Vissza Sztálinhoz!
Eredeti szerző: Pásztörperc
Az országgyűlési választás előtt azt írtam:
http://orulunkvincent.blog.hu/2010/04/08/nincs_kire_szavazzak_a_fidesz_stb
Nektek, hogy az Orbán Viktor vezette Fidesz stb. Magyarország egyetlen kommunista pártja, és ezt első érvként gazdasági programjának zanzájával támasztottam alá, imígyen:
„Gazdasági programjának… két pillére az államosítás és a hatósági, illetve támogatott árak rendszere a piac rovására.
Kaptam érte hideget is, meleget is, olyan sajátos nyktekervényekkel, mint hogy a Fidesz bolsevik, de nem kommunista, meg hogy az aztán teljesen ki van csukva, hogy Orbán valóban ezt akarná a gazdaságban. Nos, azt, hogy mit fog tenni, azt persze én sem tudom — és nem hiszem, hogy egyáltalán tudhatná azt bárki, ide értve magát 0. Viktort is. De azt, hogy mit tart célszerűnek, nagyon pontosan összefoglalta október 13-án, amikor a Széll Kálmán Alapítvány rendezvényén arról beszélt, hová is fejlődik most (szerinte) a világ, mik azok a tendenciák, amelyekhez alkalmazkodnunk kell, nehogy (amint ettől eszmetársa, kiski kolléga is tart) a kínaiak stb. túlfejlődjenek minket:
„az új világban felértékelődik… az állam szerepe, és leértékelődik a liberális utópia, az államot felváltó piaci önszabályozásról szóló legenda”.
Történelmi beszéd volt. Orbán Viktor „eszmeileg” szakított a nyugati piacgazdaságokkal kacérkodó kádárizmussal, és visszatért alapjaihoz. Előtte ezt utoljára Sztálin tudta ilyen frappánsan.
Úgy gondoljátok-e még, hogy a Fidesz stb. nem egy virtigli kommunista párt?
<div class='sharedaddy sd-block sd-like jetpack-likes-widget-wrapper jetpack-likes-widget-unloaded' id='like-post-wrapper-192691293-16517091-6ab3c879d3f97' data-src='https://widgets.wp.com/likes/?ver=14.1#blog_id=192691293&post_id=16517091&origin=www.orulunkvincent.hu&obj_id=192691293-16517091-6ab3c879d3f97&n=1' data-name='like-post-frame-192691293-16517091-6ab3c879d3f97' data-title='Like or Reblog'><h3 class="sd-title">Like this:</h3><div class='likes-widget-placeholder post-likes-widget-placeholder' style='height: 55px;'><span class='button'><span>Like</span></span> <span class="loading">Loading...</span></div><span class='sd-text-color'></span><a class='sd-link-color'></a></div>
@tcom: Most akkor Orbán és Selmeci hazudik? Azt rikoltozzák ,hogy a mynp-ak eltőzsdézik az emberek pénzét .Tudja -e valaki ,hogy Mo-on a legnagyobb mnyp azOTP magánnyugdíjpénztára közel 1 milliárd vagyonnal a 3000 milliárdból. Ha pedig Csányi ilyen szemét és eltőzsdézi a polgárok pénzét , akkor miért jár vele focimeccsekre és miért tuszkolta Őt Orbán az MLSZ élére. A vallásos törvénytisztelő Orbán ,hogy tud egy ilyen szemét hazug tolvaj kapitalistával barátkozni? /ezeket a jelzőket Orbán akasztja Csányira , amikor szídja a mynp-akat./
„”De már most is fizethetsz euróval, ha csak ez hiányzik”
Ja, a Szlovákoknak a tegnapi 1 euró holnap is 1 euró lesz. Aki az üzleti életből jön, az nem játszik evvel, mint Szélmalomharcos”, tudja, hogy mekkora kincs lenne az euró. Tudja, hogy Orbánnak ez még a távlati céljaiban sem szerepel.
