikusok” mecsoda spílerek!!
@dzsugasvili: Dugd is a fejed a homokba… Mert ugye az zuniverzum megszűnik magyarország határainál.. Vagy ott 2*2=5..
@maxval, a gondolkodni próbáló birca:
„Ezt visszaállítani abszurdum. Persze a buta proli csőcselék tapsolni fog hozzá. „
Ez sajnos így van.
Magyarországon sok szavazatot lehet azzal gyűjteni, hogy „vegyük el a pénzt a gazdagoktól”
A proli meg tapsol hozzá. Az igazi gazdagok szintén tapsolnak, hiszen ők már cipruson tartják a pénzüket.
Aki szív, az a dolgozó ember, aki átlagbért mer keresni, ezért kikiáltják szemét ingyenélő gazdagnak, akitől el kell kobozni a vagyonát.
@dzsugasvili:
Az a baj ezzel (mármint a hozzáállással, miszerint „kintröl” ne ugasson bele), hogy azok, akik kintröl „beleugatnak” egy másik szemszögböl látják a dolgot, mint azok, akik itthon vannak. Nyilván nincs mindenben igazuk, söt, nem is lehet mindenben, de az miért jó, ha azonnal elutasítjuk a véleményüket csak azért, mert „ök jól élnek”?
Sokkal elörébb lennénk, ha néha belátnánk, hogy nem mi vagyunk a világ közepe és elfogadnánk, hogy rengeteg nemzet nálunk sokkal sikeresebb, okosabb. Biztos azért vannak elörébb, mert ök is azt a sémát követik, mint mi, igaz?
Mindenki a politikusokat szidja, pedig elsösorban mi magunk vagyunk a felelösek mindenért. Ki választotta orbánékat 2/3-al? Mi. Miért nem látjuk be, hogy bezony ma Magyarországon (nagyon kevés kivétellel) mindenki adót csal, lop és hazudik. Lehet ezen besértödni, de ez az igazság. Ugyanezt teszik a politikusok is, csak nagyban? Mikor fogunk eljutni odáig, hogy olyat pártot/pártokat válasszunk, akik nem lózungokat ígérnek, hanem valós célokat tüznek ki és ezek számonkérhetöek is rajtuk?
Mit ígért orbán mielött 2/3-ot kapott???? SEMMIT. El se árulta a választási ígéreteit, hisz akkor ellopta volna az „ellenzék”. Mi meg beszoptuk. Ezt is.
Ha ezen változtatni akartok, akkor azért tenni kell valamit. Ki kell menni már csak szolidaritásból is a tüntetésekre. Nem csak akkor, amikor a saját egzisztenciánkat érinti a dolog, hanem akkor is, amikor a szomszédét. Ha továbbra is csak lapítunk és kussolunk, akkor marad minden a régiben, ahogy a szocializmusban.
@dvhr:
„Hadd tegyek annyi kiegeszitest a poszthoz, hogy ha a kormany folytatja ezt roghozkotesi dolgot, akkor nehany ev mulva el fog veszteni nehany pert,”
A mostani röghözkötés eredménye legkorábban 14-20 év múlva értékelhető ki, ugyanis az a feltétel, hogy a következő 20 év alatt kell 6-8-10 évet magyarországon dolgozni.
De, hogy ennek mi értelme?
Mi értelme, hogy ha valaki lelép, akkor 14-20 év múlva fizesse vissza a képzése költségeit?
@nincs_itt:
Bármelyik bécsi pékségben veheted. 32-34Cent.
Órabér? Magasabb. De ennyiböl miért nem Luxemburggal hasonlítjuk magunkat, hisz ott még több?
Ez a demagógia vazze. Hasonlítsuk magunkat a szlovákokhoz, vagy még inkább a románokhoz. Mert hozzájuk állunk közelebb, minden szinten…..