Szélmaloharcos naív módon hisz Orbánékban. Nem avval van a baj, hogy Orbán próbálkozik, hanem hogy hogyan. Megsarcolni a befektető, munkahelyek 100 ezreit létrehozó multikat, változatlanul hagyni a nyugdíjrendszert, az egészségügyet, a szociálpolitikát, adórendszerben újra a módosabbak kedvezni mindennel ellentétes. Feltűnő a rövidlátás. Hinni abban, hogy az eltékozolt magánnyugdíjak, a piac által csak 2 évig eltűrt különadók felélése után az enyhén szólva is kétséges fellendülés fogja betömni a hiányzó 100 milliárdos lyukakat… Butaság, időhúzás.
MIndenki tudja, hogy a nyugdíjrendszer nem fenntartható sokáig. A sokáig 10 évet jelent a demográfiai adatok szerint. Evvel kezdeni kellene valamit a magát öröknek vélő kormányzattal.
Nem is csoda, ha Szélmalomharcos sem ejtette ki a száján a magánnyugdíj, vagy a nyugdíjrendszer, a 2013, és egyéb szavakat. Orbántól sem mostanában hallottam.
@Táskás Tóni:
Mert Csányi „jómunkásember”.
De érdekes, amit mondasz. Ezt felteszem majd a híveknek!
Az ideológiai magyarázat, hogy az OTP a köznép gondolkodásában „magyar”. Tehát nem kizsákmányoló, rothadó nyugati kapitalista.
@Szélmalomharcos: Nem kellett volna lábtötlőnek elmenni. Az ha valakivel szóbaállsz az nem lábtörlőség; ha viszont politikát a másik teljes elutasítására építed, a saját gyűlöleted zsákutcájában vagy, és csak halogatni lehet hogy mindenki észrevegye hogy a gyűlölködésen kívül nincs mondanivalód.
@Táskás Tóni: Nem is tudom… kérte valaki Orbántól hogy megvédje a nyugdíjakat? Akkor meg???
@Devil: Magától ajánlkozott , mivel kell a pénz és nemcsak az amit visszatart hanem az a 3000 milliárd vagyon is , amit a pénztárak felhalmoztak. Tudod Orbán szent és minden szentnek……@tcom: Attól ,hogy az OTP magyar nem kellene „eltőzsdézni” az emberek pénzét, márpedig Orbán ezt állítja.
@Táskás Tóni:
DE a népet ez nem érdekli. A lényeg, hogy nem bukjon le apa a rokkantnyugdíjjal, hogy ne kelljen fizetni az orvosnál (hivatalosan), hogy feketén dolgozhasson az öcsi, hogy a sógor megkapja a régi pártfunkciként járó nagy nyugdíjat, hogy ne kelljen fizetni a főiskoláért, hogy a vőlegényem elmehessen rendőrként 40 évesen nyugdíjba stb.
Addig amíg ezek járnak, nem érdekli a népet, esetleg az adófizetők millióit.
Kíváncsi lennék meglett volna-e a 2/3-ad, ha az adó befizetés mértéke alapján kaphatná meg a polgár a szavazati jogait. 1 Millió egy szavazat, 2 millió 2 szavazat…0 millió 0 szavazat.
@tcom: És mivel Orbán intézkedései nem a feketegazdaság fehérítése felé mutatnak …..Viszont még kaphat Mercel-től egy jó nagy pi…ba rúgást ezekért a külön adókért és sorba állhat az EU is egy jó kis pi..ba rúgásért és azt nemcsak Orbán fogja érezni ,hanem mi is , attól tartok.
@Devil: ‘Ha a gyerekvállalási kedvet akarják felturbózni, miért nem kérdezik meg a szülőket arról miért nem vállalnak több gyereket? ‘
Mert finanszírozhatatlan… Ugyanúgy ahogy Mo.-on ma egy vállalkozás.
Mindkettőre lesz megoldás, szépen fokozatosan.
Minden kérdésedre választ kapsz. Ha meg nem, akkor lehet 4 év múlva kérdezgetni. Most, 20 nappal a kormányzás érdemi részének elkezdése után megkérdőjelezni a dolgok célját, kimenetelét több szempontból is értelmetlen.