@maxval, a gondolkodni próbáló birca: az amerikai egyesult allamokban is progressziv jovedelemado van. alacsonyabb jovedelmekre 15 szazalek az ado, de az atlagos jovedelmek mar 25 szazalekkal adoznak, es 80000 dollar felett belep egy 28 szazalekos adokulcs is.
Egyébként meg az egész hülyeség. Amit az állam finanszíroz a költségvetésből, az INGYEN van annak aki igénybe veszi, s ezért cserébe követelni bármit is abszurdum. Ezen az alapon lehetne pl. járdahasználati díjat is szedni mindenkitől, aki nem fizetett tavaly adót (pl. a külföldi turistáktól).
Szóval ha az államnak nincs pénze afelsőoktatásra, akkor tandíj és kész.
Egyébként az ilyen diákszerződést úgyis csak az fogja betartani, aki be akarja tartani. Aki nem akarja, attól az állam nem fogja tudni kikényszeríteni a betartást. Ilyen hülye szabályok betartattatásához előbb diktatúrát kell csinálni.
Az ingyen diploma kutya fas…t sem ér!
@jotunder:
Jobb a szlovák recept szerintem vagy a legjobb ha marad az egykulcsos.
@maxval, a gondolkodni próbáló birca: maradhatna mondjuk a felszuperbrutto.
@Jaffar: Bocsi de te hasonlítottad a magyar bérekhez a bécsi zsemle-árat!
A bécsi zsemle-ára a bécsi fizetésekhez aránylik.
De még egyszer leírom, hátha megérted: én itt dolgozom és élek, vagyis köszönöm, tudom mi mennyibe kerül, a fizetésemhez mérten.
@bürger: az osztrak, nemet, skandinav ingyendiplomakra gondolsz? vagy a majdnem ingyenes svajcira ?
Évtizedek óta nincs magyar egyetem a legjobbak között. Ennek az oka az, hogy nincs pénz és néhány egyetem nem ad naprakész, piacképes, életképes, jól hasznosítható tudást amiből meg lehet élni, pénzt lehet vele keresni, családot lehet alapítani. Azzal a tudással amit az adott felsőoktatási intézményben lehet szerezni. Így aztán nem mérhető publikáció szám, idézettség, satöbbi. Nem is ez a lényeg szerintem. Egy felsőoktatási intézmény adjon életképes tudást. Nem hiszem, hogy a magyar oktatás versenyképes lenne olyan kutatókörnyezettel mint amelyik pl. egy amerikai méretű iparnak végez kutatásokat és ennek megfelelően invesztálnak bele és ekkora a felvevőbázisa a végzősöknek. Bár időről-időre vannak olyan eredményeink amikre méltán lehetünk büszkék és figyelembe véve a nehézségeket sokkal nagyobb elismerést érdemelnének mint amilyet bármilyen nemzetközi rangsor mutathatna.
Nézzük egy kicsit nagyobb távlatban. Az első világháború után nem maradtak bányák és erdők és ipar se sok Magyarországon. Abból kellett főzni ami volt. Mezőgazdaság és szürkeállomány. A Horthy-korszakban volt kultuszminiszter az a Klebersberg Kúnó aki úgy gatyába rázta az oktatást, hogy azok akik akkor tanultak az utána következő diktatúrák miatt külföldre kényszerülve Nobel-díjakat kaptak világszínvonalú munkájuk eredményeként. Azoknak a Nobel-díjaknak amikre büszkék vagyunk az oktatási alapjai abban az érában lettek lerakva. Kellett hozzá a magyar oktatási alap és a külföldi működőképes gazdaság és kutatómunkát támogató körülmények. Csak egy példa Neumann János, tessék utánaolvasni, hogy milyen tanulmányi és családi alapjai voltak ami messze a legjobbak közé emelte. Mert mindkettő fontos.
Az oktatás az emberbe fektet be akinek a jólétéért ki van találva az egész társadalom, állam, iskolák, egészségügy, szórakozóhelyek, minden. Ha az ember tudása válik a központi értékké akkor az ember válik központi értékké.
Aztán a Klbersberg Kúnó-féle időszak után jött egy elszigeteltség ahol az Esterházy kastély szalonját istállónak használó szovjet elvtársak útmutatásával beindult egy szellemi mélyrepülés. Ebből jövünk kifele. A diktatúrában nem a tehetség hanem a kapcsolat számított. Nem a világ ismerése volt a lényeg hanem egy importált ideológia szolgai elsajátítása. A Kúnó korszakban a tanárnak azt mondták, hogy 200 pengő fixszel az ember könnyen viccel. Merthogy a szellemi munkást rendesen megfizették. Aztán mindenki járhatott egyetemre „ingyen” a szocializmusban de a szellemi munkát kevésbé fizették meg mint a kétkezit. Ideológiai alapon. Tudom, avíttnak hangzik ma már szerencsére de ez az emberanyag van nagy számban jelen az országban és a Parlamentben is. Nincs széles látókörű tehetségek közötti nemes versengés a figyelem középpontjában ami a középszerűt a többre törekvésre ösztönözné példákat állítva elé hanem a sok lúd disznót győz el alapján a középszer piedesztálra emelésével a média határozza meg a követendő példát. Szánalmas minőségű cikkek, sorozatok, vetélkedők, sóműsorok és blogok vannak a figyelem középpontjában, a bulvár (Puzsérosan) megafonjai miatt nem hallani a minőségről, most a bulvár a külföldről importált igazodási modell, „minőségi” mérce. Pedig ennek az országnak sokkal jobb szellemi, kultúrális örökségei vannak csak az a világod amire figyelsz. A könyvtár könyvei átesnek minőségi szűrőn, a blogok, a média a középszerből él és azt élteti mert a kattintás az isten. Ez a nyugati modell nem az a Nyugat ami 1908 és 1941 között volt olvasható.
A demokráciában a választók szellemi minősége határozza meg a politikusok szellemi minőségét ezért az oktatás és közművelődés sokkal fontosabb minthogy azal el lehetssen intézni, hogy nincs rá pénz. Minél kevesebb a pénz annál kevésbé tanulnak és minél kevésbé tanulnak annál tanulatlanabb embereket választanak vezetőnek mert ők tudnak olyan üzenetet eljuttatni a célközönséghez amire azok vevők. Hiteles vezető tanítani akarja a népet, hogy az tanult, széles látókörrel megfelelően tudjon választani.
A tudás az a jószág amit egyszer eladsz és utána még mindig megvan neked. Ez ingatlanra, földre, értéktárgyra nem igaz. Elég csórók vagyunk ahhoz, hogy nagyon meg kelllene becsülni azt ha valaki tanulni akar mert igénytelen, lusta, léhűtő tudatlan emberek nem viszik előre az országot, aki tanulni akar az viszont előremozdíthat a saját és a közössége sorsán. A szerencse felkészültség és lehetőség kérdése. Hiába akarnak lehetőséget teremteni ha nincs felkészültség és hiába felkészült valaki nem lesz szerencséje ha nincs lehetőség. Még mindig igaz az ami 1920 óta fenáll, hohy nincsenek aranybányáink, nincsenek ércben gazdag hegyeink, nincsenek jelentős erdőink. Abból tudunk főzni ami van. Mezőgazdaság meg szürkeállomány. A tudás aztán bevonzza a tőkét hogyha világviszonylatban összehasonlítva is kiszámítható, vállalkozóbarát környezetet teremtenek. De ha csak Kínával akarunk versenyezni bérben akkor kurva csórók maradunk addig amíg utódok híján ki nem halunk. Megértem, hogy komplikált hozzányúlni az oktatáshoz de látszik, hogy hozzá kell nyúlni és két és fél év óta nem látok érdemi előrelépést aztán egy tüntetésre reagálva hirtelen azt mondják, hogy hétvégére meglesz az eredmény. Ez nehezen hihető.