@Táskás Tóni: ‘És mivel Orbán intézkedései nem a feketegazdaság fehérítése felé mutatnak’
Ez úgy ahogy van tévedés. Informálódj, mielőtt ilyen kijelentéseket teszel!
@Devil: azt kell mondjam, jó volt olvasni a kommentedet. szimpatikus is, mert egyetértek vele maximálisan.
Krujs: az állami nyugdíjból 20 éve sem lehetett megélni, nemhogy ma.
5-8-10 éve csak néztünk, ha valakinek 120-170 ezres nyugdíja volt-ez nem volt sűrű-ma ebből a pénzből egy nyugdíjas pont nem hal éhen ha befizette a rezsijét. és akkor hány 100 000 olyan van, aki ennek a harmadát, ötödét kapja…tudok rájuk létező példát.sajnos. nem hiszek ebben az államosításos dologban. és rémisztő is amit Viktorék művelnek. kisajátítással, agymosással, demagóg dumával. nekem nem kell a bugyuta populista maszlag. valós, célravezető tettek kellenek. nem úgy mint Esztergomban és Szegeden…meg nemzeti kokárdázással bégetni.semmilyen konstruktív, épülést szolgáló változtatásnak nem vagyok ellene. csak a hülyítést, azt nem szívelem.
@tcom:
„A lényeg, amire Gyurcsány utalt, hogy tényleg nagyüzemi korrupció, sikkasztás folyt náluk( érdemes kiszámolni hogyan aránylik a pár száz ellopott milliárd, a 10 ezer milliárd hiányt 20 éve maga előtt toló deficit egymáshoz), de nem ez okozta az állam csődjét, hanem a politikát folyamatosan zsaroló választók tömege, különös tekintettel az inaktívakra, a nyugdíjasokra. „
He-he. Vicces hogy Gyurcsány azokat fikázza, akik 8 évre hatalomba emelték!
Az inaktívakat és a nyugdíjasokat!
Ha Gyurcsányban lett volna valami minimális becsület, rendes reformokat kezdett volna, amikor már látszott a bukta. Ehelyett el akarta adni az egészségügyet!
@=Daniken=:
„semmilyen konstruktív, épülést szolgáló változtatásnak nem vagyok ellene. csak a hülyítést, azt nem szívelem. „
Te nem vagy ellene. De a magyar szavazók többsége igen!
Hiába van 1-2 millió „normális” szavazó, ha jut rájuk 6-7 millió hülye!
Innentől a te szavazatod nem számít, ha az okos beszéddel csak az 1 millióra lehet hatni, és a 7 milliót elriasztja, akkor nem lesz igény az okos beszédre.
@poszt
igen, azt gondoljuk. továbbá azt is gondoljuk, hogy neked halvány lila gőzöd sincs arról, mi az a kommunizmus. ahogy a fidesznek sincs. ettől még te is, ők is vidáman kommunistáztok.
@sourcerror: „A Fidesz egy szociáldemokrata párt, akkor is, ha nem hívja magát annak. Tessék hozzászokni. „
Ez bárcsak igaz lenne!
Rózsákat dobálnék elé, mint Olof Palménak.
Bár abból a kevésből, amit tudok a svéd szocdemekről, ők nem a módosabbakat támogatták egy egykulcsos adóval.
Az ún. polgárság magját nem a felső középosztály adja.
A fiatal felnőttek, pályakezdők, családalapítás előtt állók javarészével kitoltak. Biztos, hogy ezt eléggé átgondolták? Vagy majd ha megszületik a három gyerek, akkor már minden jó lesz, csak az a 10 évet kell a híd alatt áthidalniuk?
@Georgiana:
Azt kellene felfogni, hogy a gazdagok eddig megoldották, hogy ne legyen sokkal 16% felett az adójuk.
Pl. a lakást a Kft. építi, az autójuk a Kft autója, stb. Tehát van ezer kiskapu.
Ha a 16% legálisan kedvező alternatíva lesz, akkor inkább befizetik, mint feleslegesen trükközzenek.
Elolvasva ezt a zavaros postot, inkább nem fűznék hozzá semmit…
Viszont igaz, ami igaz, az elmúlt időszakban a maszop volt inkább a kapitalista, pénzelvű módon kormányzó erő, a fityisz meg a nép érdekeit néző, szinte szocialista. Fura. Persze, ha belegondolunk a „szociális” valódi jelentésébe, nem is olyan rossz az.
Hogy a különadókat mi szopnánk? Nem hiszem, hogy a piaci verseny hagyni fogja.
Nem, nem gondolom. Bármennyire erőlködtök, a maszop a bolsik pártja. Hogy közben teljesen átmentek neoliberálisba gazdaságpolitikailag, az bizony nem a fidesz bűne, bármennyire is rá akarjátok tolni a szart. A fidesz csak annyit tesz, hogy nem az átlagemberrel akarja megfizettetni, amit a bolsik elbasztak. Ez messze nem kommunisztikus. Ez ésszerű. Onnan elvenni, ahonnan még lehet. Aki meg azt mondja, hogy a különadókat úgy is a nép fizeti végső soron, annak fogalma sincs arról az éles versenyről, ami a piacon van, magyarul még csak fodrász vállalkozása sem volt soha, a komolyabbakról nem is beszélve. Szóval ez egy igazi bolsevik. (Ők oldottak meg mindig mindet azzal, hogy a népet sanyargatták, bár szövegben értük voltak.).
@borkostolo2:
„A fidesz csak annyit tesz, hogy nem az átlagemberrel akarja megfizettetni, amit a bolsik elbasztak. Ez messze nem kommunisztikus.”
–
” Ez ésszerű. Onnan elvenni, ahonnan még lehet. „
Hehehe.. mi az ha nem kommunisztikus, onnan elvenni ahonnan még lehet? :-)) Neked annyi eszed van mint egy marék lepkének!
@ColT: „Hogy a különadókat mi szopnánk? Nem hiszem, hogy a piaci verseny hagyni fogja. „
De mi fogjuk. A láncok bevételének csak 1.5 százaléka az adó. Azt észre sem fogod venni. Annyi lesz hogy ami átlag 200 forint lesz, azt felviszik 206-ra, majd kiteszik hogy akció 203. Máris te fizetted ki.
Arról amit a dolgozókkal, meg a beszállítókkal csinálnak majd, ne is beszéljünk!
Olyan telcom céget meg ismerek aki anyázik az adó miatt. Eddig fizettek úgy ahogy adót, osztalákot. Majd most kiviszik a tulajdont Kínába, royalti címén onnan számláznak, na azt fogja meg az adó hivatalt!
Szóval mindent mi fogunk fizetni.
@SiKom: „Ha Gyurcsányban lett volna valami minimális becsület, rendes reformokat kezdett volna, amikor már látszott a bukta. Ehelyett el akarta adni az egészségügyet! „
– Ahhoz képest a vizitdíjat buktatták meg. Pedig az nagyon fontos volt, mert azzal nagyon megnehezítették az orvostársadalom elszámolási csalásait. Mari nénit nem lehetett elszámolni, ha nem is fizette be a vizitdíjat. Majd most a Fidesz fogja az egészségügyet kétharmad privatizálni.
De hát Magyaroszág államformája kétharmad.
@belekotty: „De mi fogjuk. A láncok bevételének csak 1.5 százaléka az adó. Azt észre sem fogod venni. Annyi lesz hogy ami átlag 200 forint lesz, azt felviszik 206-ra, majd kiteszik hogy akció 203. Máris te fizetted ki.”
Jaj, bocs! Az 5 forintos kerekítés miatt esetleg még keresni is fog rajta.
@belekotty: Jó tudom, a kerekítés csak a végösszegen van.
Egyébként Sztálin és Kádár is keményen nyomta a nacionalista eszmét is, hiszen bizonyított tény, hogy a népek vevők bármilyen politikai pártra, csak legyen erősen nemzeti. Olyan ez mint a filmes szakma, csak ott kutya, vagy gyerek kell a filmbe és már tuti pénzednél vagy.