Az oktatás drága és valakinek fizetni kell de ha jó a rendszer, működőképes mert életképes tudást ad és jól lehet vele keresni akkor úgy gondolom a többség látja értelmét erre adózni.
A japánok az elvesztett 2. vh után körbenéztek a világban, hogy mit-hol csinálnak a legjobban és működőképes mintákat átvéve és a helyi adottságokhoz igazítva alakítotttak ki oktatást, közlekedést, mezőgazdaságot, ipart. Szellemileg nyitottak voltak és maradtak az újra amit a hagyományosan szigorú közösségi erkölcsi rendszerrel párosítva a világ vezető hatalmai közé emelkedtek ismét.
@Solymos András: „majd tanulmányaikat befejezve miután elheylezkednek, a dolgozóK -d-i-p-l-o-m-á-s-o-k- összedobják a köv generáció tanulmányait”
jogszabalykereso.mhk.hu/cgi_bin/njt_doc.cgi?docid=141787.574650
@nincs_itt:
Ezt írtad vazze : „De ameddig az átlagos árak megegyeznek pl. az osztrák árakkal,”
Erre írtam. Éééééértem?
„A bécsi zsemle-ára a bécsi fizetésekhez aránylik.”
A magyar fizetések a magyar gazdaság teljesítményéhez, ill. a magyar munkavállalók teljesítményéhez aránylanak. Amíg nem lesz gazdasági fejlödés és nem lesz munkaeröhiány, addig a bérek sem fognak emelkedni. Ma is lehet több százezret keresni Mo.-n, s ehhez nem kell feltétlenül seggnyaló csicska kormányközeli embernek lenni, bár kétségtelen, hogy úgy könnyebb.
tgm.transindex.ro/?cikk=800
tgm itt ír a felsőoktatásról, persze általánosságban
„Ha az egyetemek nem közelednek a közjavak (commons) definíciójához, ha nem tartják a lehetőségig nyitva a hozzáférést, ha nem bontják le a bénító hierarchiákat, elvesztik a sajátszerűségüket, és nem lesznek egyebek, mint technikai eszközök a középosztályi munkanélküliség elhalasztására (ezeket a munkanélkülieket tehát a szüleiknek kell majd eltartaniuk, nem a társadalomnak, ami persze megtakarítás). Ebben a keretben a tudomány már csak ürügy vagy díszlet, részben eltekintve azoktól a technikai részlegektől (mérnökség, menedzsment, business school, jog stb.), amelyek közvetlenül a piac, az árutermelés szolgálatába állítható készségeket állítják elő. „
@jotunder:
Végülis az kb, olyan, mint az új szlovák adórendszer.
Valójában ez itt egy politikai kérdés. Miután ki lett kiáltva – ok nélkül – az egykulcsos adó valamiféle sátáni fideszes gonoszságnak, nyilván le kell cserélni a buta mucsai bunkók miatt. A lényeg: úgy legyen lecserélve, hogy valójában de facto maradjon az egykulcsos, mert alapvetően jobb a jelenlegi helyzetben. Szlovákiában ez történt: 2 kulcs, a kisebb 19, a magasabb meg 23 %, s a magasabb évi 36 ezer euró bér felett lép életbe. Az eredmény: az emberek 99 %-a továbbra is 19 %-ot fizet.
„Én nem fogok tizenhét éves gyerekeket arra biztatni, hogy csukassák le magukat. Nem fogok nekik olyasmit írni, ami jól hangzik, de nem igaz. A felsőoktatás helyzete bonyolultabb annál, hogy fel lehessen írni egy molinóra. „
Ezért nem kell tüntetni, hanem inkább befogni a pofát, ezzel elfogadva a három nap alatt összegányolt fideszhazugságot!
Mert most a nyugalom ideje kell, hogy jöjjön, hiszen itt minden a legnagyobb rendben, a kormány törekszik a kompromisszumra!
Ennek kell lennie!
Ki kell beszélni a problémákat!
1, nincs egyenes arányosság a pénz mennyisége és a színvonal között
2, ha nem loptak/sikkasztottak/PPP-ztej volna el tíz- és százmilliárdokat a t. rektor elvtársak, maradt volna pénz az oktatás minőségének fejlesztésére is
@Jaffar: Barátom, egy liter benzin mennyibe kerül Ausztriában??? Van zsemle 15 centért és 50 centért is! A magyar munkavállalók teljesítménye semmiben nem gyengébb, mint az osztráké. A gazdaságot pedig szisztematikus rombolta le a az elmúlt 22+40 év…
Mivel mindkét ország árszínvonlát ismerem, ki merem jelenteni, hogy a fizetések között tátongó szakadék nem mutatkozik az árakban!
Na, mégsem hírdetik meg a ponthatárokat!
Orbán tanügyi hangja, ez a Balog nevű kiszállt prédikátor, segget csinált főnöke szájából…
A jogi és gazdasági szakok mellett csak tandíjas képzés indítható a kommunikáció, a nemzetközi tanulmányok és az andragógia szakon.
@nincs_itt:
Én is ismerem mindkettöt és nyugottan ki merem jelenteni, hogy a két nemzet között igazdasági szinten is van szakadék. Ezt tükrözik a fizetések.
S akkor még a munkamorálról, tudásról nem is beszéltünk. Tegyük hozzá, hogy sajnos. Ráadásul egyhamar nem is fogjuk behozni a lemaradásunkat.
Komolyan ennyire hülyék lennénk mi magyarok?
Azt hiszitek, hogy csak azért nem keres valaki 1200 Bruttót Mo.-n, mert vkik ezt nem akarják?
/facepalm
@dzsugasvili: „de nem merném megmondani azért, hogy pontosan hogy kéne az egész rendszert átszervezni.”
Pedig a te neveddel ez a határozottság lenne a minimum. 😉
Egyébként nem értem, hogy a bejegyzést ki hogyan értette, szerintem nem a felsőoktatás problémáinak megoldását, hanem egy megalapozó feladatot jelölt meg. Szóval nem most rövid hozzászólásokban, amolyan „online kocsmában” kellene kiötleni a tutit, mert akkor Orbántól nem különbözünk.
Visszakanyarodva a cikkhez: hajrá, szervezzétek meg, üljetek le, én biztosan elmegyek hallgatóságnak. Mivel a szakemberektől nem azt várjuk, hogy egyezzenek meg kompromisszumban, ezért legfeljebb tényleg egy felvilágosító anyagot lehetne készíteni belőle. Elmagyarázni fontos összefüggéseket ti is és mások is sok platformon, fórumon megpróbálhatjátok, nem biztos, hogy ebből sokkal többre van szükség, mint ami van. Ahogy mások is jelezték már itt, hogy a fociakadémiák kielemzése pl. kétségtelenül több figyelmet ragadna meg.
A szakemberek értéke a kormányzás gyakorlatában az, hogy ha egy politikai szereplő megfogalmaz egy beavatkozást, akkor azt minőségében jobbá tegye: összefüggő beavatkozássorrá érlelje, megszüntesse az ellentmondásait, megvilágítsa a nem szándékolt hatásait, alternatív költségeit. Aki az adott szakpolitikai irányt maximálisan elveti, még talán az is segíthet aminőségi javításban. Én viszont elsődlegesen azokhoz a véleményekhez csatlakoznék, akik azt mondják: ezzel a kormánnyal nincs miről tárgyalni, ezt a kormányzási módot meg kell szüntetni. Magyarul az aktívan ellenálló diákok ma az aktorok: az oktatásgazdaságtani/neveléstudományi szakember a talonban tartott elképzeléseit csiszolgathatja, egyébként meg vigye inkább a lenézett molinókat, meg nyissa ki a száját a rektori/dékáni tanácsban, ha a tudása villogtatására még esélyt akar kapni. Mármint, ha fontos neki, hogy itt valami jobb legyen.