Egyébként én (és még nagyon sokan) egyet is értek az új trendekkel, csak nem mindegy, hogy ki és hogyan fogja a kormányrudat. Pl. elég hatékonytalan, hogy kirúgtak egy csomó szakértőt i(nem nézve, hogy köztük mennyien egyébként fideszesek), csak mert be volt ígérve a saját embereknek a munkahely.
@Krujs: „Most, 20 nappal a kormányzás érdemi részének elkezdése után megkérdőjelezni a dolgok célját, kimenetelét több szempontból is értelmetlen. „
– Nem májusban kerültek hatalomra? Nem az mondta az Ember Aki Sohasem Hazudott hogy van programjuk és azonnal cselexenek?
Annyi volt a program hogy összevesznek az IMF-el? Mert azt azonnal megcsinálták. Akkor a következő 4 hónapban mit csináltak, ha érdemileg csak 20 napja kormányoznak?
@borkostolo2:
Most komolyan azt hiszed, hogy az amúgy minden rossznak elgondolt szolgáltatók nem fogják megbeszélni a háttérben, hogy a hosszútávú közös érdekeik (ti. ne vethessenek ki rájuk különadót csak úgy) miatt egységesen emelnek árat?
@tollaszerge: „szerintem nem a pénz motiválja őket. Valamiféle küldetéstudat, hogy Magyarországot bevezessék az aranykorba, és mindenki minket csodáljon. „
Azért ne felejtsük el hogy nem két hónapot sem tudtak ülni a seggükön, máris elkezdtek shortolni a zemberek pénzével: ugye nem gondolja senki komolyan hogy Szíjjártó és Kósa csak úgy elszólta magát, és nem a forint árfolyamának szándékos manipulációjáról volt szó?
Nem a pénz motiválja őket. Hát persze…
Nahát! borkostoló bakaruhában! :-)) Ha nem jelenik meg a röfi, nem kell feltétlenül nicket váltani! :-)) Főképp nem négyszer elküldeni ugyanazt 2 nicken!
Ilyen bambán lebukni! :-))
Orbán úr vagyona sokat mond!
Orbán Viktor Fidesz-elnök vagyonnyilatkozata lényegében nem változott a februári állapothoz képest: továbbra is felerészben tulajdonosa a feleségével közösen 2002-ben vásárolt budapesti, XII. kerületi háznak. Ezen túlmenően a politikus feltünteti 2006-ban vásárolt felcsúti, összesen 5035 négyzetméter belterületi földjeit, amelyeket 50 évre ingyenesen átengedett a Felcsúti Utánpótlásért Alapítványnak. Értékpapírban, takarékban elhelyezett megtakarítása és autója sincs, vagyonnyilatkozatában utoljára 2007-ben szerepeltetett gépjárművet. A házastársával közös számlán kicsit kevesebb van mint februárban: akkor 869 ezer forint volt, most 517 ezret tüntetett fel. Banki tartozása továbbra is a 2002-ben felvett 20 millió forintos hitel időarányos része.
Már majdnem írtam, de aztán mégse. Nincs annyi energiám, hogy ennyi sötétséggel, rosszindulattal harcoljak.
További jó huhogást.
@igényes: Nagyon szép dolog, hogy lemondott 50 évre az Alapítvány javára. Gondolom hozzájárult, hogy bátran fejlesszenek a földjein, nem gondolom azt, hogy a földdel kapcsolatos adókat az Alapítvány ne vállalná át, azt sem gondolom, hogy leértékelődik a belterületi föld.
http://www.pfla.hu/?q=news/1024
http://www.inforadio.hu/hir/sport/hir-348757
@belekotty: „De mi fogjuk. A láncok bevételének csak 1.5 százaléka az adó. Azt észre sem fogod venni.”
Na akkor sürgőssen döntsd el, hogy ez egy rémes sarc az emberek ellen, vagy észre sem fogjuk venni:))))
Kicsit össze vissza érvelsz.
Egyébként nem tudja áthárítani az alapvető termékeken.
Ott szoros az árharc. A magyar láncok nem fizetnek így árelőnyük lesz.
Egyébként még egy pozitívumot jelent, hogy esetleg valamelyik diszkontlánc esetleg valamelyik kissebb hiper kivonul.
Az ő piacukat átveszik a maradó multik és a magyar üzletek.
Az még sántább érv, hogy nem csinált a Fidesz semmit.
Az ellenzék pont azzal vádolja, hogy őrült tempót diktál.
50 törvényt fogadtak el első lendületben.
PL. egyből adót csökkentettek(társasági)
Most is nagyüzemben folyik a törvénykezés.
Ha több törvényt hoznának azzal vádolnám, hogy kapkodnak előkészítés nélkül.
Szóval egyáltalán nem értünk egyet.
Ez sem baj.
@belekotty: baszki! Ez most is pont így működik. – csak a hülyébbek nem vették észre, és most sikongatnak egy kicsit.
@borkostolo2:
Amit igért azt betartja a KOLESZ?
1 000 000 munkahely (új) 10 év alatt!
1 000 000 : 120 hónap = 8333 x 6 hónap = 50 000 új munkahely valósult meg idáig (volna), de 50 000-et kirugtak.
@borkostolo2: Itt ugyanazt a kommentet csak egyszer jelentetjük meg ingyenesen, a másodiktól már számlázunk, kérném a nevet és a címet ahová a számlát küldhetjük.
@hunocska: Miért nem számolod ki percenként?
Ilyen ostobácska számolással kellemetlen helyzetbe hozod magad.
Na spuri, kezdődik a suli.
Felnőtt ember tudja, hogy működik egy munkahely teremtő program.
Az 50.000 számot honnan vetted?
A hüvelyk ujjadból?
Ez cumi….
@hebab: Tudod, én megírtam ismérveimet. Szívesen megismerném a Tieidet is. Már ha volnának, ugyi.
Az előbb olvastam valami barom arc kommentjét.
Hát beszartam a röhögéstől…
Orbén Viktopr látja a piacgazdaság és a liberalizmus végét, ezért akarja eltakarítani az ország zsírján megggazdagott multikat 🙂
Nagyon klassz kép.
Csakhogy a falrafestett ördögből a világ nyugati felén ez ennyire nem látszik. Nem akarja senki sem lebontani a válságot előidéző pénzügyi, gazdasági és liberális rendszert lebontani, legfeljebb átláthatóbbá tenni.
Amit OV és bandája csinál – GYF ls bandája után – az nem a gazdasági realitásra reagáló gazdaságpolitika, legfeljebb populista ámokfutás.
A felsimeréshez elég egy rövidebb távú nyugat-erópai tanulmányút, Matolcsy nélkül…
Én nem szavaztam, néhány éve nem élek MO-n, úgy gondolom nincsen jogom ehhez. De ami innen látszik az siralmas, elkeserítő és csak távolodásnak látszik, nem pedig egy ország feljődésének.
Forradalomról akkor lehetett volna beszélni, ha a komplett Kádár-Sztélin értékrenden szocializálódott mai politikusgárdát a b. francba elzavrná az ország és eltiltaná a politizálástól.
Addig csak a mutyizás megy.
Kedves Vincent, ha a Fidesz kommunista párt lenne, már régen csak a cella falára tudnád karcolni a hülyeségeidet. Jobbulást.
@Kalmár: A Schmitt Pál egymaga 40 főt rugott ki a 43-ból, kezdjél el szorozni. Mindent nem csinálhatunk meg a KOLESZ-nek. Éppenséggel felvehetnél 10 embert és számolnak majd helyetted.
@hunocska:
2010 Június -augusztus munkanélküliség 11%
2010 február-április munkanélküliség 11,8%
Foglalkoztatottak száma ugyenezen időszakra
3731,1 e. vs. 3804,4 e.