Provokatívan azt is mondhatnám, hogy nem elsődlegesen több okosság, hanem több gerinc kell most!
@lpt1: csakhogy ez az összeget a kedves elvtársak eltapsolják (440e/év, én kevesebbre emlékeztem, furcsa)
zipp.hu/belfold/2012/12/20/felsooktatasi_atalakitas_-_balog_csak_az_intezmenyek_kapacitasa_szabhat_hatart_a_felvehetok_szamana
ez egy 12 ora 11 perckor kiadott hir.
index.hu/belfold/2012/12/20/megsem_hirdet_meg_ponthatarokat_a_miniszterium/
ez pedig a 15 ora 43 perckor kiadott
tehat. 12 ora 11 perckor meg csak az intezmenyi kapacitas jelentheti a korlatot, ami harom es fel ora mulva mar azt jelenti, hogy jogon, gazdasagi, kommunikacios, nemzetkozi tanulmanyokon az intezmenyi kapacitas nulla szazalekat hasznaljak ki.
ezek tenyleg bajt akarnak ????
@lpt1: btw a kimentek ezt nem fizetik úh nem értem a logikádat
@jotunder: Milyen bajra gondolsz? Hogy kimegy még pár ezer fiatal az utcákra bulizni?
Na akkor jó! de a gazdasági szakadék ismert, az okai is ismertek. A fizetések valóban ezt tükrözik. A munkamorál és a képzettség, tudás, biztosan nincs akkora távolság, mint ahogy gondolod!
A nem létező gazdaság az oka, a keresetek kritikán aluli szintjének. Elértük az a „nívót” ahol Kína tartott kb. 20-25 éve…
Szóval a mindenkori politikai elit gazdasági és társadalmi impotenciája, aminek a következményei mára buktak felszínre! Akik most osztják az észt, 20 éve is ott ültek és hazudoztak, teljesen elszakadva a rögvalóságtól… Ennyi. A megoldás – részemre – a távozás volt.
@3dom’f’speech: „2, ha nem loptak/sikkasztottak/PPP-ztej volna el tíz- és százmilliárdokat a t. rektor elvtársak, maradt volna pénz az oktatás minőségének fejlesztésére is „
A felsőoktatás állami támogatása 2013-ban az ideihez képest lényegesen csökken, ez a pontod tehát egyszerűen kamu.
@nincs_itt: Vazze azért mégis a diplomások között a legkisebb a munkanélküliség. A bölcsészek között 3%, és ők állnak a legrosszabbul.
A felsőfokú végzettség nem azért kell, hogy amit az egyetemen/főiskolán tanul a nebuló azt azonnal egy az egyben használja (volt ilyen, a Küker Főiskola, ahol mindenki tudta, hogy mit kell apiros papírra írni és mit a sárgára – aztán amikor a szín megváltozott, sokaknál beállt a pánik), hanem mert elsajátít egy tanulási és gondolkodási készséget, amellyel sokkal jobban tud alkalmazkodni a változó világhoz, mint anélkül. A felsőoktatási vitákban többször leírtam, és le fogom írni: a legkeményebb fizetős főiskolán tanítottam a legutáltabb tárgyat két évig, és ezzel együtt mondom, hogy azok a fiatalok sokkal jobbak lesznek, mint a (már nem olyan) fiatal (egyáltalán nem) demokraták.
@Solymos András: Nem unalmas azokat ekézni, akik kimennek? Ennyi erővel mindet lehetne basztatni azzal, hogy mennyi családi pótlék ment el feleslegesen, nem? Vasfüggönyt ne építsük vissza?
@Szindbad: szerinted meddig lehet az embereket pofan hazudni ????
@jotunder: A magyar embereket? Törököt is elviseltük 150 évig..
@Solymos András:
Ne tessék etetni, vagy ha nagyon ahhoz van kedved, akkor vegyél egy pár galambot, és etesd azokat.
A szocializmusban NEM volt tandíj.
Én akkor tanultam, onnan tudom.
Ami anyádat meg nagybátyádat illeti, valamit félreérthettél.
Nem volt tandíj, akármennyire jól kerestek is a szülők.
@Kakimaki0123456789:
Fejtsd már ki, mi haszna abból az államnak, ha az állami pénzen kitaníttatott orvos Angliában dolgozik?
Bocs, de aki az én pénzemen tanult, attól elvárom, hogy azt valahogy visszafizesse. Vagy a munkájával, vagy ha úgy nem akarja, akkor pénzben, kamatokkal.
Az úgy nem megy, hogy itt ingyen tanulok, aztán meg jó pénzért elmegyek külföldre melózni. Ahhoz szegény ez az ország, hogy gazdag országoknak képezzen ingyen súlyos összegekbe kerülő szakembereket.
A liberalizmust nem kéne a hülyeséggel keverni.
@jotunder:
Gondolom, te sem mérmnöknek vagy orvosnak tanulsz ott ingyen.
Az ingyenes bölcsészdiplomát illetően pedig igaza van: szart sem ér.
Igaz, abból a fizetős sem.
@Kuviklacz:
Érdekelne azért egy olyan felmérés is, hogy hány %-ban dolgoznak a tanult szakmájukban.
@Budapesti Szeretkezési Vállalat: Tetszett volna EU ellen szavazni. Az ugyanis erről szól!
@jotunder: Nézted a videókat? Ezek buliztak. Bőven az elején vagyunk még.
@Jaffar: Pedig, a magyar árak PONT akkorák (na jó, van, amiben magasabbak), mint az osztrák árak, Magyarországon kicsit építünk csak drágábban hidat, vasutat, autópályát, metrót, mint Ausztriában.
Aztán így nem jut a magyar eladónak, meg a magyar melósnak belőle.
Érdekes módon egy holland targoncás PONT ugyanakkora értéket pakol át a targoncájával, mint egy magyar, csak az ő munkája többet ér.
Mert ugye ő holland minőséggel pakol.
Meg a német kamionos német minőséggel vezeti az autót.
@jotunder:
Mondjuk ezekben a szakokban igazuk is van, ki a francnak kell állami pénzen képzett médiaszakos vagy személyzetis (bocs, újabban „emberi erőforrások” – mert valami agyatlan csak szó szerint tudott fordítani annó) (stb.) ?
@Budapesti Szeretkezési Vállalat: iszol te eleget ?
@CyberPunK:
Nem igazán. Talán nézz utána.
@jotunder:
Vizet? Azt hiszem, igen.
@maxval, a gondolkodni próbáló birca: A fejlett országokban nem jellemző a lienáris adórendszer, ez zöldség. Szlovákiával meg akor példálózzál, amikor majd egyrészt ugyanazt látod átmenve a határon, mint Ausztria felé, másrészt meg ha nem Trianonon fog az összes birka sírni, ha az kerül szóba,
@jotunder:
(De ahogy látom pontos válaszból, nem lőhettem nagyon mellé…)
@Kuviklacz: Nem tudom a pontos statisztikát, de mondjuk a bölcsészek 3%-os munkanélküliségi rátája, szerintem, alulbecsült…
Valóban tanulási és világszemléleti hozzáállást IS ad a felsőoktatás, de leginkább a szakmai tudásért járnak oda a fiatalok, amit gyakorlatilag azonnal pénzre válthatnak.
Itt egy link:
http://www.felvi.hu/diploman_tul/talalj_munkat/munkaeropiac_julius
Itt a diplomás munkanélküliek számának megnégyszereződéséről írnak…
Szóval, hagyjuk az agit-prop szöveget, marad a valóság, nincs gazdaság, nincs munkahely, tehát a diplomás sem talál munkát… Ennyi!
@Kuviklacz:
Mondjuk Ausztriának van vagy 45 év előnye.
Ezt talán nem kéne elfelejteni.
@kolbászoszsömle: STIMMT!