(KSH)
Helyettem nem kell számolni, jól megy.
Te viszont össze vissza írogatsz számokat ész nélkül.
Folytasd ! Jó látni, hogy ilyen marhák kritizálnak.
Azért azt bírom, hogy aki keres annyit, hogy pluszban jöjjön ki az új szj-val, az már „gazdag”… bár az lennék, akkor nem csak az íróasztal meg a számítógép lenne az enyém ebben a lakásban…
@Kalmár: Na mérgemben fordítva írtam a munkanélküliséget.
11,8% ról csökkent 11% ra.
Természetesen.
@Kalmár:
Közreadta ezt a KSH, akinek a vezetője lett egy KOLESZ-es hölgy júniusban.
De, a fidesz kommunista párt, a legelkötelezettebb ma Magyarországon az államosítás és a párttagkönyvek mentén történő újraelosztás mellett.
off
DE, sírva kérlek Sztrovacsek: NE ÍRD A SZEMÉLYES NÉVMÁST NAGYBETŰVEL!
on
@zulu:
Csak azok a kommunista pártok érnek, amelyek cellába zárják a kritikusaikat?
Eddig azt hittem, a kommunizmus egy eszme- (esetleg hit-) rendszer, nem a büntetésvégrehajtás egyik irányzata.
Milyen párt a….
A hír!
„Nem egyeztetett a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. elnöke a cége tevékenységét felügyelő kormánybiztossal a károsultak jogi képviselőjének tett 1,5 milliárd forintos kártérítési felajánlásáról, ezért Bakondi György azonnali tájékoztatást kért Tolnay Lajos cégelnöktől.”
Ki is ez a Bakondi úr?
(Összesen 46 millió forint nem vagyoni kártérítést ítélt meg szerdán a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság az Olaszliszkán 2006. október 15-én, gyermekei szeme láttára agyonvert, tiszavasvári tanár, Szögi Lajos családjának: három árván maradt lányának, özvegyének, szüleinek és nagymamájának. A család 57 millió forintos nem vagyoni kártérítésre nyújtott be keresetet a gyilkosság nyolc elítéltjével szemben. Az ítélet ellen 15 napon belül lehet fellebbezni, ezért az nem jogerős.)
Egy halott Olaszliszkán, 9 halott Kolontáron. Az életet nem lehet kifejezni milliókban, de miért fáj ez Bakondi úrnak, ha egyezkedik a két jogi képviselő.
A kormány kifizetteti a számlát az adozó polgárokkal, a MaL Zrt.-vel, a biztosítókkal, a belföldi és külföldi adományozókkal ismételten.
Egy szándék lehetséges, a beérkezett pénzt csak a kormányon keresztül kaphassa meg a károsultak sora. Nagyon sok költséget tennének rá szerintem. Némely KOLESZ prominens nem is tudja, hol van Kolontár.
Kérem kattintsatok, nem lesz nagy meglepetés, de tanulságos.
meggyesahibas.blog.hu/2010/10/23/az_esztergomi_fideszes_azt_sem_tudja_hogy_kolompar_vagy_kolontar#comment-form
@Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod?: 100%-ig ÍGY VAN !!!!!
@hunocska:
meggyesahibas.blog.hu/2010/10/23/az_esztergomi_fideszes_azt_sem_tudja_hogy_kolompar_vagy_kolontar#comment-form
Nekem az jött le, hogy ez az emberke vagy nem olvas újágot, nem hallgat rádiót, nem néz televiziót, nem rendelkezik Internet hozzáféréssel, nem adományozott.
Mindezt, ha figyelmen kívül hagyom, akkor viszont vak, esetleg süket lehet, esetleg mindenről tud, de cinikus és a kolontáriakat cigányozza.
@Krujs: Orbán intézkedései nem a feketegazdaság fehérítése irányába hatnak , amíg a bruttó jövedelem után kb 35% járulékot kell fizetni ,addig senki sem fog igyekezni bejelenteni magát sőt a munkáltatók sem növelik a foglalkoztatást amíg ilyen magas az élőmunka terhe